
2022. jún 15. Lavina a szülőszobán – Ivett szüléstörténetei
Nem magam miatt sírok még most is, hanem Simi miatt. Mert sokkal nagyobb tisztelettel kellett volna világra jönnie. Nem így. Nem gyertyák kellenek, meg virágszirmok. Nem a flanc kell. Csak várni tisztelettel. Csak engedni, hogy a természet dolgozzon.
Kezdjük a legelejéről! Mit tudsz a saját születésed történetéről?
Anyu mesélt róla, hogy akkoriban, a 70-es évek végén, hogy mentek a dolgok. Erősen korlátozva voltak a lehetőségei. A vajúdás közben a testhelyzet csak fekvés lehetett. Csúnyán szóltak hozzá. De a legnagyobb fájdalma az volt, hogy a születésem után pólyába tettek és megtiltották számára, hogy kibontsa a pólyát. Megmondták, hogy mit szabad és mit nem. Ezeken kívül részleteket nem tudok.
Nagy családi anekdota sem maradt fenn?
Dehogynem. A szülés előtti nap Anyu bekolbászozott. November 17-én megjött az étvágya. Gyanús volt, hogy ez valamit jelent, mert amúgy alig evett a terhessége alatt. Végig hányta a kilenc hónapot, de aznap kívánós volt. Dugig ette magát. Majd másnap a vajúdás közben órákig ki sem tudott jönni a wc-ről. Utána is csak négykézláb tudott eljutni az egy emelettel feljebb lévő zuhanyzóig. Nem szeretett volna piszkosan szülni. Dörömböltek a zuhany ajtaján, hogy mit képzel, azonnal jöjjön ki…
Ilyen élmények, történetek után benned milyen vízió volt a szülésről?
Nem nagyon gondolkoztam azon, hogy milyen lesz. Ma már bánom. 36 évesen szültem az első gyermekem. De nem foglalkoztatott a szülés. Azt gondoltam, hogy ez egy idilli, eufórikus, boldog állapot lesz. De nem foglalkoztam annyit a szüléssel, mint azután. Ma már bánom. Ami történt velem az nem csak másokon múlt, hanem akkor még én sem voltam elég tudatos. Ma már talán jobb a helyzet, egyre tudatosabbak a nők.
Miért nem készültél tudatosabban a szülésre?
Azt gondoltam, hogy a szülés a világon a legtermészetesebb dolog. Így is van. De közben mégis naiv voltam. Nem gondoltam, hogy egy protokoll része leszek. Azt gondoltam elindul valahogy, szülök majd, közben segítenek és egyszer csak ott lesz a baba.
Másfelől a nagynéném véleményére hallgattam. Ő gyermekorvos, virológus és családunk meghatározó, megmondó alakja. Figyelmeztetett, hogy ne olvassak a neten mindenféle baromságokat. Úgy könyveltem el magamban, hogy ha a szülés tényleg a legtermészetesebb dolog a világon (márpedig az) és, ha valóban sok hülyeség van a neten, akkor én nem fogok olvasgatni. Semmit nem olvastam. Ez volt a legrosszabb tanács, amit akkor kaphattam. Ma már tudom, hogy képes lettem volna megkülönböztetni a hülyeséget a releváns információtól.
Könnyen érkezett az életetekbe a Simivel való terhességed?
Végülis igen. Fél év után. Épp elszontyolodtunk volna, hogy mi van már, amikor a dokim egy vizsgálat alkalmával ránk nézett és így szólt: Maguk egy egészséges pár. Nincs ok az aggodalomra. Ha egy fél év múlva se sikerül, akkor leülünk beszélgetni. Nagyon szimpatikus volt a hozzáállása. Felszabadító hatású volt, rögtön utána teherbe is estem.
Milyen volt a terhességed?
Szörnyű. Nehezen viselem amúgy is a testi diszkomfortokat. Ráadásul a hetedik hónapban elkaptam egy vírusfertőzést. Nagyon köhögtem. Egész januárban beteg voltam. Lackó, a férjem el is költözött pár napra otthonról, mivel mellettem napokig nem lehetett aludni. Se ő, se én nem tudtunk pihenni. Egész éjjel köhögtem.
És mivel meglazultak a gát környéki izmaim, egy köhögéssel egy egészségügyi betét lett tele. Bepisiltem. Volt olyan éjszaka, hogy két egész csomagot használtam el… (köhög)… Na nézd most is köhögök. Biztos pszichés.
(köhög) Szóval Lackó elköltözött. Én pedig a kanapéra költöztem ki. Ott találtam egy testhelyzetet, amiben pár órácskát tudtam aludni éjjelente. Gyógyszert sokáig nem kaptam, mivel nem mertek semmit adni, mondván terhes vagyok. (köhög)…
Végül felírtak antibiotikumot.
Regenerálódtak a gátizmaid?
Igen. De rendszeresen járok intimtornára. Muszáj…
Lelkileg, hogy érezted magad a várandósság alatt?
Képes voltam a lelki és a testi dimenziót elválasztani. Boldog voltam. Nagyon. Élveztem, amikor mozgott. Örültem, hogy nagy pocakom van. Ez jó volt.
Egyszer a Kálvinon mentem át a zebrán – már nagy hasam volt. Messziről kinézett magának egy bolond nő. Éles szemével az út túloldaláról átszúrta a kabátomat. Odajött hozzám. Olyan volt, mint egy boszorka, mint egy javasasszony. Féltem, hogy mit fog mondani. Így szólt: Egészséges babuciii. Jaj, de jó élete lesz. Megmaradt bennem. Ha ugyanezzel az erővel rosszat mondott volna, nem tudom, hogyan hatott volna rám.
Az utcán szembejövőket nem válogathatjuk meg. Amikor Te szültél 2015-ben, akkor viszont még lehetett orvost választani. Mi alapján választottatok Ti?
Nem volt olyan nőgyógyászom, akihez rendszeresen jártam volna. Egy barátnőm Dr. X.-t ajánlotta. Nem volt jó választás a részemről. Neki bejött, nekem nem. A mai napig arra gondolok, hogy ha összefutnék vele az utcán miket vágnék a fejéhez. A legnegatívabb ember az életemben.
Egy pillanatra Te is javasasszonnyá válnál…
Igen. Pedig van olyan ismerősöm, aki nála szült és jó élmény volt számára. Azt éreztem, hogy ez igazságtalanság. Hogy hogyan lehet az, hogy én a történtek miatt gyűlölöm őt, másnak pedig jó szülés élménye volt nála.
Utólag már könnyű okosnak lenni. Rákerestem a neten. Pár óra böngészés után kirajzolódik az ő pályafutása. A Schöpf-Merei-ben kezdte, a nagy nevű szülészeten. Áradoztak arról az időszakáról. De, ahogy haladt előre az idő egyre több olyan véleménnyel szembesültem, hogy csak a pénz érdekli. A pénz, a pénz. Túl lassan esett le számomra. Ócska magánrendelője volt, egy vacak ultrahanggal. Kihasználva a nem tiszta helyzetet a magán és az állami ellátás között a saját magán pácienseit több vizsgálatra is az Istvánba hívta, de azért hívott a magánba is, hogy fizessünk is. Tudathasadás volt, hogy a kórházban nem adtunk pénzt, de a magánban igen. Lehetetlen helyzet volt. Ráadásul azt sem értettem, hogy miért kell ennyi vizsgálat, ha makk egészséges vagyok. Úgy éreztem, hogy ezek a vizsgálatok csak a pénz miatt vannak, hogy mindig letegyem a 15.000 forintot.
Éreztetted vele, hogy nem vagy igazán komfortos ebben a helyzetben?
A nyolcadik hónap környékén már igen. Az Istvánban voltam nála épp, amikor történt valami.
A streptococcus tenyésztést konkrétan úgy vette le, hogy a függönyt sem húzta volna el, ha nem szólok. A háttérben ment a jövés-menés. Ilyen körülmények között tárd szét a lábad és lazulj el.
Levette a mintát. Még fel sem keltem, a bugyim sem volt rajtam, amikor már húzta is vissza a függönyt és mintával a kezében nekem szegezte a kérdést: „Ivett, hogy lesz akkor a szülés?!” Nem értettem a kérdést. Rákérdezett, hogy szeretném-e, ha „rendelkezésre állna”. (Korábban a „rendelkezésre állásért” járó díjat már tisztázta.) Mondtam, hogy remélem úgy, hogy ott lesz a doktor úr és akkor fizetek érte.
Pityeregve hívtam fel Lackót.
Ő nem kísért el ezekre a vizsgálatokra?
Nem. Egészen eddig a pontig nem éreztem szükségét, hogy ott legyen. De akkor segítséget kértem Tőle, mert éreztem, hogy ez nagyon megterhel lelkileg.
Végül maradtál X.-nél. Hogyan indult be a szülés?
A 40. hét előtt pár nappal megzsarolt minket az indítással. Amikor rákérdeztünk, hogy miért kellene indítani, ha minden rendben, annyit felelt, hogy ha nem indíthat, akkor felejtsük el őt, akkor leveszi rólunk a kezét. Mondta mindezt úgy, hogy másfél évig jártam hozzá.
Azt hittem, ez egy bizalmi viszony. Ma már tudom, hogy ezért fel is jelenthettem volna őt.
Ez volt a legnagyobb törés, csalódás.
Miért nem váltottál orvost, amikor már rezgett a léc?
Volt olyan ismerősöm, aki megtette. Ismerek nem is egy embert, aki váltott. Sőt az utolsó héten megelégelte a CTG vizsgálatokat és úgy döntött inkább otthon szül. Ugyan voltak előttem ilyen példák, de mégsem volt hozzá elég bátorságom. Ez az én hibám.
Nagy kegyesen egy hetet adott még számunkra. Így Simi 40+1 héttel jött a világra. Utólag persze kiderült, hogy doktor úr nem jól számolta ki a szülés tervezett időpontját. Nekem 24 naposak a ciklusaim és ez megzavarta őt. Ötezerszer számolta át és láttam, hogy bizonytalan az eredményben. Ha nem számolja el, akkor Simi is gyönyörűen jöhetett volna a világra, indítás nélkül.
Mi volt az indítási protokoll?
Előző este nyolcra kellett bemennem a kórházba. Még akkor este felhelyezték a ballont. Ez a mechanikus indítás.
Egy ismeretlen doki felhelyezte a ballont. Hajnal 6-kor kivette egy másik. Egy harmadik repesztette a burkot. Be sem mutatkoztak, a nevüket sem tudom. A negyedik volt az én orvosom reggel 7-kor.
Úgy nyúlkáltak bennem, mintha egy darab hús lennék.
Milyen érzés volt ez a mechanikus indítás?
Nem tudom. Különösebben nem fájt. Dolgozott bennem az adrenalin. Felfokozott stresszes állapotban voltam. Nehéz este volt. A mellettem lévő szobában egy cigánylány vajúdott. Egész éjjel ott volt bent a párja. Cigiztek. Nagyon zavart a füst. Egy pár óra után erőt vettem magamon és kimentem a nővérpulthoz. Ült a gép előtt az ügyeletes nővér, rám se nézett, amikor odaléptem hozzá. Szóltam, hogy nagyon zavar a füst.
Mire ő gépi hangon közölte, hogy nem tud mit csinálni. Cigányok. Ha kihívja a rendőröket, akkor sem fog semmi sem történni.
Ráadásul aludni sem tudtam, mert a szobámban igazi ágy nem volt, csak egy dobogó. Nem volt bátorságom átkérni magam egy olyan szobában, ahol lett volna rendes ágy. Vihar volt. Tele voltam félelemmel. Így fizikai fájdalmat nem kötök az estéhez, csak lelkit. Az is lehet, hogy egyszerűen a lelki állapot miatt nem maradt meg a fizikai. De fájásaim nem igazán lehettek reggelre sem. Viszont kialvatlan voltam. Kimaradt az éjszaka.
Itt kezdődött el a lelki megsemmisülésem.
Pedig alapvetői bábai tanács, hogy légy kipihent a szülésedre. Ha elkezdődnek a fájásaid, feküdj le aludni.
Hát erre lehetőség itt nem volt. Viszont tele voltam szorongással, stresszel. Szállt a füst. A nővér is bunkó volt. Haladt tovább a protokoll. Reggel rákötöttek az oxitocinra. Megoldásnak látták, ha még jobban erőltetik az el nem indult folyamatot.
Ez egy erőszak. Ki akarták a gyerekemet erőszakolni belőlem.
Közel kilenc órás vajúdás volt, amiből hat óra nagyon intenzív fájdalom volt. Mivel második gyermekemet otthon szültem, ma már tudom, hogy mi a különbség a természetes és a mesterségesen adagolt oxitocin között. Persze a természetes folyamat is fájt, de nem így.
Lackó reggelre már Veled volt?
Igen, de nem sokáig…
Elmesélem, hogy volt, hiszen ez a lényege az egésznek, de nem könnyű…
A vajúdás közben elkezdett jönni belőlem a kaki. Borzasztó kellemetlen volt. Jöttek a hihetetlenül erős fájdalmak és közben potyogott ki belőlem minden. Kiküldtem Lackót. A három perces fájásaim között volt két percem, hogy CTG-vel a nagy hasamon takarítsak magam után.
Tudjuk, hogy ha természetesen indul egy szülés erről is gondoskodik a test. Sok nőnek lesz a szülés beindulása előtt hasmenése. Öntisztító folyamat. Készül a test a szülésre, így vagyunk kitalálva. De hogy hogy nem volt ott segítséged?
Volt egy szülésznő, akit szintén a barátaim ajánlottak. Amikor bejött, nagyon kedvesen mondta, hogy ez természetes és emiatt ne aggódjak. Hogy őt nem zavarja egyáltalán. Lehet, hogy őt nem zavarta, de engem igen. Amúgy kedves volt, csak hát végig tolta rajtam a protokollt. De közben mégis éreztem, hogy velem volt, már amikor nem épp a párhuzamos szülésnél. De benne éreztem humánumot.
Hogy tudnád jellemezni a fájásokat, amiket ekkor megéltél?
Nekem a derekam fájt nagyon. (Azóta is szokott fájni…Bevillan egyszercsak az agyamban, majd a derekamba, egy emlékként…) Bezárkóztam a wc-be. Két órát voltam bent. Ültem a wc-n, kapaszkodtam az infúzióba és azt vízionáltam, hogy előbb fognak a derekam miatt műtőasztalra tenni, mint hogy megszüljem Simit. Csak ez járt a fejemben, hogy biztosan meg kell műteni a derekam, mert valami bajt jelenthet ez a fájdalom. Azon gondolkoztam, hogy ha műtenek majd, nyilván a hasamon kell feküdnöm, de akkor, hogy tud megszületni a gyerekem. Kétségbeesett voltam. Életem legrosszabb két órája volt ez.
Egyszer csak kibotorkáltál a wc-ről?
Igen, az infúzióval együtt. Kérték, hogy feküdjek le, de olyan erősen fájt, ha vízszintesbe kerültem, hogy folyamatosan felpattantam. A szülésznő meg csak hajtogatta, hogy
„Nem érti meg, hogy el fog fáradni?!” Mire én: „Nem érti meg, hogy nem bírok feküdni?!”
Amúgy sem attól fáradtam el, hogy nem feküdtem akkor le az ágyra, hanem attól, hogy az előző éjszaka nem aludtam.
Ha ennyire fájt a derekad, fel sem merült, hogy valamilyen fájdalomcsillapítót kérj?
De ordítottam, hogy nem bírom. Ekkor injekciót kaptam rá, de mondták, hogy semmit nem fog érni. Az epidurál pedig fel sem merült. Ott az Istvánban ez nem divat. Az nincs a protokollban.
Az orvosod tudott valamit segíteni?
Ebből a közel tíz órából háromszor-négyszer nézett rám. Kb. másfél óránként. Volt, hogy kértem a segítségét tőle, mert lejöttek a CTG tappancsai. Zavarba jött. Nem tudta visszatenni. Végül Lackó tette vissza.
Ezek szerint őt időközben visszaengedted magadhoz?
Nem. Ez még előtte volt. Nem vagyok rá büszke, de én is ordítottam, hogy szedjék ki belőlem Simit. Császárra gondoltam. Ezen a ponton jobb, hogy nem volt bent Lackó.
Ez az érzésed nem egy egyedi dolog. Annak is lehet a jele, hogy már nincs sok hátra a vajúdásból.
A dokin mégis látszott, hogy hajlana a császárra, de a szülésznő úgy gondolta, hogy ez menni fog a hagyományos úton is. Mivel kialakult közöttük egy ellentét, ezért inkább
behívtak egy másik orvost, az atyaúristent. Berontott. Benézett a lábam közé, talán be is nyúlt, és meghozta a verdiktet: „Menni fog.” Ha ő nem ezt mondja, akkor császár lett volna és később kizárnak az otthonszülés lehetőségéből.
És ment is a dolog.
Vákuummal. Becsődült csomó ember. Ott volt egy neonatológus, egy gyakornok, a szülésznő, a dr. X. és még 4-5 ember. Csupa fehérköpenyes idegen ember. Stresszben voltam. Igyekeztem csak a szülésznőre koncentrálni és minden mást kizárni. De ez nem volt egyszerű. Volt egy ember a fejem mellett, már nem emlékszem, hogy mit mondott csak az érzés maradt meg, hogy én ennek a csávónak beverek egyet. Most azonnal. Tisztában voltam vele, hogy ezt az erőt inkább a következő nyomásba kell beletennem. Mérhetetlen méltatlan, tiszteletlen utasítás lehetett, amit mondott, arra vonatkozóan, hogy mit, hogyan csináljak. Mintha szült volna már gyereket. És közben ez a vad idegen ember, akit abban a percben láttam először nyomta teljes erejével lefelé a pocakom az elavult Kristeller manőverrel, amitől később köldök sérvem lett.
Így jött a világra Simi…
Potyognak a könnyeid.
Igen, most is csak sírok, mert annyira bánom. Biztos vagyok benne, hogy a kötődésünkön hagyott nyomot. Nem így kellett volna a világra jönnie. Undorító. Méltatlan. Vad idegenek úgy beszélnek rólad, mintha egy tárgy lennél, egy darab hús.
Nem magam miatt sírok még most is, hanem Simi miatt, mert sokkal nagyobb tisztelettel kellett volna világra jönnie. Nem így. Nem gyertyák kellenek, meg virágszirmok. Nem a flanc kell. Csak várni tisztelettel. Csak annyi, hogy engedd, hogy a természet dolgozzon.
Lackó mikor csatlakozott vissza?
A vákuumnál nem lehetett ott, mert az komplikációnak számított. De a köldökzsinórt már ő vágta el. Pedig jó lett volna, ha bent van, mert én alapvetően nem voltam magamnál. Összekeveredett az idő. Nem csak közben, de utána is.
Az ő elmeséléséből tudom csak, hogy elvitték lefürdetni Simit. Persze azóta ezt is bánom. Ma már tudom, milyen fontos az a pici magzatmáz, ami a babákon marad. Felöltöztették. Visszahozták. Egy órát sem lehetett a mellkasomon. Csak feküdtem széttárt lábakkal. Néztem Lackót és Simit. Közben jött valaki takarítani. Jött ment a szobában. Majd fogott egy vödör jódot és egy szó nélkül a lábam közé zúdította. Az egy szent hely, ahonnan nemrég egy élet született. Ő meg két kis sepregetés között, puff… Az egész szülésemet szimbolizálja ez a jelenet. Nem kérdezte meg, hogy bejöhet-e takarítani, vagy hogy ezt a jódot magára kellene tennem, megengedi?!
Nem is értem pontosan. Ő egy takarítónő volt vagy egy nővér?
Nem tudom. Egyszerre takarította lent a követ és engem. Nem tudom ki volt. Egy nővér, aki tette a dolgát, és akinek az egyik dolga az volt, hogy nyakon öntsön engem jóddal. Ez egy apró dolog lett volna. Hogy odajön és elmondja, hogy ki ő és mit szeretne csinálni. Megkérdezhette volna, hogy készen állok-e rá. Nyilván megengedtem volna.
Gát sérülés miatt kellett ez a sok jód?
Igen. Volt gátmetszésem. Nem is akármilyen, három hétig nem tudtam ülni utána. Általában 2-3 öltést használnak, belém 13-t tettek. De az oxitocinos derék fájdalom mindent felülírt, nem is éreztem ezeket az öltéseket. Félholt voltam. Miközben varrt az orvos a következő mondatok hangoztak el:
„- Nem látok jól, nincs elég fény.
– Várjon doktor úr, akkor áthozom a másikból.
– Oh, így már látok.”
De akkor már negyed órája varrt engem.
Majd ezután azt is közölte, hogy nagyon tompa a tű, de majd a franciaországi kongresszuson vesz egy újat. Kösz. Azzal nem tisztelt meg, hogy lássa, amit csinál és azzal sem, hogy megfelelő eszközt használjon. Vagy, ha már ez a helyzet, akkor ne mondja el nekem.
Mi történt utána?
Másnap reggel jött hajnalban az első hőmérőzés. Közben úgy feküdtem, mint akin átment tíz úthenger. Feküdtem és láttam magam kívülről, mintha csak egy film lenne. Láttam a szobát, benne magam. Csak feküdtem. Azt hiszem, ott nyilvánult meg először a trauma. De az utána jövő depressziós állapotot csak fél évvel később diagnosztizáltam. Csak akkor tudtam kimondani, hogy ez az.
Emlékszem, hogy a kórházban feküdtem az ágyban és egyszer csak megláttam a doktor urat. Az volt az érzésem, hogy néz, hogy készítem-e már a borítékot. Nem az érdekelte, hogy hogy vagyok. Csak kémlelte, hogy eljött-e az idő, hogy vajon hol lehet a pénzzel teli boríték. Másnap odaadtuk neki és a szülésznőnek is.
Milyen jó lenne, olyan erősnek lenni, hogy ezen a ponton azt mondja az ember, hogy ez így nem volt számára megfelelő szolgáltatás ezért nem fizetek.
Hát igen.
Ráadásul a szülésed egy része menthető lett volna, ha valaki Téged ott szeret.
Jól lett volna, ha valaki vigyáz rám. Ha valaki a lelkemet kicsit karbantartja.
A következő napok könnyebbek voltak?
Az a korábban elképzelt illúzió, hamar összeomlott az önbizalmammal együtt. A túlélésre mentem. Csak feküdni tudtam. Egy emelettel lejjebb tartottak egy kötelező filmvetítést a szoptatásról. Nem tudtam lemenni. Órákig szorongtam, hogy ezt, hogy fogom megmondani, hogy nem tudok lemenni. Csak a szorongás és a félelem volt bennem, hogy valamit nem tudok teljesíteni. Azt mondták rendben. De azért azzal nem foglalkoztak, hogy akkor én tényleg ennyire szarul vagyok, tényleg ennyire fáj?! Ez nem jutott eszükbe. Miközben úgy éreztem, hogy a lábaim között bombát robbantottak.
Azt gondoltam, hogy nem vagyok jó anya, mert én már erre sem voltam képes. Mindenki más ment. Én pedig nem tudtam valamit megcsinálni, amit ők igen. Ráadásul utána a szoptatás sem ment. Csak feküdni tudtam és mire másfél hónappal később felálltam húsz kilóval lettem nehezebb. A gyermekágyi időszaknak nem erről kellett volna szólni. Nagyon szerettem volna szoptatni. Csakhogy Simi nagyon szétszedte a mellbimbómat. Vérzett. Azok a sejtjeim megnyomorodtak. Mindenki jött a tanácsaival. Hogy vegyek tápszert. Meg vettük ezeket a Karamalz italokat. Malátás tejserkentők. Egyben volt 300 kalória. Én ebből napi 3-4 ittam meg, úgyhogy közben csak feküdtem. Ezt a húsz kilót azóta sem tudtam lefogyni.
Lackó, hogy élte meg ezt a helyzetet?
Érezte, hogy valami nem stimmel. Látta, hogy nem tudom ellátni a gyerekünket. Szembesült a fájdalmaimmal és azzal, hogy mennyire fáradt vagyok. Akkor nem tudtuk, hogy tulajdonképpen ez egy poszttraumás stressz állapot volt.
Esténként én már semmiben nem tudtam részt venni. Lackó fürdette, pelenkázta Simit, én pedig csak sírtam. Kimerült voltam testileg, lelkileg. És másfél hónap után ő is teljesen kimerült. Amikor ki mondta, hogy ő sem így képzelte el ezt az időszakot, olyan érzés volt, mintha kést szurkálnának belém.
Nagyon rápörögtem közben Simi alvására. Fontos volt számomra, hogy mindig kialudja magát. Ugyan én is tudtam, akkor pihenni, de teljesen rögeszmésen figyeltem erre. Csomó jó program lehetőséget félretéve. Nem volt egyszerű időszak…
Fájdalmas időszak lehetett testileg és lelkileg is.
Az volt. De ez az én szüléstörténetem. Ez az, amit nem szerettem volna másodjára átélni. Ahogy telik az idő, jobb azért. Azt is gondoltam, hogy ha Mimi majd szépen születik meg az sokat segíthet. Egyfajta feloldozás lesz. De nem az volt. Csak még jobban elszomorított: hogy ha így is lehet születni, akkor miért nem juthatott ez Siminek is.
Tudsz ebből az időszakból mosolygásra emlékezni?
Igen, voltak vicces részek is. Amikor jöttünk haza a kórházból fordítva raktuk be a hordozót az autóba. Bénáztunk és nevettünk. Majd valaki segített. De ez is csak addig volt vicces, amíg nem kellett beülnöm a kocsiba. Iszonyatosan fájt a sebem, csak fájdalomcsillapítóval tudtam elmenni a kórházból. Jó lett volna a babámra figyelni meghitt hangulatban, de én csak a kátyúkat láttam és kértem Lackót, hogy kerülje ki az összeset.
Azóta sikerült feldolgoznod ezt a traumát? Kértél segítséget?
Nem. Úgy próbálom feldolgozni, hogy a Más Állapotot a Szülészetben mozgalomnak segítek. Ennek látom az értelmét.
Ha ők nem lettek volna, akkor talán máshogy alakul Mimi születése is.
Persze azért, lehet, hogy majd egyszer elmegyek pszichológushoz.
Sokat tudnak segíteni. Ha valakinek nem fekszik egy egyéni terápia ma már olyan sok lehetőség van a feldolgozásra. Body Work, Pszichodráma…
Igen, de ami megtörtént az megtörtént. És én nem akarok senkinek megbocsátani. A dühömön csak egy dolog segítene, ha rendszer szinten változna meg a szülészet.
Megbocsátani értem, ha nem tudsz, de a puttonyt vinni nem feltétlenül kell.
Nem zárom ki, hogy egyszer dolgozzak valamikor ezen. De nem most. Most inkább reggelente elmegyek egyet járni. Felér egy meditációval.
Szóval végleg nem ment el a kedved a szüléstől. Sőt.
Igen, szerettünk volna Simi mellé tesót. A testvér az fontos. Mimi rögtön jött. Ő ilyen személyiség is. Mind kettőjük személyiségén ott van a fogantatásuk, a születésük. Mimi berobban. Kipukkad az élettől. Elképesztően talpraesett. Ő ilyen. Intéz mindent. Nem féltjük, annyira elemében van. Simire mindig jobban figyelünk.
Úgy képzelem Te is ilyen lehettél. A második terhességed milyen volt?
Leginkább lelki hullámvasúthoz tudnám hasonlítani. Veresegyházi otthonunk a Google szerint kiesik az otthonszülés lehetőségéből. (Gyakorlatban lemértük és simán be lehet érni a Kistarcsai kórházba a megadott időn belül.) Ezért, akit választottam bábának először ő nem vállalt el. Lackó erősködött vele, de nem tudtuk meggyőzni. Ezért is lett végül a helyszín anyukám lakása.
Kerestem volna más bábát, de senkivel nem volt igazán jó összhang. Hiába kedves egy bába és tudom, hogy fantasztikus szakember nehéz kiválasztani a megfelelőt. Egy valakit (nem is akárkit: Király Ágit) ugyan már találtam, de az otthon szüléshez két bába kell. Nehezítette a helyzetet, hogy a Ági hirtelen kórházba került. Bizonytalanná vált minden a nyolcadik hónapra. Lassan végül kitisztult a kép. Király Ági mégis tudott jönni, és Béres Edina lett a másik kísérőm.
De közben legbelül mindvégig éreztem, hogy csak magamra számíthatok. Éreztem belül a nyugalmat és, hogy nem fogok kórházban szülni. Volt bennem egy határozott erő.
Különös történet a Ti találkozásotok Edinával. Elmeséled?
Az egy csoda volt. Horányban voltunk barátoknál a Meteor Telepen. Ültünk a teraszon. Épp az otthonszülésről beszélgettünk. A barátaimtól távol állt ez a téma.
Meséltem épp, hogy milyen jó lett volna, ha az első bába mellől nem sodor el az élet. Ő lett volna a jó választás. És abban a pillanatban megjelent. Ott sétált el a terasz előtt. Döbbenet. Felálltam, odamentem hozzá. Elmondtam, hogy mi történt, hogy Ági kórházban van és megkértem, hogy legyen ott a szülésemnél. Most is sírok látod… az a nő egy csoda.
Sose felejtem el, ahogy rám nézett. Együttérzés, gondoskodás, szeretet áradt belőle. Nem tudta megígérni, hogy ott lesz, de azt megígérte, hogy mindenképp megpróbál ott lenni. Végül így voltak ők ott ketten a szülésemnél.
Hogyan érkezett Mimi?
Először a nyákdugó távozott. Felhívtam Ágit, hogy megijedtem. Mondta, hogy ne ijedj meg! Figyeld magad és pihengess! És hívj, ha úgy érzed, hogy fájásaid vannak! Egy óra múlva már hívtam is. Lackó kényelmesen hazaért. Anyám pont jött hozzánk. Ugyan nem kértem, hogy hozza az ittalvós cuccát, de ő hozta magától. Tökéletesen alakult minden, különösebb szervezés nélkül.
A kórház nem lett volna messze, de Anyukád lakása jó messze volt.
Álltunk a dugóban három perces fájásokkal. Ahogy a filmekben szokás magyaráztam Lackónak, hogy merre menjen, melyik sáv a gyorsabb. Veszekedtünk. Vicces így utólag. Egyszer csak mellénk került egy rendőrautó, gondoltam, hogy szólok nekik, hogy kísérjenek el a lakáshoz, de elindult a forgalom. Megérkeztünk Anyu lakásába és két óra múlva megvolt Mimi.
Nagyon hamar.
Igen ráadásul munkaidőben. A bábák délre értek oda. Ötkor már el is mentek. Büszke voltam magunkra, hogy így hétköznap munkaidőben történt. Bár a szomszédok nem számítottak ilyen vendégekre a házban.
A bábák nevetve érkeztek meg a lakásba, mert mint utóbb kiderült gázóra leolvasónak nézték őket.
Megérkeztetek. Mi történt ott?
Semmi. Vajúdtam.
Azért az nem semmi, ha valaki épp vajúdik. Tudtál, kívántál valamennyit mozogni?
Nem ezen volt a hangsúly. Inkább azon, hogy el tudjak vonulni. Megint elmentem a fürdőbe. Egyedül, magam szerettem volna lenni. Még a bábáktól is elvonultam. Bezárkóztam a fürdőbe.
Időnként ajánlgattak segítséget. Amúgy csak ültek és figyeltek. Minimálisan beszélgettek. A fájások között körbetekertek meleg vizes borogatással. Ha jött a fájás azonnal visszaültek. Figyeltem belülről ezt a bábai munkásságot. Egy szóval lehet csak jellemezni: alázat. Ez a dolog nem róluk szól. Nekik asszisztálni kell és észnél lenni.
A kitolásnál már a szobában voltam. Álltam. Egyik lábam fent volt a kanapén. Az egyik bába pedig alattam. Volt rajta egy csinos blúz, annak ott annyi lett. Telibe kapott mindent.
Lackó ott volt?
A kitolásnál állítólag kiküldtem. A konyhából kukucskált és onnan videózott.
Hogy alakult a gátad állapota?
Gondolom, hogy láttak már a bábák cifrábbat, de azért mondtam nekik, hogy érdekes eset vagyok én is. Nyugtatgattak, hogy ez nem lesz gond. De, amikor meglátták, hogy a szülés közben leszakadt egy darab a szeméremajkaimról, akkor meglepődtek. Én meg sem éreztem. A bábák sem láttak még ilyet korábban. Én pedig a mai napig sem érzem hiányát.
Lett hagyományos gát sérülésem is. Ági egy ponton megkérdezte, hogy összevarrjon-e. Nem értettem, hogy miért nekem kellene ezt eldönteni. Mondtam is, hogy ez nem az én kompetenciám, ezt neki kell eldönteni. Döntött, nem nyúlt hozzám. Három nappal később nagyon elégedett volt a döntésével.
Eufória volt?
Ha az nem is, de sokkal jobban voltam utána. Egy hét után már takarítottam. Ilyen egy normális XXI. századi születés. Persze az se volt normális, amikor a szülés után rögtön mentek vissza a nők a földekre dolgozni, de én most egy hét után jól voltam. Hordozni is tudtam.
Ez egy normális szülés volt. Ha jön a gyerek, akkor fontos, hogy tudj koncentrálni a testedre, hogy tudj magadba fordulni, hogy legyen melletted valaki, aki erőt ad, aki inni és enni ad. A legtöbben azt hiszik, hogy az otthonszülés a rózsaszirmokról és a gyertyákról szól, de nem. Nem ez a fontos.
Mennyi időt maradtatok ott a lakásban?
Egy éjszakát. Kettő körül született Mimi, öt körül mentek el a bábák, addig takarítottak, adminisztráltak. Jött még aznap a neonatológus. Formális dolog volt. A harmadik napos kontrollra már ide ki Veresre jött az Ági. Mindent rendben talált.
Mimivel a szoptatás is könnyebben ment?
Nem, sőt nehezebben. Szerintem Siminél tönkrementek a sejtek, a szövetek a mellemen. Nem látszik rajta semmi, de két és fél év alatt nem regenerálódtak. Fél évig sírtam annyira fájt a szoptatás. Egy hét ugyan volt, amikor tápszert kapott Mimi, mert lebetegedtem és gyógyszert kellett szednem, de utána hamar visszaállt minden. Persze fájni akkor is fájt.
Ha össze kellene raknod egy batyut csak a legfontosabbakkal egy hamarosan szülő nőnek, akkor mit raknál bele?
Önbizalmat. Önbizalmat és tudást. Hogy mélyüljön el a kismama abban, hogy kicsoda ő maga. Értse meg magát és a szülést. Beszélgessen sokat. És higgyen abban, hogy képes szülni.
A félelem ahhoz kapcsolódik sokszor, amit nem ismerünk. A szülés ne legyen ilyen. Az élettani folyamattól nem kell félni. Maximum pozitív stresszel járjon. A fájdalom meg fájdalom. Azt ki, lehet bírni.
Szóval önbizalom és támogatás. A támogatás nagyon fontos, hogy legyen segítség. Hogy tudja azt, hogy számára mi nyújt egyáltalán biztonságérzetet. És ha az a kórház, akkor legyen kórház. De értse meg a szülést.
És készüljön a fájdalomra és legyen tisztában vele, hogy neki mi lehet majd segítő technika a fájdalom kezelésében.
A szülésfelkészítőkön rengeteg tanács hangzik el. A melegvíz, a kád, a masszázs. Az első szülésem után megváltozott a fájdalomhoz való viszonyom. Kisebb fájdalomra is vonyítani, zokogni tudtam. Eltolódott a fájdalom küszöböm. Pedig előtte jól bírtam, büszke is voltam magamra.
Bebizonyosodott általam is, hogy a nők tudnak szülni. Persze lehetnek komplikációk. Életmentő helyzetek. De az csak nem normális, hogy a körülöttem lévő kismamák túlnyomó többségét császározták. Nem létezik, hogy egyikőjük se tud szülni. Dehogynem. Mindenki tud szülni. Csak a rendszer nem segíti ezt. Most már nem tervezünk több gyereket. Ha még is szülnék biztosan újra otthon.