
2023. nov 22. “Ha ezt megcsináltam, bármire képes vagyok!” – Timi meséli el szüléstörténetés
“Misztikum az egész. Tényleg elmész egy kapuig, ahol ott van élet és halál. Ha nem is teljesen tudatos szinten, de ez megtapasztalható. Nagyon szép érzés. Gyönyörű volt. És Luca is olyan ügyes volt benne. Nagyon sokat tud lelkileg adni a szülés. Nekem életem élménye. A gyermek születésével Te is megszületsz, mint anya és ezzel együtt egy elképesztő erő jár át:„Ide nekem az oroszlánt! Ha ezt megcsináltam bármire képes vagyok!” Aztán persze ez kopik, és jönnek a nehézségek, de a szülés élménye és ereje már az enyém marad.” – Timi mesél
Mit tudsz a saját születésedről?
Kísértetiesen hasonlóan zajlottak Anyu szülései, mint az én szüléseim. Nem tudom pontosan, hogy lelkileg hogyan élte meg, de a folyamat hasonló volt. Elfolyt a magzatvize, bementek a kórházba, de nem történt semmi. Lefeküdt aludni, és másnap reggel a nagymamám kérésére indították be a szülést. Oxitocint kapott, és pár órán belül megszülettem.
Nem Te vagy az első a generációnkból, akinek az anyukája nem a lelki megéléseiről számol be.
Tényleg nem erről az oldalról közelítette meg a szülést.
Lehet, hogy mire mi is majd a lányainknak mesélünk a szüléseinkről máshova tesszük majd a hangsúlyt?!
Nem hiszem. Akkoriban nem voltak szülésfelkészítők. Nem készültek ennyire tudatosan a szülésre, talán nem is érezték ennek jelentőségét.
A húgod születéséről is tudsz részleteket?
Igen. Nagyon enyhe kontrakciókkal indultak be a kórházba, de mire beértek már alig volt ideje az orvosnak átöltöznie, és már meg is született a tesóm. Nagyon gyorsan zajlott le.
Volt olyan szüléstörténet a környezetedben, ami nagy hatással volt rád a saját szülésed előtt?
Igen, bent voltam a testvérem szülésénél. Hat hónapos koráig nem is tudtuk, hogy terhes. Nagyon egyedül lehetett. Az utolsó trimeszterben már ott voltunk mellette, de nagyon nehéz lehetett számára ez az időszak. A szülésére visszagondolva pedig, rossz belegondolni, hogy én mennyire nem tudtam jó lelki támasz lenni a számára.
Ő is így élte meg?
Szerintem ezen nem gondolkozott ennyit. Minden komplikáció mentesen zajlott. Haladt a dolog a természetes útján. Tette a dolgát, és azt, amit a teste diktált.
Hogy kerültél oda?
Fiatalon váratlanul teherbe esett. Veszélyeztetett terhes lett, emiatt nem otthon, Gyöngyösön tervezték a szülését, hanem itt fent szült Budapesten a Baross utcában. Amikor hajnalban beindult a szülése, akkor engem tudott csak elérni. Sem az akkori párja, sem a szüleink nem voltak a közelben.
Így is terveztétek, hogy Te leszel bent vele?
Nem. Teljesen váratlanul ért. Pedig gondolhattam volna, de fiatalok voltunk még. Én 22, ő 20 éves volt. Fogalmam sem volt, hogy mi történik egy szülésnél, és arról sem, hogy mindeközben mi zajlik le egy nőben. Ráadásul nem is volt igazán jó a kapcsolatunk.
Mindig nagyon szigorú voltam vele. A szülésénél is. Nem voltam egy dúla típus, nem tudtam egy meleg ölelő közeget teremteni számára, de ott álltam mellette, ürítettem az ágytálát, nyomtam vele együtt. Néma csendben szült, befelé dolgozott. Nekem pedig fogalmam sem volt, hogy min megy keresztül.
Milyen érzés volt mellette lenni?
Nem fogtam fel mi történik. Minden új volt számomra. Maguktól, ismeretlenül történtek a dolgok. Ha az orvos mondott neki valamit, akkor utána én csak azt szajkóztam számára. A kitolásnál minden nyomásnál mondtam, hogy csukja be a szemét, nehogy baja legyen a szemének. Biztattam a végén, hogy milyen ügyes és, hogy most már mindjárt meglesz a babája. Ezek jöttek ösztönösen.
Amikor a kitolási szakasz vége felé jártunk – amiről akkor még azt sem tudtam, hogy mi az – akkor az orvos megfogott, hogy „Jöjjön csak ide! Ilyet még úgysem látott!” – és akkor én premier planban végig néztem, ahogy megszületik az unokahúgom, de mégsem voltam meghatódva. Amikor viszont a kezembe foghattam, akkor nagyon is, de akkor az már másról szólt.
Nem tartott sokáig a húgom vajúdása. Hamar lezajlott. Komplikáció mentes volt minden. Viszont találtak a kicsi agyában egy cisztát. Inkubátorba került. Két hétig bent voltak a kórházban. A szemidegeit károsította a ciszta, azóta sem lát jól. Ez az időszak nagyon megviselt mindannyiunkat.
Szóval van előzmény pakkod.
Igen, de nem tudom, hogy ez mennyire dominált az én megéléseimben. Az biztos, hogy nagyon sokat sírtam a terhességem alatt amiatt, hogy mennyire nem voltam tisztában azzal, hogy mi történt a szülésében a testvéremmel, így támogatni sem tudtam
Azt az elképzelésedet, hogy a szülés egy természetes folyamat a történtek csak erősítették.
Igen, nálunk a családban az, hogy egy nő könnyen szül, természetes volt. Én pedig a szüléseimet csodának éltem meg. Ezért is szerettem volna elmesélni. Mert olyan szépen zajlott minden. Nem alakulhatott volna jobban. Tudom, hogy én vagyok a ritka eset, de legyek akkor én a pozitív megerősítés más számára.
Mitől alakulhattak így a szüléseid?
A rajtam kívül álló körülmények biztosan sokat számítottak. Könnyen teherbe estem, amikor gyereket szerettünk volna, pedig Lucánál 39, Fridánál 42 éves voltam. Tudtam, hogy Anyu is komplikáció mentesen szült. Ez nagy bizodalmat adott magamba és a testembe, a nőiességemben is. Soha, annyira nőnek nem éreztem magam, mint amikor elkezdett nőni a hasam. Máshogy kezdtem kapcsolódni a barátaimhoz, a nőkhöz. Miközben tudta, a testem pontosan, hogy én erre képes vagyok.
De közben tudatosan készültél is a szülésre.
Igen. Sokat olvastam. A „Nem harap a spenót” volt az első könyv volt, amit terhesen olvastam. Sok mindent itthon megvalósíthatatlannak gondolok belőle , de sok szimpatikus dolgot is megfogalmaz. Olvastam Szécsi Noéminek „A kismama naplója”-t.. Ráadásul épp párhuzamosan haladt a terhességem a könyvben leírtakkal, illetve olvastam még Jean Leidloff, Az elveszett boldogság nyomában című könyvét. Nem nagyon értettem, hogy ebben az utóbbi könyvben leírtak, hogy összeegyeztethetőek a mi világunkkal, de érdekes volt. A mély pszichológia irányba nem mélyedtem el,sokkal jobban esett szépirodalom jellegű könyvet olvasni, mint ismeretterjesztőt.
Nem ajánlom kismamáknak, de számomra érdekes volt Sheila Heti Változások könyve is, amiben azt próbálja megfejteni a hősnő, hogy akar-e gyereket vagy nem. Sokáig én sem voltam benne biztos, hogy akarok. Sok olyan kérdést fogalmaz meg, amit én is átrágtam, de alapvetően, inkább idegesített a vekengése, mint nem.
És fontos volt a szülésznőm, Jolán személye és felkészítője is. Vele szültem a Szent Imrében. Sokat hallottam Jolit beszélni. Biztos pont lett a számomra. Mivel a kovid kellősközepén szültem, így egy három alkalmas online szülésfelkészítőn vettünk nála részt, illetve kértem tőle egy online magán beszélgetést is. Úgy éreztem, hogy mindent tudok a témáról, de azért ma már azt is tudom, hogy iszonyat nagy szerencsém volt.
Nem merült fel, hogy magánintézményben szülj?
Lucánál nem, Fridánál igen, de egyszerűen nem éreztem indokoltnak olyan sok pénzt kifizetni rá, miközben tényleg volt egy határozott érzésem, hogy én ezt meg tudom csinálni.
Menő vagy!
Tudom, hogy nem ez a jellemző, és emiatt nem is szívesen beszélek róla. Nem szeretnék ezzel vagánykodni. Szerencsém volt sok mindenben, de én is nagyban benne voltam a hozzáállásommal, abban, hogy mindez így alakult.
Sok nő gondolja azt, hogy a szülés a világ legtermészetesebb dolga, és ez így is van. De készülni kell rá. Ugyanis ez a természettel szembeni nagy bizalom a nők jelentős többségének itt Magyarországon nem jön be. A természetre nem érdemes hagyatkozni, mert a rendszer nem ezt szolgálja. Neked bejött. Sikerült. Volt egyáltalán benned bármi aggodalom?
Igen. Féltem a fájdalomtól. Az első szülésemnél segített, hogy nem tudtam, hogy mi vár rám. Még úgy sem tudhattam ezt elképzelni, hogy sokat készültünk rá. Joli felkészítőjén túl, voltunk egy dúla ismerősünknél is szülőpozíciós órán. Vicces volt, sokat nevettünk, de semmit nem alkalmaztunk belőle.
Csináltál szülési tervet is?
Mondták, hogy készíteni kellene, de nagyon erős ellenérzésem volt ezzel szemben. Nem értettem, hogy hogy lehet megtervezni, azt, amit nem lehet. Nem csináltam tervet. Tényleg bíztam abban, hogy úgy történik majd minden, ahogy történnie kell.
Nyugodt voltam. Azt éreztem jó helyen vagyok. Nem a kórházban, hanem abban, ami épp történt velem. Volt bennem egy ősbizalom, hogy én fogok tudni szülni, és minden rendben lesz.
Ilyenkor szokták megcsillagozni a szöveget, és nagybetűkkel kiemelni: „NE PRÓBÁLD KI OTTHON! Ő megcsinálta, neki sikerült, de ne próbálja ki!” Pedig milyen jó lenne, ha mindenkinek sikerülne, és fantasztikus, hogy Neked ilyen élményed van.
És hangsúlyozom még egyszer, hogy félreértés ne essék, nem azért nem sikerül ez sok esetben itthon, mert nem jó az anya hozzáállása a szüléséhez, vagy épp saját magához, hanem sok esetben a rendszer nem támogatja ezt a fajta hozzáállást. Te egy jó attitűddel, egy jó intézménybe, jó emberhez kerültél, ráadásul a párod is jelen volt és tudott segíteni is. Mindenki egészséges volt és hagyták, hogy megtörténjen a csoda.
Hogy indult el az első szülésed?
Egyszer csak elfolyt a magzatvíz. Bementünk a kórházba éjfél körül. 18 órával később indult el igazán a szülésem. Addig vártak. Illetve 12 óra után kaptam antibiotikumot. Az orvosom délután 4-kor, amikor hazament, így szólt:
„Az orvosok 99%-a beindítaná ezt a szülést, de Ön jól van, a CTG-n látszik, hogy a baba is jól van. Várjunk reggelig!” Két órával később megjelentek az első kontrakciók. Este nyolc körül kezdtem el aktívan vajúdni. Hajnali háromnegyed egykor született meg Luca.
Milyen fantasztikus, hogy kivárták ezt az időt. Az első fájások megjelenésnél, hogy telt az idő?
Egyedüli kismama voltam a szülészeten, így enyém volt az alternatív vajúdó, végig a kádban vajúdtam. Már a közös vajúdóba is zuhany alá álltam, de, amikor saját szobám lett, akkor engedtünk egy kád vizet. Jött a hasamra folyton a víz.
Joli pár óra után érkezett meg iszonyatosan fáradtan, de a jelenléte így is hatalmas biztonságérzetet adott. És persze ott volt Pál, a férjem is. Joli a kádban rám tette a CTG-t. Csak egyszer szálltam ki onnan, amikor beöntést kértem.
A vajúdásod alatt milyen technikát tudtál használni, ami segítségedre volt a kontrakciók megélésében?
A légzéstechnikák segítettek leginkább. Az összehúzódások közben mély hasilégzéssel lélegeztem. Elengedtem a számat, és igyekeztem nem begörcsölni attól, hogy jön a fájdalom, hanem inkább ráülni és elengedni. Ez ment, működött. A kitolásnál pedig a tollpihe fújó légzést használtam, amikor el kellett lélegezni egy-egy összehúzódást. Pál készült zenével is, de amikor berakta kértem, hogy azonnal kapcsolja ki.
Azóta meghallgattad már?
Nem. Nem is tudom, hol tudnám elérni.
Szóval a légzés segített. És más is?
Igen, az aromaterápia is segített. Joli ajánlotta, így levendulavízzel készültem. Kis törülközőre csepegtetve tettem magamra. A fájdalom mérhetetlen, leírhatatlan, de most is úgy gondolok vissza a szülésre, hogy mennyire nagyon szép volt ez a hullámzás.
Egyre intenzívebben jöttek a fájások. Annyira erősen, hogy meg is ijedtem.
De a fülembe csengtek a sokszor ismételt mondatok: „A fájdalom a barátod.” és, hogy „Add át magad a hullámzásnak.” Könnyen eljöhet az a pont, amikor ezt vagy elkezded megélni, vagy a poklok poklát járod meg. Itt jöttem rá, hogy mindegy, hogy ki van körülöttem, lehet bármekkora is a támogatás, egyedül vagyok benne, és csak én tudom megcsinálni. Ezeknek a felismerése adott erőt ahhoz, hogy ezeket a sokszor hallott mondatokat magamévá tegyem, és valóban átadjam magam a szülésnek, és jelen legyek.
Átadtam magam, és onnantól tudtam együttműködni a fájásokkal. Ehhez képest viszont a kitolás kihívás volt. Azt nem kívánom senkinek.
Sok nő épp ezt a szakaszt éli meg könnyebben. Számodra mi volt benne ennyire nehéz?
Már megszoktam a korábbi érzeteket. Azt, hogy milyen érzés a kontrakció, mikor jön, meddig tart, hogy mikor múlik el. Fel tudtam rá készülni, de a kitolás egy nagyon durva és éles érzés volt. Azt éreztem, hogy szétszakad a gátam. Ekkor kértem Jolit, hogy adjon fájdalomcsillapítót, kéjgázt, vagy bármit, ami segíteni tud. De Joli úgy látta, már nagyon a végén vagyunk.
Pált is megviselte ez a rész. Én legalább tudtam, hogy miért ordítok, de ő nem. Azt mondta később, hogy nagyon nehéz volt látnia a szenvedésem, plusz a tehetetlenség, mert támogatni persze tudott, de enyhíteni a fájdalmamon nem. Joli lenyugtatott, és el tudtam jutni arra szintre, hogy ne kiabáljak, hanem az energiám befelé fordítsam.
Joli kétszer kérte, hogy emeljem meg a csípőm, úgy látta, hogy úgy jobb lesz a babának. A kitoláshoz kiszálltam a kádból, térdeltem egy ideig, utána valahogy a hátramra kerültem. Az orvos szinte nem is volt jelen, mindent a Joli vezényelt le. Tényleg innen már hamar meglett Luca, ráadásul beavatkozás nélkül. Egy óra lehetett a kitolási szakasz. Sikeres gátvédelemmel szültem.
Milyen érzések jártak át?
Sok mindenre nem emlékszem, de arra igen, amikor megszületett Luca. Úgy csusszant ki, mint egy kis fóka. És a fájdalmat egyszer csak elvágták. Az egyik pillanatban volt, a másik pillanatban semmi. Ez nagyon megmaradt. Pál is azt mesélte, hogy fantasztikus volt látni, ahogy megváltozik a tekintetem, ahogy görcsből szivárvány lesz.
Misztikum az egész. Tényleg elmész egy kapuig, ahol ott van élet és halál. Ha nem is teljesen tudatos szinten, de ez megtapasztalható. Nagyon szép érzés. Gyönyörű volt. És Luca is olyan ügyes volt benne. Nagyon sokat tud lelkileg adni a szülés. Nekem életem élménye. A gyermek születésével Te is megszületsz, mint anya és ezzel együtt egy elképesztő erő jár át:„Ide nekem az oroszlánt! Ha ezt megcsináltam bármire képes vagyok!” Aztán persze ez kopik, és jönnek a nehézségek, de a szülés élménye és ereje már az enyém marad.
Mi történt Luca megszületése után?
Négy órát töltöttünk együtt. Joli olyan fáradt volt, hogy csak négy órával később jött vissza párna nyomokkal az arcán. Ekkor már én is örültem, hogy elhagyhatom a szülőszobát, nagyon fáradt voltam. Pár órára beadtam Lucát a csecsemősökhöz, de utána mentem is érte.
Másnap a szülés minden pillanatát újra éltem. Euforikus hangulatban voltam: két napig (kb)megállás nélkül bőgtem. Iszonyat hormon kitöréseim voltak. Nem tudtam szabályozni az érzelmeimet.
Közben valahogy nem vettem észre, hogy Luca nincs eleget mellen. Estére sokat sírt. Én is. A csecsemősök nem voltak segítőkészek. Elküldtek éjszaka. Ez az egyetlen rossz élményem.
Másnap egy csecsemős nővért fogadtunk plusz pénzért, aki külön csak ránk figyelt. Együtt fürdettük Lucát. Én nem láttam rajta, de a nővér sárgának találta. Az egy napos babám inkubátorba, infúzióra, kék lámpa alá került. Odajártam be hozzá szoptatni. Simogattam a picike lila kezecskéjét. Összeomlottam. Nagyon megviselt. Ezzel kezdődött el a kálváriánk az etetésével kapcsolatban.
Mi történt?
Ebben is hasonló vagyok az anyukámhoz. Nem tudott sokáig szoptatni minket. Az infúzió után is nagyon aluszékony maradt Luca. Elkezdődött egy ördögi kör. Szoptatás előtt-után mértem a súlyát, táblázatban statisztikát vezettem. Jött a szoptatási tanácsadó. A Szoptanít, és a tápszer. Három hónapos volt a Luca, amikor utoljára szoptattam, utána egy hónapig fejtem még, de alig jött valami. Elengedtem. Utána tápszert kapott csak, ami nagyon megütött. Ellentmondott ez az egész annak, hogy tudok szülni, hogy a dolgok természetesen is jól működnek. Szoptatni nem tudtam.
Hogy teltek így a hetek?
Az első pár hónapot nem sírom vissza. Szétstresszeltem magam. Járhatsz felkészítőkre, de arra nem tudsz felkészülni, hogy milyen az, amikor otthon van egy újszülött, és neked kell életben tartani. Alig mertem hónapokig kimenni a lakásból. Ezért kezdtem el szeptember végén Mamakörös csoportba járni. Így legalább volt heti egy fix alkalom, amikor ki kellett mozdulnom otthonról. Nehéz volt, és ez a második gyermekemnél sem ment sokkal könnyebben.
A második. Frida.
Ő szivárvány baba. Volt egy vetélésem. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy legyen-e egyáltalán Lucának testvére, de végül így döntöttünk, és persze jól is, csak akkor még ezt nem tudtuk. Teherbe estem újra, és most is imádtam terhesnek lenni. A vége persze nehezebb volt a másodikkal.
A körülmények is változtak közben. Nem volt választott orvosom vagy választott szülésznőm. A Szent Imrében is átalakultak a dolgok. Nem tudtam, hol lenne jó szülni, végül maradtam a Szent Imrénél, ott szültem. Négy szülésznő fordult meg körülöttem, amíg ott voltunk.
Hogyan indult el Frida?
Megint a magzatvíz folyt el először. Bementünk a kórházba ismét éjfél körül, de nem történt semmi másnap este hatig. Három óránként jártam CTG-re. Arra számítottam, hogy szépen felépül majd a folyamat, mint a Lucánál is, de ez nem épp így történt. Az utolsó CTG-nél este hétkor nem láttak semmit. Megvizsgáltak: egy ujjnyi, vastag méhszájat találtak. Nem volt reménykeltő a helyzetem.
Egyszer csak éreztem, hogy valami történik. Menstruáció szerű görcseim jelentkeztek. Elkezdtem mantrázni magamnak: Tágul a méhszájam és vékonyodik. Olyan jól sikerült, hogy 9-kor becsengettem a szülőszobára, és 9.12-kor megszületett Frida.
Az ilyen gyors folyamat sokszor nagyon fájdalmas tud lenni. Te hogy voltál?
Iszonyatosan fájt, mert nem hullámszerűen jöttek a fájások, hanem folyamatos görcsölés volt. Nem volt pihenő idő, csak a folyamatos feszülés. Volt egy pont, amikor azt gondoltam, hogy ha ennél még rosszabb jön, akkor inkább császározzanak meg, mert nem fogom tudni végigcsinálni, de ez a pont nem jött el. De azért nem értettem, hogy ha ez az eleje, akkor mi lesz később. Mivel tényleg azt gondoltam, hogy ez csak a kezdte, ezért nem is indultam el a szülőszobára előbb, azt gondoltam még van idő. De ha öt percet vártam volna még, akkor ott szülök meg a kórteremben egyedül. Még mindig megrémülök, ha ebbe belegondolok.
Nem is értem, hogy tudtál kimenni.
Váratlan helyzet volt mindenki számára. Az egyik orvos – aki amúgy a vetélésemnél is vizsgált – az utolsó CTG-nél, az mondta, hogy talán holnap reggelre megszülök. Vele futottam össze később az 50 méteres folyosón, amikor már járni sem tudtam igazán. Csak támaszkodtam a három megállóm egyikében, amikor elment mellettem és így szólt: „Na, még egy balett-táncos.” – és megkopogtatta a hátam. Szóval így jutottam el a szülésznőkhöz. Megvizsgáltak, láttam a rémületet a szemükben: itt nincs már méhszáj. Minden szülőszoba tele volt, a leghátsó pedig nem volt még előkészítve. Oda mentünk be.
Kértem, hogy adjanak fájdalomcsillapítót, de erre már nem volt idő. Elkezdtem tolni. Pál már arra jött be, hogy majdnem kint van Frida feje. Viszont, amikor bejött sokat tudott segíteni azzal, hogy figyelmeztetett, hogy összpontosítsam az erőmet, hogy koncentráljak, ez eljutott hozzám. Így hármat nyomtam, és kint volt Frida.
Viszont a tágulási szakban egyedül vajúdtál.
Igen, igazi transzcendens élmény volt. Korábban csak attól féltem, hogy ezt az egészet – választott szülőnő hiányában – ne egyedül kelljen végig csinálni, de nem volt más választásom. Pál pedig abba a kórterembe, ahol voltam nem jöhetett be. Kint várt az osztály előtt.
Cserébe különös élmény ért.
A várandósságom alatt voltam egy szülésrebocsátó ünnepségen, ahol két Palya Bea dal nagyon megszólított. Az egyik a „Folyton nő” volt. Az utolsó trimeszterben nagyon sokat hallgattam, erősen hatott rám. Sokat sírtam miközben hallgattam. A másik pedig a „Hívlak téged”, ami az összes felmenőt szólítja meg. Ezek jártak a fejembe, és tényleg megjelentek a felmenőim: az anyai nagyapám és apai nagymamám nővérei, akiket nagyon szerettem, de már nagyon régen meghaltak.
Körülvettek a család női felmenői, és ahogy kint lassan teljesen besötétedett, én egyre mélyebbre merültem a fájásom tengerében. Sötét volt a szobában, és én egyedül voltam. Amikor már négykézláb kapaszkodtam az ágyban, akkor észleltem, hogy ennek fele sem tréfa, és el kell indulnom, hogy valakinek szóljak.
A vajúdás iszonyatosan intenzív lehetett, ez is hozhatta ezeket a megéléseket, viszont, ha jól értem, akkor nem volt annyira nehéz a kitolás, mint Lucánál.
Igen, valóban. Az tök jó volt, mert míg Lucánál csak a fájdalmat éreztem, Fridánál éreztem, ahogy fordul bennem, éreztem, ahogy megérkezik a feje a medencémhez. Éreztem, ahogy jön lefelé. És olyan nagy szerencsém volt, hogy nem volt semmi komplikáció, és nem volt velem semmi dolguk a kórházban. Gátsérülésem sem lett.
Micsoda asszony!
Mondjuk ezért sokat is tettem a gátmasszázzsal és a málnalevél teával. Plusz, amikor kért a szülésznő, hogy lassítsak, akkor megtettem. Azt is el kell mondani, hogy mindkét lányom nem túl nagy babaként jött a világra.
Hátra volt még a méhlepény.
Az valahogy nehezen jött ki. Kérdezték, hogy érzem-e az összehúzódást, de nem éreztem. Sok idő telt el mire megszültem a méhlepényt. Utána körbetamponálták a méhem, mert úgy látták, hogy erősebben vérzek, mint ahogy kellene. Az nagyon rossz érzés volt. Kértem, hogy hagyják abba, de nem volt más választásom.
Utána viszont jött az arany óra.
Három órán keresztül voltunk magunk. A végére már szerettem volna összeszedni magam, de a szomszéd szobában az egyik szülésnél komplikáció adódott. Fáradt voltam, mert akkor már 48 órája nem aludtam rendesen.
De a következő éjszaka sem volt sokkal könnyebb.
Az első közös éjszaka Frida sokat sírt, én ekkor a fáradtságtól már vibrálva láttam, tápszert kértem, és azt gondolom, hogy ez nagyon jó döntés volt.
A szoptatás könnyebben ment, mint Lucánál?
Frida nagyon tapadt. Én pedig megtanultam a leckét, és folyamatosan mellre helyeztem, dolgoztunk az ügyön. Jól is ment. Rengeteg tejem volt. Sokat le is fagyasztottam. Hét hetes lehetett, amikor egyik pillanatról a másikra, mintha elvágták volna. Alig volt tejem. Elkezdtem szaporítani. Ipari mellszívó gépet béreltem. Nem bíztam a véletlenre, de két hetente mindig volt egy nagy váltás. A hat hetes kontroll helyett, én a tizedik héten voltam ultrahangon, és úgy látta a doki, hogy nagyon aktívak a petefészkeim, és a méhnyálkahártyám is vastagodott, elkezdtem menstruálni. Valószínűleg a hormon ingadozás betett a tejtermelésnek. Frida most három és fél hónapos, most kapott először tápszert. Elkezdett riogatni a háziorvos, hogy nem fejlődik jól. A súlygyarapodása épp az alsó határon van. Beadtam a derekam, mivel én magam is úgy éreztem, hogy keveset eszik, és ráadásul igazán nincs is több tejem. Pótolni kezdtünk.
Hogy vannak a lányok most együtt?
Persze van testvérféltékenység, de teljesen megértem Lucát, hiszen ez nettó trónfosztás. Felcsavarták rajta koppig a hangerőt, és nem lehet sehogy lehalkítani. Hamar kiborul mindenen, ráadásul az ovit is most kezdte. Nagy csomag.
Visszatérve a Te testvéredre, az jutott eszembe, hogy talán mégis lehetett az ő története hatással a Te szüléseidre. Az a bizalom, amivel voltál magad, és a természet felé, talán abból is fakadt, hogy volt egy olyan fiatalkori tapasztalásod, hogy ez megy, hogy ez működik.
Könnyen lehet. Hiszen láthattam akkor, hogy ez így történik. Összeszorítja a szemét, és megvan a baba. Lehet.
Mindezek függvényében milyen csomagot tennél össze egy hamarosan szülő nőnek?
Nem szeretném, hogy elcsépeltté váljon, de nekem a bizalom adta a legtöbbet. A tested tudja, hogy mit kell tennie. Bízz magadban, bízz a testedben! És legyen melletted valaki, akiben maximálisan megbízol!
De egy másik megközelítésből érkező tanácsom is van: Legyen egy szép hálóinged, amit felveszel a szülőszobán. Én azt gondoltam, hogy tök mindegy mibe leszek, és végül olyan rosszul éreztem magam az XXL-es hálóingben, amit Lucával vittem. Nem éreztem jól magam benne, ahogy tologattam a folyosón. Szóval legyen egy szép szett! Jó megerősítés!
Újra másik téma: Ha szükség van rá, és megteheted, bérelj ipari komoly mellszívó készüléket. Szerintem mással nem éri meg próbálkozni. Nagy csomag, de nagyon megéri.
Egy újabb megközelítés: Írd le a szüléstörténetedet, addig amíg emlékszel rá. Vagy vezess naplót az első történésekről egy szép füzetbe.
És egy utolsó: Nekem nem esett jól a várandósságom alatt szüléstörténeteket olvasni. Nem szerettem volna máséhoz hasonlítani a sajátomat. Szerintem nem tesz hozzá, de egy-egy nehéz történet sokat elvehet.
A legeslegutolsó: ha van lehetőség rá, akkor szervezz komatálat. Nekem a barátaim és a családom három héten keresztül hordta a kaját. Elmondhatatlan könnyebbség, hogy nem kell azzal foglalkoznod, hogy mit egyen a család. Innen is köszönöm nekik!
Akkor álljon itt most a Te pozitív megerősítő történeted, ez biztosan erőt adhat mások számára is!