
2022. jún 02. Békapozitív
KATEGÓRIA: Kismamáknak
Amikor Anyukámmal beszélgettünk a születésemről, beszélgettünk arról is, hogy akkor – a ’70-es, ’80-as években – a ma ismert terhességi tesztek időszaka előtt – az elmaradt menstruáción, a reggeli émelygésen, a mellfeszülésen túl, hogyan vált bizonyossá maga a terhesség ténye.
Apuval összenéztek és rávágták: Békateszt. Békapozitív.
– Békapozitív?!
– Igen, béka.
(Azt hittem, álmodom. Tudtam, hogy érdekes beszélgetés lesz, de erre nem számítottam.)
A laborokban hemzsegtek a békák. A női vizeletet békák bőre alá fecskendezték. Ha a vizeletben HCG hormon volt, a nőstények ikrákat kezdtek el lerakni, a hímek pedig spermiumot kezdtek el termelni. Mivel ez 12-24 órán belül megtörtént, 1-2 napon belül szinte 100%-os pontossággal érkezett az eredmény.
Ez még egy egész humánus megoldás volt, hiszen korábban egereket, használtak erre a célra, csakhogy a teszt elvégzéséhez az állatkákat boncolni kellett. Egy teszt, egy egér. Bár az is lehet, hogy ez lett volna a környzetkímélőbb megoldás, ugyanis a karmosbékák és a velük együtt importálásra került gombafertőzés miatt, ma 1800 kétéltű faj áll a kihalás küszöbén.