Ez később is nehéz lesz. A gyerekeim 10 és 13 évesek. Időnként felmerül bennem az érzés, hogy ők tényleg ugyanazok, akik a hasamban voltak, akiket szoptattam, akik piciként szaladgáltak a kertben.

Furcsa dolog ez a változás. Ambivalens. Visszasírom a gyermekágy első 2-3 hetét, még úgy is, hogy nehéz volt. Siettetném az időt, miközben nosztalgiával gondolok vissza a pár héttel korábbi időkre is.

Akkor most tekerjük még előrébb az idő kerekét, és meséld el, hogy hogyan születtél Te!

Anya mindig azt meséli, hogy mennyire nagyon félt a vajúdása közben. 23 éves volt, amikor születtem. Akkor már nagyon szeretett volna babát. Egy éve próbálkoztak. Hat hónapos terhesen be kellett feküdnie valami mondva csinált dolog miatt a kórházba. Egy hónapig benttartották. Nem akarták kiengedni. Apa lefizette a dokit, így karácsonyra kiengedték, és utána nem ment vissza, csak szülni. Azt mesélte, hogy egyszer, amikor a szülésznő kiment a szobából, utánakiabált, hogy ne hagyja ott egyedül, mert nagyon fél.

A másik, amit mesélni szokott, hogy amikor a megszületésem után visszakapott már bepólyázva, akkor benyúlt a pólyába, hogy megszámolja az ujjaimat, hogy mind megvan-e.

Én is megnéztem a gyerekeimnél… Ősi reflex lehet. A saját születésed történetén kívül volt olyan, ami meghatározó volt a számodra?

Olvastam a hipnoszülésről szóló könyvet. Ma már azt gondolom, hogy a valóságtól elrugaszkodott történetek vannak benne. Vagy csak én nem vettem tudomást a vajúdás fizikai részéről, arról hogy attól még nagyon fog fájni, mert átszellemült valaki.

Az Instagramon is nézegettem az Orgasmicbirth oldalt. Olyan szép szüléseket láttam ott, ahol az anya szinte csak kilélegzi a babáját. Én ilyen szülésre készültem. Olyanra, ami lágy, halk és idillikus lesz. Végül nagyon nem ilyen lett. Persze az is lehet, hogy ha felvettük volna videóra, és aláfestő-zenét vágunk hozzá, akkor ezt a hatást keltette volna mások számára, de én nem ilyennek éltem meg belülről, hanem egy jó nagy viharnak.

Mennyire könnyen érkezett Vilmos hozzátok?

36 éves vagyok. Pár éve derült ki, hogy miómám van. Az orvosok azt mondták, hogy érdemes lenne megműteni, mert ha babát szeretnék, akkor ezek vetélést okozhatnak, de ekkor még nem tudtam, hogy szeretnék-e egyáltalán gyereket. De azt szerettem volna biztosítani, hogy ha igen felé hajlok, akkor minden rendben legyen. Így 2022. decemberében megvolt a hiszteroszkópos (hüvelyi úton történő) műtét. Az orvos azt javasolta, hogy ha gyereket szeretnénk, akkor hat hónapon belül jó lenne, ha érkezne is. Nehéz helyzet volt, mert én még akkor sem voltam biztos abban, hogy szeretnék-e gyereket, de közben egy „most vagy soha” helyzet elé állított az élet, ugyanakkor ez adta meg az utolsó löketet és döntöttem el, hogy igen szeretnék. A párom is bizonytalan volt a gyermekvállalásban, de azt mondta, hogy ha én szeretnék gyereket, akkor legyen. A negyedik próbálkozásra jött össze.

Miért voltál bizonytalan a gyermekvállalásban?

Nem tudtam, hogy akarom-e a gyerekes létet. Talán azért, mert az anyukák, akiket látok általában nagyon ziláltak és fáradtak, olyan mintha mindig szét lennének csúszva. Én szerettem azt, amilyen volt az életem, és nem szerettem volna, hogy felboruljon minden. Szeretem a kiszámíthatóságot, a rendszert, szerettem, ahogy vagyunk ketten: a napjainkat, a nyugodt estéket. A bizonytalanságot pedig nagyon nem szeretem, és egy babával sok bizonytalanság jár.

Sőt, később is. Csökkenő sűrűségben, de nagyobb mélységben. Egy nagyobb gyereknél már nem cserélődik úgy a ruhatár, mint talán most nálatok, de ha cserélődik, akkor az durva.

Na ezekre gondolok.

Nem voltam biztos abban, hogy én erre készen állok. És abban sem, hogy gyermekvállalás után is ilyen boldogok leszünk-e. Ezek a gondolatok mostanra már valószínűtlennek tűnnek. De akkor nem volt egyértelmű.

Közösen csináltátok a tesztet?

Ciklus tudatossági naptárt vezettem, mértem minden nap a hőmérsékletem. Azt gondoltam, hogy ha magas marad a hőmérsékletem pár napig, akkor csinálok csak tesztet. Az első teszt nagyon halvány volt. A pár nappal későbbi már egyértelmű volt, de nem volt nagy sírós örömködés, inkább meglepődtünk, hogy akkor ez most tényleg komoly?!

A naptármódszerről honnan értesültél?

Hormonmentes Jankának a ciklus követős naptárját használtam: Erre sokféle infót fel lehet írni. Az ovulációt és az együttléteket is vezettem, így tudom a napot, amikor megfogant.

Emlékszel az együttlétre?

Igen. Nagyon rágörcsöltem, hogy mikor kell együtt lennünk. Mutattam is Balázsnak, hogy milyen szép termékeny nyákom van. Mindent figyeltem magamon. Ez rányomta a bélyegét az együttléteinkre. Talán ma már nem így csinálnám, de nem tudom, hogy tudnám-e máshogy. Eredményorientált vagyok. Ha már akartam, hogy legyen, akkor csináljuk rendesen.

Ennél az együttlétnél nem így volt. Nem azért voltunk együtt, mert kellett, hanem mert jólesett. Érdekes. De a többinél is jobb lett volna végig meghagyni az intimitást, és nem időzített együttléteket erőltetni.

Más számára épp az az inspiratív, hogy ebből gyerek lehet. Engem spannolt ez a tudat. Az a tudat, hogy ez az igazi egyesülés. Az egyesülés pillanata. De egy vetélés után a második gyermekemnél már máshogy volt. Ott is volt némi matek.

Ráadásul, volt még egy plusz stressz faktor. Családi nehézségek adódtak. Így nehéz volt hangolódni.

Máshol volt a fókusz.

Igen, és így is nagy csalódás volt, amikor megjött a menstruációm, de azt is megtanultam kezelni. Pár órás gyászolás mindig volt, de utána igyekeztem feltölteni a készleteinket jó energiákkal.

Hogy voltál a várandóságodban?

Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, rögtön elkezdtem stresszelni, hogy nehogy baj történjen a babával. Nem tudtam átadni magam az érzésnek, hogy itt van, mert attól tartottam, hogy ez meg is változhat.

Később nehezen viseltem a testem változásait. Soha nem volt gondom korábban a súlyommal, de amikor elkezdett nőni a hasam, és nem jöttek rám a nadrágok azt nehezen viseltem. És azt is, hogy a jógából vissza kellett vennem. Én is oktatok, és jógázóként nagyon szeretem a dinamikus gyakorlásokat, ahol erőt kell kifejteni, szerettem a plankelést, és azt, hogy nincs határ, hogy bármit csinálhatok a testemmel. Ebből nehéz volt visszavenni. Amikor elfogadtam, hogy erre van szükség most, akkor elkezdtem büszke lenni a testemre, hogy milyen szépen neveli ezt a kis embert.

Fizikailag nem volt semmi problémám. A várandósságom utolsó napjáig ügyeltem arra, hogy minden nap mozogjak. Az elején volt egy kis émelygésem, és mivel a várandósságom előtt is jártam kínai orvoslásra, akupunktúrára Horváth Ildikóhoz, így ekkor is elmentem, és két-három alkalom után elmúlt az émelygés. Van egy pont, aminek a stimulálása fiziológiailag kimutatható hatást eredményez. Nagyon jó volt.

Amikor Vilmos nem fordult be, két héten keresztül minden nap mentem hozzájuk, a mokszázással tudtak segíteni. Közben málnalevél teát ittam, és Spinning Babys gyakorlatokat csináltam. Közben persze minden nap jógáztam is.

Melyik fordító gyakorlatokat csináltad?

Amikor fel kell térdelni a kanapéra, és a vasalódeszkásat. Napi kétszer-háromszor is csináltam, akár fél órát is. Alacsony a vérnyomásom, így a végére mindig megszédültem, ezért óvatosan kellett leszállnom róla. Ráadásul közben nem mindig éreztem, hogy hogy helyezkedik el Vilmos a hasamban, és ezt a pózt pedig kifejezetten fordításra javasolják. Azt gondolom egyszer, amikor már irányba állhatott, akkor visszafordíthattam vele. Még az utolsó pillanatban is hatalmasokat fordult, és nem tudtuk mindig, hogy mi mije.

A 37. héten befordult. A Budai Perinatális Központban (BPK) is azt mondták, hogy a kisbabák bölcsek, ha eljött az ideje, akkor befordulnak, és ha nem teszik, akkor ez lesz az ő útjuk. Én ezen azért stresszeltem mert, a BPK-ban akartam szülni, és a farfekvés kizáró ok.

A kistarcsai kórházzal is felvettem már a kapcsolatot a külső fordítás miatt, de mire eljött volna az időpontunk, befordult. Nagyon örültek neki, és az ottaniak is kedvesek voltak, és írták, hogy ha mégis kellene segítség, akkor keressem őket. Szuper érzés volt, hogy ha faros is maradna, akkor legalább ott szülhetek hüvelyi úton. Nagyon szerettem volna megtapasztalni a hüvelyi szülést. A császárt pedig nagyon szerettem volna elkerülni.

Én farral jöttem a világra. Akkor még tudtak az orvosok faros babákat is fogadni. De milyen jó, hogy Vilmos befordult. Kistarcsa is biztos szuper lett volna, de a Ti vágyatok a BPK volt. Miért?  

Attól függetlenül, hogy nem voltam biztos abban, hogy gyereket szeretnék, már korábban elkezdtem kutakodni a szülés körüli témákban. Néztem szülés videókat, nézegettem az intézményeket is. Akkor láttam a BPK-t is, ami nagyon megtetszett. Balázs kicsit parázott ettől. Ezért is mentünk el a korábbi mióma műtétem helyszínére egy beszélgetésre, ahol megismerhettük azt, hogy ott hogyan zajlik egy szülés. Nagyon rossz élmény volt. A hölgy, aki bemutatta az osztályt, azt mondta, hogy a mióma műtétem után ez csak császár lehet. Említettem neki, hogy három különböző orvosnál voltam, de ezt senki nem mondta korábban, és ha előre tudtam volna, akkor nem vállalom be a műtétet. Sírva jöttem ki onnan, és tudtam, hogy biztosan nem szeretnék ott szülni.

Írtam egy dúla ismerősömnek. Ő ajánlotta Vass Gabit és Gutmann Orsit, hogy velük beszéljek erről. Ők megnyugtattak, hogy lehet hüvelyi úton szülnöm.

Balázsnak komfortos volt a BPK?

Egy idő után igen. Megismertük, hogy hogyan zajlik ott egy szülés. Látta, hogy mennyire szeretek odajárni. Végül abba maradtunk, hogy odamegyünk, ahol én biztonságban érzem magam, ekkor már ő is látta, hogy ez lesz a jó választás.

Hogy indult be a szülés?

Először azt gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha picit előbb jönne az én szülinapomon, aztán amikor elmúlt ez a nap, arra gondoltam, hogy ha az nem jött össze, akkor legyen február 29., de nem érkezett ekkor sem. Ezért kértem egy újabb időpontot a kínai orvoshoz.

A kínai orvoslás is ismer pontokat, amiket a szülés beindításának érdekében lehet stimulálni, de a mentor bábámmal egyeztetve, inkább vártam. Csak a gyengéd szülésindítással voltak tapasztalatai, nem tudta az akupunktúra milyen hatással lehet a szülésre.

Helyette málnalevél teát ittam és fahéjat vasfűvel főztem össze teának. Plusz szülésbeindító tornát, jógát gyakoroltam és sétáltam, lépcsőztem. Illetve beszélgettem Vilmossal, hogy jó lenne, ha most már elindulna. A BPK-ban a 41. hétig lehet szülni. Végülis március elején éjszaka indult be a szülés. Aznap nagyon esős idő volt, de mégis elindultam otthonról mert tudtam, hogy a Goosebumps coffee-ban vegán fánk van épp. A kávézó mosdójában egy nyákdugó rész jött ki belőlem. Az elején szép tiszta volt, később jött még barnás rózsaszínes nyákdugó darab is. Boldogan sétáltam haza, és vártam, figyeltem magam. Éjfél előtt jöttek a fájások, és hamar elég erősek is lettek. Egyértelmű volt, hogy ez már az. Balázzsal még meghallgattuk gyorsítva a szülésfelkészítő felvételét, mert ő épp aznap nem tudott részt venni rajta, de én ekkor már nem tudtam figyelni a felvételre. Balázs melegszendvicseket csinált, amit magunkkal tudunk vinni, mert úgy gondoltuk, hogy nemsokára indulunk.

Kettő körül felhívtuk Patrit, a mentorbábámat. Nagyon rossz érzés volt, hogy éjszaka kell hívnom őt. Nem akartam zavarni. Kérte, hogy zuhanyozzak le, vagy igyak egy pohár vörösbort (azt nem ittam, mert máskor sem iszom), kérte, hogy próbáljak meg pihenni, aludni.

Ekkor már 3-5 perces fájásaim voltak, és nagyon nehéz volt megéreznem, hogy mikor van összehúzódás és mikor nincs semmi. Azt éreztem, hogy folyamatosan fáj.

Lezuhanyoztam, ami nagyon jól esett. Utána aludtam is pár perceket. Öt körül hívtam Vass Gabit, aki az aznapi bába volt, de a hangomat hallva, azt mondta, hogy még nem tartunk ott, hogy bemenjünk, inkább pihenjek otthon. Vasárnap délelőttönként mindig főzőműsort nézünk a TV-ben, most is bekapcsoltuk, de most a hang idegesített, lehalkítottuk. Ekkor négykézláb voltam a kanapén, és időnként próbáltam enni egy kis energiaszeletet legalább. Hasmenésem nem volt, de azért WC-n voltam már.

Balázs hogy volt mindeközben?

Nagyon stresszes volt, hogy egyedül van velem, és hogy nem tudjuk, hogy hol tart ez a folyamat. Nagyon ment volna már, helyette ebédet főzött, és evett. Én is azt éreztem, hogy indulhatnánk, mert tudtam, hogy még az is idő lesz, mire az autóhoz érünk, és azután be is kell autózni. Ekkor már inkább csak a földön voltam, alkar támaszos térdelésben, miközben hangokat adtam ki. Írásban kommunikáltunk Patrival.

Ekkor már türelmetlenebb lettem. Írtam is neki, hogy csak a kitolásra lehet bemenni a házba?! Akkor érezte meg, hogy idő van, de utólag azt mondta erről, hogy amíg tudok üzenetet írni, addig az még nem az a rész, amikor indulni kell.

Egyszer csak felhívtam őket, hallották, hogy nagyon akarok menni, és addigra már a hangom is megváltozott. Mély ősasszonyos hangom lett az összehúzodások közben. Amikor beértünk már nem voltam tudatomnál. Csak epizódok vannak meg, mert a fájdalom nagyon behúzott. A külvilágra csak nyomokban eszméltem fel.

Amikor Gabi meglátott rögtön arra kért, hogy amikor elmúlik a fájdalom, akkor engedjem le a vállaim, és sóhajtsak egyet, pihenjek. Ezt sokszor el kellett mondania, mert ekkor sem éreztem, hogy elmúlik a fájás.

Kérdezte, hogy szeretném-e, hogy megvizsgáljon. Meg is vizsgált, mivel nagyon szerettem volna tudni, hogy ennyi idő alatt hova jutottam el, hogy mire volt mindez elég. Ekkor 8 cm-re voltam kitágulva.

Az rengeteg, ez már biztosan nagyon fájhatott, akár két összehúzódás között is.

Utólag meg is akartam kérdezni, hogy tényleg kellett volna még otthon várni.

Szerintem jókor mentetek be. Nincs szülésznő, aki egy 8 cm-es tágulásnak nem örül a kismama érkezéskor.

Ez megnyugtató, mert akkor ezek szerint nem volt korai az érkezésünk.

Mi történt a házban?

A Nap szobát választottuk. Megérkeztünk, meztelenre vetkőztem, élveztem, hogy besüt a nap. Ennyi kellett, másra nem volt szükségem. Megcsinálták nekem a vizet, ami nagyon jól esett. Leginkább térdelésben szerettem volna lenni, de Gabiék inkább a függőleges testhelyzetet javasolták, és a sétát, de az nagyon fájt. Néha elmentem a wc-re, akkor egész sokat elidőztem ott. A bábák közben néha kimentek, bíztatták Balázst, hogy pihenjen és egyen.

Nagyon jó volt, hogy Balázs ott volt. Hogy bele tudtam kapaszkodni. Fel tudott húzni a guggolások után. A bábák javasoltak helyzeteket, hogy talán jól esne az ágy mellett lenni, vagy valahogy máshogy.

Nagyon jól esett, hogy javaslatok és támogatások voltak a részükről. A hanyatt fekvést is felvetették, mert mindenkinek más esik jól. Azt is kipróbáltam felhúzott lábakkal, meg oldalt fekvésben is voltam, cserélgetve az oldalakat. Közben Spinning Babys gyakorlatokat csináltunk. Balázs fogta a lábam. Az nagyon fájt.

Talán ez volt az a pont, amikor azt gondoltam, hogy végülis valóra vált a célom, itt vajúdom a BPK-ban, tudom, hogy milyen ez a folyamat, de ha kórház, vagy császár lesz a vége, akkor azt is el tudom fogadni.

Gabi arra kért, hogy engedjem át magam a fájdalomnak. Ő is és én is éreztem, hogy egyszerre nyomok és egyszerre szorítok. Féltem, hogy szétszakadok ott lent.

Ekkor már toltál?

Szerintem én folyamatosan toltam. Minden fájásnál. Miközben féltem, hogy szétszakadok. Ezért kérték, hogy engedjem el magam, mert ha sikerülne, akkor akár fél óra és megszületik Vilmos, de ha nem akkor lehet két óra is. A WC-n könnyebb volt elengedni.

Nekem régi vágyásom, hogy legyen szülő WC. Tudom, hogy van szülőszék, ami hasonló, de az igazi megoldás a szülő wc lenne. De csak nem a WC-n született meg Vilmos…

A végén az ágy mellett guggoltam, az ágyon könyököltem, és amikor szóltak – mert szólni kellett – hogy nincs összehúzódás, akkor próbáltam pihenni.

Ekkor még mindig nem repedt el a burok, ezért javasolták, hogy fogjam meg, és csípjem el, de nem sikerült. Annyira kedves volt, hogy felajánlották.

Tulajdonképpen végig annyira kedvesek és nyugodtak voltak. Kérdeztem, hogy ha megreped a burok, akkor utána könnyebb lesz-e? Azt mondták, nézzük meg, próbáljuk ki, hogy mi történik, csípd el és mondd el utána milyen. Nem tudtam elcsípni, de éreztem a vízzel teli lufit, ami mindig kicsúszott az ujjaim közül. Végül Gabi csípte el. Kijött egy kicsi víz.

Mit éreztél a burokrepedés után?

Nem éreztem különbséget.

Érdekes, mert általában utána sokkal erősebbek szoktak lenni az összehúzódások. Milyen jó, hogy nem mondták, hogy erre számíts, mert nálad nem így volt. Milyen érzés volt tolni?

Kaki darabok jöttek belőlem, de természetes volt. Senkit nem zavart. Nem vagyunk Balázzsal egymás előtt szégyenlősek, de azért ilyen még nem volt.

Közben mondtam Évának, hogy fáj a derekam. Megkérdezte, hogy megengedem-e, hogy megmasszírozza olajjal, kérdezte, hogy szeretném-e, hogy bekenje a hasam egy másikkal. Olyan jó volt, hogy mindent megkérdeztek, hogy szeretném-e, akarom-e.

Az ágy mellett guggolva, Gabi elém feküdve egy tükörrel nézte, hogy mi újság. Éva és Balázs mellettem voltak. A fájásokban guggoltam, utána felhúzott Balázs, és álltam inkább. Tudtam, hogy most már hamarosan vége. Mondták is. Ekkor tudtam elengedni magam. Azt gondoltam, hogy ha kiszakad mindenem, akkor kiszakad, csak szülessen meg. Nem akartam, hogy tovább fájjon.

Végül volt két nagyon hosszú összehúzódás, amikor nyomtam, levegőt vettem, nyomtam… Éreztem, hogy matatnak lenn, hogy ott a feje. És utána meg már nagyon gyors volt minden. Feszítő érzés volt a feje a gátnál, de más fajta fájdalom volt, mint az összehúzódások fájdalma, tényleg tüzes volt. Megszületett Vilmos, engem pedig felsegített Balázs az ágyra.

A kisfiunkat a mellkasomra tették. Balázs képet és hangfelvételt is csinált. Ennek örülök, mert ott akkor egy pillanatra megszűnt minden. És csak azt éreztem, hogy milyen nagyon csúszós Vilmos, és hogy ki ne ejtsem a kezeim közül.

Milyen volt az aranyórátok?

Elég sok vért vesztettem, így kaptam oxitocint a lepény megszüléséhez. Gabi végig ott volt a lábamnál. Addig nem vágták el a köldökzsinórt, amíg nem jött ki a méhlepény, és megnézhettem ahogy pulzál. Nagyon érdekes volt, jó tapintása volt. De fájtak a méhlepényhez jövő összehúzódások. Belefáradtam a fájdalomba, és utána jött még a varrogatás. Hiába kaptam lidokaint, nem mindenhol érzéstelenített el. Nem voltak kellemesek a tűszúrások.

Átmasszírozták a hasam, hogy kijöjjön a vér. Balázs azt mondta, hogy öklömnyi darabok jöttek ki belőlem, és rengeteg vér volt alattam. Szóval mindeközben nem tudtam 100%-osan a babára figyelni.

Szép az aranyóra, de ott lent romeltakarítás van, ami fáj. Azt gondolná az ember, hogy az egy békés rész, de nem volt az teljesen.

Nagyon repedtél?

A gátamon is lett sérülés, és a szeméremtesten is. Erről nem tudtam, hogy ott is lehet sérülni. De azt mondták, hogy nem vészes.

Én azt gondolom, hogy úgy nézek ki lent, mint egy utcai macska a harc után, cakkos vagyok, mint a macskák füle. Amikor lezuhanyoztam, odanyúltam, éreztem, hogy legalább 6-8 öltésem van.

Utána kaptam anti-D-t injekcióban. Az már nem fájt.

Mesélsz arról, hogy mi az az anti-D?

Ha valakinek 0-ás a vércsoportja, akkor ilyenkor – a szülés után –  kaphat ellenanyagot, ami abban segít, hogy a következő várandóságnál, ne termeljen a test ellenanyagot a baba ellen. Ezt ilyenkor kell/lehet megkapni. Amúgy ezt a külső fordításnál is beadják, mert ha valami nem jól alakulna, és keveredne a baba és az anya vére, akkor ez tud segíteni.

Az első pisilés élménye milyen volt?

Mikor elláták a sebem, akkor elküldtek pisilni. Vilmos addig Balázson volt. Először nem tudtam felállni, mert nagyon szédültem. Négykézláb próbáltam tálba pisilni. Utána lefeküdtem a földre, ettem egy picit, hogy több energiám legyen, majd visszapihentem az ágyba.

Később azt mondták, hogy ha nem tudok pisilni, akkor katéter kell. Biztos voltam benne, hogy nem akarom. Oda már nem nyúl senki! Ráültem a wc-re közben borogattak hideg vízzel. Sikerült elengedni a feszítést, és sikerült pisilni.

Később a bábák a papírmunkát csinálták mellettünk, illetve előtte még a magzatvizet takarították, ami a kitolásnál nagyot placcsant.

Sikerült végül lábra állni, pisilni. Haza is tudtatok így már menni?

Kb. húsz óra volt a vajúdásom. Délután fél három körül mentünk be. ¾ 8-kor született meg Vilmos. 10-11 körül még szédelegtem, de azt mondták, hogy hazamehetünk. Megpróbáltuk. Felöltöztem, Vilmost is felöltöztették, de csak ülve tudtam lejönni a lépcsőn az emeletről. Szerettem volna a kocsiig eljutni, de elájultam a földszinten. Arra ébredtem, hogy paskolgatnak én megpróbálom belőni, hogy hol vagyok. Így nem mehettem haza. Lent a földszinten a nagyszobában egy kanapén megágyaztak nekünk.  Balázs hazament a végül otthonfelejtett melegszendvicsekért és még csomó dolgot hozott. Babot, sportitalt… Az első éjszakánk ott telt. A bábák fent feküdtek le aludni.

Csodás éjszaka volt. Nagyon szeretek a BPK-ba járni. Olyan szép ott minden, és jók az energiák. Vili egész éjjel Balázs kezét fogta. Végig csendben volt, aludt. Éjszaka többször kimentem a pelenkabugyimban szédelegve pisilni, és csak lapogattam a dolgokat ott lent.

Másnap reggel 6-7 körül beindult az élet. A hétfő laboros nap. Nagyon jó volt ismerős arcokkal találkozni. Jó volt látni Orsit a recepcióról. Korábban várandósan találkoztunk, és volt abban valami szép, hogy rajtunk és a bábákon kívül ő volt, aki először látta Vilmost a születése után ilyen rövid idővel.

Reggel, amikor hazamentünk, Balázs lehozott egy kis széket, így még többször útközben – a kocsi és a lakás között – megpihentem.

Nem aggódtál az állapotod miatt?

Nem. Megbíztam a bábákban. Tudtam, hogy nagy bajom nem lesz. Megmutatták a méhlepényt. Tudtam, hogy minden része kijött. Az első és a harmadik napon jöttek is látogatni. Magabiztosak voltak, ami engem megnyugtatott.

Hogy teltek az első napok?

Az első két hét fekvéssel telt. Erre is számítottam, az elején jó megadni az időt. De nehéz volt egy újszülöttel. A szüléstörténeteken túl gyermekágyi megéléseket is meg kellene osztani az első pár hétről, mert nem igazán tudtuk, hogy mi a normális. Jó lett volna tudni, hogy másoknál, hogy telnek ezek a napok, hogy hogyan viselkednek a babák. Esténként nálunk kétórás brutál ordítások voltak. Idegesek és feszültek voltunk tőle.

A védőnő nem tudott ezekben a dolgokban segíteni?

Azt mondta, hogy lehet, hogy hasfájós, csomó ételt felsorolt, amit nem ehetek. De szerintem nem a hasa fájt, hanem csak az idegrendszere fejlődött, az a bizonyos boszorkány óra lehetett. Vagy egyszerűen csak a születését dolgozta fel. Három hétig tartott ez az esti sírás. Akkor azt éreztem, hogy ezt nem fogom bírni.

Egész nap bent vagyok a lakásban, és amikor elkezdett sötétedni kint, akkor tudtam, hogy jön a sírás, az éjszaka, ami nehéz lesz. Minden nap ugyanolyan volt. Szörnyű. Nagyon rossz volt. Ha tudtam volna, hogy másnál milyen, akkor lehet, hogy könnyebb lett volna, jól jött volna egy viszonyítás alap.

Lehet, hogy egyszer csak szervezek online gyermekágyas beszélgetéseket, mert ez tényleg nagy segítség lehet.

Biztosan. Járunk most babamasszázsra és olyan jó, hogy mindenki elmondja, hogy telik egy napja, hogy a babával alszik-e vagy sem, hogy mikor, hogy szoptat.

A szoptatás neked könnyen ment, könnyen megy?

A BPK-ban oldalt fekvésben szoptattam, az jól ment. Elmondták, hogy nagy területet kapjon be a baba, ügyes is volt Vilmos, de azért az még semmi nem volt. Csak egyszer-kétszer rászívott. Talán azért is, mert le volt nőve a nyelve, amit ott bent a házban még aznap este felvágott a gyerekorvos.

Az elején nagyon fájt a szoptatás. Nem vérzett a mellem, de kirepedezett a mellbimbóm. Nem akartam szoptatni. Szoptatástól-szoptatásig éltem. Az elején meg is ritkítottam a számát. Vilmos pedig elkezdett fogyni. 3750 grammal született, és 3400-ra lement a súlya. Határon belül volt, de azt mondták, hogy legalább három óránként szoptassam meg, és ha aludna akkor is ébresszük fel. Minden egyes szoptatásnál görcsbe rándult a testem.

Hívtunk egy szoptatási tanácsadót, aki a mentorbábám is volt egyben. Azt javasolta, hogy ébredés után ne pelenkázzunk, hanem rögtön szoptassam meg, hogy ne legyen Vili türelmetlen, mert a pelenkázás után már ordított, és rángatta a fejét. Én meg örültem, hogy rákap valahogy a mellemre, de nem kapta be rendesen. Amikor viszont békésen kezdtem el szoptatni, ráadásul türelmesen megtalálva a jó mellre helyezést, akkor jobb lett a helyzet. Közben a mellem is hozzászokott. Most már nem jelent problémát, és elég tejem is van. Szépen hízik Vili.

Ha a tapasztalataid alapján össze kellene állítani egy csomagot, egy hamarosan szülő nőnek, mit tennél bele?

Tárgyak nem kellenek, de a szendvicset ne hagyja otthon.

***

Legyen tisztába azzal, hogy a szülésre nem lehet felkészülni, de minden információ jól jön!

***

Járjon kismama jógára. Nekem sokat segített. A teljes jógalégzés miatt is volt talán végig jó a szívhangja Vilmosnak. A mozgás pedig mentálisan is hozzáad a várandósság napjaihoz.

***

Olyan helyet válasszon, ahol megbízik az emberekben, akikről tudja, hogy segíteni fognak számára. Ott szüljön, ahol biztonságban érzi magát, ahol el tudja engedni magát. Ahol oda tud kakilni. Ahol nem kell semmit kontrollálni.

Jó volt, hogy nem kellett küzdenem orvosokkal. Hogy biztonságban voltam, hogy nem csinálnak velem olyan dolgot, amit nem szeretnék, és csak lehetek, és tehetem azt, ami jön. Csodás helyen született meg a fiam, és volt ideje végig haladni az úton, helyet csinálnia magának.

***

Ne higgye el az idilli szüléstörténeteket. Jó tudni, hogy olyan is lehet, de nekem nagyon fájt, és nem esik jól, hogy azt mondják, hogy majd úgyis elfelejtem a fájdalmat. Nem biztos, hogy elfelejtem, és nem biztos, hogy egyáltalán el akarom felejteni. Lehet, hogy a fájdalomról beszéltek a várandósság alatt, de ezt nem lehet előre tudatosítani.

A relaxáció szövegében is az van, hogy hullámok az összehúzódások, de ez túl idilli kép. Én úgy fogalmaztam meg magamban, mintha egy sötét erdőben lennék, ahol épp csak világít a holdfény, miközben egy brutál nagy vihar marcangol, tép, lökdös, miközben én egy fába kapaszkodom. A bábák és Balázs pedig voltak a lámpások, hogy kb. tudjam, hogy merre kell mennem, hogy mit kell csinálnom.

Nekem esőverte, jégszurkálós érzés volt. Odabaszott a fához a rettenetesen nagy szél. Lehet, hogy nem adtam át magam a szülésnek, de nekem ez volt az élményem. A fizikai része nagyon kemény, de megoldható. A fájdalom mindenhova szétterjed. Ezért jó tudni, hogy ez sokszor nem feltétlenül egy egyszerű átlégzéssel megoldható tapasztalás.

Amikor rám tették Vilmost azt gondoltam: ez borzalmas volt. Utólag nem bánom, hogy úgy ment le a folyamat, ahogy a testem akarta. Az egyetlen dolog a légzés volt, ami segített, hogy hosszan és mélyen lélegezzek. Az sokat segített.

***

Készítsenek képeket, még akkor is, ha akkor úgy érzik, hogy ez nem fontos, vagy nincs rá kapacitásuk. Sajnálom, hogy elmaradt, hogy képet készítsünk. Amikor megérkeztünk, úgy éreztem másra nincs szükségem, de most pl. sajnálom, hogy nem készült fotó, bár lehet, hogy nem is merném visszanézni magam abban az állapotban.

Pedig biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan szépnek tűnnél a képeken, mint az általad megnézett felvételeken voltak a vajúdó nők, olyan lágynak, idillinek és erősnek.

***

Köszönjük a kép megosztásának lehetőségét a BPK-nak.

A „Nem biztos, hogy el akarom felejteni a fájdalmat. ” – Dorisz szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Hogy vagy?

Jól, egyre jobban. Korábban zavart, hogy gyenge voltam, és hogy mindenhol éreztem a testem, de most, hogy visszanyertem az eredeti mozgásképességemet, mozgás igényemet, így már nagyon jó. Az első két hétben az ágyból is nehéz volt kikelni. A kórházban is nehéz volt egyedül egy csecsemővel. Etetni, itatni, életben tartani miközben épp csak ülni, feküdni tudtam. Nehéz volt így pihenni.

Milyen baba Lelle?

Nagyon cuki. Szerelmesek vagyunk bele. Nyilván szokott sírni. Meg kellett tanulnunk, hogy egy baba sír, és ez rendben van. Az elején nehéz volt, hogy nem tudjuk az okát, de most már megvannak a checkpointok, hogy mit kell először végig nézni, hogy megtaláljuk a baj forrását, és ha nem leljük meg az okát, akkor egyszerűen csak ott vagyunk, ringatjuk, és várjuk, hogy attól majd megnyugszik. Két hetesen is sokat nézelődött. Most elmúlt egy hónapos nagyon aktív. Követi a mozgásainkat. Napról napra fejlődik, ami olyan jó visszacsatolás. Jó látni a fejlődését.

Ugorjunk egy nagyot az időben. Te hogyan születtél?

Nem tudok túl sokat róla. Hárman vagyunk testvérek, én voltam a legkönnyebb szülése Anyukánknak. A bátyám nagy baba volt, hozzá képest én konszolidált mérettel jöttem a világra a MÁV kórházban. Nem voltam, se túl nagy, se túl kicsi. Akkor ott már – 1997-ben – rooming-in rendszer volt, így Anyukámmal voltam. Sőt Apukám bent volt a kórházban a szülésnél, és ő vágta el a köldökzsinóromat.

Amit még Anya szokott mesélni, hogy egyszerre történt a kitolási fázis egy másik nővel, és az orvos ide-oda rohangált. A szülésznők mikor érkezett már tartották a kesztyűt, hogy gyorsan bele tudjon bújni.

Volt olyan szüléstörténet, ami meghatározó volt a számodra?

Olyan nem volt, amire örök életemben emlékeznék, de próbáltam informálódni. Minden történetből, amit hallottam volt valami, ami megragadott, ami alapján kitaláltam, hogy én mire szeretnék majd odafigyelni.

Például féltem, hogy a placenta nem jön ki egyben, mert egy történetben szereplő kismamának rossz élménye volt emiatt. Erre figyeltem is a szülésnél, de a gátmetszés is ilyen volt, amit szerettem volna elkerülni.

Milyen körülmények közé érkezett Lelle?

Várt baba volt. Szerettük volna, hogy mind a két munkahelyemen elteljen egy év, hogy megkapjam a támogatásokat. Ahogy kijött a matek, elkezdtünk próbálkozni. Elsőre jött Lelle. Megszeppentünk, hogy ez ilyen könnyű is lehet, és nagyon-nagyon örültünk neki.

Hogy voltál a várandósságod alatt?

Ennél jobbat nem kívánhatnék senkinek. Volt egy-két étel, amire nem tudtam ránézni, de nem hánytam, nem voltam rosszul. Öt-hat hónaposan kezdett el a medencém fájni, és járás közben nagyon fájt, ami egy jó visszacsatolás volt arra, hogy nem minden úgy van már, ahogy volt, és lassítanom kell. Nagyon vártam, hogy megszűnjön ez a fájdalom, és ahogy meglett Lelle, tényleg el is múlt.

Nyilván egy részéről tudok, de azért elmeséled hogyan készültetek a szülésre?

Jártam hozzád jógás felkészítőre, ami fizikailag is sokat segített a járásproblémámon. De voltunk a kórházi szülésfelkészítőn is, ahol meg tudtunk ismerkedni sok kedves emberrel az osztályról. Jó volt az is, hogy támogattak abban, amit szerettem volna.

Jó volt látni azt is, hogy milyen a szülőszoba, szembesülni azzal, hogy ez egy kórház, és nem úgy fog kinézni, mint egy otthonszülés. Nem az otthon melege fog fogadni. Ezt fontos volt előre látni, mert így nem a szülésnél sokkolt le. Akkor ezek a részletek már fel sem tűntek.

Olvastam is. Fontos könyv volt a Szülési terv című könyv, amit a stúdióból kölcsönöztem. Sokat segített a saját szülési tervem összeállításában.

És sok online tartalmat néztem. Ezek leginkább vizuálisan készítettek fel. Jó volt, hogy tudtam, hogy hogy néz ki egy szülés, hogy néz ki egy újszülött.

Mit gondoltál milyen lesz a Te vajúdásod?

Arra akartam törekedni, hogy minél természetesebb legyen, és az ösztöneimre tudjak hagyatkozni. Volt olyan időszak, ahol ez jól működött, és volt olyan, amikor más irányt vett a szülés. Sokkal magától értetődőbb szülésre vágytam volna, mint ami lett a végén. Talán a kórházi körülményeknek volt köszönhető. Korábban otthonszülős videókat néztem, amit egy kórházi közeg nem tud megteremteni. Az a hangulat, az a meghittség nem tud létrejönni. De azért volt olyan rész, amit nagyon szépnek, nagyon idillinek éreztem. Jó lett volna, ha egész ilyen maradt volna, de nem így történt.

Hogy indult be a szülésed?

Lelle kivárt mindent, amit még el kellett intéznünk. Előző nap mentem először NST-re. Aznap éjszaka éreztem kis mocorgást, de azt gondoltam, hogy ezek csak jósló fájások. Elmentem a kozmetikushoz. Megbeszéltük a férjemmel, hogy egy-két dolgot még be kell vásárolnunk. Szerinte ráért volna másnap is, de én inkább elmentem megvenni mindent. Amikor hazafelé jöttem fel a lépcsőn, akkor éreztem a magzatvizet csordogálni. Szóval tényleg megvárt Lelle mindent. Egyedül egy hálóing hiányzott még, de a férjem azt is megvette hazafelé jövet. Semmi sem hiányzott a kórházba induláshoz.

Biztos voltál benne, hogy magzatvíz, ami csordogál?

Igen, mert használtam azt a betétet, amiről korábban meséltél. Mondtad, hogy azt mondják róla, hogy nem annyira megbízható. Nekem működött. Próbáltam korábban, de akkor nem jelzett, most igen, elszíneződött.

Nem tudtam, hogy mit csináljunk. Erős fájásaim nem voltak, illetve csak erősebb menstruációs fájás jellegűek, de teljesen jól viseltem. Fél öt körül folyt el a magzatvíz. Hét körül telefonáltunk be a kórházba, hogy most akkor mit kell tennünk, mikor induljunk.

Korábban volt egy Trichomonas tenyésztés, ami pozitív lett. A nőgyógyásznak a vizsgálat eredményekor tovább kellett volna küldenie egy fizetős vizsgálatra, ami biztosabb eredményt hoz, de azt mondta, hogy tíz pozitív emberből egynek van valójában, és a minta levételekor látta volna, ha nekem pozitív lett volna. Így nem mentem további vizsgálatra vele. Annak ellenére, hogy a doki azt mondta, hogy szerinte nincs, mégis behívtak. Taxival mentünk be fél 8-kor. CTG-re kerültem, ami nem mutatott semmit, és valóban a taxiban az a pici fájásom is elmúlt. A 4. emeletre gyalog tudtam felmenni, így én sem voltam benne biztos, hogy tényleg elindult-e a szülés, de a magzatvíz folyamatosan szivárgott. A szülésznő, amikor megvizsgált, akkor a nagyobb mennyiségben távozó magzatvíz láttán, inkább azt mondta, hogy maradjunk bent.

Ekkor már el kezdtél nyílni?

Igen. 4 cm-re voltam kb. nyitva.

Az nagyon szép.

Igen. Kaptunk egy szobát, kipakoltunk, átöltöztem. A saját lábamon sétálgattam. Nem éreztem a helyzet komolyságát. Annak viszont nagyon örültem, hogy a férjem ott lehetett velem. Reggelig minden nagyon idilli volt.

Vittünk fénysort, amit kitettünk. Jó volt, hogy este volt, sötét. A fájások ölelésben teltek, és csak módjával jöttek. Igyekeztünk hangolódni, ami nehéz volt, mert még mindig nem tudtam komolyan venni az egészet, mégis igyekeztem átadni lelkileg magam ennek a folyamatnak.

Mindig kérdezgették, hogy hogy vagyok. Én feleltem, hogy valamit érzek, de nem tudom, hogy ez már az-e. Talán nem tett jót, hogy magamnak azt mondogattam, hogy ez még nem az az igazi fájás, hogy ezt még bírni kell, mert ez még csak az eleje. Talán emiatt nem érzékelte a testem, hogy ez már maga a szülés. Kérték, hogyha tudok, akkor pihenjek, mert hosszú út előtt állunk. Nagyon rendesek voltak a szülésznők, és az orvos is, bár őt csak egyszer láttam. Egyedül az zavart, hogy az antibiotikum miatt a kanül már a kezemben volt, de nyilván ez sem volt nagy gond.

Volt egy időszak, amikor három percenként jöttek a fájások, ekkor befeküdtem az ágyba, és a pihenések közben valahogy elkezdtek megint ritkulni. Visszamentek 5-8 perces időszakokra, ráadásul nem is voltak erős összehúzódások. Így ért minket a hajnal. Amikor jött a műszakváltás, és velük együtt egy új forgatókönyv.

Világos lett, eltűnt a hangulat. Az új brigád pedig sokkal inkább kórházi eseményekre törekedtek és nem a természetességre, inkább arra, hogy gyorsan meglegyen ez a gyerek. Az orvos a CTG-t látván azt mondta, hogy ez így nem jó. Oxitocint kell, hogy kapjak, mert nem rendszeresek a fájások. Mondtam, hogy én nem szeretnék oxitocint kapni.

Kimentek, bejött valaki más, aki megkérdezte, hogy miért nem szeretnék oxitocint kapni, elmondtam neki. Bejött egy harmadik ember, ő is megkérdezte, neki is elmondtam. Megpróbált meggyőzni, hogy az miért lenne jó. Megbeszéltük, hogy várunk 30–45 percet, és ha tágulok, akkor nem kell az oxitocin. Eltelt ez az idő és 6 cm-ről 8 cm-re tágultam ki, de mivel úgy látták, hogy a fájások nem rendszeresen érkeznek mégis jött az oxitocin. Erre már nem tudtam mit mondani. Innen ment minden egy másik vágányon, mint ahogy én szerettem volna.

Pedig a 6-ról 8-ra jutni nagyon nagy dolog. Mennyire voltak ezek a fájások nehezek?

Nem éreztem nehéznek, ezért is győztem meg magam arról, hogy kell az oxitocin, mert nem éreztem őket erősnek. Azt mondták, hogy ha folyik a magzatvíz, és a baba nem születik meg, akkor lehet, hogy agyhártyagyulladása lesz. Ki vagyok, hogy egy ilyen véleményt felülbíráljak?! Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Nem tudtam ezt a kockázatot vállalni, bár nem tudtam, hogy mennyi ennek az esélye. Azt sem tudtam, hogy ha megkapom az oxitocint, akkor a CTG-nek végig rajtam kell lennie. Borzasztó volt. Nem tudtam mozogni. Egy labdára kiülhettem volna, de az nekem nem volt komfortos. Közben az oxitocin meghozta a fájásokat. Megéreztem, hogy mi az, hogy fájás, és éreztem, hogy haladunk is a baba megszületése felé.

A szabad mozgás tekintetében ekkor csak az jött szóba, hogy feltérdeljek az ágyra. Közben megjelentek a kitolási érzetek, de a fájások az oxitocin ellenére sem jöttek rendszeresen, így a kitolási szak majdnem két óra volt. Nagyon sokáig kellett a fájásokra várni. Lelle pedig a medencémnél megakadt, ezért kérték, hogy feküdjek hanyatt, hátha úgy jobb lesz. Én is éreztem, hogy az úgy nem ment ebben a helyzetben, így örültem, hogy javaslatot tesznek arra, hogy mit kellene máshogy csinálni.

Ekkor bejött valaki megvizsgálni. Hangosan beszéltek a fejem felett, hogy ez így nem jó. Utána bejött egy másik valaki is, és egy harmadik is. Mindegyik fájás közben vizsgált meg. Én nem tudtam korábban, hogy ez miért gond a nőknek, hiszen a fájás úgyis mindent elnyom, de hát így vizsgálni százszor rosszabb a nőnek… Borzasztó volt.

Közben egyetemi hallgatók is jelen voltak. A szülésznő minden történést elmagyarázott a számukra, nem volt túl idilli.

Megkérdezték, hogy bejöhetnek-e hozzád?

Nem, de nem álltak körbe, ahogy gondolnád, hanem mindenki aktívan részt vett a szülésemben. Ráadásul lelkileg sokat támogattak a hallgatók.

Az egyik szülésznő hallgató  nagyon aranyos volt. Tartotta bennem a lelket. Tőle meg tudtam kérdezni, hogy mit gondol az oxitocinról. Azt mondta, hogy ő nagyon felvilágosult szemlélettel jött ide, de tudja, hogy van, amikor muszáj adni, és szerinte nem lesz abból gond, ha megkapom. Kedves volt és odaadó.

Amikor pozíciót váltottam, akkor kérték, hogy menjek el mosdóba, mert a teli hólyag is lassíthatja a folyamatot. Leszedtek rólam mindent gépet. Elmentem wc-re. Azt hittem, hogy ott bent megszülöm a gyerekem olyan tolófájás jött… Szóltak, hogy jaj ne… nehogy ott szüljem meg. Visszamásztam az ágyra pisilés nélkül, ezért egy ideiglenes katéterrel lecsapoltak, és utána folytattam az ágyban. De később leesett, hogy ha mozoghattam volna, akkor minden máshogy ment volna. Az oxitocin után is, ha leszedtek volna rólam mindent, akkor máshogy lett volna az egész. Ez lett volna a kulcsa, de nem így alakult.

8 cm-re nem lehet komoly hatékony összehúzódások nélkül eljutni. Az szinte a teljes tágulás.

Igen, az a rész nem volt olyan fájdalmas és nehéz, mint gondoltam volna, inkább a kitolás húzódott el.

Talán, ha nem lettél volna ágyhoz kötve, akkor máshogy alakul. Ekkor hogyan érkeztek a fájások?

Valahogy nem folyamatosan, és végig tudtam beszélgetni a fájások között. Onnan tudtuk csak, hogy jó úton vagyunk, hogy behívták a csecsemőst. Akkor tudtam, hogy nincs sok idő hátra. Volt egy pont, amikor Gerivel elbizonytalanodtunk, hogy hogyan lesz meg így ebből a gyerek, de amikor megláttuk a csecsemőst, akkor a jelenléte megnyugtatott.

Közben a szülésznő nagyon szeretett volna a gátvédelemre figyelni. Kenegettek olajjal, tartottak, de megrepedt a gátam. Kérdezték, hogy mi lenne, ha metszenék a gátamat, mert akkor kiszámíthatóbb lesz a szakadás.

Nem szerettem volna, tovább akartam folytatni a kitolást gátmetszés nélkül, de annyira feszesnek érezték a gátam, hogy a doktor rám nézett, és azt mondta, hogy ez most nem kérdés, hanem gátmetszés. Innen két tolásból megvolt Lelle.

Eufórikus állapotba kerültünk mindnyájan. Hálás voltam mindenkinek, hogy végigvezettek ezen az úton. Geri elővette a telefonját, és lefotózta. Az a fotó teljesen más kép Lelléről, mint ahogy utána nézett ki tisztán, rendbe rakva. Amikor később elbizonytalanodtam, hogy mindent jól csináltam-e vagy sem, akkor ezt a képet nézegettem. És láttam, hogy ő a természet csodája, ez a baba így is megszületett. Nagyon jó, hogy az a kép létezik.

Lelle a mellkasomra került. Kiment mindenki. Csak az orvos és a szülésznő maradt bent. Kijött a méhlepény. Nem is kellett sokat várni rá. Rendbe rakták a gát sebem

Később az mondták, hogy rövid volt a köldökzsinór, és talán az is nehezítette a kitolást, így hamar el is vágták. Sajnálom, hogy nem kérdezték meg Geritől, hogy nem akarja-e ő csinálni, de végülis ő nem bánja, így nekem sem gond.

Megnézted a méhlepényed?

Igen. A videókon, amiket korábban láttam, alig bírtam odanézni. Nem voltam a placentával komfortos, de amikor ott voltam, akkor nem bírtam nem odanézni. Izgalmas volt az egész. Hogy ez mind bent volt a testemben, és egy életet nevelt. Felfoghatatlan.

A rendberakás nem volt kellemes, de túlélhető, mert ott volt már Lelle nálunk. Utána kaptunk két óra aranyórát, ami nagyon jó volt. Csak hármasban voltunk. Iszonyúan elfáradtunk, mert több, mint 24 órája voltunk ébren.

Hogy voltál utána?

A kórházban töltött napok nem voltak jók. Volt egy ukrán szobatársam, aki se magyarul, se angolul nem tudott, így elég magányosan telt az idő. Lellével tudtam volna beszélgetni, de ő akkor még sokat aludt szerencsére.

Sokat gondolkoztam a szülésen. Két nappal a hazaérkezésünk után elkapott a depresszió. Melankolikusabb hangulatba voltam, és ha a szülésre gondoltam a sírás kerülgetett, de szépen lassan feloldódott.

Nem tudom, hogy milyen lett volna, ha nem kapom meg az oxitocint, de az biztos, hogy Lelle itt van, és valóban én szültem meg. Közben mégis arra gondoltam, hogy talán nem vettem elég komolyan a fájásokat, és talán ez lehetett a gond, ezért kellett az oxitocin és a gátmetszés is.

De a vége az lett, hogy megszülted őt, és ő megszületett. Ez a Ti élményetek, teljesítményetek, amibe mindent beletettetek, és erre nagyon büszke lehetsz Te is, Lelle is, és Geri is.

Az biztos, hogy hatalmas támogatás volt, hogy ott volt Geri mellettem. A borogatásokat cserélgette, de a végén már nem tudtam elengedni arra az időre sem magam mellől. Nagyon kellett a támogatása. Pedig azt gondoltam, hogy nem fogom vágyni az érintést, de nem ez lett, így neki nagyon jó élmény lett a szülés. Végig nézte Lelle fejét, ahogy kibújt, és nem is lett rosszul. Ott volt teljes lélekjelenlétével.

Így igazi családi élmény volt az aranyóra is. Nem lehetett felfogni. Ha nem is egyből, de elkezdett szopizni.

Nehezen tudtam megfogni a kis törékeny apró testét. Pár hetes babát sem fogtam még, nemhogy újszülöttet. Ha nem lenne a fotó, akkor el sem hinném, hogy létezett anyaszült meztelenül, ragacsosan.

Az aranyóra után elvitték Lellét, engem bekísértek a szobámba, és hagytak aludni. Kétszer mentem Lelléért, hogy most már vihetem-e, de azt mondták, hogy ha felsír azonnal hozzák, és nyugodtan aludjak. Este 11 körül kezdett el sírni, akkor hozták is. Megtörtént a második szoptatás. Kérdezték, hogy visszavigyék-e, de mondtam, hogy ne, úgysem tudnék aludni. A fáradtság el-elnyomott, de mindig felébredtem, hogy úristen van egy gyerekem.

Ha újra intézményt kellene választani, újra odamennél szülni?

Nem vagyok benne biztos. Pár nappal később azt mondtam, hogy biztosan nem. Most már árnyalódtak bennem a dolgok. Talán, ha egy másik brigádot fogtam volna ki, ha az első csapattal tudtuk volna folytatni, akkor biztos, hogy egészen más élményem lett volna. A jelenlévők személyétől függ, hogy milyen élménnyel gazdagodik az ember.

De a plusz három kórházban töltött nap sem győzött meg annyira. Magányosnak éreztem magam. A szobatársammal nem tudtam beszélni. Az orvosok időnként bejöttek, feltettek egy kérdést, és mentek tovább. Az viszont nagyon jól esett, hogy az első csapatból bejött a szülésznő érdeklődni, hogy hogy vagyok, hogy mi történt azután. Vele tudtam beszélgetni. De mástól érdeklődés arról, hogy lelkileg hogy vagyok, nem történt, csak hogy tudtam-e már kakilni, pisilni. Pihenni nem lehetett. Fél 8-kor indult a nap azzal, hogy elviszik Lellét, majd jött az anyakönyvvezető, jött a gyógytornász, a szoptatási tanácsadó. Jó, hogy vannak ilyenek, de nem tudtam igazán kihasználni ezeket a lehetőséget, viszont így pihenni sem tudtam.

A fülembe cseng amúgy az is, amit mondtál, hogy egy jó szülésélmény akkora erőt tud adni egy nőnek, ami egész életére kihat. Emiatt megéri egy olyan intézményt választani, ami segíti őt a terveiben.

A Te szülésélményed erőt adhat neked. Lehet, hogy nem volt egy minden beavatkozást mellőző szülés, de hidd el egy otthonszülésben is vannak ügyek, sokszor a videókon csendesebbnek, lágyabbnak tűnnek, mint a valóság. Büszke lehetsz a teljesítményedre, az odaadásodra. Lehet, hogy a rendszer tett bele zökkenőket, de amit Te beletettél, abban nincs hiba. Sőt.

Jó, hogy mondod, köszönöm, mert folyamatosan azt kerestem, hogy hol van ebben az én hibám.

Én nem látom, hogy ebben hibád lett volna.

Köszönöm.

Ritkán tud hibázni egy nő a szülőszobán, ha hagyják szülni, és támogatóan segítik a folyamatban.

Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában, milyen tanácsaid lennének egy hamarosan szülő nő számára?

Sokat segített az a gondolat, hogy nem vagyok egyedül, hogy ezt a babámmal együtt csinálom végig. Épp ehhez választottam megerősítő kártyát is nálad a felkészítőn. Sőt, képzeld, a szülőszobán ugyanez a kártya volt kint a falon. Nagyon sokat adott, hogy nekem is fáj, de valaki még küzd rajtam kívül, hogy megtörténjen a születés. (Mint ahogy épp most is küzd, hogy odamenjek hozzá…)

Sokat segített, hogy Geri ott volt velem. Egy ismerős arc, aki minden szeretetével jelen van, az nagyon sokat tud adni. Sokszor eszembe jutott az is, hogy ha dúlával vagyunk, akkor talán valami máshogy alakult volna. Talán az elbizonytalanodásaimban segített volna a dúla, mint ahogy az a szülésznő hallgató is tudott segíteni. Jó volt, hogy van valaki, akihez szakmai kérdéssel fordulhatok, és tudom, hogy ugyanazon a gondolatsíkon van, mint én. Az a nő sokat segített számomra.

Aztán fontos még a hangulat is. Ha tehettem volna besötétítettem volna, amikor felkelt a nap, mert amikor kisütött a nap, akkor elmúlt minden varázs. Szóval, ha napközben van, húzzák be a függönyt.

A felkészülést pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni. Így is volt olyan dolog, amire nem lehetett felkészülni. Így arra is fel kell készülni, hogy nem tudsz mindenre felkészülni. Mindig jöhetnek váratlan fordulatok, amire nem számítottál.

A „Mindig felébredtem: Úristen, van egy gyerekem!” – Eszti szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Elmeséled, hogy születtél Te?

Anya nem úgy mesél róla, mint akinek jó élmény lett volna. Kórházban, elsőszülöttként jöttem világra. Anyukám szereti mondogatni, hogy milyen hosszú vajúdása volt, de alapvetően minden rendben ment, mégis nehéz volt számára.

A homlokomon van egy lilás csík (tűzfolt), ezzel születtem, hogy mi okozhatta, és hogy volt-e a szülésnek hozzá köze, az rejtély, mert nem használtak vákuumot, sem fogót.

De hosszú vajúdás volt, ami az egész  családunkra jellemző, ezt szeretik is mondogatni az anyák.

Így én is arra számítottam, hogy úgyis hosszú vajúdásom lesz. Ennek amúgy is nagyobb volt a valószínűsége.

Volt olyan szüléstörténet, ami meghatározó volt számodra a szülésed előtt?

Az egyik legjobb barátnőm egy évvel korábban szült nálam. Császár lett a vége. Abban az időben én már nagyon érdeklődtem a szüléstörténetek iránt. Elmesélte, hogy történt, számára nagy csalódás volt.

Talán ezért is volt bennem az, hogy nagyon szeretném elkerülni a császárt. Sőt, alapvetően a kórházakat is szerettem volna elkerülni. Az unokatestvérem mindkét gyerekét otthon szülte, amit nagy inspiráció volt végig követni.

Térjünk vissza hozzátok! Könnyen érkezett Fülöp közétek?

Volt két vetélésem. Mindkétszer gyorsan teherbe estem. És mindkétszer a nyolcadik héten halt el a magzat, pedig előtte már volt szívhang, ún. “missed abortion”. Az orvosom ajánlotta fel, hogy megvárhatom, amíg magától befejeződik a folyamat, így nem kellett megműteni. A vizsgálat után kb. két héttel erős menstruációs görcsök és nagyon light-os szülés közötti érzetek jelentkeztek, nem túl erős vérzés kíséretében.

A spontán vetélés folyamata pedig rámutatott, hogy a testem tud jól is működni. Nekem ez nagy segítség volt, de a második vetélés így is nagyon megviselt.

Vártatok valamennyit a vetélések között?

Csak a második után. Éreztem, hogy szükségem van arra, hogy leérjen a két vetélés gyásza.

A második vetélés után kivizsgáltattuk magunkat az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban. Immunológiai eltérést találtak nálam, ami miatt gyógyszeres kezelést javasoltak. Gyógyszert, és lipid infúziót. Pár hónapba beletelt, amíg ezzel megbarátkoztam. Nehezen hittem el, hogy emiatt az eltérés miatt vetéltem el. Mivel nem bírtam volna elviselni egy harmadik próbálkozást, ami szintén vetéléssel végződhet, így bevállaltam a gyógyszeres kezelést. Előtte át kellett gondolnom, mivel az egyik gyógyszernek – ugyan kicsi eséllyel -, de a lehetséges mellékhatása a vakság volt. A lipid infúzióért pedig két hetente három órát kellett bent tölteni az intézményben, egészen addig, amíg teherbe nem esik valaki. Nagy elköteleződést igényelt, de sokat nem kellett mennem, mivel legnagyobb meglepetésemre Fülöp elsőre összejött.

Milyen volt a kismamaságod?

Jó. Tök jól voltam. Az első trimeszterben klasszikus tüneteim voltak: émelygés, fáradtság, de viselhető volt. Inkább lelkileg volt nehéz. A korábbi vetélések miatt  nagyon stresszes volt ez az időszak. Számítottam rá, hogy így lesz. Féltem attól, hogy újra megtörténhet a vetélés. Ez az erős szorongás az első trimeszter végéig meg is maradt. A korábbi két kis magzatot, nagyon hamar elneveztük, a harmadiknál nem adtunk nevet. Tartottam egyfajta távolságot tőle, de a 12. hetet elhagyva egyre inkább oldódott bennem a félelem. Időnként voltak rossz gondolataim: mi van, ha csak úgy elfolyik a magzatvizem, vagy mi lesz, ha koraszülött lesz.

Korábban nem voltál ilyen szorongó típus?

Nem, épp az ellenkezője voltam. Szerettem ezeket a dolgokat elbagatellizálni, vagy tudomást sem venni róluk, de a vetélések után ez átfordult a másik oldalra. Az otthonszülés kapcsán is lett bennem egy bizonytalanság,azzal kapcsolatban, hogy ha nagy baj történik, akkor csak később kaphatok orvosi segítséget, miközben tudtam, hogy ez áll közel hozzám. Nehéz volt ezeket az érzéseket a helyére rakni, de a szüléskor már nem jöttek elő.

Hogyan készültél a szülésre?

Jógával. Kétféle jógára is jártam. Hozzád, és egy hóbortos, spirituálisabb szemléletű lányhoz is. Kedvességnek fogam fel a varázslásokat a részéről, jóleső volt a maga módján. Nem volt kérdés, hogy ha valami testérzeted van, akkor az a Hold állásával függ össze.

De kellett mellé az is, hogy többet mozogjak, és a jóga része professzionálisabb legyen. Gátizom tornáztam itthon. Csináltam a Spinning Babys-t. Voltunk két szülésfelkészítőn. Geréb Ági online felkészítője volt az egyik.

Hogy tetszett?

Jó volt, mert megerősítette bennem, az otthonszüléssel kapcsolatos érzéseimet, miközben volt, hogy azt éreztem, hogy nekem ez túlzás. Néha úgy éreztem, hogy azt a beállítódást is erősíti bennem, hogy a kórház rossz és veszélyes hely. Ez a hozzáállás olykor hiteltelenné is tudta tenni a felkészítőt számomra.

A másik szülésfelkészítő a Budai Perinatális Központban volt, amelyik intézményt végül választottuk a szüléshez. Ha ott szül valaki, akkor előírás, hogy ezen részt vegyen. Az a felkészítő azért volt szimpatikus, mert nem démonizálták a kórházi ellátást.

Persze szeretem azt gondolni, hogy én egy természetes nő vagyok, aki lazán veszi a dolgokat, de pl. amikor a második trimeszterben bizonytalan voltam benne, hogy a magzatvíz folyt-e el vagy valami más, akkor az volt a megnyugtató, hogy egy orvos megvizsgált – tudván közben azt is, hogy ez fertőzésveszélyt okozhat -, mégis kimondta, hogy nincs megrepedve a burok. Szükségem volt arra, hogy orvosi módszerekkel legyen végig járva ez az ügy. Így nyugodtam meg igazán.

A BPK választása ilyen szempontból talán középút lehet.

Igen. Megnyugtató volt, hogy nem csak bábák, de szülész-nőgyógyász is dolgozik ott, és kíséri a terhességet. Mi a második trimeszterbe döntöttünk úgy, hogy átmegyünk.. Korábban egy magán intézménybe jártam, ahhoz az orvoshoz, akinél én születtem. Kedves, alapos orvos, de tipikus klinikai szemléletű. Ráadásul a kórház statisztikája sem jó.

Volt még más, ami támogatta a szülésre való hangolódást?

Könyveket olvastam. Illetve az Ablak a világra szülőkártyáit. Nekem nagyon bejöttek. Kompakt módon adta az információt. Illetve az utolsó trimeszterben elkezdtem járni egy éneklős órára a Marczibányi térre, a Babára hangolódóra. Az elején énekeltünk, ringatókat tanultunk. A második rész pedig egy csoportos baba-mama kapcsolatanalízis volt.

Ez különösen fontos volt számunkra, mivel az első trimeszterben még féltem kapcsolódni Fülöphöz, de a végére már nagyon nagy igényem lett rá. Annyira, hogy egyéniben is voltam pár alkalommal baba-mama analízisen. Jó belső munka volt, és jó volt lezárásnak is, búcsúzni ettől a fázistól.

Sokat segített abban is, hogy könnyebben elviseljem az utolsó hetekben a várakozást a szülés beindulásáig.

Hogy indult be a szülésed?

Voltak jóslófájásaim, de talán nem a klasszikus fajták. Mert volt, hogy egész nap éreztem folyamatosan megállás nélkül, mintha menstruálnék. A 39. héten már voltak éjszakák, amikor mintha beindult volna valami rendszerezettebb méhtevékenység.. Ahhoz tudtam hasonlítani a testem, mint egy motoros fűnyíró, amit be kell rántani. Indult, indult, de még nem kelt önálló életre. Végül a 40. héten érkezett Fülöp.

Hajnali 3-kor kezdődtek a fájások, majd rendszeressé váltak. Az éjszakát sikerült alvással tölteni, sőt még délelőtt is tudtam kicsit aludni. Kb. 5 perces fájásokkal indultunk el a BPK-ba délután 5-6 óra körül.

Hogy telt az idő otthon?

Jól, nyugisan. Tudtuk Gergővel, hogy pihenni kell, és türelmesnek lenni. Néztük, hogy hány percesek a fájások, ebédeltünk, beszélgettünk. Közben Gergő el is ment futni még egyet.

Közben mennyire élted meg erősnek az összehúzódásokat?

Amikor 5 percesek lettek az már eléggé fájt. Ha nem is ordítottam, de hangokat adtam ki. A hang útján engedtem ki a fájdalmat. Akkor az lett a nehéz benne, hogy két fájás között már nem volt olyan sok pihenő. Amikor felhívtuk a BPK-t, akkor már nehezen tudtam elképzelni, hogy ezt az autóutat, hogyan fogom végigcsinálni. Ráadásul igényem lett arra, hogy valaki olyan nézzen rám, aki látott már szülést. Szerettem volna elhelyezni ezt az egész folyamatot valahova, és hallani, hogy minden rendben. A bábák korainak tartották az érkezésem, de mi már szerettünk volna ottmaradni. Korábban a hangadásaimmal  azt a benyomást kelthettem a telefonban, hogy jobban fáj, mint ahol tart ez a dolog. Azt hitték, erősebb fájásaim voltak akkor már.

Ráhallgattak Fülöp szívére és megvizsgáltak: kb. 4 cm-re lehettem kitágulva akkor. Választhattunk egy szobát. Időnként bejöttek hozzánk, javasoltak pózokat, de sokszor magunk voltunk kettesben. Nem volt folyamatos felügyelet.

Neked jó volt ez így?

Alapvetően igen, talán olykor több támogatásra vágytam volna, többre lett volna szükségem, de ekkor Gergő segített is. Néha rádőltem. Etetett, itatott, fogta a kezemet. Ha folyt belőlem ez az, akkor letörölgetett, segített lezuhanyozni.

A bábák hogyan segítettek?

Az egyik bába rendszeresen mondta, hogy ügyes vagyok, és minden rendben van, – az nagyon jó volt. Amikor pedig tudni akartam, hogy hol tartunk, akkor megvizsgáltak. Időnként szükségem volt a visszacsatolásra, hogy tudjam, hogy hol is tartunk ebben a folyamatban.

Hogy voltál ekkor a fájásokkal?

Mindig meg tudtak eggyel jobban lepni. Volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, hogy innen már nem lehet tovább. A saját hangomat hallva éreztem meg igazán, hogy milyen erős a fájdalom. Persze tudtam, hogy a szülés az fáj, de ott jól esett volna kimondani,  mégsem tettem, magamban tartottam.

A szülés után, amikor a bábák meglátogattak, említették, hogy úgy látták, nagyon szépen viseltem a fájásokat, nem küzdöttem ellenük, nem hisztiztem miattuk. Utólag is azt gondolom, hogy ezekre fel voltam készülve, csak a kitolásra nem. Éjfél körülre sikerült teljesen kitágulni. Idáig csak engedni kellett a folyamatot, de a kitolás nehéz volt. Arra nem voltam felkészülve. Vártam, hogy lesz egy erős határvonal a két érzet között, de nem éreztem ilyesmit. Az megvolt, hogy kicsit más, de valahogy mégsem éreztem olyan határozott tolási ingert, de azért toltam. Toltam ezerrel, miközben ahhoz, hogy megszülessen Fülöp a testemnek is dolgoznia kellett volna.

Ekkor Fülöp fejét nem látták még, de érezték. Csakhogy nem jött lejjebb. Kérték, hogy próbáljak meg aludni egy fél órácskát. Ez a kérés érdekesnek tűnt, de végülis nem volt lehetetlen. Gergő el is aludt mellettem, miközben én időnként felnyögtem. Viszont továbbra sem haladt a dolog.

Ekkor merült fel először, hogy bemehetünk a Szent Imrébe vagy próbálkozhatunk más módszerekkel. Szerettem volna tovább próbálkozni, ami még két órán keresztül tartott: próbáltunk Spinning Babys gyakorlatokat, kaptam Parázs olajat a hasamra, ami felerősítheti az összehúzódásokat.

Milyen testhelyzetben voltál, amikor nem aludtál épp?

Leginkább oldalt fekvésben. Forgolódva, hol egyik, hol a másik oldalamon, és volt egy merevítő, amit a lábaim közé tudtam betenni, így nyitottabb helyzetben voltam. A bábák szerint jó ötlet volt a fekvés, mert így talán kevesebb energiám ment el, mintha álltam vagy mászkáltam volna.

Amikor már azt éreztem, hogy mindent kipróbáltunk, akkor újra felmerült, hogy másodlagos fájásgyengeség miatt mégis csak menjünk be a kórházba. Saját kocsinkkal indultunk. Gergő vezetett, és az egyik bába velünk jött, a másik a saját kocsijával érkezett.

Hogy viselted az utat?

Szarul. Itt-ott megálltam, leguggoltam, toltam kicsit. A kocsiban pedig próbáltam valahogy rendeződni. Az indulás előtt pedig tisztáztuk, hogy mi fog bent várni rám: hogy nem valószínű, hogy császár lesz, mert már nagyon lent van Fülöp. Hogy oxitocint fogok kapni, amitől már nem fog jobban fájni, de mégis hatékonyabb lesz az összehúzódás. Ez megnyugtatott, mint ahogy az is, hogy akik a kórházban fogadnak majd minket a bábák elmondása szerint nagyon kedvesek lesznek.

Mikor megérkeztünk egy fiatal túlbuzgó műtős fiú elkapott egy kerekesszékkel. Olyan volt mintha a Vészhelyzetben lettem volna. Száguldozott velem, mintha sürgősségi helyzet lenne, miközben két órája ez ment már. Nagyon tetszett. úgy éreztem VIP kismama vagyok. Az osztályon mindent elmondtak a bábáim az orvosnak. Az orvos pedig elmondta, hogy valóban oxitocint fogok kapni. Mindenki kedves volt és segítőkész. Mindegyik testhelyzetet támogatták. Megkaptam az oxitocint. Azt jósolták, hogy 8 tolás után érezni fogom a hatását, de úgy tűnt, rengeteg idő telt el. Nagyon elegem volt már. Azt gondoltam, akár meg is császározhatnak, csak legyen vége. Azt éreztem, még mindig nem tartunk sehol. Ekkor kezdtem el kérdezgetni, hogy van haladás?! Van értelme annak, hogy széjjel tolom az agyamat?!

Azt volt a legnehezebb, hogy közben elvesztettem azt a hitemet, hogy képes leszek megszülni ezt a gyereket. Amikor a doktornő visszajött, megvizsgált, és azt mondta, hogy rengeteget haladtunk! Ettől erőre kaptam, és tudtam, hogy rá kell éreznem, hogy hogyan kell tolni jól.

És ekkor megjelentek végre már az igazi tolási fájások is?

Talán, de ezt nagyon nehezen idézem vissza. Inkább az volt a meghatározó, hogy nagyon határozottan megmondták, hogy mit kell csinálnom, hogy hány tolást erőltessek bele egy fájásba, és ez nekem segített. Volt egy feladatom, és elmondták, hogy hogyan kell jól csinálni. Én pedig igyekeztem ráérezni.

Utólag lett bennem egy bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy ezeket a technikákat miért nem mondták el korábban BPK-ban. Nem tudom, hogy ezt mindenkinek így kell csinálni, vagy csak nekem segített ennyit. Pontosan megmondták, hogy hova toljak. És épp oda kellett, ahova egyáltalán nem akartam.

Hova?

A szülésznő benyúlt a hüvelyembe, és megmutatta hova.

Amikor Fülöp feje már látszódott, és megéreztem azt a bizonyos tűzgyűrűt, akkor le tudtam küzdeni a belső ellentmondásomat, és minden energiámmal arra összpontosítottam, hogy szétroncsoljam az egész alsó fertájam Lehet, hogy nem ez lesz belőle, de ezt kellett akarnom.

Talán épp ez a tudatosítás kellett, ahhoz, hogy továbbhaladj. Talán tartottál attól, hogy ennyire beleengedd magad abba, amitől tartasz, de amikor elengedted a félelmedet, akkor sikerült.

Talán igen. Nem voltam felkészülve arra, hogy azt akarjam, amit nem akarok. Azért kellett aktívan dolgoznom, amit igazából elkerültem volna. Talán ez a belső ellenállásom akasztotta meg a folyamatot.

Amikor érezni lehetett a fejét, akkor szóltak, hogy nyúljak oda. Először nem akartam, mert nem szerettem volna csalódni a tapasztaltak eredményességében. Tovább bíztattak, és én odanyúltam, és jó volt érezni.

Innen már hamar kijött a feje, és egyszercsak ott volt egy gyerek. Nagyon furcsa volt. Furcsa volt, hogy ott van egy baba, hogy nyúlkál és nyitogatja a szemét, hogy létezik. Megnyugtató volt, hogy van.

Megállapították, hogy szörcsög, és emiatt nem tették azonnal a mellkasomra, helyette elindultak a kórházi folyamatok. Elvágták a köldökzsinórt, miközben mi késleltetve szerettük volna, ha elvágják. Jeleztem, hogy mi nem szeretnénk, de azt mondták: „Anyuka, ez most nem az a helyzet.” Fülöpöt arrébb vitték, de közben félig megnyugtattak, hogy nincs nagy baj,. Éreztem, hogy valami történik, de nem tudtam, hogy pontosan micsoda, hogy ez most vajon mekkora vészhelyzet. Láttam, ahogy leszívják a járatait, és közben kiderült, hogy mekóniumos lett a magzatvíz, amiből nyelt.

Közben érdeklődtem, hogy nem kaphatnám-e meg mégis egy kicsit. Egy pici időre visszaadták, de jelezték, hogy nemsokára  el fogják vinni. Kevés idő volt, kb. 10 perc. Akkor ez is nagyon sokat jelentett.

Utólag siratom, hogy nem volt meg a rendes aranyóránk. Nem tudtam felmérni a helyzet komolyságát, így azt gondoltam, azzal teszek jót, ha elfogadom azt, hogy ez most ennyi idő volt.

Később ez attól lett sokkal nehezebb, hogy a bábáknak elmesélve a történteket, azt mondták, hogy talán nem lett volna muszáj elvinni őt. Ha ugyanez náluk történik, akkor talán hagyták volna, hogy együtt maradjunk, mert nem volt egyértelmű baj. Ekkor azt éreztem, hogy fáj, hogy az aranyóra kimaradt.

Nehéz volt megélni, ahogy ott átfordult minden abba a fajta kórházi működésbe, amit én is utálok, és én is menekülök tőle.

Visszatérve még testi dolgokhoz, lett gátsérülésed?

Repedésem, és hüvely-repedésem lett. Amikor eljött az idő, megkérdezték, hogy gátvédelemmel szeretnék-e szülni. Igen. Nyilván sejtették, ha a BPK-ból jövök, akkor gátvédelemmel szeretnék szülni. Szóval még össze kellett varrni a szülés után, ami eléggé rossz volt, de épp akkor volt a kezemben Fülöp, így nem nagyon érdekelt. Tudomásul vettem, hogy ez lett a vége, és bíztattak is, hogy szépen meg fog gyógyulni. A hüvely repedésre is azt mondták, hogy rosszul hangzik, de gyorsabban gyógyul, mint a gátsérülés. Ezekkel én így rendben voltam.

Lelkileg hogy voltál?

Fel voltam spannolva. Egyáltalán nem voltam fáradt. Jókedvű voltam és büszke. Amikor Fülöpöt elvitték, akkor is azt éreztem, hogy ő most már megvan. Attól nem féltem, hogy élet-halál kérdés lenne, hogy látom-e őt még valaha.

Ott hagytak minket Gergővel kettesben. Beszélgettünk. Jó volt átbeszélni, hogy ki hogyan élte meg a történteket. Ő nagyon készen volt. Fáradt volt, és megterhelte a szülés, én pedig fel voltam dobódva. Nagyon jó és megnyugtató érzés volt, hogy van Fülöp.

Mi jött ezután?

Inkubátorba került. Picit odamehettünk hozzá, majd kaptam egy privát szobát. Ott pedig várnom kellett, hogy majd odahozzák hozzám, de nem tudtam pontosan, hogy miért és meddig is várok. Egy ponton elindultam, hogy megkeressem a gyerekemet, mert látni akartam.

Amikor megtaláltam egy doktor urat, akkor rendre intett, hogy „Anyuka, látja, hogy alszik. Nem ébresztjük fel, csak majd, ha elkezd randalírozni, akkor odavisszük magának.” Visszamentem. Majd megint felbuzgott bennem, hogy elegem van, és keresek valakit, aki ennél együttműködőbb.

Amikor elindultam, épp hozták is. Megkaphattam, és az nagyon jó volt.

A szoptatás hogyan alakult?

Fülöp rögtön keresgélte a cicit, megpróbáltam odatenni, de valahogy nem találkoztunk. Egy ponton viszont megtalálta, és rájött, hogy mit keresett a világban. Ügyes volt. Nekem is jó érzés volt. A második éjszaka volt nehéz, mert akkor egész este a cicimen volt. Nagyon fárasztó volt, és azt hittem, hogy örökre így lesz. Megijedtem, hogy a szoptatás ekkora kötöttség lesz. De összehangolódtunk, és nagyon jó volt látni, ahogy szopizik, nagyon cuki volt.

Hazajöhettetek időben?

Nem, mivel antibiotikumot kellett kapnia. Kapott egy kis branüllt, meg egy kesztyűt, és naponta kétszer belefecskendeztek antibiotikumot.

Rossz élmény volt a kórházban eltöltött pár nap. Egyedül éreztem magam. Az pedig, hogy én hogy vagyok, senkit nem érdekelt. Mint ahogy az sem, hogy pihennem kellene, és nem folyamatosan emelgetnem Fülöpöt egy kényelmetlen kórházi ágyról, amiből nulla hasizommal alig tudtam kikászálódni egyedül is belőle. Ez nehéz volt.

Hogy van a gátad azóta?

Tök jól. Egyéb dolgok nyugtalanítanak. Előjött az aranyerem, ami korábban nem volt probléma, de megnyugtattak, hogy ha korábban nem volt, akkor gyorsan el fog múlni, még nem történt meg, pedig gátizom-tornázom rendszeresen. Jó érzés, hogy tudok tenni valamit magamért. Valamelyik oldaltfekvős szoptatásnál jöttem rá, hogy ez épp a gátizom-tornás testhelyzet, így abban könnyen lehet gyakorolni.

Ha össze kellene állítani egy pakkot egy hamarosan szülő nőnek, akkor mit tennél bele a megéléseid alapján (a gátizom-tornán kívül)?

Tárgyakra nem nagyon volt szükségem. A kendőt, amit tőled kaptam, végül csak hangulatvilágításhoz használtam, hogy a hideg fényekből meleget csináljak, otthonosabb lett tőle a kórházi szoba.

Tárgy nem kellett, ami nekem hiányzott az a kitolással kapcsolatos információ volt. Hogy nem tudtam róla eleget. A tágulási szakasz pszichés vetülete, érzete megvolt, de a kitolásról kevés infót kaptam, több felkészítés erről a témáról nagyobb segítség lett volna talán. De persze lehet, hogy ez csak az én megélésem, és másoknak könnyebben megy ez a szakasz. Geréb Ági azt mondta, hogy a kitolásánál egy nagy erő megszállja a nőket. Ebből nekem úgy tűnt, hogy nem lesz dolgom, csak megszáll az erő és kész. Ehhez képest, épp akkor kellett elkezdenem dolgozni.

Nehéz mindenre teljeskörűen felkészülni.

Igen, tudom. Ilyen a szoptatás is. Többen mondták, hogy szerezzek laktációs szaktanácsadót, akitől ha bármilyen probléma felmerül, akkor azonnal tudok majd kérdezni. A BPK-ban szinte mindegyik bábának megvan ez a képzettsége, így eddig el is jutottam, de ennél jobban nem készültem rá. Nem volt már rá kapacitásom.

Mindkét szülésfelkészítőn volt szó a szoptatásról is, de a nehézségeket egyik előadáson sem taglalták.Persze az is lehet, ha tudom, hogy mi vár rám, akkor elmegy az egész szoptatástól a kedvem.  . Mondjuk az jó, hogy legalább figyelmeztettek rá, hogy nem lesz egyszerű. Egy mellgyulladáson már túl is vagyok.

Sok nehéz döntést kell meghozni ebben a témában. A fejjek, ne fejjek csak az egyik. 

Valahol azt mondták, hogy igen ez a téma sok dilemmát rejt.

A szoptatás  sokszor nem egy konkrét tudás, hanem egy művészet.

Amikor erre rájöttem, akkor könnyebb volt az érzéseimre hagyatkozni, és most már könnyebb talán az egyensúly megtalálása is.

(A képen látható festményt Németh Éva Anna alkotása.)

A „Le tudtam küzdeni a belső ellentmondásomat.” – Janka szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Minden egyre könnyebb. Lassan négy hetes Alma. Eddig egy hét volt, ami nehéz volt, de sokkal egyszerűbb, mint ahogy képzeltem. A szüléssel kapcsolatban semmilyen rossz érzésem nincs, így nagyon örülök, ha meg tudom osztani, és másnak bátorítására szolgál a történetünk.

Akkor menjünk vissza az elejére! Mit tudsz Te a saját születésedről?

Kórházban születtem. Én voltam Anyu második babája. Természetesen úton szült engem is, és neki sem volt igazán negatív élménye a szüléssel kapcsolatban.

Volt olyan szüléstörténet a közeledben, ami nagyon megérintett?

Sok negatív történetet hallottam. Sokat, ami császárra végződött, pedig természetesen szerették volna, hogy világra jöjjön a babájuk.

Talán emiatt is tartottál ennyire a császártól. Könnyen teherbe estél?

Igen. Két hónap alatt jött össze. Prágában voltunk épp, az életünknek egy nyugis időszakát éltük. Nem volt nagy rákészülés, spontán történt. Ráadásul hamar megéreztem, hogy terhes vagyok.

Miből gondoltad?

A páromnak, Andrásnak volt egy álma, arról, hogy terhes leszek. Ráadásul előtte másfél hónappal voltunk Koreában, ahol meglátogattunk egy buddhista központot. Mind a kettőnknek fontos a buddhizmus. Ott mind a ketten azt kívántuk, hogy egy évvel később a szülinapomra már hárman legyünk.

Felírtuk egy kis papírra az üzenetünket, hogy legyen családunk, egészségesek és boldogok legyünk. Mindketten ezt szerettek volna. Andris azt gondolja, Alma ott, ezen a gyönyörű helyen indult el.

Hogy voltál a várandóságban?

Amikor megcsináltam a tesztet izgultam egy kicsit. Tudtam, hogy sok mindenkinek nem jön össze ilyen hamar, és amikor pozitív lett a teszt azon izgultam, hogy nehogy elmenjen. Egy hónapig stresszeltem miatta, de fizikai rosszul létem nem igazán volt. Összesen kétszer hánytam, de őszintén semmilyen rossz élményem nem volt a várandósság alatt.

Hogy készültetek a szülésre?

A neten kezdtem el keresgélni szülésfelkészítőt. Téged találtalak. A nyugalmat kerestem a szülésben való felkészülésben, hogy kiegyensúlyozott és magabiztos legyek tőle.

A magán intézményt pedig ismerős ajánlásával sikerült kiválasztani. Ráadásul azt, ami nagyon közel is van hozzánk.

A férjem nem készült a szülésre. Sokat segített a hétköznapokban, de arra, hogy a szülés közben milyen feladatköre lesz, azzal nem foglalkozott. Azt gondoltuk, hogy amit én majd kérek, abban szupportív partner lesz.

Eddig kb. ismertem a történeteteket. Most viszont már nekem is újdonság lesz a folytatás. Hogyan indult be a szülésed?

Március 10-re voltam kiírva. Nem voltam rápörögve a dátumra. Három nappal a szülés előtt pénteken még elmentünk egy CTG-re és ultrahangra, ahol az orvos azzal ijesztegetett, hogy nagy a babánk feje, és nem biztos, hogy ki fog férni. Ez eléggé borzolta a kedélyeket, mert arra készültem, hogy minden természetesen fog tudni menni. Azt reméltem, hogy talán csak elmért valamit. Picit szomorúak lettünk, de végülis nem éltem magam bele ebbe a hírbe, azt gondoltam, hogy talán nem is látszik a vizsgálaton pontosan a valóság. Átgondolva ezeket, egy óra után elengedtem ezt a verziót.

Másnap elmentünk egy nagyot sétálni az erdőbe. Amennyire tudtam hegymenetbe, megállás nélkül gyalogoltam. Szerettem volna, hogy legyen olyan fizikai ráhatás, ami elindítja a vajúdást.

Jósló fájásaim sem voltak előtte, és az ultrahangon sem látszódott, hogy leereszkedett volna Alma. A séta után jót ettem. Akkor már egy ideje fogyasztottam málnalevél teát és datolyát. A doktornőnk két homeopátiás bogyót is felírt, azokat is szedtem a szülés előtti négy hétben.

Aznap este éjfél körül feküdtem le aludni. Tíz perccel később random elindultak a fájások.

Mit éreztél pontosan?

Az ágyban fekve egyáltalán nem esett jól oldalt feküdnöm, inkább felálltam. Úgy viselkedtem, mint egy állat. Amikor a ló ellik, akkor folyamatosan fel-le mozog. Próbálja a gravitációt segíteni. Folyamatosan nem tudtam állni, vagy ülni, ezért mindig mozdultam. Lezuhanyoztam, hajat mostam, és próbáltam utána lazítani. Ekkor már elég erős medence körüli csontfájdalmam volt, azt éreztem, mintha a medence csontjaim eltávolodnának egymástól. A szemérem körüli rész feszített leginkább. Ekkor a derekam vagy a combom nem fájt, csak a kismedence, de az iszonyatosan feszített, és egyre inkább erősödött. Hajnal három körül elkezdtem guggolni, és csípő körzéseket végeztem, kitörés szerű törzsbillentésekkel.

Mindeközben tudott András segíteni Neked?

Nem. Mondta, hogy szóljak, ha bármire szükségem lenne, de én egyedül szerettem volna lenni, guggolva, térdelve. Ez esett jól. Így ő el is ment hajnalba, hogy a kutyáinkat elvigye valakihez, mert tudtuk, hogy két napot a kórházban leszünk együtt.

Hajnal 5-kor hívtam fel a szülésznőt, hogy a délelőtt 10 órás CTG-t már nem várnám meg. Azt kérte, hogy ha 5 perces fájásaim vannak, akkor menjek be, de amíg jól esik otthon lenni, és nem is folyt el a magzatvíz, addig ne stresszeljek, nyugodtan maradhatunk addig otthon is.

Hat körül felkerekedtünk. Szörnyű volt az oda út. Akkor már beszélgetni sem volt kedvem. Csak a légzésre koncentráltam, és arra, hogy nyugodt maradjak, hogy ne legyen bennem kapkodás. Arra figyeltem, hogy a légzést kontrollálni tudjam. Amikor odaértünk felmentünk az első emeletre.

Picit várnom kellett a szülésznőre, megvizsgált, kiderült, hogy 8 cm-re volt nyitva a méhszájam. Gratulált az otthoni lábon-kihordáshoz. Azt mondta, hogy ha ilyen jól megy tovább, akkor két óra és megszületik a pici.

A vizsgálat után kaptunk saját szobát, átöltöztem, megvizsgált. Ekkor már nagyon erős fájásaim voltak. Infúziót kaptam folyadék pótlásként, de semmi mást. A CTG rendben volt.

Hogy fogadtad ez a hírt?

Korábban attól féltem, hogy amikor beérünk a kórházba, akkor esetleg nem tudok szépen tovább tágulni, hogy ott még lesz egy hosszabb folyamat, De annyira meglepett, hogy 8 cm-re ki vagyok nyílva, hogy megkönnyebbültem, nagyon örültem, mert az otthoni részt nem igazán éreztem hosszúnak.

Közben a férjem is megérkezett beöltözve a kék ruhába. Tőlem pedig megkérdezték, hogy milyen testhelyzetben szeretnék lenni.

Mi segített ekkor számodra a fájások megélésében?

A szabad testhelyzet választás, hogy időnként térdeltem, felálltam, guggoltam. Volt, hogy Andris nyakába kapaszkodtam és így guggolva segítettük lefelé Almát. A szülésznő közben illóolajat tett a hasamra, illetve illóolajos párologtató ment az ágy mellett. A redőnyök le voltak húzva, a lámpák pedig félhomályt adtak. Ezek sokat számítottak.

Hogy értetek el a kitoláshoz?

Feltérdeltem az ágyra, a háttámlának szemben. A magzatvíz még nem folyt el, erre vártunk még, közben a fájásokkal már elkezdtem nyomni.

Ekkor felmerült, hogy a szülésznő megrepesztené a burkot, mert az picit gyorsítana a folyamaton. Mondtam, hogy ha ez biztos nem vezet császár felé – ami miatt a várandsósságom alatt nagyon féltem – akkor rendben. Burkot repesztett, és egy órával később már kint is volt Alma.

Olvastam a tűzgyűrű érzetről, ami a kitolásnál előfordul, és tényleg égő érzést tapasztaltam az utolsó fél órában, amikor már ott volt a kis feje, de nehezebb volt a székelési ingert megszokni, és megtapasztalni azt, hogy fáradok.

Amikor azt mondták, hogy minden rendben van, és már látszik a kis feje. Akkor eldöntöttem, hogy megcsinálom. Hogy adok magamnak egy órát, és minden erőmet összeszedem, és megcsinálom. Így is lett.

Amint a feje kijött, a szülésznő segített neki kijönni, nem volt gátmetszésem, repedni sem repedtem. Talán a gátmasszázs olajnak vagy a sikosítónak köszönhetően.

Micsoda történet. Ritka az ilyen egyszerű szüléstörténet.

Én nagyon örülök neki. Mondjuk az infúziót kétszer mellészúrták a bal karomban, majd harmadjára sikerült csak a jobbba vénát találni. Akkor kicsit elgurult nálam a gyógyszer. Kellett egy pár perc utána, amíg összetudtam magam szedni. A burokrepesztésnél is volt pár perc, amikor át kellett gondolnom, hogy akarom-e, de annyira mondták, hogy nem lesz semmi gond, hogy beleegyeztem.

A teljes tágulásnál még az otthon szüléseknél is szoktak burkot repeszteni. Biztos indokolt volt. Milyen volt Alma?

Nagyon szép és aranyos. Piros. Felrakták rám, megtörölgették. Rögtön szopizni kezdett. A férjem elvágta a köldökzsinórt, majd kijött a méhlepény. Fél óra-órát ott voltunk még a szülőszobán, pihentünk. Akkor jött gyermekorvos, megnézte. Minden rendben volt a nyelv letapadással is. Nem vitték el, nem mosdatták meg.

Tolókocsival vittek minket a szobánkba. Lefeküdtünk pihenni. Tudtam rögtön pisilni. Két napig végig együtt voltunk a kórházban. A mellbimbóm az első három napban nagyon fájt, de tényleg nem volt igazán rossz élményem.

Annyira jó ezt hallani. Annyira menő vagy!

De ha nem megyek el hozzád, és nem hallgatom meg a tanácsokat, akkor nem tudom mi történik.
Ez mindig két emberes, ehhez Te (is) kellettél. Ráadásul a csillagok is szuperül álltak.
Sokkal rosszabbra számítottam. A szülés után kérdezgettem a statisztikákról a szülésznőket, és azt mondták, hogy a klinikán 80% a császár aránya.

Ilyen gyors első szülésük, ahol nem kell epidurális, és nincs gátsérülés nem szokott lenni. Azt mondták tankönyvi volt. Mindenki gratulált. Az orvos nem is csinált semmit.

Persze az első három nap nem volt könnyű, nehéz volt ülni, de más panaszom nem volt. Harmadik napra a tejbelövellés is megtörtént. Akkor nagyon feszített a mellem, új élmény volt. Azóta tudok szoptatni és fejni is.

És milyen baba Alma?

Aranyos. Első héten morci volt. Sokat volt fent éjjel, de szerencsére kolikás üvöltéseket nem észlelünk. A három órákat nem várom meg a szoptatással. Ha látom, hogy éhes akkor mellre teszem igény szerint. Voltunk már együtt sétálni, szeret fürdeni is.

Nem gondoltam volna, hogy így alakul minden, de hiszek a sorsban, az őrangyalokban, vagy a csillagokban. Hiszem, hogy ennek így kellett történnie.

A Hiszek a sorsban, az őrangyalokban, vagy a csillagokban. – Niki és Alma szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

A szülésednél megkaptad a megerősítést?

Volt egy mondat, ami hajnalban hangzott el. Azt mondták: „Megérdemlem, hogy sikerüljön.” Már az ajtóban állt a műtős, amikor azt mondták neki, hogy várjon egy pillanatot, még ne vigyen el császárra.

Nagy hatással volt rám, amikor a szülésfelkészítődön egy másik kismama azt mondta, hogy ő ki van azzal is békülve, ha császára lesz. Talán meg kellett volna próbálnom nekem is elfogadni, de közben folyamatosan az járt a fejemben, hogy ha császárral születne meg a gyerekem, akkor ahhoz mit fognak szólni mások?! Pedig nem is tudom pontosan, hogy kik azok a mások… Talán Apukám…

A testvérem császárral született ’88-ban. Én viszont két és fél évvel később természetes úton. Jó lenne a szülésem körülményeiről többet tudni, de anyukám 2018-ban váratlan meghalt. Apuval nem tudok erről beszélni. Anyukám anyukája él, de már demens, nincs, akivel a családi szüléstörténeteket meg tudnám beszélni. Mindenesetre Apukám mindig mondogatta, hogy Anyu császárral szült, és lehet, hogy nálam is ez lesz a vége.

Ráadásul elég sokáig megvolt a császár esélye, hiszen Vince későn fordult csak be.

Igen, és emiatt végig magamat okoltam.

De végül külső fordítással sikerült Vincét irányba állítani.

Visszatérve Anyukádhoz, azt tudod, hogy miért császározták meg?

Valamiért már korábban be kellett feküdni, de nem tudom miért, talán a köldökzsinórral lehetett valami gond. Előző nap befeküdt a kórházba, másnap hajnalban megszületett a tesóm.

Téged pedig hagytak természetes úton a világra jönni?

Igen, ráadásul a ’90-es években egy vidéki kis kórházban, Dunaújvárosban. Akkoriban szerintem ez szenzáció lehetett, de több részletet nem tudok, és már nem is tudom Anyukámtól megkérdezni. Talán annyi még, hogy hamar megszülettem, de nem tudom, hogy mit jelent az, hogy hamar. Azt tudom csak, hogy Anyunak a korábbi császár miatt be kellett feküdnie korábban, de mást tényleg nem tudok.

Volt olyan fontos szüléstörténet, ami meghatározó volt számodra?

Többen körülöttem könnyen szültek, ezért én is vágytam rá, hogy nekem is könnyen menjen. Természetesen, minden beavatkozás nélkül. Az egyik legjobb barátnőmnek otthon elfolyt a magzatvize. Bementek a kórházba, és három órán belül megvolt a kisfia. Persze volt olyan barátnőm is, aki sokat vajúdott, de én pozitív voltam. Szerettem volna, hogy jó élmény legyen, hiszen a szülés csodálatos dolog, és végülis a szülésem szép emlékként maradt meg, inkább a megelőző és az utána való időszak volt a nehéz.

Hogyan vártátok Vincét? Milyen élethelyzetbe érkezett meg?

Hamar teherbe estem, és kismamaként is jól voltam. A fáradtságon és a nagyobb étvágyamon túl semmi kellemetlen tünetem nem volt. Ráadásul sokáig nem látszódott rajtam, így nem is mondtuk el sokáig másoknak, hogy babát várunk.

Nehezen tudok megnyílni mások előtt, ráadásul nagyon féltem is attól, hogy valami történik vele. Akartam tudni, hogy minden rendben, és inkább magamban őriztem őt.

Közben jártam terápiára, és nagyon pozitív voltam. Azt éreztem, hogy jól vagyok. Csabival pedig azt éreztük, hogy családdá szeretnénk válni. Eddig is így éltünk, de azt szerettük volna, hogy lépjen ez most egy következő szintre. Boldog voltam.

Hogyan készültetek a vágyott szülésre?

Esténként beszélgettünk. Jól voltunk együtt. Sokat olvastam. A hipnoszülésről olvasottak után azt éreztem, hogy így fog Vince is megszületni. Írtam szülési tervet. De arra nem készültem, hogy nem fog beindulni, ilyen opció nem volt a fejemben. Még császáros videókat is néztem, hogy tudjam, hogy az milyen, de az indításról egyáltalán nem olvastam.

Jártam jógára hozzád, jó volt együtt készülni. Amikor pedig eljött a várandósság vége, akkor úgy éreztem, képes vagyok elengedni, nem ragaszkodtam a pocakomhoz. Ezért sem értettem, miért nem indul be. Kerestem az okot, de válaszokat nem találtam. Talán ezzel még lesz dolgom.

Augusztus elejére voltam kiírva. Július közepéig dolgoztam. Nehezen tudom letenni a dolgokat. Most is pörgős típus vagyok, és a munka sem volt megterhelő. Amikor abbahagytam a munkát, akkor kezdődött a “nem fordul be” téma. Utánajártam, hogy mit tudnánk tenni. Így jutottam el a Spinnig Babiesre a Budai Perinatális Központba. Nagyon szimpatikusak voltak, az is felmerült bennem, hogy ott szülnék. A külső fordítással szkeptikus voltam, így szerettem volna mindent megpróbálni mielőtt erre kerülne a sor. Voltam akupunktúrán, sokat segített feszültségek oldásban. Voltam kiroptraktőrnél is, aki a csípőmet kezelte. Jól esett, mert éreztem, hogy megkönnyebbülök. A hölgy, aki masszírozott említette, hogy mély traumák nyomai vannak a testemen. Megfigyelte, hogy a rekeszizmaim nagyon feszesek, és nincs elég hely így a babának.

Ekkor már tudtátok, hogy hol fogsz szülni?

Igen, a János kórházban. Ahol folyamatosan azt mondták, hogy ennek biztosan császár lesz a vége, és biztosan nem fog már befordulni. Egyértelmű volt, ha Vince nem fordul be, és ott szülök, akkor tényleg császárom lesz. Így csak a külső fordítás lehetősége maradt.

A Jánosban nem végeznek külső fordítást.

Nem. Keresgélni kezdtem. Sokat telefonálgattam. A Szent Imrében egy nagyon kedves orvos azt mondta, hogy keressem annak az okát, hogy miért nem fordul meg, és ne a tünetet akarjam megszüntetni, hanem az okot. A fordítást nem vállalták volna be, mert szerintük nem ott tapadt a méhlepény, hogy lehetett volna fordítani.

A Tritonban is szoktak fordítani, de fenntartásom volt azzal kapcsolatban, hogy ott ezt futószalag szerűen csinálják.

A kistarcsai szemléletben viszont megbíztam. Mondjuk a János kórházról is azt olvastam, hogy támogatják a természetes szülést, de erről már változott a véleményem. Amikor meghallották, hogy Kistarcsára megyünk a külső fordítás miatt, annyit mondtak, hogy akkor csináltassam is ott meg a császárt. Meghatározó volt, ahogy ment el a kedvem a János kórházi hozzáállástól. Amikor a külső fordítást említettem, akkor nem értették, hogy miért szeretném, de később a terminus túllépésnél is durva stílusban beszéltek velem, de ez már egy másik történet…

Kistarcsán milyen élmények értek?

Ott nagyon kedvesek voltak. A férjemmel mentünk ketten, más nem is tudta, hogy mire készülünk. Nem akartam erről beszámolni, nem akartam a kommentálásokat hallgatni. Úgy éreztem, nem tudom máshogy megvédeni magamat. Mi meg akartuk próbálni, és sikeres is lett. Szép emlék maradt. Persze féltem attól, hogy milyen hatással lesz Vincére, hogy ő hogyan éli meg, miközben a fordítás előtti és utáni várakozás olyan volt a férjemmel együtt, mint egy vajúdás. Bent voltunk egy szülőszobán, közben hallottunk más szülő nőket.

Felkészítés volt a folyamat maga is, és a fordítás egyáltalán nem fájt. Meghatározó volt az együttlétünk. Végre megálltunk egy kicsit.

Azt mondtad, senkinek nem beszéltetek a fordításról.

Sőt azt sem mondtuk el, hogy nem fordult be, és nem is kérdezett erről senki. Egy barátnőm tudta csak azt, hogy fejjel felfelé van, és amikor később megkérdezte, hogy már befordult-e, akkor csak annyit mondtam, hogy igen, és nem részleteztem. Igazából a barátnőmnek sem mondtam volna el, csak az ő férje szülészorvos. Beszélgettünk a várandósságomról, megnézte a kiskönyvem. Meglepődve látta, hogy farfekvéses. Nagyon rosszul érintett, hogy megtudta, mert azt mondta, hogy szerinte már nem is fog befordulni. Nagyon rossz volt, hogy ezt kimondta. Emiatt nem beszéltem utána erről senkivel. Nem akartam, hogy ezzel stresszeljenek.

Más dologban is ilyen zárkózott vagy? Vagy ez egy különlegesen érzékeny téma volt számodra?

Az utóbbi időben az vagyok. Nehezen beszélek a problémáimról. Amikor a kórházba befeküdtem, azt se mondtuk el senkinek. Ezekben szerencsére egyet is értettünk Csabival.

Nekem nagy megfelelési kényszerem van. „Úristen, biztos én vagyok az oka, hogy nem fordult be. Mit fognak ehhez szólni? És mit fognak a módszerhez szólni. Főképp az anyósom…” Féltem attól is, hogy császár lesz.

Ezek mind együtt hozták meg ezt a döntés. Nem akarom a környezetemet a rossz dolgokba bevonni. Nem tudom mikor kezdődött ez nálam, de most pl. nem alszik jól Vince, és ezt sem mondom senkinek. Nagyon óvatos vagyok.

Szóval irányba fordultatok, de jött még izgalom bőven.

Igen, utána is tovább izgultam, mert ez már a 38. hétben volt, legalábbis az orvosok számítása alapján, ami szerintem egyáltalán nem volt reális a hosszú ciklusaim miatt. Elkezdtem járni az NST-re.

Egy idősebb orvos a 40. hét végén azt mondta, hogy veszélyeztetem a magzatot, és maradjak ott, mert amúgy is veszélyeztetett terhes voltam, tekintettel arra, hogy nem fordult be a baba. Ezt korábban senki nem mondta nekem. Az önbizalomhiányomat tovább erősítette az, hogy valaki így beszélt velem. El is bizonytalanodtam, úgy éreztem, hogy nem bírom tovább ezt a terrort.

Mielőtt bementem a kórházba, azon gondolkoztam, hogy szerencsém lesz-e, mert egy fiatal orvos lesz bent, aki azt mondja, hogy várhatunk még nyugodtan, vagy egy idősebb, aki nem vár. De volt olyan fiatal orvos is, aki már hallott rólam, és kérdezte, hogy akkor ma már ugye bent maradok, de én azt feleltem: „Nem. Amíg nem indokolja semmi, addig nem.” Közben mindent kipróbáltam. Már a bábakoktélon is vacilláltam, de azt egyedül nem mertem bevállalni

Sajnos nem voltam elég felkészült, hogy tudjam, hogy hol mit várhatok. A Jánosban a 40. héttől túlhordásról beszéltek, és nem terminus túllépésről. Én viszont azt gondoltam, hogy amíg magától nem akar kijönni, nem szeretném beindítani a szülést. Jó, hogy határozottan ki tudtam tartani, de az utolsó napok keservesek voltak. Nehéz volt reggelente arra ébredni, hogy megint nem történt semmi.

A 40. héttől kétnaponta jártam a kórházba NST-re és ultrahangra. Egy szombat reggelen egy fiatal doktornő is jelezte, hogy szerinte is veszélyeztetem a magzatot, pedig értelmes embernek tűnök. Tovább vártunk.

Vasárnap volt a szülinapom, nagyon vártuk, hogy aznap talán beindul, de nem történt semmi. Viszont aznap megismertünk egy nagyon szimpatikus orvost, akinél végülis szültem. Azt mondta, hogy semmi nem indokolja, hogy befeküdjek. „Köszönöm! Végre egy orvos is ezt mondja!”

Én nem vagyok egészségügyis, így nagyon nehéz volt kiállnom emellett a véleményem mellett, miközben éreztem, hogy nekem van igazam.

Végül is egyszer csak bementetek a kórházba? Mi volt az utolsó dolog, ami miatt már Te is úgy érezted, hogy inkább bent lennél?

Kedd reggel csináltak egy ultrahangot, ekkor már azt mondta az orvos, hogy a vizsgálat eredménye miatt, menjek este vissza. Nagyon sírtam miatta. Megfürödtem otthon, vettem egy fürdőt.

Este Csabi bevitt a kórházba. A CTG-n nem látszott semmi. Megpróbálták felrakni a ballont, de mivel valamennyire már nyitva volt a méhszáj nem sikerült, mivel folyton kicsúszott. Én pedig nagyon örültem, hogy valami végre elindult.

Ebből a tágulásból nem is éreztél semmit?

Nem, semmit. Csak boldog voltam. Bent aludtam a kórházban. Másnap reggel mentem fel a szülőszobára. Kúpot kaptam a beöntés helyett. A szülésznő kérdezte, hogy van-e szülési tervünk, persze volt is kinyomtatva, de hirtelen semmi nem jutott róla eszembe. Kérdezte, hogy „Gátvédelem?” Mondtam, hogy igen-igen. Csabi pedig mondta, hogy amennyire lehet, annyira természetes szülést szeretnénk.

Az első orvos, amikor megjelent burokrepesztést javasolt. Kérdeztem, hogy van-e más lehetőség? Hogy várhatunk-e meg? Azt felelte: „Várhatunk, aztán estére sürgősségi császár lesz belőle.” Azt éreztem, nincs más választásom.

Megpróbálta megrepeszteni a burkot, de nem sikerült, emiatt oxitocin infúziót javasolt. Kérdeztem, hogy az milyen hatással lesz a babára? Nyilván oxitocint sem szerettem volna kapni, de végül egy nagyon picit kaptam. Nem tudom, hogy mondhattam volna-e azt, hogy nem, mert már így is elég akaratos voltam más témákban.

A délelőtti időszakot homály fedi. Egyszer kértem, hogy hadd lépcsőzzek. Nagy nehezen megengedték. Már korábban is kértem, hogy vegyék le az oxitocint, mert nagyon az ágy mellé kötött, de csak akkor vették le, amikor néha letusoltam. Közben minden lehetséges beavatkozásnál megkérdeztem, hogy milyen hatással van ez a babára? Mindig mondták, hogy nincs semmilyen hatással rá, sőt még segíti is a folyamatot.

Közben elindultak a fájások?

Nem igazán. Ezért is emelgették az adagot, és ezért is kértem a lépcsőzést. Kétszer-háromszor le-fel mentünk, majd újra megvizsgáltak, akkor már két ujjnyi volt a méhszájam. Akkor jött egy orvos, és ő is megpróbálta a burokrepesztést. Neki sikerült, nagyon örültem, mert ekkor már azt gondoltam, hogy minden jobb, mint a császár. A burokrepesztésből semmit sem éreztem, csak boldog voltam, hogy sikerült.

Eltelt a délután. Picit fájdogálni kezdett. 4 körül műszakváltás volt. Mivel nem tágult a méhszájam emiatt epidurális érzéstelenítést javasoltak. Mindig megkérdeztem, hogy van-e más lehetőség, és a válasz mindig az volt, hogy igen: császár. Vártunk egy picit, és újabb orvos jött be és kérdezte, hogy döntésre jutottunk-e az epidurális érzéstelenítő kapcsán. Fura volt, mert ő meg úgy tűnt, mint aki nem támogatja az érzéstelenítést. Belegondolva nem is értem, hogy ő, hogy került oda, hogy ő miért jött be egyáltalán.

Aztán egyszer csak jött kint egy hatalmas vihar. Éreztem, hogy kezdődik valami. 3 perces fájásaim lettek. Ekkor beszéltek rá az epidurális érzéstelenítésre, hátha attól el tudok könnyebben lazulni, és tovább nyílni. Miután megkaptam egy hosszabbat tudtam aludni. Előtte írtuk meg a családnak, hogy bent vagyunk a kórházban.

Az alvás után rámjött egy őszinteségi roham. Kimondtam, hogy milyen nehéz így, hogy a félelmeimet nem mondtam el korábban senkinek. Magamat hibáztattam akkor is, hogy nem fordult be Vince, hogy nem indult be a szülés, és csak kerestem magamban az okokat.

A következő, amire emlékszem az a kitolás. Csabi egyszer csak megkérdezte a szülésznőtől, hogy mi a különbség a vajúdás és a kitolási szak között. Azt mondta a szülésznő, hogy máshogy fog fájni, majd egyszer csak szóltak, hogy feküdjek az oldalamra, és toljak. Mindent magyaráztak, hogy mit hogyan csináljak, és itt már éreztem a különbséget.

Előtte a fájásokból mennyit éreztél?

A legvégén sokat, de ekkor még nem igazán. A tolófájásoknál azt éreztem, hogy végre ez egy aktív izommunka. Eufória volt rajtam, hogy csinálhatom, hogy eljutottunk idáig. Segítettek rátalálni a légzésre, mert az közben az valahogy szétesett.

Mit kértek, hogy lélegezz?

Hasi légzést kértek, de egyszerűen nem tudtam a hasamba venni a levegőt. Csabi is látta, hogy szétesett a légzésem. Kiengedtem a levegőt, és nem toltam.

Másfél óra volt a kitolási szakasz, amiből az elejét nagyon élveztem, utána viszont egyre nehezebb lett. Vince bekerült a szülőcsatornába, de mindig vissza is csúszott.

Bejött egy orvos, aki a hasamra tette a kezét, hogy ne tudjon visszacsúszni. Csabi hátulról támogatott, hogy tudjak nyomni, de így sem sikerült. Akkor már nagyon sokan voltak bent a szobában. Újra a légzésre került a fókusz, kérték, hogy az energiáimat ne a kiabálásba tegyem bele, hanem a tolásba.

Megértettem, csináltam, de egyszer csak mégis azt mondta a doki, hogy császár, mert ez így nem megy. Láttam Csabin, hogy mennyire sajnál, és mennyire szeret. Ritkán tekint így rám, de ilyenkor azt érzem, hogy nagyon szeret, hogy mi ketten igazán együtt vagyunk. Mindenki kiment a szobából. Ott maradtunk a kudarc élményével. Ha nincs más lehetőség, akkor ez van.

Amikor visszajött a szülésznő, azért arra kért, hogy amikor érzem a fájásokat, akkor toljak. Akkor kezdett el nagyon fájni. Azt éreztem, hogy nem bírom ki, és ki is mondtam ezt. Azt éreztem, hogy vigyenek már el, és kérem azt az érzéstelenítőt, amitől azonnal jobb lesz!

De a szülésznő csak bíztatott, hogy nyomjak, nyomjak, nyomjak! Megvizsgált, érezte, hogy nem fér be az ujja. Visszajött az egyik orvos, és arra biztattak, hogy nyomjak tovább. Nem hittem, hogy ki fog jönni. Közben visszajött a másik orvos is, újra tele lett a szülőszoba. Kellemes félhomály volt, és azt javasolták, hogy odavilágítanak a lábam közé, mert a babák sokszor a fényre jönnek. Közben a doki újra támasztotta Vincét, és ekkor belépett a műtősfiú. Kérték, hogy várjon egy kicsit.

Én pedig csak kérdeztem, hogy „Ki fog-e jönni? Ki fog jönni?” Mondták, hogy igen, ki fog jönni, csak nyomjak.

Eddig a pillanatig nekem senki nem mondta, hogy ki fog jönni. És ekkor átjött a feje, onnan már gyorsan kijött teljesen. Egy pillanat alatt ott termett, és minden megszépült. Leszívták a járatait, mert sokáig volt a szülőcsatornában, és kapott oxigént is, mivel nem sírt fel azonnal. Csabi elvágta a köldökzsinórt. Rámtették, és rögtön elkezdett szopizni. Nagyon szép volt, és mindent elfelejtettem, ami előtte történt.

Hogy voltatok utána?

A szülés után nagyon kimerültem, remegtem. Elláttak, kaptam infúziót. De mégis nagyon szép volt minden, bár csak 15-20 perc aranyóránk volt hármasban, majd ott maradtunk Csabival ketten. Gyakorlatilag megvolt az aranyóra csak Vince nem lehetett ott. Aludtunk, pihentünk, és teljes volt minden, így, hogy megszületett. Ez az érzés betelített mindent. Félhomály volt, hajnalodott, és olyan jó volt, hogy nem voltam egyedül.

Miért volt ilyen rövid a hármasban töltött idő?

Sok időt volt Vince a szülőcsatornában, nyelt a mekóniumos magzatvízből, és nem sírt fel azonnal, emiatt is kapott rögtön oxigént és került el a PIC-re. De én ezt nem éltem meg rosszul, mert úgy tűnt, hogy minden rendben van vele. A szülés alatt sem mondták, hogy bármi gond lenne.

Besárgult, ami miatt infúziót kellett kapnia és antibiotikumot a mekónium miatt. Egy hetet voltunk bent a kórházban. Ez nem volt könnyű időszak. Mielőtt hazajöhettünk, akkor kérdezte meg a gyerekorvos, hogy tudom-e, hogy miért került Vince a PIC-re? Olyan volt, mintha vizsgáztatott volna. Mély nyomot hagyott bennem, azt éreztem azonnal haza akarok menni. Mintha én tehettem volna az egészről. Ahelyett, hogy örültem volna, hogy hazamegyünk, iszonyat feszült voltam az úton, Vince is sírt.

Mit mondott a doktornő?

Azt, hogy mindezek mellett a fejecskéje megnyomódott a szülőcsatornában. Azt éreztem, hogy engem hibáztat, hogy nehogy a kórházat tegyem felelőssé. Pedig a folyamat nem az én döntésem volt. Amikor azt mondták, hogy császár nem álltunk ellen. A császárnál arra hivatkoztak, hogy nem fordult jól a feje, és emiatt nem tud átjutni a szülőcsatornán, de arról nem esett szó, hogy baj lenne. 13 óra volt maga a szülés. Utólag úgy érezték, hogy ez már túl volt a határon. Mindenesetre fura, hogy mindezt nem a szülészek, hanem a gyerekorvos mondta el.

Bent voltatok egy hetet és a felét külön töltöttétek. Nem lehettek könnyű napok.

Nagyon rosszul éltem meg, de nem aggódtam annyira, mert láttam, hogy milyen nagy baba, és minden nap azzal biztattak, hogy most már hamarosan megkapom. A koraszülöttek között a mi történetünk nem számított nehéz esetnek.

Ráadásul a szülés másnapján a reggeli viziten többen jöttek oda hozzám, hogy: „Maga egy hős!” Akkor tudatosodott bennem, hogy ezt megcsináltam. Híre ment a szülésemnek.

Mennyit látogathattad Vincét?

Elég sokszor: naponta négyszer-ötször fel tudtam menni hozzá. Egyszer-kétszer ki is vették az inkubátorból, de a szoptatásban nem tudtak segíteni. Amikor ki is vették, akkor is lógott ki belőle az infúzió. Egyszer volt, hogy elaludtunk így is ott együtt a székben, az nagyon jó élmény volt.

Valaki megmutatta, hogy hogy kell fejni?

Nem. Ott voltam a többi anyukával egy szobában, akinek ott volt a gyereke is mellettük. Hárman időközben meg is szültek, és haza is mentek. Az egyik szobatársam mondta, hogy próbáljam ki a szaporító fejést. A szülésznők meg mindannyian mást javasoltak. Senki nem tudta normálisan elmondani, hogy mit kellene tennem.

Kérdezték, hogy tudom-e szoptatni, nehezen tudtam rá válaszolni, pláne úgy, hogy közben tápszert kapott, de ezzel már nem mertem ott harcolni. A kórházban azt is mondták valamikor, hogy milyen ügyesen szopizik Vince, majd később itthon az általam felkért szoptatási tanácsadó azt mondta, hogy így sajnos nem lesz jó. Vele később is konzultáltunk, és sokat segített.

Szóval a kórházban nem segítettek sokat. Vince inkubátorban volt. Olyan volt mintha megfeledkeztek volna rólunk. Magamtól jöttem rá, hogy fejnem kell, majd szóltam, hogy ha lehet ne kapjon cumisüveget, tápszert, hanem a inkább a lefejt tejet. Majd három nap után odaadták, hogy jól van, akkor szoptassam igény szerint. Nagy küzdelem volt. A kórházban a tápszertől és infúziótól nőtt a súlya, de amikor hazamentünk nyilván fogyott. Annyi grammot kellett ennie, mint ahány napos épp volt. Ez az elején nem ment, és a háziorvos azzal fenyegetőzött, hogy ha nem nő megfelelően a súlya, akkor kihívja az illetékes hatóságot. Nagyon nehéz volt. De a vége sikertörténet lett. Otthon egyszer sem kapott tápszert, mindehhez naponta ötször fejtem. Viszont így azóta is szoptatok.

Nagy küzdelem lehetett, és amit elértél a szoptatásban az iszonyat nagy teljesítmény!

Nagyon kemény volt beindítani a szoptatást. Így, ha ezt elismeri valaki, annak nagyon örülök, de azért erről sem mesélek másoknak igazán.

Hogy tekintesz vissza mostanság a szülésedre?

A szülés után hat héttel elmentem egy olyan orvoshoz, aki nem volt ott a szülésemnél. Ő mondta, hogy ritka az, hogy úgy alakuljon egy első szülés, mint ahogy azt az anya elképzeli. Majd a másodiknál… Persze ez most nem vigasztal. Szóval azt rosszul éltem meg, hogy nem indult be, és emiatt magamat hibáztattam, majd a szülésnél is azt gondoltam, hogy valami olyasmit teszek Vincével, ami miatt ő nem akar kijönni. Igen, ilyen gondolataim is voltak.

Nekem a szülés előtti és a szülés utáni időszak volt nehéz, de maga a szülés a fentiek ellenére jó élményként maradt meg bennem. Nem éreztem, hogy közben olyat csinálnának velem, amit nem akarok. Jól vagyok a szülésemmel. Sőt nagyon szeretnék még szülni, és már azt is egész könnyen elfogadom, hogy nem indult be magától. Keresem a helyem ebben a történetben, de talán az jó jel, hogy most már kevesebbet beszélünk itthon róla.

Azt nehezen viselem viszont, hogy a vajúdás közben kimondtam, hogy „Nem bírom tovább!”. Ezt nehezen dolgozom fel.

Pedig ez a mondat (vagy egy egészen hasonló) a legtöbb vajúdás átmeneti szakaszában elhangzik. Ez a kinyilatkoztatás nem a Te erőtlenségednek volt a jele, hanem annak, hogy nagyon közel voltál ahhoz, hogy a babád megszülessen.

Jó, hogy ezt mondod, mert akkor ott azt éreztem, hogy nem fog sikerülni, nem tudom megcsinálni. Olyan jó lett volna, ha akkor valaki azt mondja, hogy már nagyon közel van.

Tanúságtétel van? Mit javasolnál a saját történeted tükrében azoknak a nőknek, akik hamarosan szülni fognak?

Még én is csak magamat keresem ebben a történetben, nem tudom, hogy mit lehetne máshogy csinálni egy következő várandósságban. Azt biztos, ha kórházban szülnék, akkor választanék segítőt, mert nem voltunk elegen ketten Csabival. Egyikünk sem volt a jogainkkal képben. Ha még határozottabban tudtam volna, hogy mit tehetek meg az jó lett volna. Azt gondolom, hogy egy segítő tud tisztán gondolkodni egy ilyen helyzetben.

A másik, ami nekem sokat segített, hogy szüléstörténeteket olvastam, illetve néztem a „Hoztam e világra” sorozat videóit. Az lehet a legfontosabb, hogy olyan segítőkkel vegye körül magát a kismama, akik olyan szülésélményt akarnak adni, ami a legjobb számára.

Az is eszembe jutott most, hogy talán korábban kellett volna leállni a munkával, és egyszerűen mindent félre kellett volna tenni.

Milyen fura, hogy eddig senkinek sem meséltél mindezekről. Remélem, az, hogy most elmondtad, sőt meg is osztjuk az egy fontos lépés lehet számodra. Köszönöm a megosztást, mert érzem, hogy nem hétköznapi dolog számodra ezeket elmesélni, kimondani, hanem egy nagyon nagy önfejlesztő munka része.

Én köszönöm, hogy elmondhattam. Valóban egy feladat számomra, hogy felvállaljam mindezt, és köszönöm, hogy csináljátok. Igen, így többes számban, Te és a többiek, akik gyűjtitek ezeket a történeteket, mert nagyon sokat adhatnak.

A Többen jöttek oda hozzám, hogy: „Maga egy hős!” – Vince anyukájának szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Nem sokat. Anyukám csak címszavakban mesélt róla. Középső gyerkőc vagyok. A nagyobb testvérem természetes úton született meg. Én császáros lettem. Túlhordott, indították a szülést, 7-8 órát vajúdott, és császár lett a vége, amikor megszülettem a köldökzsinór a nyakamon volt, de hogy ez volt-e a császár oka vagy más, azt nem tudom.

Sok gyerek születik természetesen úton úgy, hogy a nyaka körül van a köldökzsinór, kevésszer okoz gondot, de lehet, hogy nálad épp igen. Hogy élte meg Anyukád, hogy császár lett a vége?

A prioritás az volt, hogy én egészséges legyek, rábízta magát az orvosokra. Biztosan nem vonta kétségbe az orvos döntését, mert a harmadik szülésénél is őt választotta. Nem traumatizálta a császár, de azt nem viselte jól, hogy utána csak sokára kapott meg engem. Apu látott először.

Volt olyan szüléstörténet, ami nagy hatással volt rád?

Anyukám az öcsém születését tartotta hármunk közül a legjobbnak, legkönnyebbnek. Természetes úton szülhetett újra, pedig már majdnem negyven éves volt. Éjszaka szült, a nyugalomban, és meg tudott történni az aranyóra. Jó volt tőle hallani, hogy van ilyen élménye is.

De sok más történetet hallottam barátoktól, olvastam is, és Te is olvastál nekünk az órákon. Ezek mind inspiráltak.

Milyen környezetbe érkezett Sári?

Nem terveztük. Nem próbálkoztunk, de volt esélye, hogy teherbe essek. A párkapcsolatunk Endrével nem volt egyszerű. A terhesség viszont szuper változásokat hozott az előző évek se vele-se nélküle helyzete után. Megerősített minket.

Mindketten szerettük volna, és minden kialvatlanságunk ellenére nagyon jót tett a kapcsolatunknak. Véletlenül jött, de nagyon jó helyre került. Nagyon várva volt, amikor már tudtuk, hogy jön.

Hogyan derült ki, hogy várandós vagy?

Nem jött meg. Gyanús volt. Tesztet csináltam. Endre is otthon volt. Együtt szembesültünk a helyzettel. Sokkoló volt, nagyon nevettünk talán a feszültség miatt. Tudtuk, hogy ez most megváltoztatja az egész életünket. Nem is tudtam aznap éjjel aludni, teljes izgatottságban voltam. Örültünk mind a ketten, nem ijedtünk meg. Véletlen volt, de nagyon jó, hogy így alakult.

Hogyan készültél a szülésedre?

A Budai Perinatális Központban lévő szülésfelkészítők sokat jelentettek. A szülést is ott terveztük. A felkészítőn minden fontos dolgot elmondtak, összefoglaltak, lehetett kérdezni is. Könyvek közül Ina May Gaskin Útmutató a szüléshez című könyvét olvastam, illetve a szoptatós témában megjelent Útmutató a szoptatáshoz könyvét is.

A várandósság elején jártam pszichológushoz is, de végül ennek nem éreztem szükségét. Viszont sokat beszélgettünk barátnőkkel. Sok megosztás volt közöttünk kisbabás ismerősökkel is. A legvégén pedig zenehallgatással telt az idő. Én is csináltam egy válogatást, és a Te válogatásodat is sokat hallgattam. Relaxáltam, gátizomtornát gyakoroltam. Azóta ezek a zenék nagyon be is hozzák a szülésre készülődés élményét. Még az indulás reggelén is ezek szóltak. Meghatározó volt.

Viszonylag későn érkezett Sári. Hogy viselted ezeket a napokat?

Számítottam rá, hogy későn indul el. Úgy gondoltam, hogy szokás, hogy az első gyerek lassabban indul, ezért nem volt idegőrlő. Ugyan az utolsó pár napban már nagyon vártam, hogy történjen valami, de akkor már valamit éreztem is. Éreztem, hogy készülődik, élveztem, hogy van jele a folyamatnak.

Milyen érzésékkel futottál neki a szülésednek?

Vártam. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz az én megélésem. Készültem is rá tudással és lélekben is. Szerettem volna, hogy hétvégén jöjjön, mert akkor a Budai Perinatális Központban, ahol terveztük a szülést, nincsenek sokan, és tényleg vasárnap indult, megérezte. 

Mit éreztél ekkor?

Menstruáció szerű, de nem szabályos időközönként érkező fájásokat. Hosszabbak voltak, de nem túl intenzívek. Néha jött, néha ment. Amikor szabályos lett az már más volt. Feltűnő lett az erejük, és a rendszerességük. Amikor felébredtem, akkor kb. 15 percesek lehettek, pár órán belül viszont már 2-3 percesre sűrűsödtek. A vajúdás eleje hatékonyan és gyorsan ment. Hajnal kettőkör ébredtem fel a görcsökre, izgatott lettem, így visszaaludni már nem tudtam. Reggel négy körül ébresztettem Endrét, akkor már 5 perces fájásaim voltak.

Mit csináltál, amikor Endre még aludt?

Feküdtem, próbáltam nézni az időt. Felkeltem, és megpróbáltam a kanapén pihenni, de aludni már nem tudtam. Konstatáltam, hogy ez egyre sűrűbb. Felkeltettem Endrét is. Bizonytalanok voltunk, hogy mikor telefonáljunk. Fél hat körül hívtam a mentor-bábánkat, akihez tartoztunk, próbált még egy kicsit otthon tartani, kérte, hogy zuhanyozzak le, pihenjek, és lássuk meg, hogy mi történik. Ezek hatására sem lassult a folyamat, sőt, 2-3 perces fájásaim lettek hat órára. Még párszor telefonon beszéltünk, de aztán fél hét körül elindultunk. Hét órától már a BPK-ban folytatódott a dolog.

Ismertétek az ottlévőket?

Igen, de azt nem tudtuk, hogy kinél fogunk szülni. Végül nem is a mi mentorunk volt ott akkor.

Izgatottak voltunk. Szobát kellett választani. Nem volt ott senki, üres volt a ház, épp ahogy képzeltem. 2-3 perces fájások közben nézelődtünk, a fájások alatt pedig megálltam egy kis időre. Végül a „Víz szobát” választottuk. Megvizsgáltak, 2-3 cm-re voltam tágulva. Jónak találták, és persze azt is mondták, hogy van időnk. Magunkra hagytak minket azzal a tanáccsal, hogy feküdjek az oldalamra. Ez a helyzet nem esett jól, de azt mondták, hogy így a leghatékonyabb a tágulás, legalább pár fájást töltsek el így.

Milyen helyzet volt a B opció?

Nekem a térdelőtámasz esett a legjobban, meg is lepett, hogy az nem annyira hatékony a tágulásnál, inkább tényleg az oldalt fekvést javasolták, de ez a helyzet nem volt sokáig tartható. 1-2 óra után mondtam, hogy szeretnék vízbe menni. Megtöltötték a medencét, beszálltam, nagyon jól esett, sokkal könnyebben volt így, ráadásul fel is gyorsította a folyamatot. Alig volt szünet két fájás között.

Milyen fájdalomcsillapító technika segített ezekben az órákban?

A légzés. Igyekeztem ellazultan lélegezni. Amikor készültem a szülésre, csomó kép volt a fejemben, hogy mire fogok gondolni, amikor tágulok, de ezek a képek nem jöttek, csak a légzés figyelése segített.

És közben kaptam muskotályzsálya olajat a derekamra, masszíroztak. Mindeközben nehéz volt eldönteni, hogy mi esik jól, és mi nem. Dönteni sem tudtam, és kommunikálni sem igazán. Amikor a zuhanyt engedték rá a hátamra az is kicsit jó is volt, meg nem is. Nyilván nagyon fájt, és nem enyhítette a zuhany igazán. Talán csak a derékmasszírozás segített. Figyeltek arra is, hogy legalább néha igyak. Letörölték az arcom hidegvizes törülközővel, az jól esett. Elég hangos voltam, és arra is emlékszem, hogy jól esett nem visszatartani a hangom, de igyekeztem mélyebb tónusban hangokat kiadni. Nem tudom, hogy segítette a folyamatot, de nagyon jól esett. Emiatt szuper, hogy hétvége volt, mert így el tudtam engedni magam, és nem azzal foglalkoztam, hogy ki mit hall ebből.

Így zajlott a tágulás folyamata. Hatékony volt, mert délre már teljes volt a tágulás.

Ami viszont kellemetlen volt, hogy a medencében jött belőlem valamennyi széklet. Nem tudták kihalászni, mert annyira híg volt. Dilemma volt, hogy így bent maradhatok-e a medencében, de végül maradtam. Csak közben azon stresszeltem, hogy jó lesz-e így a babának. Talán ezért is szálltam ki a kádból. Ekkor talán már a kitolási szakban voltam.

Kiszálltam a vízből, és ekkor jött a neheze. Elkezdtem érezni, hogy nyomódik egy ideg a lábamba. Borzasztóan fájt, ami az egész folyamatot megakasztotta. Nem találtam azt a pozíciót, amiben ezt a lábfájdalmat el lehetett volna viselni.

Tehát nem is az összehúzódások elviselése jelentették a főfeladatot, hanem a lábad fájdalmának elviselése?

Igen. A tolófájásokat nem is éreztem rossznak, a gond az volt, hogy összecsuklott alattam a lábam, ha épp jött a belenyilalás. Már a szülés előtti napokban is éreztem. Talán az isiász, de korábban nem volt ilyen erős, és nem volt folyamatos. Brutális volt.

Mi volt a megfelelő testhelyzet ekkor?

A guggolás és a hátonfekvés, amiről tudjuk, hogy nem a legoptimálisabb pozíció. A lábaimat segítettek tartani, kapaszkodtam. Ezek a helyzetek talán segítettek, de a szülőszéket is kipróbáltam, nem éreztem biztonságban magam rajta. Azt éreztem, hogy túlságosan előre kellene dőlnöm rajta. Nem volt jó. Küzdelmessé vált a folyamat. Nehezen tudtak támogatni benne. Javasolták, hogy lépjek túl a fájdalmon, hogy próbáljam magam ellazítani, de ezt nem lehetett. Nem tudtam a tudatommal megszüntetni ezt a fájdalmat. Talán ők sem találkoztak még ilyen jellegű idegfájdalommal.  

Nézegették, hogy hol van a baba, hogy mennyire tudott lejönni. Akkor már nem volt olyan pozitív a hangulat. Tanakodtak magukban, hogy ezt meddig lehet még folytatni. Két órányi kitolás után, amikor a szívhang picit kezdett esni, akkor mondták, hogy ezt tovább itt ne folytassuk, ne húzzuk az időt, menjünk be a kórházba.

Rosszul esett, hogy ugyan éreztem, hogy van egy fajta bizonytalanság bennük, de ezt nem kommunikálták a folyamat közben. Meglepett, mert csak akkor mondták, amikor a bábák biztosan tudták, hogy menni kell. Nem volt időm erre felkészülni. Talán azért csinálták így, mert ha mégsem kellett volna menni, akkor ne hátráltasson a folyamatban.

Hirtelen átváltott minden egy határozott irányításba. Én pedig nagyon nem akartam elmenni onnan. El sem tudtam képzelni, de közben már lépésenként haladtunk a felöltözésben, a lépcsőfokokon…

Ha tolófájásaid voltak akkor Sári már lenn volt a szülőcsatornában?

Igen, ráadásul szorult helyzetben, viszonylag hosszú időn keresztül. A feje nem látszódott csak, ha elhúzták a szeméremajkakat.

Mentőt hívtak?

Nem. Betelefonáltak a kórházba és az egyik bába kocsijával mentünk át. Az autóút a leghorrorisztikusabb része volt a szülésnek, illetve a séta be a szülőszobára. Akkor már sűrűn jöttek a tolófájások. Lehet, hogy előrelendítette a zötyögés is a folyamatot, nagyon rossz volt, mentálisan is. Nagyon nem akartam ezt. Azt, hogy vajúdás közben kelljen átmennünk a kórházba. Megtörtem lelkileg.

A hátsó lifthez mentünk, mert az közelebb vitt a szülőszobához, de a lift nem akart működni. Ott álltunk, és nem jött. Végül a bábánk felhívta a szülésznőket, és valahogy leküldték, borzasztó volt várakozni ott ebben az állapotban. Ahogy felértünk a szülőszobára, minden káoszos lett. Ott volt 4-5 ember. Nem tudtam, hogy ki kicsoda. Bemutatkozásra nem volt idő. Adatokat nem vettek fel.

Felfektettek egy ágyra, és elkezdődött a gyorsítása a folyamatoknak. Nem mindenről mondták el, hogy mi történik, de én sem voltam olyan állapotban, hogy kérdezzek bármit is. Infúziót kaptam, oxitocint. A gátmetszés volt az egyetlen, amit megkérdeztek, hogy mehet-e. Ugyan mondták, hogy mit csinálnak, de azért választ is vártak. Majd elkezdték nyomni a hasam.

Az érkezésünk után 20 perccel megvolt Sári. Gyorsan ment minden, én viszont elvesztettem a kontrollt, ami nagy váltás volt lelkileg. Rossz, hogy így kellett befejezni. Az viszont szuper volt, hogy a bábám bent maradhatott, és Endre is ott lehetett. A bábám végig látta, hogy mi történik, és később mindent el tudott mesélni.

Fizikailag nem fájt, hogy kinyomják, nem volt nagyon kellemetlen. Felsírt rögtön. Nagyon meggyötört, rémült kislány volt. Lila volt a feje. Endre szerint a teste pedig fehér. Szóval biztosan stresszes volt számára ez az időszak. Indokolt volt, hogy bementünk a kórházba. Összevarrtak, ami szintén nem fájt igazán. Közben Sárit megmérték, felöltöztették, és megkaptam. Mi biztosan nem így csináltuk volna, miért kell ruhában lennie, amikor először rám teszik?!

Volt egy kétórás aranyóránk. Ha nem is olyan körülmények között, ahogy gondoltuk, de megvolt a hármasban töltött kis idő.  Utána viszont el kellett köszönnünk Endrével egymástól. Erre nem voltunk felkészülve. Sárit is csak az üvegablakon keresztül nézhette meg később Endre. Nem volt családi szobánk sajnos. Emiatt tanakodtunk is, hogy bent maradjunk, vagy hazamenjünk hamarabb, de azzal riogattak, hogy nincs meg a streptococcus szűrésem, paráztattak, hogy mi van, ha pozitív vagyok, és elkapja a baba, emiatt mindenképp kérték, hogy maradjunk bent. A babát is szerették volna leszűrni.  Amúgy a neonatológus semmit nem csinált. Az ártatlanság vélelmével úgy vettük, hogy Sári is negatív. Érdekes, hogy kórházon belül is mennyire más az elbírálás. Végül azért bentmaradtunk három napot.

Milyen érzések maradtak benned a szüléseddel kapcsolatban?

Nem tudom, csak azt, hogy erre a szcenárióra nem voltunk felkészülve. Maradtak fájó dolgok: a placentát meg sem néztem, pedig el is akartuk vinni. A köldökzsinórt sem láttam, pedig hozzátartozott volna a teljes élményhez. Nem is értem, miért nem jutott eszükbe, hogy szeretném-e megnézni.

Azt éreztem, hogy nem is érzek semmit. Látom, hogy ott van, megszületett, örülök neki, de nem volt eufória vagy megkönnyebbülés. A végső fázisból már csak egy irányítást éreztem, azt, hogy mikor nyomjak, mikor tartsam vissza. Biztos szükséges volt, amiatt, hogy a seb ne hasadjon tovább, de ezáltal nem éreztem, hogy Sári, hogyan jön ki. Nem tudtam testileg sem megélni a folyamatot.

Az viszont sokat segített, hogy meg tudtuk beszélni a bábákkal, hogy ők, hogy látták a történéseket. Mindketten azt mondták, hogy az okát nem tudják pontosan, de azt biztos, hogy erre volt szükség. Az járt a fejükben, hogy esetleg köldökzsinór problémától nem halad lejjebb, vagy, hogy rosszul konfigurálódott a feje, és tartáshiba miatt nem jön, de egyik sem igazolódott be. A bábánk látta, hogy hogyan született meg, és ezek mind rendben voltak. Végülis nem tudták megmondani, hogy miért így alakult. Még keresem a válaszokat. Ha tovább maradok a vízben, az talán segített volna, nem tudom. A víz mintha enyhítette volna az idegfájdalmat, de hogy ettől könnyebben kijött volna, azt nem tudjuk.

Viszont milyen jó, hogy a válaszok helyett kaptatok egy egészséges gyermeket.

Igen, az jó, hogy egészségesen született meg. Jó, hogy nem riogattak azzal, hogy ez vészhelyzet, csak később mondták, hogy benne volt egy rosszabb kimenetel is. Szükséges volt, hogy így járjanak el. Azt is mondták, hogy ha a bábák kísérték volna orvosként a szülést, akkor ők is ugyanezt teszik. Gátmetszéssel, hasnyomással. Ez megnyugtató számomra, mert ebből tudom, hogy erre tényleg néha szükség lehet. Könnyebbé teszi az elfogadást, hogy egy olyan szemléletű szakember, amilyen a bábánk szintén úgy gondolja, ahogy a kórházi orvos is gondolta. Ez sokat számít.

Az a tudat is segíthet, hogy Te mindent megtettél. Készültél rá testileg, lelkileg tudással. Kiválasztottatok egy csodás helyet, remek szakemberekkel, ahol a legjobb szaktudással támogattak a vajúdásod alatt.

Igen. Csak éppen, ami nálam volt, arra senki nem számított. Ez a fajta idegfájdalom nagyon ritka lehet. Ráadásul utána is megmaradt. Most már jobb, de a gyermekágyban is kitartott ez az érzés.

Nehéz érezni, hogy így is büszke lehetek magamra. Igyekezték hangsúlyozni, hogy én ezt megcsináltam, és jó, hogy jól vagyunk, de az élményt, hogy én ezt megcsináltam, azt elvette a vége. Büszke vagyok arra, hogy milyen szépen hatékonyan ment a tágulás, és arra is, hogy ugyan nagyon fájt, mégis tudtam kontrollálni, elviselni a vajúdás érzeteit. Az utolsó egy óra miatt mégis elégedetlen vagyok. Lehet, hogy ez még átalakul. Nem tudom.

Azt megkérdőjelezni, hogy befogadtad a testedbe, kihordtad a szíved alatt, hogy magától elindult a vajúdásod, hogy kinyitottad előtte az ajtókat, és ilyen nagy szerető ölbe érkezett, azt nem lehet megkérdőjelezni, mert ezek hatalmas érzelmi kincsek, sőt a babád idegrendszerének, testének is nagyon fontos események. Erre ér támaszkodni, mert ez a Tied, ez a Te eredményed.

Próbálok ezekre fókuszálni, mert tudom, hogy ez mind így igaz. Most már nem is sírom el magam, ha a szülésre gondolok, persze a hormonok is kevésbé játszanak közre, de ha azokat a bizonyos zenéket hallgatjuk, akkor előjönnek a sírások. Tudom, hogy ez egy folyamat, amit fel kell dolgozni.

Az a tudat is segít, hogy ha kórházba lettünk volna, akkor sokkal több beavatkozás lett volna. Eleve nem várták volna meg, hogy elinduljon, hanem elindították volna, ettől az egész más lett volna minden. Ehhez képest a vajúdás jó volt, amennyire jó tud lenni egy vajúdás. Nincs olyan dolog, amit máshogy csinálnék. Talán csak annyi, hogy minden szcenárióra jobban felkészülnék. Az bennem volt, hogy kifutunk az időből, és emiatt kell kórházba menni, de arra nem számítottam a folyamat közben kell bemenni a kórházba.

Nem traumatizált szülésed volt, sőt sok dolog nagyon szépen alakult, de azért ezzel érdemes foglalkozni. Ha nem is feltétlenül pszichoterápiára járni, de akár női körbe, vagy szülésfeldolgozó csoportba. Ezzel érdemes foglalkozni, és nem elbagatellizálni az érzésidet. Vannak olyan élmények, amiket nehéz feldolgozni, és meg nem történtté egyiket sem tudjuk tenni, de könnyebbé tehetjük. Lehet, hogy 10 év múlva is fájni fog, de az nem mindegy, hogy mennyire, és ebben a feldolgozás sokat segít. Nem kell mély bugyrokat kinyitni, sokszor elég megosztani, és meghallgatni mások történetét. Elég sokszor csak megengedni, hogy legyen az, ami megtörtént.

Már az is segít, hogy most elmondtam Neked, mert Te is eléggé követted a várandósság végét.

Igen, és szép emlékek azok a közös gyakorlások. Hogy alakultak a szülést követő napok?

Sári nagyon lelkes szopizó volt. Már az első éjszaka is sokat volt mellen. Sokat segíthetett a tejbelövellésben. Végig mellettem volt. A kórházba még ugyan nem indult be a tejem, és határon volt Sári súlyesése, mivel sok mekóniumot ürített. De hazaengedtek minket, anélkül, hogy tápszert kapott volna. Kaptunk még pár napot. Ahogy hazamentünk este be is lövellt a tej. Talán az otthoni környezet is segített, és tényleg ahogy mondtad: rakéták lettek a melleim. Már aznap este el tudott kezdeni Sári belőle enni. Szerencsére a szoptatás problémamentesen megy.  Most, az első pár hétben fájdalmas a mellbimbómnak, de nem lett sebes, nem gyulladt be. Sári sokat szeretne enni, állandóan szopizna. Kicsit aggódtam is, hogy túletetjük, de persze tudom, hogy anyatejes babát nem lehet. Szépen gyarapszik a súlya. Pedig a családi sztori az, hogy Anyukám mindannyiunkat csak minimálisan tudott szoptatni, de talán erről a körülmények, és az akkori ajánlások tehetnek.

A záró kérdésem jön: Milyen fontos tanulsága van a történetednek? Mit vigyen magával egy kismama a leendő szülésére, ha a Te történetedből indul ki, azon kívül a tanácson kívül, hogy minden eshetőségre készüljön fel?

Tárgyi dolog nincs, a kórházi táska nagy részét nem használtam egyáltalán. Viszont lelki van: a kórházban jobban kiállhattam volna magamért, erre az időszakra lehetett volna jobban készülni.

Szóval készüljön fel a kismama, hogy fel tehesse ott és akkor a kérdéseit! Ha az mondják, hogy valami szükséges, akkor tudja, hogy valóban szükség van-e rá! Sajnálom, hogy ott kiesett a kontroll a kezemből. Ezt jó lett volna elkerülni.

A „Azt éreztem, hogy nem érzek semmit.” – Évi szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

A felvétel még el sem indult, de mi már a lényegnél tartunk:

Az otthonszülés le van szabályozva, és nagyon nagyon sok mindennek meg kell felelni. Pipáltam magamban, hogy jó akkor ez is megvan, ez is… A végén a strepto B szűrés is negatív lett. Lassan eljutottunk oda, hogy már csak, ha a szülés napján történt volna valami, akkor mentünk volna be a kórházba, ami amúgy majdnem meg is történt…

Menjünk a nulladik pontra, és a nulladik pont az Te vagy, a Te születésed.

Jó, hogy erről is beszélünk, mert nagyon erősen kapcsolódik Fülöp születéséhez. A saját születéstörténetem vezetett el az otthonszülésig. Egy műhiba folytán császárral születtem. Behívták anyukámat egy totál felesleges vizsgálatra kb. a 37-38. héten. Belső vizsgálatot végeztek, ráadásul nem a saját orvosa, hanem egy rezidens doki. Talán leválaszthatta a burkot, mert a vizsgálat után elfolyt a magzatvíz. Persze hárították a dolgot, hogy nem a vizsgálat miatt történt.

De esély így már nem volt arra, hogy magától induljanak el az összehúzódások. Ment a sürgetés, hogy “Anyuka! Akkor most van huszonnégy órája, hogy megszülje a gyereket.”

Nagy lelki teher került Anyukámra, hogy valamit kellene produkálni, de hát nem érzett semmit sem. Húzták ameddig lehetett. Megadták a huszonnégy órát, de nem indult be. Így került a műtőbe. A klasszikus vajúdás, a baba-mama közötti oxitocincsere abszolút kimaradt. A megszületésem után az akkori protokoll szerint külön szobába kerültünk éjszakára. Így nyilván a szoptatás sem ment annyira jól. Három hónapig szoptatott, de egy ponton kevesebb lett a teje. Szerintem lett volna elég, csak keveset tett mellre. Hamar cumizavarom lett. Egy idő után csak a cumiból fogadtam el a tejet, így nem volt igazi bőrkontaktus közöttünk. Viszont hősiesen fejt hét hónapos koromig. Ráadásul kézzel.

Anyukád, hogy viseli a történteket?

A mai napig nem kezeli a helyén. Azzal magyarázza, hogy ennek így kellett lennie, így lettem egészséges. Ez volt az akkori legjobb tudása, de a mai napig ezt a narratívát nyomja. Neki nem traumatikus ez az élmény, de nem is tudja igazán, hogy mit veszített el ezzel. Áldozata volt a medikalizált szülészeti rendszernek. Engem nagyon bánt. Most már látom, hogy a személyiségfejlődésemben milyen nyomot hagyott. Tudatosítottam mindezt magamban, és ez fordított rá az otthonszülés felé vezető útra, és arra az elképzelésre, hogyha egyszer nekem is lesz babám, akkor én ezt nagyon nem így szeretném csinálni.

Készültetek a gyermekáldásra?

Én nagyon, és kicsit később Dani is. Ő lassabban érkező ember. Majdnem egy évet készültünk rá. Endometriózis gyanúm van, de sosem igazolódott be. Erős menstruációs görcseim voltak. Talán ezektől is volt egy olyan érzésem, hogy az én testem nem képes megfoganni, vagy épp kihordani, megszülni egy gyereket. Talán jó is volt, hogy kellett 10-11 hónap. Az alatt értünk meg közösen Danival szülőnek lenni.

Hogy viselted ezt az időszakot?

Jöttek az ovulációs tesztek, hőmérséklet figyelés, nyákvizsgálat. Kis eltérés kis para, nagy eltérés nagy para. Abszolút ráfeszülés.

Végül elmentem pszichológushoz. Az első alkalom után pozitívat teszteltem. Nyilván nem történt egy alkalom alatt semmi, de mégis teherbe estem. Valamit csak átléptem magamban akkor.

Hogy derült ki?

Pici rózsaszínes vérzéssel indult, gondoltam, hogy akkor biztos meg fog jönni. A rózsaszínű vér barnás váladékká változott és egy hétig kitartott. Majd tesztet csináltam, ami halvány pozitív lett. Aztán jött a para, mert a barna vérzés még egy hétig még eltartott.

Kiderült a vérzés oka?

Igen. Ikrek voltak. Ketten kellett, hogy beágyazódjanak.

Hogy fogadtátok a dupla hírt?

Emlékszem, ahogy a Dani elfehéredik. Nem hitte el. Egy napig nem ért hozzám. Azt gondolta, hogy vége az életének. Azt gondolta, hogy kettőt nem fog tudni ellátni. Kirántották alóla a talajt. Így nekem nem is voltak saját érzéseim. Csak az ő érzéseit próbáltam magamban elhelyezni és cipelni. Egyszerre volt öröm és pánik.

Ami engem sokkolt benne, hogy tudatosult, hogy így soha nem leszek egyedül. Két gyerekkel, két kutyával nem lehet egyedül maradni. Ennyi végtagom nincs. Ez a gondolat kiborított.

Az ikrek foganása nyilván sokk volt, és az is, hogy így viszont nem szülhetek otthon.

Végül mégis otthon szültél, de csak egy élő gyermeket.

A 12. heti ultrahangon nem élt már az egyik embrió. Már akkora volt, hogy nem szívódott fel. A méhlepénnyel együtt született végül meg.

Láttad?

Igen. Nem fogtam meg, de láttam. Két bába kísérte a szülésemet. Az egyik épp a szülés-születés körüli veszteségekről írt egy tanulmányt, ezért a szülés után még többször is beszéltünk róla. Kérdezte, hogy én hogyan emlékszem vissza a szülés körüli pillanatokra. Jó volt vele átbeszélni utólag is a történteket. Na, de ezt majd elmesélem, ha odajutunk…

Mit éreztél, amikor elveszítetted őt?

Két érzés volt bennem, és lehetetlen volt együtt érezni mindkettőt. Örülni az egyik egészséges babának, és közben gyászolni, azt aki elment…

Azt éreztem, hogy én nem az élőt szeretném, hanem a másikat. Nagyon erős gravitációja van a negatív érzelmeknek, nyilván az húzott be erősebben. Kemény időszak volt, de amikor azt mondta a bábám, hogy így viszont szülhetek otthon, akkor ez mindent feloldott bennem. Elbúcsúztam a másik babától, és akkor tudtam ráfordulni az élőre.

Más terápiás módszert nem hívtál segítségül, hogy feldolgozd a gyászt?

A bába javasolta, hogy menjek el anya-magzat kapcsolatanalízisre, de nem mentem végül. Úgy éreztem, hogy a helyén tudom kezelni a történteket. Elengedtem őt. A vizsgálatok során nézegettük, hogy látjuk-e még. Egy ideig tudtuk követni, de egy idő után Fülöp olyan nagy volt, hogy nem látszódott már.

Befolyásolta ez a várandósságodat vagy a szülésed?

Nem. Pedig aggódtam miatta, de szerencsére nem. A bábáknak is új volt ez a helyzet, pedig elég nagy rutinjuk volt. Azt mondták, hogy a testéből minden folyadék felszívódik a kilenc hónap végére, és olyan vékony lesz, mint egy papírlap. A szülésnél odébbállt. Nem volt Fülöp útjában.

Meséltek neki róla?

Igen. Nagyon is. Fontos, hogy tudjon a létezéséről. 11 héten át együtt voltak. Az ősidőkben, ami erősen kódolódik. Sokszor a Fülöphöz hasonló gyerekeknek, felnőttként hiányérzetük lehet, és nem tudják, miért. Mi mindenképp beszélni fogunk róla.

Valamit tapasztaltál a vetélésből?

Semmit. Szuper hétvégém volt, akkor, amikor elmehetett. Semmit nem éreztem belőle. Egy görcs, egy csepp vér, semmi nem volt.
Jó, hogy így élted meg. Hogy viselted a várandósságot?
Az elején volt pici rosszullét, de egyszer sem hánytam. A vége volt csak nehezebb, mert nagyon nagy volt már a hasam. De még az utolsó nap is kirándultunk. A posztpartum viszont keményebb volt mindennél.

Arról meséltél már, hogy Te otthon szerettél volna szülni. Dani mit gondolt az otthonszülésről?

A teljes elutasítástól indultunk. Később köztes megoldást kerestünk. Aztán, amikor egyszer bementünk egy vizsgálatra a kórházba, akkor teljesen lefagytam. Visszamentem gyerekbe. Nagyon rosszul viseltem a közeget, és Dani ezt látta rajtam. Ez őt is átfordította. Közben jobban képbe került az otthonszüléssel kapcsolatban. Néztünk együtt több epizódot a “Hoztam-e világra” sorozatból. (Én kb. az egészet végig néztem…).

De igazából az fordította át, hogy látta, hogy ez nekem mennyire fontos. Most meg már ő sem tudja másképp elképzelni.

Amikor tudtátok már, hogy ezen az úton indultok el, hogyan készültetek rá?

Bármikor mehettünk a bábákkal személyesen beszélgetni. Mi két ilyen alkalmon voltunk. Emellett volt egy kilenc alkalmas online felkészítő is. Minden alkalom más témáról szólt (szülés, szoptatás, posztpartum, hordozás). És volt még egy három alkalmas női kör, amire csak olyan kismamák jöhettek, akik már közel voltak a szülésük időpontjához. Saját születésélményről, fogantatásról és a leendő szülésünkről beszélgettünk. Nagyon sok erőt adtak ezek a megosztó körök.

Volt más felkészítő is, amin részt vettetek?

Jártunk Spinning babiesre, én voltam Kriston gólyatréningen. Jártam jógára hozzád, ami felkészítő is volt egyben. Néztük a „Hoztam e világra” videókat Danival. Később pedig a „Montessori baba” című könyv segített. Az még most is a biblia.

A bábák választásán túl terveztétek, hogy valaki még ott lesz veletek.

Volt egy pont, amikor rájöttem, hogy nem szeretnék senki mást a szülésemnél látni. Eleinte azt gondoltuk, hogy maximum Dani anyukája legyen ott, de végül ő sem. Az én anyukám semmiképp. Ő sem bírná, én sem. De azért azt is megbeszéltük, hogy ha hívom, akkor jön.

A tapasztalat az, hogy ha megjelenik a szülő nő anyukája a vajúdásnál, akkor a kismama inkább válik kislánnyá, mint anyává. Nem szokták javasolni, csak nagyon egyedi esetben. Végül nem is hívtad, de jött.

Egyszer csak megjelent. Tudta, hogy elindult a szülés. Elkezdehetett aggódni és félteni. Azt gondolta, hogy nem fog zavarni, de nem szerettem volna, hogy ott legyen. Dani nehezen mondott volna nemet neki, ezért az egyik bába tette meg helyette. Dani szólt neki, hogy mielőtt kimegy vegyen fel egy pulcsit, nehogy megfázzon a januári hidegben. Mire ő vissza válaszolt: “Oh, ez nem lesz annyi idő…” Kiment, bejött. Ennyi volt.

Viszont Anyukám később elmesélte, hogy milyen megnyugtató volt Gabi jelenléte. Elmondta, hogy biztonságban vagyok, ő pedig megköszönte, hogy segítenek világra hozni a babánkat.

De a hír hallatán Dani Apukája is automatikusan elindult felénk a moziból kijőve. A felesége figyelmeztette, hogy most hazamennek, nem hozzánk.

Ugorjunk vissza picit: hogy indult be a szülésed?

A betöltött 37. hét után azt gondoltam, hogy akkor másnap jöhet is, de Fülöp végül a kiírt napon érkezett. Nagyon vártam, már nagyon terhes volt a vége. Péntek 13-án éjszaka indult el a folyamat összehúzódásokkal. Danit még hagytam aludni, hogy legalább ő ki tudja pihenni magát. Mire reggel felébredt minden elmúlt. Szombat este újra kezdődött, de már gyakrabban és erősebben éreztem az összehúzódásokat. Vasárnap reggelre megint elmúlt. Pedig szombaton még túrázni is elmentünk. Ez volt a második éjszaka, hogy nem aludtam. Türelmetlen lettem. Írtam a bábáknak, hogy mi legyen a következő lépés, mert nagyon erősnek éreztem a fájásokat és nagyon le is fárasztottak. Utólag persze tudom, hogy ezek még semmik nem voltak, az igazi kontrakciókhoz képest.

Fekve fájt, mozgásra elmúlt. Ez gyanús lett a bábáknak: ha helyzetváltoztatásra elmúlik, akkor ez csak jóslófájdalom. Kérték, hogy pihenjek, egyek, vegyek egy forró fürdőt. Gyertyát gyújtottam, zenét hallgattam. Jól esett. Amikor kiszálltam a kádból folyt belőlem valami lé és egy kis véres cucc is. Lefotóztam, elküldtem, hogy talán ez a nyákdugó lehet… De a bábák újra lelassítottak, hogy valószínűleg ez csak a hüvelyembe befolyt víz lehetett, ami fellazított egy kis váladékot. Valami mozgolódás azért mégis történt.

Este 8-9 órára álltak össze a kontrakciók olyan erősre, hogy a bábák is elindultak hozzánk. Amikor megláttak, mosolyogva fogadtam őket. Ebből ők már tudták azt, amit én még nem. Nem mondtak semmit, csak hogy megvizsgálnának, hogy lássák, hogy hogyan áll a méhszáj, hogy ehhez képest tudjanak tanácsot adni. A méhszáj nulla volt, kicsit felpuhult, de teljesen zárt. Elkeseredtem. Ekkor már két éjszaka nem aludtam.

Nálatok maradtak azért?

Igen. Beköltöztek. Láttak, hogy tényleg nagyon fáj, és a hasam is keményedett, csak épp nem vitte előre a folyamatot. Mivel úgy látták, hogy fekve a legerősebb az összehúzódás, ezért arra kértek, hogy feküdjek. 5-7 percenként jöttek az erős, de előre nem vivő fájdalmak. Párszor szívhangot hallgattak. Éjszaka aludni megint nem tudtam, Dani is csak kicsit. Másnap délelőtt 10-11-kor újra megvizsgáltak, de még mindig semmi.

Mivel pózváltásra még mindig enyhültek az összehúzódások, Gabi odaállt elém, megfogta a kezem, és azt mondta, valahol a jóslófájások és a látens szakasz között tarthatok, ez még nem a vajúdás. Összeomlottam. Hogy akkor mi a vajúdás, ha nem ez?! Ő azt hallotta Geréb Ágitól, hogy ilyenkor ezt mondja: “A szülés lefújva.”

Iszonyatosan rossz volt ezt hallani. Utána bejelentették, hogy ők akkor el is mennek. Előtte megcsináltunk egy-két Spinning babies gyakorlatot, hogy lejjebb tudjon ereszkedni Fülöp. Aztán dél körül tényleg hazamentek. Kérték, háton feküdjek, mert az lesz a leghatékonyabb. Próbáltam, de nagyon fájt úgy és már fáradt voltam. Inkább felkeltem. Kajáltunk. Odaültem az ebédlőasztalhoz, és valami átkattant bennem. Megérkeztek azok az összehúzódások, amik már elsodortak. Nem volt helye már semmi másnak. A bábák összesen három órát voltak távol. Amikor hívtuk őket, telefonon meghallgatták a hangom, hogy hogyan viselem. Elindultak vissza.

Belevetettem magam a vajúdásba. Éreztem, hogy ez egészen más. Háromkor már 4,5 cm-re voltam kitágulva. Három óra alatt félútig jutottam. Begyorsult.

Anna érkezett előbb. Onnantól végig velem volt. Kaptam olajat a derekamra. Anna jelenléte fontos volt. Többnyire oldalt fekvésben voltam, az vitte előre a folyamatot. Pihenésképpen álltam csak fel.

Dani is veled volt?

Végig. Egyszer elment lepihenni. Előtte kérte Annát, hogy valamit mégiscsak mondjon, hogy kb. mennyi idő lesz ez még. Erre nehéz mit mondani, de Anna mégiscsak belőtte, hogy valahol három és hat óra között. Húsz percre lepihent Dani. Közben Annával vajúdtam. Ekkor ment el a magzatvíz. Mire felébredt, már előrébb voltunk egy lépéssel.

Lehet, hogy épp az ő távolsága kellet ehhez.

Igen. Most, hogy újra mesélem, én is így gondolom. 1-2 összehúzódás volt, amikor nem volt velem senki, azok hatványozottabban jobban fájtak. Ez már az átmeneti szak volt. A transz-fázis. Elszálltam. Csak annyira emlékszem, hogy egy-egy fontos mondat mennyit segített.

Emlékszel valamelyikre?

Igen. Dani egyszer csak azt mondta, hogy most olyan vagy, mint egy dzsungelharcosnő. Elmosolyodtam. Nagyon jókor jött. Plusz energiát kaptam belőle ahhoz, hogy a görcsökbe ne belehúzzam magam, hanem épp beleengedjem magam. Nehéz volt belemenni, de ez a vajúdás alatt egyre jobban ment. Valahogy ráéreztem közben.

Fél hét körül megjött Gabi is. Azt gondoltam, ha már ő is itt van, akkor ebből baba lesz. Megjöttek a tolófájások, de még volt egy kis méhszáj, amit el kellett simogatni. Azt hiszem, hogy ez volt a legdurvább része a szülésnek. Ráadásul mindezt hátonfekvésben. Élvekínzásként éltem meg, de szükséges volt, és onnan már tudtam is tolni. Az elején nem ment hatékonyan. Nem tudtam a levegőt jó helyre lepréselni.

De akkor előjött egy történet, amit meséltél, hogy a szülésznő odatette a nő gátjára a kezét, hogy hova nyomjon. Vizionáltam, hogy hova tehette, és érintés nélkül is tudtam, hova kell nyomnom.

Stabil voltál guggolásban?

Igen, csak a sarkam nem ért le a földre. Ez Gabi szerint nagyon fontos lett volna, mert így tud a csípő megfelelő irányba nyílni. Anna körülöttem sürgött-forgott. Gabi csak távolról figyelt. A fotelből instruált, hogy tegyem le a sarkam, használjam ki az összehúzódást, és nyomjak a végéig. Dani végül megtartott hátulról, így már leért a sarkam is.

A fájások között felálltunk és ringatóztam. Nagyon szerettem volna tudni, hogy mennyi van még hátra, mert úgy éreztem, nem bírom tovább. Csak kedvesen mosolyogtak, hogy annyira szépen csinálom, hogy biztosan menni fog.

Ekkor volt egy pillanat, amikor megéreztem Fülöp fejét a lábam között. Először nem akartam odanyúlni, de Gabi csak annyit mondott: “Ilyen többet nem lesz, ilyen csak most van…” Na jó, akkor mégis… Benyúltam a lábaim közé, és éreztem Fülöp fejét. Dani sírt. Engem pedig egy új erő szállt meg.

Elképzeltem, hogy ha annyira lent van, hogy elérem, akkor hamarosan meg fog születni. Még volt pár kitolás guggolásban, és kijött a feje.

Persze közben nagyon csípett és égett a gátam környéke. A bábák megerősítettek abban, hogy ez nagyon jó jel, és az érzet még erősödni is fog. Nem bántam, nekem igazából ez az érzés nagyon jó volt.

Talán elvitte a fókuszod a már szinte megszokott fájásokról.

Igen. Végre máshol, máshogy fájt… Jó fájdalom volt. Amikor kibújt Fülöp feje, akkor már megkönnyebbültem. Jött a fordulás.

Amikor kibújt a feje, akkor megállt az idő. Csend volt, és én végig éreztem, ahogy fordul a baba, ahogy azt is, ahogy a szülés közben ereszkedett le, dolgozott bennem. Minden mozdulatát éreztem.

A fordulásnál nem mertem nyomni. Gabi határozottan odajött, és volt egy pici mozdulat, amikor kicsusszant talán, vagy kivették. Nem tudom. Lehet, hogy azt érezte, hogy jobb, ha gyorsan megvan, de ezt nem tudom pontosan. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy mi történt. Talán nem is nekem kellett nyomni, hanem a testem kinyomta magától. Nagyon gyors volt. Négy kézbe érkezett a baba. Azonnal felsírt, de ez a pillanat valahogy nincs meg., Csak az, hogy azonnal rámtették. A bábák olyan gyorsan tették a mellkasomra, mintha minden mikromásodperc számítana. Ahogy rám került, rögtön megnyugodott. Több mint egy méter volt a köldökzsinór.

Bő egy óra lehetett a kitolás. Guggolásban voltam. Dani mögöttem, így Fülöp ölelésben született meg. Amúgy Anna jól lőtte be az időt.

Ha a hatékony fájásoktól nézzük nem is volt olyan hosszú idő. A korábbi előkészületek sokszor nem azonnal fizetődnek ki, csak később jelenik meg az eredménye. De azért nem gondolom, hogy értelmetlen lett volna a megelőző pár nap.

Gabi később mondta is, hogy azt érezte rajtam, mintha ott állnék a szikla szélén és nem tudnék, nem mernék leugrani. Ki kellett engednem a kontrollt a kezeim közül és meghozta az eredményt.

Milyen jó döntés volt, hogy elmentek.

Igen. Még ha csendben, észrevétlenül is voltak jelen, akkor is lehet zavaró a jelenlétük.

Milyen érzések jártak át Fülöp megszületés után?

Csodálatos volt. Meleg. Olyan illata volt, mint egy muffinnak. Megkönnyebbültem. Majd nagyon gyorsan elkezdtem remegni, fájt a gátam. Szóltam, hogy nem vagyok jól. Felfektettek az ágyra. A babával nem tudtam kapcsolódni, mert annyira intenzív testi érzeteim voltak. Azt éreztem, hogy talán a zsinór irritálja a gátam. Hamar elfehéredett köldökzsinór, Dani elvágta. A kérésemre hamar megszültem a méhlepényt is. Összeszorítottam az állkapcsom, és kint is volt.

Megvizsgálták a lepényt. Időnként megnéztek engem is, hogy minden rendben van-e a vérzéssel. Majd elmentek adminisztrálni a szomszéd szobában. Ott maradtunk a babával és Danival hárman. Kaptam csokit. Az nagyon jólesett. Lassan kiment belőlem a remegés. Idilli volt, de a gát fájdalma elvitte a fókuszt. Én kértem, hogy essünk túl a varráson. Féltem tőle, de semmit nem éreztem belőle. Húsz perc lehetett.

A méhlepénnyel együtt az ikertesó is megszületett.

Igen, ráadásul előre helyezkedett a lepény előtt. Saját jogon megszületett. Ez fontos lett a számomra.

Ekkor mutatták meg neked a bábák?

Picit később, amikor a lepényt betették egy edénybe. A fények alatt megvizsgálták, és mielőtt összevarrtak megmutatták a lepényt, hogy milyen szép. Mondták, hogy kijött az ikerbaba és kérdezték, hogy szeretném-e látni. Persze. Rápillantottam.

Én nem emlékeztem erre, de azt mondtam Fülöpnek, hogy “Nézd Fülöp, itt a tesód, és most elbúcsúzunk Tőle.” A gyász feldolgozásának egy fontos mérföldköve volt, hogy együtt tudtunk elbúcsúzni tőle.

Még nem voltam tudatomnál, csak odapillantottam. De Annával beszélgettünk róla később a tanulmánya miatt. Készítettek róla képet, mert korábban nem is láttak még ilyet. Megnéztem a képet. Akkor helyre került az emlékem. Láttam a testrészeit, a mini köldökzsinórját. És tényleg vékony lapszerű lett.

Mi történt utána vele?

Együtt a lepénnyel lefagyasztottuk, és amikor kitavaszodott, akkor lementünk a telekre, és egy almafát ültettünk nekik. Bizonyos kultúrákban a méhlepény is tesóként van említve, így mi a méhlepényünknek is megköszöntük, hogy velünk volt, és segített. Volt az egész folyamatnak egy természetessége.

Hogy teltek az első órák hármasban?

Miután összevarrtak kicsit ültem az ágy szélén, majd lezuhanyoztam. Egyedül nem tudtam volna felállni, a bábák végig segítettek. Fura volt a hasamat úgy látni, hogy üres, de mégis súlyos. Mindeközben Fülöp Danin volt.

Azt mondták a bábák, nem is látszik rajtam, hogy most szültem, de azért én úgy éreztem magam: Nagyon szarul. Húzott le a hasam. Nagyon fájt is a felállásnál. Belül is sérültem, talán ezért is.

A bábák mindent rendben találtak azért?

Igen. Viszont anélkül nem mennek el, hogy ne kerüljön mellre a baba. Egészen elfeledkeztem róla, hogy szoptatni is kell. Oldalt fekvésben próbáltuk meg először. Új volt minden a szoptatás körül. Fura volt, hogy oda kell nyomni a fejecskejét, hogy vákuum legyen. Furcsa érzés volt.

Tudtak ebben is segíteni a bábák?

Igen, de azért volt bizonytalanság bennem még. Már kint voltak a lakásból, amikor utánuk szóltam, hogy valaki jöjjön vissza. “-Meddig hagyjam a cicimen?”

És jött a válasz: 1,5-2 évig?!

Szinte: “Amíg csak lehet.” Így ahogy nyekkent, cicire került. Be is lövellt a tej a második napon. Azért később volt gond. Mellgyulladásom lett. Minden mellre tételnél valamit szorítanom kellett, annyira fájt a mellbimbóm. Nem sebesedett ki, de nagyon fájt. Amikor nagyobb lett az álla, a szája, akkor enyhült csak fájdalom. Addig nem segített semmi. Emiatt nehéz volt a gyermekágyi időszak. Minden szoptatás előtt gyomorgörcsöm volt. Most már a legszebb dolognak tartom, imádom, de akkor nagyon kemény volt. Csak melltartó nélkül tudtam létezni.

Nem voltam erre felkészülve. Két hétig csak feküdtem, annyira fájt a gátam. Nem tudtam ülni. Fekve szoptattam. A hasam is fájt. A wc-re úgy mentem ki, hogy félúton cukor volt kirakva, ha szarul lennék.

Közben pedig azt éreztem, hogy csak adok, csak adok, és ez a gyerek meg csak vesz el. Az első mosolynál jöttem rá, hogy ezt nem hiába csinálom, hogy ő egy lélek és visszamosolyog.

Négy hetesen viszont jól lettem. Annyira, hogy elkezdtem hordozni Fülöpöt, amit nem kellett volna. Ő viszont csak hordozóban tudott aludni. Így vásároltam, sétáltattam két kutyát. Mentem babás jógára is. De közben éreztem, hogy valami nem ok. A szex sem volt ugyanaz. Megvizsgáltam magam, és éreztem, hogy van egy bedomborodás a hüvelybemenetnél, aminek nem kellene ott lennie.

Segítségre szorultam, ez pedig újra eléggé a padlóra küldött lelkileg. Ekkor jöttem rá, hogy a posztpartumnál nem volt segítőm igazán. Lehetett volna, de mégsem hívtam a bábákat. A jógát is lemondtam.

A doki annyit állapított meg, hogy renyhe a hüvely mellső fala. Bejelentkeztem egy medencefenék vizsgálatra Tavasz Piroskához. Három hónapra kaptam időpontot. Megvizsgált, és megállapította, hogy történt egy komoly idegi sérülés, amit eddig a pontig csak az otthoni gátizomtornával tartottam életben. A méhem nem süllyedt meg. A Kegel tornát javasolta a Kriston helyett, és elektrostimulációs eszközzel segítem a mai napig, hogy újra életre kelljen ezen a területen az izom. Gyakorlatilag lebénult ez a rész. A szülés után elszállt ott lent az érzékelésem. Azt gondoltam, hogy normális ez az állapot, de nem.

Ahogy gyakoroltam a gátizom tornát, egyre jobb lett, de sajnos nem az erő jött vissza csak az érzékelés. Nagyon kicsi erőt tudok csak létrehozni. Viszont már tudok hordozni, úgy hogy nincs idegentest érzésem. Egyre jobb minden.

A lényeg, hogy most visszaedzek mindent, amit tudok. A szalagok rendben vannak. A hólyag is csak azért süllyedt meg, mert a gátizom meggyengült. A beidegződést most újra kell tanítani, és működni fog.

Járok hasfal regenerációs tornára, mert nagyon szétnyílt a hasfalam. Most már jobb, de megvan még a hézag.

Ha össze kellene raknod egy csomagot egy hamarosan szülő kismamának, akkor mit tennél bele? Tanács, tárgy, Spotify lista, bármi jöhet bele!

Tennék bele már szült nőket, hogy lehessen őket kérdezgetni. A Spotify lista se rossz ötlet. Mi végül a Te válogatásodat kezdtük el hallgatni, és azt, amit utána az algoritmus kidobott, az épp jó volt. A bábák dicsérték is, de mi nem is hallottuk. Az is fontos, hogy szülés előtt kapcsolódjon ki a kismama. Szívjon magába energiát! Ha tárgyakra gondolok, akkor nekem a nagylabda jól jött és a végén a hastartó is.

A szüléshez pedig olyan embereket kívánok, akikben megbíznak. Semmi más nem kell. Csak a bizalom magadban, a babádban és a körülötted lévő emberekben, a többi megy a maga útján. Ja és még, egy olyan férjet, mint Dani.

Egyetértek.

Tényleg, a szomszédok mit szóltak végül?

Szóltunk nekik előre, de nem hallottak semmit. Pedig nem gondoltam volna, hogy belőlem ilyen erős hangok jönnek majd ki. De tényleg nem hallottak semmit. Boldogok voltak, hogy megvan a baba.

És mi is, mert a bábák is emlékeztettek rá, hogy ha ez egy kórházi szülés lett volna, akkor már előző nap megcsászároznak. Senki sem várt volna eddig. Milyen jó is, hogy ezen az úton indultunk el.

A Nézd Fülöp, itt a tesód, és most elbúcsúzunk Tőle – Eszti meséli el szüléstörténetét bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Ha valaki nagyon szeretne természetes szülést, és csak erre készül, az se élje bele magát teljesen, mert bármikor közbe jöhet valami. – Eszti mesél Lili születéséről

Mit tudsz a saját születésed körülményeiről?

Sok mindent. Kislánykoromban többször is elmesélte Anyukám a születésem történetét.. Amikor terhes lettem, akkor újra felidéztük a történteket. Elmesélte a születésem előtti napot is: Amikor elkezdődött a vajúdása a dereka fájt, de még így is átmentek Apukám szüleihez ebédelni. A Nagymamám megerősítette a tapasztaltakat, ő is azt mondta, hogy ez már az lesz. Amikor hazaértek este még megpróbáltak aludni. Anyu persze nem tudott, csak Apu.

Hajnalban bementek a kórházba. Pasarétről átsétáltak a Kútvölgyibe. Időnként Anyu leült a kerítés szélekre, amikor jött a fájás. Apu nem volt bent a szülőszobán, akkor ez még nem volt szokás. 35 év távlatából azt mesélte, hogy fájt a vajúdás, de nem volt elviselhetetlen. Pedig rutinszerű gátmetszése is volt.

A körülötte lévő nők viszont ordítoztak. Anyut fektették, de amikor jött a váltás, mondták neki, hogy nyugodtan kimehet pisilni. Azt mondta, hogy nagy megkönnyebbülés volt, hogy felkelhetett és járkálhatott.

Micsoda idők.

Azért biztosan fájhatott neki, ráadásul segítség hiányában a levegőt is rosszul vette, amitől egyszer csak begörcsölt, összehúzta a görcs az egész testét. Amikor megszülettem én is kék voltam, de minden rendben lett. Sok hajam volt. Gyereknapon születtem.

Apukám anyukája a kórházi óvodában volt óvónő. Ismerte a szülésznőt, akinél születtem, így be tudtak menni az osztályra, és meg tudtak nézni.

Első gyermek voltál/vagy. Született testvéred?

Nem. Abban az időben egy 23 m2-es szuterén lakásban laktunk. Anyu úgy meséli, hogy ez volt élete legboldogabb időszaka. Annak, hogy nem lett testvérem részben anyagi okai voltak. Bár azt is mesélte Anyu, hogy annyira szeretett engem, hogy el se tudta képzelni, hogy ebbe a kapcsolódásba bele tudjon még engedni valakit.

A saját történeteden kívül milyen más születésélmény volt rád nagy hatással?

Sok barátnőm szült az elmúlt egy-két évben. Követtük, követjük egymást. Van egy zárt Facebook csoportunk. Ha valaki közel ér már a szülése időpontjához, akkor a párját is meghívjuk a csoportba, hogy tudjon értesíteni minket a fejleményekről. Mindig várjuk egymásról a híreket. Ez egy tradíció.

Amit mégis kiemelnék, hogy egy közeli barátnőm pár héttel az én szülésem előtt szült kint Berlinben. Leírta részletesen a szülése történetét. Jó élmény volt számára. Számomra pedig erőt adó. Felpörgetett a szülés előtt.

Érzékeltetek különbséget az ottani és az itthoni terhesgondozás kapcsán?

Kint sok védőnő szülésznő is, illetve szoptatási tanácsadással is foglalkoznak. Emiatt nagyon kompetensek. A baba megszületése után sokkal gyakrabban mennek ki a családokhoz, és talán többet is tudnak segíteni.

A kórházban ott sem lehet választott orvosod. A barátnőm esetében ez nem volt gond, mivel bizalommal volt az intézmény felé. Mindegy, hogy ki van bent. Különbségek persze ott is vannak. Épp műszakváltás idejére esett a szülése. Az egyik orvos kifejezetten egy testhelyzetet javasolt, a másik arra ösztönözte, hogy úgy mozduljon, ahogy szeretne. Végül az ágyon térdelve szülte meg a babáját..

Nyilván jobbak a körülmények, pl a kórházi kaja,  mint a legtöbb hazai intézményben. Több családi szoba is volt például az osztályon. Bárki hozzáférhet, de arra sem néznek rossz szemmel, aki a szülés után haza szeretne menni. Egy másik barátnőm, aki szintén Berlinben szült, a második gyereke születése után pár órával hazament.

Van egy Hollandiában szült barátnőm is. Ott megint minden más. Sokkal kevesebb vizsgálat van, genetikai vizsgálatok szinte nincsenek is. Igyekeznek a terhességet és a szülést természetes folyamatként meghagyni, és nem beavatkozni. Ott a védőnői ellátás még több segítséget ad a gyermekágyas időszakra.

Térjünk vissza rátok! Milyen körülmények közé érkezett a babátok?

Meg volt már a fejünkben, hogy mikor szeretnénk a gyermeket. Mégis meglepetés volt, mert ahogy útjára indítottuk a folyamatot rögtön, elsőre összejött. Nem gondoltam, hogy ennyire egyszerű lesz. Sok nehéz ellenpélda volt a baráti körünkben.

 Vietnamban fogant meg Lili. Made in Vietnam.

Szóval készültünk rá, és mégis váratlanul ért minket.

Mik voltak a várandósságod első jelei?

Fizikai szinten még nem éreztem semmit, de lelkileg nagyon is. Nem feszültek a melleim, nem volt hányingerem, de mégis éreztem, hogy valami történik. Késett, úgyhogy csináltunk egy tesztet, ami pozitív lett.

Nem vagyok egy megérzős fajta, de ezt is, és a szülés megindulását is megéreztem. Na de erről majd később…

Meddig vártatok a hír publikálásával?

Pár napon belül megosztottuk egy-két közeli barátunkkal. A szülőknek csak a hat hetes ultrahang után mondtuk el. A szülinapomat ünnepeltük a szüleimmel. Felvettük a reakciójukat videóra. „Hoztunk még valamit Vietnámból.” – és odaadtam az ultrahang képét. Anyunak hamarabb esett le… Cukik voltak.

Dani szüleinek a vietnámi élménybeszámoló képei közé csempésztük be az ultrahang felvételt.  A többieknek csak három hónap után meséltük el, hogy Lili úton van.

Milyen volt a várandósságod?

Most 5 hónapos Lili, mégis olyan, mintha ezer éve lett volna a terhességem. Nehéz visszaemlékezni rá. Jó terhességem volt. Nem volt semmi bajom. Nem hánytam. Hányingerem sem volt igazán. Talán fáradékonyabb voltam. De fizikailag semmi kellemetlen tünetem nem volt. Nem lett a lábam  visszeres, nem puffadtam, nem vizesedtem. Lehet, hogy a vékony alkatom segített, nem tudom… Az utolsó egy hónapban kényelmetlen volt az alvás, de az sem volt igazán vészes.

Az pedig szuper élmény volt, hogy a barátnőimmel ennyien voltunk együtt terhesek. Barátnők, rokonság… egy éven belül 10 baba született a környezetünkben. Jó, hogy ezt az időszakot nem egyedül éltem meg.

Hogyan választottatok kórházat?

A Szent Imréhez tartoztunk. Jókat hallottam korábban róluk. Tudtuk, hogy természetes szülés párti kórház, jó orvosokkal, de a barátaink, akik fél évvel előttünk szültek nem meséltek jókat az aktuális körülményekről az alapján, amikor elmentek megnézni, és végül a magánkórház mellett döntöttek. Emiatt és az akkori átalakítások miatt is, más lehetőség felé néztünk. Azért sem volt nehéz egy magánklinika mellett dönteni, mert nekem, amúgy sincs TB-m. Az ENSZ-nél dolgozom, így külföldi biztosításom van. Mindegy volt, hogy állami kórháznak vagy magánkórháznak fizet a biztosító. Így az összes vizsgálaton magán rendelőkben voltam. Ez nagyon kényelmes volt.

Miért épp a Duna Medical-t választottátok?

Barátainknak nagyon jó tapasztalata volt a Duna Medical-lal. Ráadásul a dúlánk is az ott dolgozó szülésznő-orvos párost ajánlott..

Hogy készültetek a szülésre?

Jártam a dúlámhoz havi rendszerességgel. Beszélgettünk és masszírozott.

Voltunk Hypnobirthing felkészítőn. Plusz a választott szülésznő páros által tartott szülésfelkészítőn is voltunk. Jó volt közelebbről megismerni őket, és mindent elmondtak az ottani körülményekről.

Ezeken az alkalmakon  Danival együtt megtanultuk a légzéstechnikákat és több vizualizációs gyakorlatot is. Én sokat olvastam is a témáról. Jártam hozzád jógára.

Nagyon szerettem volna, hogy minden jól alakuljon.

A tanult technikák közül tudtál  valamit használni a vajúdás alatt?

Félig-meddig. Nem pont úgy, ahogy gyakoroltuk, de kb. igen. Az elnyújtott kilégzés technikáját tudtam használni. Ráadásul volt egy jó póz, ami működött. Egyszerű négykézlábas helyzet volt az ágyon vagy a kanapén. Négykézláb helyzet, de úgy, hogy az ülőcsontok a sarkaimnál voltak. Csak ez működött. Jól lehetett benne vonaglani. Tudtam, hogy jön egy hullám, hogy kibírom, majd mintha elmosták volna eltűnt. Csak nagyon hamar jött a következő.

De a többi tanult technika is fontos volt, már a szülést megelőző időszak stresszoldásában is. Már akkor is segítettek a vizualizációk.

Hogyan indult be a szülésed?

Abban az időben hónapok óta lakást kerestünk. Egy héttel a szülés előtt lett meg az igazi. Reménykedtünk, hogy addig bent marad Lili, amíg aláírjuk a szerződést. Mondogattuk is neki, hogy „Lili maradj még bent pár napot!” Minden jól is alakult, megvárta.  Csütörtöki napon mentünk aláírni a szerződést, és én már lelkileg éreztem, hogy itt készül valami. Mondtam is Daninak, hogy szerintem ma éjszaka lesz valami. Az ügyvédnél valami nem stimmelt a papírokkal, így másnapra hívtak vissza minket. Szerencsére az ügyvéd javaslatára írtunk egy meghatalmazást, hogy Dani aláírhat a nevemben, ha már beindulna szülés. Éjszaka el is indult. Lili tartotta a timeingot, csak mi nem…

Az első fájások megjelenésénél éreztem, hogy ez már az lesz, de azt nem tudtam, hogy hogy fog kifutni. Tudtam, hogy ezek akár napokig is eltarthatnak. Éjszaka fél 2-kor kezdődtek.

Egy órán keresztül vártam, és csak utána ébresztettem fel Danit. Ideje volt, mert csak az első egy-két fájás volt húszperces, utána rögtön a 10 percesek, és nagyon gyorsan az 5 percesek is. Gyors vajúdás volt.

Hívtuk a dúlát, a szülésznőt. Tartottuk végig velük a kapcsolatot. Úgy volt, hogy egy óra múlva átjön a dúlám, de meggondoltam magam. Úgy éreztem, jobb ketten Danival. Hogy őszinte legyek én a vajúdásnak ezt a részét élveztem a legjobban. Azt hittem rosszabb lesz, de nem. Volt ez a már korábban említett térdelős póz, a légzés, Dani, zuhany. Aludni nem tudtam, de minden nagyon meghitt volt. Próbáltam enni, nem annyira sikerült.

Végül három perces fájásokkal mentünk be. Az kemény volt. Harmadikról le a lépcsőn… be a kocsiba… Rövid út volt, de nagyon rossz. Nem tudtam a megszokott rituálémat csinálni. Nagyon fájt bekötve ülni az autóban. És a buckák…

Mihez tudod hasonlítani ezeket az érzéseket?

Erre nagyon nehéz visszaemlékezni. Tudom, hogy mindenki ezt mondja, de tényleg nincs meg a fejemben. Szokták mondani, hogy olyan, mint egy menstruációs görcs. Nekem nem annyira volt olyan. Inkább hullámszerű volt az egész. Amit ebben a kiválasztott sarokülős pózban tudtam jól viselni. Csak ez működött. Jól lehetett benne vonaglani (bármennyire is viccesen hangzik, de tényleg). Tudtam, hogy jön egy hullám, hogy kibírom, majd mintha elmosták volna eltűnt. És nagyon hamar jött a következő.

A kórházban mi történt?

Amikor beértünk ott volt a szülésznőnk és már a dúla is. Lepakoltunk. Megvizsgált. Azt mondta, hogy kész vagyok, úgyhogy lassan nyomhatok. Ki vagyok tágulva. Én csak azt reméltem, hogy legalább 3 ujjnyi legyek, erre álmaimban sem gondoltam volna.

Sajnos a kádas szülőszoba nem volt szabad. Front lehetett, mert vagy öt szülés folyt egyszerre. Aznap délután picit esett a hó.

Ekkor már tolófájásaid voltak?

Igen, és ez a része már nem volt olyan jó, nagyon elhúzódott a kitolási szakasz: négy óra volt.. Az eleje igen, de a második fele nagyon elhúzódott. Totál kipurcantam. Valahogy nem voltak elég erősek a fájások. Éreztem, hogy erőlködőm, és nyomok, de nem jöttek az igazi visszatarthatatlan fájások. Ekkor kérdezte meg a szülésznő, hogy adhat-e egy olyan tampont az egyik orrnyílásomba, amin oxitocin van. Ez egy nagyon pici adag csak. Nem is ért semmit. Ekkor merült fel, hogy bekötnének oxitocint. Nagyon jó érzés volt, hogy mindent egyeztettek, megkérdeztek. Semmit nem csináltak úgy, hogy nem egyeztem bele. Éreztem, hogy ki vagyok merülve, és ez talán tényleg megoldás lehet, de nem sokat éreztem az infúzióból sem.

A legvégén bejött az orvos is. Ő is nagyon hosszúnak látta ezt a kitolási szakaszt, és Lili szívhangja is változott. Amikor elkezdtem a tolásokat, akkor spontán megrepedt a burok, és még tiszta volt a magzatvíz, de egyszer csak ez változott, mekóniumos lett. Lili bestresszelt. Így közös megegyezéssel elkezdte nyomni a hasamat az orvos. Felállt egy fellépőre, és fentről nyomta.

Nem tudom, hogy enélkül mi lett volna. Gátmetszésem is lett. Ennek a teamnek évente egy-kettő ilyen beavatkozása van, de sajnos most muszáj volt megtenni ezt a lépést. Engem már nem érdekelt, csak túl akartam lenni rajta.

Egy darabig nyomott az orvos. Ez csak egy rásegítés volt, amivel gyorsítani szerették volna a folyamatot. Egy ponton mondta a szülésznő, hogy elég. Így az utolsó pár nyomást már én hoztam létre. Nagyon jó érzés volt, hogy a legvégét már én csináltam megint segítség nélkül. Én nyomtam ki. Lilivel hoztuk össze ketten. Ez nagyon fontos volt a számomra.

Dani, hogy élte meg ezt a folyamatot?  

Számára kívülről nagyon vad volt ez a beavatkozás. Egy 90 kilós ember teljes erőből nyomta a hasamat.

Kiderült számotokra, hogy miért nyúlt el ennyire a kitolás?

Azt mondták, hogy ha gyors a vajúdás, akkor kimerülhet a méh. Éreztem, hogy valóban nem is igazán erősek a hullámok. Minden pózt kipróbáltam, de semmi nem hozott erősebb tolófájásokat. A végén fekve született meg Lili, mert más helyzetet nem tudtam elképzelni, annyira erőtlenné váltam. Pedig szabadkezem lett volna a testhelyzet választásában. Mindenki támogatott, segített, de nem volt máshoz erőm.

Ma már tudod, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, hogy elkerüljétek ezt az irányt?

A kitolási szakaszban az volt a nehéz, hogy korábban a felkészítők sem erre fókuszáltak. Úgy érzem, hogy nem voltam eléggé felkészülve erre a szakaszra. Azt hittem, hogy jön magától a visszatarthatatlan nyomási inger, de nem jött.

Közben a légzéstechnika sem működött jól. A dúla és a szülésznő is segítettek, hogy hogyan nyomjak, de a fáradtságtól nem tudtam jól csinálni. A fájások sem voltak hatékonyak, de az én technikám sem volt hatékony. Fejből nyomtam és nem a hasba. Próbáltak segíteni, amikor látták, hogy magamtól nem érzek rá a dologra. Segített is, de nem volt elég. Nem tudom, hogy hogyan lehet, de jobban kell erre a szakra is készülni.

Egyfelől mindig lehet jobban és jobban készülni, másfelől meg lehetetlen mindenre felkészülni a szülés kapcsán! Sokat segít egy ilyen helyzet után, ha át lehet beszélni az ottlévőkkel, hogy mi történt pontosan a folyamatban. Nektek sikerült ezt együtt feldolgozni?

Igen. Átbeszéltük a történéseket. Nem emlékeztem mindenre. Többször is megkérdeztem, hogy hogy mint voltak a dolgok. Danival, a szülésznővel is átbeszéltük. Sőt a team is összeült utána. Pár héttel később a dúlánkkal is átbeszéltük a történteket.

Nagyon szerettem volna természetes úton szülni, és azt is tudtam, hogy ez egy olyan team, aki nem csinál semmit feleslegesen. Szóval, a döntésük mögött biztos nyomós ok volt. Maximálisan bíztam, bízom bennük, de a beavatkozástól úgy éreztem, mintha én nem tudtam volna megcsinálni. Megfelelési kényszereket hozott belőlem elő ez a tudat. Mégis a gátmetszés fáj leginkább lelkileg. Szerettem volna nagyon elkerülni. Ráadásul az első hetek nagyon kellemetlenek voltak miatta. Sajnálom, hogy így alakult, de a döntéseket nem kérdőjelezem meg. A végére minden erőm elfogyott.

Mesélj még kérlek arról, hogy Dani, hogyan tudott segíteni a vajúdás alatt a számodra?

Ő azt gondolja, hogy nem tudott, pedig nagyon is. Amikor ketten voltunk még otthon, akkor tudtunk még fájások között beszélgetni, ez nagyon jó volt. Mérte a fájások közötti időt. Volt, hogy csak feküdtünk az ágyon, és két fájás között átöleltük egymást. Szép pillanatok voltak.

Az elindulás, az autózás, a vezetés már inkább filmes jelenethez hasonlított. Siettünk. A parkolás is furán van a kórházban. Fel kell hívni egy számot, amikor megérkezel. Türelmetlen voltam.

A szülőszobán pedig végig fogtam, szorítottam a kezét, és majdnem eltörtem. Itatott, meg próbált etetni, bár az nem nagyon ment. Nagy segítség volt a jelenléte, még akkor is, ha ő azt gondolja, hogy nem tudott segíteni. Pedig már az is nagy segítség, ha valaki inni vagy enni ad.

Nehéz volt átélnie ezt a folyamat. A vér és a különböző testnedvek nem zavarták, de a lelki része nehéz volt számára. Nem volt könnyű látnia, hogy szenvedek. A végén pedig már aggódott is.

A dúla, hogyan vett részt a folyamatban?

Danival felváltva mosogattak vizes törülközővel. Masszírozott illóolajokkal. Amennyire tudtunk beszélgettünk a fájás szünetekben. Biztatott. Mivel látta, hogy lassan halad a folyamat, azt mondta, hogy ez lesz az igazi gátvédelem. Ugyan ez nem jött össze, de végig tartotta bennem a lelket. Jó csapat voltak együtt a szülésznővel is.

Látszódott Lilin a stressz?

Nem. Jó Apgarral született. Nem volt para az egész, de talán lehetett volna, ha még jobban elhúzódik a kitolás. Lili nagyon cuki volt. Sok időnk volt együtt. Szép volt nagyon az aranyóra.. Amikor elvitték vizsgálatokra, akkor eresztettem le. Teljesen kipurcantam. Sok ideig nem tudtak átvinni a szobámba sem. Kaptam infúziót is. De egy jó ideig nem tudtam felállni. A tolókocsiba is csak harmadszori próbálkozásra sikerült átülni.

A figyelmem közben kifelé is elkezdett nyílni. Egyszer csak meghallottam, ahogy üvöltenek a másik szobában. Rögtön PTSD-m  (poszttraumás szindróma) lett. Kívülről nagyon ijesztőnek hangzik.

Meddig voltatok bent a kórházban?

Lili koradélutánra lett meg. Utána két éjszakát voltunk bent még családi szobában, hármasban. Lili végig velünk volt. Ha akartunk volna, maradhattunk volna még, de szívesebben mentünk haza.

Milyen segítséget kaptál akár a gátsebedet, akár a szoptatást illetően?

Elmondtak pár dolgot a kórházban. A dúlám  ajánlott egy olajat a gátsebemre, ami nagyon sokat segített. Az első zuhanyzás élménye horror volt. Próbáltam óvatosan nyúlkálni, de nagyon fura volt, amit ott találtam. Nem volt jó, ráadásul nehezen tudtam járkálni. Inkontinencia problémám is volt. Szerencsére tudtam, hogy ilyen lehet, mert az egyik barátnőm pár héttel korábban mesélt róla, hogy neki milyen tapasztalata volt. De ha ő nem meséli el, akkor biztos nagyon megijedtem volna. Az első pár napban minden felállásnál jött… nem tudtam mit csinálni. Rohantam a wc-re. Persze volt betét, meg bugyi, de ha Zsófi nem meséli el előtte, akkor nagyon megijedtem volna. Egyeztettem a nővérekkel is, azt mondták ez normális. Gyorsan javult a helyzet, kb. 2 hónap alatt elmúlt az inkontinencia, pedig azt gondoltam, hogy sose fogok meggyógyulni.

2 hónappal a szülés után elmentem egy  medencefenék állapotfelmérésre. Már a szülés előtt eldöntöttem, hogy mindenképpen szeretnék majd ilyet.

Rendben volt az eredménye?

Voltak gondok például fájt nagyon a farokcsontom, de már azóta is sokat változott az állapotom. Magától és a  gátizomtornától is. Most is végzem ezeket a gyakorlatokat. Az inkontinencia elmúlt teljesen, de az elején még a hordozás is fájt. Nem is ajánlották. Próbáltam minimalizálni.

Hol csinálták ezt a felmérést?

A  TritonLife-ban. Ez nem orvosi, hanem gyógytornász által készített felmérés volt. Lehetett volna orvoshoz is menni, de erre nem volt szükség. Összetett vizsgálat volt. Volt, amit manuálisan végeztek, volt, amit egy készülékkel. Az érzékelőket t rámrakták, és szorítani kellett, a gép pedig mérte, hogy milyen erősen tudok szorítani.

Hogy alakult a szoptatás?

Szerencsére a szoptatással semmilyen problémám nem volt. Az elején izgultam. Hiába tudtam, hogy a tejbelövellés 3-4 nap is lehet, mégis elkezdtem izgulni. A dúlám ajánlott egy szoptatási tanácsadót. A szülés előtt pár héttel eljött hozzánk egy konzultációra.Sok hasznos dolgot mondott el. Egy játékbabán mutogatta meg a pózokat. Mivel az elején fájt egy kicsit a szoptatás, és bizonytalan voltam, ezért a kórházból is felhívtam. Videót kellett küldenem, hogy hogyan csináljuk, az alapján mondott még hasznos tippeket.  Mivel tényleg nem jött az elején a tej, ezért rásegítettemfejéssel az ő iránymutatása alapján.

Volt mellszívónk, de először kézzel fejtem, ahogy a szoptatási tanácsadó javasolta. Röhejesnek találtam, biztos voltam benne, hogy semmi nem fog történni, de a tanácsadó által küldött videó nagy segítség volt a technika elsajátításában. Megpróbáltam, és rögtön jött pár csepp. Kiabáltam Daninak, hogy hozzon valamit, amibe fel tudjuk fogni. Egy kiskanálnyi jött ki először. Lefotóztuk. El is küldtem a képet a szoptatási tanácsadónak. Megdicsért.

Az már nem előtej volt, hanem átmeneti tej. Utána fejtem azért a gépfejővel is. Így az első ilyen fejős napokon kiskanállal etettük Lilit, de utána szépen beindult minden. Nem is kellett tápszer. Ügyes volt Lili. Minimális sebesedésem volt, de ezentúl nem volt semmi gond.

Nagyon fontos volt, hogy előtte ott volt nálunk a tanácsadó, és ki tudtam próbálni a játékbabán a pózokat. Jó volt, hogy nem ismeretlenül hívtunk fel valakit, hanem már tudta, hogy kik vagyunk. Nem is kellett személyesen kijönnie, hanem a videók szuperül segítettek. Én pedig rögtön magabiztos lettem. Olyan volt, mint egy védőháló. Jó volt, hogy kérdés esetén volt kihez fordulnom. Később is beszéltünk.  A három hetes növekedési ugrás után, Lili fuldoklott a tejben, emiatt sokat sírt a szoptatásnál. Akkor is konzultáltunk. Segített.

Mi a Te tapasztalataidra épülő túlélőcsomag, amit összeállítanál egy most szülő nő számára?

Sok tanácsom van. A teljesség igénye nélkül nem fontossági sorrendben a következők:

Nekem sokat adtak a szüléstörténetek. Ina May Gaskin könyve, amiből Te is felolvasol a jógaórákon, vagy az Orgazmikus szülés című könyvet is szerettem Szerettem ezeket a várandósság vége felé olvasgatni.

Sokat segített, hogy a környezetemben lévő barátnőkkel beszélgettünk a szülésrő, gyereknevelésről. Tök nagy szerencse, hogy a legközelebbi barátaimmal meg tudjuk ezeket osztani egymással, és tudunk egymásnak tanácsot adni és segíteni.  A szoptatási tanácsadó nagyon jól jön, jól jöhet. Lehet, hogy nincs rá szükség, de ha igen, akkor szuper, hogy már van egy kapcsolat, ráadásul a baba születése előtt sok hasznos dolgot el tud mondani.

A szülésfelkészítők is hasznosak voltak. Az elméletet el lehet olvasni könyvekből, de a praktikus részét, a légzés technikákat, a relaxációt ott lehet elsajátítani. Az ott tanultak nagy részét, ha picit módosítva is, de használtam a vajúdás alatt. Jó inspiráció volt.

Biztonságot adott az is, hogy tudtam nem állami kórházban szülök. Örülök, hogy nekem erre volt lehetőségem. Nyilván állami kórházban is lehet jó a szülésélménye valakinek, de nekem az nagy biztonságot adott, hogy tudtam, hogy kik lesznek ott. Fontos volt az orvos és a szülésznő szemlélete is. De tudom, hogy erre nem mindenkinek van lehetősége. De az anyagiaktól függetlenül a tájékozódás fontos: érdemes bemenni a kórházba, vagy a kórház szülésfelkészítő videóit megnézni, ha van ilyen.

Jó volt, hogy volt dúlánk. Ha be lehet vinni az adott kórházba, ahol szül a kismama és meg is engedheti anyagilag a pár magának, akkor mindenképp érdemes választani dúlát. Már a szülés előtt is sokat segített. Fontos, hogy legyen egy olyan ember, aki kifejezetten az anyával foglalkozik. Daninak is sokat számított. Ráadásul a szülés után pár héttel eljött hozzánk. Átbeszéltük a szülést. Ott volt  Lili is, ő is meghallgatta a születése történetét. Segített a feldolgozásban is. Utókövetett minket.

És nagyon fontos a regeneráció. Aki teheti menjen el egy gyógytornászhoz vagy orvoshoz egy medencefenék  állapotfelmérésre. Derüljön ki időben, hogy nincs-e sérülés vagy olyan állapot, amit kezelni kell. Ha minden simán megy a szülésnél, akkor is érdemes ezzel foglalkozni. Én a hat hetes kontroll mellé ezt is kötelezővé tenném.

Tudom, hogy ennek jelentős része sok pénzbe kerül, nem része az alapellátásnak, de ha valaki megengedheti magának, akkor ezek nagyon hasznos segítségek lehetnek.

Nincs traumatikus szülésélményem, de csalódott voltam. Nehéz volt a vége, és a gátmetszést nagyon szerettem volna elkerülni. Olyan érzés maradt bennem, mintha nem sikerült volna valami. Az első napokban ezek az érzések nagyon jelen voltak, de most már máshogy látom. Amikor Lili születése után pár héttel beszéltünk, akkor fontos, volt, hogy azt írtad, hogy nincs egyszerű, könnyű szülés. Hónapokkal később visszanézve összességében pozitív élmény, de az elején nehéz volt.  Van, hogy cukormázas vagy orgazmikus egy szüléstörténet, de az sem könnyű. Ez biztos.

Szóval az utolsó jó tanács, hogy ha valaki nagyon szeretne természetes szülést, és csak erre készül, az se élje bele magát teljesen, mert bármikor közbe jöhet valami.

A Made in Vietnam – Eszti szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Ez a történet az eddig egyetlen kivétel a szüléstörténetek között. Ugyanis ez nem egy szüléstörténet. Ez Lina (nem)hallásának története.

Lina fennakadt a születéskori hallásvizsgálaton. Nem pedzegették, hogy hallássérült lenne, hiszen nincsen siket személy, vagy hallássérült a családunkban. Ezer más okot sorakoztattak fel: például, hogy a gépük elromlott, vagy hogy még fejletlen a hallóidege, vagy hogy magzatvíz száradt a fülecskéjébe, majd kitisztul…, vagy lehet, hogy egy kis gyulladás húzódik meg a háttérben, de ne aggódjunk, minden rendben lesz. Visszarendeltek minket másfél hetes korában, akkor sem mértek hallási eredményt, de az említett verziók közül tartották valamelyiket reálisnak: biztos hall a kislány, csak valamelyik fenti okból kifolyólag nem sikerül hallási eredményt mérni.

Kérték, hogy járjunk azért utána. Az első diagnózis teljesen téves volt. Azt írták, hogy 70 dB-re hall, 40 dB-re bizonytalan. Mint, ahogy később kiderült, 80-85 dB alatt semmit nem érzékelt a kislány, ami később 120 dB-re romlott, ugyanis progresszív génhibája van…

Ekkor kezdődött egy kétéves munka. Rengeteg vizsgálat, információgyűjtés. Világossá vált, hogy a sima hallókészülékes ellátás nem elegendő számára, hanem cochleáris implantáción szükséges átesnie. Huszonkét hónapos korában esett át egy hat és fél órás operáción. Megkapta ezt az úgynevezett cochleáris implantátumot, ami tulajdonképpen egy fülszőr-sejt implantátum. A belső fülében ugyanis nem fejlődtek ki a fülszőr-sejtek. Ez egy idegi alapú, nagyon súlyos hallásveszteséggel járó állapot.

Tudjátok ennek az okát?

Jártunk genetikai vizsgálaton, ahol fény derült arra, hogy Linának öt halláshoz kapcsolódó génje is eltér a normálistól. 224 paneles gén mintán állapították ezt meg. A felépítését illetően a fül a legbonyolultabb szervünk az agy után. Genetikai hátterű Lina hallásvesztesége. Valószínűleg kettőnk kombinációjából sült ez ki, de nem tudták megmondani, hogy a következő gyermekünk hallássérült lesz-e vagy sem. Azt se tudjuk, hogy Lina tovább fogja-e örökíteni. Ezzel a típusú génhibával még nem találkoztak a szakemberek. Nem egy már ismert génhiba jött ki, hanem valamilyen új génmutáció.

Fura, hogy a tudomány ott tart, hogy az első szülésélményedet megzabálja, viszont a született gyermekednek a hallás lehetőségét adja meg! Hogy történt a műtét?

Huszonkét hónaposan implantálták Pécsen, május hónapban. A műtéttel és a megelőző vizsgálatokkal együtt összesen 29 éjszakát töltöttünk Pécsen egy naptári év leforgása alatt. Júniusban kapta meg ezt a fantasztikus osztrák külső eszközt (ahogy mi nevezzük, hallókát) a koponyájára rögzített, illetve a cochleába (csigába) elhelyezett belső egységekhez. Merthogy a kettő csak együtt működik. Akkor ennek a típusnak Ő volt a legfiatalabb felhasználója Magyarországon.

Ha készüléket visel, akkor teljes hangélményhez juthat.

Nagyon fontos elmondani, hogy ezzel meg kell tanulnia hallani, érteni és beszélni, ami hatalmas munka számára és számunkra egyaránt. Ha leveszi a buksijáról a készülékeket, akkor ő ugyanúgy marad örök életére siket ember, siket kislány. Szerencsére éjszakára kell levennie csak, mert éjjelente tölteni szükséges az eszközt. Napközben pedig egész nap tudja viselni. Lina kap szurdopedagógiai fejlesztést is (a szurdopedagógus a hallás fejlesztésére specializálódott gyógypedagógus szakember). Hetente jártunk hozzá, tehát komoly munka húzódik meg a háttérben.

És szépen történt minden sorjában. Júliusban fogant meg a kistestvére.

Amikor Lina fogyatékossága kiderült számotokra, milyen megéléseken mentetek keresztül?

Először nem hittem el. Következésképpen kétségbe sem estem. Négy hetes volt a kislány, amikor különféle teszteknek vetettük alá Ádám gyanakvása miatt.

Evőeszközöket dobáltunk le a konyha padlóra. Felvittük a Mátyás templomhoz este hatkor, és beálltunk vele a harang alá. Már készültünk kivinni a reptérre, hogy egy épp felszálló Boeing alá tegyük be a bébit. Ki, hogy tölti a gyermekágyas időszakot…

Utólag nagyon komikus, hogy mennyi mesterséges zajt próbáltunk generálni, hogy Ádám gyanakvásának utána járjunk. Négy hetes volt a kisbaba, amikor ezeken az itthon generált teszteken Ádám szerint elbukott. Én viszont közöltem Ádámmal, hogy ne beszéljen hülyeségeket! Hiszen láthatja, hogy reagál a hangomra, a hangszerekre, éneklésre. Kértem, hogy szívja vissza ezt a hülyeséget, és ne merészeljen többet ilyet mondani. Két hét múlva, amikor a bébi hat hetes volt, már beláttam én is, hogy nem hall. Viszont hat hétig tényleg úgy láttam, hogy reagál.

Kétségbe estél?

Egyáltalán nem. Az első gondolatom az volt, hogy nyilván felírnak neki valamilyen antibiotikumot, hiszen mindenre adnak egy kis antibiotikumot. Szépen az majd megoldja, de hogy a kislány permanensen siket legyen, meg sem fordult egyikünk fejében sem. Maga a végső diagnózis lassan – csak hetek, hónapok alatt – körvonalazódott. Lassan csepegtették az információt. Egy nagy negatív hír nem zúdult a nyakunkba. Folyamatos tudtuk meg, hogy mennyire súlyos a helyzet. Mindig csak egy plusz információt kellett megemésztenünk. Ennek utólag örülök. Nem történt nagy összezuhanás a családunkban, és gyakorlatorientáltan tudtuk kezelni a helyzetet.

Mi volt ennek a folyamata?  

Azonnal elkezdtünk utánaolvasni potenciális őssejt terápiának. Felvettük a kapcsolatot külföldi genetikussal, illetve itthoni orvosokkal. Próbáltunk azonnal megoldást találni, és nem keseregni a helyzeten.

A nehéz pillanatokat a vizsgálatok jelentették. Például, amikor branült helyeztek a kislány lábába, kezébe. Vagy éhgyomorra kellett a kisbabát egy-egy vizsgálaton prezentálni. Először két és fél hónapos korában kérték, hogy jelenjek meg a kisbabával úgy, hogy éhgyomorra legyen. Mindezt a kovid időszak alatt.

A Heim Pálban le volt zárva a szoptató helyiség a járvány miatt, ráadásul Ádám sem jöhetett be velünk. Ezek nagyon kemény pillanatok voltak. Órákig pisilni sem jutottam el a kórházban és a babát kényelmetlen pozitúrában kellett szoptatnom. Ezek jelentették a nehéz pillanatokat.

A környezetetek minderre, hogy reagált?

Teljes támogatással fordultak felénk. Az elején ők is hitetlenkedtek, mivel a családi anamnézisben nem szerepelt ilyesmi. Anyukám volt az, akit a leginkább megviselt a helyzet. Nagyon érzékenyen érintette a diagnózis, de mostanra már abszolút komfortos a helyzettel kapcsolatosan. A műtét után az egész család lelkében béke lett és megnyugvás. Mindenki segített és támogatott minket. Összefogott a család, mondhatom. Nagy kétségbeesésre, kiborulásra – előttünk legalábbis – nem került sor. Mire eljutottunk az implantációig, addigra találtunk egy zseniális professzort, aki vállalta a kislányt.

A professzor személye miatt végig nyugodt tudtam maradni. Ez a fantasztikus, nagyszerű doktor még a műtőből is felhívott engem, hogy épp hol tart az implantálás. A mai napig nagyon hálás vagyok neki.

Annyira megedződtünk huszonkét hónap alatt a műtétre, hogy a műtét napján nem is sírtam. Teljesen nyugodt tudtam maradni. Végig azt hajtogattam magamnak – például amikor egy altatásos MR vizsgálatra vittük a kislányt – hogy nem egy betegség miatt vagyunk itt, hanem most itt valamit kapni fog. Hallást fog kapni. Nem azért járkálunk ide, mert beteg. Egészséges, és kap valamit. Ez volt a mantrám. Azt is hajtogattam magamban, hogy nem szakadhat meg a szívem, mert mire megy ő egy megszakadt szívű anyával?! Semmire. Erősnek kell lenni és támogatni őt. Nem magamat sajnálni és összezuhanni.

Egy nagyon kedves pedagógus ismerősöm mondta, hogy a „jaj megszakad a szívem” nem a legjobb stratégia, ha valami gond van a gyerekeddel.

Megedzettek ezek a tanácsok, mondatok, az egész élethelyzet. Úgy éreztem, hogy a kórházban is megfelelőképpen tudom támogatni Linát. A műtét utáni napokban engedtük el a szoptatást. Utána már nem volt rá szüksége, de a műtét napján és másnapján még igen. Érdekes – vagyis nem véletlen.

Emlékezetes volt az első pillanat, amikor hallott Lina?

Nem egy nagy pillanat volt ez, mert azt implantátumot irtó lassan kalibrálják fel. Több hónap volt, mire eljutottunk a végleges beállításig. Eleinte csak mély hangokat kalibráltak az eszközre, így a mi beszédünket nem is hallhatta még akkor. Csak a mély zajokat, mint mondjuk a kuka fedelének lecsapódása.

Elektromos kisülések keletkeznek az eszköz használatakor a belsőfülben, ami furcsa érzés lehet. Fájdalommentes, de furcsa érzés gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Amikor először bekapcsolták, akkor Lina keservesen sírt vagy fél órán keresztül. Nem hallott még semmit, csak megérezte ezt az ingerületet. Nagyon sírt ennek hatására. Feleszmélés vagy Anya hangjának első észlelése így nem volt, de egy hatalmas kő esett le a szívünkről, hogy átvehettük ezt az eszközt. Több, mint 8 millió forintnyi értéket visel a fején.

Drága gyermek.

Igen. Ráadásul a műtét 32 millió forintba került, amit az OEP finanszírozott. A rögzítő csatokat Amerikából rendeltük hozzá. Európai forgalmazó nincs is.

Nem hétköznapi eset. Hogy van most Lina 13 hónappal a műtét után?

Mostanra tőmondatokkal kommunikál. Akár karmester is lehet belőle.

Nagyon sok mindent megért. Fantasztikus ütemű a fejlődése. Nem is kalkuláltunk ilyen gyors változással. Mire oviba megy, remélhetőleg már lesz olyan szinten a beszédprodukciója, hogy ne rekesztődjön ki. Ugyan a játszótéren most még nem tud válaszolni a gyerekeknek, de talán 4-5 hónap múlva már ez is menni fog.

A Ti kapcsolatotokat mennyire tették próbára ezek a hónapok?

Nem nyirbálta meg a kapcsolatunkat, de a sok stressztől történhetett volna úgy is. Egy nem elég erős kapcsolatot biztosan ki tud kezdeni egy ilyen helyzet. A legnagyobb konfliktust az okozta, hogy nagyon éles figyelemmel kellett jelen lennünk Lina első (‘sima’) hallókészülékének használata idején. Az implantálás előtt ugyanis egy olyan hallókészüléket viselt, amit idős embereken is lehet látni. Nagyon nehéz rögzíteni ezt a több százezer forintos készüléket egy kisgyereken. Pláne, hogy Ő a létező legnagyobb méretűt kapta. Állandóan kidobálta a füléből. Volt, hogy nem jól raktuk be és rezonált, volt, hogy a parkban, a homokozóban landolt, néha nem tettük be, hogy ne izzadjon bele a füle nyáron. Kétszer el is hagytuk a készüléket. Ráadásul másodszorra meg se került. Én voltam a felelős érte. Roppant kellemetlen volt. Ezek a helyzetek mindennapi konfliktusokhoz vezettek, de szerencsére jól tudtunk kijönni egy-egy ilyen vitahelyzetből. Másfél nehéz év volt.

De volt konfliktusunk az első szülés kapcsán is. Úgy éreztem, Ádám nem támogatott kellő mértékben a szülőszobán. Később rájöttem, hogy ő nem egy dúla. Életében nem látott még szülést. Nem lehetett tudatában a testi érzeteimnek. A stáb sem segítette őt. Csak egy bűnbakot próbáltam keresni. Volt egy nagy veszekedésünk, de sikerült rendezni.

Felfokozott, érzékeny helyzetek a gyerekekhez, családalapításhoz köthető témák, és ha nem elég erős egy párkapcsolat, akkor egy ilyen kritikus helyzetben csorbát tud szenvedni. A mi kapcsolatunk elég masszív. Büszkék lehetünk magunkra, mint pár.

Mi Lina történetének a legnagyobb tanulsága?

Hogy kell egy jó mantra, amit tudsz magadban szajkózni, hogy miért vagy szerencsés. Az egy áldás, hogy létezik ez a technológia. Örülni kell neki. Bele kell állni, és csinálni kell.

Segíteni a gyermekednek. Siránkozni ilyen helyzetben nem lehet. Bár tudom, hogy ezt a helyzetet nem is lehet összevetni azzal, ha valakinek beteg a gyereke. Ha súlyos beteg egy kicsi, akkor el sem tudom képzelni a jó mantrát, de ez nem egy betegség, csak egy fogyatékosság, mellyel teljes életet lehet élni. Nem is nehéz nekünk kimondani ezt a szót, hogy ‘fogyatékosság’. Komfortosak vagyunk vele. Számunkra Ő így természetes és tökéletes. A (nem)hallására úgy tekintünk, mint egy szuper képességre. Azzal, hogy Ő ki-be tudja kapcsolni egy érzékszervét nem kevesebb, hanem több – mi erre nem vagyunk képesek. Néha irigyeljük is emiatt. A humornak is fontos szerepe van, ugyanis ennek a helyzetnek számos komikus aspektusa is van. Például Linát nem ébreszti fel semmilyen zaj, nyugodtan porszívózhatok vagy hallgathatok zenét a feje fölött. Éjjelente a két hónapos kistestvére sem zavarja, talán ennek is köszönhető, hogy milyen könnyedén és szeretettel fogadta Grétát. Egy szó, mint száz, próbálni kell meglátni a pozitívumokat is egy-egy speciálisabb élethelyzetben.

• Ha érdekel Lina születésének története, akkor katt ide!
• Még júniusban jön a folytatás, és elolvashatod Lina kistesójának születéstörténetét is.

A Lina és az ő (nem)hallásának története – Adri meséli bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Szívesen kezdeném rögtön a második gyermeked születésével, de haladjunk a megszokott sorrendben: Meséld el, hogy Te, hogyan jöttél a világra! Mit tudsz a saját születésed körülményeiről?

Nem volt traumatikus számomra a születésem, és anyukám is egy teljesen gördülékeny lefolyásról számolt be. Ellenben, amikor délután 4-kor megláttam a napvilágot, akkor elvittek anyukámtól, és csak másnap délben kapott vissza. 20 órán keresztül azt sem tudta, hogy hol vagyok. Ami a leghajmeresztőbb, hogy bár anyukám – aki egészségügyi szakdolgozó, csecsemő és gyermekápoló volt – nem merte megkérdezni, hogy hol vagyok. A mai napig nem tudja, hogy hol voltam, és miért nem voltunk együtt akkor. Csak Azt mesélte, hogy a születésemet követő órákban volt életében a legboldogabb, ellenben hajnalban már sírt a kórteremben, mivel nem hoztak a hajnal 6 órás szoptatásra sem, csak várta, hogy előkerüljek. Aranyórára nem került sor. Ez biztosan okozott kezdetekben nehézséget anyukámnak. Emiatt is nagyon fontos volt számomra, hogy az aranyórát meg tudjam adni a gyerekeimnek. Az aranyóra volt a vesszőparipám. Nagyon szerettem volna, hogy teljesüljön.

Volt más olyan szüléssel, születéssel kapcsolatos történet, ami meghatározó volt számodra?

Rengeteg történetet hallgattam végig barátnőktől, családtagoktól. Emellett mivel találkozik a nő élete során már gyerekkorban is?! Azzal, amit a filmekben lát. Ami ott van, az teljesen irreális, a valóságtól elrugaszkodott jelenetek tömkelege. Ez is alakítja az elképzeléseinket, és nem kapunk feltétlen reális képet a szülésről. Már nem találkozunk a hétköznapokban a szüléssel, mint régen falun. Ha erre lehetőség lenne, akkor valószínűleg természetes lenne számunkra, hogy

a szülés egy normális élettani folyamat. Eltávolodtunk ettől az eseménytől. A születés, a halál intézményesített lett. Emiatt sajnos nem testközelből kapjuk meg ezeket az élményeket.

Ehhez képest Ti tudással felvértezve a vártátok az első babátokat. De ne szaladjunk előre! Mesélsz picit Lina fogantatásának körülményeiről?

Számtalan negatív körülmény játszott közre, mire Lina megfogant. Egy évet vártunk az első gyermekünk megfoganására. Nem nyugodtunk a babérjainkon ebben az időben, mert fél év után már felmerült bennem a meddőség gyanúja, Az orvos javaslatára elkezdtem kivizsgáltatni magam. Átfújattam a petevezetékeimet, rendszeresen jártam vérvételre. IR diétát tartottam. Nem fogyasztottam alkoholt, próbáltam sportolgatni. Próbáltam fizikálisan is felkészíteni magam, vagy legalábbis megnövelni az esélyét a foganásnak, illetve Ádám is elment kivizsgáltatni magát. Nála mindent rendben találtunk.

A környezetetek tudott erről az időszakról?

Igen. Ekkoriban már a rokonok is nyomasztottak minket, hogy miért nem érkezik a gyermek.

Ez sokat segíthetett.

Igen, nagyon. Eltelt egy év. Egy év után estem teherbe. Méhen kívüli terhesség volt. Nagy arculcsapás volt az élettől. Nem számítottunk rá.

Egy élő embriót kellett eltávolítani a hasfalamon keresztül. Nagy trauma volt Ádámmal, mindkettőnk számára.

Elmeséled, hogy derült ki ez a rendellenesség?

Szokott időben megjött a menstruációm, emiatt nem csináltam tesztet. Pedig állapotos voltam. Érdemes lett volna akkor tesztet csinálni, hogy kiderüljön a terhesség ténye. Ha korábban fény derült volna rá, akkor kevésbé invazív módon lehetett volna közbeavatkozni. Én csak egy soron kívüli pecsételő vérzésre lettem figyelmes. Azt gondoltam, hogy talán egy kis nőgyógyászati betegségem lehet. Azonnal kértem időpontot az orvosomhoz. A rendelőben a terhességi teszt pozitív lett. És a HCG hormon szintje a véremben csak tovább emelkedett. Később az ultrahang is igazolta a méhen kívüli terhességet.

A történtek után, azt gondolom, ha bárki babával próbálkozik, a legkisebb eltérés gyanújával azonnal orvoshoz kell fordulni. Engem végül megműtöttek. Nagyon gördülékenyen, gyorsan zajlott. Sőt futószalagszerűen, nem megfelelő tájékoztatás mellett. A műtét utáni második éjszaka után jeleztem, hogy saját felelősségre hazamennék.

Nem marasztaltak, de arról nem esett szó, hogy mik az otthoni teendők vagy, hogy például varratszedésre vissza kell-e mennem, és még a zárójelentésembe is téves információk kerültek.

Itt már pedzegettük Ádámmal, hogy talán mégsem lenne jó állami kórházban szülni.

A szobatársamnak egyébként szintén méhen kívüli terhessége volt. Nagyon tanulságos történet. Képzeld, egy lombik beültetésből alakult ki ez az állapot, ami azért meglepő, mert lombik eljárás során a méh legoptimálisabb részébe juttatják a zigótát. Valahogy mégis kiúszott a méhüregből, és rátelepedett a nő petevezetékére, és megroppantotta azt. Ájultan hozta be a férje, életmentő műtéten esett át.

Mikor próbálkozhattatok a műtét után újra?

Azt az instrukciót kaptam, hogy három hónapig semmiképp ne próbálkozzunk kisbabával. Bár volt, aki fél év kihagyást javasolt. Végül kevesebb, mint három hónap alatt megfogant Lina.

Úgy éreztem, csak akkor tudunk kikeveredni ebből lelkileg, hogyha azonnal jön még egy lélek hozzánk.

Annyira nem láttam ki a gyászból, hogy kérem kellett egy hónap fizetés nélküli szabadságot.

Hogyan tudtad feldolgozni a gyászt?

Írtam egy levelet a meg nem született kisbabának. Ez segített elengedni őt. Az volt a legnehezebb ebben a megélésben, hogy olyan valakit vesztettem el, akit nem is ismerhetek meg soha.

És jött egy lélek. 

Igen. Nagyon örültünk, és aggódtunk is. A kezdeti napokban nem tudtuk, hogy egy ismételt méhen kívüli terhességről van-e szó. Ugyanis, akinek már egyszer volt, annak nagyobb eséllyel alakulhat ki ismét. A hatodik hét során megtudtuk, hogy ott a petezsák, ahol lennie kell. Nagyon nagy volt az öröm.

Ilyen előzmények után jobban vigyáztak rátok?

Kaptam sárgatest hormont, hogy jobban biztosítsuk ezt a várandósságot, illetve a terhességi rosszullétek miatt azonnal kiestem a munkából. Szerencsére tudtam otthonról dolgozni. Az energiámat a 20. hétre sikerült visszanyerni, amikor is benyeltem egy vírusos tüdőgyulladást.

Eddig jártál jógázni hozzám.

Eddig. Utána pedig jött a kovid, és csak online órákon vettem részt. Nem lehetett még tudni, hogy mennyire veszélyes ez az új vírus. A tüdőgyulladás után féltünk és szorongtunk Ádámmal. Állandóan híreket olvastunk, próbáltunk tájékozódni külföldi fórumokon, hogy a várandós anyák szervezetében mit művel ez a betegség, vagy hogy a kovid fertőzött anyától milyen állapotú bébik születtek. Akkor csak pár ilyen esetről lehetett olvasni a neten. Emlékszem inkább felkeltünk, hajnalban mentünk sétálni a Gesztenyés parkba, hogy nehogy legyenek rajtunk kívül mások is ott. Utólag megmosolyogtató, mert még maszk is volt rajtunk. A kezdeti variáns tényleg agresszív volt. Oltás sehol, és egy költözés is volt a nyakunkon. A 3. trimeszterben sikerült otthont cserélni. Igen izgalmas időszak volt.

Akkor még volt szabad orvos-, és kórházválasztás. Hol terveztétek a szülést?

Két természetesszülés párti Szent Imrés orvos sem vállalt. Az egyik kapacitási gondokkal küzdött. A másik doktornő idősebb volt, már épp nem vállalt több szülést. De ajánlottak valakit. Egy a lakásunkhoz közeli magánklinikát szerettük volna háttérnek. Biztonságosnak tűnt csak átsétálni. Nem kellett tömegközlekedést használni, és nagyon-nagy biztonsági óvintézkedésekre került sor a magánklinikán. Nagyon komolyan vették a járványt. A csili-vili közeg is elvarázsolt. A doktornő nagyon kedves volt, és biztattak, hogy ha tényleg természetes szülést szeretnék, akkor a legjobb helyen járok náluk.

A kórház is komolyan vette a kovidos időket, Te pedig komolyan vetted az orvos, illetve a kórház választást. 

Valóban.

Kikértem a menedzsmenttől a statisztikákat, hogy tudjam,  a megindult hüvelyi szülések hány százaléka sikeres. Természetesen nem informáltak. Tudtam, hogy kedvezőtlen a statisztikájuk, de azt is tudtam, hogy három orvosukhoz érdemes fordulni, mert hárman jók a természetes szülés támogatásában.

A kórház választáson túl, hogyan készültetek a szülésre?

Elolvastuk Ina May Gaskin Útmutató szüléshez című könyvét. Nagyon inspiráló történetek találhatók benne. Mindegyik egy csoda. Olvastam a Szülés, ahol én irányítok című könyvet is. Voltunk a Te szülésfelkészítődön, és jártunk Hypnobirthing tanfolyamra. Bár a módszert végül nem tudtam alkalmazni a vajúdás során.

Ezen kívül elolvastuk a SOTE szülésfelkészítő anyagát, ami elég borzasztó és medikalizált volt, illetve láttam az On The Spot 9 hónap alatt a föld körül című sorozatát. Jártam egy dúlához kismama masszázsra, ő is tartott nekünk online szülésfelkészítőt és szoptatás felkészítőt is. Igazából a Te felkészítőd volt a leghasznosabb. Teljesen objektíven mondom. Gyakorlatiasnak találtuk, hogy különféle testhelyzeteket tanítottál, és ezeket a testhelyzeteket ott az órádon ki is próbálhattuk. Ádám is kipróbálhatta, hogy milyen testhelyzetben, hogy tud optimálisan segíteni, és nagyon klassz volt a fájdalom érzékenyítő gyakorlat is. Eszembe jutott a mostani várandósság során is. Sőt nagyon klassz volt a lufis szemléltetés. Képzeld Zsuzsi, hogy azt most a második szülés előtt megcsináltuk Ádámmal ismét. Itthon játszogattuk a nappaliban, hogy megszületik a lufiból a baba.

Készültünk az ismeretlenre. Az első szülésbe belemenni sosem olyan, mint egy többedikbe. Nem tudod, hogy mi vár rád. Felkészítők ide vagy oda, nem lehet elképzelni előre. Ezt az erőt nem lehet, és most direkt nem a fájdalom szót használom. Ez egy letaglózó, mindent elsöprő erő, ami előre nem kipróbálható vagy megtapasztalható. Emiatt is sokkal könnyebb készülni egy második szülésre. Az már könnyített pálya.

Hogy indult be a szülés? Mik voltak a körülmények?

A szülés előtt Ádám balesetet szenvedett. Az egyik lábszárában 8 cm hosszan szakadt el az izom. Nagy hassal nyáron én vittem a traumára. Járó képtelen lett a terhességem utolsó hetére. Nem kértem segítséget. Egyedül oldottam meg a férj ápolást, kiszolgálását, napi három kutyasétáltatást, és a CTG vizsgálatok is rendszeresek voltak akkor már. Ez nem volt jó ötlet, mert hat nap férj ápolás után elfolyt a magzatvíz, és szerintem még nem lett volna itt az ideje, hogy megszülessen Lina. Biztosak vagyunk benne, mert egy jóslófájásom sem volt.

Semmi előjele nem volt, hogy érkezne a kicsi. Szerintem a megterhelés váltotta ki. Nagy tanulság így utólag, hogy  harmincnyolc hetes terhesen nem kell mindent egyedül megoldani.

De már nem volt visszaút. 

Reggel fél 9-kor folyt el a magzatvíz. Váratlanul ért minket. Fájások nem jelentkeztek, de két-három óra után felhívtam a szülésznőt. A streptococcus pozitivitásom miatt berántottak a kórházba. Gondoltam, hogy megkapom az antibiotikumot, és hazamehetek. Nem így történt. Közölték, hogy innen már sehova nem lehet menni. Fél 1-kor mentünk be.

Nagyon kellemetlenül éreztem magam, hogy úgy jelentkeztem a szülészeten, hogy egy fájást sem tapasztaltam. Teljesen zárt volt a méhszájam. Utólag tudom már, hogy szakmailag nem feltétlen volt megalapozott döntés, hogy azonnal elkezdték adagolni az antibiotikumot. Mindenképpen várniuk kellett volna az aktív vajúdás megindulásáig. A magzatvíz elfolyás utáni szülés indítás ideje a Szent Imrében 24-36 óra. Ebben a kórházban viszont nagyon hamar felajánlották a mesterséges oxitocint, hogy valami történjen. Arra nemet mondtam.

Megpróbáltuk elkezdeni alkalmazni a természetes beindító praktikákat. Csak ott már nyilván nagy nyomás nehezedett ránk a kórházi közegben. Egy medikalizált folyamatba csöppentünk, de próbáltuk állni a sarat. Sokat sétáltam a kórteremben. Csak ott bent lehettünk a kovid járvány miatt. Olyan voltam, mint egy ketrecbe zárt oroszlán.

Próbáltam többször zuhanyt venni, illetve Ádámot kértem, hogy stimulálja a mellbimbómat, hogy minél több oxitocin termelődjön. Ez megtette a hatását. Fél 6-kor beindult a szülés.

Hagytak a családi szobában vajúdni.

És szépen haladt is a vajúdásod.

Fél tizenkettőkor 4 cm-nél jártunk. Mégis közölték, hogy már nem tűr halasztást az oxitocin adagolása, mert nagyon lassan halad ez a szülés. Ez a tágulás nem lesz így jó, és hogyha elfogadom, akkor hajnal 1-2 körül meglesz a gyerek. Ekkor már egyre intenzívebben éltem meg a fájásokat, ezért beleegyeztem.

A szülőszobán meglepetésemre nem támogatták a szabad testhelyzet felvételét. Bekötötték az oxitocin infúziót, elkezdték a CTG monitorozást. Fektettek, illetve még a vajúdó labdán ülhettem.

Elindult egy lavina. Az oxitocintól összefolytak a fájások. Megszűnt a szünet, és erre egyik szülésfelkészítőn sem készítettek fel. Nem tudtam, hogy ilyen esetben, hogy vészeljem át a vajúdást. Fél 4-re elviselhetetlenné váltak a fájások lelkileg is.

Úgy éreztem, hogy menekülni akarok azonnal az egész helyzetből. Elfogadtam a felkínált EDA fájdalomcsillapítást.

Korábban még a családi szobában megjelent egy aneszteziológus meglepetésemre. Arra gondoltam magamban, hogy a természetes szülésemen mi a fenét keres itt egy anesztes szakorvos?! Hidegzuhanyként ért, hogy hosszasan faggatott, és ki is zökkentett a folyamatból. Semmi szükség nem volt egy több oldalas kérdés listára.

Ki tudja, hogy ha korábban nem jön be kérdezősködni, akkor is szükség lett volna-e rá… Könnyen lehet, ha nem zavar meg, akkor máshogy alakulnak a dolgok.  

Lehet, de végül visszatért, és egy olyan típusú EDA-t adott, aminek a hatása egy-másfél óra alatt kiürül az anya szervezetéből. A stáb mindeközben elment pihenni. Ádámot is elküldték lefeküdni a szobánkba. Én nem tudtam aludni, és váratlanul rám törtek azok a borzasztó erős fájások, és nem volt senki ott mellettem. Nem tudom, mennyi idő volt. A szervezetem egy óra alatt lebontotta az EDA-t, a fájások a semmiből maximum erősséggel tértek vissza. Nem volt átmenet.

Amikor újra bejöttek, megvizsgáltak Közölték velem, hogy ödémás a méhszájam. Megállapították, de a diagnózis mellé nem csatoltak megoldási tervet. Nem történt megoldási kísérlet.

Én pedig csak annyit tudtam mondani, hogy „négykézláb”. Mint megtudtam a mostani várandós gondozás során, az ödémás méhszáj esetén az anyát négykézláb pozícióba kell elhelyezni, mert akkor elmúlik az ödéma. Ösztönösen ezt akartam én is csinálni akkor. Ők pedig közölték, hogy arra nem lesz szükség.

Mindeközben nagyon gyakori volt a méhszáj vizsgálat. Kézzel tágításra kértek engedélyt. Természetesen megadtam, csak hogy történjen valami előrelépés. Bő négy ujjnyinál éreztem is 2-3 tolófájást. Akkor kellett volna felállítani, mert beállt a plató-jelenség. Beavatkozás nélkül csak várni kellett volna. Úgy éreztem, hogy már mindenki túl lenne ezen a szülésen. Fél hétkor megbeszéltük, hogy kiemelik a kisbabát.

Végig rossz érzésem volt, hogy nem haladunk. Azt  érzékeltették, mintha ez egy nagyon problémás, lassú szülés lenne. De azt például nem mondták, hogy be van illeszkedve a baba feje és válla. Teljesen tiszta volt a magzatvíz, és tökéletes volt a szívhang. Így kerültem műtőbe. Semmiféle sürgősségi eset, helyzet nem állt fenn. A műtőben a császár alatt minden flottul ment. Ha mondhatok ilyet, nagyon szép élmény volt. Nagyon kedvesen bánt velem a stáb és az aneszteziológus. Bejöhetett Ádám is. Látszott, hogy erre szakosodott az intézmény. Ebben tényleg profik voltak.

Születése után megkaptam a kisbabát, meztelenül. Rám tették egy rövid időre.

Úgy maradt meg emlékeimben, hogy átöleltem a kicsit, de biztos nem tudtam átölelni, mert ki volt kötve a kezem. Mégis az agyam úgy érzékelte.

Elvitték egy kicsit, megint visszahozták. A műtét alatt az aneszteziológus közvetítette az eseményeket, mindenről tudtam, mikor mi történik. Ez rengeteget jelentett abban a helyzetben.

De adódott némi komplikáció.

A méhen kívüli műtét helye megadta magát a műtőben. Állítólag nem sikerült jól megcsinálni az állami kórházban. Ingyen és bérmentve rendbe tették. Viszont a műtőasztalon éreztem fájdalmat. Éreztem, ahogy varrják a méhemet, a hasfalamat, emiatt kicsit bealtattak. Utána mikor feltoltak a szobába a csecsemőhöz és Ádámhoz, teljes kiüresedést éreztem. Annyira kimerült voltam testileg, lelkileg, hogy a kisbabára sem voltam kíváncsi.

Milyen pontos szó. Kiüresedés.

Arra gondoltam magamban, hogy mit szólnak, ha nem nyitom ki a szemem, és nem nézem meg. Milyen anyának fognak tartani, vagy mégiscsak illik megnézni?! Közben kilógott a hátamból a cső, alul a katéter. Borzasztó hányingerem volt. Megkaptam rögtön a csecsemőt és egyből szoptatni kellett. Elment a szülésznő, én pedig hányni kezdtem. Kértem, hogy vegye el Ádám a babát.

Tudtam, hogy meg kell ugranom a felállást mielőbb, úgyhogy úgy éreztem, hogy ennek az egész szülésnek még nincs vége. Most jön a neheze. Nem volt felhőtlen az öröm. Ádámot is nagyon megviselték a történtek, hogy ilyen hosszan látott vajúdni. 13 óra volt az aktív vajúdás, és az, hogy műtőben végeztem, nagyon megviselte.

És még nem volt vége a megpróbáltatásoknak…

Nem volt egyszerű a lábra állás. Nagy segítség volt, hogy ott lehetett Ádám a kórházi benttartózkodásunk alatt végig. Segített ellátni a babát. Ő rakta mellre. Nem voltam jó állapotban. Majdnem kaptam vérátömlesztést is. Hogyha Ádám nincs ott, akkor biztos, hogy be kell adnom a csecsemősöknek Linát, ami miatt meg lelkiismeret furdalásom lett volna utólag. Viszont Ádám helytállt. A szoptatás zavartalanul meg tudott indulni. Igaz, hogy az egyik csecsemőstől bimbóvédőt kaptam, és annyira elment az önbizalmam ettől a szüléstől, hogy éltem az ajánlattal.

Miért merült fel a bimbóvédő szükségessége?

A csecsemős nővér ajánlotta, mondván, hogy elég lapos a mellbimbóm, de rossz döntés volt elfogadni.

Másnap mikor a gyerekorvos bejött, felháborodott, és ezt kérdezte: „Hát ezt meg melyik adta?!”. Felidegesítette magát, hogy teljesen indokolatlanul kaptam. Biztosan tudta, hogy ez milyen elakadást fog okozni. Valóban cumi zavarral küldtek minket haza a kórházból.

Három hét alatt sikerült elhagyni ezt a pompás terméket. Nagyon megnehezítette a szoptatást. Csak annak ajánlanám, akinek tényleg indokolt. Három szoptatási tanácsadót sikerült elfogyasztanunk, igénybe vennünk. A harmadik tudott segíteni ezen a problémán. Úgy érzem, hogy a szoptatásban nyújtott segítség is akkor jó, hogyha az gyakorlatias. Tehát a szoptatási tanácsadó nem csak elméletben meséli el, hogy hogy is kellene ezt az egész szoptatási dolgot folytatni, hanem megfogja a kisbabát, és odateszi az édesanya keblére. Találtunk egy olyan jó szakembert – egy csecsemőst és egyben laktációs tanácsadót -, aki kijött házhoz, és megmutatta, hogy a szoptatásnak, hogyan is kell szakszerűen történnie. A kulcs a jó mellre helyezés. Három hét után megoldódott a probléma. Nem kellett végül tápszert adni a kislánynak, úgyhogy ez egy sikerélmény volt a negatív szülésélmény után. Végül 22 hónapos koráig szoptattam Linát.

Hogy él most ennyi év után Lina születése benned?

Nagyon fontos ezzel a szülési élménnyel kapcsolatban, hogy nem traumatikus, csak negatív. Jól tudom, hogy egy szülésélmény lehet pozitív, negatív vagy traumatikus. Azért nem volt traumatikus, mert a személyzet, a stáb hangneme végig kiváló volt, ha nem is feltétlen támogató, de nem ért verbális atrocitás. Nagyon kedvesen kommunikált mindenki. Talán jobb megélés is lehetett, mint sok nőnek egy traumatikus hüvelyi szülés, ahol verbális abúzus, vagy egyéb atrocitás éri az anyát.

És persze beszélhetnek valakivel kedvesen, és az is lehet, hogy neki úgy lesz traumatizált szülése. Sokszor ez nem csak a külső körülményektől függ, hanem a belső megéléseinktől. Ha Te nem érzed rossznak vagy épp jónak, akkor az a saját belső megéléseden is múlik.

Hogy voltál Te mindeközben?

Három hétig tartottak a császármetszéshez köthető fájásaim is. Három hétig éltem Rubophenen. 10-14 napig injekcióztam magam Heparinnal. Gyógytornázni kellett itthon. De arra sosem volt időm, emiatt mindig lelkiismeret furdalásom volt. Napi 5 helyett csak egy fért bele. Kompressziós harisnyát kellett viselni júliusban, és haskötőt is, hogy támogassam a mielőbbi felépülést. Nyűgnek éltem meg az egészet, mint ahogy az éjszakai felkeléseket is, mivel nem tudtam könnyen felülni az ágyban. Ez eléggé gátolt a bébi ellátásában és az összeszokásban is.

Volt mindeközben segítséged, hogy a testi, lelki terhek könnyebbé váljanak?

Minden nap jöttek segíteni a rokonok, és ennek köszönhetően egyáltalán nem keveredtem szülés utáni depresszióba. Nem voltam feldobva, de nem voltam letargiában sem. Bár nagyon csalódott voltam a császármetszés miatt. Abszolút kudarcként éltem meg.

Úgy éreztem, hogy el kell gyászolnom az elmaradt szülés élményét. Közben a kisbaba három napos korától kezdtem el foglalkozni a VBAC témával.

Két héttel a szülés után már kint sétáltam, az sokat segített. Három hét telt el, amikor észrevettem, hogy ez egyébként egy aranyos kisbaba. Egy jó hetünk volt.

A baba négyhetes korában kiderült, hogy nem hall…

• Lina (nem)hallásának történetét itt találod.
• Olvasd el Lina testévére, Gréti születésének történetét, ahol kiderül, hogy lett Adri, egy igazi VBAC hős!

A “Úgy maradt meg emlékeimben, hogy átöleltem a kicsit, de biztos nem tudtam átölelni, mert ki volt kötve a kezem.” – Adri szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.