Barion Pixel
"Azt éreztem, hogy nem érzek semmit." - Évi mesél - Kardos Zsuzsi - jógaoktató, dúla
Kardos Zsuzsi jógaoktató weboldala.
kardos zsuzsa, kardos zsuzsi, jóga, weboldal, fotós, hatha jóga, második került, kismama jóga, szülés felkészítés
1863
post-template-default,single,single-post,postid-1863,single-format-standard,theme-bridge,bridge-core-2.0.1,woocommerce-no-js,ajax_fade,page_not_loaded,,no_animation_on_touch,qode_grid_1300,footer_responsive_adv,hide_top_bar_on_mobile_header,qode-content-sidebar-responsive,columns-3,qode-child-theme-ver-1.0.0,qode-theme-ver-19.0.1,qode-theme-bridge,wpb-js-composer js-comp-ver-6.0.5,vc_responsive
 

“Azt éreztem, hogy nem érzek semmit.” – Évi mesél

Évi szüléstörténete

“Azt éreztem, hogy nem érzek semmit.” – Évi mesél

Hogy születtél? Mit tudsz róla?

Nem sokat. Anyukám csak címszavakban mesélt róla. Középső gyerkőc vagyok. A nagyobb testvérem természetes úton született meg. Én császáros lettem. Túlhordott, indították a szülést, 7-8 órát vajúdott, és császár lett a vége, amikor megszülettem a köldökzsinór a nyakamon volt, de hogy ez volt-e a császár oka vagy más, azt nem tudom.

Sok gyerek születik természetesen úton úgy, hogy a nyaka körül van a köldökzsinór, kevésszer okoz gondot, de lehet, hogy nálad épp igen. Hogy élte meg Anyukád, hogy császár lett a vége?

A prioritás az volt, hogy én egészséges legyek, rábízta magát az orvosokra. Biztosan nem vonta kétségbe az orvos döntését, mert a harmadik szülésénél is őt választotta. Nem traumatizálta a császár, de azt nem viselte jól, hogy utána csak sokára kapott meg engem. Apu látott először.

Volt olyan szüléstörténet, ami nagy hatással volt rád?

Anyukám az öcsém születését tartotta hármunk közül a legjobbnak, legkönnyebbnek. Természetes úton szülhetett újra, pedig már majdnem negyven éves volt. Éjszaka szült, a nyugalomban, és meg tudott történni az aranyóra. Jó volt tőle hallani, hogy van ilyen élménye is.

De sok más történetet hallottam barátoktól, olvastam is, és Te is olvastál nekünk az órákon. Ezek mind inspiráltak.

Milyen környezetbe érkezett Sári?

 

Nem terveztük. Nem próbálkoztunk, de volt esélye, hogy teherbe essek. A párkapcsolatunk Endrével nem volt egyszerű. A terhesség viszont szuper változásokat hozott az előző évek se vele-se nélküle helyzete után. Megerősített minket.

 

Mindketten szerettük volna, és minden kialvatlanságunk ellenére nagyon jót tett a kapcsolatunknak. Véletlenül jött, de nagyon jó helyre került. Nagyon várva volt, amikor már tudtuk, hogy jön.

Hogyan derült ki, hogy várandós vagy?

Nem jött meg. Gyanús volt. Tesztet csináltam. Endre is otthon volt. Együtt szembesültünk a helyzettel. Sokkoló volt, nagyon nevettünk talán a feszültség miatt. Tudtuk, hogy ez most megváltoztatja az egész életünket. Nem is tudtam aznap éjjel aludni, teljes izgatottságban voltam. Örültünk mind a ketten, nem ijedtünk meg. Véletlen volt, de nagyon jó, hogy így alakult.

Hogyan készültél a szülésedre?

 

A Budai Perinatális Központban lévő szülésfelkészítők sokat jelentettek. A szülést is ott terveztük. A felkészítőn minden fontos dolgot elmondtak, összefoglaltak, lehetett kérdezni is. Könyvek közül Ina May Gaskin Útmutató a szüléshez című könyvét olvastam, illetve a szoptatós témában megjelent Útmutató a szoptatáshoz könyvét is.

 

A várandósság elején jártam pszichológushoz is, de végül ennek nem éreztem szükségét. Viszont sokat beszélgettünk barátnőkkel. Sok megosztás volt közöttünk kisbabás ismerősökkel is. A legvégén pedig zenehallgatással telt az idő. Én is csináltam egy válogatást, és a Te válogatásodat is sokat hallgattam. Relaxáltam, gátizomtornát gyakoroltam. Azóta ezek a zenék nagyon be is hozzák a szülésre készülődés élményét. Még az indulás reggelén is ezek szóltak. Meghatározó volt.

Viszonylag későn érkezett Sári. Hogy viselted ezeket a napokat?

Számítottam rá, hogy későn indul el. Úgy gondoltam, hogy szokás, hogy az első gyerek lassabban indul, ezért nem volt idegőrlő. Ugyan az utolsó pár napban már nagyon vártam, hogy történjen valami, de akkor már valamit éreztem is. Éreztem, hogy készülődik, élveztem, hogy van jele a folyamatnak.

Milyen érzésékkel futottál neki a szülésednek?

 

Vártam. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz az én megélésem. Készültem is rá tudással és lélekben is. Szerettem volna, hogy hétvégén jöjjön, mert akkor a Budai Perinatális Központban, ahol terveztük a szülést, nincsenek sokan, és tényleg vasárnap indult, megérezte. 

 

Mit éreztél ekkor?

Menstruáció szerű, de nem szabályos időközönként érkező fájásokat. Hosszabbak voltak, de nem túl intenzívek. Néha jött, néha ment. Amikor szabályos lett az már más volt. Feltűnő lett az erejük, és a rendszerességük. Amikor felébredtem, akkor kb. 15 percesek lehettek, pár órán belül viszont már 2-3 percesre sűrűsödtek. A vajúdás eleje hatékonyan és gyorsan ment. Hajnal kettőkör ébredtem fel a görcsökre, izgatott lettem, így visszaaludni már nem tudtam. Reggel négy körül ébresztettem Endrét, akkor már 5 perces fájásaim voltak.

Mit csináltál, amikor Endre még aludt?

Feküdtem, próbáltam nézni az időt. Felkeltem, és megpróbáltam a kanapén pihenni, de aludni már nem tudtam. Konstatáltam, hogy ez egyre sűrűbb. Felkeltettem Endrét is. Bizonytalanok voltunk, hogy mikor telefonáljunk. Fél hat körül hívtam a mentor-bábánkat, akihez tartoztunk, próbált még egy kicsit otthon tartani, kérte, hogy zuhanyozzak le, pihenjek, és lássuk meg, hogy mi történik. Ezek hatására sem lassult a folyamat, sőt, 2-3 perces fájásaim lettek hat órára. Még párszor telefonon beszéltünk, de aztán fél hét körül elindultunk. Hét órától már a BPK-ban folytatódott a dolog.

Ismertétek az ottlévőket?

Igen, de azt nem tudtuk, hogy kinél fogunk szülni. Végül nem is a mi mentorunk volt ott akkor.

 

Izgatottak voltunk. Szobát kellett választani. Nem volt ott senki, üres volt a ház, épp ahogy képzeltem. 2-3 perces fájások közben nézelődtünk, a fájások alatt pedig megálltam egy kis időre. Végül a „Víz szobát” választottuk. Megvizsgáltak, 2-3 cm-re voltam tágulva. Jónak találták, és persze azt is mondták, hogy van időnk. Magunkra hagytak minket azzal a tanáccsal, hogy feküdjek az oldalamra. Ez a helyzet nem esett jól, de azt mondták, hogy így a leghatékonyabb a tágulás, legalább pár fájást töltsek el így.

 

Milyen helyzet volt a B opció?

Nekem a térdelőtámasz esett a legjobban, meg is lepett, hogy az nem annyira hatékony a tágulásnál, inkább tényleg az oldalt fekvést javasolták, de ez a helyzet nem volt sokáig tartható. 1-2 óra után mondtam, hogy szeretnék vízbe menni. Megtöltötték a medencét, beszálltam, nagyon jól esett, sokkal könnyebben volt így, ráadásul fel is gyorsította a folyamatot. Alig volt szünet két fájás között.

Milyen fájdalomcsillapító technika segített ezekben az órákban?

 

A légzés. Igyekeztem ellazultan lélegezni. Amikor készültem a szülésre, csomó kép volt a fejemben, hogy mire fogok gondolni, amikor tágulok, de ezek a képek nem jöttek, csak a légzés figyelése segített.

 

És közben kaptam muskotályzsálya olajat a derekamra, masszíroztak. Mindeközben nehéz volt eldönteni, hogy mi esik jól, és mi nem. Dönteni sem tudtam, és kommunikálni sem igazán. Amikor a zuhanyt engedték rá a hátamra az is kicsit jó is volt, meg nem is. Nyilván nagyon fájt, és nem enyhítette a zuhany igazán. Talán csak a derékmasszírozás segített. Figyeltek arra is, hogy legalább néha igyak. Letörölték az arcom hidegvizes törülközővel, az jól esett. Elég hangos voltam, és arra is emlékszem, hogy jól esett nem visszatartani a hangom, de igyekeztem mélyebb tónusban hangokat kiadni. Nem tudom, hogy segítette a folyamatot, de nagyon jól esett. Emiatt szuper, hogy hétvége volt, mert így el tudtam engedni magam, és nem azzal foglalkoztam, hogy ki mit hall ebből.

 

Így zajlott a tágulás folyamata. Hatékony volt, mert délre már teljes volt a tágulás.

 

Ami viszont kellemetlen volt, hogy a medencében jött belőlem valamennyi széklet. Nem tudták kihalászni, mert annyira híg volt. Dilemma volt, hogy így bent maradhatok-e a medencében, de végül maradtam. Csak közben azon stresszeltem, hogy jó lesz-e így a babának. Talán ezért is szálltam ki a kádból. Ekkor talán már a kitolási szakban voltam.

 

Kiszálltam a vízből, és ekkor jött a neheze. Elkezdtem érezni, hogy nyomódik egy ideg a lábamba. Borzasztóan fájt, ami az egész folyamatot megakasztotta. Nem találtam azt a pozíciót, amiben ezt a lábfájdalmat el lehetett volna viselni.

 

Tehát nem is az összehúzódások elviselése jelentették a főfeladatot, hanem a lábad fájdalmának elviselése?

Igen. A tolófájásokat nem is éreztem rossznak, a gond az volt, hogy összecsuklott alattam a lábam, ha épp jött a belenyilalás. Már a szülés előtti napokban is éreztem. Talán az isiász, de korábban nem volt ilyen erős, és nem volt folyamatos. Brutális volt.

Mi volt a megfelelő testhelyzet ekkor?

A guggolás és a hátonfekvés, amiről tudjuk, hogy nem a legoptimálisabb pozíció. A lábaimat segítettek tartani, kapaszkodtam. Ezek a helyzetek talán segítettek, de a szülőszéket is kipróbáltam, nem éreztem biztonságban magam rajta. Azt éreztem, hogy túlságosan előre kellene dőlnöm rajta. Nem volt jó. Küzdelmessé vált a folyamat. Nehezen tudtak támogatni benne. Javasolták, hogy lépjek túl a fájdalmon, hogy próbáljam magam ellazítani, de ezt nem lehetett. Nem tudtam a tudatommal megszüntetni ezt a fájdalmat. Talán ők sem találkoztak még ilyen jellegű idegfájdalommal.  

 

Nézegették, hogy hol van a baba, hogy mennyire tudott lejönni. Akkor már nem volt olyan pozitív a hangulat. Tanakodtak magukban, hogy ezt meddig lehet még folytatni. Két órányi kitolás után, amikor a szívhang picit kezdett esni, akkor mondták, hogy ezt tovább itt ne folytassuk, ne húzzuk az időt, menjünk be a kórházba.

 

Rosszul esett, hogy ugyan éreztem, hogy van egy fajta bizonytalanság bennük, de ezt nem kommunikálták a folyamat közben. Meglepett, mert csak akkor mondták, amikor a bábák biztosan tudták, hogy menni kell. Nem volt időm erre felkészülni. Talán azért csinálták így, mert ha mégsem kellett volna menni, akkor ne hátráltasson a folyamatban.

 

Hirtelen átváltott minden egy határozott irányításba. Én pedig nagyon nem akartam elmenni onnan. El sem tudtam képzelni, de közben már lépésenként haladtunk a felöltözésben, a lépcsőfokokon…

 

Ha tolófájásaid voltak akkor Sári már lenn volt a szülőcsatornában?

Igen, ráadásul szorult helyzetben, viszonylag hosszú időn keresztül. A feje nem látszódott csak, ha elhúzták a szeméremajkakat.

Mentőt hívtak?

Nem. Betelefonáltak a kórházba és az egyik bába kocsijával mentünk át. Az autóút a leghorrorisztikusabb része volt a szülésnek, illetve a séta be a szülőszobára. Akkor már sűrűn jöttek a tolófájások. Lehet, hogy előrelendítette a zötyögés is a folyamatot, nagyon rossz volt, mentálisan is. Nagyon nem akartam ezt. Azt, hogy vajúdás közben kelljen átmennünk a kórházba. Megtörtem lelkileg.

A hátsó lifthez mentünk, mert az közelebb vitt a szülőszobához, de a lift nem akart működni. Ott álltunk, és nem jött. Végül a bábánk felhívta a szülésznőket, és valahogy leküldték, borzasztó volt várakozni ott ebben az állapotban. Ahogy felértünk a szülőszobára, minden káoszos lett. Ott volt 4-5 ember. Nem tudtam, hogy ki kicsoda. Bemutatkozásra nem volt idő. Adatokat nem vettek fel.

 

Felfektettek egy ágyra, és elkezdődött a gyorsítása a folyamatoknak. Nem mindenről mondták el, hogy mi történik, de én sem voltam olyan állapotban, hogy kérdezzek bármit is. Infúziót kaptam, oxitocint. A gátmetszés volt az egyetlen, amit megkérdeztek, hogy mehet-e. Ugyan mondták, hogy mit csinálnak, de azért választ is vártak. Majd elkezdték nyomni a hasam.

 

Az érkezésünk után 20 perccel megvolt Sári. Gyorsan ment minden, én viszont elvesztettem a kontrollt, ami nagy váltás volt lelkileg. Rossz, hogy így kellett befejezni. Az viszont szuper volt, hogy a bábám bent maradhatott, és Endre is ott lehetett. A bábám végig látta, hogy mi történik, és később mindent el tudott mesélni.

Fizikailag nem fájt, hogy kinyomják, nem volt nagyon kellemetlen. Felsírt rögtön. Nagyon meggyötört, rémült kislány volt. Lila volt a feje. Endre szerint a teste pedig fehér. Szóval biztosan stresszes volt számára ez az időszak. Indokolt volt, hogy bementünk a kórházba. Összevarrtak, ami szintén nem fájt igazán. Közben Sárit megmérték, felöltöztették, és megkaptam. Mi biztosan nem így csináltuk volna, miért kell ruhában lennie, amikor először rám teszik?!

Volt egy kétórás aranyóránk. Ha nem is olyan körülmények között, ahogy gondoltuk, de megvolt a hármasban töltött kis idő.  Utána viszont el kellett köszönnünk Endrével egymástól. Erre nem voltunk felkészülve. Sárit is csak az üvegablakon keresztül nézhette meg később Endre. Nem volt családi szobánk sajnos. Emiatt tanakodtunk is, hogy bent maradjunk, vagy hazamenjünk hamarabb, de azzal riogattak, hogy nincs meg a streptococcus szűrésem, paráztattak, hogy mi van, ha pozitív vagyok, és elkapja a baba, emiatt mindenképp kérték, hogy maradjunk bent. A babát is szerették volna leszűrni.  Amúgy a neonatológus semmit nem csinált. Az ártatlanság vélelmével úgy vettük, hogy Sári is negatív. Érdekes, hogy kórházon belül is mennyire más az elbírálás. Végül azért bentmaradtunk három napot.

Milyen érzések maradtak benned a szüléseddel kapcsolatban?

Nem tudom, csak azt, hogy erre a szcenárióra nem voltunk felkészülve. Maradtak fájó dolgok: a placentát meg sem néztem, pedig el is akartuk vinni. A köldökzsinórt sem láttam, pedig hozzátartozott volna a teljes élményhez. Nem is értem, miért nem jutott eszükbe, hogy szeretném-e megnézni.

 

Azt éreztem, hogy nem is érzek semmit. Látom, hogy ott van, megszületett, örülök neki, de nem volt eufória vagy megkönnyebbülés. A végső fázisból már csak egy irányítást éreztem, azt, hogy mikor nyomjak, mikor tartsam vissza. Biztos szükséges volt, amiatt, hogy a seb ne hasadjon tovább, de ezáltal nem éreztem, hogy Sári, hogyan jön ki. Nem tudtam testileg sem megélni a folyamatot.

 

Az viszont sokat segített, hogy meg tudtuk beszélni a bábákkal, hogy ők, hogy látták a történéseket. Mindketten azt mondták, hogy az okát nem tudják pontosan, de azt biztos, hogy erre volt szükség. Az járt a fejükben, hogy esetleg köldökzsinór problémától nem halad lejjebb, vagy, hogy rosszul konfigurálódott a feje, és tartáshiba miatt nem jön, de egyik sem igazolódott be. A bábánk látta, hogy hogyan született meg, és ezek mind rendben voltak. Végülis nem tudták megmondani, hogy miért így alakult. Még keresem a válaszokat. Ha tovább maradok a vízben, az talán segített volna, nem tudom. A víz mintha enyhítette volna az idegfájdalmat, de hogy ettől könnyebben kijött volna, azt nem tudjuk.

Viszont milyen jó, hogy a válaszok helyett kaptatok egy egészséges gyermeket.

Igen, az jó, hogy egészségesen született meg. Jó, hogy nem riogattak azzal, hogy ez vészhelyzet, csak később mondták, hogy benne volt egy rosszabb kimenetel is. Szükséges volt, hogy így járjanak el. Azt is mondták, hogy ha a bábák kísérték volna orvosként a szülést, akkor ők is ugyanezt teszik. Gátmetszéssel, hasnyomással. Ez megnyugtató számomra, mert ebből tudom, hogy erre tényleg néha szükség lehet. Könnyebbé teszi az elfogadást, hogy egy olyan szemléletű szakember, amilyen a bábánk szintén úgy gondolja, ahogy a kórházi orvos is gondolta. Ez sokat számít.

Az a tudat is segíthet, hogy Te mindent megtettél. Készültél rá testileg, lelkileg tudással. Kiválasztottatok egy csodás helyet, remek szakemberekkel, ahol a legjobb szaktudással támogattak a vajúdásod alatt.

Igen. Csak éppen, ami nálam volt, arra senki nem számított. Ez a fajta idegfájdalom nagyon ritka lehet. Ráadásul utána is megmaradt. Most már jobb, de a gyermekágyban is kitartott ez az érzés.

 

Nehéz érezni, hogy így is büszke lehetek magamra. Igyekezték hangsúlyozni, hogy én ezt megcsináltam, és jó, hogy jól vagyunk, de az élményt, hogy én ezt megcsináltam, azt elvette a vége. Büszke vagyok arra, hogy milyen szépen hatékonyan ment a tágulás, és arra is, hogy ugyan nagyon fájt, mégis tudtam kontrollálni, elviselni a vajúdás érzeteit. Az utolsó egy óra miatt mégis elégedetlen vagyok. Lehet, hogy ez még átalakul. Nem tudom.

 

Azt megkérdőjelezni, hogy befogadtad a testedbe, kihordtad a szíved alatt, hogy magától elindult a vajúdásod, hogy kinyitottad előtte az ajtókat, és ilyen nagy szerető ölbe érkezett, azt nem lehet megkérdőjelezni, mert ezek hatalmas érzelmi kincsek, sőt a babád idegrendszerének, testének is nagyon fontos események. Erre ér támaszkodni, mert ez a Tied, ez a Te eredményed.

Próbálok ezekre fókuszálni, mert tudom, hogy ez mind így igaz. Most már nem is sírom el magam, ha a szülésre gondolok, persze a hormonok is kevésbé játszanak közre, de ha azokat a bizonyos zenéket hallgatjuk, akkor előjönnek a sírások. Tudom, hogy ez egy folyamat, amit fel kell dolgozni.

Az a tudat is segít, hogy ha kórházba lettünk volna, akkor sokkal több beavatkozás lett volna. Eleve nem várták volna meg, hogy elinduljon, hanem elindították volna, ettől az egész más lett volna minden. Ehhez képest a vajúdás jó volt, amennyire jó tud lenni egy vajúdás. Nincs olyan dolog, amit máshogy csinálnék. Talán csak annyi, hogy minden szcenárióra jobban felkészülnék. Az bennem volt, hogy kifutunk az időből, és emiatt kell kórházba menni, de arra nem számítottam a folyamat közben kell bemenni a kórházba.

Nem traumatizált szülésed volt, sőt sok dolog nagyon szépen alakult, de azért ezzel érdemes foglalkozni. Ha nem is feltétlenül pszichoterápiára járni, de akár női körbe, vagy szülésfeldolgozó csoportba. Ezzel érdemes foglalkozni, és nem elbagatellizálni az érzésidet. Vannak olyan élmények, amiket nehéz feldolgozni, és meg nem történtté egyiket sem tudjuk tenni, de könnyebbé tehetjük. Lehet, hogy 10 év múlva is fájni fog, de az nem mindegy, hogy mennyire, és ebben a feldolgozás sokat segít. Nem kell mély bugyrokat kinyitni, sokszor elég megosztani, és meghallgatni mások történetét. Elég sokszor csak megengedni, hogy legyen az, ami megtörtént.

Már az is segít, hogy most elmondtam Neked, mert Te is eléggé követted a várandósság végét.

Igen, és szép emlékek azok a közös gyakorlások. Hogy alakultak a szülést követő napok?

Sári nagyon lelkes szopizó volt. Már az első éjszaka is sokat volt mellen. Sokat segíthetett a tejbelövellésben. Végig mellettem volt. A kórházba még ugyan nem indult be a tejem, és határon volt Sári súlyesése, mivel sok mekóniumot ürített. De hazaengedtek minket, anélkül, hogy tápszert kapott volna. Kaptunk még pár napot. Ahogy hazamentünk este be is lövellt a tej. Talán az otthoni környezet is segített, és tényleg ahogy mondtad: rakéták lettek a melleim. Már aznap este el tudott kezdeni Sári belőle enni. Szerencsére a szoptatás problémamentesen megy.  Most, az első pár hétben fájdalmas a mellbimbómnak, de nem lett sebes, nem gyulladt be. Sári sokat szeretne enni, állandóan szopizna. Kicsit aggódtam is, hogy túletetjük, de persze tudom, hogy anyatejes babát nem lehet. Szépen gyarapszik a súlya. Pedig a családi sztori az, hogy Anyukám mindannyiunkat csak minimálisan tudott szoptatni, de talán erről a körülmények, és az akkori ajánlások tehetnek.

A záró kérdésem jön: Milyen fontos tanulsága van a történetednek? Mit vigyen magával egy kismama a leendő szülésére, ha a Te történetedből indul ki, azon kívül a tanácson kívül, hogy minden eshetőségre készüljön fel?

Tárgyi dolog nincs, a kórházi táska nagy részét nem használtam egyáltalán. Viszont lelki van: a kórházban jobban kiállhattam volna magamért, erre az időszakra lehetett volna jobban készülni.

Szóval készüljön fel a kismama, hogy fel tehesse ott és akkor a kérdéseit! Ha az mondják, hogy valami szükséges, akkor tudja, hogy valóban szükség van-e rá! Sajnálom, hogy ott kiesett a kontroll a kezemből. Ezt jó lett volna elkerülni.
Címkék:
, ,