2026. okt 09. Erőfonál

Erővonal mentén mozdulunk. Néha úgy, hogy kívülről szinte semmi sem látszik belőle. A vajúdás is ilyen. Épp, mint a jóga. Időn és téren kívüli állapot. Az erőkifejtés és a lazítás különös egyensúlya. A koncentráció és az önátadás állapota. Mindenek felett a légzés.

Ülök a villamoson, mint az aranyfonál légzésben sokszor elképzelt hosszú csík, halad előre a síneken városi sárgás cérnaszál. Felültem rá, csak hagynom kell, hogy vigyen magával délfelé végig a vízparton. Beszállok a modern épület alján lévő tükrös liftbe, magamra nézek, és csak hagyom, hogy vigyen magával felfelé. Kiszállok. Jobbra vagy balra? A kötöttpályás utazás után, most egy labirintusban találom magam. Amikor azt hiszem sosem találom meg az elejtett fonalat, végre találok valakit, aki mosolyogva annyit mond: Erre. Újra pályára állok.

A zuhany alatt áll. Első pillantásra látom, ő is utazik. Mehetünk is tovább a szülőszobára vissza a fura labirintuson át. Meg-meg állunk a két dimenzió között, és újra lépünk előre az anyaság útján.

A vonalat most a CTG húzza. Fel-le. Miközben kezem a hasán, derekán, lábain fel-le. Le, le, le. Erre.

Zubog a víz a kádba. Sötét buborékba érkezünk, meleg puha víz fogad. Megállhatunk. Megállíthatjuk az időt. Mozdulatlan minden, csak a légzés pulzál. Erőfonál. Olykor felgyorsul, aztán újra le. Fel, le, le, le. Épp, mint a szívhang.

Belégzés, benntart, lassan kifúj. Emelkedik a szívhang, és szoba is megtelik erővel. Ideje engedni, tolni. Erre.

Erővonal a térben. Nyílni és zárni. Feszíteni és lazítani. Szülni és megszületni. Lenni. Szeretve lenni. Mindenek felett lélegezni.