2022. jún 01. “A szülés mindig egy nagy alkalom arra, hogy egy új szemlélettel nézz önmagadra, gyermekeidre és a világra.” – Zsuzsa meséli el szüléstörténeteit

Hogy vagy?

Köszönöm, munkásan. Nem rég jöttem haza az unokámtól. 17 hónapos. Próbálják a szülők lehozni a ciciről és ezzel együtt rendezni az éjszakákat. Ebben igyekeztem segíteni. Nem megy könnyen, de azért vannak biztató előrelépések.

Ez van most. De mi volt akkor, amikor neked indult el a családi életed?

21 évesen kezdtem el fogamzásgátló gyógyszert szedni. Akkor kezdett egyre népszerűbbé válni ez a módszer.

Emlékszem volt olyan gyógyszer is, amit a szekrény tetejéről vett le a doki, mert még kísérleti stádiumban volt.

Infecundin, Bisecurin, …,  és egyre csak jöttek az újabb készítmények. Okosan szedtem ezeket, ahogy előírták, mindig betartottam az évi pár hónapos szünetet, de így is kellett menni rendszeresen májfunkció vizsgálatra, mivel nagy kockázata volt ezeknek az orvosságoknak. Talán ennek a következménye lett, hogy viszonylag hamar befejeződött a menzeszem. Nem voltam még 50 éves, bár ez lehet családi örökség ez.

Amikor úgy döntöttetek a férjeddel, hogy gyermeket szeretnétek könnyen teherbe estél?

Igen, azonnal. A terhességem is szövődménymentes volt, sőt a szülés is.

A korábbi kezelőorvosodnál is szültél?

Igen. Nagy bizalommal voltam felé. Ő gondozott engem a szülés előtt is. Több kollégámnak a gyerekét is ő segítette a világra. Az első gyermeket a Szabolcs utcában az OTKI-ban, a másodikat pedig az Uzsokiban szültem nála. Nagy tudású, kedves ember volt.

Azon kevesek közé tartoztam, akiknek volt fogadott orvosa. Akinek nem volt, annak nem volt olyan jó dolga.

Az első szülésnél még el vagy magaddal foglalva, más történet nincs is a sajátodon kívül, de emlékszem, hogy a második szülésemnél volt ott egy fiatal cigány lány hatalmas hassal. Lehetett tudni, hogy napok óta sétáltatják a folyosón. Később kiderült, hogy meghalt a magzata. Meg sem vizsgálták, annyira nem figyelt rá senki.

Ezek szerint abban az időben volt már ilyen, hogy fogadott orvos?

Igen, és akkor sem volt kérdés, hogy ha felkérem őt, hogy legyen ott a szülésnél, akkor ugyanúgy ahogy a magánrendeléseken fizetni kell a szülésnél is. Meg volt, hogy mennyi a tarifa.

Mennyi volt?

Minimum kerekszám lehetett. Minimum 10.000 forint, de ha azt szeretted volna, hogy jó legyen a kapcsolat közöttetek, akkor inkább többet fizettél. Ha ért annyit számodra, akkor 15.000 forintot fizettél és biztos volt, aki ennél többet adott az orvosának. Nem volt rossz pénz az ’78-ban, ’80-ban.

Abban az időben volt szülés felkészítés? Elmondták, hogy mi fog történni?

Nem volt kultusza akkor ennek. Nem volt internet, sőt, igazán jó elérhető irodalom sem volt. Persze voltak az orvosi szakkönyvek, de azt nem nézegettük. Azt gondolom, hogy az orvosoknak elég felkészülniük.

De mások szüléstörténetét biztosan ismerted.

Persze. Volt egy benyomásom, hogy mi fog történni. Meséltek ismerősök és anyukám is. De azért mégsem arra kellett készülnöm, ami az én születésemnél volt.

Hogy születtél Te? Mit tudsz róla?

Isaszegen születtem otthon. ’50-ben nem volt divat még bemenni a kórházba. Bátyám is otthon született, én is. Ráadásul mindketten nagy súllyal jöttünk a világra. Bába volt csak, mint szakember. Ő készítette fel Anyukámat a szülésre is.

Estefelé indultak a fájások. Apu ment el biciklivel a bábáért. Mire visszaértek, már volt forralva víz. A bába bemosakodott, mindent előkészített. Lepedőket, pólyát, öltözéket.

Fél 12-kor már pólyában voltam Anyukámnál. De arra például nem emlékszem, hogy mondta volna, hogy rátettek volna a testére. Talán akkor nem is volt ez divat.  Talán nem, mert még a gyerekeim születésénél sem csinálták ezt. Csak akkor kaptam meg őket, amikor fel voltak öltöztetve. Nem gondolták akkor olyan fontosnak a bőrkontaktust, mint manapság. Pedig, mennyire jó lett volna.

A fiam gyermeke születésénél már apás szülés volt. Ő vágta el a köldökzsinórt. Láttam fotókat ahogy fekszik az a pici baba az anyja mellkasán. Sőt a szülés után a fiamra is rátették.

Arra nem gondoltál, hogy Te is otthon szülj?

Nem. Tudom, hogy manapság egyre több nőnek nyílik ki a szeme – ha előbb nem is, de a szülés után igen -, hogy hogyan is történhet természetesen úton a szülés. Én úgy voltam vele akkor, mint a kismamák jelentős többsége: volt egy orvosom, akiben megbíztam. Én nem vezettem le egy szülést sem életemben. Nem, hogy hatszázat. Nem tudom, hogy hogy kell csinálni, de ő igen.

Otthonszülésről abban az időben pedig szó sem volt. Ma már más világ van. Rendesen képezik a bábákat, dúlákat, sőt a kismamákat is.

Hogy indult be a Te első szülésed? Honnan tudtad, hogy el kell indulni?

Minden előzmény nélkül délelőtt tíz körül elkezdett folyni a magzatvíz. WC-n voltam épp, amikor azt éreztem, hogy már nem is pisilek, mégis jön valami belőlem. Akkor már egyértelmű volt. A férjem nem volt otthon. Telefonáltam apósoméknak. Apósom vitt be a kórházba.

’78 volt. Volt már vonalas telefonotok?

Nem. Az utcáról kellett telefonálnom.

A kórházban mi várt Rád?

Tizenegy körül értünk be. Épp nem volt a kórházban az orvosom, de értesítették őt, hogy ott vagyok.  Rendszertelen fájások mellett lassan tágultam. Aki csak arra járt az jött megnézni, hogy mennyire vagyok épp kitágulva. Egy pár órája már haladt a folyamat, amikor leborotváltak és beöntést kaptam.

Hogy viselted?

Ez volt az első ilyen alkalom az életemben. Megmondták, hogy mi fog történni, hogy mit fogok érezni. Én pedig mindent megcsináltam. Nem vagyok egy túlfélős, túlizgulós vagy túlhisztizős ember. Inkább az a jó kislány vagyok, aki elfogadja azt, ami épp van. Mindent megcsináltam, amit mondtak, és ez rendben is volt így.

Hogyan haladt a folyamat előre?

Sétáltam. Hosszasan sétáltam. (Talán ekkor találkoztam azzal a fiatalasszonnyal.). Közben kérték, hogy figyeljem, hogy mennyi időnként jönnek a fájások. Egy idő után ők mondták, hogy akkor most már lefekhetek az ágyra. Négy körül már odahívták az orvost is, akkor már feküdtem a szülőszoba előszobájában, onnan toltak be a szülőszobára. De nem volt nagy forgalom kint sem. Mesélték, hogy éjszaka és hajnalban van a legtöbb szülés. Az okát ők sem tudták. Napközben nem voltak sokan. Talán öten szültünk csak egyszerre. Közben valamikor kaptam egy tablettát, gyorsítót. Nem is tudom, hogy mi volt az. Csak azt láttam, éreztem, hogy öt órája ott nyűgölök.

És jöttek a tolófájások.

Igen. Kérték, hogy csukjam be a szemem. Becsuktam, de még így is bevörösödött a szemem. Mint a rubin, olyan volt. Persze az orvos mondta másnap, hogy direkt szólt, hogy csukjam be a szemem az erőlködésekkor… A szülésznő pedig mutogatta a karját, hogy milyen kék-zöld foltok lettek rajta, ahol fogtam. Emlékszem, hogy a szülés közben megfogta a kezem és áttette az ágy támlájára, hogy azt szorongassam inkább. Pedig inkább valakinek a kezét fogtam volna jó erősen. De közben jó hangulat volt. Nem érzem, hogy durva beszólások lettek volna. Tényleg jó hangulat volt. Kedvesek voltak. És az egész nem volt sok idő. 5.10-kor született meg az első fiam.

Gátsérülésed lett a nyomások alatt?

Vágott csak az orvos. Mindkét szülésemnél. Öt napig voltunk abban az időben kórházban. Megnéztek minden nap. Kontrollra vissza kellett mennem, de varratszedésre már nem. Ahogy mondták:

„Megcsináljuk, mint a matyó hímzést. Én is megkaptam a mondatot: „Jobb lesz, mint újkorában.”

Talán szűkíthettek, pedig különösebben nem lett volna rá szükségem. Viszont lett egy összetapadásom a külső és a belső ajkak között, nem lehet szétválasztani. Lehet, hogy ez a varrásnak köszönhető, nem tudom. De tudod, az ember nem megy el ezt megvizsgáltatni. Nem is tudom kihez kellene mennem vele. A nőgyógyászhoz? Bőrgyógyászhoz? Most már nem is gondolom, hogy orvos kellene hozzá. Én kezelgetem, Látszólag nem függ össze, de valamiért mégis arra gondoltam, hogy köze lehet hozzá.

A fiad jól volt?

Igen. Rögtön felsírt. Amikor megszületett felmutatták valamiért paskolgatták, lemérték, majd megfürdették. Minden rendben volt vele.

Mi várt rád a következő napokban?

Hashajtóval segítették az első székletet. Az első kakilás rosszabb volt, mint maga a szülés. Nehezen is ettem. Nem keltem fel. Közben mosogattak ott lent. Ráadásul nem volt nagy tisztaság az OTKI-ban. Nem volt jó ez így. De arra hamar rájöttem, hogy ha olyan ételt kapok, ami picit hajthat, azt meg kell enni, mert talán az majd segít. Második szülésemre már ez is könnyebb volt. Addigra már kitanultam a trükköket.

A szoptatás terén kellett segítség?

Egy nővérke mutatta meg, hogy hogyan kell lefejni a tejet, de nem sokat bíbelődtek velünk. A második gyermekem születésénél sem tapasztaltam, hogy a szoptatást támogatták volna. Nem is hozták a gyerekeket, nem is lehetett menni értük. Amikor három nap után bedurrant a mellem nagyon jó lett volna, ha ott van a gyermekem. Neki is meg kellett volna tanulnia, hogy hogy kell csinálni. Valamit mutogattak, de nem sok segítséget kaptam.

Végül egyedül rájöttél a fortélyokra?

Nem tudom, hogy ennek lett-e a következménye, vagy az akkoriban mindenki által elfogadott és ajánlott gyermeknevelési könyv a Dr. Spock könyvének következmény lehetett, de nem volt könnyű időszak. Dr. Spock katonás rendben tartotta a szoptatást (is). Jóval később tudtam csak meg, hogy hogyan kellett volna csinálni. Ráadásul akkor még nem voltak olyan jó fejőgépek, mint manapság. Nekem nem működött. Az első gyermekemet hét hónapig, a második öt hónapig tudtam szoptatni. Pedig bírtam volna még tovább.

Hát mennyivel kényelmesebb, mennyivel tisztább, egyszerűbb, nyugodtabb lett volna szoptatni?! Tudtam, hogy ez egy kincs.

Eltelt két év. Vártátok a tesót?

Nem igazán. Fogamzásgátlót szedtem. Amellett estem teherbe. Persze azonnal abbahagytam a szedését, ahogy gyanú támadt, ahogy jöttek a jelek, az elmaradt menzesz és mellduzzadás. Hálás lehetek a testemnek, hogy ilyen erőteljes hormonális behatás ellenére is egészségesen tudott működni és semmilyen szövődménye nem lett a fogamzsásgátlónak.

A reggeli rosszullétek is elkerültek?

Igen. Enyhe tüneteim voltak csak.

Tudtam, hogy más állapotban vagyok, de a várandóságért nem jár különdíj. Ez egy természetes folyamat és ehhez képest éltem tovább az életem.

Jöttem-mentem, tettem-vettem. Nyilván figyeltem magamra.

A második gyermeked születése fájásokkal indult.

Igen. Épp a férjem szüleinél voltunk. A nagyobbik gyermekem ott is maradt náluk. Reggel hét körül indultak el a fájások, de nem voltak rendezettek még. Tíz körül mentünk be és 12.35-kor megszületett Balázs. Jó, hogy tudom percre pontosan, hogy mikor születtek, ha már a sajátomat nem tudhatom.

Használtad asztrológiához?

Akkor nem, de később igen.

Más volt a folyamat, mint az első szülésednél?

Igen, burkot repesztettek, mivel az korábban nem repedt meg. Gyors szülés volt nagyon.  És Balázs besárgult. Aluszékonyabb volt. Későbbi tanulmányaimból tudtam meg, hogy talán ettől indult később a beszéde. Csak két évesen lett szobatiszta. Három hónaposan tért magához. Akkora észleltem, hogy éjszakára már nem elég a tejem.

Anyu mondta, hogy pótoljak, hogy tudjak aludni éjjel. El is ment a tejem. Feles tejet kapott. Tehéntejet.

A legtöbb ma kapható tápszer nem létezett.

Milyen volt az az állapot, amiben szülés közben voltál?

Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor bélrendszeri fájdalmam van. (Bár ha csikar a hasam az sokkal rosszabb, mint egy szülés.) De ez a helyzet tud egyfajta ködös, zsibbadt állapotot eredményezni. Olyan erős fájdalom volt, hogy csak a konkrét információkat, utasításokat engedtem be. Ezeket teljesítettem, csak erre volt energiám.

Filozofálni vagy önhelyzet felismerésre nem volt lehetőségem. Közben azt éreztem, hogy mindenki segítőkész. Nem szenvedtem lelkileg. Sőt vicces volt a szülésznő. De erőteljesen kellett koncentrálnom, hogy ezen túl legyek. A testem tudta, hogy ez egy szükséges fájdalom.

Hogy minden rendben lesz, hogy jön kifelé, hogy már látják. Mindig tudósítottak, hogy hol tartunk, hogy még hány légzés…

Balázsnál rányomtak a hasamra. De arról is azt gondoltam, hogy ez annak érdekében történik, hogy minden rendben legyen. Nem voltam elveszve. A testemben lévő tudat átsegített. Nem éreztem semmi rosszat. Nem éreztem, hogy egyedül vagyok. Nem éreztem a férjem, anyukám, vagy bárki más hiányát sem. Elegendő volt az ott lévő emberek segítsége, aszisztálása.

Viszont nagyon elhagyatottnak éreztem magam a szülés utáni napokban, a második-harmadik nap környékén. Pár órával a szülés után felállítottak. Ez nehéz volt számomra. Más volt a szemlélet, mint az első szülésemnél.

A szoptatás körül is voltak változások?

Kapásból az elején rontották el. Emlékszem, hogy kopogtattam a csecsemős osztály fülkéjén. Ott adták be az anyukák a gyereküknek a lefejt tejet (már, akinek sikerült fejnie). Bent ordítottak a csecsemők éjjel kettőkor. Dörömböltem, kiabáltam. Senki nem jött.

Pedig bármelyik gyereket megszoptattam volna, ha az enyém alszik. Csak adjanak valakit a mellemre, hogy kiszívja, mert nem bírom kifejni. Szögletesre csomósodott a mellem. Az a mellem később már kevésbé volt tejelős.

Ez volt a legnehezebb trauma, hogy pont azt a gyereket nem adták oda, aki besárgult, akinek a legnagyobb szüksége lett volna az előtejre, a tejre, a testi kontaktusra. Ma már jó, hogy a legtöbb helyen a baba az anyuka mellett van, és bármikor mellre teheti. Istenem, ha ez meg lett volna…

Tapasztalt anyukaként, nagymamaként milyen útravalód van a szülésre készülő kismamáknak?

Nincs útravaló, mert annyira személyes megélésnek érzem a szülést. Ami nekem valamilyen volt, az csak nekem volt ilyen. Mindenki másnak a saját személyisége szerint lesz olyan a szülése, amilyen.

Nekem önismeretben adta a legtöbbet a terhességi folyamata, a szülések, a gyerekek. A viszonyom hozzájuk, vagy az ő viszonyuk egymáshoz nagy tanulási lehetőség.

A szülés mindig egy nagy alkalom arra, hogy egy új szemlélettel nézz önmagadra, gyermekeidre és a világra.