…tegnap 11:29-kor 51 centivel és 3080 grammal, császárral jött e világra…, … ballontól az epidurálig minden utat végig jártunk és végül császárral jött világra…, … igen hosszú délután és éjszaka után reggel végül császármetszéssel jött a világra…

Hát mi van itt, kérem?! Magabiztosan meséltem korábban, hogy a hozzám járó anyukáknak sokkal jobb a statisztikája, mint az országos átlag (a császáros szülések aránya több mint 40% Magyarországon, szemben a WHO ajánlásával, ami 15%). No nem azért jók a számaim, mert annyira zseniálisak az óráim, felkészítőim hanem azért, mert felvilágosult, a szülésükért tenni akaró nők járnak alapvetően hozzám.

Életem 7. kisérére lett volna a következő felkérés. A kismama hetekig járt az órákra, felkészítőkre, pedig nagy háttér tudással rendelkezett, hiszen védőnőként dolgozott. De a családjában korábban már többször is megjelenő terminus túllépést, túlhordást a mai világ nem engedte már meg. A ballon annyira nem hozott eredményt, hogy másnap el sem tudták távolítani, mint, ahogyan a vénába áramló oxitocin sem változtatott a helyzeten. Császár.

Amikor egy héttel később kiderült Zsókánál, hogy császára lesz, már szemem sem rebbent. 43 éves. Első baba. Lombik. 2 gerincsérv. Ráadásul az utolsó mérések szerint a baba súlya 4800 gramm körül lehet. Tiszta sor. A kórházi protokoll szerint előző este ballonos indítás, reggel oxitocin. Majd császár.

A reggeli órám előtt egyszerre csalódottan és megkönnyebbülve a 6 hetes készenlét után elmentem futni. Most meg lehet tolni, ma nem kell extra erőt tartalékolni már, ma csak a szokásos szerdai program jön. A futás után össze is jött a kis csapat a stúdióban 4 szoptatós anya, 4 pici baba. Okosórámat levettem, telefonomat ugyan még nem kapcsoltam ki, hátha jönnek hírek, de már lenémítottam. A beszélgetőkör előtt ránézve látom, Zsóka férja Matyi hív. 

Azt kérik, mégiscsak induljak, mert van remény. Kialakul a terv a fejemben, maradok még egy picit a stúdióban, jógázunk legalább 30 percet, hogy mégse potyára jöjjenek a picikkel, de egyértelmű utasítást adnak ki a pár hónapja szült anyák: INDULJ MÁR! Én meg, mint Csipkerózsika a bálba a futástól kipirult arccal rohanok haza. Közben hívom Julit, hogy mondjam neki a kialakult helyzetet, és hogy pár perc múlva otthon még találkozunk. Látom fürkésző tekintetét, lesi, hogy miben vagyok, elcsípi a remény mámorát, majd elindul a tavaszi szünetes találkozójára. Én is felkapom a csomagom, miközben betolok septiben egy croissant-t a másikat magammal viszem, még jól jöhet. A kocsi a ház előtt áll. Egy órán belül a kórházban vagyok.

A szoba ismerős. Itt született Samu és Regő is. Összeérnek a szálak, hiszen Regő apukája nagyon jó barátja Zsókának. Ha itt születik meg Dani is, akkor „szobatestvérek” lesznek. De ekkor ez még csak távoli remény. Korántsem szeretném ebbe beleélni magam, bár látom, hogy mindenki eltökélt. Ugyan Zsóka, a személyzet kérdésére többször is elmondja, hogy ő nem, ő ugyan nem ragaszkodik a hüvelyi szüléshez, ő egy egészséges gyermekhez ragaszkodik, felemelt fejjel, céltudatosan indul el az úton, ami először a zuhany alá vezet, ahol a szülésznő kérésére fél órát töltenek el Matyival. Állok az ajtó előtt, hátha tudok valamiben segíteni. Percek óta duruzsolást hallok. Matyi valamit mond, azaz inkább mesél, narrál. De vajon mi lehet az?! Persze még nem tartunk ott, hogy nagy csendet kérnének az összehúzódások, na de ez egy folyamatos narrálás vajon mi lehet?!

Pontban mikor letelik az előírt idő, kijönnek. Újabb adag oxitocinnal kínálják Zsókát, és mellé izomlazítóként Nospát is kap. A szülésznő, most fekvésre kéri, hogy a Nospa tegye a dolgát, és lazuljon el minden, aminek most el kell. Zsóka az ágyból ránéz Matyira és így szól: Matyi mesélj, mesélj még! És Matyi rákezd a már megszokott közös relaxációs technikájukra: mesél. Mesél Syrisuról, Jackie Orszaczkyról, Zoránról. Miközben a háttérben térben, időben, stílusban is teljesen más zene támaszt. Az összehúzódások rendszeresen jönnek 3-4 percenként.

Valamennyivel később emelik az oxitocint, és a szülésznő újabb kérésére most álló testhelyzetben vagyunk mindannyian. Ringatózás, duruzsolás. Már a Hungária zenekarnál járunk. Halad a folyamat, amit a következő hüvelyi vizsgálat is megerősít: érezhető egy pici ödéma, így irány vissza az ágy, a vízszintes testhelyzet és a forgolódás. Zsóka elbizonytalanodik. Időnként arról számol be, hogy annyira erősek az összehúzódások, hogy úgy érzi már nem tud lazítani odalenn.

Átbeszéljük, hogy a duruzsolás neki az alap, és valójában a figyelmét odaadja az összehúzódásoknak, ott van velük. Mégis nehéz kitalálni mi lenne a jó, mert a tekintetén, a testhelyzetén a fájdalomnak nyoma sincs. Méltóságteljes, nyugodt légzés, csak ez van. A meleg borogatás a gömbölyödő hasa aljára, légzés lassítása, a bíztatás talán erőt adhat, és az a tudat, hogy elég ha az ajkait, az állkapcsát lazítja, a többi megtörténik odalenn magától.

Ez idő tájt halkul el a zenetörténeti mese is. A csendet két hüvelyi vizsgálat töri meg. Meglepődve néznek egymásra a szülésznő és az orvos. Ők sem gondolták volna Zsóka jelenlétéből, hogy már 8 cm-nél járunk. Felpezsdül a környezet. Újabb testhelyzet változtatás. Ismét állunk. Azaz dehogy állunk, rogyasztunk. Zsóka Matyiba kapaszkodva a szülésznő biztatására nyomni kezd. Úgy látom teljes erejével tol, miközben elmondása szerint még igazán nem határozottak a tolási ingerek. Halkan javaslom, hogy csak annyit toljon, amennyit kér az összehúzódás, épp mindig csak annyit.

Újra sokan leszünk a szobában, és ismét változik a dinamika. Vissza az ágyra. Oldalt fekve, forgolódva jönnek a szaporább összehúzódások, majd lassulva félig ülő testhelyzet, felhúzott lábakkal, nyitott térdekkel következik. A kismamát arra kérik, hogy vegyen egy nagy levegőt, és kezdjen el rekeszizomból lefelé tolni. Ügyesen tol, hatalmas munkát végez, ügyesen halad a baba is.

Egy ponton mégsem akar Dani feje átmozdulni, így megbeszélve Zsókával a szülésznő tartja a nyomás által elért helyzetet a karjával, sőt rá is segít. Rövid időn belül kibújik a fej, és kicsusszan a test. Az a hosszú test.

Amikor felocsúdunk a megszületés csodájából, szemrevételezik a kis embert, akarom mondani a nagyot, mert Dani tényleg nagy baba. Az oly sokszor félrevezető mérések most beigazolódni látszanak. Az aranyórába senki nem meri felvetni, hogy ugyan mérje már meg valaki, de epekedve várjuk mind a számokat. 4830.

Amikor a csecsemősök elviszik Danit a csecsemős osztályra, Zsóka kéri Matyit, jól figyelje meg gyermeküket, nehogy összecseréljék valakivel. A csecsemős nővér és a szülésznő együtt nevetnek fel, Danit biztosan nem fogják összekeverni mással, mert még egy ekkora baba nincs az osztályon. Elköszönök én is Regő szobatestvérétől, és megvárom míg Zsóka lezuhanyozik. Majd elindulok haza, hálát adva, hogy ma jól, ma nagyon jól álltak a csillagok. 

A Syrius a szülőszobán bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Minden egyre könnyebb. Lassan négy hetes Alma. Eddig egy hét volt, ami nehéz volt, de sokkal egyszerűbb, mint ahogy képzeltem. A szüléssel kapcsolatban semmilyen rossz érzésem nincs, így nagyon örülök, ha meg tudom osztani, és másnak bátorítására szolgál a történetünk.

Akkor menjünk vissza az elejére! Mit tudsz Te a saját születésedről?

Kórházban születtem. Én voltam Anyu második babája. Természetesen úton szült engem is, és neki sem volt igazán negatív élménye a szüléssel kapcsolatban.

Volt olyan szüléstörténet a közeledben, ami nagyon megérintett?

Sok negatív történetet hallottam. Sokat, ami császárra végződött, pedig természetesen szerették volna, hogy világra jöjjön a babájuk.

Talán emiatt is tartottál ennyire a császártól. Könnyen teherbe estél?

Igen. Két hónap alatt jött össze. Prágában voltunk épp, az életünknek egy nyugis időszakát éltük. Nem volt nagy rákészülés, spontán történt. Ráadásul hamar megéreztem, hogy terhes vagyok.

Miből gondoltad?

A páromnak, Andrásnak volt egy álma, arról, hogy terhes leszek. Ráadásul előtte másfél hónappal voltunk Koreában, ahol meglátogattunk egy buddhista központot. Mind a kettőnknek fontos a buddhizmus. Ott mind a ketten azt kívántuk, hogy egy évvel később a szülinapomra már hárman legyünk.

Felírtuk egy kis papírra az üzenetünket, hogy legyen családunk, egészségesek és boldogok legyünk. Mindketten ezt szerettek volna. Andris azt gondolja, Alma ott, ezen a gyönyörű helyen indult el.

Hogy voltál a várandóságban?

Amikor megcsináltam a tesztet izgultam egy kicsit. Tudtam, hogy sok mindenkinek nem jön össze ilyen hamar, és amikor pozitív lett a teszt azon izgultam, hogy nehogy elmenjen. Egy hónapig stresszeltem miatta, de fizikai rosszul létem nem igazán volt. Összesen kétszer hánytam, de őszintén semmilyen rossz élményem nem volt a várandósság alatt.

Hogy készültetek a szülésre?

A neten kezdtem el keresgélni szülésfelkészítőt. Téged találtalak. A nyugalmat kerestem a szülésben való felkészülésben, hogy kiegyensúlyozott és magabiztos legyek tőle.

A magán intézményt pedig ismerős ajánlásával sikerült kiválasztani. Ráadásul azt, ami nagyon közel is van hozzánk.

A férjem nem készült a szülésre. Sokat segített a hétköznapokban, de arra, hogy a szülés közben milyen feladatköre lesz, azzal nem foglalkozott. Azt gondoltuk, hogy amit én majd kérek, abban szupportív partner lesz.

Eddig kb. ismertem a történeteteket. Most viszont már nekem is újdonság lesz a folytatás. Hogyan indult be a szülésed?

Március 10-re voltam kiírva. Nem voltam rápörögve a dátumra. Három nappal a szülés előtt pénteken még elmentünk egy CTG-re és ultrahangra, ahol az orvos azzal ijesztegetett, hogy nagy a babánk feje, és nem biztos, hogy ki fog férni. Ez eléggé borzolta a kedélyeket, mert arra készültem, hogy minden természetesen fog tudni menni. Azt reméltem, hogy talán csak elmért valamit. Picit szomorúak lettünk, de végülis nem éltem magam bele ebbe a hírbe, azt gondoltam, hogy talán nem is látszik a vizsgálaton pontosan a valóság. Átgondolva ezeket, egy óra után elengedtem ezt a verziót.

Másnap elmentünk egy nagyot sétálni az erdőbe. Amennyire tudtam hegymenetbe, megállás nélkül gyalogoltam. Szerettem volna, hogy legyen olyan fizikai ráhatás, ami elindítja a vajúdást.

Jósló fájásaim sem voltak előtte, és az ultrahangon sem látszódott, hogy leereszkedett volna Alma. A séta után jót ettem. Akkor már egy ideje fogyasztottam málnalevél teát és datolyát. A doktornőnk két homeopátiás bogyót is felírt, azokat is szedtem a szülés előtti négy hétben.

Aznap este éjfél körül feküdtem le aludni. Tíz perccel később random elindultak a fájások.

Mit éreztél pontosan?

Az ágyban fekve egyáltalán nem esett jól oldalt feküdnöm, inkább felálltam. Úgy viselkedtem, mint egy állat. Amikor a ló ellik, akkor folyamatosan fel-le mozog. Próbálja a gravitációt segíteni. Folyamatosan nem tudtam állni, vagy ülni, ezért mindig mozdultam. Lezuhanyoztam, hajat mostam, és próbáltam utána lazítani. Ekkor már elég erős medence körüli csontfájdalmam volt, azt éreztem, mintha a medence csontjaim eltávolodnának egymástól. A szemérem körüli rész feszített leginkább. Ekkor a derekam vagy a combom nem fájt, csak a kismedence, de az iszonyatosan feszített, és egyre inkább erősödött. Hajnal három körül elkezdtem guggolni, és csípő körzéseket végeztem, kitörés szerű törzsbillentésekkel.

Mindeközben tudott András segíteni Neked?

Nem. Mondta, hogy szóljak, ha bármire szükségem lenne, de én egyedül szerettem volna lenni, guggolva, térdelve. Ez esett jól. Így ő el is ment hajnalba, hogy a kutyáinkat elvigye valakihez, mert tudtuk, hogy két napot a kórházban leszünk együtt.

Hajnal 5-kor hívtam fel a szülésznőt, hogy a délelőtt 10 órás CTG-t már nem várnám meg. Azt kérte, hogy ha 5 perces fájásaim vannak, akkor menjek be, de amíg jól esik otthon lenni, és nem is folyt el a magzatvíz, addig ne stresszeljek, nyugodtan maradhatunk addig otthon is.

Hat körül felkerekedtünk. Szörnyű volt az oda út. Akkor már beszélgetni sem volt kedvem. Csak a légzésre koncentráltam, és arra, hogy nyugodt maradjak, hogy ne legyen bennem kapkodás. Arra figyeltem, hogy a légzést kontrollálni tudjam. Amikor odaértünk felmentünk az első emeletre.

Picit várnom kellett a szülésznőre, megvizsgált, kiderült, hogy 8 cm-re volt nyitva a méhszájam. Gratulált az otthoni lábon-kihordáshoz. Azt mondta, hogy ha ilyen jól megy tovább, akkor két óra és megszületik a pici.

A vizsgálat után kaptunk saját szobát, átöltöztem, megvizsgált. Ekkor már nagyon erős fájásaim voltak. Infúziót kaptam folyadék pótlásként, de semmi mást. A CTG rendben volt.

Hogy fogadtad ez a hírt?

Korábban attól féltem, hogy amikor beérünk a kórházba, akkor esetleg nem tudok szépen tovább tágulni, hogy ott még lesz egy hosszabb folyamat, De annyira meglepett, hogy 8 cm-re ki vagyok nyílva, hogy megkönnyebbültem, nagyon örültem, mert az otthoni részt nem igazán éreztem hosszúnak.

Közben a férjem is megérkezett beöltözve a kék ruhába. Tőlem pedig megkérdezték, hogy milyen testhelyzetben szeretnék lenni.

Mi segített ekkor számodra a fájások megélésében?

A szabad testhelyzet választás, hogy időnként térdeltem, felálltam, guggoltam. Volt, hogy Andris nyakába kapaszkodtam és így guggolva segítettük lefelé Almát. A szülésznő közben illóolajat tett a hasamra, illetve illóolajos párologtató ment az ágy mellett. A redőnyök le voltak húzva, a lámpák pedig félhomályt adtak. Ezek sokat számítottak.

Hogy értetek el a kitoláshoz?

Feltérdeltem az ágyra, a háttámlának szemben. A magzatvíz még nem folyt el, erre vártunk még, közben a fájásokkal már elkezdtem nyomni.

Ekkor felmerült, hogy a szülésznő megrepesztené a burkot, mert az picit gyorsítana a folyamaton. Mondtam, hogy ha ez biztos nem vezet császár felé – ami miatt a várandsósságom alatt nagyon féltem – akkor rendben. Burkot repesztett, és egy órával később már kint is volt Alma.

Olvastam a tűzgyűrű érzetről, ami a kitolásnál előfordul, és tényleg égő érzést tapasztaltam az utolsó fél órában, amikor már ott volt a kis feje, de nehezebb volt a székelési ingert megszokni, és megtapasztalni azt, hogy fáradok.

Amikor azt mondták, hogy minden rendben van, és már látszik a kis feje. Akkor eldöntöttem, hogy megcsinálom. Hogy adok magamnak egy órát, és minden erőmet összeszedem, és megcsinálom. Így is lett.

Amint a feje kijött, a szülésznő segített neki kijönni, nem volt gátmetszésem, repedni sem repedtem. Talán a gátmasszázs olajnak vagy a sikosítónak köszönhetően.

Micsoda történet. Ritka az ilyen egyszerű szüléstörténet.

Én nagyon örülök neki. Mondjuk az infúziót kétszer mellészúrták a bal karomban, majd harmadjára sikerült csak a jobbba vénát találni. Akkor kicsit elgurult nálam a gyógyszer. Kellett egy pár perc utána, amíg összetudtam magam szedni. A burokrepesztésnél is volt pár perc, amikor át kellett gondolnom, hogy akarom-e, de annyira mondták, hogy nem lesz semmi gond, hogy beleegyeztem.

A teljes tágulásnál még az otthon szüléseknél is szoktak burkot repeszteni. Biztos indokolt volt. Milyen volt Alma?

Nagyon szép és aranyos. Piros. Felrakták rám, megtörölgették. Rögtön szopizni kezdett. A férjem elvágta a köldökzsinórt, majd kijött a méhlepény. Fél óra-órát ott voltunk még a szülőszobán, pihentünk. Akkor jött gyermekorvos, megnézte. Minden rendben volt a nyelv letapadással is. Nem vitték el, nem mosdatták meg.

Tolókocsival vittek minket a szobánkba. Lefeküdtünk pihenni. Tudtam rögtön pisilni. Két napig végig együtt voltunk a kórházban. A mellbimbóm az első három napban nagyon fájt, de tényleg nem volt igazán rossz élményem.

Annyira jó ezt hallani. Annyira menő vagy!

De ha nem megyek el hozzád, és nem hallgatom meg a tanácsokat, akkor nem tudom mi történik.
Ez mindig két emberes, ehhez Te (is) kellettél. Ráadásul a csillagok is szuperül álltak.
Sokkal rosszabbra számítottam. A szülés után kérdezgettem a statisztikákról a szülésznőket, és azt mondták, hogy a klinikán 80% a császár aránya.

Ilyen gyors első szülésük, ahol nem kell epidurális, és nincs gátsérülés nem szokott lenni. Azt mondták tankönyvi volt. Mindenki gratulált. Az orvos nem is csinált semmit.

Persze az első három nap nem volt könnyű, nehéz volt ülni, de más panaszom nem volt. Harmadik napra a tejbelövellés is megtörtént. Akkor nagyon feszített a mellem, új élmény volt. Azóta tudok szoptatni és fejni is.

És milyen baba Alma?

Aranyos. Első héten morci volt. Sokat volt fent éjjel, de szerencsére kolikás üvöltéseket nem észlelünk. A három órákat nem várom meg a szoptatással. Ha látom, hogy éhes akkor mellre teszem igény szerint. Voltunk már együtt sétálni, szeret fürdeni is.

Nem gondoltam volna, hogy így alakul minden, de hiszek a sorsban, az őrangyalokban, vagy a csillagokban. Hiszem, hogy ennek így kellett történnie.

A Hiszek a sorsban, az őrangyalokban, vagy a csillagokban. – Niki és Alma szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Mit tudsz a saját születésedről?

Kísértetiesen hasonlóan zajlottak Anyu szülései, mint az én szüléseim. Nem tudom pontosan, hogy lelkileg hogyan élte meg, de a folyamat hasonló volt. Elfolyt a magzatvize, bementek a kórházba, de nem történt semmi. Lefeküdt aludni, és másnap reggel a nagymamám kérésére indították be a szülést. Oxitocint kapott, és pár órán belül megszülettem.

Nem Te vagy az első a generációnkból, akinek az anyukája nem a lelki megéléseiről számol be.

Tényleg nem erről az oldalról közelítette meg a szülést.

Lehet, hogy mire mi is majd a lányainknak mesélünk a szüléseinkről máshova tesszük majd a hangsúlyt?!

Nem hiszem. Akkoriban nem voltak szülésfelkészítők. Nem készültek ennyire tudatosan a szülésre, talán nem is érezték ennek jelentőségét.

A húgod születéséről is tudsz részleteket?

Igen. Nagyon enyhe kontrakciókkal indultak be a kórházba, de mire beértek már alig volt ideje az orvosnak átöltöznie, és már meg is született a tesóm. Nagyon gyorsan zajlott le.

Volt olyan szüléstörténet a környezetedben, ami nagy hatással volt rád a saját szülésed előtt?

Igen, bent voltam a testvérem szülésénél. Hat hónapos koráig nem is tudtuk, hogy terhes. Nagyon egyedül lehetett. Az utolsó trimeszterben már ott voltunk mellette, de nagyon nehéz lehetett számára ez az időszak. A szülésére visszagondolva pedig, rossz belegondolni, hogy én mennyire nem tudtam jó lelki támasz lenni a számára.

Ő is így élte meg?

Szerintem ezen nem gondolkozott ennyit. Minden komplikáció mentesen zajlott. Haladt a dolog a természetes útján. Tette a dolgát, és azt, amit a teste diktált.  

Hogy kerültél oda?

Fiatalon váratlanul teherbe esett. Veszélyeztetett terhes lett, emiatt nem otthon, Gyöngyösön tervezték a szülését, hanem itt fent szült Budapesten a Baross utcában. Amikor hajnalban beindult a szülése, akkor engem tudott csak elérni. Sem az akkori párja, sem a szüleink nem voltak a közelben.

Így is terveztétek, hogy Te leszel bent vele?

Nem. Teljesen váratlanul ért. Pedig gondolhattam volna, de fiatalok voltunk még. Én 22, ő 20 éves volt. Fogalmam sem volt, hogy mi történik egy szülésnél, és arról sem, hogy mindeközben mi zajlik le egy nőben. Ráadásul nem is volt igazán jó a kapcsolatunk.

Mindig nagyon szigorú voltam vele. A szülésénél is. Nem voltam egy dúla típus, nem tudtam egy meleg ölelő közeget teremteni számára, de ott álltam mellette, ürítettem az ágytálát, nyomtam vele együtt. Néma csendben szült, befelé dolgozott. Nekem pedig fogalmam sem volt, hogy min megy keresztül.

Milyen érzés volt mellette lenni?

Nem fogtam fel mi történik. Minden új volt számomra. Maguktól, ismeretlenül történtek a dolgok. Ha az orvos mondott neki valamit, akkor utána én csak azt szajkóztam számára. A kitolásnál minden nyomásnál mondtam, hogy csukja be a szemét, nehogy baja legyen a szemének. Biztattam a végén, hogy milyen ügyes és, hogy most már mindjárt meglesz a babája. Ezek jöttek ösztönösen.

Amikor a kitolási szakasz vége felé jártunk – amiről akkor még azt sem tudtam, hogy mi az – akkor az orvos megfogott, hogy „Jöjjön csak ide! Ilyet még úgysem látott!” – és akkor én premier planban végig néztem, ahogy megszületik az unokahúgom, de mégsem voltam meghatódva. Amikor viszont a kezembe foghattam, akkor nagyon is, de akkor az már másról szólt.

Nem tartott sokáig a húgom vajúdása. Hamar lezajlott. Komplikáció mentes volt minden. Viszont találtak a kicsi agyában egy cisztát. Inkubátorba került. Két hétig bent voltak a kórházban. A szemidegeit károsította a ciszta, azóta sem lát jól. Ez az időszak nagyon megviselt mindannyiunkat.

Szóval van előzmény pakkod.

Igen, de nem tudom, hogy ez mennyire dominált az én megéléseimben. Az biztos, hogy nagyon sokat sírtam a terhességem alatt amiatt, hogy mennyire nem voltam tisztában azzal, hogy mi történt a szülésében a testvéremmel, így támogatni sem tudtam

Azt az elképzelésedet, hogy a szülés egy természetes folyamat a történtek csak erősítették.

Igen, nálunk a családban az, hogy egy nő könnyen szül, természetes volt. Én pedig a szüléseimet csodának éltem meg. Ezért is szerettem volna elmesélni. Mert olyan szépen zajlott minden. Nem alakulhatott volna jobban. Tudom, hogy én vagyok a ritka eset, de legyek akkor én a pozitív megerősítés más számára.

Mitől alakulhattak így a szüléseid?

A rajtam kívül álló körülmények biztosan sokat számítottak. Könnyen teherbe estem, amikor gyereket szerettünk volna, pedig Lucánál 39, Fridánál 42 éves voltam. Tudtam, hogy Anyu is komplikáció mentesen szült. Ez nagy bizodalmat adott magamba és a testembe, a nőiességemben is. Soha, annyira nőnek nem éreztem magam, mint amikor elkezdett nőni a hasam. Máshogy kezdtem kapcsolódni a barátaimhoz, a nőkhöz. Miközben tudta, a testem pontosan, hogy én erre képes vagyok.

De közben tudatosan készültél is a szülésre.

Igen. Sokat olvastam. A „Nem harap a spenót” volt az első könyv volt, amit terhesen olvastam. Sok mindent itthon megvalósíthatatlannak gondolok belőle , de sok szimpatikus dolgot is megfogalmaz. Olvastam Szécsi Noéminek „A kismama naplója”-t.. Ráadásul épp párhuzamosan haladt a terhességem a könyvben leírtakkal, illetve olvastam még Jean Leidloff, Az elveszett boldogság nyomában című könyvét. Nem nagyon értettem, hogy ebben az utóbbi könyvben leírtak, hogy összeegyeztethetőek a mi világunkkal, de érdekes volt. A mély pszichológia irányba nem mélyedtem el,sokkal jobban esett szépirodalom jellegű könyvet olvasni, mint ismeretterjesztőt. 

Nem ajánlom kismamáknak, de számomra érdekes volt Sheila Heti Változások könyve is, amiben azt próbálja megfejteni a hősnő, hogy akar-e gyereket vagy nem. Sokáig én sem voltam benne biztos, hogy akarok. Sok olyan kérdést  fogalmaz meg, amit én is átrágtam, de alapvetően, inkább idegesített a vekengése, mint nem. 

És fontos volt a szülésznőm, Jolán személye és felkészítője is. Vele szültem a Szent Imrében. Sokat hallottam Jolit beszélni. Biztos pont lett a számomra. Mivel a kovid kellősközepén szültem, így egy három alkalmas online szülésfelkészítőn vettünk nála részt, illetve kértem tőle egy online magán beszélgetést is. Úgy éreztem, hogy mindent tudok a témáról, de azért ma már azt is tudom, hogy iszonyat nagy szerencsém volt.

Nem merült fel, hogy magánintézményben szülj?

Lucánál nem, Fridánál igen, de egyszerűen nem éreztem indokoltnak olyan sok pénzt kifizetni rá, miközben tényleg volt egy határozott érzésem, hogy én ezt meg tudom csinálni.

Menő vagy!

Tudom, hogy nem ez a jellemző, és emiatt nem is szívesen beszélek róla. Nem szeretnék ezzel vagánykodni. Szerencsém volt sok mindenben, de én is nagyban benne voltam a hozzáállásommal, abban, hogy mindez így alakult.

Sok nő gondolja azt, hogy a szülés a világ legtermészetesebb dolga, és ez így is van. De készülni kell rá. Ugyanis ez a természettel szembeni nagy bizalom a nők jelentős többségének itt Magyarországon nem jön be. A természetre nem érdemes hagyatkozni, mert a rendszer nem ezt szolgálja. Neked bejött. Sikerült. Volt egyáltalán benned bármi aggodalom?

Igen. Féltem a fájdalomtól. Az első szülésemnél segített, hogy nem tudtam, hogy mi vár rám. Még úgy sem tudhattam ezt elképzelni, hogy sokat készültünk rá. Joli felkészítőjén túl, voltunk egy dúla ismerősünknél is szülőpozíciós órán. Vicces volt, sokat nevettünk, de semmit nem alkalmaztunk belőle.

Csináltál szülési tervet is?

Mondták, hogy készíteni kellene, de nagyon erős ellenérzésem volt ezzel szemben. Nem értettem, hogy hogy lehet megtervezni, azt, amit nem lehet. Nem csináltam tervet. Tényleg bíztam abban, hogy úgy történik majd minden, ahogy történnie kell.

Nyugodt voltam. Azt éreztem jó helyen vagyok. Nem a kórházban, hanem abban, ami épp történt velem. Volt bennem egy ősbizalom, hogy én fogok tudni szülni, és minden rendben lesz.

Ilyenkor szokták megcsillagozni a szöveget, és nagybetűkkel kiemelni: „NE PRÓBÁLD KI OTTHON! Ő megcsinálta, neki sikerült, de ne próbálja ki!” Pedig milyen jó lenne, ha mindenkinek sikerülne, és fantasztikus, hogy Neked ilyen élményed van.

És hangsúlyozom még egyszer, hogy félreértés ne essék, nem azért nem sikerül ez sok esetben itthon, mert nem jó az anya hozzáállása a szüléséhez, vagy épp saját magához, hanem sok esetben a rendszer nem támogatja ezt a fajta hozzáállást. Te egy jó attitűddel, egy jó intézménybe, jó emberhez kerültél, ráadásul a párod is jelen volt és tudott segíteni is. Mindenki egészséges volt és hagyták, hogy megtörténjen a csoda. 

Hogy indult el az első szülésed?

Egyszer csak elfolyt a magzatvíz. Bementünk a kórházba éjfél körül. 18 órával később indult el igazán a szülésem. Addig vártak. Illetve 12 óra után kaptam antibiotikumot. Az orvosom délután 4-kor, amikor hazament, így szólt:

„Az orvosok 99%-a beindítaná ezt a szülést, de Ön jól van, a CTG-n látszik, hogy a baba is jól van. Várjunk reggelig!” Két órával később megjelentek az első kontrakciók. Este nyolc körül kezdtem el aktívan vajúdni. Hajnali háromnegyed egykor született meg Luca.

Milyen fantasztikus, hogy kivárták ezt az időt. Az első fájások megjelenésnél, hogy telt az idő?

Egyedüli kismama voltam a szülészeten, így enyém volt az alternatív vajúdó, végig a kádban vajúdtam. Már a közös vajúdóba is zuhany alá álltam, de, amikor saját szobám lett, akkor engedtünk egy kád vizet. Jött a hasamra folyton a víz.

Joli pár óra után érkezett meg iszonyatosan fáradtan, de a jelenléte így is hatalmas biztonságérzetet adott. És persze ott volt Pál, a férjem is. Joli a kádban rám tette a CTG-t. Csak egyszer szálltam ki onnan, amikor beöntést kértem.

A vajúdásod alatt milyen technikát tudtál használni, ami segítségedre volt a kontrakciók megélésében?

A légzéstechnikák segítettek leginkább. Az összehúzódások közben mély hasilégzéssel lélegeztem. Elengedtem a számat, és igyekeztem nem begörcsölni attól, hogy jön a fájdalom, hanem inkább ráülni és elengedni. Ez ment, működött. A kitolásnál pedig a tollpihe fújó légzést használtam, amikor el kellett lélegezni egy-egy összehúzódást. Pál készült zenével is, de amikor berakta kértem, hogy azonnal kapcsolja ki.

Azóta meghallgattad már?

Nem. Nem is tudom, hol tudnám elérni.

Szóval a légzés segített. És más is?

Igen, az aromaterápia is segített. Joli ajánlotta, így levendulavízzel készültem. Kis törülközőre csepegtetve tettem magamra. A fájdalom mérhetetlen, leírhatatlan, de most is úgy gondolok vissza a szülésre, hogy mennyire nagyon szép volt ez a hullámzás.

Egyre intenzívebben jöttek a fájások. Annyira erősen, hogy meg is ijedtem.

De a fülembe csengtek a sokszor ismételt mondatok: „A fájdalom a barátod.” és, hogy „Add át magad a hullámzásnak.” Könnyen eljöhet az a pont, amikor ezt vagy elkezded megélni, vagy a poklok poklát járod meg. Itt jöttem rá, hogy mindegy, hogy ki van körülöttem, lehet bármekkora is a támogatás, egyedül vagyok benne, és csak én tudom megcsinálni. Ezeknek a felismerése adott erőt ahhoz, hogy ezeket a sokszor hallott mondatokat magamévá tegyem, és valóban átadjam magam a szülésnek, és jelen legyek.

Átadtam magam, és onnantól tudtam együttműködni a fájásokkal. Ehhez képest viszont a kitolás kihívás volt. Azt nem kívánom senkinek.

Sok nő épp ezt a szakaszt éli meg könnyebben. Számodra mi volt benne ennyire nehéz?

Már megszoktam a korábbi érzeteket. Azt, hogy milyen érzés a kontrakció, mikor jön, meddig tart, hogy mikor múlik el. Fel tudtam rá készülni, de a kitolás egy nagyon durva és éles érzés volt. Azt éreztem, hogy szétszakad a gátam. Ekkor kértem Jolit, hogy adjon fájdalomcsillapítót, kéjgázt, vagy bármit, ami segíteni tud. De Joli úgy látta, már nagyon a végén vagyunk.

Pált is megviselte ez a rész. Én legalább tudtam, hogy miért ordítok, de ő nem. Azt mondta később, hogy nagyon nehéz volt látnia a szenvedésem, plusz a tehetetlenség, mert támogatni persze tudott, de enyhíteni a fájdalmamon nem. Joli lenyugtatott, és el tudtam jutni arra szintre, hogy ne kiabáljak, hanem az energiám befelé fordítsam.

Joli kétszer kérte, hogy emeljem meg a csípőm, úgy látta, hogy úgy jobb lesz a babának. A kitoláshoz kiszálltam a kádból, térdeltem egy ideig, utána valahogy a hátramra kerültem. Az orvos szinte nem is volt jelen, mindent a Joli vezényelt le. Tényleg innen már hamar meglett Luca, ráadásul beavatkozás nélkül. Egy óra lehetett a kitolási szakasz. Sikeres gátvédelemmel szültem.

Milyen érzések jártak át?

Sok mindenre nem emlékszem, de arra igen, amikor megszületett Luca. Úgy csusszant ki, mint egy kis fóka. És a fájdalmat egyszer csak elvágták. Az egyik pillanatban volt, a másik pillanatban semmi. Ez nagyon megmaradt. Pál is azt mesélte, hogy fantasztikus volt látni, ahogy megváltozik a tekintetem, ahogy görcsből szivárvány lesz.

Misztikum az egész. Tényleg elmész egy kapuig, ahol ott van élet és halál. Ha nem is teljesen tudatos szinten, de ez megtapasztalható. Nagyon szép érzés. Gyönyörű volt. És Luca is olyan ügyes volt benne. Nagyon sokat tud lelkileg adni a szülés. Nekem életem élménye. A gyermek születésével Te is megszületsz, mint anya és ezzel együtt egy elképesztő erő jár át:„Ide nekem az oroszlánt! Ha ezt megcsináltam bármire képes vagyok!” Aztán persze ez kopik, és jönnek a nehézségek, de a szülés élménye és ereje már az enyém marad.

Mi történt Luca megszületése után?

Négy órát töltöttünk együtt. Joli olyan fáradt volt, hogy csak négy órával később jött vissza párna nyomokkal az arcán. Ekkor már én is örültem, hogy elhagyhatom a szülőszobát, nagyon fáradt voltam. Pár órára beadtam Lucát a csecsemősökhöz, de utána mentem is érte.

Másnap a szülés minden pillanatát újra éltem. Euforikus hangulatban voltam: két napig (kb)megállás nélkül bőgtem. Iszonyat hormon kitöréseim voltak. Nem tudtam szabályozni az érzelmeimet.  

Közben valahogy nem vettem észre, hogy Luca nincs eleget mellen. Estére sokat sírt. Én is. A csecsemősök nem voltak segítőkészek. Elküldtek éjszaka. Ez az egyetlen rossz élményem.

Másnap egy csecsemős nővért fogadtunk plusz pénzért, aki külön csak ránk figyelt. Együtt fürdettük Lucát. Én nem láttam rajta, de a nővér sárgának találta. Az egy napos babám inkubátorba, infúzióra, kék lámpa alá került. Odajártam be hozzá szoptatni. Simogattam a picike lila kezecskéjét. Összeomlottam. Nagyon megviselt. Ezzel kezdődött el a kálváriánk az etetésével kapcsolatban.

Mi történt?

Ebben is hasonló vagyok az anyukámhoz. Nem tudott sokáig szoptatni minket. Az infúzió után is nagyon aluszékony maradt Luca. Elkezdődött egy ördögi kör. Szoptatás előtt-után mértem a súlyát, táblázatban statisztikát vezettem. Jött a szoptatási tanácsadó. A Szoptanít, és a tápszer. Három hónapos volt a Luca, amikor utoljára szoptattam, utána egy hónapig fejtem még, de alig jött valami. Elengedtem. Utána tápszert kapott csak, ami nagyon megütött. Ellentmondott ez az egész annak, hogy tudok szülni, hogy a dolgok természetesen is jól működnek. Szoptatni nem tudtam.

Hogy teltek így a hetek?

Az első pár hónapot nem sírom vissza. Szétstresszeltem magam. Járhatsz felkészítőkre, de arra nem tudsz felkészülni, hogy milyen az, amikor otthon van egy újszülött, és neked kell életben tartani. Alig mertem hónapokig kimenni a lakásból. Ezért kezdtem el szeptember végén Mamakörös csoportba járni. Így legalább volt heti egy fix alkalom, amikor ki kellett mozdulnom otthonról. Nehéz volt, és ez a második gyermekemnél sem ment sokkal könnyebben.

A második. Frida.

Ő szivárvány baba. Volt egy vetélésem. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy legyen-e egyáltalán Lucának testvére, de végül így döntöttünk, és persze jól is, csak akkor még ezt nem tudtuk. Teherbe estem újra, és most is imádtam terhesnek lenni. A vége persze nehezebb volt a másodikkal.

A körülmények is változtak közben. Nem volt választott orvosom vagy választott szülésznőm. A Szent Imrében is átalakultak a dolgok. Nem tudtam, hol lenne jó szülni, végül maradtam a Szent Imrénél, ott szültem. Négy szülésznő fordult meg körülöttem, amíg ott voltunk.

Hogyan indult el Frida?

Megint a magzatvíz folyt el először. Bementünk a kórházba ismét éjfél körül, de nem történt semmi másnap este hatig. Három óránként jártam CTG-re. Arra számítottam, hogy szépen felépül majd a folyamat, mint a Lucánál is, de ez nem épp így történt. Az utolsó CTG-nél este hétkor nem láttak semmit. Megvizsgáltak: egy ujjnyi, vastag méhszájat találtak. Nem volt reménykeltő a helyzetem.

Egyszer csak éreztem, hogy valami történik. Menstruáció szerű görcseim jelentkeztek. Elkezdtem mantrázni magamnak: Tágul a méhszájam és vékonyodik. Olyan jól sikerült, hogy 9-kor becsengettem a szülőszobára, és 9.12-kor megszületett Frida.  

Az ilyen gyors folyamat sokszor nagyon fájdalmas tud lenni. Te hogy voltál?

Iszonyatosan fájt, mert nem hullámszerűen jöttek a fájások, hanem folyamatos görcsölés volt. Nem volt pihenő idő, csak a folyamatos feszülés. Volt egy pont, amikor azt gondoltam, hogy ha ennél még rosszabb jön, akkor inkább császározzanak meg, mert nem fogom tudni végigcsinálni, de ez a pont nem jött el. De azért nem értettem, hogy ha ez az eleje, akkor mi lesz később. Mivel tényleg azt gondoltam, hogy ez csak a kezdte, ezért nem is indultam el a szülőszobára előbb, azt gondoltam még van idő. De ha öt percet vártam volna még, akkor ott szülök meg a kórteremben egyedül. Még mindig megrémülök, ha ebbe belegondolok.

Nem is értem, hogy tudtál kimenni.

Váratlan helyzet volt mindenki számára. Az egyik orvos – aki amúgy a vetélésemnél is vizsgált – az utolsó CTG-nél, az mondta, hogy talán holnap reggelre megszülök. Vele futottam össze később az 50 méteres folyosón, amikor már járni sem tudtam igazán. Csak támaszkodtam a három megállóm egyikében, amikor elment mellettem és így szólt: „Na, még egy balett-táncos.” – és megkopogtatta a hátam. Szóval így jutottam el a szülésznőkhöz. Megvizsgáltak, láttam a rémületet a szemükben: itt nincs már méhszáj. Minden szülőszoba tele volt, a leghátsó pedig nem volt még előkészítve. Oda mentünk be.

Kértem, hogy adjanak fájdalomcsillapítót, de erre már nem volt idő. Elkezdtem tolni. Pál már arra jött be, hogy majdnem kint van Frida feje. Viszont, amikor bejött sokat tudott segíteni azzal, hogy figyelmeztetett, hogy összpontosítsam az erőmet, hogy koncentráljak, ez eljutott hozzám. Így hármat nyomtam, és kint volt Frida.

Viszont a tágulási szakban egyedül vajúdtál.

Igen, igazi transzcendens élmény volt. Korábban csak attól féltem, hogy ezt az egészet – választott szülőnő hiányában – ne egyedül kelljen végig csinálni, de nem volt más választásom. Pál pedig abba a kórterembe, ahol voltam nem jöhetett be. Kint várt az osztály előtt.

Cserébe különös élmény ért.

A várandósságom alatt voltam egy szülésrebocsátó ünnepségen, ahol két Palya Bea dal nagyon megszólított. Az egyik a „Folyton nő” volt. Az utolsó trimeszterben nagyon sokat hallgattam, erősen hatott rám. Sokat sírtam miközben hallgattam. A másik pedig a „Hívlak téged”, ami az összes felmenőt szólítja meg. Ezek jártak a fejembe, és tényleg megjelentek a felmenőim: az anyai nagyapám és apai nagymamám nővérei, akiket nagyon szerettem, de  már nagyon régen meghaltak.

Körülvettek a család női felmenői, és ahogy kint lassan teljesen besötétedett, én egyre mélyebbre merültem a fájásom tengerében. Sötét volt a szobában, és én egyedül voltam. Amikor már négykézláb kapaszkodtam az ágyban, akkor észleltem, hogy ennek fele sem tréfa, és el kell indulnom, hogy valakinek szóljak.

A vajúdás iszonyatosan intenzív lehetett, ez is hozhatta ezeket a megéléseket, viszont, ha jól értem, akkor nem volt annyira nehéz a kitolás, mint Lucánál.

Igen, valóban. Az tök jó volt, mert míg Lucánál csak a fájdalmat éreztem, Fridánál éreztem, ahogy fordul bennem, éreztem, ahogy megérkezik a feje a medencémhez. Éreztem, ahogy jön lefelé. És olyan nagy szerencsém volt, hogy nem volt semmi komplikáció, és nem volt velem semmi dolguk a kórházban. Gátsérülésem sem lett.

Micsoda asszony!

Mondjuk ezért sokat is tettem a gátmasszázzsal és a málnalevél teával. Plusz, amikor kért a szülésznő, hogy lassítsak, akkor megtettem. Azt is el kell mondani, hogy mindkét lányom nem túl nagy babaként jött a világra.

Hátra volt még a méhlepény.

Az valahogy nehezen jött ki. Kérdezték, hogy érzem-e az összehúzódást, de nem éreztem. Sok idő telt el mire megszültem a méhlepényt. Utána körbetamponálták a méhem, mert úgy látták, hogy erősebben vérzek, mint ahogy kellene. Az nagyon rossz érzés volt. Kértem, hogy hagyják abba, de nem volt más választásom.

Utána viszont jött az arany óra.  

Három órán keresztül voltunk magunk. A végére már szerettem volna összeszedni magam, de a szomszéd szobában az egyik szülésnél komplikáció adódott. Fáradt voltam, mert akkor már 48 órája nem aludtam rendesen.

De a következő éjszaka sem volt sokkal könnyebb. 

Az első közös éjszaka Frida sokat sírt, én ekkor a fáradtságtól már vibrálva láttam, tápszert kértem, és azt gondolom, hogy ez nagyon jó döntés volt.  

A szoptatás könnyebben ment, mint Lucánál?

Frida nagyon tapadt. Én pedig megtanultam a leckét, és folyamatosan mellre helyeztem, dolgoztunk az ügyön. Jól is ment. Rengeteg tejem volt. Sokat le is fagyasztottam. Hét hetes lehetett, amikor egyik pillanatról a másikra, mintha elvágták volna. Alig volt tejem. Elkezdtem szaporítani. Ipari mellszívó gépet béreltem. Nem bíztam a véletlenre, de két hetente mindig volt egy nagy váltás. A hat hetes kontroll helyett, én a tizedik héten voltam ultrahangon, és úgy látta a doki, hogy nagyon aktívak a petefészkeim, és a méhnyálkahártyám is vastagodott, elkezdtem menstruálni. Valószínűleg a hormon ingadozás betett a tejtermelésnek. Frida most három és fél hónapos, most kapott először tápszert. Elkezdett riogatni a háziorvos, hogy nem fejlődik jól. A súlygyarapodása épp az alsó határon van. Beadtam a derekam, mivel én magam is úgy éreztem, hogy keveset eszik, és ráadásul igazán nincs is több tejem. Pótolni kezdtünk.  

Hogy vannak a lányok most együtt?

Persze van testvérféltékenység, de teljesen megértem Lucát, hiszen ez nettó trónfosztás. Felcsavarták rajta koppig a hangerőt, és nem lehet sehogy lehalkítani. Hamar kiborul mindenen, ráadásul az ovit is most kezdte. Nagy csomag.    

Visszatérve a Te testvéredre, az jutott eszembe, hogy talán mégis lehetett az ő története hatással a Te szüléseidre. Az a bizalom, amivel voltál magad, és a természet felé, talán abból is fakadt, hogy volt egy olyan fiatalkori tapasztalásod, hogy ez megy, hogy ez működik.

Könnyen lehet. Hiszen láthattam akkor, hogy ez így történik. Összeszorítja a szemét, és megvan a baba. Lehet.

Mindezek függvényében milyen csomagot tennél össze egy hamarosan szülő nőnek?

Nem szeretném, hogy elcsépeltté váljon, de nekem a bizalom adta a legtöbbet. A tested tudja, hogy mit kell tennie. Bízz magadban, bízz a testedben! És legyen melletted valaki, akiben maximálisan megbízol!

De egy másik megközelítésből érkező tanácsom is van: Legyen egy szép hálóinged, amit felveszel a szülőszobán. Én azt gondoltam, hogy tök mindegy mibe leszek, és végül olyan rosszul éreztem magam az XXL-es hálóingben, amit Lucával vittem. Nem éreztem jól magam benne, ahogy tologattam a folyosón. Szóval legyen egy szép szett! Jó megerősítés!

Újra másik téma: Ha szükség van rá, és megteheted, bérelj ipari komoly mellszívó készüléket. Szerintem mással nem éri meg próbálkozni. Nagy csomag, de nagyon megéri.

Egy újabb megközelítés: Írd le a szüléstörténetedet, addig amíg emlékszel rá. Vagy vezess naplót az első történésekről egy szép füzetbe.

És egy utolsó: Nekem nem esett jól a várandósságom alatt szüléstörténeteket olvasni. Nem szerettem volna máséhoz hasonlítani a sajátomat. Szerintem nem tesz hozzá, de egy-egy nehéz történet sokat elvehet.

A legeslegutolsó:  ha van lehetőség rá, akkor szervezz komatálat. Nekem a barátaim és a családom három héten keresztül hordta a kaját. Elmondhatatlan könnyebbség, hogy nem kell azzal foglalkoznod, hogy mit egyen a család. Innen is köszönöm nekik!

Akkor álljon itt most a Te pozitív megerősítő történeted, ez biztosan erőt adhat mások számára is!

A „Ha ezt megcsináltam, bármire képes vagyok!” – Timi meséli el szüléstörténetés bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Nem erre számítottam.

A vajúdásom két éjszaka és egy köztes napig tartott. A korai vajúdásom alatt a határozottabb és egyre gyakoribb jóslófájások kitartóan érkeztek, de csak lassan rendeződtek össze. Nem erre számítottam. Mást meséltek a barátnők. De mint minden dolog a világban, ez is teljesen egyéni.

Egyre inkább körvonalazódtak a kontrakciók.

Azt éreztem, hogy a hasam alul kezd összehúzódni, görcsölni. Pont olyan volt, mint egy menstruációs fájdalom, ami egyre intenzívebbé válik. Ahogy a vajúdás haladt előre pántként szorítva össze, a derék hátsó részére is kihatott. Kicsi, mini fájásoktól indult, és egészen az agyamba hasítóig erősödött fel.

És összerendeződtek.

Elkezdtek hullámokhoz hasonló módon érkezni a rendszertelen alkalmi jósló szorítások, majd egyre rendszeresebbé váltak. A vajúdás aktív szakaszában pedig teljesen összerendeződtek.

A légzés.

A szorításokat, a „fájdalmat” levegőztetési technikával enyhítettem, így sodródtam el mindig a következő összehúzódásig. Belevettem a levegőt orron át a fájdalom területébe. Belelélegeztem, mintha levegővel kinyomnám, vagy megtelíteném a szorítást, mintha ellentelítettem volna. Gondolatban pedig lazítottam a szorítást. Visszatágítottam az összehúzódást és aztán fütyülő szájtartással fújtam ki a levegőt amennyire csak tudtam erővel, de mégis lassan. Mindeközben végig kinyomva tartottam a fájdalomterületet. Ez a fajta levegőztetés segített át a hullámokon, miközben segítette az egész folyamatot is. A fájások között pedig mindez elcsendesült a következő szorításig.

Még otthon. Csak a nyákdugó ment el.

Este volt. Otthon voltunk még. Gyakran jártam wc-re. Felváltva kakiltam és hánytam. Közben a szorítások váltakozó sűrűséggel egyre csak jöttek. Volt, hogy 30 percenként, majd 15, és később 10 percenként. Amikor megláttam a zselészerű nyákdugót távozni, hívtam Zsuzsit, a dúlám.

És jött.

Beszélgetésünk után el is indult hozzám. Azt mesélte később, hogy a folyamatosan visszatérő csuklásom, a nyákdugó és az egyre erősödő fájásaim már elég indok vált számára, hogy elinduljon. Pedig én ekkor még nem éreztem elviselhetetlennek a fájdalmat.

Amikor megérkezett Zsuzsi aktívan tudott segíteni. Míg kezdetben a lábgörcsöt puhította vagy támogatóan figyelve kísérgetett, később nyomást alkalmazott a derekamon a keresztcsont körül, ami kifejezetten könnyített a feszítő érzéseken. Ekkor már a fájdalmak elkezdték átterelni a külvilágra vetett figyelmemet befelé. Ebben nagyban segített, hogy a fájások között tudtam aludni, csend volt és sötét. Mindez otthon, a saját ágyamba.

Elindultunk.

Valamikor éjféltájt szólt Zsuzsi, hogy induljunk be a kórházba.  Ekkor már négy perces fájásaim voltak. Tudtuk, hogy sok idő lehet, mire felvesznek a kórházba. És valóban sok idő is volt. Az akkor már négy percesre sűrűsödő fájásaimból 10 perces fájások lettek. Vissza kellett helyezkednem valahogy a korábbi állapotba.

Fontos, volt, hogy belekerüljek újra a szülési folyamatba. Nagyon könnyű kiesni belőle! A pakolás, a lift, a kocsi, az ügyelet keresése, a második emeletre való fellépcsőzés, a papírok keresése, a neonfény, a keresztkérdések, a CTG, a méhszáj-vizsgálat nem segít az elért eredmény megtartásában. A kórházban az ügyeletesek amúgy kedvesek és határozottak voltak. Harminc percen keresztül vizsgáltak. Mivel az összehúzódások ritkássá váltak, majdnem hazaküldtek. Ragaszkodtam a maradáshoz:

“Én innen haza egyedül már nem megyek!” Megvizsgáltak. 3,5 cm tágulással kaptam egy szobát.

Visszarendeződés.

Amint a következő komolyabb összehúzódás megérkezett, megtaláltam a helyemet. Szerencsére folytatni tudtam a megkezdett vajúdást, és nem állt le a folyamat.

A következő fázisként az előző érzetek rendszeres és intenzív hullámai kiegészültek egy új érzéssel, mintha a hüvelyem izzana vagy görcsölne. Azt éreztem, hogy ez csak a méhnyak tágulása lehet. Hasonlóképp belelevegőztem azért, hogy ne szorítson, hanem táguljon, illetve igyekeztem elképzelni, hogy folyamatosan nyílik, mint egy trombitavirág. Persze a levegőzések nem mindig sikerültek. Előfordult, hogy a görcsök intenzitása a hangommal fejeződtek ki.

Külvilág. Belvilág.

A külvilágból sokat nem tapasztaltam. Hallottam a saját hangomat és éreztem, ahogy Zsuzsi mindig alkalmaz valami nyomást vagy masszázs félét, ami nagyon jól esett.

Egyre jobban fájt a folyamat, és én egyre hangosabb voltam. De mindvégig arra figyeltem, hogy elengedjem magam, és közben mégis élesen összpontosítsak.

Érdekes élmény volt, mintha feléledt volna bennem egy másik én, a belső.

Úgy hallottam, segíti a tágulást, ha balra és jobbra fekve fordulgatok, vagy ha négykézláb helyzetet választom. Fontos volt, hogy ne maradjak hosszan egy vajúdó pózban, de nem is mozogtam szét magam. Csak olyan pózt próbáltam ki, amiben biztos voltam. Csínján kellett bánnom az erőmmel. A pózokat előre a szülés felkészítőn próbálgattam. Kb. tudtam, hogy melyikben érzem jól magam.

Az egyetlen út.

A vajúdás hullámai, mint valami nálam hatalmasabb erő zakatoltak végig a testemen, és megéreztem, hogy megfékezni ezt biztos nem tudom. Ekkor tisztán éreztem, hogy eszköze vagyok a történésnek és csak alázattal segíthetem a folyamatot, mert ez az egyetlen út. Mindig figyeltem, hogy mit követel a következő hullám. És a kontrakciók között mély hibernációs éber alvásban pihentem, Így gyűjtöttem az erőt a következő hullámig.

Kértem Zsuzsit, hogy szóljon, ha van valami, mert én csak befelé tudtam figyelni. Amikor azt felelte jó, nagyon megkönnyítette a külvilág elengedést. Így már biztonságérzettel merülhettem el önmagamban.

Kicsit nevetgéltünk.

Egyszer csak szólt is, hogy ha úgy érzem, hogy fel tudok állni, akkor álljak fel és próbáljunk ki egy ágymelletti könyöklős pózt. Ittam, elmentem pisilni és állva maradtam. Kicsit nevetgéltünk, hogy mekkora meló az ágyról leszállni.

A pózváltás újabb hullámokat szakított ki belőlem. Kettőt-harmat bírtam így állva, de ezekhez már kiabáltam is. Visszafeküdtem az ágyra és úgy folytattam az alázatot. Hajnal négy lehetett, amikor bejött a szülésznő és kedvesen kijelentette, hogy ezek már jó hangok, lassan itt van már a véghajrá!

Mert az úgy jó.

Emlékszem, hogy csodálkoztam, hogy ezek szerint hosszú órákon át már nem lehet eszméletlen fájdalmam. Óriási megkönnyebbülést éreztem. Tudtam, hogy ha ez már a vége, akkor folytatom, amit eddig, mert az úgy jó. A szülésznő bíztatott hogy jól haladok. Kitágultam 9-10 cm-re és hamarosan a toló szakasz jött. Kicsit feljebb ülve folytattam a vajúdást.

Pihenő. 

Egyszer csak valóban elérkezett egy nyugalmas szakasz, amiről korábban már hallottam. Felismertem, hogy ez a kitolás előtti pihenő.  Ekkorra már bent volt a doktor, a szülésznő, az asszisztense és mellettem, Zsuzsi, aki folyamatosan tartotta a bíztatásom és itatott vagy, ha igazgatni kellett valamit akkor segített. Így vártuk ki a pár perces pihenőt. Türelmesen, csendben.

Kitolási antré.

A kitolási szakasz csendes teátrális antréját követte a has felett, mellkas-gyomor alatti izom összehúzódása, ami erős kakilás érzettel egészült ki, és egyre csak erősödött. Nagy volt a váltás az eddigi vajúdási szakaszhoz képest.

Itt nem csak átment rajtam a természet ereje, de nekem is bele kellett adjak mindent az erőmből.

Olyan érzés volt, mintha egy tízszeres székrekedést kellene kinyomni. Először ezt az összehúzódást is a gyomornál éreztem. Először gyengébben aztán erősebben konkrétabban. A természet iránymutatása a hüvelyi tágulás, a méh felső szakasz összehúzódása.

Lehetett volna.

Oxitocint kaptam, ami nem igazán csöpögött le. Szerintem el sem jutott hozzám. De mégis most azt érzem, hogy a kitolási szakasz lehetett volna természetesebb. De abban a helyzetben ez úgy volt a legjobb. Az orvos odahajolt hozzám és a szemembe nézve mondta mindig, amit szeretett volna tenni: ”hogy sokat segítene, ha most ez meg az lenne… és lehet-e…?”

Magzatvíz.

A szülésznő megtartotta a kezével a burkot és kérte, hogy nyomjak rá. Elpattant a burok. Kifolyt a magzatvíz, amibe korábban Doma belekakilt. Így a szülésznő elkezdett igyekezni, hogy Domát mihamarabb kisegítse. Éreztem, hogy tágítja a gátamat, olajozott és irányított kitolást diktált.

Fogytán az erő.

Mivel már fél napja mindent kihánytam, éhes voltam és folyamatosan hidegrázásom volt. A szülésznő azt mondta, hogy jobb lenne inkább, ha öt nyomásból lenne meg, mint 15-ből. Érezte, hogy fogytán az erőm és attól tartott, hogy “megpihen” a folyamat. Éreztem, hogy támogatólag döntenek és kedvesen. Az orvos odahajolt és megkérdezte, hogy tarthatja-e a hasamnál a gyereket, hogy ne csússzon mindig ugyanoda vissza, és én mondtam, hogy igen, csak ne nyomja! Nem nyomta.

Vágtak.

Vágták a gátat. Kifáradtam addigra és jólesett, hogy segítenek. Diktálta a szülésznő, hogy hova nyomjak, mert amúgy nem találtam az irányt. Tágította a gátamat kézzel. Kicsit mintha húzta volna a segglyukam felé és azt mondta, hogy odatoljam a gyereket, ahol tartja az ujjait. A kitolás nehéz rész volt számomra, mert nem találtam pontosan a tolás irányát és erejét. Javasolták a pózváltást, de nem éreztem erőt vagy akaratot hozzá.

Nyomtam.

Fekve nyomtam. Pedig tudom, hogy sokkal jobb váltani és négy-kézláb helyzetben vagy guggoló pózban kitolni, hogy a gravitáció segíthessen. Ráadásul a farokcsont sem adott volna plusz akadályt. De nem ment már a váltás. Nyomtam.

Doma makulátlanul tisztán a következő összehúzódáskor egyszer csak kibuggyant. Tulajdonképpen csak a fejét kellett kinyomni, a többi tényleg egyszerűen csak kibuggyant. Ráhelyezték a hasamra. Feledhetetlen puha és természetes érzés volt.

Megtartás.  

Mindenmentesen szültem. A kitolásig beavatkozásmentesen is. De a beavatkozásokat sem éreztem rossznak, mert minden erőmmel vágytam már a fiamat látni. A szülésben minden természetes és egyértelmű, de kell valaki, aki ott van és segít. Nekem Zsuzsi volt az. Ő itatott, kapcsolt zenét, nevettetett. Jó volt, hogy volt, aki kívülről segített, bíztatott, támogatott, fogta a kezem, és tette mindezt beavatkozás nélkül. A masszírozás is fontos volt, bár nem is masszázs volt az, inkább nyomás, megtartás. A legjobb helyzet talán az, ha a szülésnél ott lehet a dúla és az Apuka is.

Tanács.

Nagyon fontosnak tartom, hogy amikor tudsz, a fájások között ne aludj, de pihenj. Azaz kapcsolj ki, lazíts, gyűjtsd az erőt a következőig! Mindenképpen befelé figyelj! Ha a gyermeked születését a fájdalomforrásnak éled meg, akkor azon technikákkal túllendülhetsz. Maradj fókuszálva a folyamatodban, úgy segíted legjobban a születés sikerét.

Praktikus.

Ha szeretnél bármilyen extra kívánságot, akkor azt külön írd le a kórház számára és add le a szülés előtt. Ilyen lehet többek között, ha szeretnéd hazavinni a méhlepényt, ha nem szeretnéd, hogy lemossák a babádat, vagy nem szeretnél BCG oltást kérni.

Köszönet.

Hálásan köszönöm Mindenkinek a hozzáadott energiát, a sok segítséget, ami oda vezetett, hogy így sikerüljön Doma születése!

A természet erejét segíthettem.

Úgy éreztem – közben és utólag szemlélve is -, hogy résztvevője voltam a természet rendjének. Egy olyan eseménynek, ami mindenképp megtörténik. Semmi más dolgom nem volt, mint kísérni és elősegíteni ezt.

Eképpen a fájdalmat összehúzódásnak, szorításnak éltem meg, és a szülésre, eleve ezt a gondolati hozzáállást igyekeztem vinni magammal. Felfogtam a szülésem közben, és éreztem is, hogy minden mini történésnek, tágulásnak, szorításnak, érzetnek meg kell történnie ahhoz, hogy a babám megszülessen.

Doma – 3100g/48cm

2,5 nap otthon vajúdás,

3,5 cm tágulással 5 perces fájásokkal kórházba menet,

majd 3,5 óra János Kórházi szüléssel megérkezett.

A “neheze” még most jön!!

A A természet erejét segíthettem – Fanni szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Mielőtt mesélnél pályafutásod egyik legszebb szüléséről, mesélj magadról! Miért választottad ezt a pályát? Hogyan lettél szülész-nőgyógyász (rezidens)?

Még a távoli családban sem volt orvos, akit követhettem volna. Nem is tudom, hogy pontosan hogyan választottam az orvosi pályát. 10-12 éves koromban állatorvosnak készültem. Később módosult a szándék. Gyógyítással akartam továbbra is foglalkozni, de már nem állatokkal, hanem embereket akartam gyógytíani. Így kerültem általános orvosi szakra a szegedi egyetemre. Már az egyetem elején is foglalkoztatott a szülészet-nőgyógyászat. Azon belül is a szülészet és a neonatológia. Végül az utolsó pár évben sikerült döntésre jutnom, biztos lettem benne, hogy én ezzel a szakmával szeretnék foglalkozni. Ha meglesz a szakvizsgám, akkor biztosan a nőgyógyászat műtéti, endoszkópos irányába is elindulok. Illetve, ami még érdekes számomra az a gyermek-nőgyógyászat. Nagyon fontos területe ennek a szakmának. Miközben nagyon kevés szakember van Magyarországon, sőt az egész világban. Pedig nagy szükség lenne rájuk. Főleg a női nőgyógyászokra, mint gyermek nőgyógyászra. Egy kislánynak sehogy sem jó élmény egy nőgyógyászati vizsgálat, de még mindig jobb, ha egy kedves nő végzi el és nem egy férfi.

Hogyan kerültél a János kórházba?

Több helyre is jelentkeztem. Ide vettek fel. Örülök neki, hogy itt vagyok, mert a Jánosban van koraszülött részleg (PIC), így megismerhetem a koraszüléssel járó veszélyeket is. A legtöbb helyen nem fogadják a koraszüléseket, mivel nincs terhespatológia sem, inkább elküldik a kismamát, oda, ahol speciálisan az ő igényeivel tudnak foglalkozni. Nekem viszont orvosként fontos, hogy tudjam, hogy ilyen eseteket, hogyan kell kezelni.

Amikor még nem orvosként foglalkoztál a szüléssel, akkor mit gondoltál róla, milyen szülni?

Nagyon szerettem a kisbabákat és az őket körülvevő eseményeket. Kisgyerekkorom óta érdekelt a szülés. Láttam benne már akkor is a csodát. Tudtam azt is, hogy ez az egyetlen jó fájdalom az életünkben. Maga a vajúdás és a kitolási szak is nagyon nagy fájdalommal jár, de lesz egy produktuma a végén, és nem a bajt jelzi számunkra.

Így, hogy tudom a mechanizmusát, és azt, hogy mi miért történik, így is furcsának találom. A természet csodája a szülés. Érthetetlen, hogy miért kell fájnia, hogy valakinek életet adj.

Emlékszel az első szülésre, amit élő-egyenesben láttál. Hogy él benned?

Igen. Még az egyetem alatt történt negyedéves koromban, amikor szülészet gyakorlaton voltam. Szegeden az volt a szokás, hogy 48 órás szülőszobai gyakorlatra kellett menni. Két teljes napra.

Megkönnyeztem. Pedig nem volt a legszebb szülések egyike. Fegyelmezetlen volt a kismama. Nem tudott kooperálni az orvossal és a szülésznővel. De azért a kedvem nem vette el.

Most pedig már eljutottam arra a szintre, hogy nem könnyezek minden szülésnél.

De az elején elgondolkodtam rajta, hogy biztosan való-e ez nekem. Mégsem dolgozhatok úgy, hogy minden szülésnél elérzékenyülök, és pityogok. De egyszer csak hozzászoktam. Különösen, ha rajtam van a felelősség. Idő sincs sokszor meghatódni.

Nehéz lehetett 48 órán át „alarm” üzemmódban lenni. Milyen számodra ez az új rendszer? Nincs választott orvos, szülésznő. Jön, aki jön. Szül, aki szül.

Én a régit nem is ismertem gyakorlatban. 2021 márciusában szűnt meg az orvos fogadás. Én pedig pont nyáron kezdtem el dolgozni. Nyilván más lehetett, hiszen sokkal szorosabb volt a kapcsolat a kismama és az orvos között. Sokkal jobban átlátták az orvosok az egész terhesség folyamatát, hiszen egy orvos kísérte végig ezt az időszakot. Az orvosok és a szülésznők számára viszont óriási terhelés volt. Különösen azok számára, akik, egy hónap alatt akár 15 éjszakát is a kórházba töltöttek. Nem sajnálom, hogy ebből kimaradtam. Az is jó, hogy nem kellett megélnem az átállást. Persze az sem ideális, hogy ha valaki, csak beesik szülni. Mi pedig semmit nem tudunk róla. Van, hogy alig van idő arra, hogy az EESZT-ről és más  portálokról összeszedjük a kismamára tudható információkat. Nem megy mindig zökkenőmentesen a kilenc hónap. Vannak összetett terhességek, amiknek az előzményeivel tisztába kell kerülni.

A vajúdónak pedig rosszabb lett a helyzete. Nem ismernek senkit. Se az orvost, se a szülésznőt. Nehezebb így bizalmat építeni a nulláról.

Pedig a bizalom, a biztonságérzet a szülésnél fontos. És nem csak ezen a területen lenne jó változást elérni az itthoni szülészetben.

Igen, haladni kellene a korral, a technikai vívmányokkal, a világgal. Sok olyan dolog van, ami külföldön már régi szokás, itthon pedig nem helyeznek rá hangsúlyt.

Tudsz pár ilyen dolgot említeni?

Korábban ilyen volt a gátvédelem, de ezen már talán túl jutottunk. Régen minden első szülő nőnél, de sok második, harmadik szülésnél is az első mozdulat a kitolási szakban a gátmetszés volt. Azt gondolták, hogy ezen érdemes hamar túlesni, mivel így előbb lesz meg a baba. Azt gondolták, így is-úgy is lesz sérülés. Ez a folyamat elsősorban a szülésznőkön múlik, mert ők védik a gátat. Orvosként úgy látom, hogy épp ezért a szülésznő tudja jól megítélni, hogy van-e szükség gátmetszésre vagy sem, ezt ők érzik.

A másik ilyen dolog – amit szerencsére egyre kevesebb helyen alkalmaznak Magyarországon – az az exprimálás. Ez egy tiltólistás beavatkozás. Az a folyamat, amikor felülről próbálják kinyomni a gyereket a hasból. De ilyet szerencsére nem szoktam látni, és nem is akarta senki ezt megtanítani vagy rám erőltetni.

A harmadik dolog pedig, hogy a kismamának több teret kell adni, hogy eldönthesse, hogy milyen testhelyzetben, milyen pozícióban szeretne vajúdni, és eldönthesse azt is, hogy kitolásnál milyen testhelyzetet szeretne választani.

A kismamák tudják, érzik, hogy mi történik a testükben. Nem jó mindig a háton fekvés, a kőmetsző póz. Egy lehetőséget hadd kapjanak legalább, hogy kiderüljön, hogy számukra mi a megfelelő. Hagyni kell őket kibontakozni.

Sokan mesélik, hogy a szülésük egy pontján oxitocint kaptak. Szerinted szükség van a mesterséges hormonokra a szülésnél? Nem elég az, amit a kismama teste, amúgy is termel?

Van sok olyan eset, amikor a szülés magától elindul és rendszeres fájásokkal érkezik meg a szülőszobára a kismama. Ekkor esélyt kell adni a szülésnek, hogy a saját tempójában tudjon haladni. Nem kell beavatkozni. Ha pedig valamiért mégis be kell avatkozni, akkor már inkább legyen a burokrepresztés, mint az oxitocin. Kevésbé tűnik számomra külső beavatkozásnak, mint az oxitocin infúzió.

De olyan is van, amikor terminus túllépés van, vagy valakinek magas a vérnyomása és emiatt nem lehet várni már, hogy magától induljon be a szülés. Ebben az esetben legalább az indításhoz szükség lehet rá. Ha mesterségesen indul egy szülés, akkor sokszor kell mesterséges oxitocin is, hogy megfelelő erősségű méhösszehúzódások jöjjenek létre.

Az első interjúim egyikében volt egy apuka, aki haragudott a CTG-re, mert nem tudott tőle mozogni a párja. Tényleg ilyen fontos a baba folyamatos monitorozása?

Sokszor igen. Ha például mekóniumos a magzatvíz, akkor a baba határozott érdeke, hogy figyelve legyen. Az általában valamit jelez, ha nem tiszta a magzatvíz, még akkor is, ha korábban került bele a magzatvízbe a mekónium. Szóval vannak esetek, amikor muszáj a CTG és van sokszor, amikor elég lenne óránként csak egy negyedórát ráhallgatni a babára, hogy minden rendben van-e.

Térjünk vissza Hozzád! Volt olyan szülés, ami az elmúlt évben kiemelkedő élmény volt a számodra?

Gréta és Milán szülése az abszolút kedvencem. Még úgyis megkönnyeztem, hogy én voltam az orvos. Nagyon jó élmény volt. Nem tudom, hogy egész életembe fogok-e rá emlékezni, de nyomot hagyott.

Grétáék elmésélését Eszti születéséről már hallottam, de milyen volt a Te szemszögedből a szülésük? Miért volt számodra nagy élmény?

Az esti órákban érkeztek. A János Kórházban – ahogy több más helyen is – nálunk is 24 órás ügyelet van. Aki aznap az ügyeletes orvos az reggel 7.00-től reggel 7.00-ig van benn a kórházban. Fél nap már eltelt a műszakomból, amikor megérkeztek. Gréta egy jelenség. Szerintem mindenkiből szimpátiát vált ki a megjelenésével, nyitottságával, vidámságával.

Ezt én is tapasztaltam. Közvetlen, nyitott, energikus kismama volt a szülésfelkészítőmön is.

Igen. Akarva akartalanul az ember úgy viszonyul a kismamákhoz is, ahogy mindenki máshoz az életben. Van, aki szimpatikus, van, aki kevésbé. Ha egy kismama nem kedves, nem nyitott a kórházi dolgozókkal szemben, akkor nehezebb dolgunk van nekünk is. Ilyen esetben nehezebb a jó arcunkat mutatni. Míg mással még két fájás közben el lehet beszélgetni a szülőszobán.

Szóval, amikor megjöttek Gréta bizonytalan volt, de egyértelmű lett a státusza. Maradtak. Gréta első babáját várta, és minden nagyon ügyesen haladt előre. Gréta végig nagyon fegyelmezett volt.

Mennyi időt töltesz orvosként a szülőnők mellett?

A vajúdás alatt mi orvosok nem vagyunk ott folyamatosan. Az ügyeletben két orvos van, a szülőszobán képtelenség mindenkinél végig bent lenni. A szülésznő az, aki minden percet velük tölt. Én, mint orvos fél óránként vagy óránkként találkozom a kismamával. Amikor bent voltam azt tapasztaltam, hogy Gréta türelmes volt és ettől nagyon jó tempóban haladt a vajúdás. Végig mosolygósak voltak Milánnal. Beszélgettünk. Jó hangulat volt.

Kialakult közben velem is és a szülésznővel is egy kölcsönös szimpátia és egy ebből adódó bizalom is kiépült. Egy hangon szóltunk. Össze tudtunk kapcsolódni. És nem csak Grétával, de Milánnal is. A férfinak is nagy szerepe van a szülőszobán. Ez az összekapcsolódás négyünk között nagyon sokat segített.

A kettejük összekapcsolódása már a szülésfelkészítőn is látszott. Látszott a szoros kapcsolat közöttük, ami egyszerre tűnt szellősnek, légiesnek és közben mégis mélynek.

Egy rossz szavuk nem volt a szülőszobán. (Mondjuk hagytuk is őket kibontakozni.) Mindig mondták, hogy mit szeretnének, hogy mi jó, mi nem jó. És együtt mozgott a gondolkodásunk a szülés előrehaladásában.

Sok mindenki elmondta már, hogy engedjük el azt, hogy létezik „jó” szülés. Ha mégis lenne ilyen, akkor milyen lenne az? Miért gondolod Grétáék szüléséről, hogy jó volt?

Számomra, mint orvosnak az a jó, ha minden komplikáció mentesen zajlik. Ha megvan a személyzet, a kísérő és a szülő nő közötti összhang, az már félsiker. De mindenkinek mindenkivel kell külön kapcsolódnia. Grétával egyrészt összekapcsolódtunk, másrészt vitte a vajúdás áramlata előre. Ha egy anyuka ott van fejben, akkor talán szép szülése lesz. Nem elégedetlenkedni, ellenállni kell, hanem megélni a pillanatot. Beleengedni magad ebbe a szituációba és csak haladni a folyamattal együtt. Gréta nem a rosszat kereste, hanem végig pozitívan állt a dologhoz.

Láttad Grétát ahogy a kezével varázsolt? Más is mesélte, hogy ez segített számára a szülés közben.

Grétát nem láttam, de mástól már láttam ezt a technikát. Az ember kínjában próbálkozik mindennel, hogy valahogy elviselje a fájdalmat. Erős koncentrációt szoktam látni az arcokon. A szülésfelkészítőkön tanultakat próbálják általában bevetni. Ezek nagyon hasznosak. Ezek a technikák elterelik a fájdalomról a figyelmet.

A konkrét fájdalomcsillapításon túl Nektek, orvosoknak nincs szerepetek  az alternatív fájdalomcsillapításban?

Nincs igazán. A mi dolgunk az, hogy ott legyünk, ha baj van. A szülésznők vannak az alternatív fájdalomcsillapításra kitalálva. És arra is, hogy bármilyen személyiségű vajúdóval azonosulni tudjanak. Erre születni kell. Csak egy részét lehet megtanulni. Nekem ez nem menne. Én nem tudok bármilyen személyiséggel összefonódni. Amit a szülésznők tesznek az egy nagyon szép dolog.

Ha a szülésznő és az Apuka mellett bent lehetne dúla is, még nagyobb támogatást kaphatna a kismama. Voltál már olyan szülésnél, ahova dúla ment kísérni, hogy segítse a kismamát?

Igen. De én személyesen nem éreztem különbséget. Erről egy szülésznő jobban tudna beszámolni. Az ő munkájukban segíthet igazán egy dúla jelenléte.

Ha öt év múlva megkérdeznélek Grétáék szüléséről, szerinted mire emlékeznél belőle?

Az egész szülés példaértékű volt. Ezt a szülést kellene a tankönyvekben mutogatni. A vajúdás is és a kitolás is példaértékű volt. Gréta végig fegyelmezett volt, végig ott volt fejben. Ha mondtunk neki valamit, akkor megfogadta azt és próbálta úgy csinálni, ahogy javasoltuk. Nem hisztizett. Annyira fegyelmezett volt végig, felül tudott kerekedni a fájdalmán. Nagyon ritkán látni ilyet.

A kedvenc részem az volt, amikor Eszti baba megszületett. Gréta meglátta Esztit és elkezdett hangosan hahotázni: „Nézd Milán! Ez a mi gyerekünk! Kijött. Itt van a mi Eszti babánk!” Szó szerint kacagott. Aztán persze sírtak és megint kacagtak. Nagyon jó élmény volt.

Megélték a születés csodáját.

Segíthette őket, hogy egy nagyon szép és gyors folyamat volt. De az, ahogy ott voltak fejben mind a ketten, és át tudták élni a szülést, ahhoz az ő hozzáállásuk kellett. Ezért volt példa értékű számomra ez a szülés.

Ha egy hamarosan szülő nőnek kellene készíteni egy tarisznyát a hosszú útra, akkor Te mit tennél bele. Legyen az egy izotóniás ital, egy illat, egy technika, vagy épp egy belső tulajdonság…

Akaraterőt, fegyelmezettséget és vidámságot. Fontos, hogy megpróbáljon a kismama még a szülés közben is pozitívan állni a folyamathoz. Sokat számít ez a lelkiállapot.

Ezenkívül hozza el a kedvenc emberét, aki ebben az esetben nem féltetlenül a kismama párja. Tizen órás vajúdást lehet, hogy egy dúla jobban tud támogatni. Egy olyan nő – akár a leendő nagymama, vagy egy barátnő -, aki átélte már ezt a folyamatot. A férfiak számára nagyon nehéz ráérezni arra, hogy milyen a szülésben benne lenni. És persze van olyan apuka is, aki gondoskodó, empatikus, aki mindenben tud segíteni a kismamának.

Fontos, még, hogy hozzanak a kórházba olyan tárgyat, ami otthonossá teszi a szülőszobát. Akár tényleg lehet ez egy illat. Van, aki diffúzort hoz, van, aki zenét. Ezek segítenek, abban, hogy otthon érezze magát a kismama és könnyebben ellazuljon.

De ha magamból indulok ki, akkor legyen a tarisznyába csoki is. Az mindig tud segíteni.

Melyik az a módszer, az a technika, amit a legtöbb kismama használ?

Egyéntől függ. De azért az fontos, hogy legyen egy módszer, ami segít elterelni a fájdalomról a figyelmet. Van, aki a légzését számolja, vagy csak figyeli. Sokan nézik telefonos applikációkkal, hogy mennyi ideig tartanak a fájások. Utána mindig beszámolnak arról, hogy épp hogy áll a helyzet. Van, akinek ez segít.

Nincs univerzális technika.

Olvasd el Gréta és Milán történetét is!

A Összekapcsolódás – Dr. Tilli Fanni mesél Eszti születéséről bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Nagyon jól! Jó napokat élünk, egyre jobbakat. Van egy kis pocakfájásunk. Az első napokban éjszaka fordult elő, mostanában inkább nappal, de türelmesek vagyunk mindketten a férjemmel. Az éjszakákat szinte átalusszuk, Zorka csak kétszer kel fel ciciért. Igény szerint szoptatom, így valamikor 2,5 fél óra valamikor 3,5 fél óra telik el két szoptatás között. Annál sose volt se több, se kevesebb.

Könnyen indult a szoptatás?

Sajnos nem. A kórházban nem kaptam segítséget. Szikla kemény cicikkel jöttem haza. Ha Anyukám nem kapta volna el, és nem masszírozta volna meg, akkor még mindig kőszikla lenne. Amikor hazajöttünk, megmutatott mindent. Megnyugodtam. Megnézte a cicimet. Nem értette, hogy miért nem lazították fel nekem. Neki 27 évvel ezelőtt ezt csinálták. Ő mutatta meg valójában, hogy hogyan lehet szoptatni, és javasolta a különböző pózokat,  nehogy letapadjon valahol a cicim. Hónaljtartás, bölcsőtartás… Most is még néha változtatom a pózokat, mert picit sebes lett. Nem nagyon, de azért a Lazolin krém életmentő volt. Lassan belejövünk mindenbe.

Volt pár nap, amikor a védőnő azzal ijesztgetett, hogy nincs elég széklete a babának, illetve nem pisil eleget. Szerinte éhezett. Az első héten annyira ráparáztatott, hogy minden este zokogásig masszíroztam a mellem. A negyedik napon beindult a tejbelövellés. Azóta fröcsköl. Bőséggel van tejem. Zorka hízik is rendesen. Nem volt még kéthetes, amikor elérte a születési súlyát. 100 grammokat eszik egy ciciből.

Milyen jó, hogy ilyen sok tejed van. A tejbelövellés pedig ilyen is lehet, amin leginkább a baba gyakori, illetve igény szerinti mellre helyezése tud segíteni, vagy ha annyira feszessé válnak a mellek, akkor a mellre helyezés előtti pici könnyítő fejés, hogy a baba jól be tudja kapni az egész bimbóudvart. Pár nap, hét alatt kialakul egy megfelelő egyensúly ennek hatására. Hogyan szoptatod Zorkát?

Mivel bőven lett tejem, ezért én csak egy cicit adok neki egy szoptatásnál. Úgy érzem, hogy jó technikával szoptatok, de még így is érzékeny a mellbimbóm, ezért jól esik, hogy több időt tud regenerálódni a mellem. Amúgy azt vettem észre, hogy ha 80 gramm körül eszik, akkor nem fáj a hasa, viszont a 100-120 gramm az már nem komfortos a számára, de nyilván amíg kéri addig nem veszem el tőle. Inkább ringatjuk, és simogatjuk a pocakját.

Anyukád sokat van veletek?

Igen. Hetente háromszor jön. Ezeken a napokon 10-től 16.00-ig itt van. Nagy segítség. Hétvégén együtt vagyunk a férjemmel, így csak kedden és csütörtökön vagyok magam. Amikor itthon van a férjem, akkor sokat segít. Megcsinálja a reggelim, vagy amíg letusolok, addig megfogja Zorkát. Nem nagy dolgok, de nagy segítséget jelentenek a számomra.

Milyen élethelyzetbe érkezett közétek Zorka?

Karácsonykor a nagypapám nagyon beteg lett. Tudtuk, hogy meg fog halni. Elmeséltük neki, hogy babát szeretnék. Tudta, hogy már nem fogja megélni, de büszke volt, arra, hogy az unokája anyuka lesz. Három hét múlva nagypapám meghalt. Nagyon megviselt. De mégsem szerettem volna az induló folyamatot leállítani azért, mert sírt a lelkem. Hét hónapig nem estem teherbe. Majd váratlanul elutaztunk Olaszországba. Az utolsó este kicsit becsiccsentve kifeküdtünk a szállásunk tetejére beszélgetni. Szóba került a baba téma. A férjem azt mondta, hogy ő már nagyon türelmetlen, és nem érti miért nem sikerült eddig. Én csak annyit mondtam, hogy az a lélek már kiválasztott minket ott fent, most csak vár egy picit, de higgye el, a nagyapám leküldi hozzánk a mi kis csillagunkat. Ahogy erről elkezdtem fantáziálni, egy hatalmas üstököst láttunk, hihetetlen nagy volt, csodaszép.

A mámoros pillanatban Bence annyit mondott: „Csillag, Szia! Szeretnénk egy kis egészséges babát!” Elnevettem magam. Azt mondta, ne nevessek, hanem én is mondjam. Hát mondtam. „Szia Csillag! Szeretnénk egy egészséges kisbabát, de akkor küldd el hozzánk, ha itt az idő.” 5 hétre rá pozitív lett a tesztem. Az a csillag Zorka volt.

Hogy érezted magad várandósként?

Nagyon szép terhességem volt. Ilyet kívánok mindenkinek. Nem voltak rosszulléteim. Picit szédültem talán, de ezt leszámítva nagyon jól viseltem, és nagyon élveztem is. Pedig féltem a hormonális változásoktól, és a saját változó tükörképemtől. De amikor, nagy lett a pocakon, olyan szépnek tudtam látni, kis csodának.

Hogyan készültetek a kis csoda érkezésére?

Fontos volt a felkészítő, amit Te tartottál. Sok önbizalmat adott. Ez volt a legfontosabb, amit minden szerdán hazavittem Tőled: Tudtam, hogy jól fogom csinálni! És közben felkészítettél, olyan lehetőségekre is, amikre nélküled lehet, hogy nem számítottam volna.

A másik fontos élmény a baba-mama kapcsolatanalízis volt. Kéthetente jártam egy hölgyhöz, az ülésekkor találkozhattam a babámmal. Egyre jobban el tudtam képzelni a babámat, és magát a szülést is. Azzal foglalkoztunk együtt, hogy hogyan lesz jó a szülés. Például el kellett képzelnem azt, ahogy letolja Zorka a válláról a köldökzsinórt, vagy elképzeltem, ahogy megsimogatom a fejét, és vezetem őt, hogy megérezze, hogy merre van a kijárat.

Megtudtam Zorkát nyugtatni, elmondtam neki, hogy a szülés neki is fájhat, de ketten meg tudjuk csinálni. Jó, hogy már a hasamban megismerkedtem vele.

Hogy indult el a nagy nap? Meséld el a szülésed történetét!

Csodálatos volt.

A terhességem alatt két parám volt. Az egyik, hogy nehogy előbb jöjjön, a másik, hogy nehogy túlhordjam. Amikor betöltöttem a 40. hetet, akkor az egyik CTG vizsgálaton már láttunk fájásokat, de én nem éreztem őket. Ekkor már kétnaponta kellett visszajárnom a vizsgálatokra. A következő ilyen alkalommal, már másfél cm-re voltam kinyílva. Azt mondta az orvos, hogy mi még este találkozni fogunk. Izgalomba jöttem, hogy akkor ez a nap lesz az, miközben terveink is voltak erre a szombatra: azt gondoltuk, hogy kimegyünk a Hajógyári-szigetre, és tényleg hatalmasat sétáltunk a kutyával, otthon ki akartam takarítani még,

és közben rájöttem, hogy ha ma szülünk, akkor inget kell vasalnom a férjemnek, mert biztosan megy majd tejfakasztóra a fiúkkal. Elindult egy erős fészekrakó ösztön, de délután négy körül még mindig nem éreztem semmit az összehúzódásokból.

Otthon összefutottunk a szomszédainkkal akik, invitáltak egy kis limonádéra minket. Lepakoltunk, átmentünk. Náluk éreztem meg a fájásokat. Volt, hogy megállítottam a beszélgetést, hogy „oh bocsi, de azt hiszem, nekem most fájásom van”. Nem értették, hogy akkor én most átmentem vajúdni…?! Vicces volt, és talán jó is, hogy az első összehúzódások közben elterelődött a figyelmem az egészről. Beszélgettünk, tök jó volt a hangulat, néha jött egy fájás, kb. 15 percenként és 15-20 másodpercig tarthattak. Megállapítottam magamban, hogy akkor ez tényleg elindult.

A nagyapám azt mondta – aki végülis Zorkához hasonlóan vasárnap született csak 1946-ban -, hogy az úri lányok, és az úri fiúk vasárnap születnek. Így amikor ezen a szombati napon elindultak a fájások, akkor tudtam, hogy aznap még nem fogok megszülni. Ez a kislány csakis éjfél után láthatja meg a nagyvilágot.

2-3 órával később sokkal sűrűbb és erősebbé váltak az összehúzódások. Megkérdeztük a szomszédokat, hogy átvihetjük-e a kutyát hozzájuk, amíg mi a kórházban leszünk. Elvállalták.

Éjfélre már egész jó ritmusa lett a vajúdásomnak. Öt percenként jöttek a fájások, és ötven másodpercig tartottak. Nagyon jó barátnőm épp abban a kórházban dolgozik szülésznőként, ahol szültem. Felhívtuk. Azt mondta, hogy még ne induljunk el, csak ha ez a folyamat két órán keresztül így halad tovább. Azt gondoltam, akkor ebből még biztosan 2-2,5 óra hátra van.

Mit csináltál ekkor? Hogyan voltál az összehúzódások alatt?

Feküdni nem tudtam, de jólesett a konyhapultra könyökölni. Jólesett lógatni a pocakom. És közben olyan érzésem volt, mintha bújkáltam volna a lakásban. Amúgy bújós vagyok, sokszor meghitt ölelésben telnek az esték, de aznap este össze-vissza járkáltam a lakásban. Olyan voltam, mint egy kiscica: hol a konyhában voltam, hol a nappaliban, hol a fürdőben. Kétszer  is letusoltam.

Próbáltam kimaxolni az otthon töltött időt, de egyszer csak olyan, erős didergés, vacogás jött rám, amin a sok-sok takaró sem segített. Viszont a melegtől nagyon izzadtam, és úgy vacogtam. A férjem ekkor azt mondta, hogy ez biztos egy jel, és induljunk el a kórházba.

Fél három környékén értünk be. A kocsiban egészen jólesett az ülés. Féltem is tőle, hogy talán elmúlnak így a fájások, de szerencsére megmaradtak. Több, mint három ujjnyira voltam kitágulva. Kaptunk egy szülőszobát. Addigra én már nagyon elfáradtam. Reggel hét óra óta voltam fent: jöttünk-mentünk egész nap, kitakarítottam a lakást, vasaltam, elvittük a kutyát kirándulni, és a fájások is nyilván kivettek belőlem.

A szülőszobán, amikor megláttam egy szoptatós fotelt rögtön beleültem, és két fájás között elaludtam benne. Négy perc alvás, egy perc fájás. A szülésznők viszont általában csak akkor jöttek be hozzánk, amikor épp aludtam, így nem vették komolyan a vajúdásomat. Miközben erős fájásaim voltak, csak akkor, amikor épp nem aludtam. Próbáltam pihenni a fájások között, és amikor ébren voltam, akkor igyekeztem tudatosan lélegezni. Több technikát is kipróbáltam, köztük azt, amiről korábban azt hittem, hogy segíteni fog, de mégsem az vált be, hanem egy légzés-benntartásos technika. Sok-sok óra alatt jöttem rá, hogy nekem így a legjobb lélegezni.

Végig a fotelben maradtál?

Nem. Bár sokáig ültem benne. Ötig biztosan. Amikor bejött az egyik szülésznő, akkor a javaslatára pózt váltottam, pedig jól esett volna egyhelyben lenni. Azt mondta, hogy jót tenne a folyamatnak a váltás, a mozgás. Igaza volt. Elkezdtem járkálni, támasztottam a csapot, átöltöztem az utcai ruhámból a hálóingembe. Fél hat körül azt javasolta, hogy menjek el tusolni. Amennyire otthon kívántam, most annyira nem. Akkor már azt éreztem, hogy nem bír el a lábam. A zuhanyzóban lévő székbe pedig nem volt gusztusom beleülni, de azt hiszem végül elmentem zuhanyozni, de erre nem is emlékszem pontosan.

Hogy viselted a fájásokat? Bence hogyan tudott ekkor segíteni neked?

A vajúdást néma csendben tűrtem. Csak annyit mondtam olykor Bencének, hogy „Ez nagyon fáj!” Ő pedig válaszolt, hogy „Tudom, de nagyon ügyes vagy!” – Nem szerettem volna, hogy a vajúdás alatt simogasson, pedig amúgy szeretem az érintést, de ott nem volt rá szükségem, viszont olyan szavakat kaptam, amiket akkor abban a pillanatban szerettem volna hallani. Így volt a legszebb.

Felfeküdtem az ágyra, az egyik oldalamon jó volt feküdni, de másikon szörnyű. Felültem, lefeküdtem, felültem, de közben azokra a korábbi ötperces fájásokra vágytam. Valahogy az ágyról mindig csúsztam. Próbáltam kitámasztani magam, de mindenhogy csúszkáltam az ágyon.

Hajnali 5-6 körül kérdeztem meg az egyik hölgyet, hogy még mennyi idő míg megszületik Zorka. Azt mondta, annyi, hogy ezt még egyszer már meg sem tudom kérdezni. Nevettem rajta, mert én bármilyen kis időben is tudok beszélni, így kérdezni is. Negyed 7 körül azt mondták, hogy annyira tág vagyok, hogy már csak a buroknak kellene megrepednie. Megkérdezték, hogy megrepesszék-e.

Ekkor már tolófájásaim voltak, de tudtam, hogy a már korábban emlegetett szülésznő barátnőm fél 7-re fog megérkezni az osztályra. Így ránéztem a férjemre, és megráztam a fejem. Mire ő csak annyit mondott: „Várunk még egy kicsit.” Bólogattam.

Tudta, hogy meg akarom várni Noémit. 6.35-kor megérkezett, én ekkor épp egy labdán pattogtam, hátha attól megreped a burok, de nem történt semmi. Félálomba ránéztem Noémire, és csak ennyit mondtam: „- Könyörgök, repeszd meg a burkom! – Jó gyere! Pattanj fel az ágyra!” Felszálltam, megszorítottam Bence kezét, és ahogy szétnyitottam a lábam, a burok magától megrepedt. Noémi így szólt: „Fél óra és megszülünk!” Olyan volt, mintha Zorka csak őt várta volna. Az égiek is így akarták.

Ekkor annyira felspanoltam magam, hogy minden álom kiment a szememből, behívták a doktornőt is. Azt kérték, hogy egy fájásra hármat nyomjak, a negyedik összehúzódásnál gátvédelemmel megszültem Zorkát. Nagyon örülök, hogy megvártuk Noémit. Pontosan meg tudta mondani, hogy hova kell nyomjak. Amit mondtál a felkészítőn, hogy érezzük meg, hogy hogy kakilunk, az a figyelem tökéletesen megmutatja, hogy hogy kell nyomni, Noémi mindig oda is tette az ujját a hüvelybemenet alsó részéhez, hogy érezzem ezt a pontot.

Égő érzés volt, amikor kijött a feje, de amikor kicsusszant a kis teste, és egyből rám tették az olyan érzés volt, mintha lebegtem volna. Alig bírtam a könnyeimmel. Bence is sírt. Olyan könnyed és szép szülés volt, hogy a szülésznő és az orvos is sírt.

6.35-kor jött Noémi. 6.40-kor repedt meg a burkom. 7.02-kor megszületett a szerelmünk gyümölcse, Zorka baba.

Hogy telt az aranyóra?

Mikor megszületett Zorka olyan volt, mintha hármasban lettünk volna, pedig ott voltak körülöttünk még. Csak néztük a Babót, ő pedig nyitogatta a szemeit. Persze nagyon fájt a vajúdás, de én ezt akkor elfelejtettem, és talán akkor fog előjönni újra, ha Zorkának testvére születik.

Mennyország feelingje volt az aranyóránknak. Két óra eltelte után Anyu bevágtatott a szülőszobára, sőt az egész családom bejöhetett. Mindenki sírt, és puszilgatott. Mindenkit olyan boldognak láttam, mint soha életemben. Csoda volt.

Ha a korábban elképzelt vajúdásodat össze kellene hasonlítani a valós tapasztalással akkor, hogy tudnád leírni a különbséget, vagy épp az egyezőségeket?

Nem tudtam előre, hogy mire számíthatok, és valóban teljesen új érzeteket hoztak a fájások. Élsportoló múltam miatt sokféle fájdalmat éltem meg, illetve volt egy komolyabb égési sérülésem is. Megedződtem. Tudtam, hogy nagy a fájdalomtűrő képességem, és azt is tudtam, hogy ez biztosan fájni fog. Sokat olvastam is róla, főleg sportolók  beszámolóit. Úgy éreztem korábban is, hogy felkészülni maximálisan erre nem lehet, így nem is akartam elképzelni, hogy milyen lesz nekem. Annyi volt a célom csak, hogy próbáljunk meg sokáig otthon maradni, és a tolófájásoknál minden erőmet odatudjam tenni.

Szerettem volna egy jó közös élményt is hármunknak, és azt, hogy ebből a helyzetből kihozzam a maximumot.

Ez így is történt.

Igen. Mondtad, hogy írjunk szülési tervet. Én nem írtam, de elképzeltem, hogy milyen szülésre vágyom. Nem szerettem volna epidurálist, viszont szerettem volna, hogy könnyű szülésem legyen, hogy a beöntés ne legyen kellemetlen. Végül minden beavatkozás nélkül szültem. Nagyon szép szülés volt, amit tulajdonképpen a szülésznőnek köszönhetek.

És magadnak. Magatoknak.

Egy kellemetlen dolog volt, de azt igyekszem elfelejteni: A méhlepény nem tudott egészben megszületni. Bent maradt egy kevés, amit ki kellett kanalazni. Emiatt kaptam antibiotikumot is, de ebből szinte nem éreztem semmit, mivel ekkor már Zorka a mellkasomon volt.

Utólag lehet, hogy jobb is, hogy így történt, mert így teljesen tiszta lettem odabent. Véreztem, de tudtam, hogy mindent kitisztítottak. Lett egy pici sérülésem, amit két öltéssel összevarrtak, de ezt sem éreztem igazán.

Utána egy kétágyas szobába kerültetek. Hogy teltek ott a napok?

Úgy érzem kissé hiányosan. Szerencsésnek éreztem magam, hogy zavartalan szülésem volt. Viszont nagyon fáradt voltam, és miután megkaptam a szobát próbáltam pihenni egy kicsit, hiszen egész éjszaka alig aludtam, közben jöttek mentek az orvosok. Az első éjszakára szerettem volna leadni őt a csecsemősöknek. Lehet, hogy ciki, de azt éreztem, muszáj aludnom egy picit, ahhoz, hogy legyen tejem, hogy kiegyensúlyozott legyek, és hogy a legjobbat adhassam Zorkának.

Ja ez tényleg tök ciki igény… Ki ne akarna pihenni egy ilyen nap után?! Fontos, hogy a babával folyamatosan együtt legyen az anyukája, de az is, hogy pihenni tudjon.

Nem olyan segíséget kaptam bent, mint reméltem. Sokan kérdezték, első babám? És miután büszkén mosolyogva bólogattam, kimentek a szobából. Nap közben az egyik csecsemős a kérésemre megmutatta a pelenkázást, de nem mondanám, hogy el tudtam sajátítani. A kisbabám picike volt és törékeny. Estére átpelenkázva, tisztán kérték a nővérszobába Zorkát. Ott álltam felette, ő sírdogált, én pedig el voltam bizonytalanodva, hogyan csináljam jól, ha csak egyszer láttam. Begurítottam a kocsit a nővérekhez, és segítséget kértem. A reakció kissé sem volt empatikus, teljesen le voltam döbbenve. Türelmetlenül, és ingerülten szólt hozzám a legidősebb hölgy. Szerencsére ezután kaptam kedves szavakat is, egy másik hölgytől, illetve Ő megmutatta nekem, amit kértem. Mégis szomorúan lépkedtem vissza a szobámba, nulla önbizalommal, ráadásul izgultam a kisbabám miatt is.

Reggel láttam, hogy valami csöpög a cicimből, gondoltam, hogy az előtej lesz, hiszen olvastam is róla a Tőled kapott kis füzetben hajnalban. Az egész cicim kemény lett.  Elmentem a nővérekhez, megkérdezni, hogy milyen testhelyzetek vannak, amik segíthetnek a szoptatásban. Tudtam, hogy mit kell csinálni, mert a füzetben ez is benne volt, de mégsem tudtam, hogy hogyan tegyem Zorkát a cicimre.

Az aranyórában segítettek rátenni, de akkor hanyatt fekve voltam, ő meg hason fekve. Épp, hogy csak cuppogott rajta. Nem volt tapasztalatom egy klasszikus bölcső fogással  vagy egy hónalj tartással, hiszen első babámnak adtam életet, és hiába volt meg elméletben a szoptatás, a gyakorlatban ez egy nehéz dolog. Főleg először.

Nagy nehezen odajött valaki, és megmutatta. Rá is kapott Zorka a cicimre, de még mindig olyan volt, mintha csak cuppogna rajta. Azt mondták ez teljesen normális. Megnyugodtam, de közben leszakadtak a melleim.

Talán emiatt mentél haza nagyon kemény cicikkel. A cuppogás nem az igazi. Ahogy a felkészítőn is mondtam talán az ikonikus mondatot: nem nyamnyam, vagy cupcup, hanem HAAAM! Az lesz a jó mellretapadás. Jól jött volna egy laktációs tanácsadó segítsége.

Igen, ehelyett egy ortopéd szakember jött be, szülés utáni regenerálódásról beszélgettünk hosszasan. Négy óra alatt megszültem a gyerekem, lehet, hogy sérült valamim, de egy nappal a szülés után sokkal fontosabb dolgok vannak, mint a csípőm, vagy a bármilyen esetleges ortopéd sérülés.

Az utolsó nap odaadták a zárójelentést, hogy írjam alá, és mehetünk is haza. Legközelebb már csak a takarító néni jött be, aki azt az utasítást kapta, hogy fél óra alatt takarítson ki. Ott ültem pizsamában az ágyon pislogtam, mert azt se tudtam, hogy hogyan kell felöltöztetni a gyerekem. Minden bent volt hozzá a táskában, de jó lett volna, ha valaki odajön, és megfogja ebben a helyzetben a kezemet, majd elbúcsúzik tőlünk.

Ehelyett arra kértek, hogy a kis kocsit toljam nekik vissza, ha betettem a gyerekem a hordozóba. (És ezt az információt a szobatársamtól kaptam) Nem értettem, hogy hogy fogok tudni így hazamenni. Közben hívogatott a férjem, hogy ő már vár ránk, de a szobába nem jöhetett be. Nagyon gyors volt az egész, pakoltam ki a nagy cuccokat a folyosóra, miközben szaladgáltam jobbra-balra.

Úgy éreztem nagyon hamar el lett engedve a kezünk. Bár vágytam haza, mégis volt bennem egy félelem, hogyan fogom ezt mind jól csinálni, ha hazaérünk. Szülés után sokkal érzékenyebbnek éreztem magam, mint eddig bármikor életemben.

Hiszen mostmár a legfontosabb a világon ez a kicsi lány, aki alig volt 2 napis, 3 kiló, én pedig utoljára 4-5 éves koromban pelenkáztam, öltöztettem, fürdettem egy Babyborn babát…

Hogy teltek az első hetek otthon?

Most volt vasárnap kéthetes Zorka. Ebben a két hétben ismerkedtünk meg egymással. Felismertem, hogy mit jelentenek a különböző sírásai: amikor OÁ-zva sír, akkor éhes, amikor gurgulázva, akkor fáj a hasa, amikor kicsit nyűglődik, akkor hiányzom neki, és azt szeretné, hogy ott üljek mellette, és ringassam. Sokat tanulunk, és Bencével egymást is jobban megismerjük. Azt mondta, hogy nem is gondolta, hogy ilyen türelmes tudok lenni, én pedig nem gondoltam, hogy ő ilyen gondoskodó.

Szép, de nehéz is ez az időszak, sokszor nem tudjuk, hogy mi a legjobb döntés, de éppen ettől szép is. Pár hónap múlva már visszafogom sírni ezeket a pillanatokat. Akkor is csak puszilgatnám, amikor sír, hogy milyen jó, hogy itt van, hogy egészséges. Olyan jó érezni az illatát, a bőrét. Sosem voltam ilyen boldog, és ilyen fáradt, de inkább a boldogságot emelném ki, nagyon finoman ringató érzés. Csodaszép! Egész nap nézegetem. Majd küldök képet róla. Földöntúli élmény. 16 napja lebegek.

Ha az eddigi tapasztalataid alapján össze kellene állítanod egy listát, hogy mit vigyen magával egy hamarosan szülő nő, hogy ilyen lebegős legyen majd, akkor mit tennél rá?

Mi otthon hagytuk a zenét, pedig jól jött volna, szóval javaslom a kismamánál legyen olyan zene, vagy csak egy szeretett dal, amit szívesen hallgat. Vagy egy tárgy otthonról, ami fontos számára.

És legyen nála bizalom. Bízzon meg abban, hogy a férje pontosan tudni fogja, hogy hogy kell viselkedni, hogy miket kell mondania, hogy hogy kell megérintenie. És bízzon abban is, hogy ő maga tudja, hogy mit kell tennie, és jó döntést fog hozni az adott szituációban.

Bízzon a babájában. Tudom, hogy még csak ezek után ismeri meg a kismama és a baba egymást, mivel még nem találkoztak. De így is bízhat benne, hogy meg fogják segíteni egymást. Ez a bizalom a legfontosabb a szülés alatt.

Számomra nagy segítség volt, hogy a barátnőm volt a szülésznő. Biztos vagyok benne, hogy sikerült volna mással is Zorkát a világra hozni, de ilyen könnyen a kitolási szakasz nem ment volna senki mással. Itt is fontos volt a bizalom. Hogy tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Fontos volt, hogy az orvost is megismertem korábban az utolsó CTG vizsgálaton. Összetegeződtünk, szimpatikusak voltunk egymásnak. Minden erre a bizalomra épült.

A „Csillag, Szia! Szeretnénk egy kis egészséges babát!” – Réka mesél Zorka születéséről bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Hazaérkeztek a lányok?

Igen. Tegnap. Ma már volt nálunk a gyerekorvos és a védőnő is. Mindenki beköszönt. Nagyon cuki baba. Olyan gyönyörű. Nulla elfogultság nélkül mondom. Tényleg. Honnan kezdjük?

Legelőről. És a Te történeted nem Esztivel, hanem Mátéval, a 12 éves fiad születésével kezdődik.

Máté koraszülött volt. 31. hét végén született. Ott úgy érezte, hogy elég volt bent, és kirúgta a ház oldalát.

Elfolyt a magzatvíz. Három nappal később született meg a Jánosban császárral. Így maga a szülésélmény nekem nem volt meg. Mivel lemaradtam erről az eseményről, később valahogy pótolni akartam. Fotós vagyok. Mindent fotóztam már, ami ember. Portrét, esküvőt, temetést is. Szerettem volna szülést is fotózni. Volt egy pár, akik felkértek rá, hogy ott legyek fotósként az otthonszülésüknél. Mivel jó kapcsolatunk volt, igent mondtam.

Nagy élmény lehetett.

Az volt, de a hiányt nem tudta pótolni. Volt egy nagyon szép íve a fotósorozatomnak, de nem lett produktum. Hat órás vajúdás után be kellett menni a kórházba. Ott született meg a baba. A kismama nem tudta elengedni a babáját, az okát ne firtassuk… Abban az időben volt a válásom. Én is az elengedésen dolgoztam épp, ahogy a kismama a szülésében. Jó, hogy ott volt számomra pajzsként a gépem. Ott is voltam, de igyekeztem védeni magam. Így is három napig nem aludtam utána. Nagy hatással volt rám az a nap. Sok dolgot megmozgatott bennem.

Két fél-élmény után jött Eszti. Nem könnyű rajttal indultál.

Így, hogy nem bújhattam a gépem mögé, más volt a helyzet. Hiszen most én voltam ott, aki foghatta Gréta kezét. Kíváncsi is voltam. Nem szoktam rosszul lenni a vértől, bár egy picit tartottam az eseménytől.

Hogyan indult be a szülés?

Egy pénteki napon voltunk nálad a felkészítődön egy héttel a szülés előtt. Jó volt, hogy elindult a lelki rákészülés, az aklimatizáció, mert egy héttel később Grétának menstruációhoz hasonló fájásai lettek szombat hajnalban.

Akkor jött az első beszarás. Még össze se pakoltunk. Hajnali ötig Gréta is és én is felválta szaladgáltunk a wc-re. Közben gyorsan összepakoltunk.

De az időzítés mégis szuper volt.

Nagyon. Grétának megvolt a bemutatója (Gréta ruhákat tervez – a szerk.). Szombaton a nagyszülőkkel találkoztunk. Hetek óta toltuk az utolsó pocakos fotók elkészítését. A hétvégén azok is elkészültek. Eszti úgy érezte, ha minden kész, akkor jöhet is Ő. Az első hajnali derékfájásoknál volt időnk és lehetőségünk összepakolni. Persze azért volt bennünk aggodalom, hogy mi nincs vajon még a csomagban.

Nagyon pánikoltál?

Igen, de akkor hajnalban legalább lement a nagyja. Reggelre pedig rápihentünk. A fájások pedig elmúltak. Jó volt, hogy becsengetett Eszti. Olyan volt, mint az otthonunknál a bejárat. Két csengő van, külső kapu és a lépcsőház. Ez volt a külső kapus csengetés. Dr. Google pedig most is segített. Tudtuk, hogy ebből bármi lehet. El is múlhat, szülés is lehet belőle. Lenyugodtunk és figyeltünk. Én még elmentem gyorsan vásárolni Mátéval együtt, aki épp nálunk volt ezekben a napokban. Délután újra indultak a fájások. Kértük Gréta barátnőjét, hogy jöjjön segíteni nekünk. A közelbe lakó barátunk, Géza pedig a hiányzó apukás-készletet vette meg. Az valahogy csak kimaradt a vásárlós körünkből…

Közben átgondoltuk, hogy hol legyen Máté ebben a helyzetben. Végül is maradt nálunk. Tudtuk, hogy Géza is, és Gréta barátnője is ott lehet vele még este.

Máté hogy érezte magát, mit észlelt a történésekből?

Az éjjeli akciót nem érzékelte. Jó alvó. Délelőtt Gréta ki se mozdult a szobából. Aztán Máté jött velem délelőtt vásárolni. Utána visszahúzódott a szobájába. Átbeszéltük, hogy mi történik épp és hogy mi fog történni.

Gréta, hogy viselte ezeket a fájásokat?

Alapvetően feküdt. Kereste a kényelmes pózt. Fájdalmas fájások voltak ezek már. Ekkor már a nőgyógyász is rábólintott, hogy menjünk be a Jánosba, maximum hazaküldenek.

Ekkor jött meg Géza a szettel. Volt már tapasztalata ilyen téren. Vitt már vajúdó anyukát kórházba, de az akció kellős közepe őt is meglepte. Gréta már görnyedve állt a folyosón. Fotó is készült róla. Örök emlék marad. Elindultuk. Endre pedig picivel később visszament Mátéhoz. Pedig nem is kértem erre, nem volt hozzá agyam. Túlteljesítettek. Nagy segítség volt számomra, hogy figyeltek Mátéra.

Mi várt Titeket a Jánosban?

Ugyanaz a folyosó, mint 12 évvel ezelőtt. Grétát bekísérték, én kint maradtam. Húsz percet várakoztam. Volt időm felidézni az emlékeket. Írtam Gézának, hogy mi a helyzet, ők is küldtek képet a pizzázó Mátéról. Nyolc körül lehetett. Egyszer csak kijött a nagyon kedves doki-nénink (már korábban áradoztak róla ismerőseink) és mondta, hogy a folyamat elindult. Ment is mindenkinek a kör-sms. Kérdezték hoztem-e papás-készletet. Hoztam… Felöltöztem. Bementünk a szülőszobára.

Innentől volt ismeretlen számodra a terep.

Igen, de igyekeztek segíteni nekünk. Nagyon profi volt mindenki. Most is, és amikor Máté született akkor is. A PIC-en is nagyon cuki volt már akkor, 12 éve is mindenki. A felnőttek mellékágon vannak, de a gyerekekkel nagyon kedvesek.

Fél 10 körül elkezdtek erősödni a fájások. Durvult a story. Az első zuhany kudarcba fulladt. Valahogy csak hideg víz jött, de később segített a szülésznő meleget csinálni. Gréta utána alapvetően feküdt, bár valamennyit azért mozgott is. Volt egy labda, néha arra helyezkedett.

Mivel nálad kipróbáltuk, tudtuk, hogy mi működik: kapaszkodott belém és csak lógott, én pedig hátulról masszíroztam a hátát, és néha csak úgy jöttünk-mentünk.

Te, hogy láttad kívülről magatokat?

Izgultam. Nem tudtam, hogy Gréta, hogy fogja kezelni ezt az egészet. A szülésznő nagyon jó fej volt. Javasolt technikákat. Gréta az elején eléggé feszült volt fizikailag. Lehetett látni rajta, hogy kezd fáradni. Mondta is, hogy fárad és, hogy nem tudja, hogy meddig lesz ez így jó. Akkor merült fel benne az epidurális lehetősége. De a szülésznő is látta, hogy a végére érünk fájdalomcsillapítás nélkül is. Gréta is megnyugodott, amikor bebiztosította magát. Csak a tudat kellett számára, hogy akár kaphat is ilyen jellegű segítséget.

Már 2-3 órája voltunk a sűrűjében, amikor egyre csak erősödtek a fájások, de volt egy pillanat, amikor egyszer csak azt mondta: „Beleveszem a levegőt a fájásba.”

Persze előtte is ügyesen csinálta a légzést, de akkor még volt benne valami feszültség a fájások alatt. De ezen a ponton lecsendesedett, és elkezdte a légzését figyelni, és belelazulni. Itt már nem beszélt hozzám.

Ült félig törökülésbe tett lábbal és csak meditált. Lement zenbe. Közben azért irányítgatott, hogy mit kér.

Ahogy mesélted, pont úgy volt: Először még beszédesebb volt Gréta, de aztán minimalizálódott a kommunikáció.

A „légyszi drágámból” csak legyintések maradtak. Kézjelek az ivásra, a legyezésre, szőlőcukorra.

Én pedig csak csináltam, amit kellett. Vicces lett volna reklamálni a stílus miatt… Közben aggódtam is, mert egész nap nem evett. Csak kora délután evett spenótot, de ekkor már tizenegy körül jártunk. Attól féltem, hogy elfogy az ereje. Banánt nem kért, csak szőlőcukrot.

Egyszer csak befordult és teljesen átalakult fejben. Megszűnt a reakciója a fájásokra. Lehetett látni a CTG-n is, hogy jön a fájás, de nem volt kifelé látható reakciója. Mindent befelé intézett. Közben varázsolt a kezeivel. Boszorkány. És olyan is volt, hogy teljesen csend volt. Csak a légzését hallottam.

Közben megbeszélte Esztivel, hogy s mint lesz a dolog. Várták együtt, hogy repedjen a burok. Mindeközben a hátán feküdt. Az esett jól számára.

Közben azt is mondogatta, hogy „A fájdalom jó.”. És valóban nem látszódott kívülről, hogy fájna neki. Pedig biztosan fájt, csak valahogy átalakította magában.

A burkot mikor repesztették meg?

Tizenegy körül. De már előtte erős fájásai voltak. Kétszer a vállamba is boxolt. Éreztem, hogy kezd durvulni a helyzet. Nyilván nem vettem magamra.

Szóval várni kellett picit a doktornőre (épp műtött). Amikor megjött, átbeszéltük, hogy mi fog történni. Majd megnyomta picit a burkot és abban a pillanatban slutty. Kirobbant a magzatvíz. Mentünk tovább. Jött lejjebb a baba.

Két megjegyzésből derült ki számunkra, hogy ha eddig fájt, akkor most még jobban fog. Én akkor már nem izgultam. Úgy láttam, hogy Gréta elképesztően jól viseli az egészet. Teljesen kész voltam tőle. Én pedig csak kiszolgáló személyzet voltam. Két fájás között jött a víz, a szőlőcukor, víz.

Ahogy mesélte nekem Gréta azért egyszer el is kellett kapnod.

Igen. Meglepő volt. A burokrepesztés után ülő helyzetben volt. A méhszáj ekkor már nem látszódott, de a baba még nem volt eléggé lent, ezért az álló helyzetet javasolta a szülésznő. Ettől valóban lejjebb ereszkedett Eszti. Viszont ez volt a legfájdalmasabb pont Gréta számára. Az első után feladta. Fekve szerintem bármeddig bírta volna. Vissza is feküdt.

Előtte korábban volt már, hogy megkérdezte, hogy még mennyi idő lehet hátra. Egy óra hangzott el.

Azt gondolta Gréta, hogy biztosan nem bírja ki. Bíztattam, hogy már másfél órája ebben az állapotban van, tuti, hogy ki fogja bírni. Akkor erre nem válaszolt, csak belemerült.

Ezek azok a mondatok, amik egy szülés sorsát el tudják dönteni. Ha valaki kap egy ilyen jellegű támogatást, megerősítést, attól nagy erőt kaphat. Ez a nagy fájás már tolófájás volt?

Igen, ez már az volt. Az állás után háton próbálkoztak aktív nyomással. Részletesen elmondta a szülésznő, hogy mit kell csinálni. Nem működött. A harmadik negyedik ilyen nyomásnál nagyon elfáradt. A szülésznő profin látta, hogy ez így nem fog menni. Leült Gréta mellé a kis sámlira – pedig már azt hitte, innen gyorsan megleszünk –  és közölte, hogy ő innen már nem megy ki, amíg nem lesz meg Gréta. Profi volt.

Technikát váltottak. Azt kérte a szülésznő, hogy ha jön a fájás csak engedje el magát. Az első ilyen fájásnál volt egy önkéntelen nyomása. Rögtön mondta a segítség: EZ AZ! Ezt kell megtartani.

Amikor jött a fájás, akkor ezt csinálta folyamatosan. Bele se szólt a szülésznő utána, csak szemlélte az eseményeket. És Eszti jött. Fél egy körül lehetett, amikor megjelent a pihés feje. Én pedig fogtam Gréta fejét, kezét. Szorított. Ennyit tudtam tenni és azt, hogy ott vagyok vele.

Amikor kinn volt Eszti feje, akkor volt egy nagy szünet. Az előtte lévő periodikussághoz képest hosszú idő telt el. Mindenki csak várt. Ekkor került sor a gátmetszésre. Gréta rákészült a következő összehúzódásra, megvárta a csúcsát és tolt. Utána már csak két nyomás volt és egyszerűen kirobbant a baba. Fantasztikus volt látni. Felemelték. Mellre rakták, sírdogált. Elvágtam a köldökzsinórt.

Kis csoda.

Igen. A szülésznő és az orvos is azt mondta, hogy számukra is nagy élmény volt ez a születés.

Ahogy kint volt Eszti Gréta rögtön röhigcsélni kezdett, hogy van egy gyerekünk. A második mondata már tipikus Grétás volt újra.

Jó lehetett újra visszakapni őt.

Igen, bár amit én érzékeltem belőle az az, hogy a felépülő fáradtságból, fájdalomból összerakott egy képet magának. Hős volt. Nincs rá jobb szó. Ennél jobban nem sikerülhetett volna Eszti születése. Semmi komplikáció nem volt. Még csak szúrni sem kellett a burkot. Egy egyszerű nyomásra repedt meg. Gréta profi volt. És ez nem mázli. Menetközben pakolgatta össze a tőled kapott infókat a szülésznőtől kapottakkal. Ezt a kettőt összefésülte és beleállt. Ja és varázsolt is hozzá egy picit. Gréta levezényelt mindent, és kinyomta ezt a gyönyörű babát. Csak a csodálás maradt.

Úristen, de gyönyörű! Teljesen kész vagyok! Olyan gyönyörű szája van.

Az előzmények miatt hatalmas katarzis lehetett számodra.

Igen. Két lehetőségem is lett volna rá, hogy megéljem. Máté születésénél és a szakmai utazásnál is. De a szülés pillanata, amikor a baba világra jön, az nem volt meg, pedig nagyon kíváncsi voltam rá, vágytam rá. És most a saját kislányom adta meg ezt nekem. Minden tökéletes volt.

Azután gondolom Te is szembesültél a hülyekovid-protokoll-lal.

Igen. Egy órát maradhattam bent a szülőszobán, utána még egyet kettesben voltunk Grétával. Majd engem kiraktak. Viszlát Apa! Álltam döbbenten a folyosón, hogy még csak egyszer hagy öleljem meg és bújjunk össze újra. Hajnali öt lehetett. Hazamentem. Tettem-vettem.

Betakartam Mátét, és lefeküdtem aludni.

Olvasd el Gréta és az kísérő orvos Dr. Tilli Fanni történetét is!

A Beteljesülés a Jánosban – Eszti szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Elindítottam a felvételt, vigyázz!

Ok, akkor elmesélem, mi volt. De minden nagyon gyorsan történt ám. Nem is volt idő ráparázni. Nem jött el az az idő, amikor már minden nap kérdezgeted, hogy mi van már, mikor jön. Most már tudom, hogy ez így fantasztikus volt.

Előző héten pénteken még nálam voltatok szülésfelkészítőn.

Épp időben. A következő héten pedig megvolt az összes kötelező munkaköröm. Ruhát tervezek. Bemutató volt sajtó-eseményekkel. Mindenkinek mondtam, hogy ez a kilépő bulim, utána már pihi van.

Mondjuk nem sokat pihenhettél…

Valóban felgyorsultak a történések. Szombaton volt egy családi esemény, ahol Milán, a férjem – aki amúgy fotós – megcsinálta az utolsó pocakfotókat. Aznap éjjel arra ébredtem, hogy iszonyatosan erős menstruációs görcseim vannak. Hasmenésem volt és hányingerem – as you know, hiszen mondtad pénteken… Csak lent fájt, épp, mint egy menstruációs görcs, de azért erősebb volt annál.

Ránéztem Milánra és így szóltam:

„Ugyan nem tudom, mik ezek, de szerintem pakoljunk össze… „, mert, hogy akkor még nem volt összekészítve a kórházi csomagunk. Közben felváltva jártunk a klotyóra. Bestresszelt ő is, hogy szülünk.

Összepakoltunk éjjel. Nézegettük, hogy milyen sűrűn jönnek a fájások. Akkor még teljesen random érkeztek. Reggel fél nyolcig jöttek folyamatosan, majd elcsendesedtek. Pedig az éjszaka végét már törökülésben töltöttem, annyira fájt. Támasztottam a fejem és két fájás közben aludtam öt percet, tíz percet, attól függően, hogy hogyan jöttek az összehúzódások. Közben próbáltam a fájásokat elviselni. Utólag tudom, hogy ezek a fájások semmik nem voltak, ahhoz képest, amik később érkeztek.

Reggel felhívtam a nőgyógyászomat, hogy izgi éjszakánk volt. Kikérdezett. Mondtam, hogy más nem történt a fájásokon kívül, azaz a magzatvíz nem folyt el, elvben a nyákdugó is a helyén volt. Mivel épp gyengültek a fájások ezért azt tanácsolta, hogy maradjunk otthon, mert ez még két irányba mehet. Vagy lassan abba marad, vagy visszajön és erősödni fog. Ebben az esetben szülés lesz. Ha így fog történni, akkor pihennem kell, mert fárasztó nap jön. Így egész délelőtt pizsiben nyomultam otthon, pótoltam az éjszakai kimaradt alvást.

Mikor indult el újra a folyamat?

Vasárnap napközben kettő körül tértek vissza a fájások. Egyre jött feljebb, már az egész pocakom fájt, és persze a derekam és a hátam is. Öt óra felé újra felhívtam a nőgyógyászt, hogy ez már nem olyan, mint éjszaka. Mert komolyabbak és rendszeresebbek. 5-6 perces fájások voltak. Majd sűrűsödtek három percesre. Akkor már hétrét görnyedtem.

Amikor elmondtam az orvosomnak, hogy csak öt percre lakunk a kórháztól, azt javasolta, hogy csak akkor menjünk be a kórházba, ha már 2-3 perces fájások vannak, amik már legalább egy percig tartanak.

Újra átnéztük a csomagot és akkor szembesültünk vele, hogy nincsen papás-szettünk. Nem bíztam abban, hogy a kórházban biztosan van automata, ezért ezen a ponton két barátunkat is riasztani kellett.

A szomszédunkban lakó haverunkat megkértük, hogy vegyen a Mammutban a gyógyszertárban apás-szettet. Géza nem értette pontosan a helyzetet. Elment, megvette. Gondolta, hogy utána feljön dumálni, kávézni, megbeszélni a baby shower bulim részleteit. Amikor fél hét körül megjött akkor szembesült vele, hogy mi történik.

Én már fel voltam öltözve, indulásra készen a cuccokkal, napszemüveggel a fejemen vártam, hogy mehessünk. Ő meg jött volna be dumálni. Sokkot kapott, amikor rájött, hogy épp szülünk.

És ki volt a másik barát, aki felétek indult?

Az egyik barátnőmet Pusztazámorról riasztottuk, mivel Milán fia, Máté ezen a héten velünk volt. Bár ő mondta, hogy 12 évesen mindent megold. Nem akart elmenni a Nagymamájához. Azt mondta, hogy ő lefekszik egyedül aludni, Milán meg úgyis haza ér éjjel valamikor, de ha nem, akkor majd elmegy egyedül iskolába. Számunkra megnyugtatóbb volt, hogy volt vele valaki.

Ez az időszak már az aktív vajúdás időszaka. Hogy bírtál egyáltalán elmenni a kocsihoz?

Hét óra körül mentünk végül be. Minden egyes lépcsőfordulónál fájásom volt. Meg kellett állnom mindig. Meglepődtek a Jánosban. Nem értették, hogy mit keresek ott. Május 30-ra voltam csak kiírva. Mondtam, hogy egyeztettem a nőgyógyászommal és az ő javaslatára indultam el. Kérdezték, hogy ki ő. Bevallottam, hogy nem ottani doktor. A Jánosba nem jutottam be. Ezért kénytelen voltam a sajátommal egyeztetni. Nagylelkűen megvizsgáltak azért és közben kérdezgettek:

–  Első baba?

– Igen.

– Hány percesek a fájások?

– Nem akartam korán bejönni, ezért megvártam a 2-3 perceseket.

Nagyon jó fej szülésznőm lett. Ő volt a kulcs, és a te szülésfelkészítőd. Az orvos is nagyon jófej volt. Nagy szerencsém volt velük.

Kik ők?

Mártfay Böbe és dr. Tilli Fanni. Nagyon cukik voltak. És volt még egy asszisztens, akit szintén Fanninak hívtak. Hárman voltak bent, és nagyon jók voltak így együtt is.

Amikor megvizsgáltak csodálkozva tapasztalták, hogy már kétujjnyira ki vagyok tágulva. Mégis felmerült bennük, hogy ha nem lakom messze, akkor akár haza is mehetek. Én már igazán nem szerettem volna autókázni, annyira nem voltam már jól. „Akkor borotválunk, CTG…”

Lassan az állami kórházakban minden kismama hozzászokik, hogy nincsen választott orvosa. Sikerült hamar egyeztetni az álláspontokat életed új szereplőivel?

Rögtön megkérdezték, hogy van-e szülési tervem. A fejemben volt, de mivel csak későbbre vártuk Esztit, így leírva nem volt semmi gondolat. Így szóban mondtam el a tervem. Azt, hogy szeretnék természetes úton szülni, és csak akkor szeretnék bármilyen beavatkozást, ha az orvosilag indokolt. ebben az esetben nyilván nem írom felül az orvos döntését, ekkor beszéljük majd meg, hogy mi fog történni. Elmondtam, hogy nem szeretnék oxitocint egyáltalán. Az epidurális érzéstelenítést nem zártam ki. Azt gondoltam, hogy ha annyira fáj, hogy nem bírom, és még kaphatok, akkor lehet, hogy kérni fogok. Mindent bekészítettek „just in case”.

A gátvédelem is szóba került?

Igen. Felajánlotta a szülésznő, hogy hoz olajat és segít benne. Megpróbál mindent elkövetni, hogy ne legyen gátmetszés, de ha úgy látják, hogy repedne, akkor vágnak. Végül vágtak is egy picit. De tényleg rögtön elkezdett masszírozni és végig nagyon odafigyelt rám.

Milán mindeközben Veled volt?

Nem. A jó magyar rendszer szerint, épp, amikor kellett volna nem volt ott. Azért is örültem, hogy velem jön, mert ő minden kérdésre tudja a választ. Csakhogy itthon kiültetik az apukát a folyosóra, hogy várjon kint egy félórát. Fogalma sem volt, hogy mi történik velem. (Persze közben minden ismerős nála érdeklődött, hogy mi van. Ő pedig semmit sem tudott mondani.)  Ültem a 2-3 perces fájásaimmal CTG-vel a hasamon és az összes papírmunkát nekem kellett megcsinálni. Mondták is:

„Nyugi Anyuka! Fájás közben nem kell beszélni.”

Akkor már két fájás között sem tudtam sokat beszélni, nem hogy közben. Aprólékosan kikérdeztek: Mi lesz a neve? Első terhesség-e? Ki hol lakik? Nyolcvan féle papírt kellett kitöltenem és aláírnom. Vicc volt. Mivel este volt és nyugi is, igyekeztem én is nyugodtan felfogni azt, ami történik épp: hogy két héttel hamarabb ülök a szülészeten. Közben igazán nem voltam ideges a papírok miatt, de utólag vicces, ahogy próbáltam a fájások között okosan válaszolni a kérdésekre.

Kaptunk egy szülőszobát. Kádas, zuhanyzós, tök jó szoba volt. Mikor elfoglaltuk volt bennünk némi bizonytalanság, hogy most akkor mit is kellene csinálnunk. Milán javasolta, hogy ugyanazt, amit otthon csinálnánk.

„Ok, akkor én most eszem.”

Régen versenytáncoltam. Akkor ismertem meg a saját működésemet. A versenyek előtt nem bírtam enni, de a verseny közben már tudtam, hogy ennem kell csokit, banánt, mindenfélét, hogy legyen energiám. Eddig a pontig – így a szülés közben is –  alig tudtam enni valamit. De most azt gondoltam, hogy jöhet minden két fájás között. Milán adogatta a falatokat. Mindig szóltam, amikor jött a fájás, hogy most ne, most igen, most jöhet…

Bejött a szülésznő. Rátett a CTG-re. Rám nézett, és azt mondta:

Gréta, ez így nem lesz jó. Kapkodod a levegőt. Ahhoz, hogy szépen menjen ez a story, ahhoz egy átlélegzett test kell, ami tele van oxigénnel. Erre van a babádnak is szüksége. Amit Te magadhoz veszel, ő annyit kap. Nyugodt babára és nyugodt anyukára van szükségünk.

Segített a megfelelő légzés kialakításában?

Igen. Mondta, hogy hogyan lélegezzek. Mélyen be, le a tüdő aljáig, bent tartod egy picit és nagyon lassan kiengeded. Megértettem. Jóváhagytam. De nem ment. Elkezdtem, de sehogy sem sikerült. Amikor később bejött és látta, hogy ez így nem pont az, amire gondolt, akkor felajánlotta, hogy menjek el zuhanyozni, mert a meleg víz jót fog tenni. Beültem a víz alá, és tényleg nagyon jó volt. Épp akkor kellett beülnöm oda. Melegítette a hátamat a víz. Ellazultam. Persze az idő haladt előre, a fájások is erősödtek.

Ekkor jöttem rá, hogy ez az egész csak akkor fog menni, ha elkezdek a légzésemre koncentrálni. Előtte azt gondoltam, hogy varázslás lesz majd a megoldás. Nyilván transzba esek. Mondogattam, amit Te is mondtál, hogy a fájás jó, a fájás a barátom, minden jó. Ezeket mantráztam, és közben próbáltam lassan lélegezni. De egyszer csak azt éreztem, hogy ez így túl sok energiát visz el.

Leültem és ráéreztem, hogy ezt egyféleképpen tudom végigcsinálni, ha csak a légzésemre koncentrálok. Valahogy kizártam a külvilágot.

Persze mindent érzékeltem. Láttam Milánt, ahogy nyomkodja a telefonját, küldi a képeket, mindenkivel kommunikál, de egyáltalán nem érdekelt. A szülésznő és az orvos is bejött időről időre. Mindig mondták, hogy mit kell csinálnom. Oda se néztem, de csináltam.

Próbáltam nem kiesni ebből a ritmusból, hogy beleveszem a levegőt a fájásba. Amikor jött a fájás iszonyatosan teleszívtam levegővel a tüdőmet. Lazított. Benntartottam és nagyon lassan kiengedtem. Ezt csináltam, amíg fájt. Csak erre koncentráltam.

A burokrepesztésig, ami legalább két óra volt semmi mást nem csináltam, csak ezt. Ültem a szülőágyon és lélegeztem. Mindenki tök kussban közlekedett körülöttem. Látták, hogy mit csinálok. A szülésznő, amikor bejött odajött és odasúgta:

Nagyon jól csinálod, csak így tovább. És kiment…

Milán tudott segíteni?

Igen. Kézjelekkel kommunikáltunk. Meg volt a kézjel a vízre és a legyezésre. Amikor épp nem kellett, akkor csak egy királynői legyintéssel jeleztem, elég. Hozzám se szólt. Tökre vette az adást, hogy most erre van szükségem. Némán odaadta a vizet, elvette, odaadta a szőlőcukrot, elvette. Legyezett, abbahagyta.

Mikor történt a burokrepesztés?

Tizenegy körül lehetett, amikor javasolták a repesztést. Picit vártunk azért. De lehetett látni, hogy minden jól alakul, hogy behelyezkedett a baba és el is kezdett forgolódni. Konkrétan látszott a hasamon, ahogy csavarodott bent. Mondták is, hogy nézzem meg magam is, hogy most épp, hogyan mozdul. Nagyon cuki volt. A kiscsaj bent úgy csinálta a dolgát, mint a kisangyal.

Milyen érzés volt a burokrepesztés? Mi történt azután?

Hozták a kacsát. Elmondták, hogy egy kis tűvel megszúrják a burkot és ki fog folyni a magzatvíz. Nem épp így történt.

Milán csak ennyit mondott: WOW!

A doki csak meg akarta nézni, hogy mi a szitu. Épp, hogy hozzáért, és akkor kirobbant belőlem a cucc. Mindenki nyakig magzatvizes lett. Még én is láttam, pedig én vízszintesen voltam akkor már.

Csak azt az egyet felejtették el mondani, hogy utána sokkal durvábbak a fájások. Az a kispárna tompít, amíg ott van. De egyszer csak nekicsúszott a gyerek a mindenemnek. Onnantól kezdett el hard core lenni a dolog.

Oh, és én sem beszéltem erről Nektek?! Ok, tudom, nem elég mindenre 120 perc… Hogyan tudtad kezelni ezt a változást?

Innentől kezdve még jobban oda kellett figyelnem arra, hogy csak a légzésemre koncentráljak. Tudtam, hogy, ha ezt elengedem, akkor nem tudom végigcsinálni. Ha szétesek, akkor még egyszer nem tudom összetenni magam. Tudtam, hogy nem szabad elfáradnom, vagy bepánikolnom.

Amikor nálad voltunk, akkor volt egy lufis gyakorlat. Sokkolt, hogy nem tudtam végigcsinálni. Felmértem általa, hogy a szülés nem az a story, amiben, ha elfáradsz, egyszerűen csak kilépsz és másnap folytatod. Nincs ilyen opció. Arra is felhívta a figyelmem, hogy lehet, hogy végesek a képességeim, és ha nem figyelek igazán oda, akkor nem tudom végigcsinálni.

Komolyan mondom, életem legfókuszáltabb projektje volt a szülés.

És végig ott motoszkált bennem, hogy ha nem tudok fókuszálni, akkor nem fog sikerülni. Ezt tolni kell, ezt csak így lehet.

Működött tovább ezeknél a fájásoknál is a technikád?

Nem igazán. Kb. Őrülten fájt. Igyekeztek új testhelyzetet javasolni, hátha könnyebb úgy. Felálltam, hogy beleguggoljak a fájásba. Az állásban várt első ilyen összehúzódásnál felordítottam és beleomlottam Milán karjaiba. Biztos voltam benne, hogy ez így nem lesz jó. Inkább visszafeküdtem az ágyra. Mindenki látta, hogy az állás, guggolás nem verzió.

Akkor azt gondoltam, hogy ez egy olyan fájdalom, amit már nem tudok elviselni.

Lehet, hogy nem mondtam Nektek, de a jegyzetben biztosan benne van, hogy általában, amikor egy kismama ezt érzi, akkor már közeledik a szülés vége.

És tényleg. Mert jöttek a tolófájások. Attól féltem a legjobban.

Böbe mondta, hogy ha jön a fájás, akkor fel kell húznom a lábam, nagy levegőt kell vennem, le kell szegni az állam (Milán tartotta a fejem). Szem, száj becsuk és hasprés. Tolsz lefelé, mintha kakilnál.

Ez volt az egyetlen dolog, amire képtelen voltam. Ráadásul korábban voltak enyhe aranyeres problémáim. Voltam proktológusnál is miatta. Akkor hívták fel a figyelmem rá, hogy nem jókor használom a záróizmaimat. Nem tudok jól elengedni. Ugyanez a probléma jelentkezett most is, amitől eléggé befeszültem.

De a gyöngy szülésznődnek erre is volt technikája.

Igen. Pár tolást próbálkoztunk így. Látta, hogy nem fog menni. Ha továbbra is erőltette volna, akkor biztos, hogy nem tudtam volna kitolni, vagy csak nagy gyötrelmek árán.

Nem is erőltette, három nyomás után azt mondta, hogy a következő fájásnál ne csináljak semmit, csak hagyjam, hogy jöjjön. Hagytam. Attól, hogy nem izmoztam bele magam, mint egy aerobik órán, megéreztem, hogy hogyan épül fel a fájás.

Hogy jön, elindul, megjelenik a kakiló inger és amikor nagyon erős lesz, akkor nem tudsz semmit sem csinálni, csak jó helyre tolni. Ja és persze figyeltem közben a légzésem.

Korábban csak a nyomásra figyeltem, de nem éreztem, hogy hol van az a pont, amikor természetesen érkezik magától az erő. Amikor megéreztem, hogy hova kell tolni, nagyon jó érzés volt. Megdicsértek, hogy ez így jó lesz.

Megjelent a haja. Szóltak Milánnak, hogy nézze meg. Sőt az én kezemet is odavezették, hogy megérintsem. Nem éreztem semmit, csak, hogy nagyon fáj és, hogy nyomni akarok.

Kb. az ötödik tolásnál tartottunk, amikor így szólt a szülésznő:

     „Jól van. Ez a mi gyerekünk. Ez már meglesz. Már itt van.”

Az egyik lábamat felrakták a szülésznő derekára, a másikat az asszisztens derekára. Elkezdtek széthúzni, hogy legyen elég hely. Mindenki fogta valamimet. Szóltak, hogy ez lesz az utolsó nyomás. Amikor kisuttyant belőlem a kiscsaj, az nagyon durva volt. Milán is csak ennyit mondott: nagyon durva. Ha jól emlékszem a hatodikra lett meg Eszti.

Mit éreztél utána?

Nem tudom elmondani, hogy milyen mértékben könnyebbültem meg.

Nagyon örültem, hogy kijött és, hogy jól van. Annak is örültem, hogy vége, hogy túl vagyunk rajta. Elkezdtem nevetni és mondogattam, hogy „Van! Hogy úristen de jó! Van egy gyerekünk!” Ez ment…

De még jött egy kis ez-az.

Igen kiderült, hogy vannak még fincsiségek. Mert a méhlepényt is ki kellett tolni. Előtte kaptam pici oxitocint, de az már nem volt vészes. Kijött szépen egyben a lepény. Nem zavart az oxitocin sem. A varrás már durvább volt. Ugyan kaptam érzéstelenítőt, de mindent éreztem. Mély öltések voltak. Bíztattak, hogy az utolsókat már nem fogom érezni, de mindegyiket éreztem. Mind a négy utolsót… NÉGY utolsó volt. Mindegy… Legalább támogattak benne, mondták, hogy nagyon szép lesz. Nevettünk, hogy ez lesz az új future-öm. Majd mindenkinek mondom, hogy nézd ilyen szépek a ruháim. És amúgy a gátam is gyönyörű… Vicces volt.

Rád rakták hamar Esztit?

Igen. Nagyon cuki volt. Milán vágta el a köldökzsinórt, amikor már nem pulzált. Fotó is készült róla. Mákos kompakt szülésem volt. Nagyon szépen épült fel. Tök jól szóltak hozzám, jó dolgokat mondtak.

Volt egy pont, amikor valaki beszólt a szülésznőmnek, hogy valami van a másik szülőszobában. Csak ennyit mondtam neki:

„Ne hagyj itt! Ne menj el!” Mire a szülésznő: „Innen én már ki nem megyek, addig amíg ez a gyerek meg nem születik.” És tényleg nem ment ki!

Biztonságban éreztem magam. Jó volt, hogy van ott valaki, aki magabiztos és ügyesen irányít. Igaz ők is láthatták rajtam, hogy kooperatív vagyok. Nem pánikoltam, hanem összeszedtem magam és azt csináltam, amit kértek. Ettől tudtuk szépen felépíteni az egészet. A szülész-orvos, amikor a szülés után bejött hozzám, ő is azt mondta, hogy milyen szuper szülésélmény volt számára. Hogy ez volt a legjobb szülése eddig a Jánosban. Mondtam, hogy nekem is. És nevettünk.

Minden jól alakult. Nem volt időm rápánikolni. Egyszer csak megtörtént. Nem kellett népjavallattokat használni, hogy mivel indítsuk be a szülést, mert jött magától. Eszti nem volt nagy, és a szülés közben ügyesen csinálta a dolgát. Milán pedig nagyon büszke volt rám, hogy ezt így végigtoltam.

Nem is tudod, milyen jó érzés végighallgatni a történeteteket. Annyira örülök. Kivételes szülésélmény.

Én csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Három napja vagyunk benn és még a csecsemősökkel is teljesen klappol minden. Pedig őszintén megvallva nem erre számítottam.

Az ilyen helyzetekre mondta férjem Anyukája, hogy ehhez azért két ember kell. Ehhez Te is kellesz, a Te hozzáállásod is…  

Ja, és még azt is el szeretném mondani, hogy nagyon jó, hogy elmentünk hozzád, mert több olyan információt kaptam attól az alkalomtól, ami nagyon kellett a szüléskor. Megismerhettem a saját korlátaimat. Ez kellett, ahhoz, hogy ne fogyjak el a szülés végére.

Így most már csak egy pici sárgasággal kell megküzdenünk és mehetünk haza. Most is épp kékfény alatt van Eszti. De jó, mert van előtejem. Ugyan picit kapott tápszert, mert a rendes tej még nem indult be. Látszott rajta, hogy nyügi, nem aludt jól. Ezért kapott 10 ml tápszert cici után. De sokat van mellen. Húsz perc itt, húsz perc ott. Nagyon ügyes amúgy. Nagyon szépen szopizik, és szuper szívó ereje van. Most már 20 grammot szopizott.

Az rengeteg pár naposan. Szuperek vagytok.

Minden összeállt. Annyira édes. Hosszúak a körmei. Milán halálosan szerelmes. De az egész nagyon kerek: hogy előbb jött, hogy a barátokkal indultunk el, hogy Milánnal mi jó pár vagyunk, hogy nem paráztam rá… ezekért mind nagyon hálás vagyok a sorsnak, mert azért nyilván volt bennem félelem.

Amúgy mi a helyzet most a kovid fronton?

Az elég nagy szívás még mindig. Milán bent lehetett ugye a szülésnél. Utána megkaptuk Esztit egy időre, de amikor én négy körül a szobámba kerültem, Milán hazament, látogatni pedig nem lehet. Ki kell bírni ezt a pár napot, de remélem, holnap megyünk már haza, és akkor otthon mindent Milán fog csinálni.

…

És a non plus ultra miközben én szültem Géza és a párja Anna annyira bestresszeltek, mert szülök, hogy visszamentek a lakásba Mátéhoz és kényszeresen rendet raktak, mostak, takarítottak. Este tizenegyig ott voltak a gyerekkel. Milán azt hitte, amikor hazaért, hogy egy hotelben van. Tisztaság, rend, mosott ruha…

Olvasd el Milán és az kísérő orvos Dr. Tilli Fanni történetét is!

A Álomszülés a Jánosban – Gréta szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Köszönöm, munkásan. Nem rég jöttem haza az unokámtól. 17 hónapos. Próbálják a szülők lehozni a ciciről és ezzel együtt rendezni az éjszakákat. Ebben igyekeztem segíteni. Nem megy könnyen, de azért vannak biztató előrelépések.

Ez van most. De mi volt akkor, amikor neked indult el a családi életed?

21 évesen kezdtem el fogamzásgátló gyógyszert szedni. Akkor kezdett egyre népszerűbbé válni ez a módszer.

Emlékszem volt olyan gyógyszer is, amit a szekrény tetejéről vett le a doki, mert még kísérleti stádiumban volt.

Infecundin, Bisecurin, …,  és egyre csak jöttek az újabb készítmények. Okosan szedtem ezeket, ahogy előírták, mindig betartottam az évi pár hónapos szünetet, de így is kellett menni rendszeresen májfunkció vizsgálatra, mivel nagy kockázata volt ezeknek az orvosságoknak. Talán ennek a következménye lett, hogy viszonylag hamar befejeződött a menzeszem. Nem voltam még 50 éves, bár ez lehet családi örökség ez.

Amikor úgy döntöttetek a férjeddel, hogy gyermeket szeretnétek könnyen teherbe estél?

Igen, azonnal. A terhességem is szövődménymentes volt, sőt a szülés is.

A korábbi kezelőorvosodnál is szültél?

Igen. Nagy bizalommal voltam felé. Ő gondozott engem a szülés előtt is. Több kollégámnak a gyerekét is ő segítette a világra. Az első gyermeket a Szabolcs utcában az OTKI-ban, a másodikat pedig az Uzsokiban szültem nála. Nagy tudású, kedves ember volt.

Azon kevesek közé tartoztam, akiknek volt fogadott orvosa. Akinek nem volt, annak nem volt olyan jó dolga.

Az első szülésnél még el vagy magaddal foglalva, más történet nincs is a sajátodon kívül, de emlékszem, hogy a második szülésemnél volt ott egy fiatal cigány lány hatalmas hassal. Lehetett tudni, hogy napok óta sétáltatják a folyosón. Később kiderült, hogy meghalt a magzata. Meg sem vizsgálták, annyira nem figyelt rá senki.

Ezek szerint abban az időben volt már ilyen, hogy fogadott orvos?

Igen, és akkor sem volt kérdés, hogy ha felkérem őt, hogy legyen ott a szülésnél, akkor ugyanúgy ahogy a magánrendeléseken fizetni kell a szülésnél is. Meg volt, hogy mennyi a tarifa.

Mennyi volt?

Minimum kerekszám lehetett. Minimum 10.000 forint, de ha azt szeretted volna, hogy jó legyen a kapcsolat közöttetek, akkor inkább többet fizettél. Ha ért annyit számodra, akkor 15.000 forintot fizettél és biztos volt, aki ennél többet adott az orvosának. Nem volt rossz pénz az ’78-ban, ’80-ban.

Abban az időben volt szülés felkészítés? Elmondták, hogy mi fog történni?

Nem volt kultusza akkor ennek. Nem volt internet, sőt, igazán jó elérhető irodalom sem volt. Persze voltak az orvosi szakkönyvek, de azt nem nézegettük. Azt gondolom, hogy az orvosoknak elég felkészülniük.

De mások szüléstörténetét biztosan ismerted.

Persze. Volt egy benyomásom, hogy mi fog történni. Meséltek ismerősök és anyukám is. De azért mégsem arra kellett készülnöm, ami az én születésemnél volt.

Hogy születtél Te? Mit tudsz róla?

Isaszegen születtem otthon. ’50-ben nem volt divat még bemenni a kórházba. Bátyám is otthon született, én is. Ráadásul mindketten nagy súllyal jöttünk a világra. Bába volt csak, mint szakember. Ő készítette fel Anyukámat a szülésre is.

Estefelé indultak a fájások. Apu ment el biciklivel a bábáért. Mire visszaértek, már volt forralva víz. A bába bemosakodott, mindent előkészített. Lepedőket, pólyát, öltözéket.

Fél 12-kor már pólyában voltam Anyukámnál. De arra például nem emlékszem, hogy mondta volna, hogy rátettek volna a testére. Talán akkor nem is volt ez divat.  Talán nem, mert még a gyerekeim születésénél sem csinálták ezt. Csak akkor kaptam meg őket, amikor fel voltak öltöztetve. Nem gondolták akkor olyan fontosnak a bőrkontaktust, mint manapság. Pedig, mennyire jó lett volna.

A fiam gyermeke születésénél már apás szülés volt. Ő vágta el a köldökzsinórt. Láttam fotókat ahogy fekszik az a pici baba az anyja mellkasán. Sőt a szülés után a fiamra is rátették.

Arra nem gondoltál, hogy Te is otthon szülj?

Nem. Tudom, hogy manapság egyre több nőnek nyílik ki a szeme – ha előbb nem is, de a szülés után igen -, hogy hogyan is történhet természetesen úton a szülés. Én úgy voltam vele akkor, mint a kismamák jelentős többsége: volt egy orvosom, akiben megbíztam. Én nem vezettem le egy szülést sem életemben. Nem, hogy hatszázat. Nem tudom, hogy hogy kell csinálni, de ő igen.

Otthonszülésről abban az időben pedig szó sem volt. Ma már más világ van. Rendesen képezik a bábákat, dúlákat, sőt a kismamákat is.

Hogy indult be a Te első szülésed? Honnan tudtad, hogy el kell indulni?

Minden előzmény nélkül délelőtt tíz körül elkezdett folyni a magzatvíz. WC-n voltam épp, amikor azt éreztem, hogy már nem is pisilek, mégis jön valami belőlem. Akkor már egyértelmű volt. A férjem nem volt otthon. Telefonáltam apósoméknak. Apósom vitt be a kórházba.

’78 volt. Volt már vonalas telefonotok?

Nem. Az utcáról kellett telefonálnom.

A kórházban mi várt Rád?

Tizenegy körül értünk be. Épp nem volt a kórházban az orvosom, de értesítették őt, hogy ott vagyok.  Rendszertelen fájások mellett lassan tágultam. Aki csak arra járt az jött megnézni, hogy mennyire vagyok épp kitágulva. Egy pár órája már haladt a folyamat, amikor leborotváltak és beöntést kaptam.

Hogy viselted?

Ez volt az első ilyen alkalom az életemben. Megmondták, hogy mi fog történni, hogy mit fogok érezni. Én pedig mindent megcsináltam. Nem vagyok egy túlfélős, túlizgulós vagy túlhisztizős ember. Inkább az a jó kislány vagyok, aki elfogadja azt, ami épp van. Mindent megcsináltam, amit mondtak, és ez rendben is volt így.

Hogyan haladt a folyamat előre?

Sétáltam. Hosszasan sétáltam. (Talán ekkor találkoztam azzal a fiatalasszonnyal.). Közben kérték, hogy figyeljem, hogy mennyi időnként jönnek a fájások. Egy idő után ők mondták, hogy akkor most már lefekhetek az ágyra. Négy körül már odahívták az orvost is, akkor már feküdtem a szülőszoba előszobájában, onnan toltak be a szülőszobára. De nem volt nagy forgalom kint sem. Mesélték, hogy éjszaka és hajnalban van a legtöbb szülés. Az okát ők sem tudták. Napközben nem voltak sokan. Talán öten szültünk csak egyszerre. Közben valamikor kaptam egy tablettát, gyorsítót. Nem is tudom, hogy mi volt az. Csak azt láttam, éreztem, hogy öt órája ott nyűgölök.

És jöttek a tolófájások.

Igen. Kérték, hogy csukjam be a szemem. Becsuktam, de még így is bevörösödött a szemem. Mint a rubin, olyan volt. Persze az orvos mondta másnap, hogy direkt szólt, hogy csukjam be a szemem az erőlködésekkor… A szülésznő pedig mutogatta a karját, hogy milyen kék-zöld foltok lettek rajta, ahol fogtam. Emlékszem, hogy a szülés közben megfogta a kezem és áttette az ágy támlájára, hogy azt szorongassam inkább. Pedig inkább valakinek a kezét fogtam volna jó erősen. De közben jó hangulat volt. Nem érzem, hogy durva beszólások lettek volna. Tényleg jó hangulat volt. Kedvesek voltak. És az egész nem volt sok idő. 5.10-kor született meg az első fiam.

Gátsérülésed lett a nyomások alatt?

Vágott csak az orvos. Mindkét szülésemnél. Öt napig voltunk abban az időben kórházban. Megnéztek minden nap. Kontrollra vissza kellett mennem, de varratszedésre már nem. Ahogy mondták:

„Megcsináljuk, mint a matyó hímzést. Én is megkaptam a mondatot: „Jobb lesz, mint újkorában.”

Talán szűkíthettek, pedig különösebben nem lett volna rá szükségem. Viszont lett egy összetapadásom a külső és a belső ajkak között, nem lehet szétválasztani. Lehet, hogy ez a varrásnak köszönhető, nem tudom. De tudod, az ember nem megy el ezt megvizsgáltatni. Nem is tudom kihez kellene mennem vele. A nőgyógyászhoz? Bőrgyógyászhoz? Most már nem is gondolom, hogy orvos kellene hozzá. Én kezelgetem, Látszólag nem függ össze, de valamiért mégis arra gondoltam, hogy köze lehet hozzá.

A fiad jól volt?

Igen. Rögtön felsírt. Amikor megszületett felmutatták valamiért paskolgatták, lemérték, majd megfürdették. Minden rendben volt vele.

Mi várt rád a következő napokban?

Hashajtóval segítették az első székletet. Az első kakilás rosszabb volt, mint maga a szülés. Nehezen is ettem. Nem keltem fel. Közben mosogattak ott lent. Ráadásul nem volt nagy tisztaság az OTKI-ban. Nem volt jó ez így. De arra hamar rájöttem, hogy ha olyan ételt kapok, ami picit hajthat, azt meg kell enni, mert talán az majd segít. Második szülésemre már ez is könnyebb volt. Addigra már kitanultam a trükköket.

A szoptatás terén kellett segítség?

Egy nővérke mutatta meg, hogy hogyan kell lefejni a tejet, de nem sokat bíbelődtek velünk. A második gyermekem születésénél sem tapasztaltam, hogy a szoptatást támogatták volna. Nem is hozták a gyerekeket, nem is lehetett menni értük. Amikor három nap után bedurrant a mellem nagyon jó lett volna, ha ott van a gyermekem. Neki is meg kellett volna tanulnia, hogy hogy kell csinálni. Valamit mutogattak, de nem sok segítséget kaptam.

Végül egyedül rájöttél a fortélyokra?

Nem tudom, hogy ennek lett-e a következménye, vagy az akkoriban mindenki által elfogadott és ajánlott gyermeknevelési könyv a Dr. Spock könyvének következmény lehetett, de nem volt könnyű időszak. Dr. Spock katonás rendben tartotta a szoptatást (is). Jóval később tudtam csak meg, hogy hogyan kellett volna csinálni. Ráadásul akkor még nem voltak olyan jó fejőgépek, mint manapság. Nekem nem működött. Az első gyermekemet hét hónapig, a második öt hónapig tudtam szoptatni. Pedig bírtam volna még tovább.

Hát mennyivel kényelmesebb, mennyivel tisztább, egyszerűbb, nyugodtabb lett volna szoptatni?! Tudtam, hogy ez egy kincs.

Eltelt két év. Vártátok a tesót?

Nem igazán. Fogamzásgátlót szedtem. Amellett estem teherbe. Persze azonnal abbahagytam a szedését, ahogy gyanú támadt, ahogy jöttek a jelek, az elmaradt menzesz és mellduzzadás. Hálás lehetek a testemnek, hogy ilyen erőteljes hormonális behatás ellenére is egészségesen tudott működni és semmilyen szövődménye nem lett a fogamzsásgátlónak.

A reggeli rosszullétek is elkerültek?

Igen. Enyhe tüneteim voltak csak.

Tudtam, hogy más állapotban vagyok, de a várandóságért nem jár különdíj. Ez egy természetes folyamat és ehhez képest éltem tovább az életem.

Jöttem-mentem, tettem-vettem. Nyilván figyeltem magamra.

A második gyermeked születése fájásokkal indult.

Igen. Épp a férjem szüleinél voltunk. A nagyobbik gyermekem ott is maradt náluk. Reggel hét körül indultak el a fájások, de nem voltak rendezettek még. Tíz körül mentünk be és 12.35-kor megszületett Balázs. Jó, hogy tudom percre pontosan, hogy mikor születtek, ha már a sajátomat nem tudhatom.

Használtad asztrológiához?

Akkor nem, de később igen.

Más volt a folyamat, mint az első szülésednél?

Igen, burkot repesztettek, mivel az korábban nem repedt meg. Gyors szülés volt nagyon.  És Balázs besárgult. Aluszékonyabb volt. Későbbi tanulmányaimból tudtam meg, hogy talán ettől indult később a beszéde. Csak két évesen lett szobatiszta. Három hónaposan tért magához. Akkora észleltem, hogy éjszakára már nem elég a tejem.

Anyu mondta, hogy pótoljak, hogy tudjak aludni éjjel. El is ment a tejem. Feles tejet kapott. Tehéntejet.

A legtöbb ma kapható tápszer nem létezett.

Milyen volt az az állapot, amiben szülés közben voltál?

Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor bélrendszeri fájdalmam van. (Bár ha csikar a hasam az sokkal rosszabb, mint egy szülés.) De ez a helyzet tud egyfajta ködös, zsibbadt állapotot eredményezni. Olyan erős fájdalom volt, hogy csak a konkrét információkat, utasításokat engedtem be. Ezeket teljesítettem, csak erre volt energiám.

Filozofálni vagy önhelyzet felismerésre nem volt lehetőségem. Közben azt éreztem, hogy mindenki segítőkész. Nem szenvedtem lelkileg. Sőt vicces volt a szülésznő. De erőteljesen kellett koncentrálnom, hogy ezen túl legyek. A testem tudta, hogy ez egy szükséges fájdalom.

Hogy minden rendben lesz, hogy jön kifelé, hogy már látják. Mindig tudósítottak, hogy hol tartunk, hogy még hány légzés…

Balázsnál rányomtak a hasamra. De arról is azt gondoltam, hogy ez annak érdekében történik, hogy minden rendben legyen. Nem voltam elveszve. A testemben lévő tudat átsegített. Nem éreztem semmi rosszat. Nem éreztem, hogy egyedül vagyok. Nem éreztem a férjem, anyukám, vagy bárki más hiányát sem. Elegendő volt az ott lévő emberek segítsége, aszisztálása.

Viszont nagyon elhagyatottnak éreztem magam a szülés utáni napokban, a második-harmadik nap környékén. Pár órával a szülés után felállítottak. Ez nehéz volt számomra. Más volt a szemlélet, mint az első szülésemnél.

A szoptatás körül is voltak változások?

Kapásból az elején rontották el. Emlékszem, hogy kopogtattam a csecsemős osztály fülkéjén. Ott adták be az anyukák a gyereküknek a lefejt tejet (már, akinek sikerült fejnie). Bent ordítottak a csecsemők éjjel kettőkor. Dörömböltem, kiabáltam. Senki nem jött.

Pedig bármelyik gyereket megszoptattam volna, ha az enyém alszik. Csak adjanak valakit a mellemre, hogy kiszívja, mert nem bírom kifejni. Szögletesre csomósodott a mellem. Az a mellem később már kevésbé volt tejelős.

Ez volt a legnehezebb trauma, hogy pont azt a gyereket nem adták oda, aki besárgult, akinek a legnagyobb szüksége lett volna az előtejre, a tejre, a testi kontaktusra. Ma már jó, hogy a legtöbb helyen a baba az anyuka mellett van, és bármikor mellre teheti. Istenem, ha ez meg lett volna…

Tapasztalt anyukaként, nagymamaként milyen útravalód van a szülésre készülő kismamáknak?

Nincs útravaló, mert annyira személyes megélésnek érzem a szülést. Ami nekem valamilyen volt, az csak nekem volt ilyen. Mindenki másnak a saját személyisége szerint lesz olyan a szülése, amilyen.

Nekem önismeretben adta a legtöbbet a terhességi folyamata, a szülések, a gyerekek. A viszonyom hozzájuk, vagy az ő viszonyuk egymáshoz nagy tanulási lehetőség.

A szülés mindig egy nagy alkalom arra, hogy egy új szemlélettel nézz önmagadra, gyermekeidre és a világra.

A „A szülés mindig egy nagy alkalom arra, hogy egy új szemlélettel nézz önmagadra, gyermekeidre és a világra.” – Zsuzsa meséli el szüléstörténeteit bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Az eddigi beszélgető partnereimet ismertem. Mi viszont most teljesen ismeretlenül kezdünk bele ebbe a beszélgetésbe. Igyekszem beleereszkedni ebbe a szabadságba.

Csak nyugodtan. Ahogy mondják rólam, nagyon aktív a torok csakrám. Nem fogsz tudni olyat kérdezni, amivel zavarba hozol. Kérdezz nyugodtan!

Annyit már tudok, hogy négy gyermeked van. Hogy indult ez az anyaság nevű utazás számodra?

Valóban négy fiam van. Két alomból. Az első két gyermekem az előző házasságomból született. Nem egy stabil kapcsolat gyermekeként fogant meg az első fiam. Meglepetés volt. Akkor végeztem az orvosin. Akkor kezdtem el dolgozni. De tudtam, hogy meg akarom tartani. Szóba se került, hogy elvetessem.

Az eső és a gyerek, akkor jó, ha jön.

Bennem nem volt kérdés. Utólag kiderült a válásunk kapcsán, a volt férjemben voltak kérdések. Beszélgettünk is róla. Elmondtam neki, hogy ez a gyerek akkor is meg fog születni, ha marad és akkor is, ha megy. Nem lehet kérdés. Tudtam, hogy milyen nagy szerencse az, ha egy gyermek megfogan és egészségesen fejlődik. Az az élet, ami jönni akar, és egészségesen jön az egy áldás. Annyi minden történhet közben, de ha minden megy a maga útján, az nagy szerencse.

Fiatal voltál. Nyilván az orvosi miatt azért rendelkeztél valamennyi tapasztalattal a várandósságról, a szülésről.

25 éves voltam. Semmire nem készültem a szülés kapcsán. Azt gondoltam, hogy a dolgok haladnak a maguk útján. Átmegyünk a hídon, ha kell. Semmivel nem foglalkoztam. Nem jártam közösségbe. Nem jártam kismamatornára. Akkor még jógázni sem jógáztam. Magamban készültem, de a szüléssel egyáltalán nem foglalkoztam. Igaz, volt valamennyi tapasztalatom. Akkor már láttam pár szülést is. Tudtam, hogy mire számítsak. Persze sok mindent nem tudtam, amire lehetett volna tudatosan készülni. Akár a szülésről, a szoptatásról…

Hogy teltek a hétköznapok?

Csak jöttek a hetek egymás után, egyszerűen. Nem voltak különösebb panaszaim. Amikor terhes lettem a mentőknél és az intenzív osztályon is dolgoztam. Először a mentőzés maradt el, majd 25-27 hetesen az intenzíves munka is leállt számomra. Ez idő tájt egyre gyakrabban keményedett a hasam. Megálljt parancsolt a kisfiam. Otthon voltam. Építgettem az új életünket. És összeházasodtunk az akkori párommal.

A szülés előtt egy nappal még a barátnőimmel sütiztem. Beszélgettünk. Kérdezték, hogy nem félek-e. Nem féltem. Csak attól tartottam, hogy ha valami  történik a kisfiammal nem lesz ott időben a szakszerű segítség. Magamat jó kezekben tudhattam. Ott voltak a kollégáim, ha bármi történt volna velem.

Orvosként mindig a legnagyobb tragédiára gondolunk. Pláne úgy, hogy én anesztes orvos vagyok. Mi csak akkor megyünk, ha nagy baj van.

Jött a másnap.

Igen. Péntek éjjel. Egyértelmű, de rendszertelen fájásokra ébredtem. Mégsem voltam biztos benne, hogy ez már az. Anyu is azt mondta:

„Nyugodj meg Edit! Nem fogsz szülni. Még nem torzult el az arcod.”

Köszi. Jó. Azért reggel bementünk a kórházba. Elmondtam, hogy ugyan vannak fájásaim, de hol öt percesek, hogy picit több. A szülőszobán a CTG vizsgálatból sem derült ki sokkal több. Ők is bizonytalanok voltak. Én viszont egy dologban határozott voltam: Ha ők bizonytalanok, akkor nem biztos, hogy ez már a szülés, szóval hazamentem. Marasztalni próbáltak, de öt percre laktunk a kórháztól, hirtelen eseményre nem kellett számítani, jobb volt ez így. Saját felelősségemre hazamentem délelőtt. Október 31-e. volt, szombat. Aznapra voltam kiírva. A fájások pedig csak jöttek. Igyekeztem belehelyezkedni ebbe a helyzetbe. Sétálgattam otthon. Ücsörögtem a labdámon.

Ott volt az akkori férjem, a szüleimnél laktunk, de nem kerestem kapcsolatot senkivel. Magamban voltam. Figyeltem.

Melyik volt az a jel, mi volt az a pont, amikor azt érezted, hogy újra be kell mennetek a kórházba?

Leginkább az, hogy nem múltak el a fájásaim. Rendszeresebbek lettek. Éreztem, hogy ez egy folyamat, ami már nem áll meg. Amit a pihenés már nem mulaszt el. Erősödő rendszeres fájásaim lettek addigra. Újabb CTG vizsgálat jött. A nővér azt mondta, hogy ez még nem fáj. Hát jó, akkor nem fáj – hagytam rá. A férjem haza is ment.

Néztem a CTG képét. Nem hittem el, hogy nem látszódik rajta semmi, amikor közben erősen éreztem az összehúzódásokat, látni is lehetett a hasamon őket. Hogy lehet, ilyen picike dombocska a szalagon. Az orvos odajött a vizsgálat alatt és megigazította az érzékelőt a hasamon, ami azonnal kiverte a felső határt. Elindultunk a szülőszobára. Hívtam a férjem. Szegény nem tudott vacsorázni sem. Úgy kellett a kórházban az apró pénzünket összeszedni, hogy valamit vehessen magának az automatában, nehogy rosszul legyen szegény.

Hogy élted meg a szülés folyamatát, a fájdalmat?

Nem emlékszem különösebb dologra, csak arra, hogy járkáltam, hogy éreztem, ahogy tolja szét a csontjaimat. Rosszabbra számítottam az elmesélések alapján. Éreztem, ahogy halad lefele. Rendes gyerek volt. Négy percenként jöttek csak a fájások, azaz minden fájás között volt kb. három percem, hogy kipihenjem magam. Csak az utolsó pár összehúzódás fájt igazán. Megfeszült a testem. Éreztem, hogy nyomni kell, de kérték, hogy még ne tegyem.

Feszült a testem, a gátam, a fenekem. Mindenhova tolódott minden, de nem volt meg az iránya. Végre megkaptam a jelet, hogy nyomhatok. 4-5 tolófájás után megszületett Máté.

A tolófájásoknál megkönnyebbültem, hogy most akkor már lehet dolgozni rajta, hogy tényleg kifelé jön. Jó érzés volt, hogy kint a feje, és válla egyszerűen csak kicsúszott. Nagyon könnyen megszületett.

Volt olyan technika, ami segítségedre volt a fájdalom kezelésben?

Tényleg csak akkor fájt, amikor a derekamat tolta szét. Nyomó, zsibbasztó fájdalom volt. Akkor a derekamat masszírozták. Végig tudtam volna szabadon mozogni, az elején járkáltam is, de később főleg az oldalamon feküdtem. A masszírozáson kívül nem volt szükségem másra. Nem volt elakadás, nem volt fájásgyengeség, nem volt kétségbeesés. Nem volt olyan akadály, aminek a leküzdéséhez egy plusz technika kellett volna.

Amikor kismama jógaoktató képzésen meghallgattuk egymás szüléstörténetét,

a képzés vezetője azt mondta, hogy a világon van száz ember – köztük én is -, aki egy túrós palacsintáért bármikor szülne még egy gyereket. Van benne igazság.

Gondolom oxitocint nem kaptál, hiszen minden szépen haladt előre. Burokrepesztés sem volt?

De, az igen, mind a négy fiamnál. Viszont onnantól számítva szinte másfél órán belül mind a négy gyermekem megszületett. Ugyan nem kérdezték meg, hogy szeretném-e, de nem is esett rosszul. Nem tudom, hogy milyenek lettek volna a szüléseim, meddig tartottak volna, ha nem repesztenek burkot, de egyáltalán nem éltem meg erőszaknak.

8-kor kerültem be a szülőszobára, Máté 22.35 perckor született meg. Gyors folyamat volt és nagyon jó élmény. Persze tudom, hogy előző nap hajnal kettőkor kezdődött, így volt elég idő az első szülésre felkészülnie a testemnek. De olyan jó volt, hogy nem kellett hozzá semmi sem. Ott volt a férjem, egy nagyon kedves szülésznő, és az orvos. Utána még meg is dicsértek. Mondták, hogy:

Oh, a Doktor nő milyen szépen csendben szült.

Nem tudtam, hogy üvöltözni kellett volna. Eszembe se jutott. Mindegyik szülésem ilyen volt. Nem kellett elengednem a hangom. És, ha úgy lett volna, az is belefért volna.

Mi történt Máté születése után?

Rám rakták. Yoda feje volt, meg volt gyűrődve, görbe kisujja volt. Megszámoltam az ujjacskáit. Kezeit, lábait, megvizsgáltam, hogy mindene megvan. Bensőséges hangulat volt. A szülésznő, az orvos, az újszülöttes nővér, a férjem és én voltunk ott. Éjszaka volt. Nem zavart minket senki. Félhomály volt. Jó volt, hogy nem volt minden irányítva.

Milyen érzésekkel tekintesz vissza az első szülésedre?

25 éves fejjel sok dologról nem tudtam. Ha most mennék szülni talán több mindre görcsölnék rá. Másképp is alakulna minden. Ma már látnám a folyamatban a hibákat, de akkor nem ezen volt a fókuszom. Azt szerettem volna, hogy egyszerűen csak szülessen meg. Legyen egészséges. Minden mást elfogadok úgy, ahogy van.

Könnyű szülés után, hamarabb kap kedvet a család kis tesóhoz?

Két hónappal Máté születése után azt álmodtam, hogy újra gyerekem fog születni. Álmomban kezemben volt a kisfiam és gyereksírást hallottam közben. Tudtam, hogy készen állok a következő gyermekünk érkezésére. (Bár nem terveztünk semmi ilyesmit.) Pár hónappal később újabb álmom volt. Álmomban ikrekkel voltam várandós, két fiúval. Ezt még álomban is túlzásnak éreztem. Mindenesetre talán egyszer vagy kétszer menstruáltam a második terhességem előtt. Emlékszem, hogy mikor fogant meg Zalán. Máté még csak 5 hónapos volt, amikor mentem vissza a dokihoz. Tudtam, hogy várandós vagyok, nem is ez volt a kérdés, csak annyit szerettem volna tudni, hogy hány baba van a hasamban. Egyedül volt Zalán.

Akkor még szoptattál gondolom.

Igen. Mátét 20 hetes koromig szoptattam, ő akkor lehetett 9 hónapos. Onnantól nagyon erős összehúzódásokat éreztem a szoptatásnál. Szerencsém volt, mert Máté nagyon jó étvágyú gyerek volt, könnyen levált.

Hogy élted meg a terhességed?

A vége felé nehéz volt már nagyon.

Mi volt benne a nehéz?

Én. Legfőképpen én. A fizikai korlátaimat éltem meg a legnehezebben. Nehéz volt, hogy gyarapszik a súlyom. 20 kilót híztam. Nem tudtam, hol vannak a határaim. Mindennek neki mentem. Nehezen kaptam levegőt. Nem tudtam bekötni a cipőmet. Decemberben még költöztünk is. Minden este úgy feküdtem le, hogy akkor holnap még nem fogok szülni, mert csomó dolgot meg kell csinálnom. Majd inkább utána. Eljött a december 26-a, a kiírt időpont.

Meddig kaptál időt?

Mivel orvos voltam, rutinom is volt nem fektettek be. Ellenben minden nap bementem a kórházba. De a tennivalók csak nem apadtak el, így Zalán sem mozdult.

„Ha Anya elintézte a dolgát, akkor majd jövök.”

Úgy döntött, benn marad. Teltek múltak a napok. Nehezen viseltem. Zalán súlya miatt nem aggódtam. Nem becsülték nagynak. Azt gondoltam, ha az első könnyen meglett, akkor a második is meg fog születni. Nem lesz semmi baj. Gyakorlatiasan gondolkodtam erről. Egy hétfői napon 3-án kérték, hogy most már feküdjek be. Vigyem a cuccaimat. Bevonszoltam magam egyedül a szülészetre, a férjem dolgozott, de valamiért úgy döntöttek, hogy ebből még nem lesz gyerek, és hazaküldtek. Sírva mentem haza. Fel voltam készülve mindenre. Lelkileg nagyon megterhelő volt. Nagyon szerettem volna, hogy megszülessen. Igazi teher volt már ez az időszak.

Meddig kellett várnod?

Egy nappal később már felvettek azzal, hogy talán másnap indítják. Ültem a szobában a kórházban és csak arra gondoltam, hogy akkor most már semmit sem tudok elpakolni otthon. Most már mindent el kell engednem. Törökülésben ültem az ágyon simogattam a pocakom. Mondtam Zalánnak, hogy ma van az utolsó esély arra, hogy magától kijöjjön, holnaptól kényszer van .

Délután három körül elkezdtem érezni a mocorgást. Nem mertem szólni még senkinek. Csak a férjemnek mondtam, hogy estére már ne nagyon csináljon magának programot, mert ez most működni fog.

És tényleg.

Igen. Egy barátnőm délelőtt szült meg. A folyóson ültünk, beszélgettünk, amikor jött a vizit. Érdeklődtek. Mondtam, hogy minden rendben, de csendben megjegyeztem, hogy azért nekem most már egy ideje hét perces fájásaim vannak. Megvizsgált az orvos. Rám tették a CTG-t. Ugyanaz a csapat volt, mint Máténál. Még a nővér is ugyanaz volt, mint 14 hónappal azelőtt. Ültem a kórteremben hasamon az NST-vel. Kérdezték, hogy vagyok. Mondtam, hogy most vagyok ott, ahol még nem fáj. Nevettünk.

Majd megismétlődött az előző forgatókönyv. Nyolc körül kerültem be a szülőszobára, burkot repesztettek. 22.30-kor megszületett Zalán. Máté 3140-nel született Zalán pedig 3940-nel. Majdnem 4 kilós volt. Azt a 800 gramm különbséget határozottan érezni lehetett. Amikor már nyomási ingert éreztem, az orvos kért, hogy még ne nyomjak. Visszafogni magam volt a legnehezebb. A kitolási szak nem volt hosszú. Könnyebb volt nekem is ismét aktívan dolgozni, mint csak várni. Zalán átszáguldott a kismedencémen. Sok sérülés lett rajtam, többek között méhszájamon is . A sérüléseim ellátásakot  alig tudtam letenni a csípőmet, annyira remegtem. A méhszáj öltése nagyon fájt. Majd kisebb tipródás után még egy öltést  berakott fájdalomcsillapító nélkül. Azt hittem, kiugrok az ablakon.

Miért nem kaptál érzéstelenítést?

Amikor a gátmetszést csinálta, akkor kaptam érzéstelenítést a hüvely falához is. Viszont csak egy öltés miatt nem adnak feltétlenül. Én is csináltam már így orvosként. El kell dönteni, hogy egyszer megszúrod, azzal beadod az érzéstelenítést, vagy ugyanúgy egyszer megszúrod és megvan az öltés. Ugyanaz a fájdalom, de közben már készen is vagyunk. Viszont a kockázat benne van, mert ha több öltés kell, akkor nehéz pillanatok jönnek. Radikális élmény volt.

Erre nem lehettél felkészülve. Más téren hiányzott, hogy nem foglalkoztál folyamatosan a szülésre való felkészüléssel?

Az első szülésemnél fel voltam háborodva, hogy mennyi mindent nem tudunk a szülésről. Hogy mennyire kiveszett a kultúránkból, hogy anyáról lányra adjuk át a tudást. Rengeteg olyan dolog van, amiről fogalmunk sincs, miközben más tapasztaltabbak tudják, ismerik a praktikákat. Mindenkinek tudnia kellene ezeket az információkat. Bár nyilván van olyan része is a tudásnak, ami csak elvenné a leendő anyák kedvét a szüléstől. Erre a szülésre már jobban felkészültem, talán jobban is féltem emiatt. Különösen a sebek varrásától, mert tudtam, hogy ezen egyszerűen át kell esni. Sok stressz volt emiatt bennem.

Kárpótolt a bébi.

Igen. A mellkasomra rakták. Látványosan nagyobb volt Máténál. Még élénken élt bennem az előző évi szülés. Pozitív élmény volt ez is és a korábbi is.

Keveset meséltél a gyermekágyi időszakról. Hogy élted meg annó Máténál és most a második fiatal születése után?

Mátéval megszenvedtük a szoptatás időszakát. De én nyertem. Tiszta, anyatejes gyerek lett. Zalánnál már fel voltam készülve az akadályokra és fel voltam készülve arra, hogy én irányítsam a helyzetet. Nagyon vártam, hogy hazamehessünk. Nehéz időszak volt a kórházban. Nem értettem mindenben egyett az újszülöttes nővérekkel.

Mik voltak az akadályok?

Hiába mondjuk, hogy “rooming-in” van. Nincsen. Este tízkor bekérik a gyerekeket és hajnal ötkor adják ki. Mátéval annó nem sikerült  a mellszívót használni. Nem tudtam, mit kérdezzek, így nem is kaptam segítséget, sem tanácsot. Nehezen indult a tejem. Nem tudtam, úgy mellre tenni, hogy ne fájjon. Nem evett rendesen. Később megtanultam kézzel fejni. Ahogy éreztem, hogy jön a tejbelövellés Zalánnal rögtön fejtem, hogy működjön a rendszer.

Nem regényt vittem be a kórházba, hanem fejtem, hogy minél hamarabb egyen mennyiséget, és hazaengedjenek. Ezen volt a fókusz.

Szoptatási tanácsadó nem is volt?

Csak a védőnő volt benn. Egy barátnőm mesélte, hogy ahol ő végül császárral szült, milyen családbarát helynek mondták magukat. Hát nem tudom.

Kevés olyan kórház van, aki családellenesnek mondja magát, rooming-out van és nem támogatjuk a szoptatást. Ilyet nem mondanak, de azért előfordulhat.

Ahol én szültem cumisüvegből etetik a gyerekeket, ahelyett, hogy pohárból itatnák őket. Nem hozzák őket, hogy próbálkozzanak az anyák. Nem mutatják meg, hogy hogy kell masszírozni a mellet, arra válaszolnak, amit kérdezel. De ha nem tudod mit kérdezz, nem jön az információ

Evidens tudásnak vagyunk a birtokában. Ha csak a statisztikákat nézzük, akkor megkérdőjelezhetetlen, hogy mi a jó út. Hogy történik az, hogy erről egyre több nő tud, de az egészségügyisek nem tudnak róla. Mi hiányzik ahhoz, hogy jobban működjön ez a rendszer?

Mindenki a kisebb ellenállás felé megy. Azt figyelik mi jár kevesebb energia befektetéssel  . Kevesebb munkával jár, ha egy gyerek csak három óránként eszik. Egyszerű a tápszer. A böfiztetés is egy támasz helyzetben történik sokszor, úgy, hogy a babákat ültetik. (Nyilván minden gyógytornász anyuka rosszul van tőle.) Majd miután 120 ml-t bepréseltek a pingpong labdányi gyomrába, a jól sikerült kajakómában hagyják a babákat aludni. Ez a kisebb ellenállás.

És nem lenne könnyebb út a gyerekeket az anyukájukkal együtt tudni?

Nem. Általában hasonló gondolkodású anyák szelektálják ki magukat egy társaságban. Én általában abban a társaságba szelektálódom ki, akik hüvelyi úton szeretnének szülni, akik jógázni mennek, akik szoptatni szeretnék a babájukat, ráadásul mosható pelenkát használnak. De olyan csoport is van, aki császárra vágyik, aki nem akar szoptatni, és amúgy is epekedve várják a bébiszittert és a bölcsit, hogy végre mehessenek vissza  dolgozni, mert ugyan szeretik a gyerekeiket, de más határokat szabnak. Mások vagyunk. Más megoldási kulcsokkal.

Ha jobb lenne az információáramlás, a kommunikáció, talán élhetőbb út is várhatna ránk, nem?

Én azért nem akartam gyermekgyógyász lenni, mert nem tudom elviselni a szülőket. Vállalom. Annyi kommunikációs bukfencet nem tudok vetni, amennyire szükség lenne. Vagy legalábbis túl sok energiámba telne. Egy újszülöttes nővértől sokan, sokat várnak el. A pelenkával, a cumisüveggel kapcsolatban nagyon nagy a nyomás a cégektől. Nem poharakat kapnak, hanem cumisüveget.

És amúgy is több energia lenne, az anyukákat megtanítani szoptatni. A legtöbb anyuka ösztönből oldja meg. Információt csak úgy kéretlenül nem fog kapni.

Az szülő nők ráadásul nagyon érzékenyek a hormonális változások miatt, nagyon nehéz megtalálni a járható kommunikációs ösvényt, amin sértés és konfliktusok nélkül lehet haladni. Minden embernél ezt külön egyesével megcsinálni irgalmatlan energia 12 órás műszakon belül.

Tehát akkor tudhatják ezek az emberek, hogy mi a jó út csak nem képesek járni rajta?

Igen. „A büfébe ki tudott menni, de a gyerekért nem jött.”- mondja a nővér. De senki nem szól az anyának, hogy mikor mehet a gyerekért. Számos kommunikációs deffektus van ebben a helyzetben.

Nekem is volt, hogy kiadták a gyermekem. A második éjszaka velem volt végig, de éjfélkor kérnem kellett egy kis pótlást, mert nem tudtunk aludni. Rögtön megkaptam, hogy nem kellett volna elvinnem magammal. Ezek az apró dolgok borzasztó mély sebet hagynak az emberen.

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ami a kórházban történt bent, az maradjon is ott. Nem érdemes rajta sokat agyalni, mély értelmet keresni számukra. Egyszerűen csak hagyd ott.

Otthon pedig csinálj mindent úgy, hogy Te szeretnéd. Nem szabad a sértésekbe belemenni. Ha rosszul esik írd ki magadból, égesd el, táncolj rajta… hagyd ott! Különben fájdalmas lesz. Rossz kiégett orvosokkal, nővérekkel találkozni a leglelkesebb fázisodban. Sok rossz történetet tudnék mesélni, de igazságot nem tudok tenni. A legtöbb kórházban attól működik valami (vagy nem), hogy milyen a vezetés. Nálunk nem lelkes a vezetés, pedig rengeteg potenciál van a változásban.

Mióta kismama jógát tartok, látom a csillogó szemeket, akiknek mindent el lehet mondani és csak szívják be az energiát. Rengeteg lehetőség van, de ezen a hétköznapokban nehéz dolgozni. Sokan ki vannak égve.

Amikor ott voltam bent frissen szült kismamaként, én is arra gondoltam, hogy milyen jó lenne 3-4 naponta újszülött ellátással kapcsolatos előadást tartani. A fürdetésről, masszírozásról, szoptatásról. Nem kellene sok tudást átadni, csak az alapokat. Van, hogy négy újszülöttre három nővér jut. Működhetne is. És ez nem pénzkérdés, lenne rá lehetőség. Én sajnos nem tudom megváltani a világot, én is csak verem a fejem a falba.

Az biztos, hogy a szülés közelében lévő nők közel vannak az elviselhetetlen kategóriához. Én is ilyen voltam. Mindenki más elmélettel érkezik. Érzékeny időszak.

Ha egy mondat túl mélyre megy, arról sokszor nem a mondat tehet, hanem az a nyitott állapot, ami engedi mélyre menni.

Igen, ez egy kétoldalú helyzet. De például itt vannak az „anyatejnácik”. Az is túlzás. Igen, lehet teher a szoptatás. Nagy felelőség az, hogy a tejed minősége mennyisége meghatározza a gyermeked mindennapjait. Nehéz befolyásolni azt, hogy mennyire akarj szoptatni, be lehet rá feszülni.

Pedig a gyerek tápszeren is felnő. Okos lesz, szép lesz, ötös lesz matekból, jogász lesz vagy jógaoktató. Nem ez fog számítani, hanem, hogy mennyire fogod szeretni.

Rengeteg szorongás van ebben az egész témában. Sok dolog megoldásra várna. A női közösségek segíthetnek, az elfogadás, a szélsőségek kerülése.

Verhetem a mellem, hogy az én gyerekeim anyatejesek voltak, ha közben mégsem hozzák azt az eredményt, amit szeretnék tőlük. Ez egy fiktív dolog. A lényeg, hogy a gyermeket tápláld. Sokszor a milyensége mindegy. A lényeg, hogy táplálkozzon, nőjön és szeresd. Ezt lehet papírdobozban, faragott bölőcsben anyatejjel és tápszerrel is csinálni, teljesen mindegy. Mondjuk tehéntejet nem adnék neki, mint ahogyan régen csinálták, de annak is inkább a nem tudás volt a hátterében… . Mindig az adott helyzetbe választjuk ki a legideálisabbat. Ki akarna tudatosan rosszat a gyerekének. A megoldások legalább jó szándékkal születnek.  Sokszor hangzik el: De nekem ezt nem mondta soha senki. Soha nem hallottam róla. Persze. Hogy nézzek utána valaminek, amiről nem tudom, hogy létezik. A legnagyobb segítség a lehetőség biztosítása, hogy valaki elmondja, hogy milyen lehetőségeid vannak.

Térjünk vissza Hozzád és egyre csak gyarapodó családodhoz! Hogy alakult az életed a későbbiekben?

Elváltam. Újraházasodtam. Volt egy vetélésem. Nagyon érzékenyen érintett. Nagyon szerettem volna már újra babázni. Megint. Úgy hiszem, hogy a friss lelkek, akik még nagyon újak, nem tudnak egy egész életre lejönni a Földre. Csak kevés ideig vannak velünk. Ő egy friss lélek lehetett. Nem tudom pontosan, miben hiszek, miben nem, de a gyerekeim reakcióiból érzem, hogy ki a használtabb lélek és ki kevésbé az. A páratlan gyerekeimtől sok olyan reakciót látok, amiben biztos vagyok, hogy senkitől sem láthattak. Tehát vagy családi örökség, vagy az ő kis saját lelkükből érkezik. Nem tudom.

Mesélsz a vetélésről?

Viszonylag korán történt. Türelmetlen természet vagyok. Szeretem siettetni a dolgokat. Tudtam hamar, hogy várandós vagyok. A teszt is pozitív lett, de nem látszott az ultrahangon semmi. Vártunk, de a későbbi vizsgálaton sem látszott semmi. Elkezdett csökkeni a HCG szintem. Véreztem. 6-7 hetesen történt. Szerencsére beavatkozást nem kellett végezni. Nagyon szomorúak voltunk. Nyilván orvosi szempontból tudom, hogy volt valami a háttérben, amiért nem folytatódott ez a történet. El kellett engednem, hogy ne vigyek olyan béklyót magammal a következő terhességbe, ami nem odavaló.

A vetélés után megfogant Flórián. Nagyon szerettem volna eljönni a munkahelyemről, már életem újabb fázisára vágytam. (Általában ilyenkor szoktam szülni, hogy kikerüljek egy számomra kellemetlenné vált helyzetből. Nagyrészt otthon voltam. Nyugis várandósság volt, de nagyon nagy különbség volt a 25-26 évesen megélt várandósság és eközött 34-35 évesen megélt terhesség között. Sokkal jobban éreztem a fizikai határokat. Sokkal hamarabb éreztem a teher részét. Fáradt voltam. Nagyon vártam, hogy megszülessen.

Picit visszalépve az időben: Ugyan hamar ugrottatok bele a házasságba a volt férjeddel, de végül miért vált el az utatok?

A volt férjem talált valaki mást. Amikor Flóriánnal terhes voltam, ők is gyermeket vártak. Én december 27-re voltam kiírva. Ők január másodikára. Épp ünnepeltünk 27-én, amikor láttam a Facebookon, hogy náluk megszületett a baba. Pedig az az én napon lett volna. Akkor arra gondoltam, hogy csak ne másodikán szülessen meg Flórián. Persze Flórit is túlhordtam, pedig legszívesebben már december elején megszültem volna. A nőgyógyászom meg is indította volna, de csak akkor, ha már úgy áll a méhszájam. Mivel semmi jele nem volt az indulásnak. ő maradt  a hasamban, a lelkemben meg a terhek. A mostani férjem megértette a válással, szüléssel kapcsolatos érzelmeimet. Tudta, hogy nagyot karcolt a múlt az egómba.

Végül másodika lett a nagy nap?

Aznap bementünk egy vizsgálatra a kórházba és picit nyílt a méhszájam is, de még mindig kaptam pár napot. A vizsgálat után otthon átmentünk a szomszédba beszélgetni. Ott játszottak a gyerekek és egyszer csak jöttek a fájások. Senkinek nem szóltam róla. Nem láttak rajtam semmit. A férjemnek mondtam csak, hogy itt az idő. Anyukám jött a gyerekekhez. Este 9 körül még az 5 perces fájásokkal mesét olvastam a nagyoknak. Utána bementünk a kórházba, ahol már nagyon vártak minket, szerették volna, ha milyénk lesz az első újévi baba.

Hogy érezted magad ekkor?

Olyan erős fájásaim voltak, amik közben meg kellett állnom, hogy rátámaszkodjak valamire. Gyorsan tágultam. Hányingerem volt. A vizsgálatkor megállapította a doki, hogy gyors szülés lesz.

Minden úgy zajlott, ahogy a korábbi kettőnél. Jött a burokrepesztés is. Attól féltem csak, hogy az alapvetően jelenlévő fáradtságom miatt nehezen fogom tudni megszülni ezt a gyereket. A csontjaimban éreztem a kimerültséget. Nem volt türelmem semmihez. Éreztem, hogy ingerült vagyok. A férjem mivel altatóorvos – felajánlotta, hogy szúr egy epidurált. Először nem szerettem volna, hiszen ment enélkül is előtte már, de végül belementem. Az utolsó pillanatban döntöttem.

Milyen érzés volt a szúrás?

Fura. Fel kell hozzá ülni az ágy szélére. Alig bírtam ezt megtenni.

El akartam dőlni oldalra. És közben csak arra gondoltam, hogy jó lenne, ha már beadná, mert minden izmomban feszültség volt és csak visszatartottam Flóriánt. Egy nagy görcs voltam. Éreztem, hogy saját magam akadálya vagyok.

Az első szúrás nem sikerült. A másodikhoz kellett az én tudatosságom is, hogy el tudjak lazulni. Egyszer csak hirtelen megszűnt a csontokat széttoló erős fájdalom. Mintha elvágták volna. Megijedtem. Orvosként tudtam, hogy ha egy baba keresztbe van és megszűnik a fájás, akkor megrepedt a méh és nagyon kell sietni. Bár Flóri nem volt keresztben, mégis megijedtem. Pedig csak az történt, hogy a szúrással együtt kaptam meg a gyógyszert, de ezt akkor még nem tudtam. Ráadásul olyan sokat adott a férjem, ami egy császárra is elég lett volna. Féltett…

Milyen érzés volt epidurállal szülni?

Sétagalopp volt az egész. Ugyan éreztem a fájásokat, tudtam nyomni, de semmi nem fájt. A szülés közben a tegeződésről, magázódásról beszélgettünk az orvossal, hogy mi igazából szeretünk magázódni. Még úgy is, hogy kollégák vagyunk és már a harmadik gyerekemet szülöm nála.

Könnyen meg lett Flórián. A gátad most milyen állapotban volt a szülés után?

Gátvédelemmel született meg Flórián. Nagy könnyebbség volt, hogy nem volt gátsebem. Új dimenzió volt.

Várj csak! Ha ilyen gyorsan ment minden, az azt jelenti, hogy másodikán született meg?

Nem. Éjfél után született egy perccel. Miután megszületett a mellkasomra rakták. A férjem odasúgta: Látod, milyen rendes?! Harmadikán született.

Hogy érzed máshogy viselkedett Flórián az epi miatt? Rád, hogyan hatott utána?

Ő is 4 kilóval született, mint Zalán. Nagyon szépen tudta az útját. Nem éreztem a hátrányát az epidurálnak, csak az előnyét vettem ki belőle. Pozitív tapasztalataim voltak vele. Nem gyorsította, nem lassította a folyamatot. Nem szakított szét. Vissza tudtam tartani a fájást, amikor kellett. Minden szépen ment, csak nem volt hozzá fájdalom. A feszítés, a tolás érezhető volt és közben mégis nagyon jó élmény volt. Ugyan a férjem a szülés után kivette a kanült, de a szülést követő napon is éreztem a fájdalomcsillapító hatását. Amikor szoptattam nem volt erős hasigörcsöm, ami összerántotta volna a kismedencémet. Ez nagy könnyebbség volt. Néha talán azt is éreztem, hogy egy hamis biztonságot ad. Azt éreztem, túl jól vagyok.

Még lenne sok kérdésem, de tudom, hogy el kell indulnod hamarosan érte az oviba. Szóval mesélj a legkisebb királyfiról!

Másfél évvel később született meg a negyedik fiam. Mivel nyárra vártuk, azt hittem lány lesz, de nem. Ő sem.

Viszont a szülés máshogy indult.

Igen más volt, mint a többieknél, ugyanis magától repedt meg a burok. Ráadásul nem hordtam túl. Talán június 28-ra voltam kiírva és ő 26-án született meg délelőtt. Ez a szülés emiatt is kilóg a sorból. Másként is fogant. De őt is nagyon vártam. Szerettem volna, hogy a két kicsi között is kevés legyen a korkülönbség. Talán csak két hónapot vártunk rá, de az is soknak tűnt. Szerettem volna azonnal teherbe esni.

Hogy voltak a határaid?

20 kilót híztam itt is, ahogy a többiekkel is. Amúgy minden rendben volt. 26-án hajnal négy körül ébredtem a fájásokra. Elkezdtem pakolászni. A férjemet hagytam aludni, tettem-vettem, de amikor a komposztot vittem ki, éreztem, hogy folyik belőlem a magzatvíz. Nem állt le, sőt a fájások is jöttek. Hívtam Anyukámat. A férjemet 7.15-kor keltettem, hogy itt az idő. 5 percet kért még, hiszen amúgy is akkor kelt volna. Amikor azt mondtam, hogy nem kell annyira sietni, a hangsúlyomból tudta, hogy azonnal fel kell kelni. A gyerekek elmentek oviba, suliba. Reggel nyolcra bementünk a kórházba.

A kórházban direkt egy félreeső szobát kaptunk, hogy mint kollégák ne legyünk nagyon szem előtt, nyilván mindenki érdeklődött irántunk. Hamar megkaptam az epidurált. Szépen haladt minden. Tudtam mozogni. Nem volt bennem félelem. Amikor jöttek a tolófájások, az orvosom még a műtőben volt. A szülésznő vizsgált volna épp meg, amikor jött a doki, és valóban a legjobbkor, már kezdhettem is nyomni.

Amikor már majdnem kint volt a feje kérték, hogy ne nyomjak, csak sóhajtottam egyet és már kint is volt a feje. Mire az orvos: „Editke maga kisóhajtotta magából ezt a gyereket.”

Tankönyvi szülés volt állítólag. Viszont volt egy kis lepényleválásom, amit nem tudtunk előre. Mivel nem volt panaszom, nem foglalkoztunk vele később sem.

Erik – a negyedik fiam – különlegessége az volt, hogy a fürdetés után, amikor mellre került nagyon sírt, nem akarta abbahagyni. Énekelni kezdtem neki a nagyok altató dalát. Kinyitotta a szemeit, elhallgatott. Így már mellre tudtam rakni és minden rendben ment tovább. Nagyon szép élmény volt. Ösztönös. A jóga óráimon is mindig elmesélem, hogy ezek a hangok milyen nagyon fontosak.

Mi volt ez dal?

Az Omagának a Ballada a fegyverkovács fiához című dala.

„Tél fut az éjen át, nyílik a jégvirág,
Új bölcsőben sírdogál egy élet
Apja emeli föl, ebből a gyerekből
Fegyverkovács lesz, ha addig élek

Így is lett, bizony, de szólt egy szép napon
Ne csináljunk soha többé fegyvert
Nem lesz háború, könnyes, szomorú
Boldognak látok majd minden embert”

Működött.

Négy könnyed történet.

Igen. Ezek az én szüléstörténeteim. Nincs bennük semmi horror. Lehetett volna másképp is elmesélni. Lehetett volna másra is figyelni. Meg lehet találni benne a rosszat, ha valaki erre fókuszál. A mostani kismama óráimon is ezt hangsúlyozom:

Lehet gyakorolni a pozitív megerősítést, bármi is történjen. Semmi máson nem tudsz változtatni csak magadon. Ha áthelyezem a fókuszt, akkor a kevésbé jó élményekből is lehet jó élmény.

Amikor a barátnőm kudarcnak élte meg, hogy nem sikerült hüvelyi úton szülnie, hibáztatta magát. Pedig ez nem lehet hiba. Kilenc hónapig hordta a szíve alatt, táplálta, fejlődött. Hol a kudarc?! Az, hogy nem úgy jött össze, ahogy elvárta magától az egy más kérdés.

Nem a csempe színe a lényeg, meg, hogy hányan voltak benn a szobában, vagy hogy szakadt volt-e a hálóing, hogy szólt-e kellemes zene, pattogott-e le a bútorról a rozsda! Tudom erre is lehet figyelni, de nem biztos, hogy ez a jó út.

80 %-ban tervezd csak meg az életed, különben túl nagy lesz az elvárás! Ne gyilkold ki a variációkat! Sok rossz élményem van nekem is, de nem ez számít. Nem ez a fontos.

Van egy túrós palacsintám. Odaadom, ha…

Sokan kérdezik, hogy lesz-e ötödik és, hogy akkor majd biztos, hogy lány lesz. Szívesen szülnék még, de nem akarnám kísérteni a sorsot. Iszonyat szerencsés ember vagyok ezzel a négy fiúval.  Nem lehet okom semmilyen panaszra velük kapcsolatban. A gyerekszülés időszakát pedig el kellett gyászolnom magamban. Tudatosítanom kellett, hogy most a gyermekek cseperítésének időszaka jön. Úgy érzem, ha aktívan tennék a gyermekvállalásért, olyat tennék, ami már lehet, hogy a harácsolás lenne, kihívnám a sorsot. De, ha letenne valaki egy kisbabát a „küszöbömre”, szívesen felnevelném.

A „Az eső és a gyerek, akkor jó, ha jön.” – Edit szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.