
2022. ápr 10. “Az emberi test pedig bölcs. Tudja, hogy meg lehet ezt sérülés nélkül is csinálni.” – Szabina szüléstörténete
“Sokkal jobb élmény volt a második, mert semmilyen mesterséges anyagot nem nyomtak belém. Az én akaratom érvényesült, hogy abban a helyzetben lehessek, amiben szeretnék. Ráadásul rapid szülés volt, gátvédelem nélkül. Nem is repedtem. Nem szólt bele senki, csak a testemet figyeltem, amiben épp annyi erő volt, amennyi kellett. Nem akarta senki, és én sem irányítani. Az emberi test pedig bölcs és tudja, hogy meg lehet ezt sérülés nélkül is csinálni.”
Számítottatok Mili érkezésére?
Igen, már féléve készültünk az érkezésére, de a fogantatása előtt több műtéten is át kellett esnem. 16 éves korom óta küzdöttem cisztákkal. A teherbeesésem előtt petefészek cisztám volt, majd méhfal kiegyenesítéssel műtöttek. Rosszul viseltem a beavatkozásokat. Megviselt mindkettő, de nyilván megérte az áldozatot. Az orvos a második műtét után felhívta a figyelmemet, hogy vagy fogamzásgátló módszert kell választani, vagy a gyermekáldást. Mondanom sem kell a baba volt a prioritás. Az utolsó műtét után a regenerálódási folyamatot egy hormonos utókezelés segítette. Talán ez is hozzájárult, hogy hamar teherbe essek.
Együtt teszteltetek?
Nem. Egyedül. Nagyon türelmetlen voltam. Lakásvásárlás előtt álltunk. Volt egy lakás, amit szerettünk volna megvenni, de nem szerettem volna egyszerre lakást felújítani és gyereket várni. Ezért elhatároztam, hogy ha a teszt negatív, akkor megvesszük a lakást. Ha pozitív, akkor babázunk az akkori otthonunkban. Negatív lett a teszt, megvettük a lakást. A következő teszt már pozitívat mutatott.
Mit szólt Robi?
Nem volt nagy ováció a részéről. Egyszer korábban küldtem neki egy üzenetet: „Van egy meglepetésem!” Arra számított, hogy terhes vagyok, pedig csak lefoglaltam egy utat Rómába. Akkor nagyot csalódott. Ott kiélte minden lelkesedését.
Mennyire volt könnyű várandósság?
Az első szokásos trimeszteri kínok megvoltak. Nem voltam hányós, de a gyomorégés miatt nem tudtam semmit jóízűen megenni. Mindent kipróbáltam, de még egy egyszerű csirkeszárny is kifordult a számból.
A második trimeszter jó volt. Mindenki azt mondta ragyogok, és én elhittem nekik.
A harmadik trimeszter pedig tényleg terhesség volt. Mindenem fájt.
Hogy teltek a hétköznapok?
Reggel 7-től délután 4-ig bent ültem a munkahelyemen. Utána jött még a lakásfelújítással kapcsolatos ügyintézés. Magamra, mozgásra nem jutott idő. Pedig előtte rendszeresen kondiztam. Időnként eljártam kismama jógára, de kevesebbet, mint amennyit szerettem volna. A második terhességemnél még ennyit sem tudtam magammal foglalkozni.
A szülés felkészülésre jutott idő?
Fogalmam sem volt róla, hogy mit nézzek, olvassak. Amikor az orvos mondta, hogy tegyük fel a kérdéseinket, nem tudtam mit kérdezni. Persze azért készültem rá. Szüléstörténeket néztem a Hoztam-e világra sorozatból. Végig néztem az On The Spot – 9 hónap alatt a földkörül sorozatát. És néztem egy-két vlogger anyagát, de ennél komolyabban nem ástam bele magam a témába. Ezektől a tartalmaktól nem kaptam konkrét segítséget, de egy szemléletmódot igen. Követtem például egy nőt, aki a Hypnobirthing technikával szülte a gyerekeit, nagyon szimpatikus volt a hozzáállása, hogy nem a szenvedés, a fájdalom volt a szüléseinek középpontjában. Tudtam, hogy a szülés lehet egy jó élmény is. Szerettem volna vízbe menni, ami végül nem jött össze. De a lényeg a szemlélet volt, ami elindított egy folyamatot bennem.
Ez alapján a szemlélet alapján választottál kórházat, illetve orvost is?
Nem. Mivel sok beavatkozáson voltam túl, ezért fontos volt, hogy a korábbi orvosomnál, Dr. X.-nél szüljek a Róbert Magánkórházban. A korábbi műtéteim is ott voltak. Közkórházban nem is gondolkodtam egyáltalán. Az orvosom pedig jól ismerte a kórképemet, emiatt bíztam benne. Mindent tudott rólam, ha bármi gond lett volna hatékonyabban tudott volna segíteni.
Említetted, hogy nehéz volt a várandósság vége. Mi volt a legnehezebb benne?
Nyár volt. Nehezen aludtam. Folyamatosan pisilnem kellett. Nem vizesedett a lábam, de mégis ólom súlyú volt. A második terhességemnél pedig mindez még rosszabb volt. Maga a várakozás is nehéz volt. Türelmetlenné váltam az utolsó egy hónapban. A szülésnél is türelmetlen voltam.
Mili is türelmetlen volt? Meddig bírta odabenn?
Ő türelmes volt sokáig. Meg is ijesztett az orvos. 2019. szeptember 17-re voltam kiírva. Az orvos azt mondta, hogy ő nem szeretne még egy hetet ráhúzni a terminusra, így ballonnal indítaná a szülést a terminus környékén. Rohadtul nem akartam. Megijedtem ettől.
Ha már mindenképp elő kell csalogatni a gyereket, akkor én magamnak szeretném előcsalni. Természetes módszerekkel próbálkoztam.
Akkor még nem tartottam ott tudásban, hogy az indítást nem vagyok köteles elfogadni. Jó gyerek módjára be is feküdtem volna, ha eljutunk odáig. Pedig nem akartam, hogy beavatkozzanak a folyamatba, és nagyon féltem is tőle. Utána olvastam a neten. Éjjelenként amúgy sem tudtam aludni. Végül ingerléssel sikerült magamnak elindítani Milit 15-én hajnalban. Távozott a nyákdugó. Elkapott a harciláz.
A látencia szakról mit sem tudtam, menni akartam rögtön szülni. Beflasheltem, hogy szivárog a magzatvíz.
Utólag azt gondolom, hogy talán nem is szivárgott. Fájásom egyáltalán nem volt, de mindenkit felvertem, hogy akkor most szülünk. Felhívtam a szülésznőt. Nagyon nem volt boldog. Hajnal öt óra volt, ráadásul épp szabadnapos volt. Robi sem akart igazán indulni. Aludt. Pedig korábban épp erről beszélgettünk, hogy ha eljön az idő, majd milyen gyors lesz és stresszes. Nem így történt. Kipattanásról szó sem volt. Ettem még valamit otthon, hogy mégse éhgyomorra menjek. Reggel 8 tájban értünk be.
Gondolom csináltak rögtön CTG-t. Mit mutatott?
Minimális fájásaim voltak, ráadásul azok sem voltak rendszeresek. Teljesen indokolatlan volt bemenni. Haza kellett volna küldeniük. A szülés előkészítőn ezt el is mondták, ha korán mész be,hazaküldenek. Minket nem küldtek.
Szerinted miért?
Talán nem akart a szülésznő kétszer bejönni a szabadnapján. Az első vizsgálat alapján azt mondta, hogy ebből csak estére lesz gyerek. Kiment, bejött. A semmiből bekötött egy infúziót. Közölte, hogy oxitocint kapok. Rám rakta a CTG-t. Nem tudtam az ágyról mozdulni.
Majd jöttek az oxis fájások. Először gyengébben, majd egyre vadabban. Ötször olyan erős volt, mint a normális, saját testem által generált fájdalmam.
A második szülésemhez képest, – amikor nem kaptam oxitocint- nagyon nagy volt a különbség, sokkal nagyobb kín volt ez. Annyi engedmény volt csak, hogy kaptam egy nagy labdát, amire ráültem, közben pedig tudtam kapaszkodni a bordásfalban. Így vajúdtam végig.
Volt ekkor segítséged Robin kívül?
A szülésznő ott is volt, meg nem is. Amikor épp ott volt, akkor is csak zavart, mert folyamatosan beszélt hozzám. Próbáltam ráfigyelni, ettől nem tudtam a fájdalomra koncentrálni, ami miatt pedig sokkal erősebbnek éreztem a fájásokat. Ráadásul nem is értettem, hogy mit mond, mert nem jutott el az agyamig.
Robi végig benn volt. Próbált támogatni, masszírozni, de ellöktem a kezét, mert nem esett jól.
Volt egy pont a vajúdásban, amikor úgy éreztem, teljesen kiszálltam a testemből.
A fájások közötti nagyon rövid pihenők során elaludtam, vagy elájultam, nem tudom. Mintha két világ közt lettem volna…
Akkor nagyon jól esett, hogy Robi fogta a kezem, és néha a szemébe tudtam nézni. Ő volt az egyetlen kapcsolatom a valósággal
Hogy indultak a tolófájások?
A labdán voltam. Időnként ki kellett mennem wc-re. Kb. 8 cm-nél hasmenésem lett. Sokat voltam a mosdóban, kérdezgették, hogy minden rendben van-e. Amikor visszavánszorogtam, akkor kezdődött a kitolási szak. Négykézláb térdeltem az ágy mellett. Éreztem, hogy jönnek az igazi tolófájások. Egy olyan ellenállhatatlan érzés volt ez, amilyennel addig sose találkoztam. Összerántotta a testem.
Kértek, hogy feküdjek fel az ágyra. Akkor még engedelmeskedtem. Felfeküdtem és megszűnt ez az érzés. az orvos vezényelt, hogy mikor toljak, nyomjak, de az inger már nem volt meg. Parancsszóra kellett nyomni.
Nyilván nem volt hatékony a nyomás inger nélkül. Az orvos próbált bíztatni, hogy előbb utóbb minden nő ráérez…Mintha azon múlna mennyire vagyok ügyes… A különbség zongorázható volt az igazi tolófájások és ezek között az erőltetett valamik között.
Hamar meglett Mili. Reggel 8-9 körül kötötték be az infúziót. 12.19-re már kinn is volt.
Gátmetszésed nem is lett?
Nem, ezért nagyon hálás vagyok a dokinak. A szülésznő kérdezte tőle, hogy legyen-e, de azt mondta, hogy nem kell. Hálás vagyok a döntéséért, mert nem tudtam volna nemet mondani neki abban a helyzetben a gátmetszésre. Jó, hogy ettől megkímélt. Sérülés ugyan volt, de minimális. Gyorsan gyógyult.
Milyen szerencsés voltál, hogy oxitocin melletti, viszonylag gyors szülésnél bírta ,épségben kibírta a gátad.
Igen. Az a nagy szerencsém volt, hogy jól reagált a testem. Ha nem sikerül ilyen jól lereagálni a beavatkozásokat, akkor császár lett volna belőle.
Mi segített ebben az egész folyamatban?
Volt a vajúdásom alatt egy vizualizációm. Azt képzeltem, hogy egy tengerben a hullámok visznek ki a part felé. Egyre közeledem a parthoz. Segített ezt látnom. Közben fogtam az uram kezét. Ránéztem időnként. Jó érzéssel töltött el, hogy ott van. Tartotta bennem a lelket, és közben fizikailag is fogott.
Készültét ezzel a vizualizációval?
Nem. Egyszerűen csak jött magától.
Térjünk vissza még Mili születéséhez. Mi történt miután kibújt?
Valahogy letépték rólam a sportmelltartóm és rátették rögtön a mellkasomra.
Zokogtam. Ösztönös zokogás tört fel belőlem. Közben remegtem, mint a nyárfalevél.
Gondolom az oxitocin miatt, még akkor is ment belém az infúzió, amikor a méhlepény már kinn volt.
Szóval csak zokogtam és remegtem és zokogtam. Fel sem fogtam, mi történik. Miközben rajtam volt, összestoppoltak. Közben próbáltam a babára figyelni. Majd valahogy átkerültem egy másik ágyra, ahol több mint egy órát töltöttünk hármasban. Mili szopizott. Ott már béke volt.
Akkor már felkelhettél?
Igen. Magam sétáltam át a gyerekosztályra, de nem volt igazán messze. Valaki segített áttolni Milit a kis plexi kocsiban.
Milyen napok követték a szülést?
Szépek. Ideális volt minden. Családi szobában voltunk hármasban. Az első pelenka cserét ketten fél órán keresztül csináltuk, de sikerült. A csecsemősök nagyon kedvesek voltak. Később mindent megmutattak. A fürdetést, a pelenkázást.
Egyedül a vizit nem jött jókor soha. Mindig aludtunk volna, amikor épp jöttek. Utolsó nap benéztek, látták, hogy mindenki alszik, vissza is csukták az ajtót, nem keltettek fel.
Otthon is ilyen harmonikus volt minden?
Otthon jött a feketeleves. Negyedik napon indult be a tej. Iszonyatosan fájt. Számomra ez új volt. Előtte senki nem mondta, hogy ez ennyire tud fájni. Nem is tudtam, hogy mit kell vele csinálni. El kellett rohanni mellszívóért. Háromfélét kértem, hogy vegyenek…
Óriási hormon hullámokat éltem meg. Közben az éjszakazásás is kimerített minket. Nem voltunk hozzászokva, hogy nem alszunk. Volt, hogy mind a hárman zokogtunk.
Nem jó szájízzel gondolok vissza az első időszakra. Hiányzott volna a szakértői tapasztalat, amit például egy gyermekágyas dúla tud megadni. Hiányzott, hogy valaki azt mondja, hogy amin átmegyünk az normális, hogy ne aggódjak, hogy nyugodjak meg. Azt éreztem, hogy egyedül vagyok. Elveszve éreztem magam ebben a merőben új helyzetben.
A védőnőtök nem tudott ebben a helyzetben segíteni?
Nem igazán. Inkább a kilókkal és a centikkel volt elfoglalva. Ráadásul ódivatú elveket képvisel. Cuki, szeretem, de a háromóránkénti szoptatás, vagy, hogy hagyjuk sírni a babát az számomra kőkori hozzáállás. Szoptatási tanácsot nem adott, lelkiéletet sem éltünk.
Milyen visszatekinteni a szülésedre? Milyennek érzed most?
Rögtön utána pozitív élmény volt, mert minden a protokollnak megfelelő volt. Csak később, amikor utánaolvastam , akkor realizálódott, hogy nem voltak ideálisak a körülmények. Nem volt háborítatlan. Nem volt természetes. Utólag értékeltem át az élményt. Nem volt traumatikus, de háborítatlan sem.
Ma már látod a fordulópontokat. Neked mikor rendeződött össze a szüléseddel kapcsolatos élmény?
Lassan, apránként. Mili kb. egy éves volt, amikor már láttam, hogy nem így kellett volna történnie a dolgoknak. Lehetett volna kevesebb beavatkozással is szülni. Ekkor már újra terhes voltam. 9 hónapos volt Mili, amikor Beni megfogant. Másfél év van közöttük.
Bennem felmerült az otthonszülés lehetősége, de Robit nem tudtam meggyőzni. A harmadiknál már biztosan kiharcolnám. Nem mennék kórházba.
Ugyanaz a team volt velünk Beni születésénél is. Nem is tudom, pontosan miért, talán az ismeretlentől jobban tartottam. Őket már ismertem, tudtam, hogy mit várhatok tőlük. Az ismereteim akkor már megvoltak. Az önbizalmam még nem. Ma már tudom, hogy bárki lenne ott meg tudnám oldani, de akkor ez az érzés még nem volt meg bennem. A tudásom viszont megvolt, így könnyebb is volt a második szülésem.
A várandóság is könnyebb volt?
Az sokkal nehezebben telt. Különösen egy pörgős egy év körüli kiscsajjal. Nem volt megállás soha. Lelkiekben teljesen szétestem. Talán szülésutáni depresszióm volt.
Álljunk meg egy pillanatra és mennyünk vissza kicsit az időben. Hogy estél teherbe, amikor ilyen pici volt még a kislányod?! Akkor már menstruáltál újra?
Egy alkalma volt, hogy jöjjön. Ez végül is elégnek bizonyult. Amikor az ultrahangosok kérdezték, hogy mennyi ideig tartott a ciklus eléggé csodálkoztak, hogy csak egyszer volt, így nem tudtam a kérdésükre érdemben válaszolni.
Most is egyedül teszteltél?
Oh, én már az alkalom után tudtam, hogy ebből baba lesz. Az első terhességemnél is éreztem, de ebben teljesen biztos voltam. Robi nyugtázta. Nagy ováció a tágabb család részéről sem volt. Mindenki visszafogottan ünnepelt:
Anyósoméknál családi ebédnél mondtuk Robi szüleinek, hogy jön a kistesó. Az apósom felnézett a levesből és azt mondta: „Jó.”, – és evett tovább.
Az első terhesség volt a szenzáció, a második már nem annyira.
Így terveztétek az időzítést?
Igen, kb.. A kovidnak is volt szerepe benne. Az az év nem volt teljes értékű. Azt gondoltuk, hogy a következő sem lesz jobb, akkor legalább mire vége van a kovidnak és kiszabadulhatunk, nem pont babázással fogjuk elindítani azt az időszakot, hanem már lesz még egy gyerekünk. Jobb volt, így, hogy nem szorultunk be újra négy fal közé. Az pedig csak bónusz volt, hogy ilyen hamar jött.
A kovidos években a legtöbb ember számára minden élethelyzet nehezebb. Ez is közrejátszott abban, hogy nem voltál túl jó passzban?
Nem ez volt az oka. Hanem az, hogy halálosan rettegtem, hogy ezt az egészet újra át kell élnem. Nem volt olyan szörnyű vagy traumatikus az előző szülésem, de nem kívánta egy porcikám sem a terhességet, sem a szülést. Mentálisan összeomlottam attól, hogy ezt újra végig kell csinálni. Az első trimeszter ráment. Aztán összeszedtem magam. Robi látta, hogy nem vagyok jól. Próbált segíteni. De az erőt nekem kellett összegyűjteni magamban.
A barátaid, rokonaid tudtak segíteni?
A barátok nem voltak ilyen helyzetben még. Gyerekük sem volt még. Nem tudtak volna segíteni. Azóta lett egy terapeutám. Sokat számít, de akkor még nem volt mellettem. Viszont sok infót gyűjtöttem. Olvastam. Igyekeztem a szülésem körüli eseményeket feldolgozni, elfogadni. Egyre tudatosabb lettem, egyre több dolgot tudtam meg. Végül is ez adta meg a megnyugvást. A második trimeszter már jó volt. Akkor csak fáradt voltam.
Fizikailag mindeközben mi történt veled?
Nagyon hamar óriási hasam lett. Sokkal nehezebb volt mozogni, mint az előző terhességemkor. Pedig nem híztam sokat. 15 kiló volt rajtam, de hamarabb lett nagy a hasam. Erősen korlátozott a mozgásban. Miközben pihenni sem tudtam az egy éves gyermekem mellett. Napi kétszer voltunk a játszótéren. A 40. hétben is ott voltunk. Nemértették , hogy miért nem más viszi le Milit. Nem volt más, aki levitte volna. Nem volt megállás. Heti kétszer volt segítségem, akkor tudtam pihenni. Életmentő volt. Amúgy egyedül toltam a napokat.
Az utolsó trimeszterben brutális hátfájásom lett. Deréktájéki idegbecsípődés. Csak sántítva tudtam járni, de úgy is fájt. Akkor sem volt több segítségem a hétköznapokban.
Ha a 40. héten még játszótéren voltál, akkor Beni sem jött nagyon hamar.
Fenyegettek is újra a ballonos indítással. Ekkor más fajta “praktikával” próbálkoztunk. Szerelmeskedtünk Robival. Talán hozzá is járult, ahhoz, hogy elindult a szülés, de lehet, hogy egyszerűen csak magától indult el két nappal a kiírás előtt.
Mik voltak a jelek?
Fájt és újra fájt, de tudtam közben aludni. Mondjuk nem volt túl jó éjszaka. Reggel amúgy is mentem volna CTG-re, de azt éreztem, hogy ezt a napot már nem tudom egyedül végigcsinálni . Megkértem Robit, hogy vegyen ki egy szabadnapot, mert nem tudok egyedül elmenni a kórházba. Mili pedig amúgy is a nagyszülőknél volt aznap. Bementünk a kórházba, épp a szülésznő és a doki is bent volt. Úgy látták, hogy 1-2 napon belül biztosan megindul, mert már 1-2 cm tágulásnál jártam. Ekkor péntek volt. Szombat estig adtak időt. Azt mondta az orvosom, hogy ha addig nem indul be, akkor hívni fog. Fura volt, mert ilyen előtte sose volt, hogy ő keressen engem, és nem én őt. Hazaengedtek azzal a tanáccsal, hogy igyak egy kis alkoholt, hogy kiderüljön, hogy ezek valós fájdalmak, vagy az alkohol hatására el tudnak lazulni, csendesedni.
Ültem a kanapén és ittam a meleg pezsgőt. Jöttek a fájdalmak. A gyomrom összekavarodott. Egyre erőteljesebb és sűrűbb fájdalmak jöttek.
Először még tettem-vettem. Gondoltam, hogy ebből ma valami lesz, így előkészítettem mindent a szüleimnek, ha itt kellene Milivel aludniuk. Csak hogy egyre többet kellett megállnom, mindig pont ugyanabban a pozícióba bele helyezkedve: Le kellett guggolnom és felfelé kapaszkodtam valamibe. Amikor már 3-5 perces sűrűségűek voltak, akkor szóltam Robinak, hogy most indulnunk kell, különben itt maradunk. Hívtuk az orvost. Egy órát autókáztunk a délutáni csúcsban . Szét is zilálta a szépen összerendezett fájásaimat.
A kórházban rendeződtek aztán?
Összevissza volt minden. A dinamikussága leállt, szétesett. Megvizsgált a szülésznő. Burkot szeretet volna repeszteni. Nem ellenkeztem. Nem zavart.
Ahogy elhelyezkedtünk, nyugalomba kerültünk, rögtön újra indultak az események. 5 körül értünk be és 18.22-kor született Beni. Másfél óra alatt megvolt.
Az aktív szakban mi volt az, ami számodra erőt adott?
Volt egy mantrám: A fájdalom a barátom.
Tudtad, hogy ezt fogod ismételgetni?
Nem. Nem is készültem rá, csak jött ösztönösen, mint ahogy az első szülésemnél a vizualizáció. Érdekes, hogy mindkét szülésemnél más volt a megoldási kulcs. Nem is ugyanaz a pozíció esett jól. A másodiknál kirúgtam magam alól a labdát. Nem bírtam elviselni.
De a kitoláshoz mégis csak a már ismerős térdelő helyzetbe vackoltad be magad.
Igen. Letérdeltem, felkapaszkodtam az ágy tetejére, szélére. Megint jött a már szokásosnak mondható tisztulókör. Kimentem a mosdóba. Nem tudom, hogy hány centi lehettem akkor. Talán nyolc. Nem derült ki, mert a szülésznő nem vette komolyan az érzéseimet, és nem vizsgált meg. Csak pakolgatott.
A fájdalmak csúcsán járhattam, amikor elém tolt egy papírt, hogy írjam alá.
Fel sem fogtam, hogy mi volt az. Szóvá is tettem, amennyire tudtam:
– Nem rá ér?!
Tényleg akkor kellett odatolni?! Robi is mondta, hogy az aláírásom nem volt beazonosítható. Talán a szülésznő műszakjának a dokumentációja lehetett, fogalmam sincs mi volt az. Számomra nem derült ki.
Szóval az ágy mellett térdeltem, amikor éreztem, hogy jönnek a tolófájások. Éreztem, ahogy a gyerek feje nekinyomódik a méhszájnak. Csak nyögtem szinte, hogy „tolni kell”. A szülésznő teljes nyugalommal mondta, hogy menjek át az ágyra és megvizsgál. Átmentem, felmásztam, feltérdeltem.
Kérte, hogy feküdjek hanyatt a vizsgálathoz. Megpróbáltam, de éreztem, hogy jön a fájdalom. Mintha rugó lettem volna, felpattantam térdre, Robi nyakába kapaszkodtam, és nem voltam hajlandó lefeküdni. Nem tudtam, nem akartam, ők pedig nem tudtak rákényszeríteni, pedig többször kérték, de nem feküdtem le.
Ebben a helyzetben vizsgált meg. Közölte a hírt, mintha nem tudtam volna, hogy ott a baba feje. Szinte kinn volt, mikor észrevette. Azonnal szólt az orvosnak. A doki akkor ért oda, amikor már kinn volt Beni feje. Nem értette a helyzetet, hogy hogy így ebben a helyzetben szülünk, de nem volt már kérdés, hiszen félig kinn volt a gyerek.
Térdeltem, kapaszkodtam Robi nyakában és elkapták.
Felszabadító élmény lehetett, hogy úgy szültél, ahogy szerettél volna, és az is, hogy kiálltál magadért.
Sokkal jobb élmény volt a második, mert semmilyen mesterséges anyagot nem nyomtak belém. Az én akaratom érvényesült, hogy abban a helyzetben lehessek, amiben szeretnék. Ráadásul rapid szülés volt, gátvédelem nélkül. Nem is repedtem.
Nem szólt bele senki, csak a testemet figyeltem, amiben épp annyi erő volt, amennyi kellett. Nem akarta senki, és én sem irányítani. Az emberi test pedig bölcs és tudja, hogy meg lehet ezt sérülés nélkül is csinálni.
Benit is Rád rakták rögtön?
Igen térdelő támaszból valahogy hanyatt fekvésbe kerültem. Ő is elkezdett rögtön szopizni.
Akkor is sírtál?
Nem emlékszem rá pontosan. De arra igen, hogy nem volt remegés. Beni is máshogy viselkedett. Milit kiütötte a szülés élmény. Sokat aludt. Mikor először a mellemre tették, akkor sem volt igazán éber. Beni pedig nagyon aktív volt, kevesebbet aludt. Nem volt annyira kiütve.
Vele is volt aranyóránk, több is mint egy óra. Közben mindent eltakarítottak körülöttem (vért, egyebeket).
A méhlepény hogyan született meg?
Ketten kezdték el rángatni a zsinórt. Kicsit nyomkodták a hasam. Végül hasnyomásos rásegítéssel jött ki. Húzták, nyomtak, én pedig toltam. Nem sokat vártak mindezzel. A köldökzsinórt is hamar elvágták. Ma már azt is tudom, hogy várni kellett volna, és kérni, hogy csak késleltetve vágják el.
Újra családi szobába kerültetek?
Igen, de Robi nem maradhatott benn. A kovid miatt nem lehetett jönni-menni. Maradhatott volna, de akkor nem mehetett volna Milihez haza. Ezt pedig nem akartuk. Így az első három napból Robi kimaradt.
Neked milyen volt így egyedül Benivel?
Nagyon nyugisan, kettecskén. Egymáshoz szoktunk. Már a kórházban megfakasztotta a tejet. Nagyon kitartó volt. Nekem is volt már gyakorlatom a dologban. Nem is volt olyan régen ez az időszak.
Talán egyetlen rossz élmény volt csak. Benivel nem fértünk el a csecsemős osztályra olyan sok baba született épp, így eggyel lejjebb voltunk a műtéti osztályon. Nem szerettem volna családi szobát, szívesebben mentem volna két ágyas szobába, de nem volt más választás, mivel nem volt szabad kétágyas szoba. (Így fizethettük a felárat a családiért.) Ráadásul így kevesebbet néztek ránk. Kevesebb volt a segítség is. Nehezen tudtam elmenni zuhanyozni. Elkezdődött a nonstop üzemmód. Talán naponta egyszer-kétszer nézett ránk a csecsemős. Látták, hogy nem első baba, gyakorlottnak találtak, ezért nem is jöttek igazán be. Néha elvitték Benit vizsgálatokra, akkor tudtam zuhanyozni.
A zuhanyzás idején túl is lett volna szükséged segítségre gondolom?
Egyszer Beni visszahányta a magzatvizet. Nagyon megijedtem. Egy másodperc alatt lila lett, nem kapott levegőt. Lepergett előttem az élet. Szaladtam ki a nővérpulthoz, hogy hívjanak valakit a csecsemősöktől, de mire odaértek, már minden kijött belőle. A színe is jobb lett, kapott újra levegőt. Nagyon megijedtem.
Ennek ellenére mégis jó volt ez a három nap. Összehangolódtunk. Volt idő megismerni a picit. Bár az első két hét idillikus volt otthon is. A beetető időszak… Beni sokat aludt, mert picit besárgult, ezért alvósabb lett. Amikor kiment belőle a sárgaság minden megváltozott. Hardcore volt visszatérni a napi rutinba egyedül a két gyerekkel, egy újszülöttel és egy másfél éves gyerekkel.
Ebben az időben Milit már nem szoptattad?
10 hónaposan abbahagyta. Volt egy kis szünet, aminek nagyon örültem. Nem szerettem volna tandemezni. Regenerálódtam a két szoptatási időszak között.
Hogy teltek a hétköznapok?
A pici a játszótéten nőtt fel. Nyáron vittem pokrócot. Letettem, néha elaludt, amíg játszottam a naggyal. A nagy is kicsi volt még.
Most könnyebb már?
Hullámhegyek és völgyek. Megy a testvér féltékenység. Egyik pillanatban szereti, a másikban utálja. Sokszor az is baj, ha Beni csak ránéz. Közölte, hogy keressünk neki másik családot. Nem egyszerű. Új kihívások. De azért egyre könnyebb.
Mint sokat megélt anyuka (vagy legalábbis két szülést mindenképp) mit javasolnál annak, aki napokban megy szülni, mi lenne Tőled a legfontosabb tipp az Ő számára?