…tegnap 11:29-kor 51 centivel és 3080 grammal, császárral jött e világra…, … ballontól az epidurálig minden utat végig jártunk és végül császárral jött világra…, … igen hosszú délután és éjszaka után reggel végül császármetszéssel jött a világra…

Hát mi van itt, kérem?! Magabiztosan meséltem korábban, hogy a hozzám járó anyukáknak sokkal jobb a statisztikája, mint az országos átlag (a császáros szülések aránya több mint 40% Magyarországon, szemben a WHO ajánlásával, ami 15%). No nem azért jók a számaim, mert annyira zseniálisak az óráim, felkészítőim hanem azért, mert felvilágosult, a szülésükért tenni akaró nők járnak alapvetően hozzám.

Életem 7. kisérére lett volna a következő felkérés. A kismama hetekig járt az órákra, felkészítőkre, pedig nagy háttér tudással rendelkezett, hiszen védőnőként dolgozott. De a családjában korábban már többször is megjelenő terminus túllépést, túlhordást a mai világ nem engedte már meg. A ballon annyira nem hozott eredményt, hogy másnap el sem tudták távolítani, mint, ahogyan a vénába áramló oxitocin sem változtatott a helyzeten. Császár.

Amikor egy héttel később kiderült Zsókánál, hogy császára lesz, már szemem sem rebbent. 43 éves. Első baba. Lombik. 2 gerincsérv. Ráadásul az utolsó mérések szerint a baba súlya 4800 gramm körül lehet. Tiszta sor. A kórházi protokoll szerint előző este ballonos indítás, reggel oxitocin. Majd császár.

A reggeli órám előtt egyszerre csalódottan és megkönnyebbülve a 6 hetes készenlét után elmentem futni. Most meg lehet tolni, ma nem kell extra erőt tartalékolni már, ma csak a szokásos szerdai program jön. A futás után össze is jött a kis csapat a stúdióban 4 szoptatós anya, 4 pici baba. Okosórámat levettem, telefonomat ugyan még nem kapcsoltam ki, hátha jönnek hírek, de már lenémítottam. A beszélgetőkör előtt ránézve látom, Zsóka férja Matyi hív. 

Azt kérik, mégiscsak induljak, mert van remény. Kialakul a terv a fejemben, maradok még egy picit a stúdióban, jógázunk legalább 30 percet, hogy mégse potyára jöjjenek a picikkel, de egyértelmű utasítást adnak ki a pár hónapja szült anyák: INDULJ MÁR! Én meg, mint Csipkerózsika a bálba a futástól kipirult arccal rohanok haza. Közben hívom Julit, hogy mondjam neki a kialakult helyzetet, és hogy pár perc múlva otthon még találkozunk. Látom fürkésző tekintetét, lesi, hogy miben vagyok, elcsípi a remény mámorát, majd elindul a tavaszi szünetes találkozójára. Én is felkapom a csomagom, miközben betolok septiben egy croissant-t a másikat magammal viszem, még jól jöhet. A kocsi a ház előtt áll. Egy órán belül a kórházban vagyok.

A szoba ismerős. Itt született Samu és Regő is. Összeérnek a szálak, hiszen Regő apukája nagyon jó barátja Zsókának. Ha itt születik meg Dani is, akkor „szobatestvérek” lesznek. De ekkor ez még csak távoli remény. Korántsem szeretném ebbe beleélni magam, bár látom, hogy mindenki eltökélt. Ugyan Zsóka, a személyzet kérdésére többször is elmondja, hogy ő nem, ő ugyan nem ragaszkodik a hüvelyi szüléshez, ő egy egészséges gyermekhez ragaszkodik, felemelt fejjel, céltudatosan indul el az úton, ami először a zuhany alá vezet, ahol a szülésznő kérésére fél órát töltenek el Matyival. Állok az ajtó előtt, hátha tudok valamiben segíteni. Percek óta duruzsolást hallok. Matyi valamit mond, azaz inkább mesél, narrál. De vajon mi lehet az?! Persze még nem tartunk ott, hogy nagy csendet kérnének az összehúzódások, na de ez egy folyamatos narrálás vajon mi lehet?!

Pontban mikor letelik az előírt idő, kijönnek. Újabb adag oxitocinnal kínálják Zsókát, és mellé izomlazítóként Nospát is kap. A szülésznő, most fekvésre kéri, hogy a Nospa tegye a dolgát, és lazuljon el minden, aminek most el kell. Zsóka az ágyból ránéz Matyira és így szól: Matyi mesélj, mesélj még! És Matyi rákezd a már megszokott közös relaxációs technikájukra: mesél. Mesél Syrisuról, Jackie Orszaczkyról, Zoránról. Miközben a háttérben térben, időben, stílusban is teljesen más zene támaszt. Az összehúzódások rendszeresen jönnek 3-4 percenként.

Valamennyivel később emelik az oxitocint, és a szülésznő újabb kérésére most álló testhelyzetben vagyunk mindannyian. Ringatózás, duruzsolás. Már a Hungária zenekarnál járunk. Halad a folyamat, amit a következő hüvelyi vizsgálat is megerősít: érezhető egy pici ödéma, így irány vissza az ágy, a vízszintes testhelyzet és a forgolódás. Zsóka elbizonytalanodik. Időnként arról számol be, hogy annyira erősek az összehúzódások, hogy úgy érzi már nem tud lazítani odalenn.

Átbeszéljük, hogy a duruzsolás neki az alap, és valójában a figyelmét odaadja az összehúzódásoknak, ott van velük. Mégis nehéz kitalálni mi lenne a jó, mert a tekintetén, a testhelyzetén a fájdalomnak nyoma sincs. Méltóságteljes, nyugodt légzés, csak ez van. A meleg borogatás a gömbölyödő hasa aljára, légzés lassítása, a bíztatás talán erőt adhat, és az a tudat, hogy elég ha az ajkait, az állkapcsát lazítja, a többi megtörténik odalenn magától.

Ez idő tájt halkul el a zenetörténeti mese is. A csendet két hüvelyi vizsgálat töri meg. Meglepődve néznek egymásra a szülésznő és az orvos. Ők sem gondolták volna Zsóka jelenlétéből, hogy már 8 cm-nél járunk. Felpezsdül a környezet. Újabb testhelyzet változtatás. Ismét állunk. Azaz dehogy állunk, rogyasztunk. Zsóka Matyiba kapaszkodva a szülésznő biztatására nyomni kezd. Úgy látom teljes erejével tol, miközben elmondása szerint még igazán nem határozottak a tolási ingerek. Halkan javaslom, hogy csak annyit toljon, amennyit kér az összehúzódás, épp mindig csak annyit.

Újra sokan leszünk a szobában, és ismét változik a dinamika. Vissza az ágyra. Oldalt fekve, forgolódva jönnek a szaporább összehúzódások, majd lassulva félig ülő testhelyzet, felhúzott lábakkal, nyitott térdekkel következik. A kismamát arra kérik, hogy vegyen egy nagy levegőt, és kezdjen el rekeszizomból lefelé tolni. Ügyesen tol, hatalmas munkát végez, ügyesen halad a baba is.

Egy ponton mégsem akar Dani feje átmozdulni, így megbeszélve Zsókával a szülésznő tartja a nyomás által elért helyzetet a karjával, sőt rá is segít. Rövid időn belül kibújik a fej, és kicsusszan a test. Az a hosszú test.

Amikor felocsúdunk a megszületés csodájából, szemrevételezik a kis embert, akarom mondani a nagyot, mert Dani tényleg nagy baba. Az oly sokszor félrevezető mérések most beigazolódni látszanak. Az aranyórába senki nem meri felvetni, hogy ugyan mérje már meg valaki, de epekedve várjuk mind a számokat. 4830.

Amikor a csecsemősök elviszik Danit a csecsemős osztályra, Zsóka kéri Matyit, jól figyelje meg gyermeküket, nehogy összecseréljék valakivel. A csecsemős nővér és a szülésznő együtt nevetnek fel, Danit biztosan nem fogják összekeverni mással, mert még egy ekkora baba nincs az osztályon. Elköszönök én is Regő szobatestvérétől, és megvárom míg Zsóka lezuhanyozik. Majd elindulok haza, hálát adva, hogy ma jól, ma nagyon jól álltak a csillagok. 

A Syrius a szülőszobán bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Nem sokat. Anyukám csak címszavakban mesélt róla. Középső gyerkőc vagyok. A nagyobb testvérem természetes úton született meg. Én császáros lettem. Túlhordott, indították a szülést, 7-8 órát vajúdott, és császár lett a vége, amikor megszülettem a köldökzsinór a nyakamon volt, de hogy ez volt-e a császár oka vagy más, azt nem tudom.

Sok gyerek születik természetesen úton úgy, hogy a nyaka körül van a köldökzsinór, kevésszer okoz gondot, de lehet, hogy nálad épp igen. Hogy élte meg Anyukád, hogy császár lett a vége?

A prioritás az volt, hogy én egészséges legyek, rábízta magát az orvosokra. Biztosan nem vonta kétségbe az orvos döntését, mert a harmadik szülésénél is őt választotta. Nem traumatizálta a császár, de azt nem viselte jól, hogy utána csak sokára kapott meg engem. Apu látott először.

Volt olyan szüléstörténet, ami nagy hatással volt rád?

Anyukám az öcsém születését tartotta hármunk közül a legjobbnak, legkönnyebbnek. Természetes úton szülhetett újra, pedig már majdnem negyven éves volt. Éjszaka szült, a nyugalomban, és meg tudott történni az aranyóra. Jó volt tőle hallani, hogy van ilyen élménye is.

De sok más történetet hallottam barátoktól, olvastam is, és Te is olvastál nekünk az órákon. Ezek mind inspiráltak.

Milyen környezetbe érkezett Sári?

Nem terveztük. Nem próbálkoztunk, de volt esélye, hogy teherbe essek. A párkapcsolatunk Endrével nem volt egyszerű. A terhesség viszont szuper változásokat hozott az előző évek se vele-se nélküle helyzete után. Megerősített minket.

Mindketten szerettük volna, és minden kialvatlanságunk ellenére nagyon jót tett a kapcsolatunknak. Véletlenül jött, de nagyon jó helyre került. Nagyon várva volt, amikor már tudtuk, hogy jön.

Hogyan derült ki, hogy várandós vagy?

Nem jött meg. Gyanús volt. Tesztet csináltam. Endre is otthon volt. Együtt szembesültünk a helyzettel. Sokkoló volt, nagyon nevettünk talán a feszültség miatt. Tudtuk, hogy ez most megváltoztatja az egész életünket. Nem is tudtam aznap éjjel aludni, teljes izgatottságban voltam. Örültünk mind a ketten, nem ijedtünk meg. Véletlen volt, de nagyon jó, hogy így alakult.

Hogyan készültél a szülésedre?

A Budai Perinatális Központban lévő szülésfelkészítők sokat jelentettek. A szülést is ott terveztük. A felkészítőn minden fontos dolgot elmondtak, összefoglaltak, lehetett kérdezni is. Könyvek közül Ina May Gaskin Útmutató a szüléshez című könyvét olvastam, illetve a szoptatós témában megjelent Útmutató a szoptatáshoz könyvét is.

A várandósság elején jártam pszichológushoz is, de végül ennek nem éreztem szükségét. Viszont sokat beszélgettünk barátnőkkel. Sok megosztás volt közöttünk kisbabás ismerősökkel is. A legvégén pedig zenehallgatással telt az idő. Én is csináltam egy válogatást, és a Te válogatásodat is sokat hallgattam. Relaxáltam, gátizomtornát gyakoroltam. Azóta ezek a zenék nagyon be is hozzák a szülésre készülődés élményét. Még az indulás reggelén is ezek szóltak. Meghatározó volt.

Viszonylag későn érkezett Sári. Hogy viselted ezeket a napokat?

Számítottam rá, hogy későn indul el. Úgy gondoltam, hogy szokás, hogy az első gyerek lassabban indul, ezért nem volt idegőrlő. Ugyan az utolsó pár napban már nagyon vártam, hogy történjen valami, de akkor már valamit éreztem is. Éreztem, hogy készülődik, élveztem, hogy van jele a folyamatnak.

Milyen érzésékkel futottál neki a szülésednek?

Vártam. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz az én megélésem. Készültem is rá tudással és lélekben is. Szerettem volna, hogy hétvégén jöjjön, mert akkor a Budai Perinatális Központban, ahol terveztük a szülést, nincsenek sokan, és tényleg vasárnap indult, megérezte. 

Mit éreztél ekkor?

Menstruáció szerű, de nem szabályos időközönként érkező fájásokat. Hosszabbak voltak, de nem túl intenzívek. Néha jött, néha ment. Amikor szabályos lett az már más volt. Feltűnő lett az erejük, és a rendszerességük. Amikor felébredtem, akkor kb. 15 percesek lehettek, pár órán belül viszont már 2-3 percesre sűrűsödtek. A vajúdás eleje hatékonyan és gyorsan ment. Hajnal kettőkör ébredtem fel a görcsökre, izgatott lettem, így visszaaludni már nem tudtam. Reggel négy körül ébresztettem Endrét, akkor már 5 perces fájásaim voltak.

Mit csináltál, amikor Endre még aludt?

Feküdtem, próbáltam nézni az időt. Felkeltem, és megpróbáltam a kanapén pihenni, de aludni már nem tudtam. Konstatáltam, hogy ez egyre sűrűbb. Felkeltettem Endrét is. Bizonytalanok voltunk, hogy mikor telefonáljunk. Fél hat körül hívtam a mentor-bábánkat, akihez tartoztunk, próbált még egy kicsit otthon tartani, kérte, hogy zuhanyozzak le, pihenjek, és lássuk meg, hogy mi történik. Ezek hatására sem lassult a folyamat, sőt, 2-3 perces fájásaim lettek hat órára. Még párszor telefonon beszéltünk, de aztán fél hét körül elindultunk. Hét órától már a BPK-ban folytatódott a dolog.

Ismertétek az ottlévőket?

Igen, de azt nem tudtuk, hogy kinél fogunk szülni. Végül nem is a mi mentorunk volt ott akkor.

Izgatottak voltunk. Szobát kellett választani. Nem volt ott senki, üres volt a ház, épp ahogy képzeltem. 2-3 perces fájások közben nézelődtünk, a fájások alatt pedig megálltam egy kis időre. Végül a „Víz szobát” választottuk. Megvizsgáltak, 2-3 cm-re voltam tágulva. Jónak találták, és persze azt is mondták, hogy van időnk. Magunkra hagytak minket azzal a tanáccsal, hogy feküdjek az oldalamra. Ez a helyzet nem esett jól, de azt mondták, hogy így a leghatékonyabb a tágulás, legalább pár fájást töltsek el így.

Milyen helyzet volt a B opció?

Nekem a térdelőtámasz esett a legjobban, meg is lepett, hogy az nem annyira hatékony a tágulásnál, inkább tényleg az oldalt fekvést javasolták, de ez a helyzet nem volt sokáig tartható. 1-2 óra után mondtam, hogy szeretnék vízbe menni. Megtöltötték a medencét, beszálltam, nagyon jól esett, sokkal könnyebben volt így, ráadásul fel is gyorsította a folyamatot. Alig volt szünet két fájás között.

Milyen fájdalomcsillapító technika segített ezekben az órákban?

A légzés. Igyekeztem ellazultan lélegezni. Amikor készültem a szülésre, csomó kép volt a fejemben, hogy mire fogok gondolni, amikor tágulok, de ezek a képek nem jöttek, csak a légzés figyelése segített.

És közben kaptam muskotályzsálya olajat a derekamra, masszíroztak. Mindeközben nehéz volt eldönteni, hogy mi esik jól, és mi nem. Dönteni sem tudtam, és kommunikálni sem igazán. Amikor a zuhanyt engedték rá a hátamra az is kicsit jó is volt, meg nem is. Nyilván nagyon fájt, és nem enyhítette a zuhany igazán. Talán csak a derékmasszírozás segített. Figyeltek arra is, hogy legalább néha igyak. Letörölték az arcom hidegvizes törülközővel, az jól esett. Elég hangos voltam, és arra is emlékszem, hogy jól esett nem visszatartani a hangom, de igyekeztem mélyebb tónusban hangokat kiadni. Nem tudom, hogy segítette a folyamatot, de nagyon jól esett. Emiatt szuper, hogy hétvége volt, mert így el tudtam engedni magam, és nem azzal foglalkoztam, hogy ki mit hall ebből.

Így zajlott a tágulás folyamata. Hatékony volt, mert délre már teljes volt a tágulás.

Ami viszont kellemetlen volt, hogy a medencében jött belőlem valamennyi széklet. Nem tudták kihalászni, mert annyira híg volt. Dilemma volt, hogy így bent maradhatok-e a medencében, de végül maradtam. Csak közben azon stresszeltem, hogy jó lesz-e így a babának. Talán ezért is szálltam ki a kádból. Ekkor talán már a kitolási szakban voltam.

Kiszálltam a vízből, és ekkor jött a neheze. Elkezdtem érezni, hogy nyomódik egy ideg a lábamba. Borzasztóan fájt, ami az egész folyamatot megakasztotta. Nem találtam azt a pozíciót, amiben ezt a lábfájdalmat el lehetett volna viselni.

Tehát nem is az összehúzódások elviselése jelentették a főfeladatot, hanem a lábad fájdalmának elviselése?

Igen. A tolófájásokat nem is éreztem rossznak, a gond az volt, hogy összecsuklott alattam a lábam, ha épp jött a belenyilalás. Már a szülés előtti napokban is éreztem. Talán az isiász, de korábban nem volt ilyen erős, és nem volt folyamatos. Brutális volt.

Mi volt a megfelelő testhelyzet ekkor?

A guggolás és a hátonfekvés, amiről tudjuk, hogy nem a legoptimálisabb pozíció. A lábaimat segítettek tartani, kapaszkodtam. Ezek a helyzetek talán segítettek, de a szülőszéket is kipróbáltam, nem éreztem biztonságban magam rajta. Azt éreztem, hogy túlságosan előre kellene dőlnöm rajta. Nem volt jó. Küzdelmessé vált a folyamat. Nehezen tudtak támogatni benne. Javasolták, hogy lépjek túl a fájdalmon, hogy próbáljam magam ellazítani, de ezt nem lehetett. Nem tudtam a tudatommal megszüntetni ezt a fájdalmat. Talán ők sem találkoztak még ilyen jellegű idegfájdalommal.  

Nézegették, hogy hol van a baba, hogy mennyire tudott lejönni. Akkor már nem volt olyan pozitív a hangulat. Tanakodtak magukban, hogy ezt meddig lehet még folytatni. Két órányi kitolás után, amikor a szívhang picit kezdett esni, akkor mondták, hogy ezt tovább itt ne folytassuk, ne húzzuk az időt, menjünk be a kórházba.

Rosszul esett, hogy ugyan éreztem, hogy van egy fajta bizonytalanság bennük, de ezt nem kommunikálták a folyamat közben. Meglepett, mert csak akkor mondták, amikor a bábák biztosan tudták, hogy menni kell. Nem volt időm erre felkészülni. Talán azért csinálták így, mert ha mégsem kellett volna menni, akkor ne hátráltasson a folyamatban.

Hirtelen átváltott minden egy határozott irányításba. Én pedig nagyon nem akartam elmenni onnan. El sem tudtam képzelni, de közben már lépésenként haladtunk a felöltözésben, a lépcsőfokokon…

Ha tolófájásaid voltak akkor Sári már lenn volt a szülőcsatornában?

Igen, ráadásul szorult helyzetben, viszonylag hosszú időn keresztül. A feje nem látszódott csak, ha elhúzták a szeméremajkakat.

Mentőt hívtak?

Nem. Betelefonáltak a kórházba és az egyik bába kocsijával mentünk át. Az autóút a leghorrorisztikusabb része volt a szülésnek, illetve a séta be a szülőszobára. Akkor már sűrűn jöttek a tolófájások. Lehet, hogy előrelendítette a zötyögés is a folyamatot, nagyon rossz volt, mentálisan is. Nagyon nem akartam ezt. Azt, hogy vajúdás közben kelljen átmennünk a kórházba. Megtörtem lelkileg.

A hátsó lifthez mentünk, mert az közelebb vitt a szülőszobához, de a lift nem akart működni. Ott álltunk, és nem jött. Végül a bábánk felhívta a szülésznőket, és valahogy leküldték, borzasztó volt várakozni ott ebben az állapotban. Ahogy felértünk a szülőszobára, minden káoszos lett. Ott volt 4-5 ember. Nem tudtam, hogy ki kicsoda. Bemutatkozásra nem volt idő. Adatokat nem vettek fel.

Felfektettek egy ágyra, és elkezdődött a gyorsítása a folyamatoknak. Nem mindenről mondták el, hogy mi történik, de én sem voltam olyan állapotban, hogy kérdezzek bármit is. Infúziót kaptam, oxitocint. A gátmetszés volt az egyetlen, amit megkérdeztek, hogy mehet-e. Ugyan mondták, hogy mit csinálnak, de azért választ is vártak. Majd elkezdték nyomni a hasam.

Az érkezésünk után 20 perccel megvolt Sári. Gyorsan ment minden, én viszont elvesztettem a kontrollt, ami nagy váltás volt lelkileg. Rossz, hogy így kellett befejezni. Az viszont szuper volt, hogy a bábám bent maradhatott, és Endre is ott lehetett. A bábám végig látta, hogy mi történik, és később mindent el tudott mesélni.

Fizikailag nem fájt, hogy kinyomják, nem volt nagyon kellemetlen. Felsírt rögtön. Nagyon meggyötört, rémült kislány volt. Lila volt a feje. Endre szerint a teste pedig fehér. Szóval biztosan stresszes volt számára ez az időszak. Indokolt volt, hogy bementünk a kórházba. Összevarrtak, ami szintén nem fájt igazán. Közben Sárit megmérték, felöltöztették, és megkaptam. Mi biztosan nem így csináltuk volna, miért kell ruhában lennie, amikor először rám teszik?!

Volt egy kétórás aranyóránk. Ha nem is olyan körülmények között, ahogy gondoltuk, de megvolt a hármasban töltött kis idő.  Utána viszont el kellett köszönnünk Endrével egymástól. Erre nem voltunk felkészülve. Sárit is csak az üvegablakon keresztül nézhette meg később Endre. Nem volt családi szobánk sajnos. Emiatt tanakodtunk is, hogy bent maradjunk, vagy hazamenjünk hamarabb, de azzal riogattak, hogy nincs meg a streptococcus szűrésem, paráztattak, hogy mi van, ha pozitív vagyok, és elkapja a baba, emiatt mindenképp kérték, hogy maradjunk bent. A babát is szerették volna leszűrni.  Amúgy a neonatológus semmit nem csinált. Az ártatlanság vélelmével úgy vettük, hogy Sári is negatív. Érdekes, hogy kórházon belül is mennyire más az elbírálás. Végül azért bentmaradtunk három napot.

Milyen érzések maradtak benned a szüléseddel kapcsolatban?

Nem tudom, csak azt, hogy erre a szcenárióra nem voltunk felkészülve. Maradtak fájó dolgok: a placentát meg sem néztem, pedig el is akartuk vinni. A köldökzsinórt sem láttam, pedig hozzátartozott volna a teljes élményhez. Nem is értem, miért nem jutott eszükbe, hogy szeretném-e megnézni.

Azt éreztem, hogy nem is érzek semmit. Látom, hogy ott van, megszületett, örülök neki, de nem volt eufória vagy megkönnyebbülés. A végső fázisból már csak egy irányítást éreztem, azt, hogy mikor nyomjak, mikor tartsam vissza. Biztos szükséges volt, amiatt, hogy a seb ne hasadjon tovább, de ezáltal nem éreztem, hogy Sári, hogyan jön ki. Nem tudtam testileg sem megélni a folyamatot.

Az viszont sokat segített, hogy meg tudtuk beszélni a bábákkal, hogy ők, hogy látták a történéseket. Mindketten azt mondták, hogy az okát nem tudják pontosan, de azt biztos, hogy erre volt szükség. Az járt a fejükben, hogy esetleg köldökzsinór problémától nem halad lejjebb, vagy, hogy rosszul konfigurálódott a feje, és tartáshiba miatt nem jön, de egyik sem igazolódott be. A bábánk látta, hogy hogyan született meg, és ezek mind rendben voltak. Végülis nem tudták megmondani, hogy miért így alakult. Még keresem a válaszokat. Ha tovább maradok a vízben, az talán segített volna, nem tudom. A víz mintha enyhítette volna az idegfájdalmat, de hogy ettől könnyebben kijött volna, azt nem tudjuk.

Viszont milyen jó, hogy a válaszok helyett kaptatok egy egészséges gyermeket.

Igen, az jó, hogy egészségesen született meg. Jó, hogy nem riogattak azzal, hogy ez vészhelyzet, csak később mondták, hogy benne volt egy rosszabb kimenetel is. Szükséges volt, hogy így járjanak el. Azt is mondták, hogy ha a bábák kísérték volna orvosként a szülést, akkor ők is ugyanezt teszik. Gátmetszéssel, hasnyomással. Ez megnyugtató számomra, mert ebből tudom, hogy erre tényleg néha szükség lehet. Könnyebbé teszi az elfogadást, hogy egy olyan szemléletű szakember, amilyen a bábánk szintén úgy gondolja, ahogy a kórházi orvos is gondolta. Ez sokat számít.

Az a tudat is segíthet, hogy Te mindent megtettél. Készültél rá testileg, lelkileg tudással. Kiválasztottatok egy csodás helyet, remek szakemberekkel, ahol a legjobb szaktudással támogattak a vajúdásod alatt.

Igen. Csak éppen, ami nálam volt, arra senki nem számított. Ez a fajta idegfájdalom nagyon ritka lehet. Ráadásul utána is megmaradt. Most már jobb, de a gyermekágyban is kitartott ez az érzés.

Nehéz érezni, hogy így is büszke lehetek magamra. Igyekezték hangsúlyozni, hogy én ezt megcsináltam, és jó, hogy jól vagyunk, de az élményt, hogy én ezt megcsináltam, azt elvette a vége. Büszke vagyok arra, hogy milyen szépen hatékonyan ment a tágulás, és arra is, hogy ugyan nagyon fájt, mégis tudtam kontrollálni, elviselni a vajúdás érzeteit. Az utolsó egy óra miatt mégis elégedetlen vagyok. Lehet, hogy ez még átalakul. Nem tudom.

Azt megkérdőjelezni, hogy befogadtad a testedbe, kihordtad a szíved alatt, hogy magától elindult a vajúdásod, hogy kinyitottad előtte az ajtókat, és ilyen nagy szerető ölbe érkezett, azt nem lehet megkérdőjelezni, mert ezek hatalmas érzelmi kincsek, sőt a babád idegrendszerének, testének is nagyon fontos események. Erre ér támaszkodni, mert ez a Tied, ez a Te eredményed.

Próbálok ezekre fókuszálni, mert tudom, hogy ez mind így igaz. Most már nem is sírom el magam, ha a szülésre gondolok, persze a hormonok is kevésbé játszanak közre, de ha azokat a bizonyos zenéket hallgatjuk, akkor előjönnek a sírások. Tudom, hogy ez egy folyamat, amit fel kell dolgozni.

Az a tudat is segít, hogy ha kórházba lettünk volna, akkor sokkal több beavatkozás lett volna. Eleve nem várták volna meg, hogy elinduljon, hanem elindították volna, ettől az egész más lett volna minden. Ehhez képest a vajúdás jó volt, amennyire jó tud lenni egy vajúdás. Nincs olyan dolog, amit máshogy csinálnék. Talán csak annyi, hogy minden szcenárióra jobban felkészülnék. Az bennem volt, hogy kifutunk az időből, és emiatt kell kórházba menni, de arra nem számítottam a folyamat közben kell bemenni a kórházba.

Nem traumatizált szülésed volt, sőt sok dolog nagyon szépen alakult, de azért ezzel érdemes foglalkozni. Ha nem is feltétlenül pszichoterápiára járni, de akár női körbe, vagy szülésfeldolgozó csoportba. Ezzel érdemes foglalkozni, és nem elbagatellizálni az érzésidet. Vannak olyan élmények, amiket nehéz feldolgozni, és meg nem történtté egyiket sem tudjuk tenni, de könnyebbé tehetjük. Lehet, hogy 10 év múlva is fájni fog, de az nem mindegy, hogy mennyire, és ebben a feldolgozás sokat segít. Nem kell mély bugyrokat kinyitni, sokszor elég megosztani, és meghallgatni mások történetét. Elég sokszor csak megengedni, hogy legyen az, ami megtörtént.

Már az is segít, hogy most elmondtam Neked, mert Te is eléggé követted a várandósság végét.

Igen, és szép emlékek azok a közös gyakorlások. Hogy alakultak a szülést követő napok?

Sári nagyon lelkes szopizó volt. Már az első éjszaka is sokat volt mellen. Sokat segíthetett a tejbelövellésben. Végig mellettem volt. A kórházba még ugyan nem indult be a tejem, és határon volt Sári súlyesése, mivel sok mekóniumot ürített. De hazaengedtek minket, anélkül, hogy tápszert kapott volna. Kaptunk még pár napot. Ahogy hazamentünk este be is lövellt a tej. Talán az otthoni környezet is segített, és tényleg ahogy mondtad: rakéták lettek a melleim. Már aznap este el tudott kezdeni Sári belőle enni. Szerencsére a szoptatás problémamentesen megy.  Most, az első pár hétben fájdalmas a mellbimbómnak, de nem lett sebes, nem gyulladt be. Sári sokat szeretne enni, állandóan szopizna. Kicsit aggódtam is, hogy túletetjük, de persze tudom, hogy anyatejes babát nem lehet. Szépen gyarapszik a súlya. Pedig a családi sztori az, hogy Anyukám mindannyiunkat csak minimálisan tudott szoptatni, de talán erről a körülmények, és az akkori ajánlások tehetnek.

A záró kérdésem jön: Milyen fontos tanulsága van a történetednek? Mit vigyen magával egy kismama a leendő szülésére, ha a Te történetedből indul ki, azon kívül a tanácson kívül, hogy minden eshetőségre készüljön fel?

Tárgyi dolog nincs, a kórházi táska nagy részét nem használtam egyáltalán. Viszont lelki van: a kórházban jobban kiállhattam volna magamért, erre az időszakra lehetett volna jobban készülni.

Szóval készüljön fel a kismama, hogy fel tehesse ott és akkor a kérdéseit! Ha az mondják, hogy valami szükséges, akkor tudja, hogy valóban szükség van-e rá! Sajnálom, hogy ott kiesett a kontroll a kezemből. Ezt jó lett volna elkerülni.

A „Azt éreztem, hogy nem érzek semmit.” – Évi szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Mit tudsz a saját születésedről?

Kísértetiesen hasonlóan zajlottak Anyu szülései, mint az én szüléseim. Nem tudom pontosan, hogy lelkileg hogyan élte meg, de a folyamat hasonló volt. Elfolyt a magzatvize, bementek a kórházba, de nem történt semmi. Lefeküdt aludni, és másnap reggel a nagymamám kérésére indították be a szülést. Oxitocint kapott, és pár órán belül megszülettem.

Nem Te vagy az első a generációnkból, akinek az anyukája nem a lelki megéléseiről számol be.

Tényleg nem erről az oldalról közelítette meg a szülést.

Lehet, hogy mire mi is majd a lányainknak mesélünk a szüléseinkről máshova tesszük majd a hangsúlyt?!

Nem hiszem. Akkoriban nem voltak szülésfelkészítők. Nem készültek ennyire tudatosan a szülésre, talán nem is érezték ennek jelentőségét.

A húgod születéséről is tudsz részleteket?

Igen. Nagyon enyhe kontrakciókkal indultak be a kórházba, de mire beértek már alig volt ideje az orvosnak átöltöznie, és már meg is született a tesóm. Nagyon gyorsan zajlott le.

Volt olyan szüléstörténet a környezetedben, ami nagy hatással volt rád a saját szülésed előtt?

Igen, bent voltam a testvérem szülésénél. Hat hónapos koráig nem is tudtuk, hogy terhes. Nagyon egyedül lehetett. Az utolsó trimeszterben már ott voltunk mellette, de nagyon nehéz lehetett számára ez az időszak. A szülésére visszagondolva pedig, rossz belegondolni, hogy én mennyire nem tudtam jó lelki támasz lenni a számára.

Ő is így élte meg?

Szerintem ezen nem gondolkozott ennyit. Minden komplikáció mentesen zajlott. Haladt a dolog a természetes útján. Tette a dolgát, és azt, amit a teste diktált.  

Hogy kerültél oda?

Fiatalon váratlanul teherbe esett. Veszélyeztetett terhes lett, emiatt nem otthon, Gyöngyösön tervezték a szülését, hanem itt fent szült Budapesten a Baross utcában. Amikor hajnalban beindult a szülése, akkor engem tudott csak elérni. Sem az akkori párja, sem a szüleink nem voltak a közelben.

Így is terveztétek, hogy Te leszel bent vele?

Nem. Teljesen váratlanul ért. Pedig gondolhattam volna, de fiatalok voltunk még. Én 22, ő 20 éves volt. Fogalmam sem volt, hogy mi történik egy szülésnél, és arról sem, hogy mindeközben mi zajlik le egy nőben. Ráadásul nem is volt igazán jó a kapcsolatunk.

Mindig nagyon szigorú voltam vele. A szülésénél is. Nem voltam egy dúla típus, nem tudtam egy meleg ölelő közeget teremteni számára, de ott álltam mellette, ürítettem az ágytálát, nyomtam vele együtt. Néma csendben szült, befelé dolgozott. Nekem pedig fogalmam sem volt, hogy min megy keresztül.

Milyen érzés volt mellette lenni?

Nem fogtam fel mi történik. Minden új volt számomra. Maguktól, ismeretlenül történtek a dolgok. Ha az orvos mondott neki valamit, akkor utána én csak azt szajkóztam számára. A kitolásnál minden nyomásnál mondtam, hogy csukja be a szemét, nehogy baja legyen a szemének. Biztattam a végén, hogy milyen ügyes és, hogy most már mindjárt meglesz a babája. Ezek jöttek ösztönösen.

Amikor a kitolási szakasz vége felé jártunk – amiről akkor még azt sem tudtam, hogy mi az – akkor az orvos megfogott, hogy „Jöjjön csak ide! Ilyet még úgysem látott!” – és akkor én premier planban végig néztem, ahogy megszületik az unokahúgom, de mégsem voltam meghatódva. Amikor viszont a kezembe foghattam, akkor nagyon is, de akkor az már másról szólt.

Nem tartott sokáig a húgom vajúdása. Hamar lezajlott. Komplikáció mentes volt minden. Viszont találtak a kicsi agyában egy cisztát. Inkubátorba került. Két hétig bent voltak a kórházban. A szemidegeit károsította a ciszta, azóta sem lát jól. Ez az időszak nagyon megviselt mindannyiunkat.

Szóval van előzmény pakkod.

Igen, de nem tudom, hogy ez mennyire dominált az én megéléseimben. Az biztos, hogy nagyon sokat sírtam a terhességem alatt amiatt, hogy mennyire nem voltam tisztában azzal, hogy mi történt a szülésében a testvéremmel, így támogatni sem tudtam

Azt az elképzelésedet, hogy a szülés egy természetes folyamat a történtek csak erősítették.

Igen, nálunk a családban az, hogy egy nő könnyen szül, természetes volt. Én pedig a szüléseimet csodának éltem meg. Ezért is szerettem volna elmesélni. Mert olyan szépen zajlott minden. Nem alakulhatott volna jobban. Tudom, hogy én vagyok a ritka eset, de legyek akkor én a pozitív megerősítés más számára.

Mitől alakulhattak így a szüléseid?

A rajtam kívül álló körülmények biztosan sokat számítottak. Könnyen teherbe estem, amikor gyereket szerettünk volna, pedig Lucánál 39, Fridánál 42 éves voltam. Tudtam, hogy Anyu is komplikáció mentesen szült. Ez nagy bizodalmat adott magamba és a testembe, a nőiességemben is. Soha, annyira nőnek nem éreztem magam, mint amikor elkezdett nőni a hasam. Máshogy kezdtem kapcsolódni a barátaimhoz, a nőkhöz. Miközben tudta, a testem pontosan, hogy én erre képes vagyok.

De közben tudatosan készültél is a szülésre.

Igen. Sokat olvastam. A „Nem harap a spenót” volt az első könyv volt, amit terhesen olvastam. Sok mindent itthon megvalósíthatatlannak gondolok belőle , de sok szimpatikus dolgot is megfogalmaz. Olvastam Szécsi Noéminek „A kismama naplója”-t.. Ráadásul épp párhuzamosan haladt a terhességem a könyvben leírtakkal, illetve olvastam még Jean Leidloff, Az elveszett boldogság nyomában című könyvét. Nem nagyon értettem, hogy ebben az utóbbi könyvben leírtak, hogy összeegyeztethetőek a mi világunkkal, de érdekes volt. A mély pszichológia irányba nem mélyedtem el,sokkal jobban esett szépirodalom jellegű könyvet olvasni, mint ismeretterjesztőt. 

Nem ajánlom kismamáknak, de számomra érdekes volt Sheila Heti Változások könyve is, amiben azt próbálja megfejteni a hősnő, hogy akar-e gyereket vagy nem. Sokáig én sem voltam benne biztos, hogy akarok. Sok olyan kérdést  fogalmaz meg, amit én is átrágtam, de alapvetően, inkább idegesített a vekengése, mint nem. 

És fontos volt a szülésznőm, Jolán személye és felkészítője is. Vele szültem a Szent Imrében. Sokat hallottam Jolit beszélni. Biztos pont lett a számomra. Mivel a kovid kellősközepén szültem, így egy három alkalmas online szülésfelkészítőn vettünk nála részt, illetve kértem tőle egy online magán beszélgetést is. Úgy éreztem, hogy mindent tudok a témáról, de azért ma már azt is tudom, hogy iszonyat nagy szerencsém volt.

Nem merült fel, hogy magánintézményben szülj?

Lucánál nem, Fridánál igen, de egyszerűen nem éreztem indokoltnak olyan sok pénzt kifizetni rá, miközben tényleg volt egy határozott érzésem, hogy én ezt meg tudom csinálni.

Menő vagy!

Tudom, hogy nem ez a jellemző, és emiatt nem is szívesen beszélek róla. Nem szeretnék ezzel vagánykodni. Szerencsém volt sok mindenben, de én is nagyban benne voltam a hozzáállásommal, abban, hogy mindez így alakult.

Sok nő gondolja azt, hogy a szülés a világ legtermészetesebb dolga, és ez így is van. De készülni kell rá. Ugyanis ez a természettel szembeni nagy bizalom a nők jelentős többségének itt Magyarországon nem jön be. A természetre nem érdemes hagyatkozni, mert a rendszer nem ezt szolgálja. Neked bejött. Sikerült. Volt egyáltalán benned bármi aggodalom?

Igen. Féltem a fájdalomtól. Az első szülésemnél segített, hogy nem tudtam, hogy mi vár rám. Még úgy sem tudhattam ezt elképzelni, hogy sokat készültünk rá. Joli felkészítőjén túl, voltunk egy dúla ismerősünknél is szülőpozíciós órán. Vicces volt, sokat nevettünk, de semmit nem alkalmaztunk belőle.

Csináltál szülési tervet is?

Mondták, hogy készíteni kellene, de nagyon erős ellenérzésem volt ezzel szemben. Nem értettem, hogy hogy lehet megtervezni, azt, amit nem lehet. Nem csináltam tervet. Tényleg bíztam abban, hogy úgy történik majd minden, ahogy történnie kell.

Nyugodt voltam. Azt éreztem jó helyen vagyok. Nem a kórházban, hanem abban, ami épp történt velem. Volt bennem egy ősbizalom, hogy én fogok tudni szülni, és minden rendben lesz.

Ilyenkor szokták megcsillagozni a szöveget, és nagybetűkkel kiemelni: „NE PRÓBÁLD KI OTTHON! Ő megcsinálta, neki sikerült, de ne próbálja ki!” Pedig milyen jó lenne, ha mindenkinek sikerülne, és fantasztikus, hogy Neked ilyen élményed van.

És hangsúlyozom még egyszer, hogy félreértés ne essék, nem azért nem sikerül ez sok esetben itthon, mert nem jó az anya hozzáállása a szüléséhez, vagy épp saját magához, hanem sok esetben a rendszer nem támogatja ezt a fajta hozzáállást. Te egy jó attitűddel, egy jó intézménybe, jó emberhez kerültél, ráadásul a párod is jelen volt és tudott segíteni is. Mindenki egészséges volt és hagyták, hogy megtörténjen a csoda. 

Hogy indult el az első szülésed?

Egyszer csak elfolyt a magzatvíz. Bementünk a kórházba éjfél körül. 18 órával később indult el igazán a szülésem. Addig vártak. Illetve 12 óra után kaptam antibiotikumot. Az orvosom délután 4-kor, amikor hazament, így szólt:

„Az orvosok 99%-a beindítaná ezt a szülést, de Ön jól van, a CTG-n látszik, hogy a baba is jól van. Várjunk reggelig!” Két órával később megjelentek az első kontrakciók. Este nyolc körül kezdtem el aktívan vajúdni. Hajnali háromnegyed egykor született meg Luca.

Milyen fantasztikus, hogy kivárták ezt az időt. Az első fájások megjelenésnél, hogy telt az idő?

Egyedüli kismama voltam a szülészeten, így enyém volt az alternatív vajúdó, végig a kádban vajúdtam. Már a közös vajúdóba is zuhany alá álltam, de, amikor saját szobám lett, akkor engedtünk egy kád vizet. Jött a hasamra folyton a víz.

Joli pár óra után érkezett meg iszonyatosan fáradtan, de a jelenléte így is hatalmas biztonságérzetet adott. És persze ott volt Pál, a férjem is. Joli a kádban rám tette a CTG-t. Csak egyszer szálltam ki onnan, amikor beöntést kértem.

A vajúdásod alatt milyen technikát tudtál használni, ami segítségedre volt a kontrakciók megélésében?

A légzéstechnikák segítettek leginkább. Az összehúzódások közben mély hasilégzéssel lélegeztem. Elengedtem a számat, és igyekeztem nem begörcsölni attól, hogy jön a fájdalom, hanem inkább ráülni és elengedni. Ez ment, működött. A kitolásnál pedig a tollpihe fújó légzést használtam, amikor el kellett lélegezni egy-egy összehúzódást. Pál készült zenével is, de amikor berakta kértem, hogy azonnal kapcsolja ki.

Azóta meghallgattad már?

Nem. Nem is tudom, hol tudnám elérni.

Szóval a légzés segített. És más is?

Igen, az aromaterápia is segített. Joli ajánlotta, így levendulavízzel készültem. Kis törülközőre csepegtetve tettem magamra. A fájdalom mérhetetlen, leírhatatlan, de most is úgy gondolok vissza a szülésre, hogy mennyire nagyon szép volt ez a hullámzás.

Egyre intenzívebben jöttek a fájások. Annyira erősen, hogy meg is ijedtem.

De a fülembe csengtek a sokszor ismételt mondatok: „A fájdalom a barátod.” és, hogy „Add át magad a hullámzásnak.” Könnyen eljöhet az a pont, amikor ezt vagy elkezded megélni, vagy a poklok poklát járod meg. Itt jöttem rá, hogy mindegy, hogy ki van körülöttem, lehet bármekkora is a támogatás, egyedül vagyok benne, és csak én tudom megcsinálni. Ezeknek a felismerése adott erőt ahhoz, hogy ezeket a sokszor hallott mondatokat magamévá tegyem, és valóban átadjam magam a szülésnek, és jelen legyek.

Átadtam magam, és onnantól tudtam együttműködni a fájásokkal. Ehhez képest viszont a kitolás kihívás volt. Azt nem kívánom senkinek.

Sok nő épp ezt a szakaszt éli meg könnyebben. Számodra mi volt benne ennyire nehéz?

Már megszoktam a korábbi érzeteket. Azt, hogy milyen érzés a kontrakció, mikor jön, meddig tart, hogy mikor múlik el. Fel tudtam rá készülni, de a kitolás egy nagyon durva és éles érzés volt. Azt éreztem, hogy szétszakad a gátam. Ekkor kértem Jolit, hogy adjon fájdalomcsillapítót, kéjgázt, vagy bármit, ami segíteni tud. De Joli úgy látta, már nagyon a végén vagyunk.

Pált is megviselte ez a rész. Én legalább tudtam, hogy miért ordítok, de ő nem. Azt mondta később, hogy nagyon nehéz volt látnia a szenvedésem, plusz a tehetetlenség, mert támogatni persze tudott, de enyhíteni a fájdalmamon nem. Joli lenyugtatott, és el tudtam jutni arra szintre, hogy ne kiabáljak, hanem az energiám befelé fordítsam.

Joli kétszer kérte, hogy emeljem meg a csípőm, úgy látta, hogy úgy jobb lesz a babának. A kitoláshoz kiszálltam a kádból, térdeltem egy ideig, utána valahogy a hátramra kerültem. Az orvos szinte nem is volt jelen, mindent a Joli vezényelt le. Tényleg innen már hamar meglett Luca, ráadásul beavatkozás nélkül. Egy óra lehetett a kitolási szakasz. Sikeres gátvédelemmel szültem.

Milyen érzések jártak át?

Sok mindenre nem emlékszem, de arra igen, amikor megszületett Luca. Úgy csusszant ki, mint egy kis fóka. És a fájdalmat egyszer csak elvágták. Az egyik pillanatban volt, a másik pillanatban semmi. Ez nagyon megmaradt. Pál is azt mesélte, hogy fantasztikus volt látni, ahogy megváltozik a tekintetem, ahogy görcsből szivárvány lesz.

Misztikum az egész. Tényleg elmész egy kapuig, ahol ott van élet és halál. Ha nem is teljesen tudatos szinten, de ez megtapasztalható. Nagyon szép érzés. Gyönyörű volt. És Luca is olyan ügyes volt benne. Nagyon sokat tud lelkileg adni a szülés. Nekem életem élménye. A gyermek születésével Te is megszületsz, mint anya és ezzel együtt egy elképesztő erő jár át:„Ide nekem az oroszlánt! Ha ezt megcsináltam bármire képes vagyok!” Aztán persze ez kopik, és jönnek a nehézségek, de a szülés élménye és ereje már az enyém marad.

Mi történt Luca megszületése után?

Négy órát töltöttünk együtt. Joli olyan fáradt volt, hogy csak négy órával később jött vissza párna nyomokkal az arcán. Ekkor már én is örültem, hogy elhagyhatom a szülőszobát, nagyon fáradt voltam. Pár órára beadtam Lucát a csecsemősökhöz, de utána mentem is érte.

Másnap a szülés minden pillanatát újra éltem. Euforikus hangulatban voltam: két napig (kb)megállás nélkül bőgtem. Iszonyat hormon kitöréseim voltak. Nem tudtam szabályozni az érzelmeimet.  

Közben valahogy nem vettem észre, hogy Luca nincs eleget mellen. Estére sokat sírt. Én is. A csecsemősök nem voltak segítőkészek. Elküldtek éjszaka. Ez az egyetlen rossz élményem.

Másnap egy csecsemős nővért fogadtunk plusz pénzért, aki külön csak ránk figyelt. Együtt fürdettük Lucát. Én nem láttam rajta, de a nővér sárgának találta. Az egy napos babám inkubátorba, infúzióra, kék lámpa alá került. Odajártam be hozzá szoptatni. Simogattam a picike lila kezecskéjét. Összeomlottam. Nagyon megviselt. Ezzel kezdődött el a kálváriánk az etetésével kapcsolatban.

Mi történt?

Ebben is hasonló vagyok az anyukámhoz. Nem tudott sokáig szoptatni minket. Az infúzió után is nagyon aluszékony maradt Luca. Elkezdődött egy ördögi kör. Szoptatás előtt-után mértem a súlyát, táblázatban statisztikát vezettem. Jött a szoptatási tanácsadó. A Szoptanít, és a tápszer. Három hónapos volt a Luca, amikor utoljára szoptattam, utána egy hónapig fejtem még, de alig jött valami. Elengedtem. Utána tápszert kapott csak, ami nagyon megütött. Ellentmondott ez az egész annak, hogy tudok szülni, hogy a dolgok természetesen is jól működnek. Szoptatni nem tudtam.

Hogy teltek így a hetek?

Az első pár hónapot nem sírom vissza. Szétstresszeltem magam. Járhatsz felkészítőkre, de arra nem tudsz felkészülni, hogy milyen az, amikor otthon van egy újszülött, és neked kell életben tartani. Alig mertem hónapokig kimenni a lakásból. Ezért kezdtem el szeptember végén Mamakörös csoportba járni. Így legalább volt heti egy fix alkalom, amikor ki kellett mozdulnom otthonról. Nehéz volt, és ez a második gyermekemnél sem ment sokkal könnyebben.

A második. Frida.

Ő szivárvány baba. Volt egy vetélésem. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy legyen-e egyáltalán Lucának testvére, de végül így döntöttünk, és persze jól is, csak akkor még ezt nem tudtuk. Teherbe estem újra, és most is imádtam terhesnek lenni. A vége persze nehezebb volt a másodikkal.

A körülmények is változtak közben. Nem volt választott orvosom vagy választott szülésznőm. A Szent Imrében is átalakultak a dolgok. Nem tudtam, hol lenne jó szülni, végül maradtam a Szent Imrénél, ott szültem. Négy szülésznő fordult meg körülöttem, amíg ott voltunk.

Hogyan indult el Frida?

Megint a magzatvíz folyt el először. Bementünk a kórházba ismét éjfél körül, de nem történt semmi másnap este hatig. Három óránként jártam CTG-re. Arra számítottam, hogy szépen felépül majd a folyamat, mint a Lucánál is, de ez nem épp így történt. Az utolsó CTG-nél este hétkor nem láttak semmit. Megvizsgáltak: egy ujjnyi, vastag méhszájat találtak. Nem volt reménykeltő a helyzetem.

Egyszer csak éreztem, hogy valami történik. Menstruáció szerű görcseim jelentkeztek. Elkezdtem mantrázni magamnak: Tágul a méhszájam és vékonyodik. Olyan jól sikerült, hogy 9-kor becsengettem a szülőszobára, és 9.12-kor megszületett Frida.  

Az ilyen gyors folyamat sokszor nagyon fájdalmas tud lenni. Te hogy voltál?

Iszonyatosan fájt, mert nem hullámszerűen jöttek a fájások, hanem folyamatos görcsölés volt. Nem volt pihenő idő, csak a folyamatos feszülés. Volt egy pont, amikor azt gondoltam, hogy ha ennél még rosszabb jön, akkor inkább császározzanak meg, mert nem fogom tudni végigcsinálni, de ez a pont nem jött el. De azért nem értettem, hogy ha ez az eleje, akkor mi lesz később. Mivel tényleg azt gondoltam, hogy ez csak a kezdte, ezért nem is indultam el a szülőszobára előbb, azt gondoltam még van idő. De ha öt percet vártam volna még, akkor ott szülök meg a kórteremben egyedül. Még mindig megrémülök, ha ebbe belegondolok.

Nem is értem, hogy tudtál kimenni.

Váratlan helyzet volt mindenki számára. Az egyik orvos – aki amúgy a vetélésemnél is vizsgált – az utolsó CTG-nél, az mondta, hogy talán holnap reggelre megszülök. Vele futottam össze később az 50 méteres folyosón, amikor már járni sem tudtam igazán. Csak támaszkodtam a három megállóm egyikében, amikor elment mellettem és így szólt: „Na, még egy balett-táncos.” – és megkopogtatta a hátam. Szóval így jutottam el a szülésznőkhöz. Megvizsgáltak, láttam a rémületet a szemükben: itt nincs már méhszáj. Minden szülőszoba tele volt, a leghátsó pedig nem volt még előkészítve. Oda mentünk be.

Kértem, hogy adjanak fájdalomcsillapítót, de erre már nem volt idő. Elkezdtem tolni. Pál már arra jött be, hogy majdnem kint van Frida feje. Viszont, amikor bejött sokat tudott segíteni azzal, hogy figyelmeztetett, hogy összpontosítsam az erőmet, hogy koncentráljak, ez eljutott hozzám. Így hármat nyomtam, és kint volt Frida.

Viszont a tágulási szakban egyedül vajúdtál.

Igen, igazi transzcendens élmény volt. Korábban csak attól féltem, hogy ezt az egészet – választott szülőnő hiányában – ne egyedül kelljen végig csinálni, de nem volt más választásom. Pál pedig abba a kórterembe, ahol voltam nem jöhetett be. Kint várt az osztály előtt.

Cserébe különös élmény ért.

A várandósságom alatt voltam egy szülésrebocsátó ünnepségen, ahol két Palya Bea dal nagyon megszólított. Az egyik a „Folyton nő” volt. Az utolsó trimeszterben nagyon sokat hallgattam, erősen hatott rám. Sokat sírtam miközben hallgattam. A másik pedig a „Hívlak téged”, ami az összes felmenőt szólítja meg. Ezek jártak a fejembe, és tényleg megjelentek a felmenőim: az anyai nagyapám és apai nagymamám nővérei, akiket nagyon szerettem, de  már nagyon régen meghaltak.

Körülvettek a család női felmenői, és ahogy kint lassan teljesen besötétedett, én egyre mélyebbre merültem a fájásom tengerében. Sötét volt a szobában, és én egyedül voltam. Amikor már négykézláb kapaszkodtam az ágyban, akkor észleltem, hogy ennek fele sem tréfa, és el kell indulnom, hogy valakinek szóljak.

A vajúdás iszonyatosan intenzív lehetett, ez is hozhatta ezeket a megéléseket, viszont, ha jól értem, akkor nem volt annyira nehéz a kitolás, mint Lucánál.

Igen, valóban. Az tök jó volt, mert míg Lucánál csak a fájdalmat éreztem, Fridánál éreztem, ahogy fordul bennem, éreztem, ahogy megérkezik a feje a medencémhez. Éreztem, ahogy jön lefelé. És olyan nagy szerencsém volt, hogy nem volt semmi komplikáció, és nem volt velem semmi dolguk a kórházban. Gátsérülésem sem lett.

Micsoda asszony!

Mondjuk ezért sokat is tettem a gátmasszázzsal és a málnalevél teával. Plusz, amikor kért a szülésznő, hogy lassítsak, akkor megtettem. Azt is el kell mondani, hogy mindkét lányom nem túl nagy babaként jött a világra.

Hátra volt még a méhlepény.

Az valahogy nehezen jött ki. Kérdezték, hogy érzem-e az összehúzódást, de nem éreztem. Sok idő telt el mire megszültem a méhlepényt. Utána körbetamponálták a méhem, mert úgy látták, hogy erősebben vérzek, mint ahogy kellene. Az nagyon rossz érzés volt. Kértem, hogy hagyják abba, de nem volt más választásom.

Utána viszont jött az arany óra.  

Három órán keresztül voltunk magunk. A végére már szerettem volna összeszedni magam, de a szomszéd szobában az egyik szülésnél komplikáció adódott. Fáradt voltam, mert akkor már 48 órája nem aludtam rendesen.

De a következő éjszaka sem volt sokkal könnyebb. 

Az első közös éjszaka Frida sokat sírt, én ekkor a fáradtságtól már vibrálva láttam, tápszert kértem, és azt gondolom, hogy ez nagyon jó döntés volt.  

A szoptatás könnyebben ment, mint Lucánál?

Frida nagyon tapadt. Én pedig megtanultam a leckét, és folyamatosan mellre helyeztem, dolgoztunk az ügyön. Jól is ment. Rengeteg tejem volt. Sokat le is fagyasztottam. Hét hetes lehetett, amikor egyik pillanatról a másikra, mintha elvágták volna. Alig volt tejem. Elkezdtem szaporítani. Ipari mellszívó gépet béreltem. Nem bíztam a véletlenre, de két hetente mindig volt egy nagy váltás. A hat hetes kontroll helyett, én a tizedik héten voltam ultrahangon, és úgy látta a doki, hogy nagyon aktívak a petefészkeim, és a méhnyálkahártyám is vastagodott, elkezdtem menstruálni. Valószínűleg a hormon ingadozás betett a tejtermelésnek. Frida most három és fél hónapos, most kapott először tápszert. Elkezdett riogatni a háziorvos, hogy nem fejlődik jól. A súlygyarapodása épp az alsó határon van. Beadtam a derekam, mivel én magam is úgy éreztem, hogy keveset eszik, és ráadásul igazán nincs is több tejem. Pótolni kezdtünk.  

Hogy vannak a lányok most együtt?

Persze van testvérféltékenység, de teljesen megértem Lucát, hiszen ez nettó trónfosztás. Felcsavarták rajta koppig a hangerőt, és nem lehet sehogy lehalkítani. Hamar kiborul mindenen, ráadásul az ovit is most kezdte. Nagy csomag.    

Visszatérve a Te testvéredre, az jutott eszembe, hogy talán mégis lehetett az ő története hatással a Te szüléseidre. Az a bizalom, amivel voltál magad, és a természet felé, talán abból is fakadt, hogy volt egy olyan fiatalkori tapasztalásod, hogy ez megy, hogy ez működik.

Könnyen lehet. Hiszen láthattam akkor, hogy ez így történik. Összeszorítja a szemét, és megvan a baba. Lehet.

Mindezek függvényében milyen csomagot tennél össze egy hamarosan szülő nőnek?

Nem szeretném, hogy elcsépeltté váljon, de nekem a bizalom adta a legtöbbet. A tested tudja, hogy mit kell tennie. Bízz magadban, bízz a testedben! És legyen melletted valaki, akiben maximálisan megbízol!

De egy másik megközelítésből érkező tanácsom is van: Legyen egy szép hálóinged, amit felveszel a szülőszobán. Én azt gondoltam, hogy tök mindegy mibe leszek, és végül olyan rosszul éreztem magam az XXL-es hálóingben, amit Lucával vittem. Nem éreztem jól magam benne, ahogy tologattam a folyosón. Szóval legyen egy szép szett! Jó megerősítés!

Újra másik téma: Ha szükség van rá, és megteheted, bérelj ipari komoly mellszívó készüléket. Szerintem mással nem éri meg próbálkozni. Nagy csomag, de nagyon megéri.

Egy újabb megközelítés: Írd le a szüléstörténetedet, addig amíg emlékszel rá. Vagy vezess naplót az első történésekről egy szép füzetbe.

És egy utolsó: Nekem nem esett jól a várandósságom alatt szüléstörténeteket olvasni. Nem szerettem volna máséhoz hasonlítani a sajátomat. Szerintem nem tesz hozzá, de egy-egy nehéz történet sokat elvehet.

A legeslegutolsó:  ha van lehetőség rá, akkor szervezz komatálat. Nekem a barátaim és a családom három héten keresztül hordta a kaját. Elmondhatatlan könnyebbség, hogy nem kell azzal foglalkoznod, hogy mit egyen a család. Innen is köszönöm nekik!

Akkor álljon itt most a Te pozitív megerősítő történeted, ez biztosan erőt adhat mások számára is!

A „Ha ezt megcsináltam, bármire képes vagyok!” – Timi meséli el szüléstörténetés bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Mit tudsz a saját születésed körülményeiről?

Nem sok mindent. Második gyerek vagyok. Hamar jöttem a tesóm után. Kisebb sokk volt a szüleimnek. Természetesen jöttem a világra. Képzeld ismerem a nőgyógyászt, akinél születtem! Egy házban lakunk. Volt, hogy együtt buliztunk a gyerekével. Egyszer megemlítettem neki egy buliban, hogy az apukájánál születtem. Mire Ő rögtön rávágta, hogy nem én vagyok az első, aki bejelenti ezt számára.

Különleges lehet a szülészorvosok gyerekeinek az élete. Én urológus lánya vagyok. Az sem könnyebb… ? Foglalkoztál a terhességed előtt a szülés témájával?

Gyerekként nem. Csak azt tudtam, hogy szeretnék családot. Egy vagy két gyereket, ahogy a társadalom megkívánja. Felnőttként egyszerűen csak azt gondoltam, hogy a szülés egy természetes dolog, az élet része. Nem kell túlgondolni. Majd, ha arra kerül a sor, akkor megszülöm a gyerekem.

Hogy éltétek meg Arti érkezését?

Tudod vannak az ősanyák, akik nagyon szeretnének gyereket. Én is szerettem volna, de nem volt bennem olyan mélyen ez az érzés. Egyszer a keresztanyámnak mondtam is, hogy majd akkor lesz gyerekünk, ha úgy érzem, ha egyik nap majd felkelek és akarom. Azt mondta, hogy ilyen nem lesz. És nem is volt.

Helyette?

Helyette 5-6 év együttélés után Rolival, a férjemmel leültünk és kettőnk közötti business tárgyalások közepette született meg a döntés. Azt gondoltuk, hogy sok idő lesz mire összejön, ehhez képest azonnal érkezett Arti.

Nem voltak nagy filmjelenetek, ahogy könnyes szemmel örülünk, mint az amerikai filmekben. Nem voltunk olyan vidámak. Ilyen is van, csak erről senki nem mesél. Nem tudtuk mit kezdjünk a helyzettel.

Mi jött utána?

Elkezdődött a teljesítménytúrám. Nagy stréber vagyok. Beleástam magam a témában. Rengeteget olvastam, tanultam róla. Fókuszáltan figyeltem a terhességre. Előtte azt gondoltam a terhességről, hogy ez egy áldott állapot, hogy egész nap csak simogathatjuk a hasamat, hogy milyen jó dolog lesz. Ehhez képest négy hónapig hányingerem volt. Alig bírtam valamit enni. Nem éltem meg egy fantasztikus dolognak a terhességet. Nem élveztem, csak azt, amikor mozgott a kicsi a hasamban. Amúgy az volt bennem, hogy csak legyen minden kurvára rendben. Odafigyeltem magamra. Nem mentem bikram jógára már, nem rohangáltam, próbáltam elcsendesedni. Gáborjáni Rékához jártam jógára. Akkor már lecsengett bennem a spirituális vonal. Ahogy ő tartotta az órákat pont jó volt számomra. Együtt jógáztunk és minden óra után volt közös beszélgetés arról, hogy ki hogy van, megosztottuk egymással, hogy ki hol tart.

Te hol tartottál?

Nekem meg kellett birkóznom azzal a ténnyel, hogy fiam fog születni. Lányt terveztem. Emlékszem Rékának is mondtam, hogy milyen jó azoknak, akiknek lánya lesz. Visszagondolva butaság volt. Éretlenebb voltam. Kellemetlen lehettem. Nem tudom, mit gondoltak rólam. Mindegy is már.

Szóval stréber vagy. Mivel készültél a nagy napra?

Zenével, Stadelmannal, Panarom olajokkal. Gátmasszázst csináltunk itthon Rolival, mint a jó iskolások, hogy elkerüljük a gátmetszést. Utáltam. Szerintem azt senki nem is szereti. Nagyon szerettem viszont a fitoterápiát. Málnalevél teát, csalán teát ittam. A palástfű teát a mai napig is iszom. Ezeket mixeltem, ahogy épp kellett. A szülésre pedig vittem magammal az illóolajokat. Apás szülésre készültünk.

Fejben is készültem a szülésre. Azt éreztem, hogy nem akarom beleengedni magamat ebbe az egész helyzetbe, hanem kézben akartam tartani mindent. Vigyázni magamra. De most is ilyenek vagyunk. Mindent a királyért, Artiért. Ő a “boss”, mi pedig a szolgái vagyunk. A terhességnél is így volt. Nagyon szerettük volna, hogy jó legyen számára.

Egyértelmű volt, hogy kórházban szeretnél szülni?

Nem. El kellett döntenem, hogy mi ad komfortérzetet.

Fontos, hogy tudd, hogy mitől érzed jól magad. Az egész élmény nagyon durva, tehát az a minimum, hogy biztonságérzeted legyen.

Épp ezért gondolkoztam el az otthon szülés lehetőségén, de végül egy felkészítő alkalomra sem mentünk el, mert azt éreztem, ha bármi gebasz van, akkor nem ad kellő biztonságot, hogy majd  kijön a mentő. Minden másodperc számíthat. Ezért döntöttem a kórház mellett. A Szent Imre választása fontos volt, mert ott a legkisebb a császár aránya, így nagyobb esélyem volt a természetes szülésre. Mindenki természetesen akar szülni és nekem is igazán fontos volt ez.

Ahány ember, annyi stílus. Más ugyanezt mondja a császárról.

Ma már azt gondolom, hogy mindegy. Jöjjön ki, legyen meg. Legyen egészséges. Én természetesen szültem, de másnap már programozott császárra esküdöztem.

Hogyan választottál orvost?

Az SzTK-ba jártam egy nagyon aranyos dokihoz, de ő sajnos nem vállalt szülést. Viszont ajánlották Dr. X.-t. A kerületből szinte mindenki nála szül. Nem volt aranyos, de azt gondoltam, mindegy nekem, csak profi legyen. Kibírom. Egyáltalán nem volt vicces ember, de azt hitte magáról, hogy az. Ez volt a stílusa.

Választottál szülésznőt is?

Igen, azt, akivel az orvosom párban volt. Nehezen, de sikerült vele a szülés előtt találkozni. Átbeszéltünk mindent. Hogy alternatív szülőszobába szeretnék szülni és természetes úton. Átbeszéltük, hogy ott lesz a szülésemnél és segít. Végül nem jött mondjuk időben, de erről majd később…

Hogyan indult be a szülés?

Egy kismamajóga-oktató barátnőmtől tanultam mudrákat. (Ezek kézjelek, a kézfejek szimbólikus erővel bíró tartásai.) Ezeket használtam. Én tényleg lejöttem már a spiritualitásról, de ezek a mudrák működtek. Használtam őket. A mudrák segítségével azt kértem Artitól, hogy időben szülessen. Nem szerettem volna még egy hétig nagy hassal jönni-menni. És az is fontos volt, hogy Arti akarjon megszületni. Hogy nehogy elakadjon a szülőcsatornában, hogy tényleg akarjon kijönni.

És akart jönni?

Igen. 17.-re vagy 19.-re voltam kiírva. Arti 18-án született. Valahogy aznap fáradtnak éreztem magam. Azt gondoltam, hogy a hétvégén biztosan szülni fogok már. Összeszedtem magam, készültem rá lélekben, lezuhanyoztam. Amikor jöttem ki a zuhanyból, akkor vettem észre, hogy szivárog belőlem valami, valami picit véres folyadék. A Stadelmann könyvben olvastam, hogy ha pirosas vagy zöldes valami jön, akkor azonnal menni kell a kórházba. Én nem akartam bemenni. Nem is gondoltam, hogy ez magzatvíz lett volna.

Talán a nyákdugó.

Lehet. Mi mindenesetre nem kapkodtunk. Annyira mondták korábban, hogy ne induljunk el a kórházba túl hamar.

Vonakodtam tőle, hogy felhívjuk a szülésznőt, nem akartam zavarni. Ma már tudom, hogy hülyeség. Ez egy szolgáltatás. Nyugodtan fel lehet hívni. Ezért van.

Végül felhívtuk. Megbeszéltük, hogy 20 perc múlva találkozunk a kórházban.

Mi várt a kórházban Rád?

A Szent Imrébe sajnos nem jöhet be a vajúdóba Apuka, így egyedül mentem be. Leültettek egy műanyag székre, rám rakták az NST-t. Ezen a ponton olyan erős fájásaim lettek, hogy beszélni sem tudtam. A szülésznőm pedig csak két óra múlva jelent meg, addigra én már mindent lemenedzseltem. Nagyon kemény volt.

Készültem müzliszelettel, szőlőcukorral, csokival. De azért ezek nem pont úgy történnek, ahogy elképzelted, hogy csakúgy elkezdesz csokizgatni… Mivel tudták, hogy én valamelyik szülésznőhöz tartozom ezért nem igazán foglalkoztak velem. Tudták, hogy én majd neki fizetek. Néha bejött egy-egy nővér, de amúgy teljesen egyedül voltam, tökre kivoltam.

Valamelyik szülésznő azt mondta, hogy ha én már most ennyire ordibálok, ha már most ennyire kivagyok, akkor mi lesz később?! Hogy akkor ez így egy nagyon durva szülés lesz. “Köszi szépen, kurva jó. Meghoztad hozzá a kedvem!”

De ez elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ebben az egészben én tényleg teljesen egyedül vagyok. Ezt a gyereket nekem kell megszülni, még ha valaki segít, akkor is. Összekaptam magam. Javasolta, hogy kezdjek el a légzésemre figyelni és a jógaórákról ismert aranyfonál légzést használjam. Hirtelen azt se tudtam, hogy az, hogy van. Mint egy kisiskolás kértem, hogy gyorsan vegyük át. Elmondta. Elkezdtem aranyfonalazni. Bár mindenki mondta, hogy az egy szuper technika, de a szülés előtt pont nem néztem át. Nem gondoltam erre a technikára. Azt se tudtam, mi ez gyakorlatban.

Viszont megmentette az életem. Csak erre figyeltem. Az, hogy ez a szülés nem lett egy nagy káosz, hogy a kezemben tudtam tartani a dolgokat az ezen a légzéstechnikán múlott..

Papírmunkát itt a vajúdóban végezted el?

Gyönyörű volt. Elém raktak egy tíz oldalas szerződést. Azt gondoltam, talán mégis jó lenne elolvasnom. Aztán rájöttem felesleges. Amikor hazaengedtek minket, láttam a papírt és rajta a remegéstől összezavarodott aláírásom…

Hány perces fájásaid lehettek ekkor?

Talán 3 percesek. Az épp aktuális szülésznő javasolta, hogy menjek picit a zuhany alá és ücsörögjek a labdán. Ekkor jött meg két órás csúszással a választott szülésznőm, aki nagyon megdicsért, hogy milyen jól csinálok mindent. Szívesen megkérdeztem volna, hogy hol volt, de nem akartam magamra haragítani azonnal.

Rögtön mondta, hogy igen tudja, hogy homeopátiát szeretnék. Mondtam, hogy nem. Hanem olajokat, ahogy megbeszéltük. – „Ja tényleg…” Csepegtetett a kezemre olajat. Azt szagolgattam, sokat segített.

Éjfél-egy körül együtt mentünk már az alternatív szülőszobára. Akkor már ott volt Roli is. Beöntést kaptam.

Hogy viselted ezt ebben a fázisban?

Nem érdekelt. Már eléggé kész voltam. A szülésznő pedig tök jófej volt. Nem is fájt. Utána egyszer elrohantam a wc-re. Ennyi.

Csináltak egy fürdőt. Mivel nagyon gyorsan ment minden a szülésznő szerette volna lassítani a folyamatot. Arti nagyon szeretett volna jönni már. Én ekkor leginkább transzállapotban voltam.

Mégis megmaradtak emlékezetes pillanatok.

Igen, például, amikor hívta a szülésznő a dokimat, hogy jöjjön, de ehelyett inkább ő visszaaludt. Megint hívta, hogy most már tényleg jó lenne, ha jönne. Nagy nehezen megérkezett, de nem örült, hogy ott van.

Amikor ordítoztam, azt mondta, hogy maradjak már csendbe, mert neki ezt nincs kedve hallgatni. Megértem. Nekem sem lenne, de nem is vagyok nőgyógyász, nem is markolom fel utána a pénzt. Ezeket a pillanatokat kellő humorral kell kezelni.

Akkor azt gondoltam, hogy ezt előre tudom, akkor biztosan a Maternitybe vagy valamilyen nagyon sznob helyre megyek, ahol simogatnak vagy ápolják a lelkemet.

Szóba jött ez a verzió is?

Igen, de azt gondoltam, hogy ha baj van, akkor nem tudnak olyan minőségben ellátni, mint ebben a kórházban.

Hogy viselted ezt a fajta a támogatást?

Én az ilyen helyzetekben gyorsan tudok reagálni. Nem vágtam pofákat. Nem szóltam oda. Amikor megérkezett a szülésznő, akkor már támogatott. Mindent intézett, amit kellett. Csepegtetett a kezemre helyzethez passzoló olajat. Tudta, hogy vízben szeretnék szülni, ezért beültetett a vízbe. Meg is tudtam volna szülni a kádban, csak az orvos belepofázott. A végén az első szülésre hivatkozva megkért, hogy szálljak ki a kádból.

Amúgy nem is volt bent, csak a kitolásnál. De nem is vártam tőle többet. Ő azért volt, hogy ha gáz van, akkor legyen. Nem szerettem őt. A szülésznőre támaszkodtam, és, amikor már ott volt (és túl volt Roli gyilkos tekintetén is), akkor már helytállt.

Tudtál mozogni a vajúdás közben?

Nem igazán. Egy ideig még át tudtam ülni ide-oda, de amikor már az alternatív szülőszobában voltam, akkor vagy a vízben feküdtem, vagy az ágyon. Gyorsan ment minden. Nem volt próbálkozásokra, különböző helyzetekre idő.

Hogyan viselted a fájdalmat?

Mivel a Rékánál azt tanultuk, hogy nincs szükség fájdalomcsillapítóra, hogy jobb mesterséges oxitocin nélkül szülni, ezért én így indultam neki. Nem is kértem fájdalomcsillapítót. Amikor már szerettem volna, akkor már nem kaphattam. Nem tudtam, hogy az adott fájdalomnál lehet-e még erősebb. Mire rájöttem, hogy ez még durvább és még durvább lesz, addigra nem adtak már.

Roli hogyan tudott segíteni neked?

Látta, hogy nagyon fáj. Rossz volt látnia, hogy én így vagyok. Azt érezte, hogy nem tud segíteni. Azt is gondolta, hogy nem is kellett volna gyereket vállalni, ha ez ilyen. Felvetette, hogy kérjek fájdalomcsillapítót, de én eltökélt voltam. Tudtam, hogy ezt egyedül akarom végigcsinálni.

Abban viszont tudott segíteni, hogy zenéket pakolt be. Az a tudat is fontos volt, hogy ott van.

Ha szülsz, akkor transzcendentális állapotban vagy. Ilyet nem sűrűn tapasztalunk. Fáj minden. Közel kerülsz a halálhoz. Kemény érzések. Sokkhatás a testnek. Nem tudsz kontrollálni. Elmegy az eszed.

Jó volt, hogy ő ott van és kontroll alatt tartja az eseményeket, hogy ne történjen olyan dolog, amit nem szeretnék. De ehhez végig kellett hallgatnia a kínlódásomat.

A közös élménytől pedig csak erősebb lett az Artival való kapcsolata.

Az aranyfonál légzésen túl volt más technika, ami segített a szülésedkor?

Amikor a kádban voltam, akkor a kezemet kezdtem el mozgatni. Egy mozdulatsort ismételtem. Nagyon sokat segített. A külső szemlélők nem értették mi bajom.

Pont ezt mesélte egy kismama pár hete. Épp ő is a kezét mozgatta, úgy ahogy mutattad most Te is.

Fura. Olyan állapotba kerültem, amiben nem lehetett mást csinálni csak ösztönösen viselkedni. Ritka pillanat. Csak kijön belőled a teljes tudatalattid.

Említetted, hogy kiabáltál. Az is egy fájdalomkezelő technika.

Igen. Lehet, hogy gáz, de nem tudtam mit csinálni. Valahogy ki kellett adni ezt a fájdalmat. Nem sírtam, hanem kiabáltam. Nem jajgatás volt ez, hanem hangos ordítás. Szar lehetett hallgatni.

Persze valaki tud csendben szülni. Van, akinek a vallása miatt muszáj. Én is szerettem volna csendben lenni, de nem tudtam. Amikor kiabáltam, akkor rám szólt a dokim, hogy maradjak csöndben.

“Baszdmeg, nem tudok! Nagyon rossz.”

Elképesztő nem?

Jaj. Szóval valahogy fel kell készülni a fájdalomra. Érdemes a korábbi fájdalom élményeket feleleveníteni és megfigyelni magad kívülről, hogy hogy viselkedtél akkor, mi segített abban a helyzetben.

Igen, Réka is mondta. Készültem is rá. Tudtam, hogy hasonló helyzetben előfordult, hogy visszatartottam a légzésemet. Ezért volt fontos technika az aranyfonál légzés.

A kezemet már törtem el. Akkor sírtam. Tudom milyen érzés volt. De szülni még nem szültem. Nem tudtam, hogy ez ilyen. Ezt dobta a gép.

Kanyarodjunk vissza a kádhoz és a kitoláshoz!

A szülésznő a kádban próbálta volna meg a kitolást is, ahogy én is szerettem volna, de a doki nem akarta. Talán kockázatosnak tartotta. Kérte, hogy szálljak ki a kádból, de úgy éreztem, hogy nem megy. Nem volt túl komfortos. Akkor már meztelen voltam, úgy szenvedtem át magam az ágyra. Ott ért a kitolás.

Könnyen ráéreztél, hogy mit kell tenned?

Nem emlékszem pontosan. Fáradt voltam. Mondták, hogy mit csináljak, de már nagyon nem akartam ezt az egészet. Fel akartam adni. Úgy éreztem, már nem tudok többet tenni azért, hogy Arti megszülessen. Ráadásul Arti feje picit nagyobb volt. Talán ezért nehezebben is ment. Kb. 6-7 nyomás lehetett. Arra számítottam, hogy könnyebb lesz, hogy csak ki fog csúszni, de nem. Nem annyi nyomás volt, mint amennyi jólesett volna.

Hajnal négyre lett meg Arti végül.

Mi történt a gátaddal?

Kicsit repedtem. Picit kellett varrni. Ez volt a kedvenc részem.

Nem is a szülés durva, hanem, amikor összevarrnak. Hiába adják a fájdalomcsillapítót. Közben pedig mindenhol reflektorok.

Emlékszem, a dokira, a szülésznőre, meg Rolira, ahogy fogja a gyereket és azt éreztem, hogy oké, de most már én is szeretném fogni.

Ja és a legviccesebb, hogy miközben varrtak bejött a korábbi szülésznő, hogy valaki hív telefonon, de csak a zene szólt még mindig rajta.

Az aranyóra jól sikerült?

A szülőszobán hármasban elaludtunk. Valami ilyesmi volt. Aztán Roli hazament. De minden nap bejött hozzánk esténként. Arti pedig szinte mindig velem volt a szobában. Egyszer rábeszéltek, hogy maradjon kint, hogy tudjak pihenni. Fizettem egy csecsemőst, aki külön csak rá vigyázott. Amikor behozta hozzám Artit, az volt az érzésem, hogy Arti néz engem, hogy én ki vagyok. Össze kellett ismerkednünk. Mondtam neki, hogy én vagyok az anyukád. Fura érzés volt. Azt mondta a csecsemős, hogy ez normális, mert ilyenkor minden baba azt hiszi, hogy ő az anyukájuk. Mondta ezt nekem… De ilyen nincs… Építgetni kellett a bizalmat Artival.

Ha mégegyszer csinálhatnám, biztos inkább bent lenne velem és ott nyöszörögne mellettem.

A szoptatásban volt segítséged?

Igen. Be is indult hamar a tej. Segítettek, sőt megtanítottak pelenkázni, fürdetni. Három napig voltam bent és mivel külön szobám volt, így be tudott jönni a család is.

Hogyan tudnád összehasonlítani a korábban elképzelt szülésedet a valósággal?

Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, hogy minden rendben volt. Hogy nem sárgult be a gyerekem. Semmi problémánk nem volt. Hamar fel tudtam kelni. Másnap már teljesen jól voltam. De ha a részleteket nézem, akkor lehet, hogy inkább egy programozott császárt választanék. Jó volt megélni a transzcendentális élményt, de hónapokig azt gondoltam, hogy soha többet ilyet.

Szerettem volna dúlát is, de csak szülésznőt lehetett választani. Ma pedig még rosszabb lett a helyzet. Vadidegen orvoshoz kell bemenned és az ő kedvétől függ minden. Amúgy is így működnek a nődokik… Vagy legalábbis velem nem volt túl jó fej az orvosom. Mégis vele maradtam. Mert tudtam, hogy egy jó szülész. Ha gáz van, akkor ő jó szakember lesz. Ettől a döntéstől kezdve mindent elfogadtam. Hogy fura stílusa van, hogy bunkózik, de a szakértelme előtt meghajoltam.

Most már szültünk együtt. Ma már nem mennék vissza hozzá. Szülésznőm viszont profi volt, őt újra választanám. Késett ugyan, de aztán hatalmas segítség volt.

A tapasztalataid tükrében mit tennél egy mostanában szülő nő túlélő készletébe?

Az aranyfonál légzést és a kézmozdulatokat. Hogy találja ki előre, hogy mitől érzi magát biztonságban. Az alapján kell helyet is választani. Fontos még átgondolni a korábbi fizikai fájdalmainkra adott válaszokat vagy azt, hogy egy váratlan helyzetben, hogy viselkedsz.

Nem szülés videókat kell nézni a YouTube-on, hanem magadban kell kitalálni, hogy hogyan lesz ez. Fontos, hogy a kismama egyszerre legyen felkészült, de hülye elvárásoktól mentes.

És ha császárra kerül a sor, akkor azt el kell fogadni.

Ja, és az illóolajok, a teák. Olvassátok el a Stadelmann könyvét!

A „Az egész élmény nagyon durva, tehát az a minimum, hogy biztonságérzeted legyen.” – Klári szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.