2022. ápr 08. “Olyan szeretetet tapasztaltam, amit a szülésnél sem.”- Éva története Lucáról
“Ugyanazok a mechanizmusok indulnak be egy távozó léleknél is, mint a szülésnél. Ugyanazt a szülést éltem meg csak visszafelé. Szép és meghitt folyamat volt. Ide születünk és vissza is születünk. Érzékeltem az energiákat, a fényt. Nagy beavatás. Méltóan tudtam visszakísérni. Ez a folyamat is egyfajta dúlaság volt. Kísérni kell. Azért, mert halál, azért még nem szörnyű. Ezt én mondom, aki átéltem. Olyan szeretetet tapasztaltam, amit a szülésnél sem.”
Amikor láttad a felhívásomat, hogy szüléstörténeteket gyűjtök, akkor miért gondoltad, hogy jelentkezel rá?
Korábban szerettem volna én is dúla lenni. A dúla akihez károbban fordultam ez ügyben nem engedte addig a képzést, amíg nincs saját szülés élményem. Pedig fontos lett volna ez számomra. Ráadásul nevem is determinált: Ember. Örmény eredetű szó. Jelentése tavasz, bába.
Gondolom, amikor várandós lettél, akkor választottál is saját dúlát a szülésed kísérésre.
Igen, volt egy dúla jelölt. Sose felejtem el, amikor rátette a kezét a hasamra, akkor megéreztem azt az ősi asszonyi erőt, ami a fonóban jöhetett létre a régi időkben. Egy-két ösztönös mozdulatától meg tudtam pihenni, pedig nem ismertük korábban egymást. Csak összekapcsolt minket a szülés élménye. Férjem Péter nem szeretett volna dúlát. Túl sok ember lett volna már a szülőszobán az ő számára. Így a dúla jelölt végül nem kísért a szülésnél, de útravalóul bennem élt egy pár mondata és a fentebb említett érintés
Megtaláltad végül a nagy napra a női erőt segítségül?
Igen. Dr. X. volt az orvosom. Bíztam benne. Ő ajánlott egy szülésznőt. Jó érzéssel töltött el, mert fontos volt, hogy ők jól dolgozzanak együtt. Így könnyebben tudtam belesimulni a helyzetbe.
Fontos volt számomra, hogy a babám ölbe érkezzen, többszörös támogatásban.
Kata dúla is volt, igazi megtartó erő. Nagyrészt hozzá kapcsolódtam a szülés közben.
Ne rohanjunk ennyire előre. Mesélj a fogantatás körülményeiről!
Luca egy tervezett kisbaba volt. Péter, a férjem nyári gyermeket szeretett volna. Passzolt is, mivel
én mindig júniustól augusztusig virágzom. Akkor meleg van, és én nyílok, tágulok.
Péter októberben adta a magját.
Ritkán fogalmaznak így.
Ennek nálunk jelentősége volt. Péter volt életem második komoly kapcsolata. Szép szeretkezéseink voltak. Lelkileg is kapcsolódtunk, de ritkán hatolt belém, és akkor is óvszerrel. A magjára vigyázott. De egyszer csak megnyílt. Akkor éreztem először, hogy ő is szeretne gyereket.
Te már korábban is készen álltál volna rá?
Hónapokkal korábban már éreztem egy energia oszlopot az ágyam mellett. Tudtam, hogy egy erős lélek jelenléte ez, aki csak arra vár, hogy testet ölthessen. Most már könnyebben beszélek erről, de 16-17 éve, ha ezt elmeséltem volna valakinek, a teljes értetlenségbe és falakba ütközöm. Így csak a naplómba írtam le, de korábban senkinek nem beszéltem róla.
Aki ennyire érzi az őt körülvevő energiát, annak biztos voltak más tapasztalásai is egy ilyen mély témával kapcsolatban. Neked volt más fontos élményed?
Amikor már megvolt az esélye annak, hogy fizikálisan megtermékenyüljek, az egyik reggel volt egy fontos álmom. Nagyon plasztikus volt. Sosem tapasztaltam ilyet, mintha nem is álom lett volna. Megjelent egy idősebb férfi nagy őszes szakállal, bordó ruhában, amilyet Jézus idejében a palesztínoknál viseltek a férfiak. Bot volt a kezében fényes, kacskaringós véggel. Olyan volt, mint Szent Péter. Így szólt: “megfogantál, lányod lesz”. Mire mondtam volna, hogy “De én fiút akartam…”, addigra eltűnt.
Azt gondoltam fiunk lesz. A férjemet képzeltem el piciben. Azt szerettem volna, hogy legyen sok kicsi Peti.
Sok ideig erről az álomról sem tudtam beszélni. Olyan volt, mint egy jelenés.
És nem sokkal később tényleg megfogantál.
Egyik éjjel Péter ölbe vett, és bevitt a hálószobába. Nagyon szép élmény volt. A fogantatás utáni reggelen éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Hamar igényelte a hasam a kezemet. A környezetem is megváltozott. A férfiak, akiktől nem számítottam rá, vonzódást kezdtek érezni felém. Valami megváltozott. Más lett a kisugárzásom.
Hogyan készültetek a szülésre?
Nagyon foglalkoztatott a szülés. Alaposan felkészültem és Kata is segített. Én lebegtem a várandósság rózsaszín felhőjében és persze a félelemben is. Kata pedig segített földön maradni. Behozta az életembe az olajokat.
Illetve elmentem Raffai Jenőhöz Baba-mama kapcsolat analízisre. Egészen pontosan láttam előre Lucát, hogy hogy néz majd ki, hogy milyen mozdulatai lesznek. Mindent láttam előre. Az első találkozásunkat is fel tudom idézni:
Úgy képzeltem el a méhlepényt, mint egy érett, zaftos, ízes tápláló barackot, ami egyszer csak kinyílt, és láttam, hogy háttal ül valaki, egy cuki kis babapopsival.
Azelőtt is érzékeny voltam, de akkor még inkább az lettem.
Mindeközben fizikailag is készültem rá. Húsevő lettem az első három hónapban. Pedig előtte havonta kétszer ettem húst. Majd megállt ez a folyamat, és semmi húst nem kívántam többet.
Hastáncoltam. Jártam intimtornára. Masszázs olajat használtunk. Voltunk szülés felkészítőn is, de talán Péternek jól jött volna több vagy másfajta segítség is.
Hogyan viszonyult Ő a várandóssághoz, a szüléshez?
Egyfajta természetességgel készült. Úgy gondolta, hogy, ha teret adunk neki, akkor jön. Nem gondolta, hogy bármi gond lehet. A szülést is így élte meg. Gondtalanul. Lehet, hogy keveset panaszkodtam…
Mégis azt gondolom, hogy nagyon kell figyelni az apukára. Az anyuka benne van a flow-ban, de az apa nem biztos. Lehetnek nála is tudatalatt feldolgozatlan élmények, akár az ő születése, vagy rendezetlen kapcsolata az édesanyjával. Azt is meg kell tanulnia egy apukának, hogy mit kezd egy érett nővel, egy gömbölyödő feleséggel, egy babás asszonnyal. Nem (csak) szexuális téren, hanem lelkileg is. A dúlának nem csak azt a szerepet kellene vállalnia, hogy az anyával foglalkozzon, hanem, hogy felmérje az apát. Az anyának a gyerekre kell figyelni. Az ő megtartó ereje a baba felé irányul, de az apa sokszor egyedül lehet.
Nem is rossz ötlet. Felvetem, hogy szerveződjön egy képzés apatársi segítő témában…
Amikor elindult a szülés nem vette komolyan. Még aludt volna. Már délután hánytam egyszer. Nyílt a száj, nyílt a méhszáj.
Sokszor kezdődik a vajúdás, enyhe hasmenéssel, hányingerrel, hányással. Ez volt az első jele a vajúdásodnak?
Olyan érzéseim voltak, mint amikor 12 és fél évesen fél éven keresztül még nem jött meg a menstruációm, de jöttek a furcsa tünetek. Fura érzés volt. Fura hányinger. Ez a nap visszahozta a régi emlékeket. Ebéd után 3-4 körül hánytam is, ekkor már biztos voltam benne, hogy elindult a szülés.
A rosszulléted után jöttek is a kontrakciók?
Össze-vissza jött minden. Péter irogatta. Közgazdász. Én utálom a matekot. Nem érdekel. Tudtam, hogy nem lesznek rendszeres fájásaim. És tényleg össze-vissza is jöttek. Nem is fájások voltak ezek, nem görcsök, hanem mindent elsöprő hullámok.
Hogyan tudtál otthon megbirkózni ezekkel a hullámokkal?
Volt otthon egy nagy zöld labdám. Azon ugráltam ülve, miközben magyar népdalokat énekeltem.
Majd felálltam, és elkezdtem néptáncolni. Erősen toltam bele a talpamat a földbe, énekeltem a ritmusokat. Belőlem ezt hozta ki. Nagyon tetszett az ütem. Ütem, zárok, ütem, zárok. Be tudtam tagozódni egy ritmusba.
De volt, hogy hastáncolni kezdtem. Csináltam a teve mozdulatokat, de attól nagyon felerősödtek a hullámok, így maradt a ritmus. Az megtartott. Eközben rengeteg vizet ittam.
Majd hívtam Katát, de nem vett komolyan. Nem hitték el, hogy elindult Luca. Csak később, amikor meghallották, hogy nem tudok beszállni a kád meleg vízbe, akkor mondták, hogy most…
Pedig én pontosan tudom, hogy mi történik. Nagyon erős testtudatom van. Sejt szinten tudom, érzem, hogy mi, hogy zajlik bennem. Ez a képességem csak van, ez egy ajándék. Az orvosok tök jók voltak, de spirituálisan mégsem volt meg a rezgés közöttünk. Miért lenne az élet mindig olyan, ahogy levan írva.
Utálom a statisztikákat. Az élet nem statisztika. Én Ember Éva most így érzem: Szülök. Onnan tudom, hogy hánytam.
Ha mellettem akkor lett volna valaki, az segítség lett volna. Azt éreztem, hogy nem vagyok biztonságban lelkileg. Pedig közben tudtam, hogy ez a gyerek meg fog születni, és hogy egészséges lesz.
Közben mégis egy légy zümmögése is olyan hatással volt rám, mint máskor egy Bach koncert. Úgy éreztem magam, mint egy újszülött.
Minden rezdülés, illat, forma, szándék felerősödött. Arra vágytam, hogy legyen egy selyem, ami körbeölel, hogy tudjak befelé magam lenni. Kénytelen voltam fegyelmezettnek lenni. Hajnali fél kettőkor elindultam a kocsihoz, Péter még akkor is bizonytalan volt, azt gondolta, hogy ez még nem az. Nem tudott a segítségem lenni. És itt vesztettem energiát, holott támogatásban akartam ringatózni. Nem haragszom rá, nem tartott ott, hogy értette volna, mindkettőnknek első gyermeke érkezett, de jobb lett volna, ha van aki teljes mértékben akkor ott megért és hisz nekem. Bementünk a kórházba. A magzatvíz még nem folyt el. Megvizsgáltak. A méhszáj 3-4 ujjnyira volt nyitva. Akkora már komolyan vettek.
Egyedül Anyukám érezte a hangomon korábban is, hogy elkezdődött a szülés.
Mi segített a kórházban?
Az Elsősegély cseppek voltak számomra a legfontosabbak és a víz. Használtam homeopátis szereket is.
Mik ezek a cseppek?
A Bach-virág terápia alkotása. Olyan virágok esszenciája, energiája, ami abban segít, hogy megmaradj a tudatodnál, hogy ne ess pánikba. Sokat segített.
Nem lett volna jobb épp elveszíteni a tudatodat, persze pánik nélkül?
Nekem, nem.
Két állapot között voltam. A tudatos énem és a testem kapcsolatban voltak, de én magam folyamatosan ég és föld között jöttem mentem. Lajtorja voltam.
Hogy segített Kata?
Nyugodt volt. Masszírozta a hátam. Én pedig közben azt éreztem, hogy az óceánnál állok és csak jön a hullám, és nem jó belefeszülni. Még bele sem nyugodtam az egyikbe, jött a következő, hatalmas lendület. Nem tudom behatárolni, hogy mim fájt, csak azt, hogy életem legnagyobb beavatásán vagyok.
Számítottál erre az erőre?
Az ötödik hónaptól egy barátnőm elkezdte mondogatni, hogy ez nagyon fog fájni. Haragudtam rá ezért. Ő pedig csak mondta, mondta, mert szerette volna, hogy felkészüljek rá. Ugyanis ezt így senki nem mondja el: ***-ra fáj. Nagyon fájt ez a mondat. Hogy lehet ezt mondani a szülésről?! Neki vagyok a leghálásabb, mert igaza volt, védeni akart és a realitásban tartani, tényleg iszonyatosan fájt. Elementáris erő volt.
Tudtam, hogy a legegyszerűbb, ha beleúszom. Árasszon el, mosson át, tekerjen be! Hagyom magam. Ez a döntés segített a szülésben.
Csak húztam le Péter nadrágszíját, kapaszkodtam. Álltam, és nemvárt balett mozdulatok jöttek. Az orvosom súgta is Katának: “Nézd csak, milyen érdekesen szül az Éva.” A lábam pliében volt lábujjhegyen. Közben ittam, pisiltem, ittam pisiltem. Kata hagyta, hogy ott történjen mindez, ahol vagyok. Örültem, hogy így lehetett. Nem véreztem. 10 évesen láttam egy filmet, ahol egy anyuka a szülés közben elvérzett, azóta féltem tőle. Talán egy Jókai regény volt. Erre a félelmemre is készültem megfelelő homeopátiás szerrel.
Volt egy pont, amikor Péter fotózni szeretett volna. Nem esett volna jól. Szerettem volna inkább nélküle lenni akkor. Nem volt erőm ezt elmondani. Balázs kedvesen nyugalomra intette, ez jó volt.
Pedig ez teljesen normális. Sok vajúdó anyában megfogalmazódik ez az érzés. Más fajta energiák kellenek akkor.
Jó team voltunk, de Péter kívülálló volt. Nehezen tudott mit kezdeni a fájdalmammal, a szenvedéssel. Talán sokkot kapott. Pedig szép és könnyű szülés volt. De neki sok(k) volt. Ezért folyamatosan dicsérték is. Nem engem, hanem őt. Ez vicces is így utólag. Érezték, hogy én tettem a dolgomat, de neki nagy szüksége volt rá.
Szóval tudtam, hogy állni akarok. Álltam és mozogtam.
Állva is történt a kitolás?
Egy idő után picit lejebb ereszkedtem. Négykézláb ringattam magam, egyre közelebb a megtartó talajhoz. Kata ritkán szólt, mély nyugodt hangján. Eljutott hozzám. Berezonált. Ő javasolta, hogy térdeljek le. És azt is, hogy,
ha szeretném, akkor érintsem meg a babám. Oda vezette a kezemet a fejéhez. Luca még bent volt, a kelyhem nyílásához értem és éreztem a meleg buksiját. Az első érintés,- Vele- mai napig őrzöm az ujjaimban. Éreztem a lüktetést. Nagy erőt adott a küzdelem közepén.
A vége felé valaki elkezdett uffogni. Azaz csak olyan volt, mintha más adta volna ki ezt a hangot, lassan észleltem, hogy ez én vagyok. Kint is voltam, bent is voltam a testemben. Úgy szültem, mint az indián nők. Egy idő után leguggoltam. Egy pici sámli került észrevétlenül alám, Péter pedig mögém. Hálát éreztem, követve vagyok, biztonságban vagyok, én irányítok a babámmal közösen, mi vagyunk fontosak.
Nehéz volt a kitolás, de én emelhettem fel Lucát.
Később kiderült, hogy azért is volt ilyen nehéz, mert a karja a buksiján volt, mint aki gondolkodik.. Ez megmagyarázta a fájdalamamat, mert úgy éreztem, hogy a leginkább a csontom fájt. Fél kettőre értem be. 4.18-kor bújt ki Luca. Hosszú volt a kitolási szak. Fájdalmas volt. Vágni nem kellett, picit repedtem. A méhlepényhez alig maradt erőm. Megnéztem. Gyönyörű volt. Luca addig Péternél volt addig.
Luca rögtön felsírt?
Csak nézelődött. A gyöngéd születéseknél így van. Persze az Apgárját ezért lepontozták.
Milyen kórházi napok jöttek?
Nehezek. Beraktak egy szobába egyedül. Nem jött oda senki. Nem mutatta meg senki a szoptatást. Volt, hogy nem tudtam, hol van Luca. Besárgult. A gyerekorvos mindenbe belekötött. Mély depresszióba kerültem ettől. A nagy örömtől le a pokol bugyraiba. Szakadékot éreztem a Szent Imrében a szülészet és a csecsemős részleg között. Sok sebet szereztem akkor, épp a legérzékenyebb időszakomban. Nem a szülés volt nehéz, hanem ez az időszak. Ha sok pénzem lesz, szülőotthont fogok alapítani.
Otthon jobban érezted magad?
Mozartot akartam hallgatni.
Fel kellett nőni anyává. Meg kell szokni a gyereked, magadat. Ehhez idő kell. De minden érzés, minden félelem normális. Nem kell tökéletesnek lenni. Mindent tudunk, csak segíteni kell elérni ezt a tudást.
Nekem ebben Raffai terápiája segített. Sok nőtől ezt elveszik ennek a megismerésnek a lehetőségét.
Terveztetek testvért Luca mellé?
Volt két vetélésem Luca után. A másodiknál műteni is kellett. Luca rosszul viselte. Úgy láttam, Péter nem volt olyan lelkes. Ráadásul akkor már láttam, nem lesz egy életen át a párom. Péter zárkózott ember volt. Én pedig Lucás várandósságommal egyre csak nyíltam. Ő pedig egyre jobban bezárt. Azt hiszem érezte a lelkem, nincs most másik gyermekre erő, mert más feladat jött.
Elmeséled Luca történetét?
Luca hét évesen meghalt. Három és fél évesen diagnosztizáltak nála Wilms tumort. Először azt hittük, lágyéksérv. Nem az volt. Luca átlépte a kaput. Meghalt.
Amikor először meséltél erről nekem, a lányom épp ennyi idős volt… Elképzelni sem tudom, hogy min mentetek keresztül. Különleges radarjaiddal tapasztaltad ekkor, hogy a szülés, megszületés és a halál, a távozás egy minőség is lehet?
Ugyanazok a mechanizmusok indulnak be egy távozó léleknél is, mint a szülésnél. Ugyanazt a szülést éltem meg csak visszafelé. Szép és meghitt folyamat volt. Ide születünk és vissza is születünk. Érzékeltem az energiákat, a fényt. Nagy beavatás. Méltóan tudtam visszakísérni. Ez a folyamat is egyfajta dúlaság volt. Kísérni kell. Azért, mert halál, azért még nem szörnyű. Ezt én mondom, aki átéltem. Olyan szeretet tapasztaltam, amit a szülésnél sem.
Amikor meghalt nem hordtam feketét. Nem gyászoltam. Léteztem. Mertem létezni.
Olyan temetése volt, mintha egy esküvő lett volna. Furcsán néztek rám, hogy miért nem pusztulok bele. Hibásnak tartottak ezért a hozzáállásért. Pedig Nobel-díj járt volna mindenkinek, aki ebben a folyamatban részt vett.
Lucának, az orvosoknak, akiktől jót kaptunk, a nővéreknek, az apukájának és nekem is. Mert ez a legnehezebb, ez a rend ellen van. A gyermekedet szenvedni látni és eltemetni. Tartottam magam. Lucáért tettem, hiszen, ha maradtam, akkor oka van. Nyilván belehaltam, de tartanom kellett a családomat, anyut, aput, öcséméket.
Akkorra Péterrel már külön váltunk és magam voltam a legnehezebb részeknél Lucával.. Nagyon nehéz volt egymagam vinni a teljes felelősséget. Luca halála után azt éreztem, én adok mindenkinek erőt, ha én felállok, követnek,… ez végtelenül nehéz volt és sokáig csak a testemet hordoztam, hosszú évekig,.. de valahol azt éreztem a Lányom a Tanítóm, ha utánamegyek, értelmetlen a menetele.
Péterről keveset meséltél, csak annyit, hogy elváltatok. Nyilván Luca betegsége közrejátszott ebben.
Igen. Nem tudta kezelni ezt a helyzetet és folyamatosan tágult a szakadék kettőnk között. Tehetetlen voltam, a gyermekem és a kórház minden energiámat elvitte. Azóta rendeztük a kapcsolatunkat. Ez jó,.. és nagyon kell a megbocsátás, megértés, elfogadás. Van egy lánya. Hasonlít Lucára.
Közelről, túl közelről is ismerted meg a halált. Mi volt a legnagyobb tapasztalásod ezekben a nehéz élményekben?
Ha nem integráljuk a halált az életünk részeként, nem tudunk élni. Meg kell tanulni elfogadni.
Mindenki meg fog halni. Aki itt él a földön, mindenki kilép innen. . Egy csónakban evezünk. Mind egyek vagyunk. A szeretetre és az elfogadásra kell nevelni egymást, mert nem tudjuk kinek mit tartogat az élet. Az élet csodálatos és nagy lehetőség. Érdemes jól élni, de megtanulni jól szeretni, az egy nagy feladat.
Különleges életed lett. Nagyot változtál Luca elvesztésével?
Alapjaiban nem változott az értékrendem. Előtte is tudtam és éltem, hogy a pillanat, az ember, a szeretet a fontos. A világ és benne az emberek viselkedése volt borzalmas sokszor,.. nem maga a betegség volt a legnehezebb, hanem az az üresség, meg nem értés és hidegség amit egyes emberek adnak. A kirekesztettség, mert félnek találkozni egy olyan édesanyával, akinek angyal a gyermeke. Ez nagyon nehéz. Nekem nem az a másság adatott, hogy lenne homoszexuális a családomban vagy autista. Az én másságom az, hogy a gyermekem meghalt. De nem vagyok más. Ugyanolyan vagyok. Szeretek élni, dalolni, szeretkezni, és én is vagyok dühös. Egy ember. Én már így vagyok kerek. Duzzadok az energiától. Bennem van minden szín. Álltam az Odaát kapujában és visszajöttem. A Gyermekemet akit a világon legjobban szerettem ott el kellett, hogy engedjem, az ő útjára, ezt a döntését tiszteletben tartva…Végtelenül nehéz ez. Hosszú út volt… Itt vagyok túl éltem. Élet vagyok, a nevem, Éva.
Igyekszem a saját életem dúlája lenni.
Luca