Fekszenek az ágyon. Zsófi a hátán. Jázmin Zsófi mellkasán. Mindkettőjük szeme csukva. Nem csoda, hogy elfáradtak. Több, mint 9 óra intenzív vajúdás az éj leple alatt. Halkan, hangosan, ellenállva, megengedve. Oldalt, háton, labdán, zuhany alatt, fejjel lefelé, féltérden. Most egy ismeretlen koreografál az élet színpadán. És, ha valaki, akkor egy balerina tudja, hogy mit jelent végig táncolni egy szerepet, amikor már remegnek az izmok és mindenhol fáj. A színpadon nincs tegnap, nincs holnap, csak a következő ütem, a következő lélegzet, egyik láb a másik elé. Bármerre is vezetnek minket végig megyünk az úton. Zsófi és Jázmin útja a műtőbe vezet. Nincs vészhelyzet, de nagyon ereszkedik a szívhang, és bár Zsófi bármit eltáncolna, lefújják az előadást.

Fekszenek az ágyon. Zsófi a hátán. Jázmin Zsófi mellkasán. Mindkettőjük szeme csukva. Nem csoda, hogy elfáradtak. Leülök melléjük, letámasztom a könyökeimet az ágyra. Arcom mellett mozdulatlanul tartom tízen éves koromban kapott kis fekete tükröm. „–Zsófi szeretnéd megnézni? – Igen.” Kinyitja a szemét. Elmosolyodik. Angyali, éteri mosoly minden seb mögött. Csak pár centire vagyunk egymástól. Két karom között kukucskálva egészen közelről nézem őket. Zsófi újra becsukja a szemét és megpihen. Én pedig észreveszem saját magam a tükör hátoldalán. Tükröződünk.

A Tükröződünk bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Mit tudsz a saját születésed körülményeiről?

Azt tudom, hogy a bátyám születéséhez képest az enyém sokkal könnyebb volt. Anyukám mesélte, hogy körülbelül nyolc-tíz órát tartott, és minden természetesen zajlott. A bátyámat fogóval szedték ki. Nem azért, mert nagy volt, épp ellenkezőleg: nagyon pici volt, és az orvos szerint nem volt ereje kijönni. Érdekes, mert a családban nemrég is történt hasonló: a sógornőm kislánya is nagyon kicsi volt, és őt is fogóval segítették világra. 

Hogy gondoltál a szülésre, mielőtt személyes élményed lett volna róla?

Olyan szerencsés voltam, hogy eljutottam Gáborjáni Réka szülésfelkészítőjére és kismama jógájára is. Az első terhesség alatt végig hozzá jártam. Az ő hatására pozitívan, bizakodva álltam a szüléshez. Eleve vágyott dolog volt, hogy gyerekünk legyen, nem volt bennem nagy szorongás, inkább egyfajta erős, belső optimizmussal álltam a dologhoz.

Aki a Rékához kerül, annak tényleg szerencséje van, fantasztikus szakember.

Igen, nagyon meghatározó lett Réka az életemben.

Gyermekre vágytatok, ehhez képest mi történt? Sokat vártatok rá?

Az első gyermekünkre kellett a legtöbbet várni, körülbelül nyolc hónapot. Nem vészesen sokat, de harmincévesen az ember már elgondolkodik, hogy miért nem sikerül azonnal. Aztán kiderült, hogy magas a TSH-értékem, kaptam rá gyógyszert, és szinte ezzel egyidőben teherbe is estem. Nem tudom, a gyógyszer hatott-e már, vagy csak addig akadályozott a hormoneltérés. Azóta is szedem, és azt érzem, jobban vagyok tőle.

Hogy telt a várandósságod?

Nagyon jó volt. Teljesen gondtalan, felhőtlen időszak volt. Egy idilli kapcsolatban vártuk a babát, minden a helyén volt.

Hogyan készültetek a szülésre?

A férjem, Bálint is eljött Rékához, voltunk apás felkészítőn is. Olvastam több könyvet is, de leginkább Réka órái adtak erőt és tudást.

Van olyan konkrét dolog, amit a felkészítőn tanultál és később a szülésnél is tudtál használni?

Abszolút. Amit Réka tanított, az nagyon sokat segített. Maga a szülés hosszú volt – körülbelül tizennyolc óra volt –, de végig nyugodt maradtam. Tudtam, hol tartok, és hogy minden rendben van. Adott egy belső biztonságot.

Egyébként érdekes, hogy a nők között van egyfajta „biológiai verseny”, ki hány óra alatt szült. Amikor mondtam, hogy tizennyolc óra volt, sokan sajnálkoztak, de én nem éreztem, hogy ezzel baj lenne.  A harmadik gyerekem, Tomi, például másfél óra alatt született – mégis az volt életem legnehezebb másfél órája. Ez nem az időn múlik.

Rögtön tudtad, hogy elindult a szülés?

Igen, nagyon határozott érzés volt, és a nyákdugó is távozott. Egy éjszaka felébredtem egy erős fájásra, és tudtam, hogy ez az. Akkor már túlhordtam egy hetet. Az orvosom nagyon kedves volt, de a szülésznő, akit választottam, sajnos kevésbé. Azzal fenyegetett, hogy ha aznap éjjel nem indul meg a szülés, másnap beindítják.

Ez annyira rosszul esett, mert a legnagyobb vágyam az volt, hogy természetes úton szüljek. A doktornőm később mondta is, hogy nem is feltétlenül lett volna így. Aznap délután teljesen stresszben voltam, lépcsőztem, sétáltam, mindent kipróbáltam. Egy barátnőm segített meditációval is, hogyan „beszéljek” a babával, hogyan hívjam őt. Réka pedig ajánlotta a bábakoktélt, amit meg is ittam végül. A doktornőm utólag mondta, hogy csak az a baba indul meg tőle, aki már amúgy is készen áll. És tényleg, néhány órával később beindult a szülés. De az a nap, az a nyomás, amit a kórházban rám tettek, az nagyon nehéz volt. Nagy erős vágyam volt, hogy természetes úton jöjjön világra, és a legfőbb félelmem a császár volt.

Amikor már benne voltáltudott a szülésznőd segíteni?

Sajnos ugyanaz a nő volt, és nem volt igazán jó tapasztalatom vele. Hajnali kettő körül indult, és reggel hét körül mentünk be a kórházba. Már négy-öt perces fájásaim voltak, de még csak a folyamat elején tartottam. Amikor beültettek a vizsgálóba – tele más kismamákkal –, valahogy az egész leállt. A testem bezárkózott. Amit elértem reggel 7-ig csak dél körül indult újra rendesen.
És az a szülésznő… egyszer csak „megpiszkált”, hogy gyorsabban haladjon a dolog, és ez volt a legfájdalmasabb pillanat az egész szülésben. Borzalmas volt, szinte a falat kapartam. Hatásos volt, de barbár. A doktornőm viszont csodálatos volt.  A kitolási szakaszban végig ott volt, de csak akkor szólalt meg, amikor szükséges volt rá. Egy-egy szava pont jókor jött, mindig a legjobbkor. Érezte, mikor mit kell mondani.

Hosszúnak éltem meg a kitolást. A szülésznő a vége felé már pofákat vágott, unta az egészet. Ez rosszul esett. Pedig csak egy óra lehetett. A legvégén kaptam egy kis oxitocint, mert nagyon elfáradtam, és tíz perccel utána megszületett a kisfiam. Az utolsó tolást már nagyon könnyűnek éreztem.

Milyen volt ott az aranyóra?

Nem volt teljesen zavartalan. Közölték, hogy még sok nő szül épp akkor, és bár kaptunk egy fél, háromnegyed órát együtt, utána sajnos kiraktak minket, de addig nagyon jó volt.

Utána már nem is lehettetek hármasban?

Egy kicsit még igen. Bálint lejöhetett velem a kórházi szobába. Már látogatási idő vége volt, de tekintettel arra, hogy akkor született a baba, nem zavarták Bálintot haza. Úgyhogy még együtt voltunk egy kicsit. Ahhoz képest, hogy ez a kórház elvileg egy baba-mamabarát hely, azért elég sok zavaró tényező volt benne. De nekem ezzel együtt is maga a szülés nagyon szép élmény volt. Nem éreztem benne semmit, amitől féltem volna, vagy amivel ne tudtam volna megbirkózni.

Mikor kaptatok kedvet a második gyermekhez?

Nagyjából, amikor kétéves lett az első. Pont három év van közöttük. A második gyermekünk nagyon gyorsan, egy-két hónap alatt megfogant, és szintén teljesen zavartalan terhesség volt. Rékához kevesebbet tudtam járni, mert akkoriban külföldön éltünk.

Nem merült fel, hogy kint szülj?

Belgrádban?! Nem, kizárt. Ott nagyjából a hetvenes évek szintjén tartanak. Mindenki azt mondta: „csak ott ne!”

Mit jelent pontosan, hogy hetvenes évek?

Például kizárt, hogy a férj vagy segítő bejöhetne. A férjem, Bálint mindhárom szülésemnél ott volt, és sokat jelentett a jelenléte.

Belgrádban elfüggönyözve, egymás mellett szülnek a nők, sok horror sztorit hallottam róla.

Szóval könnyen teherbe estél, csodás szülés volt, és ismét ugyanabban a kórházban történt.

Igen, ugyanazzal a doktornővel, de sokkal jobb szülésznővel. Nagyon szép volt, hogy vízben szülhettem. Már a vajúdás nagy része is vízben zajlott, és az egész folyamat valahogy nagyon harmonikusan ment.

Hajnali egykor ébredtem fel, hogy valamit érzek, és Lili reggel negyed hétkor született meg. Érdekes, mert Samu (a harmadik gyerekem) este negyed hétkor jött — a lányom meg reggel negyed hétkor. Amikor lefeküdtünk, még mondtam is Bálintnak, hogy „Feküdjünk le korán, mert valami lesz.” Hajnali egykor már éreztem, hogy elindult.

Nem kapkodtuk el a kórházba menetelt, de éreztem, hogy ez gyorsabb folyamat lesz. Próbáltam figyelni, hogy ne menjünk be túl hamar, de nem is akartam otthon húzni sokáig.
A másodiknál éreztem meg először, hogy igazán tudom hasznosítani, amit Réka mondott.

Minden lélegzetvétel olyan volt, mint egy fájdalomcsillapítás. A légzés tényleg működött. A víz is sokat segített.

A kitolás talán negyedóra volt, nagyon gyorsan ment. Csodás volt ott, a vízben…

tudom, hogy közben a doktornő megfogta, de nekem olyan volt, mintha felém úszott volna, amikor megszületett. Felemelő pillanat volt.

A doktornő és a szülésznő is azt mondták, hogy ez volt az elmúlt hónapok legszebb szülése. Pont akkor világosodott ki, minden olyan békés volt.

Az első szülésnél a kitolás nagyon hosszú volt, de nem éreztem azt, hogy „úristen, szétszakadok”. Akkor inkább azt éreztem, hogy a fájások nem voltak elég erősek. Másodszorra viszont, Lilinél, volt egy pillanat, amikor majdnem kint volt a feje, de még nem egészen. Ott elkapott egy pánikszerű kétségbeesés, hogy annyira fáj, hogy szétszakadok. Két fájás között a doktornő látta is rajtam – talán a széteső légzés miatt – a kétségbe esést. Akkor csak annyit mondott: „Csak a légzésre figyelj. Semmi más nem számít. Lélegezzünk együtt.” Annyira megnyugtatott. Teljesen visszahoztak a szavai. Aztán azt mondta: „A következőnél kint lesz. Döntsd el, és így lesz.”

És Te eldöntötted. Jó hallani ilyen történeteket.

Igen. Ott megvolt háborítatlanul az aranyóra is.

Kivel volt közben a tesó?

A nagyszülőkkel, akik hajnali négykor érkeztek meg. Előre megbeszéltük, hogy ez lesz a forgatókönyv. Samuval is megbeszéltük, hogy ha éjszaka eltűnnénk, az azt jelenti, hogy megszületett a tesó. Reggel, amikor meglátta a Nagyiékat, rögtön mondta nekik: „Megszületett a tesó!” — és tényleg, addigra már meg is született.

Fiú, lány, fiú. Jött a harmadik.

A második után úgy éreztük, hogy legyen még egy. Hogy ez még belefér az energiáinkba.Úgy éreztem, hogy lehetetlen, hogy mindez csak kétszer történjen meg velem.

Ő a harmadik gyerekünk — de a negyedik terhességem. Volt egy baba, aki elment. Amikor eldöntöttük, hogy legyen harmadik gyerekünk, akkor szinte rögtön sikerült teherbe esni, de a 11. héten kiderült, hogy elment.

Egy este nagyon fájt a hasam, megijedtem ettől, de aztán elmúlt, és ez megnyugtatott. Most már tudom, hogy akkor történhetett valami. A doktornő már az első ultrahangon mondta, hogy nehezen hallja a szívhangot. Azt mondta, hogy még ránézne a 12. hét előtt.

Amikor visszamentem, csak annyit mondott: „Nem találom a szívhangot.” Behívott egy másik orvost, mert ilyenkor mindig két orvosnak  kell megállapítani, hogy nincs szívhang.
Bejött egy „vidéki Don Juan” típusú orvos, ránézett, és annyit mondott: „Hát tök egyértelmű, hogy nincs szívhang, ez a baba nem él.” Aztán kiment. Szörnyű volt. A saját doktornőm viszont megölelt, és nagyon együttérző volt. Vákuummal eltávolították, mert elég nagy volt már ahhoz, hogy ne várjam meg a spontán vetélést.

Több hónapot vártunk, mint kellett volna, mert úgy éreztem, ezt el kell gyászolni.

Amikor újra próbálkoztunk volna, már tudtuk, mikor lesz a legjobb barátnőm esküvője, és mondtam Bálintnak, hogy „csak a következő hónaptól próbálkozzunk, mert én ott szeretnék lenni az esküvőn, és nem épp akkor akarnék szülni”. És képzeld, tényleg csak a hónap végén lettünk ebben lazák. Tomi akkor fogant meg, a legvégén a periódusomnak. Úgyhogy végül is a nyolcnapos babával voltam ott a barátnőm esküvőjén. Csak a szertartáson tudtam részt venni, de az is egy csoda volt, hogy addigra már úgy éreztem, hogy össze tudom magam szedni annyira, hogy elmenjek a nyolcnapos gyerekkel. Ő a legjobb barátnőm, szóval nagyon megható volt, hogy legalább így ott tudtam lenni. Tominak már a foganása is hihetetlen volt, hogy ő annyira jönni akart, hogy nem várta ki a következő hónapot.

Hogy telt ez a várandósságod?

Alapvetően jól, de nem zökkenőmentesen. Ugyanis történt valami: az előző babám, aki elment, november 5-re lett volna kiírva. Képzeld el, azon az estén, vagy az előtte valón, erős fájásaim lettek. Három hatalmas, erős görcs érkezett, mint amikor már benne van az ember a szülésben. Mondtam is Bálintnak, hogy valami nincs rendben,. Lefeküdtem, valahogy sikerült belealudni, de másnap iszonyatosan elkezdtem vérezni, nem csak pecsételés volt, hanem tényleg erős vérzés. Kijöttek darabok is belőlem.

A mai napig nem tudom, hogy ez egy hematóma volt, vagy esetleg egy ikerterhesség elveszett magzata. Nagyon konkrét, kézzel fogható valami jött ki, amit a mai napig sajnálok, hogy nem fotóztam le.

Bementünk a kórházba, de mivel vasárnap volt, egy rezidens volt bent. Megvizsgált, és azt mondta, a baba nem él, a petezsák össze van esve.

Szerintem nagyon befolyásolta, amit elmondtam neki a vérzésről, prekoncepcióval vizsgált meg. Majd azt tanácsolta, hogy üljek forró vízbe, hogy a „tisztulás” folytatódjon otthon.

Sírva jöttünk ki a kórházból, gondolkoztunk, hogy mi történhetett. Otthon egy órát ültem a forró vízben, és érdekes, Tomi azóta is nehezen viseli, ha melege van, mintha ott maradt volna benne ez az élmény. Szerencsére nem történt semmi, de akkor azt hittük, hogy elveszítettük őt.

Hány hetes voltál ekkor?

Tízhetes lehettem, nagyjából, mint az előző vetéléskor.

A doktornőm épp külföldön volt, de írtam neki. Valami hetedik érzékkel azt tanácsolta, hogy hétfőn menjek el egy magánrendelésre, ne elégedjek meg a rezidens vizsgálatával. Adott egy nevet, és odamentem. Ott mindent szomorúan elmondtam az orvosnak, hogy ez már másodszor történik. Még azt is megkérdezte, hogy ugyanabból a kapcsolatból van-e ez a baba, mint az előző kettő? Mondtuk, hogy igen.

Csendben nézte az ultrahangot. És most el fogom magam sírni… És egyszer csak azt mondta: „Ezt hallgassa meg!” Bekapcsolta a gépet, és megszólalt a szívhang. Folytak a könnyeim.

Azt mondta, valószínűleg egy hematóma lehetett, de az sem kizárt, hogy ikerterhesség volt. Ezt már sosem tudjuk meg, de a lényeg: a baba jól van. Hatalmas pillanat volt.

Érdekes, hogy a másik orvos ezt hogyan nem vette észre.

Nem tudom. Talán a prekoncepció miatt, hogy ha valaki vérzik, és darabkák jönnek, akkor biztos baj van. De valószínűleg a tapasztalatlanság is közrejátszott. Óriási felelőtlenség volt tőle azt mondani, hogy üljek forró vízbe, akár emiatt el is mehetett volna a baba.

Utána a barátnőim csak úgy hívták a babám, hogy vasember. Ha ezt kibírta, mindent kibír. Hadházi Éva baba-mama kapcsolat analitikus is azt mondta, hogy ez a gyerek biztosan hihetetlenül alkalmazkodó lesz, ha a két érhez tudott alkalmazkodni, és tényleg harmadik gyerekként nagyon rugalmas, nagyon életrevaló.

A születési súlyán látszott a harmadik ér hiánya?

Nem, egyáltalán nem. Teljesen normális volt, 3100 gramm körül.

Mikor derült ki ez számotokra?

A 12. héten az orvos, aki vizsgált, mindent szépen végig mondott: minden rendben van, minden a helyén. Aztán a legvégén hozzátette, hogy egy apróság van, a köldökzsinórban csak két ér fut, a szokásos három helyett. Erről addig soha nem hallottam, teljesen új volt nekem. Azt mondta, hogy ez nem feltétlenül probléma, de előfordulhat, hogy elhal a baba, mert nem tud megfelelően fejlődni, sőt, nagyobb az esély a halvaszületésre is, bár ez csak az esetek kis százalékában fordul elő, szóval „ne aggódjunk”.

A férjem ebből persze azt hallotta meg, hogy „nyugodjunk meg, minden rendben lesz”. Én viszont a másik felét, hogy „el is veszíthetjük a babát”. Szóval úgy jöttem ki, mint akit fejbe vágtak. Két problémamentes terhesség után ez sokk volt.

De azt mondták, ez csak az esetek kis százalékában okoz gondot. És csak eggyel több ultrahangot írtak elő, hogy figyeljék, jól fejlődik-e. Végül tényleg minden rendben volt, de én közben borzasztóan szorongtam. Ekkor javasolta egy dúla barátnőm, hogy keressem fel Hadházi Évát. Az egész terhesség alatt hozzá jártam. Rengeteget beszélgettünk, és minden alkalom végén volt egy húszperces meditáció a babával. Mindez olyan jó élmény volt, hogy ha lehetne, receptre írnám fel mindenkinek.

Minden gyerekemnél erősnek éreztem a kötődést, de ez a meditáció valami pluszt adott. Sokáig, még a szülés után is azt éreztem, hogy valahogy „kapcsolatban vagyunk”, mintha tényleg kommunikálnánk egymással gondolatban is.

Kihatott ez később is, mostanra is?

Most, hét évvel később, már talán nem, de a születés után hónapokig nagyon erősen éreztem ezt a hatást. Éva rengeteget segített: sok-sok képet alkottunk együtt, amikben azt kellett elképzelnem, hogy jól áramlik felé minden, megkapja, amire szüksége van. Ezeket én találtam ki, és nagyon megnyugtatóak voltak. Sokat kaptam tőle, jó szívvel ajánlom mindenkinek Évát.

Ennyi bizonytalanság után, milyen jó, hogy egy ilyen biztos pontot találtál, aki segített megerősödni. Milyen élmény volt a születése?

Mivel két eres baba volt, nem engedték túlhordani, mert nagyobb a rizikó, hogy a végén már nem elég az áramlás. Erre előre felkészítettek. Az orvosom sajnos pont külföldön volt a szülésemkor, így intézményt váltottam. Az új helyen egy fantasztikus szülésznő, Fantha Zsuzsa segített, csodálatos volt. Az orvos kevésbé. De jó, hogy nem ragaszkodtam az előző kórházhoz, mert a második szülésemkor, szörnyű körülmények között voltunk: a nőgyógyászaton voltunk, hatágyas, pici szoba, mindenki babával, rengeteg látogatóval. Többször sírva hívtam a Bálintot, hogy nem bírom tovább, haza akarok menni. Szóval nem bántam, hogy ebbe a kórházba nem jöhetnek be a látogatók, csak kitolják a babát. Sokkal nyugodtabb volt. 

Az egész helyzet annyira abszurd volt: ott vagy egy újszülött babával, és közben ott van csomó idegen ember. Nem túlzok, a másik ágynál ülő látogató feneke konkrétan az arcomnál volt.

Eljött a kiírt nap. Megbeszéltük az orvossal, hogy ha vállalom, hogy befekszem a kórházba, akkor még nem indítja meg a szülést.. Így tudtunk még pár napot várni, és naponta kétszer csináltak áramlás vizsgálatot. Ez számomra sokkal megnyugtatóbb volt, mintha rögtön beindították volna.

Öt napot feküdtem így a kórházban. Azalatt a szülés nem indult be, és most a bábakoktélt nem akartam bevállalni, de a dúla barátnőm hozott egyfajta gyümölcskoktélt, amit szintén a bábák szoktak ajánlani. Megittam, de nem történt semmi.

Öt nap után, hajnalban, kaptam egy fél tabletta szülésindítót. Az orvos mondta, hogy csak ennyit ad, mert ha a baba készen áll, ez bőven elég lesz. És tényleg: fél tizenegyre megszületett Tomi.

Nagyjából másfél órát töltöttem a szülőszobában a szülésznővel, aki nagyon jól segített. De ez a másfél óra nehezebb volt, mint az első szülés 18 órája. Hihetetlen intenzív volt, valószínűleg a gyógyszer miatt is, mert sokan mondják, hogy az indított szülés nagyon erős fájdalmakat hoz.

Ez a gyors tempó lehet az indítástól is, a harmadik szülés miatt is. És ahogy tapasztaljuk a gyors szülések sokszor sokkal fájdalmasabbak, mint egy lassabb folyamat.

Nálam is így volt. Ez a másfél óra nagy kihívás volt. Ráadásul mondták, hogy ha valami gond lenne, akkor a császár hamarabb szóba jöhet, mert nem lehet hosszasan vajúdni két érrel.

Úgyhogy belehúztál.

Igen, belehúztam. A meditációk alatt is sokszor beszéltem erről a babával, hogy neki gyorsan kell majd megszületnie, és ő teljesítette. Másfél óra volt összesen, de belülről  olyan volt, mint egy földrengés. Nagyon intenzív volt, de mégis jó hangulatban telt. De mindenki igazán jól támogatott közben: a szülésznő,és Bálint is.

Volt viszont egy kellemetlen jelenet. Bejött egy fiatal doktornő megvizsgálni, mert az én orvosom éppen műtött, és ez pont az a doktornő volt, aki már a befektetéskor is azt mondogatta, hogy „ezt a babát már ki kéne venni”, „nem jók az értékek”. De az én orvosomnak nem ez volt a véleménye. Most viszont ő vizsgált meg, és burkot is repesztett.
Nekem sosem repedt meg magától, mindig repesztették. Ez is felgyorsította a folyamatot. Kiderült, hogy a vízben volt egy kis széklet. Odatartotta az arcom elé, és azt mondta: „Na, ugye, hogy igazam volt?” Ott voltam a legnagyobb fájások közben, és ő ezt így az arcomba tolta. Nem szóltam semmit, csak elfordítottam a fejem. A szülésznő végül leállította ezt a fiatal doktornőt.

Pechemre az orvosom az utolsó tíz percre odaért. Olyan volt, mint elefánt a porcelánboltban. Mi hárman addig egy csendes, koncentrált, bensőséges térben voltunk, mindenki csak akkor szólalt meg, amikor kellett. Aztán ő berohant egy műtétről, és teljesen más energiát hozott, nem tudott áthangolódni. Úgy viselkedett, mint egy sportriporter.

Folyamatosan mondta, hogy „gyerünk, nyomja, tolja”, és még azt is hozzátette, hogy „jobb lenne, ha ennyi hangot se adna ki, az az erő menjen befelé”. Pedig én mind a háromszor halkan szültem. Nem tudtam soha nagyokat ordítani és mindig irigyeltem, azt, aki igen. Belőlem az nem jött. Most is csak néha jött ki belőlem egy-egy hang, de erre is rászólt.

A legrosszabb az volt, hogy bár minden nagyon gyorsan történtő mégis sürgetett, és egy ponton, amikor már vége volt a tolófájásnak, még erőltetett, hogy folytassam és akkor szakadtam szét. Később, amikor a saját orvosomnál jártam, és meglátta a lapot, csak annyit mondott: „Ezt nem hiszem el.” A négyes skálából én a harmadik szinten szakadtam. Az előző kettőnél ez csak egyes volt.

Biztos vagyok benne, hogy amiatt történt, mert ráerőlködtem, pedig már nem kellett volna. És persze, utólag bánom, hogy  “szót fogadtam” neki…, utólag okos az ember, de ott, abban a helyzetben…

Ilyenkor az ember bízik a körülötte lévőkbe. Sokszor ez a bizalom akadályoz meg abban, hogy a saját testünkre hallgassunk. A szülésznők épp ilyenkor szokták visszafogni a folyamatot, és kérni, hogy ne tolj, hogy várjunk picit. Fura, mert ilyet nem is az orvos szokott kérni, hanem inkább a szülésznő, aki látta az egész folyamatot egyben. A rapid szülés is okozhat gátsérülést. Ezért is mondjuk, hogy a lassú szülés sokszor jobb.

Az előző szülésem a vízben töltött öt órája volt a legkönnyebb és legideálisabb. Most viszont vízbe nem szülhettem, mert végig figyelni kellett a szívhangot, és a CTG végig rajtam volt.

Minden rendben volt Tomival?

Szerencsére igen. Ilyenkor csinálnak a babán egy hasi ultrahangot, hogy minden szerv kifejlődött-e, mert a kéteres köldökzsinór miatt néha hiányozhat például az egyik vese. De minden rendben volt.

Ez megnyugtató. Három gyermek, három különböző történet. És persze ott van a lelkedben a negyedik is.

A november 5-e, ami ennek az előző babámnak a születési dátuma lett volna, valamiért mindig különös nap maradt. Utólag olvastam is, hogy sokszor történik valami testi vagy lelki jel azon a napon, amikor az elvesztett baba született volna. Nem készültem rá, nem figyeltem a dátumot, csak utólag esett le, hogy ez az a nap lett volna. És képzeld el, hogy még kapcsolódik ehhez valami.

Miután az a baba kora tavasszal elment, húsvétkor elmentünk kirándulni. Akkor épp volt egy mesepályázat, amire jelentkezni akartam, de nem volt rá időm, így elengedtem. De aztán ott, a háromnapos túra alatt, fejben megírtam. És esténként leírtam, amit napközben kitaláltam. Végül elküldtem a mesét, és megnyertem vele egy fontos gyerekirodalmi díjat. Az az egész mese nekem egyfajta gyógyulás volt. Nem arról szól, de mégis abból született. Ez az egész így, együtt, a veszteség, a születés, a gyógyulás, valahogy egy kört zárt be bennem. Úgy érzem, hogy ezt a mesét ő küldte nekem.

Szokott lenni egy záró kérdésem. Ha minden eddigi tudásodat, tapasztalatodat össze kéne foglalnod, és kiemelnéd belőle azt az egy legfontosabb dolgot, amit egy hamarosan szülő nőnek szeretnél átadni, mi lenne az?

Gáborjáni Réka, vagy egy hasonlóan jó szülésfelkészítés, mint amilyet tőle kaptam. Engem ő megerősített, belső stabilitást adott, ami végigkísért mindhárom szülésemnél.

A másik, ami fontos, az egyfajta mindset. Én az első szülésem előtt eldöntöttem, hogy meg tudom csinálni. Hogy végig tudok menni ezen a folyamaton. És tényleg így is lett: sosem éreztem elveszettnek magam. 

Tulajdonképpen a magunkba vetett hitet mondod.

Igen. El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk rá.  De a harmadik szülésem is nagy tanulság volt. Nem szokásos, hogy kórházba kell feküdni a szülés előtt de végül is jól döntöttem. Vajúdás közben végig figyelték a baba szívhangját, és az derült ki, hogy amikor leülök, akkor nagyon leesik a szívhang. Tehát nem szabadott ülnöm, de a szülésznő sok másik pózt ajánlott Az első szülésemnél még nagyon ragaszkodtam a természetes szüléshez, most viszont már tudom, hogy harmadszorra minden így volt jól. Ha otthon maradok, vagy a reggeli dugóban ülünk a kocsiban, miközben rossz a szívhang… hát, nem tudom, mi lett volna. Úgyhogy szerintem attól sem kell félni, ha nem minden száz százalékig természetes.

Néha a jó döntés nem a „tökéletes”, hanem az, ami biztonságos.

A „A következőnél kint lesz. Döntsd el, és így lesz.” – Nóra szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

19.15
Megérkezem a stúdióban. Női körre készítem a teret.

00.00
A női kör hivatalosan 22.00 véget ér. Most mégis majdnem éjfélig maradunk a teremben.

00.30
Lámpát oltok. Aludnom kell, mert bármikor jöhet Julcsi hívása. Nem, nem az én Julcsimé, bár szoros a kapcsolata a telefonjával, de ő remélhetőleg csak átsétál a szomszéd szobából, ha valamit mondana éjjel. Egy kismama hívását várom, akinek holnap van a terminusa. Ilyenkor mindig időben lefekszem, de a ma esti beszélgetőkör után nehezen jön álom a szememre.

3.28
Megcsörren a telefon. Kisétálok a hálóból, és úgy szólok bele, mintha 00.30 óta várnám ébren a hívását. Valami talán folydogál, de nem biztos. Az viszont igen, hogy ha lágyan is, de jönnek sorra a hullámok.

3.44
Megvárom ébren a szülésznő véleményét, ő is úgy látja, még aludhatunk egyet.

6.24
Felébredek. Nem is kell a telefonért nyúlnom, ott van a kezem alatt. A korai reggeli üzenetváltásból kiderül, Julcsi egész sokat tudott aludni. De hajnal 6 óta már minden fájásra felébredt. Nyákdugó szerű valami távozik és már betét is kell.

7.45
Nyolc óra sem telt el, de én már újra a stúdióban vagyok. Első dúlai konzultációnk van azzal a kismamával, akinek a szülését februárban kísérhetem.

9.30
Újra körben ülünk 7 nővel. Ez is női kör, csak most jógázva kismamákkal készülünk a szülésre.

11.15
Az óra után szaladok haza, hogy levigyem Morát. Ilyenkor szinte mindig ráérős voltam, de most húz haza a szívem családunk új kutyatagjához.

12.54
Újabb hírek érkeznek: Julcsi hányt. A szülésznő még várna az indulásra, de Julcsi hangját hallva én biztosan indulnék, érzem, hogy nyugodtabb lenne már benn. Nem is bírnak otthon várni tovább, és jól is teszik, mert az autóban már 5 perces fájások érkeznek.

13.58
A sétából hazarohanok Morával, és kocsiba vágódom, milyen jó, hogy épp a ház előtt áll.

14.23
A gyönyörű őszi szélben autózom a pesti rakparton, amikor a suliból érkező telefonhívásra meg kellene mondanom, milyen nap van és hánykor kell a fiamnak elindulni az edzésre. Hebegek-habogok. Azt sem tudtam abban a pillanatban, hogy különbséget teszünk a hét napjai között, de igyekszem ráengedni a figyelmem.

14.33
Koválygok egyre mélyebben a Dunamedical mélygarázsába. Le és le és le. Aztán már a lifttel fel és fel és fel.

14.45
Megtalálom Julcsi szobáját, és már együtt megyünk szülőszobára, ahol nem is időzünk sokat, mert…

16.28
Megszületik Janka.

17.26
Írok Péternek, az egyik legrégebbi gyakorlónak, hogy nyisson ki, mert oda fogok érni csak késve.

19.07
Újra a stúdióban vagyok. Mintha egy meglepetés buliba csöppennék. Mindenki ül csendben a helyén, mintha én tettem volna le a szőnyegeket, eszközöket. Elolvadok.

19.15
Már a légzés mantráját gyakoroljuk. So-ham. Az órát pedig Leboyer idézettel zárjuk:

A 24 óra – A hetedik bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

 …tegnap 11:29-kor 51 centivel és 3080 grammal, császárral jött e világra…, … ballontól az epidurálig minden utat végig jártunk és végül császárral jött világra…, … igen hosszú délután és éjszaka után reggel végül császármetszéssel jött a világra…

Hát mi van itt, kérem?! Magabiztosan meséltem korábban, hogy a hozzám járó anyukáknak sokkal jobb a statisztikája, mint az országos átlag (a császáros szülések aránya több mint 40% Magyarországon, szemben a WHO ajánlásával, ami 15%). No nem azért jók a számaim, mert annyira zseniálisak az óráim, felkészítőim hanem azért, mert felvilágosult, a szülésükért tenni akaró nők járnak alapvetően hozzám.

Életem 7. kisérére lett volna a következő felkérés. A kismama hetekig járt az órákra, felkészítőkre, pedig nagy háttér tudással rendelkezett, hiszen védőnőként dolgozott. De a családjában korábban már többször is megjelenő terminus túllépést, túlhordást a mai világ nem engedte már meg. A ballon annyira nem hozott eredményt, hogy másnap el sem tudták távolítani, mint, ahogyan a vénába áramló oxitocin sem változtatott a helyzeten. Császár.

Amikor egy héttel később kiderült Zsókánál, hogy császára lesz, már szemem sem rebbent. 43 éves. Első baba. Lombik. 2 gerincsérv. Ráadásul az utolsó mérések szerint a baba súlya 4800 gramm körül lehet. Tiszta sor. A kórházi protokoll szerint előző este ballonos indítás, reggel oxitocin. Majd császár.

A reggeli órám előtt egyszerre csalódottan és megkönnyebbülve a 6 hetes készenlét után elmentem futni. Most meg lehet tolni, ma nem kell extra erőt tartalékolni már, ma csak a szokásos szerdai program jön. A futás után össze is jött a kis csapat a stúdióban 4 szoptatós anya, 4 pici baba. Okosórámat levettem, telefonomat ugyan még nem kapcsoltam ki, hátha jönnek hírek, de már lenémítottam. A beszélgetőkör előtt ránézve látom, Zsóka férja Matyi hív. 

Azt kérik, mégiscsak induljak, mert van remény. Kialakul a terv a fejemben, maradok még egy picit a stúdióban, jógázunk legalább 30 percet, hogy mégse potyára jöjjenek a picikkel, de egyértelmű utasítást adnak ki a pár hónapja szült anyák: INDULJ MÁR! Én meg, mint Csipkerózsika a bálba a futástól kipirult arccal rohanok haza. Közben hívom Julit, hogy mondjam neki a kialakult helyzetet, és hogy pár perc múlva otthon még találkozunk. Látom fürkésző tekintetét, lesi, hogy miben vagyok, elcsípi a remény mámorát, majd elindul a tavaszi szünetes találkozójára. Én is felkapom a csomagom, miközben betolok septiben egy croissant-t a másikat magammal viszem, még jól jöhet. A kocsi a ház előtt áll. Egy órán belül a kórházban vagyok.

A szoba ismerős. Itt született Samu és Regő is. Összeérnek a szálak, hiszen Regő apukája nagyon jó barátja Zsókának. Ha itt születik meg Dani is, akkor „szobatestvérek” lesznek. De ekkor ez még csak távoli remény. Korántsem szeretném ebbe beleélni magam, bár látom, hogy mindenki eltökélt. Ugyan Zsóka, a személyzet kérdésére többször is elmondja, hogy ő nem, ő ugyan nem ragaszkodik a hüvelyi szüléshez, ő egy egészséges gyermekhez ragaszkodik, felemelt fejjel, céltudatosan indul el az úton, ami először a zuhany alá vezet, ahol a szülésznő kérésére fél órát töltenek el Matyival. Állok az ajtó előtt, hátha tudok valamiben segíteni. Percek óta duruzsolást hallok. Matyi valamit mond, azaz inkább mesél, narrál. De vajon mi lehet az?! Persze még nem tartunk ott, hogy nagy csendet kérnének az összehúzódások, na de ez egy folyamatos narrálás vajon mi lehet?!

Pontban mikor letelik az előírt idő, kijönnek. Újabb adag oxitocinnal kínálják Zsókát, és mellé izomlazítóként Nospát is kap. A szülésznő, most fekvésre kéri, hogy a Nospa tegye a dolgát, és lazuljon el minden, aminek most el kell. Zsóka az ágyból ránéz Matyira és így szól: Matyi mesélj, mesélj még! És Matyi rákezd a már megszokott közös relaxációs technikájukra: mesél. Mesél Syrisuról, Jackie Orszaczkyról, Zoránról. Miközben a háttérben térben, időben, stílusban is teljesen más zene támaszt. Az összehúzódások rendszeresen jönnek 3-4 percenként.

Valamennyivel később emelik az oxitocint, és a szülésznő újabb kérésére most álló testhelyzetben vagyunk mindannyian. Ringatózás, duruzsolás. Már a Hungária zenekarnál járunk. Halad a folyamat, amit a következő hüvelyi vizsgálat is megerősít: érezhető egy pici ödéma, így irány vissza az ágy, a vízszintes testhelyzet és a forgolódás. Zsóka elbizonytalanodik. Időnként arról számol be, hogy annyira erősek az összehúzódások, hogy úgy érzi már nem tud lazítani odalenn.

Átbeszéljük, hogy a duruzsolás neki az alap, és valójában a figyelmét odaadja az összehúzódásoknak, ott van velük. Mégis nehéz kitalálni mi lenne a jó, mert a tekintetén, a testhelyzetén a fájdalomnak nyoma sincs. Méltóságteljes, nyugodt légzés, csak ez van. A meleg borogatás a gömbölyödő hasa aljára, légzés lassítása, a bíztatás talán erőt adhat, és az a tudat, hogy elég ha az ajkait, az állkapcsát lazítja, a többi megtörténik odalenn magától.

Ez idő tájt halkul el a zenetörténeti mese is. A csendet két hüvelyi vizsgálat töri meg. Meglepődve néznek egymásra a szülésznő és az orvos. Ők sem gondolták volna Zsóka jelenlétéből, hogy már 8 cm-nél járunk. Felpezsdül a környezet. Újabb testhelyzet változtatás. Ismét állunk. Azaz dehogy állunk, rogyasztunk. Zsóka Matyiba kapaszkodva a szülésznő biztatására nyomni kezd. Úgy látom teljes erejével tol, miközben elmondása szerint még igazán nem határozottak a tolási ingerek. Halkan javaslom, hogy csak annyit toljon, amennyit kér az összehúzódás, épp mindig csak annyit.

Újra sokan leszünk a szobában, és ismét változik a dinamika. Vissza az ágyra. Oldalt fekve, forgolódva jönnek a szaporább összehúzódások, majd lassulva félig ülő testhelyzet, felhúzott lábakkal, nyitott térdekkel következik. A kismamát arra kérik, hogy vegyen egy nagy levegőt, és kezdjen el rekeszizomból lefelé tolni. Ügyesen tol, hatalmas munkát végez, ügyesen halad a baba is.

Egy ponton mégsem akar Dani feje átmozdulni, így megbeszélve Zsókával a szülésznő tartja a nyomás által elért helyzetet a karjával, sőt rá is segít. Rövid időn belül kibújik a fej, és kicsusszan a test. Az a hosszú test.

Amikor felocsúdunk a megszületés csodájából, szemrevételezik a kis embert, akarom mondani a nagyot, mert Dani tényleg nagy baba. Az oly sokszor félrevezető mérések most beigazolódni látszanak. Az aranyórába senki nem meri felvetni, hogy ugyan mérje már meg valaki, de epekedve várjuk mind a számokat. 4830.

Amikor a csecsemősök elviszik Danit a csecsemős osztályra, Zsóka kéri Matyit, jól figyelje meg gyermeküket, nehogy összecseréljék valakivel. A csecsemős nővér és a szülésznő együtt nevetnek fel, Danit biztosan nem fogják összekeverni mással, mert még egy ekkora baba nincs az osztályon. Elköszönök én is Regő szobatestvérétől, és megvárom míg Zsóka lezuhanyozik. Majd elindulok haza, hálát adva, hogy ma jól, ma nagyon jól álltak a csillagok. 

A Syrius a szülőszobán bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Leginkább szembelévő parkba szoktunk kimenni. Nagy programunk nem volt még. Azaz nekem volt egy kórházlátogatásom Olivér születése óta.

Mi történt?

A szülés utáni vérzésem már egészen jól elmúlt, amikor volt egy hosszabb ülésben töltött szoptatás, ami után tüsszentettem egyet, és egy nagyobb vérlöket távozott belőlem. Nagyon megijedtem, nem értettem, hogy honnan jön ez a sok vér. Az orvosom teljesen normálisnak találta a mennyiséget, de azért rám nézett ultrahanggal, és kiderült, hogy bentmaradt a méhlepény egy darabja. Így vissza kellett mennem a kórházba, hogy eltávolítsák azt.

Nem lehetett könnyű. Nem Te vagy az egyetlen, akivel hasonló dolog történik, de térjünk vissza az elejére, sőt még annál is korábbanra. Mit tudsz a saját születésedről?

Pesten születtem, annak ellenére, hogy dorogiak voltunk. Anyukám elment nőgyógyászhoz, ahol közölték vele, hogy cisztái vannak, amit meg kell operálni. Mivel anyukám komolyan vette ezt a dolgot, feljött Pestre, hogy nézzék itt is meg. A pesti kórházban közölték vele, hogy nem cisztái vannak, hanem terhes. Még jó, hogy nem műtötték meg Esztergomban. Úgy döntött, hogy szeretné, ha itt Pesten hozhatna világra engem, és mivel a tesóm nagyon gyorsan érkezett, ezért az orvos befektette a kórházba az utolsó hetekre. Én a 38. hétre születtem, és én is nagyon gyorsan jöttem a világra. Anyu nyugis hölgy, rég elfolyt a magzatvize, és fájásai is voltak, de nem akart szólni senkinek, sőt a szobatársa elől is titkolta, hogy nehogy szóljon az orvosnak. Nem akart gondot okozni, nem akarta, hogy vele foglalkozzanak. Megpróbálta a vajúdásának ezt a részét sunyiban megoldani a fürdőszobában, hogy már csak a végén kerüljön szülőszobára. Aztán olyan gyorsan történt minden, hogy Apukám fel sem ért Dorogról.

Akkor nem is volt senki családtag, vagy közeli segítő anyukád mellett.

Nem, de ő nagyon könnyen kezeli ezeket a dolgokat. Meglepő, de ő így megy az árral. Neki ez a normális. Azt gondolta, hogy most ez fáj, oké, ez így működik, így fogadja el. Az egész folyamat pedig azt jelentette számára, hogy mindjárt megszületek, és gyorsan túl is lesz rajta. Nagyon irigylem őt ilyen helyzetekben. Tudta, hogy mit kell csinálni, és csinálta.

Ahogy megismertelek valamit mintha te is örököltél volna ebből.

Lehetett volna többet is… :).

Olivér születése előtt volt olyan szülésélmény az életedben, ami meghatározó volt számodra?

Igen. Ott voltam keresztanyukám vajúdásánál. Én kísértem be a kórházba.

Hány éves voltál?

Kilenc. Nem olyannak képzeltem a szülést, amilyen az övé volt, és végül is nem is ilyen lett a sajátom. Ez az ágyban, párnák között, otthon történt egy ideig, majd bementünk a kórházba, és hirtelen ott lett egy gyerek. Császára lett. Egy ideig azt gondoltam, hogy a szülés ilyen, egy kicsit fekszünk az ágyban, akkor ott éppen kicsit rossz nekünk, majd meglesz a baba. Ebből táplálkoztam, és abból, hogy nálunk mindenki gyorsan szül.

Hogy alakult úgy, hogy kilenc évesen ott legyél egy vajúdó nő mellett?

Elmentünk nyaralni hármasban vele és a párjával a várandósságának nyolcadik hónapjában. Szerettünk volna még utoljára hármasban a Balatonhoz menni kikapcsolódni. Két napja voltunk ott, amikor ebéd után azt mondta, hogy lefeküdne, mert nem érzi jól magát. Biztos valami gond volt az étellel. Egy-két órát pihent, amikor eszkalálódott a szituáció: rájött, hogy beindult a szülése. A párja nem volt erre felkészülve, eltűnt telefonálgatni az orvosokkal. Én maradtam mellette.

Kilenc évesen Te fel voltál készülve rá.

Igen, igen, abszolút. Fogtam a kezét, és mondtam neki, hogy minden rendben lesz, és nincs semmi baj. Utólag azt mesélte, hogy ez nagyon sokat segített neki. Szóval tényleg hasznos tudtam lenni. Nagyon félt a természetes szüléstől, így császára lett, pedig szülhetett volna természetesen. Az esztergomi orvosa meggyőzte a siófoki orvost, hogy császározza meg, mert pszichésen nem lenne képes a természetes szülésre.

Meghatározó élmény lehetett számodra. Nem lehetett könnyű ilyen félelemben látni a keresztanyukádat. Láttad a kisbabát, miután megszületett?

Igen. Siófokon nem volt koraszülött osztály, így el kellett máshova szállítani őt, de amikor a mentősök elvitték a folyosón, akkor megmutatták nekem, mondták, hogy itt a kistestvérem, és szaladtak is vele tovább. Nagyon jó érzés volt, ilyen nagynak érezni magam.

Egészséges felnőtt lett belőle?

Az anyukája nem tudta szoptatni, de amúgy teljesen egészséges volt, akkor is és most is. Majdnem 190 cm, most volt a szalagavatója. A mai napig tényleg olyan, mintha az öcsém lenne. Sokat találkozunk.

Amikor Ti vágytatok babára könnyen érkezett közétek Olivér?

Pár éve már éreztem, hogy gyereket szeretnék, de Bence nem állt kész még rá. Tavaly vettünk egy lakást, és amikor aláírtuk a papírokat, akkor azt mondta, hogy most jöhet, itt az idő. Ahogy készen lettünk februárban a lakás körül tennivalókkal, úgy tényleg azt éreztük, jöhetne már. Pedig őszre még templomi nagycsaládos esküvőt szerveztünk volna, de azt gondoltuk, hogy ha most akarna jönni, akkor jöjjön. Ha nem, akkor várunk őszig.

Éreztem, hogy jönni fog. Bizonygattam Bencének, hogy így lesz.

Vettem egy terhességi tesztet, amit 8 nap után – túl korán – csináltam meg, negatív lett. Teljesen összetörtem. Még videónk is van róla, mert annyira biztos voltam a megérzésemben. Borzasztóan lelombozott a hír. Elengedtem. Megmondtam Bencének, hogy hagyjuk a fenébe, ez nem jött össze, rossz volt a megérzésem. Úgy éltük tovább a hónap maradék felét, hogy nem is gondoltunk arra, hogy terhes lehetek. Szerelmes időszakunk volt akkoriban, boldogok voltunk az életünkkel, egymással. De pár nap múlva arra a gondolatra ébredtem, hogy nem jött meg napok óta, pedig itt lenne az ideje. Még egy napot vártunk a teszttel. Egész nap azt éreztem, hogy úristen, most jött meg, most jött meg. Minden tünetem megvolt. A hasam is elkezdett fájni. Másnap reggel pozitív lett a tesztem.

Hogy telt a várandósság?

Nehezen. Az az érzés, hogy lesz egy gyerekünk nagyon jó volt, de, hogy a testem meg fog változni, arra nem voltam felkészülve, sőt a mentális változásokra sem, miközben tudtam, hogy Bence mindenben támogatni fog.

Kiskorom óta sportolok, pontosan tudom, hogy mit akarok látni, ha tükörbe nézek. Féltem attól, hogy mi lesz, ha hasam lesz. A 22-23. hétig napi szinten néztem, hogy milyen épp a hasam, látszik-e rajtam, és magamra vettem, ha valaki megjegyezte, hogy most már látszik rajtam, hogy terhes vagyok.

Viszont egyik napról, a másik napra megváltozott valami. Egyszer csak úgy keltem fel, hogy milyen jó, hogy van hasam, és milyen cuki, hogy ott van a gyerek. Innentől kezdve attól kezdtem el félni, hogy milyen rossz lesz, ha már nem lesz itt a hasam, és hogy hiányozni fog. Két végletet éltem meg, amikben nehéz volt kapcsolódni a babával. Nehéz volt elképzelni, hogy aki most bent van a hasamban ő lesz a gyerekem. Ez nem jött át. A szülőszobán is még az utolsó pillanatig abban a tudatban voltam, hogy most szülök, de ez nem az én gyerekem. Nem állt össze valahogy a kép.

Azóta már leesett?

Igen, de nehezen.

A szülés után láttam, hogy ott a gyerek a hasamon, de nehéz volt elképzelni, hogy ő tulajdonképpen kicsoda. Időbe tellett, de amikor megjött, akkor berúgta az ajtót, és azóta nagyon itt van.

Te így működsz, és ez rendben is van így. A kapcsolódás pedig létrejött. Hogyan készültél a szülésre?

Azt gondoltam, ha mozgok, ha fitt maradok az fog a legtöbbet segíteni. Jártam hozzád jógázni, itthon is edzettem. Ha fitt maradok, akkor kész lesz a szervezetem arra, hogy ezt a munkát végig csinálja, és igyekeztem praktikákat keresni, légzés technikákat tanultam tőled a Légzés és relaxáció workshopon, és figyeltem, hogy hogyan vagyok a fájdalommal.

A jógaórákon pedig megtapasztaltam, hogy képes vagyok ellazulni. Itthon ezt korábban nem sikerült átélni. Nagyon jó érzés volt, nyugalomban lenni, hogy nem volt körülöttem senki, nem ért semmi hatás, csak én voltam, és a nyugalom. Ezt az állapotot igyekeztem megismerni, elsajátítani. És közben elfogadtam azt is, hogy nem kell a dolgokat tökéletesen csinálni, de csinálni kell.

Fontos volt még a páros szülésfelkészítő is, hogy Bence is fel legyen készülve a kísérésre. Együtt tanultunk, hogy ő is teljesen képben legyen, és átgondoltuk, hogy miről mi a véleményünk és azt, hogy én hogyan szeretném. Ez a szülés alatt rengeteget segített, mert úgy éreztem teljesen biztonságban vagyok mellette, hogy ő pontosan  tudja, hogy mit és hogyan szeretnék.

Emiatt a kötődés miatt egy idő után nem is mentünk egymás nélkül messzire, nehogy nélküle kerüljek a szülőszobára. Mondtam is neki, hogy bármi lesz, én megvárom őt, és nélküle nem csinálom. Utólag is ezt gondolom, nélküle nem ment volna így.

Neked is olyan hamar is hirtelen indult el a szülésed, ahogy keresztanyukádnak?

Igen. A filmekben láttam, hogy valaki vásárol épp egy bevásárlóközpontban, elfolyik a magzatvize minden előzmény nélkül, de azt gondoltam, hogy ez nem lehet valós kép. Majd a szülőszobán folyik az el, és előtte lesznek más jelek.

Ennek ellenére szinte minden előzmény nélkül pontosan ez történt. Apukám 80. születésnapját ünnepeltük, tudtuk, hogy ez lesz az utolsó Dorogon töltött hétvége Olivér megszületése előtt, mert az utolsó hetekre már nem terveztünk utazást. Volt még egy hónapunk hátra, így nem is vittük magunkkal a kórházi táskát. Este félálomban beszélgettünk, amikor hirtelen valami elöntött. Annyira nem éreztem, hogy ez belőlem jön, hogy először azt hittem valamire ráfeküdtem, amiből kifolyt a víz. Rájöttem, hogy belőlem jön, megpróbáltam visszatartani, hátha vizelet, de nem sikerült, pedig Bence is azt hitte, hogy csak bepisiltem. Ekkor összeállt a kép, mintha valami nyákdugó félét észleltem volna a reggeli zuhanynál, csak nem foglalkoztunk vele. Vakon ignoráltuk mindketten a jeleket. Szétázott nadrággal ülve a wc-n már azért egyértelműbbek voltak.

Milyen volt számodra, hogy mindez a szüleidnél történt?

Nagyon örültem neki, hogy ez náluk történt, hogy ott voltunk együtt. Amúgy is azt szerettem volna, hogy a vajúdásom elején anyukám ott legyen velem. Sokat gondolkoztam rajta, hogy melyik lesz majd az a pont, amikor hívni kell őt, hogy induljon Pestre, de így én mentem hozzájuk. Végig biztatott, hogy minden teljesen rendben van. Így én is, és Bence is nyugodtak maradtunk. Lezuhanyoztam. Bence felhívta a kórházat, az mondták, hogy ha nincsenek egyáltalán fájásaim, akkor nyugodtan üljünk kocsiba és jöjjünk fel Pestre. Bebugyoláltunk egy törölközőkbe, hogy be tudjak ülni a kocsiba, és elindultunk. Anyukám is velünk tartott. A tesómékat pedig megkértük, hogy hozzák el a kórházi csomagot utánunk. Amikor megérkeztünk a kórházhoz, készítettünk anyukámmal pár képet a szülészet előtt. Közben figyeltem, hogy jönnek-e a fájások, de nem történt semmi, csak nagyon szerettem volna úgy érezni. Éjfél előtt folyt el a magzatvíz, hajnali fél 2 körül vettek fel a szülészetre. Megvizsgáltak, egy ujjnyira voltam kitágulva. Azt mondták, hogy nagyjából úgy számoljak, hogy délutánra lesz majd ebből gyerek.

Nagyon nem érintett meg, mivel nem éreztem semmit. Úgy voltam vele, hogy jó, hát délutánig elvagyok tulajdonképpen. 36. hét 2 napnál jártunk. Leállítani nem akarták, de gyorsítani sem. Hagyták, hogy minden történjen, ahogy természetes. Ez megnyugtatott, mert nem akartam, hogy bele avatkozzanak a szülésembe. Amikor kimondták, hogy nem sürgetnek, és csak várunk, az nagyon jól esett a lelkemnek.

Ennek hatására elkezdtek érkezni az összehúzódások?

Nem, öt óráig semmi nem történt. Gondoltuk megnézünk egy filmet, de már nem tudtam rá figyelni, aludni pedig az izgalomtól nem lehetett. Tudtam, hogy nagyon hasznos lenne, ha tudnék aludni, és ezt később nagyon megköszönném magamnak, de ennek ellenére nagyon fönntartott az agyalásom.

Négy óra körül jött be az egyik nővér, hogy mi újság velem. Kérdezte, hogy szeretnék-e beöntést, végül abban maradtunk, hogy egy hashajtó kúpot ad. Míg hatott a kúp mozgolódtam a vajúdó labdán. Azokat a mozdulatokat csináltam, amiket a neten mutattak. Bence le is videózott, ahogy nevetgélve pattogok a labdán. Egy pillanatra még el is hittem, hogy ez valami komoly dolognak a része. Amikor el tudtam menni mosdóba, lezuhanyoztam, és a zuhanyzásom végén kezdtem el azt érezni, hogy hoppá, itt most valami történik, mert egészen határozott fájdalmaim lettek. Kifejezetten rossz menstruációs napoknak feleltek meg. Nem értettem, hogy hogyan jött ez a semmiből, de jöttek és egyre erősebben. Bejött a nővér, hogy mi újság velem. Elmondtam, hogy csak az alhasamba érzek fájdalmat, mint amikor megvan. A derekamat egyáltalán nem éreztem, és a hasam tetejét sem, de egyre rosszabb lett, eljutottam arra pontra, amikor tudtam, hogy itt valami praktikát kell bevetni, ezeket a fájásokat már nem lehet ücsörögve kivárni. Az apás szülésfelkészítődön kapott doksiból néztünk ki egy pózt, ami sokat segített, elkezdtem benne ringatózni. Próbáltam az ágyra is dőlni, hogy Bence tudja masszírozni a derekamat, de az nem esett jól.

Kerestem, hogy mi segíthet, és eszembe jutott, amikor a légzős workshopon mondtad, hogy segíthet a hang adás. Én csendes szenvedő típus vagyok, de ott elértem arra a pontra, hogy kipróbáljam. Hosszabb kilégzésekkel adtam ki hangot. Nagyon jól esett.

Olyan volt mintha elvágták volna a fájdalmat. Azt gondoltam, hogy megtaláltam a jó módszert, és innen már kisujjból fogom kirázni az egészet, de a következő fájásnál rájöttem, hogy ez sem jó, már nem működik. Egyre hangosabb lettem. Bence csinált nekem egy melegvizes fürdőt, kapcsolt hozzá nyugis zenét, amit direkt erre a célra válogattam össze. Beszálltam a kádba, mondván a meleg víz segít. Tényleg ki tudtam kapcsolni. 2 percre. Abban a két percben tényleg tudtam pihenni, de megint erősebben jöttek a fájások. Egyszer csak kiugrottam a kádból, és szinte törülközés nélkül leültem az ágy szélére. Próbáltam valahogy kimozogni, de sehogy sem volt jó. Megkértem Bencét, hogy szóljon a szülésznőknek, hogy szeretnék fájdalomcsillapítást kérni. Elkezdtem aggódni.

Előre végig gondolva nagyon jól nézett ki minden, de én ezt biztosan nem fogom kibírni. Nagyon hirtelen lett nagyon intenzív minden. És még hol a vége?! Délutánig biztosan nem bírom ezt így ki.

Bencét visszaküldték azzal az üzenettel, hogy ezen a ponton nem adnak fájdalomcsillapítót, ez még nagyon korai lenne. Összetörtem lelkileg. Azt éreztem, hogy ugyan voltak praktikáim, de ehhez én gyenge vagyok, és én leszek az első, aki ezt nem fogja túlélni. Elértem a határaimat, ők pedig nem segítenek. Próbáltam föl-alá járkálni, de egy ponton lerogytam a földre. Ott feküdtem, és csak mondtam Bencének, hogy nekem ennyi volt, segítsen, mert nem bírom, nekem itt végem van. Visítottam, már nem törődtem azzal, hogy mennyi hangot akarok kiadni, jött belőlem minden, ami jól esett. Bejött a nővér, gondolom, ő is hallotta, hogy mi a helyzet.

Azt mondta, hogy ezen a ponton ezt még bírni kell, szedjem össze magam, mert még nem tartunk ott, hogy nekem ez ennyire fájjon. Megölt ezekkel a mondatokkal.

Ekkor eszembe jutott, amit a felkészítőn mondtál, hogy sokan eljutnak arra a pontra, ahol azt érzik, hogy meg fognak halni. És arra jutottam, ha én már az elején ezt érzem, akkor a végén tényleg meg fogok halni. Teljesen összeestem mentálisan. Nem tudtam a fájdalomkezelésére figyelni.

Később a nővér megszánt: Ha ennyire rossz, akkor megvizsgál, hogy kiderüljön mi újság, négy ujjnyira voltam kitágulva. Innentől komolyan vett. Kérte, hogy maradjak az ágyon, és feküdjek a bal oldalamra, egy kicsit kiment azzal, hogy mindjárt visszajön. Borzasztó volt a bal oldalamon feküdni. Visítottam folyamatosan.

Ez tényleg visítás volt?

Igen. Bence mondta is utána valamikor, hogy olykor hallja magában ezt a hangot. Nagyon nehéz volt számára, hogy nem tudott segíteni nekem. Visszajött a nővér, és megkérdeztem, hogy most már eljutottunk-e oda, hogy esetleg kapjak egy kis fájdalomcsillapítót. Azt mondta, hogy az a híre van, hogy már nem tud adni nekem semmit, mert azon a részen már túl jutottunk. Ebben a negyedórában fordult át, a még nem kaphatok a már nem kaphatok-ba.

Ez sokszor egy csel a szülésznők részéről, hogy elkerüljék a mesterséges fájdalomcsillapítást a vajúdás alatt, és ezzel a természetes szülés medrében tartsák a folyamatot.

Utólag én is örülök neki, hogy így alakult, csak ott nagyon rosszul esett.

Nagyon nehéz lehetett.

Viszont ettől a ponttól a szülésznő elkezdett komolyan venni, és a viselkedéséből az jött le, hogy itt most már történni fog lassan valami.

Újra össze tudtam szedni magam, visszanyertem a kompetenciám. Mellém állt, és elkezdett velem együtt lélegezni, megmutatta, hogy mire figyeljek, ekkor már nem visítottam, hanem össze tudtam valamennyire szedni magam, és végre hasznosnak éreztem magam. Így már elég hamar eljutottunk a kitoláshoz.

Furcsa érzésem lett. Nem tudom teljesen azt mondani, hogy egyértelműen kakilnom kellett, de ahhoz tudtam a legjobban hasonlítani. Ekkor elkezdtünk nyomni, Bence tartotta a fejemet. A szülésznő pedig mindig mondta, hogy mikor nyomjak, erre nehezen tudtam figyelni. Azt gondoltam, hogy akkor nyomok, amikor én akarok. A nyomásoktól megkönnyebbültem. Amikor nyomtam, azt éreztem, hogy nem is fáj. Azt gondoltam, hogy én itt most szét is szakadhatok, engem nem érdekel semmi, ezt a fájdalmat muszáj enyhítenem magamnak, mert tényleg nem bírom elviselni.

Közben végig mondogattam Bencének, hogy csak egy kis szünetet szeretnék. Utána folytatom, csak öt percre kapcsoljanak le, és legyen egy kis szünet. Szegény rendesen aggódott értem. Tényleg nagyon tolhattam, mert a szülésznőnek többször szólnia kellett, hogy hagyjam abba, mert teljesen lila lett a fejem, attól féltek, hogy elájulok a levegőhiány miatt.

Érdekes, hogy mindeközben mégis figyeltem arra, hogy próbáljak ellazulva is lenni a hüvelyem tájékán. A kezem be volt feszülve, de lent, ahol a gyerek jönni akart, ott nagyon azon voltam, hogy mindent engedjek el, amennyire csak lehetséges. Ez a fájdalmamon nem segített, de a folyamaton biztosan.

Egyetlen pont volt végül is, ahol a szülésznő azt mondta, egy fájást valahogy bírjak ki úgy, hogy ott nem nyomok, mert már nagyon jött a feje. Borzasztó rossz volt. Az volt az egyik legrosszabb része a szülésnek. Végig kapaszkodtam Bencébe, ami nagyon jó volt. Hangosan lélegzett mellettem, hangosan fújt a fülembe, így végig csak arra próbáltam koncentrálni, hogy ő, hogy veszi a levegőt, és hogy azt lekövessem.

Profi!

Csak arra koncentráltam, hogy oké, még egy levegőt veszek úgy, ahogy ő, aztán abbahagyom, és akkor jó még egyet, még egyet, és akkor így szép lassan egyszer csak túl voltunk egy fájáson. A szülésznő pedig azt javasolta, hogy két fájás között próbáljak meg aludni, pihenni, de valahogy nem éreztem, hogy egyáltalán lenne szünet két fájás között. Pedig Bence elmondása szerint kintről látszott, amint egy kicsit is kevésbé fáj. Mint, aki elájult lekapcsoltam, de ez nekem egyáltalán nem volt meg.

Amikor újra nyomhattam, akkor szólt a szülésznő, hogy a következőnél meg lesz a baba. Készüljek rá, hogy nagyot kell nyomni, és akkor túl leszünk az egészen. Ez volt a leghosszabb szünet, ami két fájás között eltelt. Attól féltem, hogy nem is jön a következő fájás.

Már Bence is nézett, hogy mikor jön már, így néztük egymást, és csak nem jött, az idő pedig telt. De egyszer csak megérkezett, és akkor tényleg 7.59-kor megszületett Olivér. Éjfél körül ment el a magzatvíz, öt órától indultak az erősebb fájásaim. Hát az végül is jó, nem?!

Nem tudnál olyat mondani, amire azt mondanám, hogy rossz.

Rám tették Olivért, vártunk, hogy elálljon a köldökzsinór pulzálása. Ekkor szólt a szülésznő, hogy elfelejtettük felvenni szülést, pedig a szülési tervben benne volt. Ez is csak azért jutott eszébe, mert szóltam, hogy a köldökzsinór elvágást vegyük fel. Arról lett így videó, de ott már nekem igazából minden mindegy volt. Örültem, hogy megvagyunk, hogy túl vagyunk rajta. Szerencsére tudtam, hogy előfordulhat a vajúdásnál, illetve az azt követő időszakban remegés. Hasznos volt ez az ismeret, mert amint megszületett Olivér nagyon durván elkezdtem remegni, ami legalább egy órán át tartott.Így, hogy tudtam erről, nem volt ijesztő, pedig legalább egy órán keresztül tartott.

Milyen érzés volt Olivért látni?

Nehéz volt kapcsolódni, nem jött rögtön az érzés, hogy akkor ő a kisfiam. Persze betakargattam, de nem éreztem a kötődést, önző üzemmódba kapcsoltam. Csak arra gondoltam, hogy túl vagyunk a szülésen, megvolt, és most végre tudok egy kicsit pihenni. Nem volt arra energiám, azzal foglalkozni, hogy hú, most itt a babám. Bence jobban ki tudta ezt a részét élvezni. Összevarrtak, és az aranyórában elaludtam.

Lett gátsérülésed ezek szerint?

Kész csoda, de nem. Egy-két helyen kellett varrni, mert belső horzsolásaim lettek, ahová egy öltést be kellett tenni. Azt mondták, hogy tegyem össze a kezem, hogy ilyen egyszerűen megúsztam. Nagyon örültem is. Annak már kevésbé, hogy sok vért vesztettem, ezért elég sokáig ott kellett maradnom a szülőszobán. Ekkor Olivért már elvitték. Felmerült, hogy vért is kellene kapnom, de szerencsére jól lettek a labor eredményeim. Mielőtt levittek a gyermekágyra, kérték, hogy pisiljek.

Bejött a szülésznő, hogy elkísérjen a wc-re. Négy lépést megtettem, de a wc-n elájultam. Szegény Bence nagyon megijedt.

A szülésznő megnyugtatta, hogy csak egy kicsit lekapcsoltam, de mindjárt visszajövök. Így lett. Ahogy indultunk vissza, ott is félúton újra elájultam. Bence nem számított rá, hogy még egyszer elájulok, úgyhogy kb. úgy kapkodtak utánam, hogy összeszedjenek valahogy. A földön feküdtem, néztek fölülem, hogy most akkor mi van velem.

Csak egy pillanatra ájultam el, viszont emlékszem, hogy álmodtam, miközben elájultam. Bence mondta, hogy miután magamhoz tértem, és odakísértek az ágyhoz, végig azt magyaráztam, hogy kalózokról álmodtam, és milyen érdekes volt. Ezután hál’ Istennek már összeszedtem magam. Már az erőm is jobban visszatért. Kaptam enni és inni is, és levittek a csecsemőosztályra.

Olivérrel kapcsolatban, lassan alakult a kötődés. Amikor elvitték az aranyóra után, akkor is csak az volt bennem, hogy persze, vigyék, csinálják csak a dolgokat. Én legalább pihenek egy jót. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy amúgy én azért vagyok a kórházban, mert szültem egy gyereket. Amikor kinyílt az ajtó, és betolták abba a kis kocsiba, hogy tessék itt van, és most már foglalkozzak vele, az enyém, akkor kapcsolt át bennem valami, hogy hoppá, ő a gyerekem, és amúgy mennyire cuki, és mennyire szeretem. Igyekszem ezen a lassabb tempón nem görcsölni, épp elég dolog történt velem, akkor inkább pihennem kellett. Amikor pedig jobban lettem, olyan jó érzés volt, amikor már ott volt a kezemben, ültünk az ágyon, minden a helyére került.

Hatalmaz fizikai teljesítmény volt, ráadásul az éjszaka közepén, sok vért is vesztettél, természetes, hogy pihenni szerettél volna. Mint ahogy teljesen normális az ilyen érkezés, egy ennyire megváltozott tudatállapot után, az, hogy az érzelmek hullámfröccsökben jönnek. A mai napig, ha ránézek a fiamra, akkor elgondolkozom azon, hogy hogy kerültem abba a helyzetbe, hogy a fiamnak nagyobb a keze, mint az enyém. Biztos, hogy van egy gyerekem, aki most ekkora. 11 éve vagyunk együtt. Szóval végül is meg is szokhattam volna a jelenlétét. Létezik ez a bolygó, alapértelmezett. Létezik a saját tested, de néha atomjaira tud törni a rendszer. A szülésnél pedig, ahol épp valaki megjelenik, tudomásul kell venni a jelenlétét, átformálni a hasból kintre, magzatból, gyermekké, ez a mi tudatunknak egy nagy feladata. Van, akinek ez csettintésre megy, „pont ilyennek képzeltelek”, és van, akinek az 5. hét alatt vagy a 11. év alatt esik le.

Most épp abban a szakaszban vagyok, hogy minden nap attól félek, hogy úristen, mindjárt milyen nagy lesz, és hogy már milyen kevés ideig ilyen kicsi, és minden nap gyászolom azt, ami elmúlt.

Meddig kellett bent maradnotok?

Olivér besárgult.

Vasárnaptól péntekig voltunk bent, de ezek a napok sokat adtak nekem. Pedig nagyon féltem az egyedülléttől. Bence csak látogatási időben jöhetett be, és csak a folyosóra. Mégis ezek a napok kettesben Olivérrel sokat adtak az anyai érzésemhez. Az ott csak a miénk volt. Csak mi ketten voltunk. Én etettem, minden tőlem függött. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy képes vagyok ezeket a feladatokat ellátni. Jó érzés volt, hogy ki tudtam elégíteni az igényeit.

Kialakult ott egy rutinunk. Magabiztosabb valómmal léptem be otthon a lakásba, tudtam, hogy itt is menni fog.

A sárgaság hozott szoptatási nehézséget? A sárga babák aluszékonyabbak is tudnak lenni.

Mondták, hogy figyeljük, de szerencsére nem volt probléma. Nagyon ügyesen evett végig, mint ahogy most is. Ráadásul szerencsére tejem is volt hamar. Már a kórházban megtörtént a belövellés. Mondták is a csecsemős nővérek, hogy örüljek nagyon. Azóta is nagyon ügyesen hízik. Egy kilót felszedett egy hónap alatt.

Visszakanyarodva a szülés utáni vérzéshez. A kórházba mentél vissza a vérzés miatt?

Először az orvosom magán rendelésére mentünk. Hajnalban – amikor történt a vérzés – fölhívtuk az ügyeletet. Telefonban azt mondták, hogy ez nem egy nagy dolog, de azért mutassam meg, ha akarom az orvosomnak. Minket megnyugtatott, hogy valaki megnéz. Délre mentem a dokihoz, és ő azt mondta, hogy ne is menjünk haza, hanem mielőbb essünk ezen túl, mielőtt valami problémát okozna. Átirányított a kórházba. Szerencsére nem ettem, nem ittam előtte, így egy órán belül megcsinálták a műtétet, még este hazamehettünk.

Addig Olivér, hogy étkezett, kivel volt?

A párom anyukája maradt vele, ő etette. Valamennyi anyatejem volt itthon elrakva, abból estig kihúzta

Elfogadta így is a tejet?

Igen. Valamennyi friss tej is volt a hűtőben, úgyhogy azzal estig elvoltak. Viszont mivel a műtéthez elaltattak, ezért másnap sem szoptathattam. Majdnem egy napig tápszert kapott. Nagyon jól aludt a tápszertől. Úgyhogy legalább tudtam én is pihenni kicsit.

Hogy viselted a beavatkozást?

Nehéz volt. Még sosem altattak előtte, eléggé megütött. Az is rossz érzés volt, hogy Olivért otthon kellet hagyni. Azelőtt soha nem hagytam ott sehol, nagyon megviselt. Ráadásul először azt hittem, hogy feleslegesen megyek el orvoshoz. Mondtam is Bencének, hogy milyen az élet, hogy én azon az egy órán voltam kiakadva, aztán meg majdnem egész napra eltűntem.

De az sokat jelentett, hogy Bence közben ott volt mellettem. Lehet, hogy Olivérnek jobb lett volna, ha az apukája van vele, de azt éreztem, hogy a kapcsolatunknak is ez most fontos. Nem az történt, hogy most már gyerekünk van, akkor én ott vagyok hagyva a bajommal, hanem ő ugyanúgy ott van mellettem, és várt kint a műtő előtt. Sokat adott ez nekem.

A záró kérdésem: Ha egy hamarosan szülő nőnek össze kellene állítanod egy jó tanácsokkal, ötletekkel, vagy akár tárgyakkal telerakott batyut, akkor mit tennél bele?

A kelengyelistákon mindenhol írták, hogy vigyek be betétet magammal a kórházba. Vittem egy lila dobozos betétet. Szerintem nem jó, kényelmetlen. A második nap már Bence hozott be nekem a kórházba inkontinencia pelenkákat. Azokat nagyon tudom javasolni. Azt csak felveszed, le lehet tépni a tetejét, és tök egyszerű, hogy nem kell bugyit használni, kényelmes cucc.

Aztán velem volt egy zokni, sokat adott. A mai napig, ha ránézek, az az érzésem, mintha végigcsinálta volna velem a szülést.

Jó, ha van egy tárgy, amit utána haza tudunk vinni, ami a szülés energiáját adja. De ha nem tárgyakra gondolok, akkor fontos, hogy bízzon magában a kismama, higgye el, hogy ezt meg tudja csinálni, és hogy amit érez, az tényleg úgy van, hogy ne bizonytalanítsa el a környezete. Nálam az volt a legrosszabb pontja a vajúdásnak, hogy hagytam magam, hogy elbizonytalanítson a környezetem. Tudtam, hogy lesz egy pont, amikor eljutok a legnehezebb részéhez, és mégis elbizonytalanítottak. Fontos, hogy az ember bízzon abban, amit ő érez, amit ő gondol.

A másik, hogy időt is kell tudni adni magadnak. Azért mert a nagykönyvben meg van írva, hogy a megszületése után imádni fogod a gyereked, azért adhatsz magadnak időt. Ha neked az esik jól, arra van szükséged, hogy aludj, pihenj egy kicsit, akkor tedd azt. Utána már könnyebben ki tudod élvezni a babád jelenlétét is. Ezeken nem múlik semmi szerintem. Ha az aranyóra nem úgy jön ki, ahogy elképzelted, hanem inkább végig alszod, attól nem fogod kevésbé szeretni a gyereked, és ő sem fog kevésbé ragaszkodni hozzád, csak azért, mert esetleg te ott aludtál.

A videóra pedig visszatérve, szerettem volna, hogy legyen felvétel a vajúdásomról, a szülésemről, de egyszerűen ahogy mentek a dolgok, az volt az utolsó, amire tudtam gondolni. Utólag nem érzem rosszul magam miatta, csak vicces, hogy ott tényleg nem gondolkodik az ember ilyeneken. Szóval, ha fontos nagyon másnak, akkor tudja, hogy ezért tenni kell.

A „Időt kell adni magadnak!” – Rebeka mesél Olivér születéséről bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Julcsi szüléstörténete Matyi megszületéséről.

Mit tudsz a saját születésedről?

Nem sokat. Nagyon meleg volt. Anyu homályosan emlékszik a hármunk születésére. Kicsit összefolynak neki a történetek.

Az első trimeszterben gond volt velem. Azt gondolták, hogy valamilyen rendellenességgel fogok születni. Fel is tették az orvosok a kérdést a szüleimnek, hogy megtartanak-e. Nekik ez nem volt kérdés. Teljesen egyértelmű volt, hogy megtartanak. Végül teljesen egészségesen születtem meg.

Úgy tűnsz, azóta is jól vagy. Volt olyan szüléstörténet, ami meghatározó volt számodra a saját szülésélményed előtt?

A nővérem akkor már két szülésen túl volt, és várta a harmadik gyermeküket. Az első kisfia a 37. hétre született. Nem volt koraszülött már, de azért hamar jött. Mivel a testvérem könnyen szült, arra gondoltam, hogy én is könnyen fogok. Nem gondoltam, hogy könnyű lesz, de azt gondoltam, hogy hamar meglesz Matyi.

Volt egy másik történet, egy ismerősnek a babáját túlhordás miatt indítani kellett, majd császár lett a vége. Arra gondoltam, hogy csak ne ez legyen nálam is. Nem volt jó hallani, hogy szenvedett is a fájásokkal, de császár is lett. Ma már tudom, hogy milyen jó, hogy vajúdott legalább.

Milyen körülmények közé érkezett Matyi?

A tervünk az volt, hogy júliusban elkezdünk próbálkozni. Szerettük volna, hogy Áron lediplomázzon még a baba érkezése előtt, de a júliust júniusban egyszerűen eldobtam. Inkább most! Ha a Jóisten úgy akarja, akkor jön, és rögtön jött is. Jelnek éreztem. Jó helyre, jó időben érkezett.

Hogy derült ki, hogy várandós vagy?

Valamelyik hajnalban csináltam egy tesztet. Éreztem, hogy pozitív lesz, de mégis lesokkolt. Akkora már minden éjszaka ezzel álmodtam. Aznap azt, hogy pozitív lesz. Ötkor kirohantam az ágyból, megcsináltam, lesokkolódtam. Hagytam Áront aludni, és csak, amikor felébredt, akkor mondtam el neki. Nagyon örült neki, miközben őt is meglepte, hogy ilyen gyorsan összejött.

A családnak, barátoknak, hogy mondtátok el a nagy hírt? 24 éves voltál akkor, talán elsők lehetettek a barátok között ezzel a hírrel.

Igen elsők voltunk, de nem lepődtek meg, mert tudták, hogy mindig anyuka akartam lenni. Már a gimnáziumi felvételin, amikor megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam: Anyuka. Fiatal anyuka.”

Anyukám Így is meglepődött, pedig azt hittem, nem fog. A szülinapomon mondtuk el neki. Áron kovidos lett, és a biztonság kedvéért külön költöztünk. Nem értették, hogy mi ez az óvatoskodás a koviddal. Hát ezért… Meglepődtek. Áron szülei, meg egyszerűen csak örültek. Ott első unoka Matyi.

Hogyan voltál kismamaként?

Jöttek a rosszullétek, de közben jól telt a várandósság, nem volt extrém problémám. Minden jó volt. Még a hátam sem fájt igazán.

Közben tanítottam tovább. Vittem tovább az osztályom. Fizikailag nem volt egyszerű, de legalább fitten tartottak a gyerekek. Fontos volt, hogy fitt maradjak, és mivel előtte is jógáztam, így kezdtem el kismama jógára járni hozzád. Próbáltam tovább gyakorolni a hatha jógát, de annyi mindenen kellett variálni az órán, hogy inkább azt abbahagytam.

A 38. hétben kórházba kerültem magzatvíz elfolyás gyanújával. Az azóta sem derült ki, hogy magzatvíz volt, vagy vizelet volt. Az ottani doktornő arra gyanakodott, hogy magzatvíz, és talán fent valahol elrepedhetett a burok. Várták, hogy beinduljon a szülés, de hiába voltam bent három napot, nem történt semmi. Én pedig közben hallgathattam, hogy a szülőszobákon a nők hogyan sikoltoznak. Szörnyű volt. Mellettem pedig egy frissen császározott anyuka feküdt, aki nem volt túl jó állapotban.

Ott nem lehetett pihenni, így később a nőgyógyászatra kerültem, majd onnan haza könyörögtem magam, mert semmi bajom nem volt. Saját felelősségre hazaengedtek. Lehet, hogy nem volt jó ötlet oda visszamenni szülni, de akkor még bíztam benne, hogy jó választás lesz. Tudtam, hogy van még két hetem, addig bőven beindulhat a szülés.

Mindent el is követtem ezért. Felkirándultunk a Guckler-kilátóhoz, lépcsőztem a Vöröstorony lépcsőn. A bábakoktél volt az egyetlen, amit nem mertem kipróbálni. Nehéz volt, mert mindenki érdeklődött: „Még mindig egyben?!”. Hiába írtak kedvesen, nagyon frusztráló volt.

Volt olyan érdeklődés az üzenet dömpingben, ami mégis jó volt?

Talán, amikor valaki csak annyit írt, hogy hogy vagy? Az egy jó kérdés, mert arra tudtam válaszolni.

Nem számítottál arra, hogy nem jön időben.

Nem, egyáltalán nem éreztem opciónak. A terhességem előtt nagyon erős menstruációs fájásaim voltak. Sokszor hánytam is. Semmi nem segített. Azt éreztem, hogy havonta készült a testem a szülésre, és tudom, hogy mit kell csinálni, de csak nem indult be magától.

Egyszer rákérdeztem, hogy mikor indítják el, ha nem történik semmi. Az egyik doki azt mondta, hogy legkésőbb egy hétfői napon. Végül pénteken 40+6 napra indítottak, mondván, hogy aki eddig nem indult el, az már nem is fog. Már én is türelmetlen voltam, és elhittem, hogy ez így van. Azóta már bánom ezt, mert beindulhatott volna magától, ha egy picikét várunk még. Beleegyeztem a péntekbe, és nagyon meg is könnyebbültem. Azt gondoltam, hogy akkor holnap szülünk, hogy holnap végre találkozunk Matyival.

Az orvos ballonos indítást javasolt. Nem szerettem volna, mert sok olyan történetet hallottam, ami ballonos indítással kezdődött, és császár lett a vége. Ezért azt kértem, hogy inkább ne ballonos legyen. Szerettem volna kipihenten, reggel menni szülésre, és tudtam, hogy a ballont éjjel teszik fel. Talán nem volt jó ötlet. Végül hajnal 6-ra mentünk be, és zselével indították a vajúdást. Itt volt a legérdekesebb mondata a szülésnek, amikor valaki ennyit mondott az orvosnak a zselé felhelyezése közben: „Mit finomkodik doktor úr?!” Egyszerűen leszidták, hogy miért óvatosan helyezte fel a zselét.

Ezután csak vártunk. Áronnal együtt olvastunk, keresztrejtvényt fejtettem. Abszurd volt az egész. És csak vártunk és vártunk.

Egy nagyon fiatal szülésznő jött hozzánk időnként, aki – kimondom – az egész szülés alatt semmit nem segített. Mivel semmi sem történt, ezért délben elkezdtem kapni az oxitocint. Nem indultak el rögtön a fájások. Tudtam, hogy mozognom kell. Mozogni, mozogni, mozogni, és nem hátradőlve várni. Áron hozott be egy labdát, amikor azon elkezdtem pattogni, akkor indultak be a fájások. Ez megerősített abban, hogy nem szabad leállnom, hanem mozdulni kell, még akkor is, ha közben fognom kell a CTG-t a hasamon, miközben jönnek a fájások.

Áron nem sokat tudott segíteni, inkább mérte az időt. A szülésznő pedig nem volt sehol. Nagy ritkán bejött, ránézett a CTG-re, és kiment.

Jöttek az orvosok, vizsgálgatlak. Fél ujj, egy ujj. Végül két ujjnyira jutottam el. Hányingerem volt, de nem hánytam. Közben próbáltam a légzésre figyelni és mély guggolásokban helyezkedni az ágy szélén. Tudtam, hogy ez segít a babának leereszkedni. Közben rugóztam a labdán pedig akkor már véreztem is.

Közben újabb orvosok jöttek, volt, hogy több is egyszerre. Végül a főorvos is megvizsgált. Azt mondták, hogy minden órában egy ujjnyit kellene tágulni. 6-kor kijelentették, hogy császár. Pedig Matyi jól volt, bennem is volt még erő. Ekkor már két percenként jöttek az egy perces fájások, bár a vizsgálat előtt épp lassulni látszódtak.

A császár hírére megkérdeztem, hogy mit lehet még csinálni azért, hogy elkerüljem a műtétet. Forró zuhanyt javasoltak, azt, hogy körkörösen engedjem a hasamra a meleg vizet. Ekkor én már nem hittem benne, hogy visszaerősödhetnek a fájások, de azért próbálkoztunk. A víz alig jött. Amikor „délen járt” a zuhany nem is folyt. Próbálkoztunk, de egyre csak ritkultak a fájások.

Azt mondták, kifáradt a méhem, és hogy próbálkozhatunk újraindítással, de a baba és én is nagyon fáradtak vagyunk, és nem bírnánk. Ez a mondat beégett. Pedig akkor még bennem volt, hogy szívesen megpróbálnám másnap vagy azután, de nyilván nem szerettem volna Matyi életét kockáztatni. Ezért az ő biztonságának érdekében rábólintottam. Sarokba szorított helyzet volt. Nem volt más opcióm.

Mi történt ekkor?

Megkértek, hogy feküdjek fel egy ágyra. Kaptam savlekötő tablettát, mivel végig ettem a vajúdásomat. Le kellett vetkőznöm, és egy zubonyszerűséget felvennem. Lekentek narancssárga fertőtlenítővel, ami utána napokig látszódott. Bejött az aneszteziológus. Nagyon kedves, vidám kisugárzású apuka forma férfi volt. Nagyon kedves volt.

Később betoltak a műtőbe. Nagyon sokan voltak ott, és nem tudtam, hogy mi történik, nem készültem erre. Nem is tudtam, hogy ki kicsoda, hogy milyen lépések várnak rám. Csak sodródtam az eseményekkel, és talán ez meg is védett. Nem tudtam, hogy mi fog történni, így át tudtam adni az irányítást. Hányingerem volt végig a műtét alatt, kaptam rá valamit, de nem segített. Közben nagyon remegtem. Egyszercsak behajolt valaki az arcomban és azt kérdezte: Miért izgul?! Mit izgul?! – Nyilván izgultam is, de nem azért remegtem.

Ez a műtétek közben gyakran előfordul. Sőt, a hüvelyi szüléseknél is.

A lámpában, mintha láttam volna, hogy mi történik, pedig nem akartam, direkt másfelé néztem, és közben hallgattam, hogy az orvosok valamilyen filmről sztorizgatnak.

Szóval nem voltam felkészülve. Elvárásaim sem voltak ezért. Nem tudtam, hogy lehetett volna olyat kérni, hogy Matyit rám tegyék miután kiemelik. Áron nem lehetett benn, mert kellett volna egy külön olyan ember, aki az apukára figyel a műtőben, ilyen pedig nem volt jelen, mivel péntek este volt. Áron egy ablakon keresztül nézhette volna a császárt, de senki nem szólt neki, hogy elkezdődött, így csak egészen későn ért oda, a kiemelés környékén.

Hosszúnak tűnt a beavatkozás, főleg miután kivették, és elvitték Matyit. Ott feküdtem, és azt éreztem, hogy már menni akarok, de az jó volt, hogy felsírt, és láttam őt. Felöltöztették, és egy puszira visszahozták. Nem volt jó, hogy ki vagyok terítve, vakítanak közben reflektorokkal. Ekkor kellett volna meghatódni. Furcsa volt.

A hányingerem még akkor is megmaradt, amikor betoltak a szülőszobára, akkor el is hánytam magam az úton.

Meghallottam Áron és Matyi hangját, ahogy jönnek. Nagyon cuki volt Matyi. Közben persze mentek a gondolatok, hogy mi van, ha így maradok, ha nem fog visszajönni a lábam érzékelése. Így nem volt optimális a szoptatás indulása sem. Sokat küzdöttünk mire komfortossá vált. Két óra aranyórát hagytak nekünk. Ekkor már este tíz óra lehetett. Nagyon fáradt voltam. Szinte én küldtem el Áront, hogy már szeretnék pihenni. Többen voltunk egy szobában, így pihenni nem igazán tudtam. Az első éjszakát nem töltöttük együtt Matyival. Csak reggel láttam újra.

A műtét után hat órával fel kellett állnom. Az éjjeli nővér ugyan még hagyott egy órát, mert látta, hogy alszom, de utána fel kellett állnom egyedül, ami nagyon-nagyon fájt. Percek voltak, mire fel tudtam kelni. Soha ilyen fájdalmat nem éreztem. Nagyon gyorsan lezuhanyoztam. Gondolom, hogy azért csinálják így, mert látniuk kell, hogy milyen állapotban vagy, de teljesen abszurd, hogy amikor életedben először ennyire fáj valami, akkor nem segít senki.

Hajnal négykor nagy fájdalmak között átcsoszogtam a folyosó túloldalán lévő új szobámba. Egy császáros és egy nagyon fiatalon szült anyuka volt ott. Egészen jól tudtam aludni hat óráig. Ekkor indultam el először Matyiért. Eddig csak saját magammal voltam elfoglalva.

Matyi a folyosó túlvégén volt. Minden lépés borzasztóan fájt. Nem tudtam elmenni érte. Egy óra múlva újra próbálkoztam, akkor már sikerült. Onnantól végig velem volt.

Hogy voltatok Ti ketten?

Úgy éreztem, hogy össze vagyunk hangolódva. Nem éreztem, hogy megszakadt volna a kötődés. Volt, hogy együtt elaludtunk az ágyon. Ő nagyon mélyen elaludt. Nehezen tudtam felkelteni. Oda is rohantam a csecsemős osztályra, hogy segítsenek felkelteni. Aluszékony baba volt. Megtanítottak, hogy hogy tudom felébreszteni.

Később jött a védőnő, valamit kijelentettek a mellbimbómról, hogy nem alkalmas a szoptatásra. Bimbóvédőt kaptam, amit csak hosszú idő után sikerült szoptatási tanácsadó segítségével elhagyni. A bimbóvédővel is küszködve evett. Ráadásul egy macera is volt. A tanácsadó a nyugágy pozíciót javasolta, így rögtön ment is a dolog. Egy éjszaka állva szoptattam, mert úgy érzett rá jobban Matyi, után viszont jól ment a szoptatás.

Mondtak a császár után valamit? Hegmasszázsról vagy bármi más tennivalóról?

Semmit. Én kértem egy tapasz cserét mielőtt hazamentünk. Külön rá kellett kérdeznem, hogy hány napig legyen fenn, hogy kell kezelni. Nem volt tájékoztatás, tanácsadás. A csaszarvonal.hu-t, amit ajánlottál, az segített.

Mi a Te tanulságod a történtek után?

Ha nem érzed magad határozottnak, akkor ezen dolgozz, hogy tudj nemet mondani. Ma már tudom, hogy mire lehet nemet mondani, hogy mit mikor kell megkérdezni, hogy mi az, amit nem árt a babának, még akkor is, ha a kórházban azt mondják, hogy az nem jó.

A másik dúla. Hogy vigyen a kismama magával dúlát. Beszélgettünk Áronnal a szülésről, hogy talán, ha határozottabb lettem volna, akkor máshogy alakulnak a dolog. De egy éppen vajúdó nő legyen határozott?! Felháborodtam ezen. Dúlát kell vinni. Nem csak azért, hogy masszírozza a kismamát, hanem mert pl. eszembe sem jutott, hogy lépcsőzhetnék…

Fontos, hogy tudd, hogy ami Veled történt a szülésednél, az nem a Te hibád. Ez a rendszer hibája.

Valahol én is így gondolom, de miért gondoltam azt, hogy minket ez elkerül?! És miért nem vérteztem fel magam még jobban. Gondolva a VBAC-emre lassan orvossá képzem magam. Szörnyű. Szóval nehéz elengedni, hogy ez nem az én hibám.

Nem az a gond, hogy neked nem jutott eszedbe plusz technika, hanem az, hogy a szülésznő nem Segített. Ebben ez a nehéz. A döntésekkel szembe a dúla sem megy. Nem lesz a jogiképviselőd, de az anyában a lelket tudja tartani. Ha azon a ponton, amikor azt gondoltad, hogy ebből így nem lesz semmi, valaki átsegít a bíztatásával, gondoskodásával, vagy megetet, akkor lehet, hogy másképp alakul, de ezt nem tudjuk.  Azt viszont igen, hogy a többszöri vizsgálódás más-más orvosok jelenlétével nem segít. Ezekről Te nem tehetsz. Márpedig egy ilyen fehérköpenyes esemény sorozat gátat tud húzni, falakat tud építeni egy elindult folyamatban.

Én ezt tudtam is. De Áron sem olyan, aki ilyenkor közbelép.

És a dúla sem teszi ezt meg. A dúla sem tud olyat mondani, hogy kérjük vissza az előző orvost. Én egy dologért lennék ott, hogy amikor a harmadik orvos bejön hüvelyi vizsgálatot végezni, akkor megfogjam a kezed, és azt mondjam: „Most ezt nyugodtan végig csináljuk, és minden rendben lesz.” És maximum annyit kérnek az orvostól, hogy várjuk meg a két fájás közötti szünetet.

Na ez a kedvencem. Miért kell ezt a fájás közben csinálni?! A kedves kellemes hangú dokira, aki szünetben szeretett volna vizsgálni, rászólt a másik, hogy miért vár…

Az indítás az, amit a legjobban bánok. Túlságosan irányítható voltam.

Egy ilyen helyzetben nehéz is nemet mondani. Kik vagyunk mi ott szülő nők, hogy nemet mondjuk annak, akiről azt gondoljuk (reméljük), hogy sokkal nagyobb tapasztalattal bír, mint mi.

A kórház választásról is azt gondoltam, hogy fiatal vagyok, egészséges. Éreztem, hogy képes vagyok rá, hogy meg tudom szülni. Közel is van a kórház nagyon. Miért ne ott szüljek?! Nyilván a következőhöz nem így fogok állni. A világ végére is elmennék egy jobb helyre.

Az intézmény választás olyan, mint a párválasztás, vagy az első szexuális élményünk. Mondhatjuk, hogy ok, én kibírom, én megelégszem ezzel is, meg tudom csinálni. De ez egy kétszemélyes buli, amiben az egyik személy az intézmény, ami egy életre szóló csodás élményt tud adni a másik fél számára. De kérdés, hogy működik-e ez reflektorral a lábunk között, sok-sok orvossal hüvelyünkben, vagy úgy, hogy az érzéstelenítő hatására őzikés remegésünk közben, nem megcirógatást kapunk, hanem fölénk hajolva érthetetlen kérdéseket tesznek fel… nem is tudom… Ez így nem jó.

Az otthon szülésen is gondolkoztam, de falakba ütköztem. Biosz tanár szüleim vannak. Mindenki kórház pári volt. Legfőképp Áron, aki túl kockázatosnak tartotta ezt, és könnyen meggyőzött. A VBAC pedig nem lehet már otthon.

Hogy vagy most ezekkel az élményekkel?

A kórházban fel sem fogtam. Utána, otthon kezdtem el szomorkodni. Áron nem értette, hogy mi bajom van. Próbáltam neki elmondani, hogy tőlünk elvettek valamit. „Örülj, hogy egészségesek vagytok!” Ezt kaptam meg legtöbbször. Áron anyukája is meglepődött, hogy ez engem felháborítanak a történtek. Nyilván örültem, és jól voltam közben, de lassan leesett, hogy ez nem volt így jó. És egy évvel később is nagyon foglalkoztat a szülésem témája. Amikor fél évvel később egy ismerős hüvelyi úton szülte meg a gyermekét, nem tudtam Áron elmeséléséből a szülés történetet sírás nélkül végig hallgatni. Bárcsak én is eljutottam volna odáig, hogy kérjek vagy ne kérjek epidurált. Bárcsak eljutottam volna ilyen kérdésekig.

Nagyon nehéz, hogy nem érti a környezetem, hogy mi bajom van. Áronnal sokat beszélgetünk erről, talán jobban érti már, és közben nem is szeretném elvenni tőle az élmény örömteli részét. Nehéz. De ahhoz, hogy megértse, hogy mit szeretnék a következő gyermekünk születésénél, ahhoz erről beszélgetnünk kell.

Ez hasonló, mint, amikor egy hegymászó egy expedícióra készülve, egy éven keresztül dolgozik, beleteszi a legnagyobb tudását, szándékát, oda megy a hegy lábához, azt mondják, hogy épp most nem jók az időjárási viszonyok. És amikor kisüt a Nap, akkor végre elindulhat, de a serpa helyett valaki mást küldenek, remélve, hogy ez nem gond… de az indulásnál kiderül, hogy mégsem jön a másik segítő sem… akkor most mégsem mehetsz fel a hegyre. Ugye nem vagy nagyon csalódott?!

És általában ezt azok nem értik meg, akik természetes úton szültek.

A Teljesen abszurd, hogy amikor életedben először ennyire fáj valami, akkor senki sem segít. – Julcsi szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Minden egyre könnyebb. Lassan négy hetes Alma. Eddig egy hét volt, ami nehéz volt, de sokkal egyszerűbb, mint ahogy képzeltem. A szüléssel kapcsolatban semmilyen rossz érzésem nincs, így nagyon örülök, ha meg tudom osztani, és másnak bátorítására szolgál a történetünk.

Akkor menjünk vissza az elejére! Mit tudsz Te a saját születésedről?

Kórházban születtem. Én voltam Anyu második babája. Természetesen úton szült engem is, és neki sem volt igazán negatív élménye a szüléssel kapcsolatban.

Volt olyan szüléstörténet a közeledben, ami nagyon megérintett?

Sok negatív történetet hallottam. Sokat, ami császárra végződött, pedig természetesen szerették volna, hogy világra jöjjön a babájuk.

Talán emiatt is tartottál ennyire a császártól. Könnyen teherbe estél?

Igen. Két hónap alatt jött össze. Prágában voltunk épp, az életünknek egy nyugis időszakát éltük. Nem volt nagy rákészülés, spontán történt. Ráadásul hamar megéreztem, hogy terhes vagyok.

Miből gondoltad?

A páromnak, Andrásnak volt egy álma, arról, hogy terhes leszek. Ráadásul előtte másfél hónappal voltunk Koreában, ahol meglátogattunk egy buddhista központot. Mind a kettőnknek fontos a buddhizmus. Ott mind a ketten azt kívántuk, hogy egy évvel később a szülinapomra már hárman legyünk.

Felírtuk egy kis papírra az üzenetünket, hogy legyen családunk, egészségesek és boldogok legyünk. Mindketten ezt szerettek volna. Andris azt gondolja, Alma ott, ezen a gyönyörű helyen indult el.

Hogy voltál a várandóságban?

Amikor megcsináltam a tesztet izgultam egy kicsit. Tudtam, hogy sok mindenkinek nem jön össze ilyen hamar, és amikor pozitív lett a teszt azon izgultam, hogy nehogy elmenjen. Egy hónapig stresszeltem miatta, de fizikai rosszul létem nem igazán volt. Összesen kétszer hánytam, de őszintén semmilyen rossz élményem nem volt a várandósság alatt.

Hogy készültetek a szülésre?

A neten kezdtem el keresgélni szülésfelkészítőt. Téged találtalak. A nyugalmat kerestem a szülésben való felkészülésben, hogy kiegyensúlyozott és magabiztos legyek tőle.

A magán intézményt pedig ismerős ajánlásával sikerült kiválasztani. Ráadásul azt, ami nagyon közel is van hozzánk.

A férjem nem készült a szülésre. Sokat segített a hétköznapokban, de arra, hogy a szülés közben milyen feladatköre lesz, azzal nem foglalkozott. Azt gondoltuk, hogy amit én majd kérek, abban szupportív partner lesz.

Eddig kb. ismertem a történeteteket. Most viszont már nekem is újdonság lesz a folytatás. Hogyan indult be a szülésed?

Március 10-re voltam kiírva. Nem voltam rápörögve a dátumra. Három nappal a szülés előtt pénteken még elmentünk egy CTG-re és ultrahangra, ahol az orvos azzal ijesztegetett, hogy nagy a babánk feje, és nem biztos, hogy ki fog férni. Ez eléggé borzolta a kedélyeket, mert arra készültem, hogy minden természetesen fog tudni menni. Azt reméltem, hogy talán csak elmért valamit. Picit szomorúak lettünk, de végülis nem éltem magam bele ebbe a hírbe, azt gondoltam, hogy talán nem is látszik a vizsgálaton pontosan a valóság. Átgondolva ezeket, egy óra után elengedtem ezt a verziót.

Másnap elmentünk egy nagyot sétálni az erdőbe. Amennyire tudtam hegymenetbe, megállás nélkül gyalogoltam. Szerettem volna, hogy legyen olyan fizikai ráhatás, ami elindítja a vajúdást.

Jósló fájásaim sem voltak előtte, és az ultrahangon sem látszódott, hogy leereszkedett volna Alma. A séta után jót ettem. Akkor már egy ideje fogyasztottam málnalevél teát és datolyát. A doktornőnk két homeopátiás bogyót is felírt, azokat is szedtem a szülés előtti négy hétben.

Aznap este éjfél körül feküdtem le aludni. Tíz perccel később random elindultak a fájások.

Mit éreztél pontosan?

Az ágyban fekve egyáltalán nem esett jól oldalt feküdnöm, inkább felálltam. Úgy viselkedtem, mint egy állat. Amikor a ló ellik, akkor folyamatosan fel-le mozog. Próbálja a gravitációt segíteni. Folyamatosan nem tudtam állni, vagy ülni, ezért mindig mozdultam. Lezuhanyoztam, hajat mostam, és próbáltam utána lazítani. Ekkor már elég erős medence körüli csontfájdalmam volt, azt éreztem, mintha a medence csontjaim eltávolodnának egymástól. A szemérem körüli rész feszített leginkább. Ekkor a derekam vagy a combom nem fájt, csak a kismedence, de az iszonyatosan feszített, és egyre inkább erősödött. Hajnal három körül elkezdtem guggolni, és csípő körzéseket végeztem, kitörés szerű törzsbillentésekkel.

Mindeközben tudott András segíteni Neked?

Nem. Mondta, hogy szóljak, ha bármire szükségem lenne, de én egyedül szerettem volna lenni, guggolva, térdelve. Ez esett jól. Így ő el is ment hajnalba, hogy a kutyáinkat elvigye valakihez, mert tudtuk, hogy két napot a kórházban leszünk együtt.

Hajnal 5-kor hívtam fel a szülésznőt, hogy a délelőtt 10 órás CTG-t már nem várnám meg. Azt kérte, hogy ha 5 perces fájásaim vannak, akkor menjek be, de amíg jól esik otthon lenni, és nem is folyt el a magzatvíz, addig ne stresszeljek, nyugodtan maradhatunk addig otthon is.

Hat körül felkerekedtünk. Szörnyű volt az oda út. Akkor már beszélgetni sem volt kedvem. Csak a légzésre koncentráltam, és arra, hogy nyugodt maradjak, hogy ne legyen bennem kapkodás. Arra figyeltem, hogy a légzést kontrollálni tudjam. Amikor odaértünk felmentünk az első emeletre.

Picit várnom kellett a szülésznőre, megvizsgált, kiderült, hogy 8 cm-re volt nyitva a méhszájam. Gratulált az otthoni lábon-kihordáshoz. Azt mondta, hogy ha ilyen jól megy tovább, akkor két óra és megszületik a pici.

A vizsgálat után kaptunk saját szobát, átöltöztem, megvizsgált. Ekkor már nagyon erős fájásaim voltak. Infúziót kaptam folyadék pótlásként, de semmi mást. A CTG rendben volt.

Hogy fogadtad ez a hírt?

Korábban attól féltem, hogy amikor beérünk a kórházba, akkor esetleg nem tudok szépen tovább tágulni, hogy ott még lesz egy hosszabb folyamat, De annyira meglepett, hogy 8 cm-re ki vagyok nyílva, hogy megkönnyebbültem, nagyon örültem, mert az otthoni részt nem igazán éreztem hosszúnak.

Közben a férjem is megérkezett beöltözve a kék ruhába. Tőlem pedig megkérdezték, hogy milyen testhelyzetben szeretnék lenni.

Mi segített ekkor számodra a fájások megélésében?

A szabad testhelyzet választás, hogy időnként térdeltem, felálltam, guggoltam. Volt, hogy Andris nyakába kapaszkodtam és így guggolva segítettük lefelé Almát. A szülésznő közben illóolajat tett a hasamra, illetve illóolajos párologtató ment az ágy mellett. A redőnyök le voltak húzva, a lámpák pedig félhomályt adtak. Ezek sokat számítottak.

Hogy értetek el a kitoláshoz?

Feltérdeltem az ágyra, a háttámlának szemben. A magzatvíz még nem folyt el, erre vártunk még, közben a fájásokkal már elkezdtem nyomni.

Ekkor felmerült, hogy a szülésznő megrepesztené a burkot, mert az picit gyorsítana a folyamaton. Mondtam, hogy ha ez biztos nem vezet császár felé – ami miatt a várandsósságom alatt nagyon féltem – akkor rendben. Burkot repesztett, és egy órával később már kint is volt Alma.

Olvastam a tűzgyűrű érzetről, ami a kitolásnál előfordul, és tényleg égő érzést tapasztaltam az utolsó fél órában, amikor már ott volt a kis feje, de nehezebb volt a székelési ingert megszokni, és megtapasztalni azt, hogy fáradok.

Amikor azt mondták, hogy minden rendben van, és már látszik a kis feje. Akkor eldöntöttem, hogy megcsinálom. Hogy adok magamnak egy órát, és minden erőmet összeszedem, és megcsinálom. Így is lett.

Amint a feje kijött, a szülésznő segített neki kijönni, nem volt gátmetszésem, repedni sem repedtem. Talán a gátmasszázs olajnak vagy a sikosítónak köszönhetően.

Micsoda történet. Ritka az ilyen egyszerű szüléstörténet.

Én nagyon örülök neki. Mondjuk az infúziót kétszer mellészúrták a bal karomban, majd harmadjára sikerült csak a jobbba vénát találni. Akkor kicsit elgurult nálam a gyógyszer. Kellett egy pár perc utána, amíg összetudtam magam szedni. A burokrepesztésnél is volt pár perc, amikor át kellett gondolnom, hogy akarom-e, de annyira mondták, hogy nem lesz semmi gond, hogy beleegyeztem.

A teljes tágulásnál még az otthon szüléseknél is szoktak burkot repeszteni. Biztos indokolt volt. Milyen volt Alma?

Nagyon szép és aranyos. Piros. Felrakták rám, megtörölgették. Rögtön szopizni kezdett. A férjem elvágta a köldökzsinórt, majd kijött a méhlepény. Fél óra-órát ott voltunk még a szülőszobán, pihentünk. Akkor jött gyermekorvos, megnézte. Minden rendben volt a nyelv letapadással is. Nem vitték el, nem mosdatták meg.

Tolókocsival vittek minket a szobánkba. Lefeküdtünk pihenni. Tudtam rögtön pisilni. Két napig végig együtt voltunk a kórházban. A mellbimbóm az első három napban nagyon fájt, de tényleg nem volt igazán rossz élményem.

Annyira jó ezt hallani. Annyira menő vagy!

De ha nem megyek el hozzád, és nem hallgatom meg a tanácsokat, akkor nem tudom mi történik.
Ez mindig két emberes, ehhez Te (is) kellettél. Ráadásul a csillagok is szuperül álltak.
Sokkal rosszabbra számítottam. A szülés után kérdezgettem a statisztikákról a szülésznőket, és azt mondták, hogy a klinikán 80% a császár aránya.

Ilyen gyors első szülésük, ahol nem kell epidurális, és nincs gátsérülés nem szokott lenni. Azt mondták tankönyvi volt. Mindenki gratulált. Az orvos nem is csinált semmit.

Persze az első három nap nem volt könnyű, nehéz volt ülni, de más panaszom nem volt. Harmadik napra a tejbelövellés is megtörtént. Akkor nagyon feszített a mellem, új élmény volt. Azóta tudok szoptatni és fejni is.

És milyen baba Alma?

Aranyos. Első héten morci volt. Sokat volt fent éjjel, de szerencsére kolikás üvöltéseket nem észlelünk. A három órákat nem várom meg a szoptatással. Ha látom, hogy éhes akkor mellre teszem igény szerint. Voltunk már együtt sétálni, szeret fürdeni is.

Nem gondoltam volna, hogy így alakul minden, de hiszek a sorsban, az őrangyalokban, vagy a csillagokban. Hiszem, hogy ennek így kellett történnie.

A Hiszek a sorsban, az őrangyalokban, vagy a csillagokban. – Niki és Alma szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Mit tudsz a saját születésedről?

Kísértetiesen hasonlóan zajlottak Anyu szülései, mint az én szüléseim. Nem tudom pontosan, hogy lelkileg hogyan élte meg, de a folyamat hasonló volt. Elfolyt a magzatvize, bementek a kórházba, de nem történt semmi. Lefeküdt aludni, és másnap reggel a nagymamám kérésére indították be a szülést. Oxitocint kapott, és pár órán belül megszülettem.

Nem Te vagy az első a generációnkból, akinek az anyukája nem a lelki megéléseiről számol be.

Tényleg nem erről az oldalról közelítette meg a szülést.

Lehet, hogy mire mi is majd a lányainknak mesélünk a szüléseinkről máshova tesszük majd a hangsúlyt?!

Nem hiszem. Akkoriban nem voltak szülésfelkészítők. Nem készültek ennyire tudatosan a szülésre, talán nem is érezték ennek jelentőségét.

A húgod születéséről is tudsz részleteket?

Igen. Nagyon enyhe kontrakciókkal indultak be a kórházba, de mire beértek már alig volt ideje az orvosnak átöltöznie, és már meg is született a tesóm. Nagyon gyorsan zajlott le.

Volt olyan szüléstörténet a környezetedben, ami nagy hatással volt rád a saját szülésed előtt?

Igen, bent voltam a testvérem szülésénél. Hat hónapos koráig nem is tudtuk, hogy terhes. Nagyon egyedül lehetett. Az utolsó trimeszterben már ott voltunk mellette, de nagyon nehéz lehetett számára ez az időszak. A szülésére visszagondolva pedig, rossz belegondolni, hogy én mennyire nem tudtam jó lelki támasz lenni a számára.

Ő is így élte meg?

Szerintem ezen nem gondolkozott ennyit. Minden komplikáció mentesen zajlott. Haladt a dolog a természetes útján. Tette a dolgát, és azt, amit a teste diktált.  

Hogy kerültél oda?

Fiatalon váratlanul teherbe esett. Veszélyeztetett terhes lett, emiatt nem otthon, Gyöngyösön tervezték a szülését, hanem itt fent szült Budapesten a Baross utcában. Amikor hajnalban beindult a szülése, akkor engem tudott csak elérni. Sem az akkori párja, sem a szüleink nem voltak a közelben.

Így is terveztétek, hogy Te leszel bent vele?

Nem. Teljesen váratlanul ért. Pedig gondolhattam volna, de fiatalok voltunk még. Én 22, ő 20 éves volt. Fogalmam sem volt, hogy mi történik egy szülésnél, és arról sem, hogy mindeközben mi zajlik le egy nőben. Ráadásul nem is volt igazán jó a kapcsolatunk.

Mindig nagyon szigorú voltam vele. A szülésénél is. Nem voltam egy dúla típus, nem tudtam egy meleg ölelő közeget teremteni számára, de ott álltam mellette, ürítettem az ágytálát, nyomtam vele együtt. Néma csendben szült, befelé dolgozott. Nekem pedig fogalmam sem volt, hogy min megy keresztül.

Milyen érzés volt mellette lenni?

Nem fogtam fel mi történik. Minden új volt számomra. Maguktól, ismeretlenül történtek a dolgok. Ha az orvos mondott neki valamit, akkor utána én csak azt szajkóztam számára. A kitolásnál minden nyomásnál mondtam, hogy csukja be a szemét, nehogy baja legyen a szemének. Biztattam a végén, hogy milyen ügyes és, hogy most már mindjárt meglesz a babája. Ezek jöttek ösztönösen.

Amikor a kitolási szakasz vége felé jártunk – amiről akkor még azt sem tudtam, hogy mi az – akkor az orvos megfogott, hogy „Jöjjön csak ide! Ilyet még úgysem látott!” – és akkor én premier planban végig néztem, ahogy megszületik az unokahúgom, de mégsem voltam meghatódva. Amikor viszont a kezembe foghattam, akkor nagyon is, de akkor az már másról szólt.

Nem tartott sokáig a húgom vajúdása. Hamar lezajlott. Komplikáció mentes volt minden. Viszont találtak a kicsi agyában egy cisztát. Inkubátorba került. Két hétig bent voltak a kórházban. A szemidegeit károsította a ciszta, azóta sem lát jól. Ez az időszak nagyon megviselt mindannyiunkat.

Szóval van előzmény pakkod.

Igen, de nem tudom, hogy ez mennyire dominált az én megéléseimben. Az biztos, hogy nagyon sokat sírtam a terhességem alatt amiatt, hogy mennyire nem voltam tisztában azzal, hogy mi történt a szülésében a testvéremmel, így támogatni sem tudtam

Azt az elképzelésedet, hogy a szülés egy természetes folyamat a történtek csak erősítették.

Igen, nálunk a családban az, hogy egy nő könnyen szül, természetes volt. Én pedig a szüléseimet csodának éltem meg. Ezért is szerettem volna elmesélni. Mert olyan szépen zajlott minden. Nem alakulhatott volna jobban. Tudom, hogy én vagyok a ritka eset, de legyek akkor én a pozitív megerősítés más számára.

Mitől alakulhattak így a szüléseid?

A rajtam kívül álló körülmények biztosan sokat számítottak. Könnyen teherbe estem, amikor gyereket szerettünk volna, pedig Lucánál 39, Fridánál 42 éves voltam. Tudtam, hogy Anyu is komplikáció mentesen szült. Ez nagy bizodalmat adott magamba és a testembe, a nőiességemben is. Soha, annyira nőnek nem éreztem magam, mint amikor elkezdett nőni a hasam. Máshogy kezdtem kapcsolódni a barátaimhoz, a nőkhöz. Miközben tudta, a testem pontosan, hogy én erre képes vagyok.

De közben tudatosan készültél is a szülésre.

Igen. Sokat olvastam. A „Nem harap a spenót” volt az első könyv volt, amit terhesen olvastam. Sok mindent itthon megvalósíthatatlannak gondolok belőle , de sok szimpatikus dolgot is megfogalmaz. Olvastam Szécsi Noéminek „A kismama naplója”-t.. Ráadásul épp párhuzamosan haladt a terhességem a könyvben leírtakkal, illetve olvastam még Jean Leidloff, Az elveszett boldogság nyomában című könyvét. Nem nagyon értettem, hogy ebben az utóbbi könyvben leírtak, hogy összeegyeztethetőek a mi világunkkal, de érdekes volt. A mély pszichológia irányba nem mélyedtem el,sokkal jobban esett szépirodalom jellegű könyvet olvasni, mint ismeretterjesztőt. 

Nem ajánlom kismamáknak, de számomra érdekes volt Sheila Heti Változások könyve is, amiben azt próbálja megfejteni a hősnő, hogy akar-e gyereket vagy nem. Sokáig én sem voltam benne biztos, hogy akarok. Sok olyan kérdést  fogalmaz meg, amit én is átrágtam, de alapvetően, inkább idegesített a vekengése, mint nem. 

És fontos volt a szülésznőm, Jolán személye és felkészítője is. Vele szültem a Szent Imrében. Sokat hallottam Jolit beszélni. Biztos pont lett a számomra. Mivel a kovid kellősközepén szültem, így egy három alkalmas online szülésfelkészítőn vettünk nála részt, illetve kértem tőle egy online magán beszélgetést is. Úgy éreztem, hogy mindent tudok a témáról, de azért ma már azt is tudom, hogy iszonyat nagy szerencsém volt.

Nem merült fel, hogy magánintézményben szülj?

Lucánál nem, Fridánál igen, de egyszerűen nem éreztem indokoltnak olyan sok pénzt kifizetni rá, miközben tényleg volt egy határozott érzésem, hogy én ezt meg tudom csinálni.

Menő vagy!

Tudom, hogy nem ez a jellemző, és emiatt nem is szívesen beszélek róla. Nem szeretnék ezzel vagánykodni. Szerencsém volt sok mindenben, de én is nagyban benne voltam a hozzáállásommal, abban, hogy mindez így alakult.

Sok nő gondolja azt, hogy a szülés a világ legtermészetesebb dolga, és ez így is van. De készülni kell rá. Ugyanis ez a természettel szembeni nagy bizalom a nők jelentős többségének itt Magyarországon nem jön be. A természetre nem érdemes hagyatkozni, mert a rendszer nem ezt szolgálja. Neked bejött. Sikerült. Volt egyáltalán benned bármi aggodalom?

Igen. Féltem a fájdalomtól. Az első szülésemnél segített, hogy nem tudtam, hogy mi vár rám. Még úgy sem tudhattam ezt elképzelni, hogy sokat készültünk rá. Joli felkészítőjén túl, voltunk egy dúla ismerősünknél is szülőpozíciós órán. Vicces volt, sokat nevettünk, de semmit nem alkalmaztunk belőle.

Csináltál szülési tervet is?

Mondták, hogy készíteni kellene, de nagyon erős ellenérzésem volt ezzel szemben. Nem értettem, hogy hogy lehet megtervezni, azt, amit nem lehet. Nem csináltam tervet. Tényleg bíztam abban, hogy úgy történik majd minden, ahogy történnie kell.

Nyugodt voltam. Azt éreztem jó helyen vagyok. Nem a kórházban, hanem abban, ami épp történt velem. Volt bennem egy ősbizalom, hogy én fogok tudni szülni, és minden rendben lesz.

Ilyenkor szokták megcsillagozni a szöveget, és nagybetűkkel kiemelni: „NE PRÓBÁLD KI OTTHON! Ő megcsinálta, neki sikerült, de ne próbálja ki!” Pedig milyen jó lenne, ha mindenkinek sikerülne, és fantasztikus, hogy Neked ilyen élményed van.

És hangsúlyozom még egyszer, hogy félreértés ne essék, nem azért nem sikerül ez sok esetben itthon, mert nem jó az anya hozzáállása a szüléséhez, vagy épp saját magához, hanem sok esetben a rendszer nem támogatja ezt a fajta hozzáállást. Te egy jó attitűddel, egy jó intézménybe, jó emberhez kerültél, ráadásul a párod is jelen volt és tudott segíteni is. Mindenki egészséges volt és hagyták, hogy megtörténjen a csoda. 

Hogy indult el az első szülésed?

Egyszer csak elfolyt a magzatvíz. Bementünk a kórházba éjfél körül. 18 órával később indult el igazán a szülésem. Addig vártak. Illetve 12 óra után kaptam antibiotikumot. Az orvosom délután 4-kor, amikor hazament, így szólt:

„Az orvosok 99%-a beindítaná ezt a szülést, de Ön jól van, a CTG-n látszik, hogy a baba is jól van. Várjunk reggelig!” Két órával később megjelentek az első kontrakciók. Este nyolc körül kezdtem el aktívan vajúdni. Hajnali háromnegyed egykor született meg Luca.

Milyen fantasztikus, hogy kivárták ezt az időt. Az első fájások megjelenésnél, hogy telt az idő?

Egyedüli kismama voltam a szülészeten, így enyém volt az alternatív vajúdó, végig a kádban vajúdtam. Már a közös vajúdóba is zuhany alá álltam, de, amikor saját szobám lett, akkor engedtünk egy kád vizet. Jött a hasamra folyton a víz.

Joli pár óra után érkezett meg iszonyatosan fáradtan, de a jelenléte így is hatalmas biztonságérzetet adott. És persze ott volt Pál, a férjem is. Joli a kádban rám tette a CTG-t. Csak egyszer szálltam ki onnan, amikor beöntést kértem.

A vajúdásod alatt milyen technikát tudtál használni, ami segítségedre volt a kontrakciók megélésében?

A légzéstechnikák segítettek leginkább. Az összehúzódások közben mély hasilégzéssel lélegeztem. Elengedtem a számat, és igyekeztem nem begörcsölni attól, hogy jön a fájdalom, hanem inkább ráülni és elengedni. Ez ment, működött. A kitolásnál pedig a tollpihe fújó légzést használtam, amikor el kellett lélegezni egy-egy összehúzódást. Pál készült zenével is, de amikor berakta kértem, hogy azonnal kapcsolja ki.

Azóta meghallgattad már?

Nem. Nem is tudom, hol tudnám elérni.

Szóval a légzés segített. És más is?

Igen, az aromaterápia is segített. Joli ajánlotta, így levendulavízzel készültem. Kis törülközőre csepegtetve tettem magamra. A fájdalom mérhetetlen, leírhatatlan, de most is úgy gondolok vissza a szülésre, hogy mennyire nagyon szép volt ez a hullámzás.

Egyre intenzívebben jöttek a fájások. Annyira erősen, hogy meg is ijedtem.

De a fülembe csengtek a sokszor ismételt mondatok: „A fájdalom a barátod.” és, hogy „Add át magad a hullámzásnak.” Könnyen eljöhet az a pont, amikor ezt vagy elkezded megélni, vagy a poklok poklát járod meg. Itt jöttem rá, hogy mindegy, hogy ki van körülöttem, lehet bármekkora is a támogatás, egyedül vagyok benne, és csak én tudom megcsinálni. Ezeknek a felismerése adott erőt ahhoz, hogy ezeket a sokszor hallott mondatokat magamévá tegyem, és valóban átadjam magam a szülésnek, és jelen legyek.

Átadtam magam, és onnantól tudtam együttműködni a fájásokkal. Ehhez képest viszont a kitolás kihívás volt. Azt nem kívánom senkinek.

Sok nő épp ezt a szakaszt éli meg könnyebben. Számodra mi volt benne ennyire nehéz?

Már megszoktam a korábbi érzeteket. Azt, hogy milyen érzés a kontrakció, mikor jön, meddig tart, hogy mikor múlik el. Fel tudtam rá készülni, de a kitolás egy nagyon durva és éles érzés volt. Azt éreztem, hogy szétszakad a gátam. Ekkor kértem Jolit, hogy adjon fájdalomcsillapítót, kéjgázt, vagy bármit, ami segíteni tud. De Joli úgy látta, már nagyon a végén vagyunk.

Pált is megviselte ez a rész. Én legalább tudtam, hogy miért ordítok, de ő nem. Azt mondta később, hogy nagyon nehéz volt látnia a szenvedésem, plusz a tehetetlenség, mert támogatni persze tudott, de enyhíteni a fájdalmamon nem. Joli lenyugtatott, és el tudtam jutni arra szintre, hogy ne kiabáljak, hanem az energiám befelé fordítsam.

Joli kétszer kérte, hogy emeljem meg a csípőm, úgy látta, hogy úgy jobb lesz a babának. A kitoláshoz kiszálltam a kádból, térdeltem egy ideig, utána valahogy a hátramra kerültem. Az orvos szinte nem is volt jelen, mindent a Joli vezényelt le. Tényleg innen már hamar meglett Luca, ráadásul beavatkozás nélkül. Egy óra lehetett a kitolási szakasz. Sikeres gátvédelemmel szültem.

Milyen érzések jártak át?

Sok mindenre nem emlékszem, de arra igen, amikor megszületett Luca. Úgy csusszant ki, mint egy kis fóka. És a fájdalmat egyszer csak elvágták. Az egyik pillanatban volt, a másik pillanatban semmi. Ez nagyon megmaradt. Pál is azt mesélte, hogy fantasztikus volt látni, ahogy megváltozik a tekintetem, ahogy görcsből szivárvány lesz.

Misztikum az egész. Tényleg elmész egy kapuig, ahol ott van élet és halál. Ha nem is teljesen tudatos szinten, de ez megtapasztalható. Nagyon szép érzés. Gyönyörű volt. És Luca is olyan ügyes volt benne. Nagyon sokat tud lelkileg adni a szülés. Nekem életem élménye. A gyermek születésével Te is megszületsz, mint anya és ezzel együtt egy elképesztő erő jár át:„Ide nekem az oroszlánt! Ha ezt megcsináltam bármire képes vagyok!” Aztán persze ez kopik, és jönnek a nehézségek, de a szülés élménye és ereje már az enyém marad.

Mi történt Luca megszületése után?

Négy órát töltöttünk együtt. Joli olyan fáradt volt, hogy csak négy órával később jött vissza párna nyomokkal az arcán. Ekkor már én is örültem, hogy elhagyhatom a szülőszobát, nagyon fáradt voltam. Pár órára beadtam Lucát a csecsemősökhöz, de utána mentem is érte.

Másnap a szülés minden pillanatát újra éltem. Euforikus hangulatban voltam: két napig (kb)megállás nélkül bőgtem. Iszonyat hormon kitöréseim voltak. Nem tudtam szabályozni az érzelmeimet.  

Közben valahogy nem vettem észre, hogy Luca nincs eleget mellen. Estére sokat sírt. Én is. A csecsemősök nem voltak segítőkészek. Elküldtek éjszaka. Ez az egyetlen rossz élményem.

Másnap egy csecsemős nővért fogadtunk plusz pénzért, aki külön csak ránk figyelt. Együtt fürdettük Lucát. Én nem láttam rajta, de a nővér sárgának találta. Az egy napos babám inkubátorba, infúzióra, kék lámpa alá került. Odajártam be hozzá szoptatni. Simogattam a picike lila kezecskéjét. Összeomlottam. Nagyon megviselt. Ezzel kezdődött el a kálváriánk az etetésével kapcsolatban.

Mi történt?

Ebben is hasonló vagyok az anyukámhoz. Nem tudott sokáig szoptatni minket. Az infúzió után is nagyon aluszékony maradt Luca. Elkezdődött egy ördögi kör. Szoptatás előtt-után mértem a súlyát, táblázatban statisztikát vezettem. Jött a szoptatási tanácsadó. A Szoptanít, és a tápszer. Három hónapos volt a Luca, amikor utoljára szoptattam, utána egy hónapig fejtem még, de alig jött valami. Elengedtem. Utána tápszert kapott csak, ami nagyon megütött. Ellentmondott ez az egész annak, hogy tudok szülni, hogy a dolgok természetesen is jól működnek. Szoptatni nem tudtam.

Hogy teltek így a hetek?

Az első pár hónapot nem sírom vissza. Szétstresszeltem magam. Járhatsz felkészítőkre, de arra nem tudsz felkészülni, hogy milyen az, amikor otthon van egy újszülött, és neked kell életben tartani. Alig mertem hónapokig kimenni a lakásból. Ezért kezdtem el szeptember végén Mamakörös csoportba járni. Így legalább volt heti egy fix alkalom, amikor ki kellett mozdulnom otthonról. Nehéz volt, és ez a második gyermekemnél sem ment sokkal könnyebben.

A második. Frida.

Ő szivárvány baba. Volt egy vetélésem. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy legyen-e egyáltalán Lucának testvére, de végül így döntöttünk, és persze jól is, csak akkor még ezt nem tudtuk. Teherbe estem újra, és most is imádtam terhesnek lenni. A vége persze nehezebb volt a másodikkal.

A körülmények is változtak közben. Nem volt választott orvosom vagy választott szülésznőm. A Szent Imrében is átalakultak a dolgok. Nem tudtam, hol lenne jó szülni, végül maradtam a Szent Imrénél, ott szültem. Négy szülésznő fordult meg körülöttem, amíg ott voltunk.

Hogyan indult el Frida?

Megint a magzatvíz folyt el először. Bementünk a kórházba ismét éjfél körül, de nem történt semmi másnap este hatig. Három óránként jártam CTG-re. Arra számítottam, hogy szépen felépül majd a folyamat, mint a Lucánál is, de ez nem épp így történt. Az utolsó CTG-nél este hétkor nem láttak semmit. Megvizsgáltak: egy ujjnyi, vastag méhszájat találtak. Nem volt reménykeltő a helyzetem.

Egyszer csak éreztem, hogy valami történik. Menstruáció szerű görcseim jelentkeztek. Elkezdtem mantrázni magamnak: Tágul a méhszájam és vékonyodik. Olyan jól sikerült, hogy 9-kor becsengettem a szülőszobára, és 9.12-kor megszületett Frida.  

Az ilyen gyors folyamat sokszor nagyon fájdalmas tud lenni. Te hogy voltál?

Iszonyatosan fájt, mert nem hullámszerűen jöttek a fájások, hanem folyamatos görcsölés volt. Nem volt pihenő idő, csak a folyamatos feszülés. Volt egy pont, amikor azt gondoltam, hogy ha ennél még rosszabb jön, akkor inkább császározzanak meg, mert nem fogom tudni végigcsinálni, de ez a pont nem jött el. De azért nem értettem, hogy ha ez az eleje, akkor mi lesz később. Mivel tényleg azt gondoltam, hogy ez csak a kezdte, ezért nem is indultam el a szülőszobára előbb, azt gondoltam még van idő. De ha öt percet vártam volna még, akkor ott szülök meg a kórteremben egyedül. Még mindig megrémülök, ha ebbe belegondolok.

Nem is értem, hogy tudtál kimenni.

Váratlan helyzet volt mindenki számára. Az egyik orvos – aki amúgy a vetélésemnél is vizsgált – az utolsó CTG-nél, az mondta, hogy talán holnap reggelre megszülök. Vele futottam össze később az 50 méteres folyosón, amikor már járni sem tudtam igazán. Csak támaszkodtam a három megállóm egyikében, amikor elment mellettem és így szólt: „Na, még egy balett-táncos.” – és megkopogtatta a hátam. Szóval így jutottam el a szülésznőkhöz. Megvizsgáltak, láttam a rémületet a szemükben: itt nincs már méhszáj. Minden szülőszoba tele volt, a leghátsó pedig nem volt még előkészítve. Oda mentünk be.

Kértem, hogy adjanak fájdalomcsillapítót, de erre már nem volt idő. Elkezdtem tolni. Pál már arra jött be, hogy majdnem kint van Frida feje. Viszont, amikor bejött sokat tudott segíteni azzal, hogy figyelmeztetett, hogy összpontosítsam az erőmet, hogy koncentráljak, ez eljutott hozzám. Így hármat nyomtam, és kint volt Frida.

Viszont a tágulási szakban egyedül vajúdtál.

Igen, igazi transzcendens élmény volt. Korábban csak attól féltem, hogy ezt az egészet – választott szülőnő hiányában – ne egyedül kelljen végig csinálni, de nem volt más választásom. Pál pedig abba a kórterembe, ahol voltam nem jöhetett be. Kint várt az osztály előtt.

Cserébe különös élmény ért.

A várandósságom alatt voltam egy szülésrebocsátó ünnepségen, ahol két Palya Bea dal nagyon megszólított. Az egyik a „Folyton nő” volt. Az utolsó trimeszterben nagyon sokat hallgattam, erősen hatott rám. Sokat sírtam miközben hallgattam. A másik pedig a „Hívlak téged”, ami az összes felmenőt szólítja meg. Ezek jártak a fejembe, és tényleg megjelentek a felmenőim: az anyai nagyapám és apai nagymamám nővérei, akiket nagyon szerettem, de  már nagyon régen meghaltak.

Körülvettek a család női felmenői, és ahogy kint lassan teljesen besötétedett, én egyre mélyebbre merültem a fájásom tengerében. Sötét volt a szobában, és én egyedül voltam. Amikor már négykézláb kapaszkodtam az ágyban, akkor észleltem, hogy ennek fele sem tréfa, és el kell indulnom, hogy valakinek szóljak.

A vajúdás iszonyatosan intenzív lehetett, ez is hozhatta ezeket a megéléseket, viszont, ha jól értem, akkor nem volt annyira nehéz a kitolás, mint Lucánál.

Igen, valóban. Az tök jó volt, mert míg Lucánál csak a fájdalmat éreztem, Fridánál éreztem, ahogy fordul bennem, éreztem, ahogy megérkezik a feje a medencémhez. Éreztem, ahogy jön lefelé. És olyan nagy szerencsém volt, hogy nem volt semmi komplikáció, és nem volt velem semmi dolguk a kórházban. Gátsérülésem sem lett.

Micsoda asszony!

Mondjuk ezért sokat is tettem a gátmasszázzsal és a málnalevél teával. Plusz, amikor kért a szülésznő, hogy lassítsak, akkor megtettem. Azt is el kell mondani, hogy mindkét lányom nem túl nagy babaként jött a világra.

Hátra volt még a méhlepény.

Az valahogy nehezen jött ki. Kérdezték, hogy érzem-e az összehúzódást, de nem éreztem. Sok idő telt el mire megszültem a méhlepényt. Utána körbetamponálták a méhem, mert úgy látták, hogy erősebben vérzek, mint ahogy kellene. Az nagyon rossz érzés volt. Kértem, hogy hagyják abba, de nem volt más választásom.

Utána viszont jött az arany óra.  

Három órán keresztül voltunk magunk. A végére már szerettem volna összeszedni magam, de a szomszéd szobában az egyik szülésnél komplikáció adódott. Fáradt voltam, mert akkor már 48 órája nem aludtam rendesen.

De a következő éjszaka sem volt sokkal könnyebb. 

Az első közös éjszaka Frida sokat sírt, én ekkor a fáradtságtól már vibrálva láttam, tápszert kértem, és azt gondolom, hogy ez nagyon jó döntés volt.  

A szoptatás könnyebben ment, mint Lucánál?

Frida nagyon tapadt. Én pedig megtanultam a leckét, és folyamatosan mellre helyeztem, dolgoztunk az ügyön. Jól is ment. Rengeteg tejem volt. Sokat le is fagyasztottam. Hét hetes lehetett, amikor egyik pillanatról a másikra, mintha elvágták volna. Alig volt tejem. Elkezdtem szaporítani. Ipari mellszívó gépet béreltem. Nem bíztam a véletlenre, de két hetente mindig volt egy nagy váltás. A hat hetes kontroll helyett, én a tizedik héten voltam ultrahangon, és úgy látta a doki, hogy nagyon aktívak a petefészkeim, és a méhnyálkahártyám is vastagodott, elkezdtem menstruálni. Valószínűleg a hormon ingadozás betett a tejtermelésnek. Frida most három és fél hónapos, most kapott először tápszert. Elkezdett riogatni a háziorvos, hogy nem fejlődik jól. A súlygyarapodása épp az alsó határon van. Beadtam a derekam, mivel én magam is úgy éreztem, hogy keveset eszik, és ráadásul igazán nincs is több tejem. Pótolni kezdtünk.  

Hogy vannak a lányok most együtt?

Persze van testvérféltékenység, de teljesen megértem Lucát, hiszen ez nettó trónfosztás. Felcsavarták rajta koppig a hangerőt, és nem lehet sehogy lehalkítani. Hamar kiborul mindenen, ráadásul az ovit is most kezdte. Nagy csomag.    

Visszatérve a Te testvéredre, az jutott eszembe, hogy talán mégis lehetett az ő története hatással a Te szüléseidre. Az a bizalom, amivel voltál magad, és a természet felé, talán abból is fakadt, hogy volt egy olyan fiatalkori tapasztalásod, hogy ez megy, hogy ez működik.

Könnyen lehet. Hiszen láthattam akkor, hogy ez így történik. Összeszorítja a szemét, és megvan a baba. Lehet.

Mindezek függvényében milyen csomagot tennél össze egy hamarosan szülő nőnek?

Nem szeretném, hogy elcsépeltté váljon, de nekem a bizalom adta a legtöbbet. A tested tudja, hogy mit kell tennie. Bízz magadban, bízz a testedben! És legyen melletted valaki, akiben maximálisan megbízol!

De egy másik megközelítésből érkező tanácsom is van: Legyen egy szép hálóinged, amit felveszel a szülőszobán. Én azt gondoltam, hogy tök mindegy mibe leszek, és végül olyan rosszul éreztem magam az XXL-es hálóingben, amit Lucával vittem. Nem éreztem jól magam benne, ahogy tologattam a folyosón. Szóval legyen egy szép szett! Jó megerősítés!

Újra másik téma: Ha szükség van rá, és megteheted, bérelj ipari komoly mellszívó készüléket. Szerintem mással nem éri meg próbálkozni. Nagy csomag, de nagyon megéri.

Egy újabb megközelítés: Írd le a szüléstörténetedet, addig amíg emlékszel rá. Vagy vezess naplót az első történésekről egy szép füzetbe.

És egy utolsó: Nekem nem esett jól a várandósságom alatt szüléstörténeteket olvasni. Nem szerettem volna máséhoz hasonlítani a sajátomat. Szerintem nem tesz hozzá, de egy-egy nehéz történet sokat elvehet.

A legeslegutolsó:  ha van lehetőség rá, akkor szervezz komatálat. Nekem a barátaim és a családom három héten keresztül hordta a kaját. Elmondhatatlan könnyebbség, hogy nem kell azzal foglalkoznod, hogy mit egyen a család. Innen is köszönöm nekik!

Akkor álljon itt most a Te pozitív megerősítő történeted, ez biztosan erőt adhat mások számára is!

A „Ha ezt megcsináltam, bármire képes vagyok!” – Timi meséli el szüléstörténetés bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Ha valaki nagyon szeretne természetes szülést, és csak erre készül, az se élje bele magát teljesen, mert bármikor közbe jöhet valami. – Eszti mesél Lili születéséről

Mit tudsz a saját születésed körülményeiről?

Sok mindent. Kislánykoromban többször is elmesélte Anyukám a születésem történetét.. Amikor terhes lettem, akkor újra felidéztük a történteket. Elmesélte a születésem előtti napot is: Amikor elkezdődött a vajúdása a dereka fájt, de még így is átmentek Apukám szüleihez ebédelni. A Nagymamám megerősítette a tapasztaltakat, ő is azt mondta, hogy ez már az lesz. Amikor hazaértek este még megpróbáltak aludni. Anyu persze nem tudott, csak Apu.

Hajnalban bementek a kórházba. Pasarétről átsétáltak a Kútvölgyibe. Időnként Anyu leült a kerítés szélekre, amikor jött a fájás. Apu nem volt bent a szülőszobán, akkor ez még nem volt szokás. 35 év távlatából azt mesélte, hogy fájt a vajúdás, de nem volt elviselhetetlen. Pedig rutinszerű gátmetszése is volt.

A körülötte lévő nők viszont ordítoztak. Anyut fektették, de amikor jött a váltás, mondták neki, hogy nyugodtan kimehet pisilni. Azt mondta, hogy nagy megkönnyebbülés volt, hogy felkelhetett és járkálhatott.

Micsoda idők.

Azért biztosan fájhatott neki, ráadásul segítség hiányában a levegőt is rosszul vette, amitől egyszer csak begörcsölt, összehúzta a görcs az egész testét. Amikor megszülettem én is kék voltam, de minden rendben lett. Sok hajam volt. Gyereknapon születtem.

Apukám anyukája a kórházi óvodában volt óvónő. Ismerte a szülésznőt, akinél születtem, így be tudtak menni az osztályra, és meg tudtak nézni.

Első gyermek voltál/vagy. Született testvéred?

Nem. Abban az időben egy 23 m2-es szuterén lakásban laktunk. Anyu úgy meséli, hogy ez volt élete legboldogabb időszaka. Annak, hogy nem lett testvérem részben anyagi okai voltak. Bár azt is mesélte Anyu, hogy annyira szeretett engem, hogy el se tudta képzelni, hogy ebbe a kapcsolódásba bele tudjon még engedni valakit.

A saját történeteden kívül milyen más születésélmény volt rád nagy hatással?

Sok barátnőm szült az elmúlt egy-két évben. Követtük, követjük egymást. Van egy zárt Facebook csoportunk. Ha valaki közel ér már a szülése időpontjához, akkor a párját is meghívjuk a csoportba, hogy tudjon értesíteni minket a fejleményekről. Mindig várjuk egymásról a híreket. Ez egy tradíció.

Amit mégis kiemelnék, hogy egy közeli barátnőm pár héttel az én szülésem előtt szült kint Berlinben. Leírta részletesen a szülése történetét. Jó élmény volt számára. Számomra pedig erőt adó. Felpörgetett a szülés előtt.

Érzékeltetek különbséget az ottani és az itthoni terhesgondozás kapcsán?

Kint sok védőnő szülésznő is, illetve szoptatási tanácsadással is foglalkoznak. Emiatt nagyon kompetensek. A baba megszületése után sokkal gyakrabban mennek ki a családokhoz, és talán többet is tudnak segíteni.

A kórházban ott sem lehet választott orvosod. A barátnőm esetében ez nem volt gond, mivel bizalommal volt az intézmény felé. Mindegy, hogy ki van bent. Különbségek persze ott is vannak. Épp műszakváltás idejére esett a szülése. Az egyik orvos kifejezetten egy testhelyzetet javasolt, a másik arra ösztönözte, hogy úgy mozduljon, ahogy szeretne. Végül az ágyon térdelve szülte meg a babáját..

Nyilván jobbak a körülmények, pl a kórházi kaja,  mint a legtöbb hazai intézményben. Több családi szoba is volt például az osztályon. Bárki hozzáférhet, de arra sem néznek rossz szemmel, aki a szülés után haza szeretne menni. Egy másik barátnőm, aki szintén Berlinben szült, a második gyereke születése után pár órával hazament.

Van egy Hollandiában szült barátnőm is. Ott megint minden más. Sokkal kevesebb vizsgálat van, genetikai vizsgálatok szinte nincsenek is. Igyekeznek a terhességet és a szülést természetes folyamatként meghagyni, és nem beavatkozni. Ott a védőnői ellátás még több segítséget ad a gyermekágyas időszakra.

Térjünk vissza rátok! Milyen körülmények közé érkezett a babátok?

Meg volt már a fejünkben, hogy mikor szeretnénk a gyermeket. Mégis meglepetés volt, mert ahogy útjára indítottuk a folyamatot rögtön, elsőre összejött. Nem gondoltam, hogy ennyire egyszerű lesz. Sok nehéz ellenpélda volt a baráti körünkben.

 Vietnamban fogant meg Lili. Made in Vietnam.

Szóval készültünk rá, és mégis váratlanul ért minket.

Mik voltak a várandósságod első jelei?

Fizikai szinten még nem éreztem semmit, de lelkileg nagyon is. Nem feszültek a melleim, nem volt hányingerem, de mégis éreztem, hogy valami történik. Késett, úgyhogy csináltunk egy tesztet, ami pozitív lett.

Nem vagyok egy megérzős fajta, de ezt is, és a szülés megindulását is megéreztem. Na de erről majd később…

Meddig vártatok a hír publikálásával?

Pár napon belül megosztottuk egy-két közeli barátunkkal. A szülőknek csak a hat hetes ultrahang után mondtuk el. A szülinapomat ünnepeltük a szüleimmel. Felvettük a reakciójukat videóra. „Hoztunk még valamit Vietnámból.” – és odaadtam az ultrahang képét. Anyunak hamarabb esett le… Cukik voltak.

Dani szüleinek a vietnámi élménybeszámoló képei közé csempésztük be az ultrahang felvételt.  A többieknek csak három hónap után meséltük el, hogy Lili úton van.

Milyen volt a várandósságod?

Most 5 hónapos Lili, mégis olyan, mintha ezer éve lett volna a terhességem. Nehéz visszaemlékezni rá. Jó terhességem volt. Nem volt semmi bajom. Nem hánytam. Hányingerem sem volt igazán. Talán fáradékonyabb voltam. De fizikailag semmi kellemetlen tünetem nem volt. Nem lett a lábam  visszeres, nem puffadtam, nem vizesedtem. Lehet, hogy a vékony alkatom segített, nem tudom… Az utolsó egy hónapban kényelmetlen volt az alvás, de az sem volt igazán vészes.

Az pedig szuper élmény volt, hogy a barátnőimmel ennyien voltunk együtt terhesek. Barátnők, rokonság… egy éven belül 10 baba született a környezetünkben. Jó, hogy ezt az időszakot nem egyedül éltem meg.

Hogyan választottatok kórházat?

A Szent Imréhez tartoztunk. Jókat hallottam korábban róluk. Tudtuk, hogy természetes szülés párti kórház, jó orvosokkal, de a barátaink, akik fél évvel előttünk szültek nem meséltek jókat az aktuális körülményekről az alapján, amikor elmentek megnézni, és végül a magánkórház mellett döntöttek. Emiatt és az akkori átalakítások miatt is, más lehetőség felé néztünk. Azért sem volt nehéz egy magánklinika mellett dönteni, mert nekem, amúgy sincs TB-m. Az ENSZ-nél dolgozom, így külföldi biztosításom van. Mindegy volt, hogy állami kórháznak vagy magánkórháznak fizet a biztosító. Így az összes vizsgálaton magán rendelőkben voltam. Ez nagyon kényelmes volt.

Miért épp a Duna Medical-t választottátok?

Barátainknak nagyon jó tapasztalata volt a Duna Medical-lal. Ráadásul a dúlánk is az ott dolgozó szülésznő-orvos párost ajánlott..

Hogy készültetek a szülésre?

Jártam a dúlámhoz havi rendszerességgel. Beszélgettünk és masszírozott.

Voltunk Hypnobirthing felkészítőn. Plusz a választott szülésznő páros által tartott szülésfelkészítőn is voltunk. Jó volt közelebbről megismerni őket, és mindent elmondtak az ottani körülményekről.

Ezeken az alkalmakon  Danival együtt megtanultuk a légzéstechnikákat és több vizualizációs gyakorlatot is. Én sokat olvastam is a témáról. Jártam hozzád jógára.

Nagyon szerettem volna, hogy minden jól alakuljon.

A tanult technikák közül tudtál  valamit használni a vajúdás alatt?

Félig-meddig. Nem pont úgy, ahogy gyakoroltuk, de kb. igen. Az elnyújtott kilégzés technikáját tudtam használni. Ráadásul volt egy jó póz, ami működött. Egyszerű négykézlábas helyzet volt az ágyon vagy a kanapén. Négykézláb helyzet, de úgy, hogy az ülőcsontok a sarkaimnál voltak. Csak ez működött. Jól lehetett benne vonaglani. Tudtam, hogy jön egy hullám, hogy kibírom, majd mintha elmosták volna eltűnt. Csak nagyon hamar jött a következő.

De a többi tanult technika is fontos volt, már a szülést megelőző időszak stresszoldásában is. Már akkor is segítettek a vizualizációk.

Hogyan indult be a szülésed?

Abban az időben hónapok óta lakást kerestünk. Egy héttel a szülés előtt lett meg az igazi. Reménykedtünk, hogy addig bent marad Lili, amíg aláírjuk a szerződést. Mondogattuk is neki, hogy „Lili maradj még bent pár napot!” Minden jól is alakult, megvárta.  Csütörtöki napon mentünk aláírni a szerződést, és én már lelkileg éreztem, hogy itt készül valami. Mondtam is Daninak, hogy szerintem ma éjszaka lesz valami. Az ügyvédnél valami nem stimmelt a papírokkal, így másnapra hívtak vissza minket. Szerencsére az ügyvéd javaslatára írtunk egy meghatalmazást, hogy Dani aláírhat a nevemben, ha már beindulna szülés. Éjszaka el is indult. Lili tartotta a timeingot, csak mi nem…

Az első fájások megjelenésénél éreztem, hogy ez már az lesz, de azt nem tudtam, hogy hogy fog kifutni. Tudtam, hogy ezek akár napokig is eltarthatnak. Éjszaka fél 2-kor kezdődtek.

Egy órán keresztül vártam, és csak utána ébresztettem fel Danit. Ideje volt, mert csak az első egy-két fájás volt húszperces, utána rögtön a 10 percesek, és nagyon gyorsan az 5 percesek is. Gyors vajúdás volt.

Hívtuk a dúlát, a szülésznőt. Tartottuk végig velük a kapcsolatot. Úgy volt, hogy egy óra múlva átjön a dúlám, de meggondoltam magam. Úgy éreztem, jobb ketten Danival. Hogy őszinte legyek én a vajúdásnak ezt a részét élveztem a legjobban. Azt hittem rosszabb lesz, de nem. Volt ez a már korábban említett térdelős póz, a légzés, Dani, zuhany. Aludni nem tudtam, de minden nagyon meghitt volt. Próbáltam enni, nem annyira sikerült.

Végül három perces fájásokkal mentünk be. Az kemény volt. Harmadikról le a lépcsőn… be a kocsiba… Rövid út volt, de nagyon rossz. Nem tudtam a megszokott rituálémat csinálni. Nagyon fájt bekötve ülni az autóban. És a buckák…

Mihez tudod hasonlítani ezeket az érzéseket?

Erre nagyon nehéz visszaemlékezni. Tudom, hogy mindenki ezt mondja, de tényleg nincs meg a fejemben. Szokták mondani, hogy olyan, mint egy menstruációs görcs. Nekem nem annyira volt olyan. Inkább hullámszerű volt az egész. Amit ebben a kiválasztott sarokülős pózban tudtam jól viselni. Csak ez működött. Jól lehetett benne vonaglani (bármennyire is viccesen hangzik, de tényleg). Tudtam, hogy jön egy hullám, hogy kibírom, majd mintha elmosták volna eltűnt. És nagyon hamar jött a következő.

A kórházban mi történt?

Amikor beértünk ott volt a szülésznőnk és már a dúla is. Lepakoltunk. Megvizsgált. Azt mondta, hogy kész vagyok, úgyhogy lassan nyomhatok. Ki vagyok tágulva. Én csak azt reméltem, hogy legalább 3 ujjnyi legyek, erre álmaimban sem gondoltam volna.

Sajnos a kádas szülőszoba nem volt szabad. Front lehetett, mert vagy öt szülés folyt egyszerre. Aznap délután picit esett a hó.

Ekkor már tolófájásaid voltak?

Igen, és ez a része már nem volt olyan jó, nagyon elhúzódott a kitolási szakasz: négy óra volt.. Az eleje igen, de a második fele nagyon elhúzódott. Totál kipurcantam. Valahogy nem voltak elég erősek a fájások. Éreztem, hogy erőlködőm, és nyomok, de nem jöttek az igazi visszatarthatatlan fájások. Ekkor kérdezte meg a szülésznő, hogy adhat-e egy olyan tampont az egyik orrnyílásomba, amin oxitocin van. Ez egy nagyon pici adag csak. Nem is ért semmit. Ekkor merült fel, hogy bekötnének oxitocint. Nagyon jó érzés volt, hogy mindent egyeztettek, megkérdeztek. Semmit nem csináltak úgy, hogy nem egyeztem bele. Éreztem, hogy ki vagyok merülve, és ez talán tényleg megoldás lehet, de nem sokat éreztem az infúzióból sem.

A legvégén bejött az orvos is. Ő is nagyon hosszúnak látta ezt a kitolási szakaszt, és Lili szívhangja is változott. Amikor elkezdtem a tolásokat, akkor spontán megrepedt a burok, és még tiszta volt a magzatvíz, de egyszer csak ez változott, mekóniumos lett. Lili bestresszelt. Így közös megegyezéssel elkezdte nyomni a hasamat az orvos. Felállt egy fellépőre, és fentről nyomta.

Nem tudom, hogy enélkül mi lett volna. Gátmetszésem is lett. Ennek a teamnek évente egy-kettő ilyen beavatkozása van, de sajnos most muszáj volt megtenni ezt a lépést. Engem már nem érdekelt, csak túl akartam lenni rajta.

Egy darabig nyomott az orvos. Ez csak egy rásegítés volt, amivel gyorsítani szerették volna a folyamatot. Egy ponton mondta a szülésznő, hogy elég. Így az utolsó pár nyomást már én hoztam létre. Nagyon jó érzés volt, hogy a legvégét már én csináltam megint segítség nélkül. Én nyomtam ki. Lilivel hoztuk össze ketten. Ez nagyon fontos volt a számomra.

Dani, hogy élte meg ezt a folyamatot?  

Számára kívülről nagyon vad volt ez a beavatkozás. Egy 90 kilós ember teljes erőből nyomta a hasamat.

Kiderült számotokra, hogy miért nyúlt el ennyire a kitolás?

Azt mondták, hogy ha gyors a vajúdás, akkor kimerülhet a méh. Éreztem, hogy valóban nem is igazán erősek a hullámok. Minden pózt kipróbáltam, de semmi nem hozott erősebb tolófájásokat. A végén fekve született meg Lili, mert más helyzetet nem tudtam elképzelni, annyira erőtlenné váltam. Pedig szabadkezem lett volna a testhelyzet választásában. Mindenki támogatott, segített, de nem volt máshoz erőm.

Ma már tudod, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, hogy elkerüljétek ezt az irányt?

A kitolási szakaszban az volt a nehéz, hogy korábban a felkészítők sem erre fókuszáltak. Úgy érzem, hogy nem voltam eléggé felkészülve erre a szakaszra. Azt hittem, hogy jön magától a visszatarthatatlan nyomási inger, de nem jött.

Közben a légzéstechnika sem működött jól. A dúla és a szülésznő is segítettek, hogy hogyan nyomjak, de a fáradtságtól nem tudtam jól csinálni. A fájások sem voltak hatékonyak, de az én technikám sem volt hatékony. Fejből nyomtam és nem a hasba. Próbáltak segíteni, amikor látták, hogy magamtól nem érzek rá a dologra. Segített is, de nem volt elég. Nem tudom, hogy hogyan lehet, de jobban kell erre a szakra is készülni.

Egyfelől mindig lehet jobban és jobban készülni, másfelől meg lehetetlen mindenre felkészülni a szülés kapcsán! Sokat segít egy ilyen helyzet után, ha át lehet beszélni az ottlévőkkel, hogy mi történt pontosan a folyamatban. Nektek sikerült ezt együtt feldolgozni?

Igen. Átbeszéltük a történéseket. Nem emlékeztem mindenre. Többször is megkérdeztem, hogy hogy mint voltak a dolgok. Danival, a szülésznővel is átbeszéltük. Sőt a team is összeült utána. Pár héttel később a dúlánkkal is átbeszéltük a történteket.

Nagyon szerettem volna természetes úton szülni, és azt is tudtam, hogy ez egy olyan team, aki nem csinál semmit feleslegesen. Szóval, a döntésük mögött biztos nyomós ok volt. Maximálisan bíztam, bízom bennük, de a beavatkozástól úgy éreztem, mintha én nem tudtam volna megcsinálni. Megfelelési kényszereket hozott belőlem elő ez a tudat. Mégis a gátmetszés fáj leginkább lelkileg. Szerettem volna nagyon elkerülni. Ráadásul az első hetek nagyon kellemetlenek voltak miatta. Sajnálom, hogy így alakult, de a döntéseket nem kérdőjelezem meg. A végére minden erőm elfogyott.

Mesélj még kérlek arról, hogy Dani, hogyan tudott segíteni a vajúdás alatt a számodra?

Ő azt gondolja, hogy nem tudott, pedig nagyon is. Amikor ketten voltunk még otthon, akkor tudtunk még fájások között beszélgetni, ez nagyon jó volt. Mérte a fájások közötti időt. Volt, hogy csak feküdtünk az ágyon, és két fájás között átöleltük egymást. Szép pillanatok voltak.

Az elindulás, az autózás, a vezetés már inkább filmes jelenethez hasonlított. Siettünk. A parkolás is furán van a kórházban. Fel kell hívni egy számot, amikor megérkezel. Türelmetlen voltam.

A szülőszobán pedig végig fogtam, szorítottam a kezét, és majdnem eltörtem. Itatott, meg próbált etetni, bár az nem nagyon ment. Nagy segítség volt a jelenléte, még akkor is, ha ő azt gondolja, hogy nem tudott segíteni. Pedig már az is nagy segítség, ha valaki inni vagy enni ad.

Nehéz volt átélnie ezt a folyamat. A vér és a különböző testnedvek nem zavarták, de a lelki része nehéz volt számára. Nem volt könnyű látnia, hogy szenvedek. A végén pedig már aggódott is.

A dúla, hogyan vett részt a folyamatban?

Danival felváltva mosogattak vizes törülközővel. Masszírozott illóolajokkal. Amennyire tudtunk beszélgettünk a fájás szünetekben. Biztatott. Mivel látta, hogy lassan halad a folyamat, azt mondta, hogy ez lesz az igazi gátvédelem. Ugyan ez nem jött össze, de végig tartotta bennem a lelket. Jó csapat voltak együtt a szülésznővel is.

Látszódott Lilin a stressz?

Nem. Jó Apgarral született. Nem volt para az egész, de talán lehetett volna, ha még jobban elhúzódik a kitolás. Lili nagyon cuki volt. Sok időnk volt együtt. Szép volt nagyon az aranyóra.. Amikor elvitték vizsgálatokra, akkor eresztettem le. Teljesen kipurcantam. Sok ideig nem tudtak átvinni a szobámba sem. Kaptam infúziót is. De egy jó ideig nem tudtam felállni. A tolókocsiba is csak harmadszori próbálkozásra sikerült átülni.

A figyelmem közben kifelé is elkezdett nyílni. Egyszer csak meghallottam, ahogy üvöltenek a másik szobában. Rögtön PTSD-m  (poszttraumás szindróma) lett. Kívülről nagyon ijesztőnek hangzik.

Meddig voltatok bent a kórházban?

Lili koradélutánra lett meg. Utána két éjszakát voltunk bent még családi szobában, hármasban. Lili végig velünk volt. Ha akartunk volna, maradhattunk volna még, de szívesebben mentünk haza.

Milyen segítséget kaptál akár a gátsebedet, akár a szoptatást illetően?

Elmondtak pár dolgot a kórházban. A dúlám  ajánlott egy olajat a gátsebemre, ami nagyon sokat segített. Az első zuhanyzás élménye horror volt. Próbáltam óvatosan nyúlkálni, de nagyon fura volt, amit ott találtam. Nem volt jó, ráadásul nehezen tudtam járkálni. Inkontinencia problémám is volt. Szerencsére tudtam, hogy ilyen lehet, mert az egyik barátnőm pár héttel korábban mesélt róla, hogy neki milyen tapasztalata volt. De ha ő nem meséli el, akkor biztos nagyon megijedtem volna. Az első pár napban minden felállásnál jött… nem tudtam mit csinálni. Rohantam a wc-re. Persze volt betét, meg bugyi, de ha Zsófi nem meséli el előtte, akkor nagyon megijedtem volna. Egyeztettem a nővérekkel is, azt mondták ez normális. Gyorsan javult a helyzet, kb. 2 hónap alatt elmúlt az inkontinencia, pedig azt gondoltam, hogy sose fogok meggyógyulni.

2 hónappal a szülés után elmentem egy  medencefenék állapotfelmérésre. Már a szülés előtt eldöntöttem, hogy mindenképpen szeretnék majd ilyet.

Rendben volt az eredménye?

Voltak gondok például fájt nagyon a farokcsontom, de már azóta is sokat változott az állapotom. Magától és a  gátizomtornától is. Most is végzem ezeket a gyakorlatokat. Az inkontinencia elmúlt teljesen, de az elején még a hordozás is fájt. Nem is ajánlották. Próbáltam minimalizálni.

Hol csinálták ezt a felmérést?

A  TritonLife-ban. Ez nem orvosi, hanem gyógytornász által készített felmérés volt. Lehetett volna orvoshoz is menni, de erre nem volt szükség. Összetett vizsgálat volt. Volt, amit manuálisan végeztek, volt, amit egy készülékkel. Az érzékelőket t rámrakták, és szorítani kellett, a gép pedig mérte, hogy milyen erősen tudok szorítani.

Hogy alakult a szoptatás?

Szerencsére a szoptatással semmilyen problémám nem volt. Az elején izgultam. Hiába tudtam, hogy a tejbelövellés 3-4 nap is lehet, mégis elkezdtem izgulni. A dúlám ajánlott egy szoptatási tanácsadót. A szülés előtt pár héttel eljött hozzánk egy konzultációra.Sok hasznos dolgot mondott el. Egy játékbabán mutogatta meg a pózokat. Mivel az elején fájt egy kicsit a szoptatás, és bizonytalan voltam, ezért a kórházból is felhívtam. Videót kellett küldenem, hogy hogyan csináljuk, az alapján mondott még hasznos tippeket.  Mivel tényleg nem jött az elején a tej, ezért rásegítettemfejéssel az ő iránymutatása alapján.

Volt mellszívónk, de először kézzel fejtem, ahogy a szoptatási tanácsadó javasolta. Röhejesnek találtam, biztos voltam benne, hogy semmi nem fog történni, de a tanácsadó által küldött videó nagy segítség volt a technika elsajátításában. Megpróbáltam, és rögtön jött pár csepp. Kiabáltam Daninak, hogy hozzon valamit, amibe fel tudjuk fogni. Egy kiskanálnyi jött ki először. Lefotóztuk. El is küldtem a képet a szoptatási tanácsadónak. Megdicsért.

Az már nem előtej volt, hanem átmeneti tej. Utána fejtem azért a gépfejővel is. Így az első ilyen fejős napokon kiskanállal etettük Lilit, de utána szépen beindult minden. Nem is kellett tápszer. Ügyes volt Lili. Minimális sebesedésem volt, de ezentúl nem volt semmi gond.

Nagyon fontos volt, hogy előtte ott volt nálunk a tanácsadó, és ki tudtam próbálni a játékbabán a pózokat. Jó volt, hogy nem ismeretlenül hívtunk fel valakit, hanem már tudta, hogy kik vagyunk. Nem is kellett személyesen kijönnie, hanem a videók szuperül segítettek. Én pedig rögtön magabiztos lettem. Olyan volt, mint egy védőháló. Jó volt, hogy kérdés esetén volt kihez fordulnom. Később is beszéltünk.  A három hetes növekedési ugrás után, Lili fuldoklott a tejben, emiatt sokat sírt a szoptatásnál. Akkor is konzultáltunk. Segített.

Mi a Te tapasztalataidra épülő túlélőcsomag, amit összeállítanál egy most szülő nő számára?

Sok tanácsom van. A teljesség igénye nélkül nem fontossági sorrendben a következők:

Nekem sokat adtak a szüléstörténetek. Ina May Gaskin könyve, amiből Te is felolvasol a jógaórákon, vagy az Orgazmikus szülés című könyvet is szerettem Szerettem ezeket a várandósság vége felé olvasgatni.

Sokat segített, hogy a környezetemben lévő barátnőkkel beszélgettünk a szülésrő, gyereknevelésről. Tök nagy szerencse, hogy a legközelebbi barátaimmal meg tudjuk ezeket osztani egymással, és tudunk egymásnak tanácsot adni és segíteni.  A szoptatási tanácsadó nagyon jól jön, jól jöhet. Lehet, hogy nincs rá szükség, de ha igen, akkor szuper, hogy már van egy kapcsolat, ráadásul a baba születése előtt sok hasznos dolgot el tud mondani.

A szülésfelkészítők is hasznosak voltak. Az elméletet el lehet olvasni könyvekből, de a praktikus részét, a légzés technikákat, a relaxációt ott lehet elsajátítani. Az ott tanultak nagy részét, ha picit módosítva is, de használtam a vajúdás alatt. Jó inspiráció volt.

Biztonságot adott az is, hogy tudtam nem állami kórházban szülök. Örülök, hogy nekem erre volt lehetőségem. Nyilván állami kórházban is lehet jó a szülésélménye valakinek, de nekem az nagy biztonságot adott, hogy tudtam, hogy kik lesznek ott. Fontos volt az orvos és a szülésznő szemlélete is. De tudom, hogy erre nem mindenkinek van lehetősége. De az anyagiaktól függetlenül a tájékozódás fontos: érdemes bemenni a kórházba, vagy a kórház szülésfelkészítő videóit megnézni, ha van ilyen.

Jó volt, hogy volt dúlánk. Ha be lehet vinni az adott kórházba, ahol szül a kismama és meg is engedheti anyagilag a pár magának, akkor mindenképp érdemes választani dúlát. Már a szülés előtt is sokat segített. Fontos, hogy legyen egy olyan ember, aki kifejezetten az anyával foglalkozik. Daninak is sokat számított. Ráadásul a szülés után pár héttel eljött hozzánk. Átbeszéltük a szülést. Ott volt  Lili is, ő is meghallgatta a születése történetét. Segített a feldolgozásban is. Utókövetett minket.

És nagyon fontos a regeneráció. Aki teheti menjen el egy gyógytornászhoz vagy orvoshoz egy medencefenék  állapotfelmérésre. Derüljön ki időben, hogy nincs-e sérülés vagy olyan állapot, amit kezelni kell. Ha minden simán megy a szülésnél, akkor is érdemes ezzel foglalkozni. Én a hat hetes kontroll mellé ezt is kötelezővé tenném.

Tudom, hogy ennek jelentős része sok pénzbe kerül, nem része az alapellátásnak, de ha valaki megengedheti magának, akkor ezek nagyon hasznos segítségek lehetnek.

Nincs traumatikus szülésélményem, de csalódott voltam. Nehéz volt a vége, és a gátmetszést nagyon szerettem volna elkerülni. Olyan érzés maradt bennem, mintha nem sikerült volna valami. Az első napokban ezek az érzések nagyon jelen voltak, de most már máshogy látom. Amikor Lili születése után pár héttel beszéltünk, akkor fontos, volt, hogy azt írtad, hogy nincs egyszerű, könnyű szülés. Hónapokkal később visszanézve összességében pozitív élmény, de az elején nehéz volt.  Van, hogy cukormázas vagy orgazmikus egy szüléstörténet, de az sem könnyű. Ez biztos.

Szóval az utolsó jó tanács, hogy ha valaki nagyon szeretne természetes szülést, és csak erre készül, az se élje bele magát teljesen, mert bármikor közbe jöhet valami.

A Made in Vietnam – Eszti szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Épp egy hónapja született meg második gyermeked, lánykád, Franciska. Hogy vagytok?

Jól, köszönjük, de azért így a két gyerekkel nem egyszerű. Ricsi, a nagyfiam igazán aktív. Ráadásul, amikor hazajöttünk a kórházból, akkor beteg lett. Egy hétig nem ment oviba. Amúgy is úgy terveztük, hogy itthon lesz, de így nem lett épp ideális az összeszokás. Nem jött jól ki, de ezt leszámítva minden rendben.

Elképesztő gyors szülésed volt. Én most mégsem vágnék bele ilyen gyorsan a közepébe. Menjünk sorba! Mit tudsz a saját születésedről?

Hatalmas hó volt. Apukámmal ment be Anyu a kórházba. Mivel az orvos épp ekkor ért rá, ezért beindították a szülést. A szokásos oxitocinos történet. Ráadásul aznap nagyon sokan szültek. Anyu a folyosón kapott helyet. Fázott kint a hidegben. Nem törődtek vele. Csak ment a szokásos futószalag. De végülis itt vagyok.

Amúgy képzeld, fiúnak vártak. Az akkori ultrahang készülékek nem adtak olyan jó képet. Én meg épp úgy rakhattam a kezem, hogy úgy tűnt, mintha fiú lennék. Zolika.

Apu valamit sejthetett, mert a születésem előtt, mielőtt elment volna a kórházból még odaszólt Anyunak, hogy ha lány lennék, akkor legyek Judit. Így kaptam a nevem.

Milyen érzésekkel vártad az első szülésélményed?

Mindenképp természetesen szerettem volna szülni. Féltem a császártól, féltem az epidurális érzéstelenítéstől, az altatástól. Mivel már a 41. héten jártunk, attól is féltem, hogy egyszer csak rám tör valahol a szülés, a vajúdás. A sors segített. Nem kellett otthon vajúdnom. Pontosan tudtam, hogy mi fog történni, hogy mi vár rám a kórházban.

Szóval be kellett indítani a szülést. Úgy, ahogy most Franciskával való szülésemet is, de erről majd később…

Ricsinél viszont már tudtuk előző nap, hogy befogják indítani. Ballonos indítás, oxitocinnal.

Sok anyuka arról számol be, hogy az oxitocinos fájások sokkal kellemetlenebbek, mint a természetes fájások. Hogy élted meg Te ezeket a fájásokat?

Sokkal rosszabbul éltem meg az elsőt, mint a mostani szülésemet. Tudtam, hogy vissza lehetne utasítani a beavatkozásokat, de már nagyon szerettem volna, hogy kijöjjön. Így tettem azt, amit mondtak. Nem is tudtam, hogy mi van az infúzióban, úgy kötötték be.

Mi volt a folyamat?

Bementünk előző este a kórházba ballonos indításra. Másnap reggel burkot repesztettek. Nézegették a CTG-t, kaptam antibiotikumot a streptococcus fertőzésem miatt. Majd megkaptam az oxitocint. Azt gondolták, hogy majd csak délutánra, vagy inkább estére lesz meg a baba. A férjem úgy gondolta, hogy akkor ő még el is megy dolgozni, de nem engedtem el, mert a fájások nagyon hamar elindultak. Pár órán belül már tolófájásaim lettek. A szülésznők nem akarták elhinni. Elküldtek wc-re, de ettől még a tolófájások megmaradtak.

Mennyi idővel voltatok ekkor az infúzió után?

Nem tudom pontosan, de az oxitocin után kb. két és fél órával Ricsi szőke kis hajával megszületett. A mellemre került. Gyönyörű cuki, pufók baba volt.

Milyen helyzetekben vajúdtál?

Az ágyon feküdtem.

Jobbra, balra fordultam a szülésznő javaslatára. Azt gondolta, hogy ettől gyorsítani lehet a folyamatot. Azt mondta, hogy a fájdalmat kell erőltetni. És nekem nagyon fájt.

De végül hamar megszületett Ricsi.

Ehhez képest most Franciskával, hogy történt?

Egy hétfői napon született meg Franciska, de már egy héttel korábban úgy látták, hogy kevés a magzatvizem. Ezért péntekre visszahívtak egy újabb vizsgálatra. Ismét kevésnek bizonyult a magzatvíz. Vasárnapra újra visszahívtak. Addig igyekeztem többet pihenni. Vasárnap reggel már Bencével mentünk be együtt. Ekkor ugyan jobban látszott a magzatvíz mennyisége, de átgondolta az orvos és inkább indítást javasolt vasárnap estére.

Amikor bementünk kaptam egy szobát. Az Istvánban, már rögtön abba a szobába kerülnek az indításosok, ahol szülni is fognak. Átkértem magam abba a szobába, ahol Ricsit is szültem. Pici, kényelmetlen szoba volt, de kényelmetlenség ellenére ragaszkodtam a régihez.

Borzasztó éjszakás szülésznő volt. Felrakta a ballont, de nagyon gyakorlatlan volt. Mindent elrontott. Többször félre is értettük egymást. Ki akarta venni a ballont, de ezt nem mondta meg érthetően, azt hittem már jön is az oxi. Szerettem volna, hogy akkor gyorsan hívjuk előtte be Bencét. Ő pedig sürgetve ezt kérdezte: Meg akarja szülni ezt a kisbabát?! Mielőtt kivette a ballont riogatott, hogy ettől mindenki fél és ez fájni fog. Nekem ez nem volt meglepő, már egyszer átéltem.

Tudtam, hogy nem szabad vele foglalkozni. Hogy el kell engednem a fülem mellett. És ennek ellenére voltam még kedvesebb vele, hogy ne kapja fel a vizet. Közben erősítettem magam, hogy ne vegye el a jókedvemet. És reggelre tényleg jobb is lett minden.

El tudod mondani, hogy fizikailag milyen érzés egy a ballonos indítás?

Idegentest érzetem volt. Hogy valami van ott, ami tágít. Fájt. Ez egy hosszú gumicső, amit feldugnak, és valahova beakasztanak. Ez nem ment a szülésznőnek. Ha fent van a cső, akkor vizet pumpálnak bele. Kicsit olyan, mint egy lufi. Közben óriás betétet kellett viselni, mert itt-ott szivárog ez-az. Kényelmetlen volt, de lehetett aludni azért tőle. Bár én sokat nem tudtam.

Rábeszélt a szülésznő, hogy vegyek be a fájdalomcsillapítót, mert attól majd könnyebben elalszom. Nem volt jó ötlet. Én sosem szedtem altatót, sem semmilyen tudatmódosítót, így az éjszakai pisilésnél nagyon elszédültem a gyógyszertől, ezen persze el elkezdtem pánikolni, így már nem tudtam visszaaludni.

Ráadásul nem épp fitt állapotban mentem be a kórházba. A kisfiam egy elég aktív gyerek. Alapvetően fáradt voltam. És stresszes, mert nem tudtam rendesen otthon magamnak összepakolni. Az első szülésemnél legalább előtte másfél hónapot pihenhettem, de most ez kimaradt.

Nem könnyű időszak… Mikor vették ki a ballont?

Amikor talán 3-4 ujjnyira kitágultam. Ekkor burkot is repesztettek. A reggeli szülésznő nem volt elégedett az eredménnyel. Azt mondta, hogy ez a tipikus ballonos tágulás. Nem elég. Ekkor megkérdezte, hogy vannak-e fájásaim és én mondtam, hogy sajnos nincsenek. Akkor így fogalmaztak:

“Akkor most jön a fincsi oxi.”

Mivel korábban indították a szülést, mint ahogy terveztük, így nem volt meg a vizsgálat eredménye. Automatikusan jött az antibiotikum. De a reggeli szülésznő legalább profi volt. Megnyugodtam. Tudtam, hogy gyakorlott és jófej.

Ekkor ment be Bence hozzád?

Igen, és alapvetően ketten voltunk a szülőszobán, magunkban. Ha kellett valami technikai segítség, akkor Bence szólt a szülésznőknek és jöttek is.

Hogyan töltöttétek el a vajúdás rövidke idejét?

A szülésfelkészítődön gyakoroltuk a szülőpozíciókat. Ezek jól működtek. Egy ideig ugyan ágyon feküdtem.

Az oxitocin infúzió után a szülésznő azt javasolta, hogy feküdjek le és váltogassam az oldalamat. Bennem csak az volt, hogy nem, nem, nem… Közben helyhez voltam kötve a CTG miatt. Idegesítő volt nagyon.

Amikor egyszer pisilnem kellett, akkor levette a szülésznő rólam a CTG-t.

Ezt az alkalmat kihasználva már nem feküdtem vissza, hanem inkább ringatóztunk. Bencébe kapaszkodtam egymással szemben állva. Masszírozta közben hátul a derekam. Jó volt állóhelyzetben lenni. És olyan is volt, hogy feltérdeltem az ágyra és úgy nyomtam lefelé. Volt, hogy sarokülésben térdeltem az ágyon, talán ez volt a legjobb.

Tudtam, hogy a gravitáció segít. Egyszer csak megváltozott a nyomási inger. Kértem Bencét, hogy azonnal szóljon a szülésznőnek.

Hitetlenkedve mosolygott, amikor bejött. Nem hitte, hogy tényleg itt tartunk. Amikor megvizsgált, gyorsan hívta az orvosom, hogy kissé előre haladott az állapot és jöjjön! Jó volt hallani, hogy már itt tartunk. Azt mondta, hogy egy óra múlva már kint lesz a baba. Az orvosom végig ott volt, és ez nagyon jó érzés volt.

A kitolás vége félig fekve, félig ülve történt. Segítettek a légzésben. Mondták, hogy szívjam be a levegőt közben hajtsam hátra a fejem, majd tartsam bent és döntsem le a fejem és nyomjak. Volt, hogy elrontottam és figyelmeztetni kellett, hogy hogyan is lélegezzek.

Talán azért is rontottad el, mert sokan nem ezt a légzéstechnikát javasolják a kitoláshoz. A légzés benttartás nem javasolt módszer a kitolásnál, inkább a folyamatos légzés lenne a fontos.

De azért bíztattak, látták, hogy nincs sok hátra.

Ami a legcsodálatosabb volt, hogy láthattam Francit kibújni. Az utolsó fájásoknál mondták, hogy hajoljak előre, nézzem meg, mert már kint van a feje.

Előrehajoltam és ott lógott ki belőlem. Néztem, ahogy megszületik. Amikor kibújt a feje, akkor kérték, hogy már csak sóhajtsak, hogy ne legyen gátmetszésem. Ez nagyon nehéz volt. Nagyon oda kellett figyelni, mert a megszokott nyomást el kellett engedni, és új technikát kellet használni.

Láttam, ahogy kicsusszan. Végig néztem ahogy megszületik. Gyönyörű volt.

Gyönyörű pillanat lehetett. És az is fantasztikus, hogy egy ilyen rapidszülést gátsérülés nélkül úsztál meg.

Igen, és rögtön rám tették Franciskát. Nagyon picike volt és egész sötét színű volt a bőre. Korán jött, a 38. hétre. 2870 grammal született. A fiam 3540 gramm volt. Szóltak Bencének, amikor elállt a pulzálás, elvágta a köldökzsinórt. Gyakorlottan tette a dolgát. Majd megszültem a méhlepényt. Picit kellemetlen volt, de azért az már simán ment.

A szülés után kellett csinálni bármit odalent az orvosodnak?

Nem. Egy kedves nővér lemosott, letisztogatott. Semmi más nem történt. Közben Francit lassan odakúsztattuk a mellemhez. Megtalálta, szopizott.

Arany tested-lelked van! Szerinted mi volt a viszonylag könnyű szülésednek az oka?

Amíg dolgoztam, jártam tornázni. Mentem gerinctornára, pilates-re. Amikor nem dolgoztam, akkor jártam hozzád a jógára. Talán ezek is segítettek a szülésben. Nem tudom pontosan.

Volt olyan más dolog is, amit magaddal tudtál vinni a jógaórákról?

Leginkább azt a gondolatot, hogy ne engedjem, hogy egy ilyen ember szava, mint ez a kezdő szülésznő volt, meghatározza az egész szülésélményemet, hogy ne veszítsem el a hitemet, az önbizalmamat egy-egy rossz mondat miatt.

A szülés után magatok maradtatok.

Igen. Bence segített levinni a holmiaimat. Engem tolókocsival vittek le. Gyenge voltam, mert a szülés előtte nem ittam, nem ettem. Egy kétágyas szobát kaptunk. Együtt voltunk végig Franciskával, és közben tudtam pihenni is. Ami nagyon jó volt, és nagyon fontos is volt számomra. Kedvesen segített a kórházi védőnő is. Nagyon elégedett voltam.

Amikor hazamentetek mit szólt a nagytesó a lánykához?

Amikor hazaértünk még nem volt Ricsi otthon. Kicsivel később érkezett meg az oviból a nagymamájával. Amikor meglátta, rögtön meg akarta fogni, ölbe szerette volna venni. Lelkes volt. Nézegette.  De nagyon kell figyelni rájuk. Nyilván ugrál mellette, játszik, mint ahogy eddig tette, ezért figyelni kell, hogy ne tegyen kárt benne. Sokszor felébreszti. Ricsi egy négyéves, nagyon aktív, hangos fiú, aki amúgy nagyon szereti testvérét és lelkes vele kapcsolatban.

Ha egy uticsomagot kellene összekészítened egy most szülő nőnek, akkor miket tennél bele? Milyen tárgyat? Milyen érzelmet, tanácsot?

Azt, hogy ne hagyják magukat a külső körülmények által befolyásolni.

Amit a szívéből érez, azt valósítsa meg. És ne hagyja, hogy kívülről befolyásolja a környezet. Gondolkodjon pozitívan. Ne hagyja magát, hogy egy külső rossz erő lehúzza.

Ja és ne olvasson sokat! Annyi paráztató dologról írnak. Ezeket kerülni kell, minimális tanács elég. Fontos, hogy ne vesszen el a sok információ között. Inkább hagyatkozzanak az ösztöneikre.

Nekem csodás volt, hogy láttam megszületni. Ez másnak is nagy élmény lehet.

A „Láttam Francit kibújni.” – Judit meséli el szüléstörténetét bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.