2024. ápr 30. “Mindig felébredtem: Úristen, van egy gyerekem!” – Eszti szüléstörténete

Eszti az első 6 alkalmas jógás szülésfelkészítőmön vett részt. Szerettem nyugodt, értő jelenlétét. Így most szülése után picivel több, mint hat héttel különösen örülök, hogy elmeséli szüléstörténetét.

Hogy vagy?

Jól, egyre jobban. Korábban zavart, hogy gyenge voltam, és hogy mindenhol éreztem a testem, de most, hogy visszanyertem az eredeti mozgásképességemet, mozgás igényemet, így már nagyon jó. Az első két hétben az ágyból is nehéz volt kikelni. A kórházban is nehéz volt egyedül egy csecsemővel. Etetni, itatni, életben tartani miközben épp csak ülni, feküdni tudtam. Nehéz volt így pihenni.

Milyen baba Lelle?

Nagyon cuki. Szerelmesek vagyunk bele. Nyilván szokott sírni. Meg kellett tanulnunk, hogy egy baba sír, és ez rendben van. Az elején nehéz volt, hogy nem tudjuk az okát, de most már megvannak a checkpointok, hogy mit kell először végig nézni, hogy megtaláljuk a baj forrását, és ha nem leljük meg az okát, akkor egyszerűen csak ott vagyunk, ringatjuk, és várjuk, hogy attól majd megnyugszik. Két hetesen is sokat nézelődött. Most elmúlt egy hónapos nagyon aktív. Követi a mozgásainkat. Napról napra fejlődik, ami olyan jó visszacsatolás. Jó látni a fejlődését.

Ugorjunk egy nagyot az időben. Te hogyan születtél?

Nem tudok túl sokat róla. Hárman vagyunk testvérek, én voltam a legkönnyebb szülése Anyukánknak. A bátyám nagy baba volt, hozzá képest én konszolidált mérettel jöttem a világra a MÁV kórházban. Nem voltam, se túl nagy, se túl kicsi. Akkor ott már – 1997-ben – rooming-in rendszer volt, így Anyukámmal voltam. Sőt Apukám bent volt a kórházban a szülésnél, és ő vágta el a köldökzsinóromat.

Amit még Anya szokott mesélni, hogy egyszerre történt a kitolási fázis egy másik nővel, és az orvos ide-oda rohangált. A szülésznők mikor érkezett már tartották a kesztyűt, hogy gyorsan bele tudjon bújni.

Volt olyan szüléstörténet, ami meghatározó volt a számodra?

Olyan nem volt, amire örök életemben emlékeznék, de próbáltam informálódni. Minden történetből, amit hallottam volt valami, ami megragadott, ami alapján kitaláltam, hogy én mire szeretnék majd odafigyelni.

Például féltem, hogy a placenta nem jön ki egyben, mert egy történetben szereplő kismamának rossz élménye volt emiatt. Erre figyeltem is a szülésnél, de a gátmetszés is ilyen volt, amit szerettem volna elkerülni.

Milyen körülmények közé érkezett Lelle?

Várt baba volt. Szerettük volna, hogy mind a két munkahelyemen elteljen egy év, hogy megkapjam a támogatásokat. Ahogy kijött a matek, elkezdtünk próbálkozni. Elsőre jött Lelle. Megszeppentünk, hogy ez ilyen könnyű is lehet, és nagyon-nagyon örültünk neki.

Hogy voltál a várandósságod alatt?

Ennél jobbat nem kívánhatnék senkinek. Volt egy-két étel, amire nem tudtam ránézni, de nem hánytam, nem voltam rosszul. Öt-hat hónaposan kezdett el a medencém fájni, és járás közben nagyon fájt, ami egy jó visszacsatolás volt arra, hogy nem minden úgy van már, ahogy volt, és lassítanom kell. Nagyon vártam, hogy megszűnjön ez a fájdalom, és ahogy meglett Lelle, tényleg el is múlt.

Nyilván egy részéről tudok, de azért elmeséled hogyan készültetek a szülésre?

Jártam hozzád jógás felkészítőre, ami fizikailag is sokat segített a járásproblémámon. De voltunk a kórházi szülésfelkészítőn is, ahol meg tudtunk ismerkedni sok kedves emberrel az osztályról. Jó volt az is, hogy támogattak abban, amit szerettem volna.

Jó volt látni azt is, hogy milyen a szülőszoba, szembesülni azzal, hogy ez egy kórház, és nem úgy fog kinézni, mint egy otthonszülés. Nem az otthon melege fog fogadni. Ezt fontos volt előre látni, mert így nem a szülésnél sokkolt le. Akkor ezek a részletek már fel sem tűntek.

Olvastam is. Fontos könyv volt a Szülési terv című könyv, amit a stúdióból kölcsönöztem. Sokat segített a saját szülési tervem összeállításában.

És sok online tartalmat néztem. Ezek leginkább vizuálisan készítettek fel. Jó volt, hogy tudtam, hogy hogy néz ki egy szülés, hogy néz ki egy újszülött.

Mit gondoltál milyen lesz a Te vajúdásod?

Arra akartam törekedni, hogy minél természetesebb legyen, és az ösztöneimre tudjak hagyatkozni. Volt olyan időszak, ahol ez jól működött, és volt olyan, amikor más irányt vett a szülés. Sokkal magától értetődőbb szülésre vágytam volna, mint ami lett a végén. Talán a kórházi körülményeknek volt köszönhető. Korábban otthonszülős videókat néztem, amit egy kórházi közeg nem tud megteremteni. Az a hangulat, az a meghittség nem tud létrejönni. De azért volt olyan rész, amit nagyon szépnek, nagyon idillinek éreztem. Jó lett volna, ha egész ilyen maradt volna, de nem így történt.

Hogy indult be a szülésed?

Lelle kivárt mindent, amit még el kellett intéznünk. Előző nap mentem először NST-re. Aznap éjszaka éreztem kis mocorgást, de azt gondoltam, hogy ezek csak jósló fájások. Elmentem a kozmetikushoz. Megbeszéltük a férjemmel, hogy egy-két dolgot még be kell vásárolnunk. Szerinte ráért volna másnap is, de én inkább elmentem megvenni mindent. Amikor hazafelé jöttem fel a lépcsőn, akkor éreztem a magzatvizet csordogálni. Szóval tényleg megvárt Lelle mindent. Egyedül egy hálóing hiányzott még, de a férjem azt is megvette hazafelé jövet. Semmi sem hiányzott a kórházba induláshoz.

Biztos voltál benne, hogy magzatvíz, ami csordogál?

Igen, mert használtam azt a betétet, amiről korábban meséltél. Mondtad, hogy azt mondják róla, hogy nem annyira megbízható. Nekem működött. Próbáltam korábban, de akkor nem jelzett, most igen, elszíneződött.

Nem tudtam, hogy mit csináljunk. Erős fájásaim nem voltak, illetve csak erősebb menstruációs fájás jellegűek, de teljesen jól viseltem. Fél öt körül folyt el a magzatvíz. Hét körül telefonáltunk be a kórházba, hogy most akkor mit kell tennünk, mikor induljunk.

Korábban volt egy Trichomonas tenyésztés, ami pozitív lett. A nőgyógyásznak a vizsgálat eredményekor tovább kellett volna küldenie egy fizetős vizsgálatra, ami biztosabb eredményt hoz, de azt mondta, hogy tíz pozitív emberből egynek van valójában, és a minta levételekor látta volna, ha nekem pozitív lett volna. Így nem mentem további vizsgálatra vele. Annak ellenére, hogy a doki azt mondta, hogy szerinte nincs, mégis behívtak. Taxival mentünk be fél 8-kor. CTG-re kerültem, ami nem mutatott semmit, és valóban a taxiban az a pici fájásom is elmúlt. A 4. emeletre gyalog tudtam felmenni, így én sem voltam benne biztos, hogy tényleg elindult-e a szülés, de a magzatvíz folyamatosan szivárgott. A szülésznő, amikor megvizsgált, akkor a nagyobb mennyiségben távozó magzatvíz láttán, inkább azt mondta, hogy maradjunk bent.

Ekkor már el kezdtél nyílni?

Igen. 4 cm-re voltam kb. nyitva.

Az nagyon szép.

Igen. Kaptunk egy szobát, kipakoltunk, átöltöztem. A saját lábamon sétálgattam. Nem éreztem a helyzet komolyságát. Annak viszont nagyon örültem, hogy a férjem ott lehetett velem. Reggelig minden nagyon idilli volt.

Vittünk fénysort, amit kitettünk. Jó volt, hogy este volt, sötét. A fájások ölelésben teltek, és csak módjával jöttek. Igyekeztünk hangolódni, ami nehéz volt, mert még mindig nem tudtam komolyan venni az egészet, mégis igyekeztem átadni lelkileg magam ennek a folyamatnak.

Mindig kérdezgették, hogy hogy vagyok. Én feleltem, hogy valamit érzek, de nem tudom, hogy ez már az-e. Talán nem tett jót, hogy magamnak azt mondogattam, hogy ez még nem az az igazi fájás, hogy ezt még bírni kell, mert ez még csak az eleje. Talán emiatt nem érzékelte a testem, hogy ez már maga a szülés. Kérték, hogyha tudok, akkor pihenjek, mert hosszú út előtt állunk. Nagyon rendesek voltak a szülésznők, és az orvos is, bár őt csak egyszer láttam. Egyedül az zavart, hogy az antibiotikum miatt a kanül már a kezemben volt, de nyilván ez sem volt nagy gond.

Volt egy időszak, amikor három percenként jöttek a fájások, ekkor befeküdtem az ágyba, és a pihenések közben valahogy elkezdtek megint ritkulni. Visszamentek 5-8 perces időszakokra, ráadásul nem is voltak erős összehúzódások. Így ért minket a hajnal. Amikor jött a műszakváltás, és velük együtt egy új forgatókönyv.

Világos lett, eltűnt a hangulat. Az új brigád pedig sokkal inkább kórházi eseményekre törekedtek és nem a természetességre, inkább arra, hogy gyorsan meglegyen ez a gyerek. Az orvos a CTG-t látván azt mondta, hogy ez így nem jó. Oxitocint kell, hogy kapjak, mert nem rendszeresek a fájások. Mondtam, hogy én nem szeretnék oxitocint kapni.

Kimentek, bejött valaki más, aki megkérdezte, hogy miért nem szeretnék oxitocint kapni, elmondtam neki. Bejött egy harmadik ember, ő is megkérdezte, neki is elmondtam. Megpróbált meggyőzni, hogy az miért lenne jó. Megbeszéltük, hogy várunk 30–45 percet, és ha tágulok, akkor nem kell az oxitocin. Eltelt ez az idő és 6 cm-ről 8 cm-re tágultam ki, de mivel úgy látták, hogy a fájások nem rendszeresen érkeznek mégis jött az oxitocin. Erre már nem tudtam mit mondani. Innen ment minden egy másik vágányon, mint ahogy én szerettem volna.

Pedig a 6-ról 8-ra jutni nagyon nagy dolog. Mennyire voltak ezek a fájások nehezek?

Nem éreztem nehéznek, ezért is győztem meg magam arról, hogy kell az oxitocin, mert nem éreztem őket erősnek. Azt mondták, hogy ha folyik a magzatvíz, és a baba nem születik meg, akkor lehet, hogy agyhártyagyulladása lesz. Ki vagyok, hogy egy ilyen véleményt felülbíráljak?! Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Nem tudtam ezt a kockázatot vállalni, bár nem tudtam, hogy mennyi ennek az esélye. Azt sem tudtam, hogy ha megkapom az oxitocint, akkor a CTG-nek végig rajtam kell lennie. Borzasztó volt. Nem tudtam mozogni. Egy labdára kiülhettem volna, de az nekem nem volt komfortos. Közben az oxitocin meghozta a fájásokat. Megéreztem, hogy mi az, hogy fájás, és éreztem, hogy haladunk is a baba megszületése felé.

A szabad mozgás tekintetében ekkor csak az jött szóba, hogy feltérdeljek az ágyra. Közben megjelentek a kitolási érzetek, de a fájások az oxitocin ellenére sem jöttek rendszeresen, így a kitolási szak majdnem két óra volt. Nagyon sokáig kellett a fájásokra várni. Lelle pedig a medencémnél megakadt, ezért kérték, hogy feküdjek hanyatt, hátha úgy jobb lesz. Én is éreztem, hogy az úgy nem ment ebben a helyzetben, így örültem, hogy javaslatot tesznek arra, hogy mit kellene máshogy csinálni.

Ekkor bejött valaki megvizsgálni. Hangosan beszéltek a fejem felett, hogy ez így nem jó. Utána bejött egy másik valaki is, és egy harmadik is. Mindegyik fájás közben vizsgált meg. Én nem tudtam korábban, hogy ez miért gond a nőknek, hiszen a fájás úgyis mindent elnyom, de hát így vizsgálni százszor rosszabb a nőnek… Borzasztó volt.

Közben egyetemi hallgatók is jelen voltak. A szülésznő minden történést elmagyarázott a számukra, nem volt túl idilli.

Megkérdezték, hogy bejöhetnek-e hozzád?

Nem, de nem álltak körbe, ahogy gondolnád, hanem mindenki aktívan részt vett a szülésemben. Ráadásul lelkileg sokat támogattak a hallgatók.

Az egyik szülésznő hallgató  nagyon aranyos volt. Tartotta bennem a lelket. Tőle meg tudtam kérdezni, hogy mit gondol az oxitocinról. Azt mondta, hogy ő nagyon felvilágosult szemlélettel jött ide, de tudja, hogy van, amikor muszáj adni, és szerinte nem lesz abból gond, ha megkapom. Kedves volt és odaadó.

Amikor pozíciót váltottam, akkor kérték, hogy menjek el mosdóba, mert a teli hólyag is lassíthatja a folyamatot. Leszedtek rólam mindent gépet. Elmentem wc-re. Azt hittem, hogy ott bent megszülöm a gyerekem olyan tolófájás jött… Szóltak, hogy jaj ne… nehogy ott szüljem meg. Visszamásztam az ágyra pisilés nélkül, ezért egy ideiglenes katéterrel lecsapoltak, és utána folytattam az ágyban. De később leesett, hogy ha mozoghattam volna, akkor minden máshogy ment volna. Az oxitocin után is, ha leszedtek volna rólam mindent, akkor máshogy lett volna az egész. Ez lett volna a kulcsa, de nem így alakult.

8 cm-re nem lehet komoly hatékony összehúzódások nélkül eljutni. Az szinte a teljes tágulás.

Igen, az a rész nem volt olyan fájdalmas és nehéz, mint gondoltam volna, inkább a kitolás húzódott el.

Talán, ha nem lettél volna ágyhoz kötve, akkor máshogy alakul. Ekkor hogyan érkeztek a fájások?

Valahogy nem folyamatosan, és végig tudtam beszélgetni a fájások között. Onnan tudtuk csak, hogy jó úton vagyunk, hogy behívták a csecsemőst. Akkor tudtam, hogy nincs sok idő hátra. Volt egy pont, amikor Gerivel elbizonytalanodtunk, hogy hogyan lesz meg így ebből a gyerek, de amikor megláttuk a csecsemőst, akkor a jelenléte megnyugtatott.

Közben a szülésznő nagyon szeretett volna a gátvédelemre figyelni. Kenegettek olajjal, tartottak, de megrepedt a gátam. Kérdezték, hogy mi lenne, ha metszenék a gátamat, mert akkor kiszámíthatóbb lesz a szakadás.

Nem szerettem volna, tovább akartam folytatni a kitolást gátmetszés nélkül, de annyira feszesnek érezték a gátam, hogy a doktor rám nézett, és azt mondta, hogy ez most nem kérdés, hanem gátmetszés. Innen két tolásból megvolt Lelle.

Eufórikus állapotba kerültünk mindnyájan. Hálás voltam mindenkinek, hogy végigvezettek ezen az úton. Geri elővette a telefonját, és lefotózta. Az a fotó teljesen más kép Lelléről, mint ahogy utána nézett ki tisztán, rendbe rakva. Amikor később elbizonytalanodtam, hogy mindent jól csináltam-e vagy sem, akkor ezt a képet nézegettem. És láttam, hogy ő a természet csodája, ez a baba így is megszületett. Nagyon jó, hogy az a kép létezik.

Lelle a mellkasomra került. Kiment mindenki. Csak az orvos és a szülésznő maradt bent. Kijött a méhlepény. Nem is kellett sokat várni rá. Rendbe rakták a gát sebem

Később az mondták, hogy rövid volt a köldökzsinór, és talán az is nehezítette a kitolást, így hamar el is vágták. Sajnálom, hogy nem kérdezték meg Geritől, hogy nem akarja-e ő csinálni, de végülis ő nem bánja, így nekem sem gond.

Megnézted a méhlepényed?

Igen. A videókon, amiket korábban láttam, alig bírtam odanézni. Nem voltam a placentával komfortos, de amikor ott voltam, akkor nem bírtam nem odanézni. Izgalmas volt az egész. Hogy ez mind bent volt a testemben, és egy életet nevelt. Felfoghatatlan.

A rendberakás nem volt kellemes, de túlélhető, mert ott volt már Lelle nálunk. Utána kaptunk két óra aranyórát, ami nagyon jó volt. Csak hármasban voltunk. Iszonyúan elfáradtunk, mert több, mint 24 órája voltunk ébren.

Hogy voltál utána?

A kórházban töltött napok nem voltak jók. Volt egy ukrán szobatársam, aki se magyarul, se angolul nem tudott, így elég magányosan telt az idő. Lellével tudtam volna beszélgetni, de ő akkor még sokat aludt szerencsére.

Sokat gondolkoztam a szülésen. Két nappal a hazaérkezésünk után elkapott a depresszió. Melankolikusabb hangulatba voltam, és ha a szülésre gondoltam a sírás kerülgetett, de szépen lassan feloldódott.

Nem tudom, hogy milyen lett volna, ha nem kapom meg az oxitocint, de az biztos, hogy Lelle itt van, és valóban én szültem meg. Közben mégis arra gondoltam, hogy talán nem vettem elég komolyan a fájásokat, és talán ez lehetett a gond, ezért kellett az oxitocin és a gátmetszés is.

De a vége az lett, hogy megszülted őt, és ő megszületett. Ez a Ti élményetek, teljesítményetek, amibe mindent beletettetek, és erre nagyon büszke lehetsz Te is, Lelle is, és Geri is.

Az biztos, hogy hatalmas támogatás volt, hogy ott volt Geri mellettem. A borogatásokat cserélgette, de a végén már nem tudtam elengedni arra az időre sem magam mellől. Nagyon kellett a támogatása. Pedig azt gondoltam, hogy nem fogom vágyni az érintést, de nem ez lett, így neki nagyon jó élmény lett a szülés. Végig nézte Lelle fejét, ahogy kibújt, és nem is lett rosszul. Ott volt teljes lélekjelenlétével.

Így igazi családi élmény volt az aranyóra is. Nem lehetett felfogni. Ha nem is egyből, de elkezdett szopizni.

Nehezen tudtam megfogni a kis törékeny apró testét. Pár hetes babát sem fogtam még, nemhogy újszülöttet. Ha nem lenne a fotó, akkor el sem hinném, hogy létezett anyaszült meztelenül, ragacsosan.

Az aranyóra után elvitték Lellét, engem bekísértek a szobámba, és hagytak aludni. Kétszer mentem Lelléért, hogy most már vihetem-e, de azt mondták, hogy ha felsír azonnal hozzák, és nyugodtan aludjak. Este 11 körül kezdett el sírni, akkor hozták is. Megtörtént a második szoptatás. Kérdezték, hogy visszavigyék-e, de mondtam, hogy ne, úgysem tudnék aludni. A fáradtság el-elnyomott, de mindig felébredtem, hogy úristen van egy gyerekem.

Ha újra intézményt kellene választani, újra odamennél szülni?

Nem vagyok benne biztos. Pár nappal később azt mondtam, hogy biztosan nem. Most már árnyalódtak bennem a dolgok. Talán, ha egy másik brigádot fogtam volna ki, ha az első csapattal tudtuk volna folytatni, akkor biztos, hogy egészen más élményem lett volna. A jelenlévők személyétől függ, hogy milyen élménnyel gazdagodik az ember.

De a plusz három kórházban töltött nap sem győzött meg annyira. Magányosnak éreztem magam. A szobatársammal nem tudtam beszélni. Az orvosok időnként bejöttek, feltettek egy kérdést, és mentek tovább. Az viszont nagyon jól esett, hogy az első csapatból bejött a szülésznő érdeklődni, hogy hogy vagyok, hogy mi történt azután. Vele tudtam beszélgetni. De mástól érdeklődés arról, hogy lelkileg hogy vagyok, nem történt, csak hogy tudtam-e már kakilni, pisilni. Pihenni nem lehetett. Fél 8-kor indult a nap azzal, hogy elviszik Lellét, majd jött az anyakönyvvezető, jött a gyógytornász, a szoptatási tanácsadó. Jó, hogy vannak ilyenek, de nem tudtam igazán kihasználni ezeket a lehetőséget, viszont így pihenni sem tudtam.

A fülembe cseng amúgy az is, amit mondtál, hogy egy jó szülésélmény akkora erőt tud adni egy nőnek, ami egész életére kihat. Emiatt megéri egy olyan intézményt választani, ami segíti őt a terveiben.

A Te szülésélményed erőt adhat neked. Lehet, hogy nem volt egy minden beavatkozást mellőző szülés, de hidd el egy otthonszülésben is vannak ügyek, sokszor a videókon csendesebbnek, lágyabbnak tűnnek, mint a valóság. Büszke lehetsz a teljesítményedre, az odaadásodra. Lehet, hogy a rendszer tett bele zökkenőket, de amit Te beletettél, abban nincs hiba. Sőt.

Jó, hogy mondod, köszönöm, mert folyamatosan azt kerestem, hogy hol van ebben az én hibám.

Én nem látom, hogy ebben hibád lett volna.

Köszönöm.

Ritkán tud hibázni egy nő a szülőszobán, ha hagyják szülni, és támogatóan segítik a folyamatban.

Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában, milyen tanácsaid lennének egy hamarosan szülő nő számára?

Sokat segített az a gondolat, hogy nem vagyok egyedül, hogy ezt a babámmal együtt csinálom végig. Épp ehhez választottam megerősítő kártyát is nálad a felkészítőn. Sőt, képzeld, a szülőszobán ugyanez a kártya volt kint a falon. Nagyon sokat adott, hogy nekem is fáj, de valaki még küzd rajtam kívül, hogy megtörténjen a születés. (Mint ahogy épp most is küzd, hogy odamenjek hozzá…)

Sokat segített, hogy Geri ott volt velem. Egy ismerős arc, aki minden szeretetével jelen van, az nagyon sokat tud adni. Sokszor eszembe jutott az is, hogy ha dúlával vagyunk, akkor talán valami máshogy alakult volna. Talán az elbizonytalanodásaimban segített volna a dúla, mint ahogy az a szülésznő hallgató is tudott segíteni. Jó volt, hogy van valaki, akihez szakmai kérdéssel fordulhatok, és tudom, hogy ugyanazon a gondolatsíkon van, mint én. Az a nő sokat segített számomra.

Aztán fontos még a hangulat is. Ha tehettem volna besötétítettem volna, amikor felkelt a nap, mert amikor kisütött a nap, akkor elmúlt minden varázs. Szóval, ha napközben van, húzzák be a függönyt.

A felkészülést pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni. Így is volt olyan dolog, amire nem lehetett felkészülni. Így arra is fel kell készülni, hogy nem tudsz mindenre felkészülni. Mindig jöhetnek váratlan fordulatok, amire nem számítottál.