Barion Pixel
“Úgy maradt meg emlékeimben, hogy átöleltem a kicsit, de biztos nem tudtam átölelni, mert ki volt kötve a kezem.” - Adri szüléstörténete - Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.
Kardos Zsuzsi jógaoktató weboldala.
kardos zsuzsa, kardos zsuzsi, jóga, weboldal, fotós, hatha jóga, második került, kismama jóga, szülés felkészítés
1735
post-template-default,single,single-post,postid-1735,single-format-standard,theme-bridge,bridge-core-2.0.1,woocommerce-no-js,ajax_fade,page_not_loaded,,qode_grid_1300,footer_responsive_adv,hide_top_bar_on_mobile_header,qode-content-sidebar-responsive,columns-3,qode-child-theme-ver-1.0.0,qode-theme-ver-19.0.1,qode-theme-bridge,wpb-js-composer js-comp-ver-6.0.5,vc_responsive
 
Szüléstörténetek

“Úgy maradt meg emlékeimben, hogy átöleltem a kicsit, de biztos nem tudtam átölelni, mert ki volt kötve a kezem.” – Adri szüléstörténete

Adri az első olyan kismama az életemben, aki a második babájával is visszatért kismama jóga óráimra. Tudtam, hogy az élet számos nem várt fordulatot hozott az első babájuk születésekor, ezért is voltam annyira boldog, amikor megtudtam, hogy Adri egy igazi VBAC (Vaginal birth after caesarean section rövidítése, azaz hüvelyi szülés, császármetszés után) hős lett. De most lássuk először Lina születésének történetét!


Szívesen kezdeném rögtön a második gyermeked születésével, de haladjunk a megszokott sorrendben: Meséld el, hogy Te, hogyan jöttél a világra! Mit tudsz a saját születésed körülményeiről?

Nem volt traumatikus számomra a születésem, és anyukám is egy teljesen gördülékeny lefolyásról számolt be. Ellenben, amikor délután 4-kor megláttam a napvilágot, akkor elvittek anyukámtól, és csak másnap délben kapott vissza. 20 órán keresztül azt sem tudta, hogy hol vagyok. Ami a leghajmeresztőbb, hogy bár anyukám – aki egészségügyi szakdolgozó, csecsemő és gyermekápoló volt – nem merte megkérdezni, hogy hol vagyok. A mai napig nem tudja, hogy hol voltam, és miért nem voltunk együtt akkor. Csak Azt mesélte, hogy a születésemet követő órákban volt életében a legboldogabb, ellenben hajnalban már sírt a kórteremben, mivel nem hoztak a hajnal 6 órás szoptatásra sem, csak várta, hogy előkerüljek. Aranyórára nem került sor. Ez biztosan okozott kezdetekben nehézséget anyukámnak. Emiatt is nagyon fontos volt számomra, hogy az aranyórát meg tudjam adni a gyerekeimnek. Az aranyóra volt a vesszőparipám. Nagyon szerettem volna, hogy teljesüljön.

Volt más olyan szüléssel, születéssel kapcsolatos történet, ami meghatározó volt számodra?

Rengeteg történetet hallgattam végig barátnőktől, családtagoktól. Emellett mivel találkozik a nő élete során már gyerekkorban is?! Azzal, amit a filmekben lát. Ami ott van, az teljesen irreális, a valóságtól elrugaszkodott jelenetek tömkelege. Ez is alakítja az elképzeléseinket, és nem kapunk feltétlen reális képet a szülésről. Már nem találkozunk a hétköznapokban a szüléssel, mint régen falun. Ha erre lehetőség lenne, akkor valószínűleg természetes lenne számunkra, hogy

 

a szülés egy normális élettani folyamat. Eltávolodtunk ettől az eseménytől. A születés, a halál intézményesített lett. Emiatt sajnos nem testközelből kapjuk meg ezeket az élményeket.

 

Ehhez képest Ti tudással felvértezve a vártátok az első babátokat. De ne szaladjunk előre! Mesélsz picit Lina fogantatásának körülményeiről?

Számtalan negatív körülmény játszott közre, mire Lina megfogant. Egy évet vártunk az első gyermekünk megfoganására. Nem nyugodtunk a babérjainkon ebben az időben, mert fél év után már felmerült bennem a meddőség gyanúja, Az orvos javaslatára elkezdtem kivizsgáltatni magam. Átfújattam a petevezetékeimet, rendszeresen jártam vérvételre. IR diétát tartottam. Nem fogyasztottam alkoholt, próbáltam sportolgatni. Próbáltam fizikálisan is felkészíteni magam, vagy legalábbis megnövelni az esélyét a foganásnak, illetve Ádám is elment kivizsgáltatni magát. Nála mindent rendben találtunk.

A környezetetek tudott erről az időszakról?

Igen. Ekkoriban már a rokonok is nyomasztottak minket, hogy miért nem érkezik a gyermek.

Ez sokat segíthetett.

Igen, nagyon. Eltelt egy év. Egy év után estem teherbe. Méhen kívüli terhesség volt. Nagy arculcsapás volt az élettől. Nem számítottunk rá.

 

Egy élő embriót kellett eltávolítani a hasfalamon keresztül. Nagy trauma volt Ádámmal, mindkettőnk számára.

 

Elmeséled, hogy derült ki ez a rendellenesség?

Szokott időben megjött a menstruációm, emiatt nem csináltam tesztet. Pedig állapotos voltam. Érdemes lett volna akkor tesztet csinálni, hogy kiderüljön a terhesség ténye. Ha korábban fény derült volna rá, akkor kevésbé invazív módon lehetett volna közbeavatkozni. Én csak egy soron kívüli pecsételő vérzésre lettem figyelmes. Azt gondoltam, hogy talán egy kis nőgyógyászati betegségem lehet. Azonnal kértem időpontot az orvosomhoz. A rendelőben a terhességi teszt pozitív lett. És a HCG hormon szintje a véremben csak tovább emelkedett. Később az ultrahang is igazolta a méhen kívüli terhességet.

A történtek után, azt gondolom, ha bárki babával próbálkozik, a legkisebb eltérés gyanújával azonnal orvoshoz kell fordulni. Engem végül megműtöttek. Nagyon gördülékenyen, gyorsan zajlott. Sőt futószalagszerűen, nem megfelelő tájékoztatás mellett. A műtét utáni második éjszaka után jeleztem, hogy saját felelősségre hazamennék.

 

Nem marasztaltak, de arról nem esett szó, hogy mik az otthoni teendők vagy, hogy például varratszedésre vissza kell-e mennem, és még a zárójelentésembe is téves információk kerültek.

 

Itt már pedzegettük Ádámmal, hogy talán mégsem lenne jó állami kórházban szülni.

A szobatársamnak egyébként szintén méhen kívüli terhessége volt. Nagyon tanulságos történet. Képzeld, egy lombik beültetésből alakult ki ez az állapot, ami azért meglepő, mert lombik eljárás során a méh legoptimálisabb részébe juttatják a zigótát. Valahogy mégis kiúszott a méhüregből, és rátelepedett a nő petevezetékére, és megroppantotta azt. Ájultan hozta be a férje, életmentő műtéten esett át.

Mikor próbálkozhattatok a műtét után újra?

Azt az instrukciót kaptam, hogy három hónapig semmiképp ne próbálkozzunk kisbabával. Bár volt, aki fél év kihagyást javasolt. Végül kevesebb, mint három hónap alatt megfogant Lina.

 

Úgy éreztem, csak akkor tudunk kikeveredni ebből lelkileg, hogyha azonnal jön még egy lélek hozzánk.

 

Annyira nem láttam ki a gyászból, hogy kérem kellett egy hónap fizetés nélküli szabadságot.

Hogyan tudtad feldolgozni a gyászt?

Írtam egy levelet a meg nem született kisbabának. Ez segített elengedni őt. Az volt a legnehezebb ebben a megélésben, hogy olyan valakit vesztettem el, akit nem is ismerhetek meg soha.

És jött egy lélek. 

Igen. Nagyon örültünk, és aggódtunk is. A kezdeti napokban nem tudtuk, hogy egy ismételt méhen kívüli terhességről van-e szó. Ugyanis, akinek már egyszer volt, annak nagyobb eséllyel alakulhat ki ismét. A hatodik hét során megtudtuk, hogy ott a petezsák, ahol lennie kell. Nagyon nagy volt az öröm.

Ilyen előzmények után jobban vigyáztak rátok?

Kaptam sárgatest hormont, hogy jobban biztosítsuk ezt a várandósságot, illetve a terhességi rosszullétek miatt azonnal kiestem a munkából. Szerencsére tudtam otthonról dolgozni. Az energiámat a 20. hétre sikerült visszanyerni, amikor is benyeltem egy vírusos tüdőgyulladást.

Eddig jártál jógázni hozzám.

Eddig. Utána pedig jött a kovid, és csak online órákon vettem részt. Nem lehetett még tudni, hogy mennyire veszélyes ez az új vírus. A tüdőgyulladás után féltünk és szorongtunk Ádámmal. Állandóan híreket olvastunk, próbáltunk tájékozódni külföldi fórumokon, hogy a várandós anyák szervezetében mit művel ez a betegség, vagy hogy a kovid fertőzött anyától milyen állapotú bébik születtek. Akkor csak pár ilyen esetről lehetett olvasni a neten. Emlékszem inkább felkeltünk, hajnalban mentünk sétálni a Gesztenyés parkba, hogy nehogy legyenek rajtunk kívül mások is ott. Utólag megmosolyogtató, mert még maszk is volt rajtunk. A kezdeti variáns tényleg agresszív volt. Oltás sehol, és egy költözés is volt a nyakunkon. A 3. trimeszterben sikerült otthont cserélni. Igen izgalmas időszak volt.

Akkor még volt szabad orvos-, és kórházválasztás. Hol terveztétek a szülést?

Két természetesszülés párti Szent Imrés orvos sem vállalt. Az egyik kapacitási gondokkal küzdött. A másik doktornő idősebb volt, már épp nem vállalt több szülést. De ajánlottak valakit. Egy a lakásunkhoz közeli magánklinikát szerettük volna háttérnek. Biztonságosnak tűnt csak átsétálni. Nem kellett tömegközlekedést használni, és nagyon-nagy biztonsági óvintézkedésekre került sor a magánklinikán. Nagyon komolyan vették a járványt. A csili-vili közeg is elvarázsolt. A doktornő nagyon kedves volt, és biztattak, hogy ha tényleg természetes szülést szeretnék, akkor a legjobb helyen járok náluk.

A kórház is komolyan vette a kovidos időket, Te pedig komolyan vetted az orvos, illetve a kórház választást. 

Valóban.

 

Kikértem a menedzsmenttől a statisztikákat, hogy tudjam,  a megindult hüvelyi szülések hány százaléka sikeres. Természetesen nem informáltak. Tudtam, hogy kedvezőtlen a statisztikájuk, de azt is tudtam, hogy három orvosukhoz érdemes fordulni, mert hárman jók a természetes szülés támogatásában.

 

A kórház választáson túl, hogyan készültetek a szülésre?

Elolvastuk Ina May Gaskin Útmutató szüléshez című könyvét. Nagyon inspiráló történetek találhatók benne. Mindegyik egy csoda. Olvastam a Szülés, ahol én irányítok című könyvet is. Voltunk a Te szülésfelkészítődön, és jártunk Hypnobirthing tanfolyamra. Bár a módszert végül nem tudtam alkalmazni a vajúdás során.

Ezen kívül elolvastuk a SOTE szülésfelkészítő anyagát, ami elég borzasztó és medikalizált volt, illetve láttam az On The Spot 9 hónap alatt a föld körül című sorozatát. Jártam egy dúlához kismama masszázsra, ő is tartott nekünk online szülésfelkészítőt és szoptatás felkészítőt is. Igazából a Te felkészítőd volt a leghasznosabb. Teljesen objektíven mondom. Gyakorlatiasnak találtuk, hogy különféle testhelyzeteket tanítottál, és ezeket a testhelyzeteket ott az órádon ki is próbálhattuk. Ádám is kipróbálhatta, hogy milyen testhelyzetben, hogy tud optimálisan segíteni, és nagyon klassz volt a fájdalom érzékenyítő gyakorlat is. Eszembe jutott a mostani várandósság során is. Sőt nagyon klassz volt a lufis szemléltetés. Képzeld Zsuzsi, hogy azt most a második szülés előtt megcsináltuk Ádámmal ismét. Itthon játszogattuk a nappaliban, hogy megszületik a lufiból a baba.

Készültünk az ismeretlenre. Az első szülésbe belemenni sosem olyan, mint egy többedikbe. Nem tudod, hogy mi vár rád. Felkészítők ide vagy oda, nem lehet elképzelni előre. Ezt az erőt nem lehet, és most direkt nem a fájdalom szót használom. Ez egy letaglózó, mindent elsöprő erő, ami előre nem kipróbálható vagy megtapasztalható. Emiatt is sokkal könnyebb készülni egy második szülésre. Az már könnyített pálya.

Hogy indult be a szülés? Mik voltak a körülmények?

A szülés előtt Ádám balesetet szenvedett. Az egyik lábszárában 8 cm hosszan szakadt el az izom. Nagy hassal nyáron én vittem a traumára. Járó képtelen lett a terhességem utolsó hetére. Nem kértem segítséget. Egyedül oldottam meg a férj ápolást, kiszolgálását, napi három kutyasétáltatást, és a CTG vizsgálatok is rendszeresek voltak akkor már. Ez nem volt jó ötlet, mert hat nap férj ápolás után elfolyt a magzatvíz, és szerintem még nem lett volna itt az ideje, hogy megszülessen Lina. Biztosak vagyunk benne, mert egy jóslófájásom sem volt.

 

Semmi előjele nem volt, hogy érkezne a kicsi. Szerintem a megterhelés váltotta ki. Nagy tanulság így utólag, hogy  harmincnyolc hetes terhesen nem kell mindent egyedül megoldani.

 

De már nem volt visszaút. 

Reggel fél 9-kor folyt el a magzatvíz. Váratlanul ért minket. Fájások nem jelentkeztek, de két-három óra után felhívtam a szülésznőt. A streptococcus pozitivitásom miatt berántottak a kórházba. Gondoltam, hogy megkapom az antibiotikumot, és hazamehetek. Nem így történt. Közölték, hogy innen már sehova nem lehet menni. Fél 1-kor mentünk be.

Nagyon kellemetlenül éreztem magam, hogy úgy jelentkeztem a szülészeten, hogy egy fájást sem tapasztaltam. Teljesen zárt volt a méhszájam. Utólag tudom már, hogy szakmailag nem feltétlen volt megalapozott döntés, hogy azonnal elkezdték adagolni az antibiotikumot. Mindenképpen várniuk kellett volna az aktív vajúdás megindulásáig. A magzatvíz elfolyás utáni szülés indítás ideje a Szent Imrében 24-36 óra. Ebben a kórházban viszont nagyon hamar felajánlották a mesterséges oxitocint, hogy valami történjen. Arra nemet mondtam.

Megpróbáltuk elkezdeni alkalmazni a természetes beindító praktikákat. Csak ott már nyilván nagy nyomás nehezedett ránk a kórházi közegben. Egy medikalizált folyamatba csöppentünk, de próbáltuk állni a sarat. Sokat sétáltam a kórteremben. Csak ott bent lehettünk a kovid járvány miatt. Olyan voltam, mint egy ketrecbe zárt oroszlán.

Próbáltam többször zuhanyt venni, illetve Ádámot kértem, hogy stimulálja a mellbimbómat, hogy minél több oxitocin termelődjön. Ez megtette a hatását. Fél 6-kor beindult a szülés.

Hagytak a családi szobában vajúdni.

És szépen haladt is a vajúdásod.

Fél tizenkettőkor 4 cm-nél jártunk. Mégis közölték, hogy már nem tűr halasztást az oxitocin adagolása, mert nagyon lassan halad ez a szülés. Ez a tágulás nem lesz így jó, és hogyha elfogadom, akkor hajnal 1-2 körül meglesz a gyerek. Ekkor már egyre intenzívebben éltem meg a fájásokat, ezért beleegyeztem.

A szülőszobán meglepetésemre nem támogatták a szabad testhelyzet felvételét. Bekötötték az oxitocin infúziót, elkezdték a CTG monitorozást. Fektettek, illetve még a vajúdó labdán ülhettem.

 

Elindult egy lavina. Az oxitocintól összefolytak a fájások. Megszűnt a szünet, és erre egyik szülésfelkészítőn sem készítettek fel. Nem tudtam, hogy ilyen esetben, hogy vészeljem át a vajúdást. Fél 4-re elviselhetetlenné váltak a fájások lelkileg is.

 

Úgy éreztem, hogy menekülni akarok azonnal az egész helyzetből. Elfogadtam a felkínált EDA fájdalomcsillapítást.

Korábban még a családi szobában megjelent egy aneszteziológus meglepetésemre. Arra gondoltam magamban, hogy a természetes szülésemen mi a fenét keres itt egy anesztes szakorvos?! Hidegzuhanyként ért, hogy hosszasan faggatott, és ki is zökkentett a folyamatból. Semmi szükség nem volt egy több oldalas kérdés listára.

Ki tudja, hogy ha korábban nem jön be kérdezősködni, akkor is szükség lett volna-e rá… Könnyen lehet, ha nem zavar meg, akkor máshogy alakulnak a dolgok.  

Lehet, de végül visszatért, és egy olyan típusú EDA-t adott, aminek a hatása egy-másfél óra alatt kiürül az anya szervezetéből. A stáb mindeközben elment pihenni. Ádámot is elküldték lefeküdni a szobánkba. Én nem tudtam aludni, és váratlanul rám törtek azok a borzasztó erős fájások, és nem volt senki ott mellettem. Nem tudom, mennyi idő volt. A szervezetem egy óra alatt lebontotta az EDA-t, a fájások a semmiből maximum erősséggel tértek vissza. Nem volt átmenet.

Amikor újra bejöttek, megvizsgáltak Közölték velem, hogy ödémás a méhszájam. Megállapították, de a diagnózis mellé nem csatoltak megoldási tervet. Nem történt megoldási kísérlet.

 

Én pedig csak annyit tudtam mondani, hogy „négykézláb”. Mint megtudtam a mostani várandós gondozás során, az ödémás méhszáj esetén az anyát négykézláb pozícióba kell elhelyezni, mert akkor elmúlik az ödéma. Ösztönösen ezt akartam én is csinálni akkor. Ők pedig közölték, hogy arra nem lesz szükség.

 

Mindeközben nagyon gyakori volt a méhszáj vizsgálat. Kézzel tágításra kértek engedélyt. Természetesen megadtam, csak hogy történjen valami előrelépés. Bő négy ujjnyinál éreztem is 2-3 tolófájást. Akkor kellett volna felállítani, mert beállt a plató-jelenség. Beavatkozás nélkül csak várni kellett volna. Úgy éreztem, hogy már mindenki túl lenne ezen a szülésen. Fél hétkor megbeszéltük, hogy kiemelik a kisbabát.

Végig rossz érzésem volt, hogy nem haladunk. Azt  érzékeltették, mintha ez egy nagyon problémás, lassú szülés lenne. De azt például nem mondták, hogy be van illeszkedve a baba feje és válla. Teljesen tiszta volt a magzatvíz, és tökéletes volt a szívhang. Így kerültem műtőbe. Semmiféle sürgősségi eset, helyzet nem állt fenn. A műtőben a császár alatt minden flottul ment. Ha mondhatok ilyet, nagyon szép élmény volt. Nagyon kedvesen bánt velem a stáb és az aneszteziológus. Bejöhetett Ádám is. Látszott, hogy erre szakosodott az intézmény. Ebben tényleg profik voltak.

Születése után megkaptam a kisbabát, meztelenül. Rám tették egy rövid időre.

 

Úgy maradt meg emlékeimben, hogy átöleltem a kicsit, de biztos nem tudtam átölelni, mert ki volt kötve a kezem. Mégis az agyam úgy érzékelte.

 

Elvitték egy kicsit, megint visszahozták. A műtét alatt az aneszteziológus közvetítette az eseményeket, mindenről tudtam, mikor mi történik. Ez rengeteget jelentett abban a helyzetben.

De adódott némi komplikáció.

A méhen kívüli műtét helye megadta magát a műtőben. Állítólag nem sikerült jól megcsinálni az állami kórházban. Ingyen és bérmentve rendbe tették. Viszont a műtőasztalon éreztem fájdalmat. Éreztem, ahogy varrják a méhemet, a hasfalamat, emiatt kicsit bealtattak. Utána mikor feltoltak a szobába a csecsemőhöz és Ádámhoz, teljes kiüresedést éreztem. Annyira kimerült voltam testileg, lelkileg, hogy a kisbabára sem voltam kíváncsi.

Milyen pontos szó. Kiüresedés.

Arra gondoltam magamban, hogy mit szólnak, ha nem nyitom ki a szemem, és nem nézem meg. Milyen anyának fognak tartani, vagy mégiscsak illik megnézni?! Közben kilógott a hátamból a cső, alul a katéter. Borzasztó hányingerem volt. Megkaptam rögtön a csecsemőt és egyből szoptatni kellett. Elment a szülésznő, én pedig hányni kezdtem. Kértem, hogy vegye el Ádám a babát.

Tudtam, hogy meg kell ugranom a felállást mielőbb, úgyhogy úgy éreztem, hogy ennek az egész szülésnek még nincs vége. Most jön a neheze. Nem volt felhőtlen az öröm. Ádámot is nagyon megviselték a történtek, hogy ilyen hosszan látott vajúdni. 13 óra volt az aktív vajúdás, és az, hogy műtőben végeztem, nagyon megviselte.

És még nem volt vége a megpróbáltatásoknak…

Nem volt egyszerű a lábra állás. Nagy segítség volt, hogy ott lehetett Ádám a kórházi benttartózkodásunk alatt végig. Segített ellátni a babát. Ő rakta mellre. Nem voltam jó állapotban. Majdnem kaptam vérátömlesztést is. Hogyha Ádám nincs ott, akkor biztos, hogy be kell adnom a csecsemősöknek Linát, ami miatt meg lelkiismeret furdalásom lett volna utólag. Viszont Ádám helytállt. A szoptatás zavartalanul meg tudott indulni. Igaz, hogy az egyik csecsemőstől bimbóvédőt kaptam, és annyira elment az önbizalmam ettől a szüléstől, hogy éltem az ajánlattal.

Miért merült fel a bimbóvédő szükségessége?

A csecsemős nővér ajánlotta, mondván, hogy elég lapos a mellbimbóm, de rossz döntés volt elfogadni.

 

Másnap mikor a gyerekorvos bejött, felháborodott, és ezt kérdezte: „Hát ezt meg melyik adta?!”. Felidegesítette magát, hogy teljesen indokolatlanul kaptam. Biztosan tudta, hogy ez milyen elakadást fog okozni. Valóban cumi zavarral küldtek minket haza a kórházból.

 

Három hét alatt sikerült elhagyni ezt a pompás terméket. Nagyon megnehezítette a szoptatást. Csak annak ajánlanám, akinek tényleg indokolt. Három szoptatási tanácsadót sikerült elfogyasztanunk, igénybe vennünk. A harmadik tudott segíteni ezen a problémán. Úgy érzem, hogy a szoptatásban nyújtott segítség is akkor jó, hogyha az gyakorlatias. Tehát a szoptatási tanácsadó nem csak elméletben meséli el, hogy hogy is kellene ezt az egész szoptatási dolgot folytatni, hanem megfogja a kisbabát, és odateszi az édesanya keblére. Találtunk egy olyan jó szakembert – egy csecsemőst és egyben laktációs tanácsadót -, aki kijött házhoz, és megmutatta, hogy a szoptatásnak, hogyan is kell szakszerűen történnie. A kulcs a jó mellre helyezés. Három hét után megoldódott a probléma. Nem kellett végül tápszert adni a kislánynak, úgyhogy ez egy sikerélmény volt a negatív szülésélmény után. Végül 22 hónapos koráig szoptattam Linát.

Hogy él most ennyi év után Lina születése benned?

Nagyon fontos ezzel a szülési élménnyel kapcsolatban, hogy nem traumatikus, csak negatív. Jól tudom, hogy egy szülésélmény lehet pozitív, negatív vagy traumatikus. Azért nem volt traumatikus, mert a személyzet, a stáb hangneme végig kiváló volt, ha nem is feltétlen támogató, de nem ért verbális atrocitás. Nagyon kedvesen kommunikált mindenki. Talán jobb megélés is lehetett, mint sok nőnek egy traumatikus hüvelyi szülés, ahol verbális abúzus, vagy egyéb atrocitás éri az anyát.

És persze beszélhetnek valakivel kedvesen, és az is lehet, hogy neki úgy lesz traumatizált szülése. Sokszor ez nem csak a külső körülményektől függ, hanem a belső megéléseinktől. Ha Te nem érzed rossznak vagy épp jónak, akkor az a saját belső megéléseden is múlik.

Hogy voltál Te mindeközben?

Három hétig tartottak a császármetszéshez köthető fájásaim is. Három hétig éltem Rubophenen. 10-14 napig injekcióztam magam Heparinnal. Gyógytornázni kellett itthon. De arra sosem volt időm, emiatt mindig lelkiismeret furdalásom volt. Napi 5 helyett csak egy fért bele. Kompressziós harisnyát kellett viselni júliusban, és haskötőt is, hogy támogassam a mielőbbi felépülést. Nyűgnek éltem meg az egészet, mint ahogy az éjszakai felkeléseket is, mivel nem tudtam könnyen felülni az ágyban. Ez eléggé gátolt a bébi ellátásában és az összeszokásban is.

Volt mindeközben segítséged, hogy a testi, lelki terhek könnyebbé váljanak?

Minden nap jöttek segíteni a rokonok, és ennek köszönhetően egyáltalán nem keveredtem szülés utáni depresszióba. Nem voltam feldobva, de nem voltam letargiában sem. Bár nagyon csalódott voltam a császármetszés miatt. Abszolút kudarcként éltem meg.

 

Úgy éreztem, hogy el kell gyászolnom az elmaradt szülés élményét. Közben a kisbaba három napos korától kezdtem el foglalkozni a VBAC témával.

 

Két héttel a szülés után már kint sétáltam, az sokat segített. Három hét telt el, amikor észrevettem, hogy ez egyébként egy aranyos kisbaba. Egy jó hetünk volt.

A baba négyhetes korában kiderült, hogy nem hall…



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás