Egyfelől nagyon szerettük már korábban is ezt a várost, másfelől több barátunk is itt él kint. Volt már itt egy banda, egy jó közösség, ráadásul több mindenkinek lett gyereke. Ez nagyon sokat segített számomra a várandósság idején.

Jól értem, hogy amikor kiköltöztetek, akkor tudtátok már, hogy kint fogtok gyereket vállalni?

Van olyan ismerősünk, aki hazament szülni, de nekem egy pillanatig nem fordult meg ez a fejemben. Annyira jó tapasztalatokat hallottam az itteni rendszerről. A biztosítás felöleli az otthonszülést, a születésházas verziót, a kórházi ellátás különböző szintjeit.

Tudtad, hogy Te melyik lehetőséggel fogsz élni?

Igen, biztos voltam benne, hogy az első gyermekemet kórházban szeretném megszülni.

Nem zavart, hogy nem egy anyanyelvi környezet vett körül egy ilyen különleges élethelyzetben?  

Volt bennem egy tartás, mert  németül nem tudok olyan jól, de angolul igen. Az orvosok pedig jól beszélnek angolul. A kórházat pedig kifejezetten úgy választottuk, hogy tudtuk, hogy a szülésznők mind beszélnek angolul, maximum a csecsemős nővérek nem annyira, de az már kevésbé volt fontos. Ami abban az időszakban kellett azt németül is meg tudtuk beszélni, illetve a párom is segített németül kommunikálni a nővérekkel.

Sok segítségre volt szükség ahhoz, hogy átlásd a német várandósgondozást?

Egy itt élő magyar barátnőm sokat segített a folyamatban és a kinti nőgyógyászom is, aki végig kísérte a terhességem. A kórház választásban sokat tudott segíteni. Lett választott védőnőm sok kérdésemre tőle kaptam meg a választ.

Egyszer csak gyereket szerettetek volna, jött az igény.

Először bennem fogalmazódott meg az igény még a covid előtti évben. Emlékszem az első beszélgetésünkre Ádámmal. Számára akkor ez még távoli volt, de pár hónap alatt absztrakt elképzelésből tényleges terv lett.

De ez nem most volt, hanem jó pár évvel ezelőtt.

Igen. Samu nem az első terhességem gyermeke. A mi sztorink onnan kezdődik, hogy még akkor a covid évében hamar teherbeestem. Boldogok voltunk. Kiderült, hogy iker babáink lesznek. Két kislány, akiket a 17. héten elveszítettünk. Nagy szomorúság, nagy nehézség volt.

Hogyan derült ki?

Egy rutin ultrahangon voltunk. Nem számítottam arra, hogy baj lehet, mert előző nap még hányingerem is volt. Ráadásul az első trimeszter már lement, épp megnyugodtunk. De az ultrahangon a babák nem mozogtak, nem vert a szívük. Elmondta az orvos, hogy van időnk felfogni, hogy mi történt. Ez nem egy vészhelyzet, nem kell rögtön cselekedni. Menjünk haza, legyünk együtt, aludjak egyet otthon, és másnap menjek be.

Olyan nagyok voltak már, hogy meg kellett őket szülnöm. A kórházban elképesztő empátiával fogadtak minket. Külön szobát kaptam. Ádám végig bent lehetett velem. A covid járvány miatt sokkal szigorúbbak voltak a szabályok, mint, amit ránk vonatkoztattak. Az első vizsgálatok alatt voltam csak egyedül, de utána végig ott lehetett mellettem Ádám is.

Mindent elmagyaráztak. A szülésznő nagyon kedves volt. Abban, hogy ez nem egy nagy traumaként maradt meg bennem, abban maximálisan közrejátszott, hogy ilyen szép ellátást kaptunk. Elmondták azt is, hogy a szülés beindítása után akár egy napig is eltarthat, mire megszületnek, hiszen a testem nem erre készült, és pszichésen is el kellet tudni engedni őket. Valahonnan nagyon sok bátorságom lett. Éreztem, hogy neki kell menni ennek a fájdalomnak. Nem volt értelme ezellen harcolni.

Délelőtt szülésbeindításként ugyanazt a gyógyszer kaptam, mint más kapott volna túlhordás esetén. Elindultak az összehúzódások. Nem is kellett igazán tolni. A méhem megoldotta. Olyan kicsik voltak, hogy igazán nagy erőkifejtés nélkül születtek meg. Este hat körül bújtak ki a babák.

Ahhoz képest, hogy mennyire nehéz volt ez a helyzet, egyszerűen zajlott le. Persze nehéz ilyet mondani, mert nincsenek erre jó szavak.

Megnézted őket?

Nem.

Mindenki azt mondta, hogy nézzem meg őket, de én nem szerettem volna. Azt éreztem, hogy miért tenném?! Nem akarom! Tiszteletben tarották ezt az érzésemet. A mai napig azt gondolom, hogy jó döntés volt. Pedig azóta is olvastam erről, sok helyen írják, hogy megkönnyíti a feldolgozást, ha látod a babákat, de én azt éreztem, hogy nem ezt a képet szeretném róluk megtartani, hanem azt, ami az én fejemben van. Nem akartam, hogy ezt bármi felülírja.

Amikor megtudtam, hogy ők már nem élnek, akkor azt éreztem, hogy mindenem tiltakozik az ellen, hogy megnézzem őket.

A kórház viszont minden ilyen esetben lefényképezi a babákat, és elteszik egy évre a fotót, ha meggondolnák magukat a szülők , akkor megmutatják számukra. Szép, ahogy ezzel foglalkoznak. Ha szerettem volna elvihettük volna őket, hogy eltemessük a babákat. A kórház is csinál közös szertartást az elveszített babáknak. De mi nem voltunk ilyenen.

Támogató közeg. Kiderült, hogy miért veszítettétek el őket?

Nem igazán. Genetikai problémájuk nem volt, de azért ez egy bonyolult terhesség volt: monokoriális ikerterhesség volt. Egy placentájuk volt, egy vérkeringésük. Tudtuk, hogy ez egy rizikó, de nem tudtuk igazán mit jelenthet. Nem tudtuk felmérni. Sok hasonló terhesség teljes boldogsággal végződik.

Mit mondtak, meddig kell várni a vetélésed után?

Azt mondták, hogy várjuk meg az első olyan menzeszt, amit én rendesnek érzek, de nagy megkötés nem volt. Azt mondták, ha én úgy érzem, hogy készen állok rá, akkor elkezdhetünk próbálkozni. Tudom, hogy otthon azt mondják, hogy három hónapot kell várni, de ebben sincs általános megegyezés.

Mi leginkább azért vártunk, mert időközben már lehetett tudni, hogy lesz a covid ellen vakcina. Megvártuk, hogy még a teherbeesésem előtt kaphassam meg. Utána kezdtünk csak el próbálkozni.

Hamar sikerült újra teherbe esni?

Igen, de ismét lett egy korai vetélésem, és csak utána jött Samu. Hosszú kanyargós út volt, annak ellenére, hogy a teherbeesés mindig könnyen ment. Ennél a vetélésemnél nem volt szükség semmilyen beavatkozásra, magától megtörtént.

Két ilyen esemény után, hogy voltál a harmadik terhességedben?

Nagyon izgultam. Az ikerbabák elvesztése után elkezdtem egy online terápiát egy magyar pszichológussal. Nem szerettem volna magammal cipelni a történteket. Szerettem volna viszont tudatosan feldolgozni. Sokat segített a terápia. Nem a továbblépésben, hanem abban, hogy valahova eltegyem ezt, beépítsem magamba.

A pszichológus is megjegyezte, hogy az ikerbabák elvesztésének hetéig, számíthatok arra, hogy feszültebb leszek, és ettől nehezebb lesz elhinni, hogy minden rendben lesz. Így is volt. Talán a 15. héten történhetett, hogy valami a hatalmába kerített. Azt éreztem, hogy baj van, nagyon belelovaltam magam. Bementünk a kórházba, kicsit túldramatizálva a helyzetet, hogy azonnal nézzenek meg. Csináltak egy ultrahangot, minden rendben volt.

Amikor viszont elkezdtem érezni Samu mozgását az maga volt a megnyugvás. Innentől nagyon jó élmény volt a terhesség. Nem volt semmi nehézség. Elmentünk nyaralni, sok programunk volt. Aktív voltam.

Hogyan készültetek a szülésre?

Nagyon sokat olvastam. Robin Lin mindkét könyve (Várandósság – Gyakorlati tanácsok és éltető receptek a babavárás időszakára, Gyermekágy – Testi lelki útmutató az anyaság első hónapjaira). De fontos volt a Bumpin’: The Modern Guide to Pregnancy című könyv és Andy Puddicombe: The Headspace Guide To a Mindful Pregnancy című könyv is. Minél többet tudtam a témáról, annál nyugodtabb lettem. Azzal nyugtattam meg magam, hogy megértem a folyamatot.

És voltunk egy kétnapos angol nyelvű személyes szülésfelkészítő workshopon, amit a védőnők szerveztek (ha szeretnél többet megtudni a német védőnői ellátásról, akkor katt ide). Ez az alkalom nagyon sokat segített. Azért is, mert ezen Ádám is részt vett, így ugyanazoknak az infóknak a birtokába kerültünk. Én korábban jobban rá voltam fókuszálva a témára, emiatt nagy aszimmetria lett közöttünk. Ez a felkészítő viszont nagyon részletes volt. Egészen a vajúdástól, a szülés különböző szakaszain át a posztpartum időszakig mindenről volt szó. Jó közös élmény volt számunkra.

Mi volt a legfontosabb dolog, ami ott elhangzott és később a gyakorlatban is tudtad használni?

Az átmeneti szakaszról nagyon érzékletesen beszélt a védőnő. Arról, hogy amikor azt gondolod, hogy ebbe tuti belehalsz, hogy nem bírod tovább, akkor az már azt jelenti, hogy közel vagy a babád megszületéséhez. Ez beugrott, akkor amikor épp meg akartam halni. Emiatt tudtam, hogy akkor mégis csak van fény az alagút végén.

Illetve sok praktikus tanács hangzott el, pl. arról, hogy mit vigyek magammal a kórházba.

És mit kell egy német kórházba vinni magaddal?

Tulajdonképpen semmit, mindent adnak. Amit mégis vinni érdemes, azok a személyes dolgok: legyen nálad nasi (amúgy a kaja itt sem volt jó, legalábbis nekem nem ízlett), és olyan otthonos dolgok, amitől komfortosabban érzed magad. A saját kispárnád, a saját legkényelmesebb ruhád legyen veled, vagy vigyél illóolajat. A szülés alatt ezekből én persze semmit nem használtam.

Hogy indult be a szülésed?

Már a terhességeim előtt is magasvérnyomásom volt. Gyógyszert szedek rá, így a hétköznapokban minden rendben is van. Csakhogy a terhesség vége felé, mivel a szokásos gyógyszert nem szedhettem elkezdett emelkedni a vérnyomásom.

Egy hónappal a szülés előtt azt javasolta a dokim, hogy indítsuk meg hamarabb a szülést, mert biztonságosabb lenne, ha legkésőbb a 39. héten megszületne Samu. Nagyon szimpatikus volt, hogy a végső döntést rám bízták. Elmondták, hogy úgy lesz, ahogy szeretném. Ismertették velem a legújabb kutatásokat a témában, amire ezt a javaslatot alapozzák. Javasolták, hogy én is olvassam el ezeket a kutatásokat, menjünk haza és gondoljuk át, és beszéljünk róla egy hét múlva.

Utánanéztem. Azt gondoltam, hogy a lehető legbiztonságosabb utat választom, különösen a vetélések tükrében. Mivel korábban nem indult be a szülés, ezért a megbeszélt időpontra mentünk be. Amíg nem indultak meg az összehúzódások, addig egy kétágyas szobában voltam egy másik csajjal. A szobatársam már három napja vajúdgatott. Elfolyt a magzatvize, de csak nem jöttek a fájások. Hüvelybe felhelyezhető tablettát kapott, de nem történt semmi. Félő volt, hogy ha ez így alakul, és nem tud pihenni rendesen a kismama napokon át, akkor könnyen lehet, hogy mire elindul olyan fáradt lesz, hogy császár lesz a vége.

A kórházi szobát hogyan képzeljük el?

Minden nagyon modern és minden nagyon tiszta volt. Volt egy saját fürdő a szobához, de amúgy semmi extra nem volt. Az viszont szuper volt, hogy a kórház, ahol voltunk egy nagy toronyépületben van. A 8. emeletén van a szülészet hatalmas ablakokkal. Kellemes világos szoba volt, kilátással  Berlinre. Ugyanaz az kórház volt amúgy, ahol a szuper ellátást kaptam az iker babákkal.

Hogyan indították be?

Én is Cytotek tablettát kaptam. Először egy pici teszt adagot adnak, hogy kiderüljön, nem vagy-e rá érzékeny. Ha minden rendben, akkor adnak egy kisebb adagot, hogy szépen lassan induljanak el a fájások. Nekem ettől a kisebb adagtól egy óra múlva három perces fájásaim lettek. Hirtelen történt. Ezektől a fájásoktól számítva 4 óra telt el, mire meglett Samu.

Brutál gyors és intenzív volt. Nem volt szépen lassan lehetőség felkészülni a fájásokra. Egy pontig mentek a légzéstechnikák, átlélegeztem a fájásokat, közöttük pedig pihentem, de volt egy pont, amikor hiába döntöttem el, hogy minden fájás közben szépen fogok lélegezni, nem tudtam, mert annyira fájt. Csak azt tudtam csinálni, ami ösztönösen jött a testemből.

És mit mondott a tested ösztönösen?

Kerestem a különböző testhelyzeteket egy ideig. Valahogy túléltem. Egy ideig senki nem mondta, hogy milyen testhelyzetben legyek, de mivel ilyen gyorsan történtek a dolgok, sokszor csináltak CTG-t, hogy biztosak lehessünk abba, hogy Samu nem stresszel be az intenzív összehúzódásoktól. Ekkor feküdnöm kellett, ami nagyon nehéz volt.

Amúgy, hogy lettél volna?

Mindenhogy csak nem fekve, de főleg négykézláb. Bár ültem a wc-n is, és volt, hogy álltam. Folyamatosan kerestem a helyzetet, hogy hogy lehet jobb éppen. Még a kádat is kipróbáltam a folyamat elején, de csak vergődtem benne. Pedig azt gondoltam, hogy az majd milyen relaxáló, kellemes környezet lesz, de ezen a ponton már nem számított semmi.

Ádám és a szülésznők hogyan tudtak segíteni?

Ádám meg tudott nyugtatni, a puszta jelenlétével segített. A vajúdás alatt rajta kívül haszontalan volt mindenki más. De nehéz erre visszaemlékezni, mert egész szülés alatt végig inkább befelé figyeltem. Sokat volt csukva a szemem.

A kitolási szakasznál viszont a szülésznő jelenléte volt szuper. Nagyon sokat segített. Pedig nem ismertük egymást, mert itt kint nem minden esetben tudsz szülésznőt választani. Az orvos is épp csak beköszönt, hogy tudjam ki ő, így tett az aneszteziológus, hogy ha szükség lenne rá, akkor tudjam, hogy ő az.

A kitolás elején volt két szülésznő páros, akik valahogy nem voltak nagy segítségemre. Viszont volt egy műszakváltás, amit nehezen éltem meg először, de közben a legnagyobb szuperség volt. Az egyik szülésznő biztatott, hogy figyeljek a saját testemre, és próbáljam megtalálni azt a testhelyzetet, ami nekem a legjobb. Ne foglalkozzak azzal, hogy hogyan kell szülni, hogy ki mit mondott, csak azt csináljam, amit én érzek.

Az is jó volt, hogy amikor Samu már nagyon lent volt, akkor mielőtt elkezdett volna égni a gátam elmondta, hogy mit fogok érezni, hogy fura lesz ez az érzés, és azt jelenti, hogy már jön a babám, és ne álljak ellen ennek a fájdalomnak, ne ijedjek meg, hanem menjek bele. Sokat segített. Innen két-három fájás után megszületett Samu. Sokat számított, hogy felkészített minderre, hogy el tudta mondani előre számomra, hogy mi fog velem történni.

Végig a gátamnál meleg borogatást tartottak. Nagyon jó érzés volt, mert csillapította a fájdalmat, és így csak icipici szakadásom lett belül a hüvelyben, amit nem is éreztem. A gátmetszést igyekeznek elkerülni, nyilván, ha különleges esetben indokolt, akkor elvégzik, de ha minden rendben van, akkor nem vágnak.

Miután kibújt Samu mi történt?

Négykézláb helyzetben voltam fent az ágyon. Az ágytámla meg volt döntve, azon könyököltem. Egyből a kezembe adták. Hirtelen nem tudom, hogy mit csináljak, segítettek megfordulni és a mellkasomra tenni.

Az első gondolatom az volt, hogy milyen tiszta. Úgy képzeltem, hogy tele lesz maszattal, de nagyon tisztán született meg magzatmáz nélkül. Puha volt és tiszta. Ádám vágta el a köldökzsinórt. Bár időérzékem nincs ebből az időszakból, de azt gondolom gyorsan megvolt. Mondták, hogy nyomási ingert fogok érezni újra, és ha jön, akkor kicsit nyomjak rá. Hopp, kijött a placenta. Ádám nagyon meglepődött rajta, hogy az milyen alien dolog.

Minden rendben volt. Miközben összevarrtak beszélgettünk a dokinővel, akiről kiderült, hogy a férje magyar, addig Samu Ádámon volt. Közben valamikor megcsinálták az Apgar tesztet.  Utána egy órát ott a szülőszobán együtt voltunk hármasban. Samu próbált szopizni. Én is kaptam egy szendvicset.

Samu éjfél körül született. Azon az ágyon, amelyiken született áttoltak egy másik szobába. Az első éjszaka magunk voltunk kettesben. Másnap pedig családi szobát kértünk, amiért fizetni kell pluszban, de így ott lehetett Ádám is velünk.

A szülés alatt jutottak eszedbe az iker babák, vagy a másik baba?

Az elején, amikor várakoztunk, akkor igen, de utána már nem. Annyira intenzív volt minden, hogy nem is jutott eszembe semmi más sem. Amúgy ezen előre aggódtam, és nagyon örülök, hogy nem jutott eszembe már később. Amikor a kórházválasztáson gondolkoztunk, akkor szóba került, hogy mennyire lehet zavaró, hogy ugyanoda megyünk vissza, de mivel akkor biztonságban éreztem itt magam, ezért azt gondoltam, hogy tényleg ebben a kórházban szeretnék szülni. Biztos jelen volt bennem, hogy mi történt, de nem a felszínen.

Hogy teltek a következő napok?

Ismerkedtünk. Próbáltam szoptatni, ami nem volt egyszerű. Igyekeztek segíteni, de attól én csak összezavarodtam. Minden szobában van mellszívó, ha épp segíteni kellene a tej-belövellésnek. Javasolták, hogy próbáljuk meg az előtejet lefejni, hogy azt biztosan megkapja Samu. Nem éltem meg pániknak, de nem is volt egyszerű. Volt, hogy cicin volt és volt, hogy az ujjunkról adtunk neki valamennyit, vagy fecskendőből. Mivel nem vesztett sokat a súlyából, ezért két este után hazaengedtek minket.

A szoptatásra hogyan készültél korábban?

A felkészítőn volt róla szó, de az eléggé általános volt, amit ott elmondtak. Nem tudtam ténylegesen beépíteni azokat az információkat, mivel egy hónappal korábban hallottam róla. Az igazi segítség a védőnő volt. Tíz napon keresztül minden nap jött. Kb. 25 alkalmat fizet a TB, ami egyéves koráig kitart a gyerekeknek. Ha probléma van, akkor persze lehet több találkozó is. Ez nagyon nagy segítség volt.

Nagyon fájt az elején a szoptatás, ráadásul Samu az elején besárgult. Gyenge volt, így még nehezebb volt szopiznia. A kórházban adnak receptet a fejőgépre, így ki tudsz kölcsönözni ilyet a gyógyszertárból. Egész komoly gépünk volt.

Az elején úgy néztek ki a napok, hogy próbáltam szoptatni Samut, ami nem volt számára elég, ezért két óránként fejtem, hogy legyen elég tej, illetve tápszert is adtunk neki. Ennek a körforgása nehéz volt, és időigényes is. Szoptatni, fejni, tápszert csinálni és valamikor aludni is… Brutál időszak volt, és nagy segítség volt benne a védőnő. Minden nap megmérte, visszajelzést adott róla, hogy minden rendben van. Ha ezzel egyedül lettem volna szakmai segítség nélkül, akkor már nem szoptatnék. Ez egyedül biztosan nem ment volna.

Mennyi idő volt míg beállt az egyensúly?

Samu megfelelő időben elérte a születési súlyát. Addigra látszódott, hogy minden rendben lesz, de az első két hét nagyon nehéz volt. Utána még kb. két hétig fejtem, szoptattam, tápszereztünk. Az egyik nap mikor jött a védőnő, akkor mondtam neki, hogy én ezt nem bírom tovább. Találjunk ki valamit!

Azt javasolta, hogy éjszaka ne kétóránként fejjek, csak négyóránként. Úgy éreztem ez sem fog menni. Ekkor azt mondta, hogy több lehetőségem is van: Vagy csak fejek és úgy adom Samunak a tejet, vagy esetleg nem szoptatok. Azt is javasolta, hogy csak szoptassak és hagyjam el a mellszívót, és adjak pluszba tápszert Samunak. Végül ez lett. Egy hónapig kellett neki pótlás. De a mai napig szoptatom őt. Ezt is szerettem volna, de az vezetett ide, hogy valaki elmondta, hogy van választási lehetőségem. Elhagytuk a mellszívót, és szépen beállt. Egyre több tejem lett, elhagytuk a tápszert is. Nagyon jó érzés volt, ráadásul ekkor már a szoptatás sem fájt.

Ez az én választásom volt. Nyilván szakmailag nem azt javasolta, hogy hagyjam abba a szoptatást, de az, hogy felvázolta, hogy van opcióm az nagy segítség volt, mert én úgy éreztem, hogy nincs választási lehetőségem, mivel képes vagyok szoptatni, ezért kutya kötelességem szoptatni.

Milyen jó, hogy így alakult. A választás szabadsága…

Zárásként megszoktam kérdezni, hogy milyen úticsomagot állítanál össze egy most szülő nőnek? Lehet benne jótanács, könyv, más tárgyak, bármi, ami eszedbe jut, de Tőled először inkább azt kérdezném meg, hogy milyen csomagot állítanál össze egy éppen elvetélt nőnek, aki akár egyszerre két babát is elveszít? Van olyan gondolatod, ami segít ezt a folyamatot átélni, megélni?

Ezelől nem lehet elbújni. Nehéz dolog, ami sajnos nagyon sok mindenkivel megtörténik. Nem lehet eltemetni magadban, nem lehet vele nem foglalkozni. Szembe kell nézni vele. Ki kell beszélni. El kell menni terápiába. Foglalkozni kell vele, mert ha nem dolgozod fel, akkor ott marad, és nagyon meg tudja nehezíteni a következő terhességeket, illetve az egész életet. Én azt javaslom, hogy ezzel foglalkozzon. Nekem az is sokat segített, hogy a baráti köröm támogató volt. Sajnos barátok is átmentek hasonló folyamaton. Volt lehetőségem velük beszélgetni, de emellett egy hamar elkezdett terápia, egy jó szakember nagyon fontos.

Ma már nem tudok szomorú lenni azok miatt a vetélések miatt, mert ha nem történtek volna meg, akkor ma nincs Samu. Ez a gyerek nem létezne, amit viszont már nem tudok elképzelni. Szóval, ha van egy szivárvány baba, akkor ő felül tudja írni az összes fájdalmat.

Azok számára, akik most fognak szülni nehéz mit mondani, mert nagyon egyénfüggő. Valaki – ahogy én is – a sok információ begyűjtésétől vissza tudja nyerni a kontroll érzését, és ez segíthet. Van, akinek erre nincs szüksége. Mindenkinek magához képest kell felkészülni, és nem csak a szülésre, hanem az utána jövő időszakra is. Sokat készülünk a szülésre, de akármilyen hatalmas dolog is, az csak egy nap. Gyorsan elmúlik. Viszont a gyermekágy időszaka sem könnyű, fel kell készülni arra is, hogy szülés után mi jön. A szoptatásra, arra, hogy a kismama a párjával, hogyan fogják menedzselni a hétköznapokat. Nekünk szerencsénk volt, mert Ádám itthon volt velünk majdnem két hónapot. Tudom, hogy ez általában nem lehetséges, de amennyit lehet, annyit legyen otthon az apuka is. Számunkra fontos volt, hogy az első hetekben háborítatlanul voltunk együtt hárman.

Ja! És fogadjon el a kismama minden segítséget, ami kínálkozik! Pofátlanul.

A Ezelől nem lehet elbújni. Ki kell beszélni. – Zsófi meséli el berlini szüléstörténetét bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

A felvétel még el sem indult, de mi már a lényegnél tartunk:

Az otthonszülés le van szabályozva, és nagyon nagyon sok mindennek meg kell felelni. Pipáltam magamban, hogy jó akkor ez is megvan, ez is… A végén a strepto B szűrés is negatív lett. Lassan eljutottunk oda, hogy már csak, ha a szülés napján történt volna valami, akkor mentünk volna be a kórházba, ami amúgy majdnem meg is történt…

Menjünk a nulladik pontra, és a nulladik pont az Te vagy, a Te születésed.

Jó, hogy erről is beszélünk, mert nagyon erősen kapcsolódik Fülöp születéséhez. A saját születéstörténetem vezetett el az otthonszülésig. Egy műhiba folytán császárral születtem. Behívták anyukámat egy totál felesleges vizsgálatra kb. a 37-38. héten. Belső vizsgálatot végeztek, ráadásul nem a saját orvosa, hanem egy rezidens doki. Talán leválaszthatta a burkot, mert a vizsgálat után elfolyt a magzatvíz. Persze hárították a dolgot, hogy nem a vizsgálat miatt történt.

De esély így már nem volt arra, hogy magától induljanak el az összehúzódások. Ment a sürgetés, hogy “Anyuka! Akkor most van huszonnégy órája, hogy megszülje a gyereket.”

Nagy lelki teher került Anyukámra, hogy valamit kellene produkálni, de hát nem érzett semmit sem. Húzták ameddig lehetett. Megadták a huszonnégy órát, de nem indult be. Így került a műtőbe. A klasszikus vajúdás, a baba-mama közötti oxitocincsere abszolút kimaradt. A megszületésem után az akkori protokoll szerint külön szobába kerültünk éjszakára. Így nyilván a szoptatás sem ment annyira jól. Három hónapig szoptatott, de egy ponton kevesebb lett a teje. Szerintem lett volna elég, csak keveset tett mellre. Hamar cumizavarom lett. Egy idő után csak a cumiból fogadtam el a tejet, így nem volt igazi bőrkontaktus közöttünk. Viszont hősiesen fejt hét hónapos koromig. Ráadásul kézzel.

Anyukád, hogy viseli a történteket?

A mai napig nem kezeli a helyén. Azzal magyarázza, hogy ennek így kellett lennie, így lettem egészséges. Ez volt az akkori legjobb tudása, de a mai napig ezt a narratívát nyomja. Neki nem traumatikus ez az élmény, de nem is tudja igazán, hogy mit veszített el ezzel. Áldozata volt a medikalizált szülészeti rendszernek. Engem nagyon bánt. Most már látom, hogy a személyiségfejlődésemben milyen nyomot hagyott. Tudatosítottam mindezt magamban, és ez fordított rá az otthonszülés felé vezető útra, és arra az elképzelésre, hogyha egyszer nekem is lesz babám, akkor én ezt nagyon nem így szeretném csinálni.

Készültetek a gyermekáldásra?

Én nagyon, és kicsit később Dani is. Ő lassabban érkező ember. Majdnem egy évet készültünk rá. Endometriózis gyanúm van, de sosem igazolódott be. Erős menstruációs görcseim voltak. Talán ezektől is volt egy olyan érzésem, hogy az én testem nem képes megfoganni, vagy épp kihordani, megszülni egy gyereket. Talán jó is volt, hogy kellett 10-11 hónap. Az alatt értünk meg közösen Danival szülőnek lenni.

Hogy viselted ezt az időszakot?

Jöttek az ovulációs tesztek, hőmérséklet figyelés, nyákvizsgálat. Kis eltérés kis para, nagy eltérés nagy para. Abszolút ráfeszülés.

Végül elmentem pszichológushoz. Az első alkalom után pozitívat teszteltem. Nyilván nem történt egy alkalom alatt semmi, de mégis teherbe estem. Valamit csak átléptem magamban akkor.

Hogy derült ki?

Pici rózsaszínes vérzéssel indult, gondoltam, hogy akkor biztos meg fog jönni. A rózsaszínű vér barnás váladékká változott és egy hétig kitartott. Majd tesztet csináltam, ami halvány pozitív lett. Aztán jött a para, mert a barna vérzés még egy hétig még eltartott.

Kiderült a vérzés oka?

Igen. Ikrek voltak. Ketten kellett, hogy beágyazódjanak.

Hogy fogadtátok a dupla hírt?

Emlékszem, ahogy a Dani elfehéredik. Nem hitte el. Egy napig nem ért hozzám. Azt gondolta, hogy vége az életének. Azt gondolta, hogy kettőt nem fog tudni ellátni. Kirántották alóla a talajt. Így nekem nem is voltak saját érzéseim. Csak az ő érzéseit próbáltam magamban elhelyezni és cipelni. Egyszerre volt öröm és pánik.

Ami engem sokkolt benne, hogy tudatosult, hogy így soha nem leszek egyedül. Két gyerekkel, két kutyával nem lehet egyedül maradni. Ennyi végtagom nincs. Ez a gondolat kiborított.

Az ikrek foganása nyilván sokk volt, és az is, hogy így viszont nem szülhetek otthon.

Végül mégis otthon szültél, de csak egy élő gyermeket.

A 12. heti ultrahangon nem élt már az egyik embrió. Már akkora volt, hogy nem szívódott fel. A méhlepénnyel együtt született végül meg.

Láttad?

Igen. Nem fogtam meg, de láttam. Két bába kísérte a szülésemet. Az egyik épp a szülés-születés körüli veszteségekről írt egy tanulmányt, ezért a szülés után még többször is beszéltünk róla. Kérdezte, hogy én hogyan emlékszem vissza a szülés körüli pillanatokra. Jó volt vele átbeszélni utólag is a történteket. Na, de ezt majd elmesélem, ha odajutunk…

Mit éreztél, amikor elveszítetted őt?

Két érzés volt bennem, és lehetetlen volt együtt érezni mindkettőt. Örülni az egyik egészséges babának, és közben gyászolni, azt aki elment…

Azt éreztem, hogy én nem az élőt szeretném, hanem a másikat. Nagyon erős gravitációja van a negatív érzelmeknek, nyilván az húzott be erősebben. Kemény időszak volt, de amikor azt mondta a bábám, hogy így viszont szülhetek otthon, akkor ez mindent feloldott bennem. Elbúcsúztam a másik babától, és akkor tudtam ráfordulni az élőre.

Más terápiás módszert nem hívtál segítségül, hogy feldolgozd a gyászt?

A bába javasolta, hogy menjek el anya-magzat kapcsolatanalízisre, de nem mentem végül. Úgy éreztem, hogy a helyén tudom kezelni a történteket. Elengedtem őt. A vizsgálatok során nézegettük, hogy látjuk-e még. Egy ideig tudtuk követni, de egy idő után Fülöp olyan nagy volt, hogy nem látszódott már.

Befolyásolta ez a várandósságodat vagy a szülésed?

Nem. Pedig aggódtam miatta, de szerencsére nem. A bábáknak is új volt ez a helyzet, pedig elég nagy rutinjuk volt. Azt mondták, hogy a testéből minden folyadék felszívódik a kilenc hónap végére, és olyan vékony lesz, mint egy papírlap. A szülésnél odébbállt. Nem volt Fülöp útjában.

Meséltek neki róla?

Igen. Nagyon is. Fontos, hogy tudjon a létezéséről. 11 héten át együtt voltak. Az ősidőkben, ami erősen kódolódik. Sokszor a Fülöphöz hasonló gyerekeknek, felnőttként hiányérzetük lehet, és nem tudják, miért. Mi mindenképp beszélni fogunk róla.

Valamit tapasztaltál a vetélésből?

Semmit. Szuper hétvégém volt, akkor, amikor elmehetett. Semmit nem éreztem belőle. Egy görcs, egy csepp vér, semmi nem volt.
Jó, hogy így élted meg. Hogy viselted a várandósságot?
Az elején volt pici rosszullét, de egyszer sem hánytam. A vége volt csak nehezebb, mert nagyon nagy volt már a hasam. De még az utolsó nap is kirándultunk. A posztpartum viszont keményebb volt mindennél.

Arról meséltél már, hogy Te otthon szerettél volna szülni. Dani mit gondolt az otthonszülésről?

A teljes elutasítástól indultunk. Később köztes megoldást kerestünk. Aztán, amikor egyszer bementünk egy vizsgálatra a kórházba, akkor teljesen lefagytam. Visszamentem gyerekbe. Nagyon rosszul viseltem a közeget, és Dani ezt látta rajtam. Ez őt is átfordította. Közben jobban képbe került az otthonszüléssel kapcsolatban. Néztünk együtt több epizódot a “Hoztam-e világra” sorozatból. (Én kb. az egészet végig néztem…).

De igazából az fordította át, hogy látta, hogy ez nekem mennyire fontos. Most meg már ő sem tudja másképp elképzelni.

Amikor tudtátok már, hogy ezen az úton indultok el, hogyan készültetek rá?

Bármikor mehettünk a bábákkal személyesen beszélgetni. Mi két ilyen alkalmon voltunk. Emellett volt egy kilenc alkalmas online felkészítő is. Minden alkalom más témáról szólt (szülés, szoptatás, posztpartum, hordozás). És volt még egy három alkalmas női kör, amire csak olyan kismamák jöhettek, akik már közel voltak a szülésük időpontjához. Saját születésélményről, fogantatásról és a leendő szülésünkről beszélgettünk. Nagyon sok erőt adtak ezek a megosztó körök.

Volt más felkészítő is, amin részt vettetek?

Jártunk Spinning babiesre, én voltam Kriston gólyatréningen. Jártam jógára hozzád, ami felkészítő is volt egyben. Néztük a „Hoztam e világra” videókat Danival. Később pedig a „Montessori baba” című könyv segített. Az még most is a biblia.

A bábák választásán túl terveztétek, hogy valaki még ott lesz veletek.

Volt egy pont, amikor rájöttem, hogy nem szeretnék senki mást a szülésemnél látni. Eleinte azt gondoltuk, hogy maximum Dani anyukája legyen ott, de végül ő sem. Az én anyukám semmiképp. Ő sem bírná, én sem. De azért azt is megbeszéltük, hogy ha hívom, akkor jön.

A tapasztalat az, hogy ha megjelenik a szülő nő anyukája a vajúdásnál, akkor a kismama inkább válik kislánnyá, mint anyává. Nem szokták javasolni, csak nagyon egyedi esetben. Végül nem is hívtad, de jött.

Egyszer csak megjelent. Tudta, hogy elindult a szülés. Elkezdehetett aggódni és félteni. Azt gondolta, hogy nem fog zavarni, de nem szerettem volna, hogy ott legyen. Dani nehezen mondott volna nemet neki, ezért az egyik bába tette meg helyette. Dani szólt neki, hogy mielőtt kimegy vegyen fel egy pulcsit, nehogy megfázzon a januári hidegben. Mire ő vissza válaszolt: “Oh, ez nem lesz annyi idő…” Kiment, bejött. Ennyi volt.

Viszont Anyukám később elmesélte, hogy milyen megnyugtató volt Gabi jelenléte. Elmondta, hogy biztonságban vagyok, ő pedig megköszönte, hogy segítenek világra hozni a babánkat.

De a hír hallatán Dani Apukája is automatikusan elindult felénk a moziból kijőve. A felesége figyelmeztette, hogy most hazamennek, nem hozzánk.

Ugorjunk vissza picit: hogy indult be a szülésed?

A betöltött 37. hét után azt gondoltam, hogy akkor másnap jöhet is, de Fülöp végül a kiírt napon érkezett. Nagyon vártam, már nagyon terhes volt a vége. Péntek 13-án éjszaka indult el a folyamat összehúzódásokkal. Danit még hagytam aludni, hogy legalább ő ki tudja pihenni magát. Mire reggel felébredt minden elmúlt. Szombat este újra kezdődött, de már gyakrabban és erősebben éreztem az összehúzódásokat. Vasárnap reggelre megint elmúlt. Pedig szombaton még túrázni is elmentünk. Ez volt a második éjszaka, hogy nem aludtam. Türelmetlen lettem. Írtam a bábáknak, hogy mi legyen a következő lépés, mert nagyon erősnek éreztem a fájásokat és nagyon le is fárasztottak. Utólag persze tudom, hogy ezek még semmik nem voltak, az igazi kontrakciókhoz képest.

Fekve fájt, mozgásra elmúlt. Ez gyanús lett a bábáknak: ha helyzetváltoztatásra elmúlik, akkor ez csak jóslófájdalom. Kérték, hogy pihenjek, egyek, vegyek egy forró fürdőt. Gyertyát gyújtottam, zenét hallgattam. Jól esett. Amikor kiszálltam a kádból folyt belőlem valami lé és egy kis véres cucc is. Lefotóztam, elküldtem, hogy talán ez a nyákdugó lehet… De a bábák újra lelassítottak, hogy valószínűleg ez csak a hüvelyembe befolyt víz lehetett, ami fellazított egy kis váladékot. Valami mozgolódás azért mégis történt.

Este 8-9 órára álltak össze a kontrakciók olyan erősre, hogy a bábák is elindultak hozzánk. Amikor megláttak, mosolyogva fogadtam őket. Ebből ők már tudták azt, amit én még nem. Nem mondtak semmit, csak hogy megvizsgálnának, hogy lássák, hogy hogyan áll a méhszáj, hogy ehhez képest tudjanak tanácsot adni. A méhszáj nulla volt, kicsit felpuhult, de teljesen zárt. Elkeseredtem. Ekkor már két éjszaka nem aludtam.

Nálatok maradtak azért?

Igen. Beköltöztek. Láttak, hogy tényleg nagyon fáj, és a hasam is keményedett, csak épp nem vitte előre a folyamatot. Mivel úgy látták, hogy fekve a legerősebb az összehúzódás, ezért arra kértek, hogy feküdjek. 5-7 percenként jöttek az erős, de előre nem vivő fájdalmak. Párszor szívhangot hallgattak. Éjszaka aludni megint nem tudtam, Dani is csak kicsit. Másnap délelőtt 10-11-kor újra megvizsgáltak, de még mindig semmi.

Mivel pózváltásra még mindig enyhültek az összehúzódások, Gabi odaállt elém, megfogta a kezem, és azt mondta, valahol a jóslófájások és a látens szakasz között tarthatok, ez még nem a vajúdás. Összeomlottam. Hogy akkor mi a vajúdás, ha nem ez?! Ő azt hallotta Geréb Ágitól, hogy ilyenkor ezt mondja: “A szülés lefújva.”

Iszonyatosan rossz volt ezt hallani. Utána bejelentették, hogy ők akkor el is mennek. Előtte megcsináltunk egy-két Spinning babies gyakorlatot, hogy lejjebb tudjon ereszkedni Fülöp. Aztán dél körül tényleg hazamentek. Kérték, háton feküdjek, mert az lesz a leghatékonyabb. Próbáltam, de nagyon fájt úgy és már fáradt voltam. Inkább felkeltem. Kajáltunk. Odaültem az ebédlőasztalhoz, és valami átkattant bennem. Megérkeztek azok az összehúzódások, amik már elsodortak. Nem volt helye már semmi másnak. A bábák összesen három órát voltak távol. Amikor hívtuk őket, telefonon meghallgatták a hangom, hogy hogyan viselem. Elindultak vissza.

Belevetettem magam a vajúdásba. Éreztem, hogy ez egészen más. Háromkor már 4,5 cm-re voltam kitágulva. Három óra alatt félútig jutottam. Begyorsult.

Anna érkezett előbb. Onnantól végig velem volt. Kaptam olajat a derekamra. Anna jelenléte fontos volt. Többnyire oldalt fekvésben voltam, az vitte előre a folyamatot. Pihenésképpen álltam csak fel.

Dani is veled volt?

Végig. Egyszer elment lepihenni. Előtte kérte Annát, hogy valamit mégiscsak mondjon, hogy kb. mennyi idő lesz ez még. Erre nehéz mit mondani, de Anna mégiscsak belőtte, hogy valahol három és hat óra között. Húsz percre lepihent Dani. Közben Annával vajúdtam. Ekkor ment el a magzatvíz. Mire felébredt, már előrébb voltunk egy lépéssel.

Lehet, hogy épp az ő távolsága kellet ehhez.

Igen. Most, hogy újra mesélem, én is így gondolom. 1-2 összehúzódás volt, amikor nem volt velem senki, azok hatványozottabban jobban fájtak. Ez már az átmeneti szak volt. A transz-fázis. Elszálltam. Csak annyira emlékszem, hogy egy-egy fontos mondat mennyit segített.

Emlékszel valamelyikre?

Igen. Dani egyszer csak azt mondta, hogy most olyan vagy, mint egy dzsungelharcosnő. Elmosolyodtam. Nagyon jókor jött. Plusz energiát kaptam belőle ahhoz, hogy a görcsökbe ne belehúzzam magam, hanem épp beleengedjem magam. Nehéz volt belemenni, de ez a vajúdás alatt egyre jobban ment. Valahogy ráéreztem közben.

Fél hét körül megjött Gabi is. Azt gondoltam, ha már ő is itt van, akkor ebből baba lesz. Megjöttek a tolófájások, de még volt egy kis méhszáj, amit el kellett simogatni. Azt hiszem, hogy ez volt a legdurvább része a szülésnek. Ráadásul mindezt hátonfekvésben. Élvekínzásként éltem meg, de szükséges volt, és onnan már tudtam is tolni. Az elején nem ment hatékonyan. Nem tudtam a levegőt jó helyre lepréselni.

De akkor előjött egy történet, amit meséltél, hogy a szülésznő odatette a nő gátjára a kezét, hogy hova nyomjon. Vizionáltam, hogy hova tehette, és érintés nélkül is tudtam, hova kell nyomnom.

Stabil voltál guggolásban?

Igen, csak a sarkam nem ért le a földre. Ez Gabi szerint nagyon fontos lett volna, mert így tud a csípő megfelelő irányba nyílni. Anna körülöttem sürgött-forgott. Gabi csak távolról figyelt. A fotelből instruált, hogy tegyem le a sarkam, használjam ki az összehúzódást, és nyomjak a végéig. Dani végül megtartott hátulról, így már leért a sarkam is.

A fájások között felálltunk és ringatóztam. Nagyon szerettem volna tudni, hogy mennyi van még hátra, mert úgy éreztem, nem bírom tovább. Csak kedvesen mosolyogtak, hogy annyira szépen csinálom, hogy biztosan menni fog.

Ekkor volt egy pillanat, amikor megéreztem Fülöp fejét a lábam között. Először nem akartam odanyúlni, de Gabi csak annyit mondott: “Ilyen többet nem lesz, ilyen csak most van…” Na jó, akkor mégis… Benyúltam a lábaim közé, és éreztem Fülöp fejét. Dani sírt. Engem pedig egy új erő szállt meg.

Elképzeltem, hogy ha annyira lent van, hogy elérem, akkor hamarosan meg fog születni. Még volt pár kitolás guggolásban, és kijött a feje.

Persze közben nagyon csípett és égett a gátam környéke. A bábák megerősítettek abban, hogy ez nagyon jó jel, és az érzet még erősödni is fog. Nem bántam, nekem igazából ez az érzés nagyon jó volt.

Talán elvitte a fókuszod a már szinte megszokott fájásokról.

Igen. Végre máshol, máshogy fájt… Jó fájdalom volt. Amikor kibújt Fülöp feje, akkor már megkönnyebbültem. Jött a fordulás.

Amikor kibújt a feje, akkor megállt az idő. Csend volt, és én végig éreztem, ahogy fordul a baba, ahogy azt is, ahogy a szülés közben ereszkedett le, dolgozott bennem. Minden mozdulatát éreztem.

A fordulásnál nem mertem nyomni. Gabi határozottan odajött, és volt egy pici mozdulat, amikor kicsusszant talán, vagy kivették. Nem tudom. Lehet, hogy azt érezte, hogy jobb, ha gyorsan megvan, de ezt nem tudom pontosan. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy mi történt. Talán nem is nekem kellett nyomni, hanem a testem kinyomta magától. Nagyon gyors volt. Négy kézbe érkezett a baba. Azonnal felsírt, de ez a pillanat valahogy nincs meg., Csak az, hogy azonnal rámtették. A bábák olyan gyorsan tették a mellkasomra, mintha minden mikromásodperc számítana. Ahogy rám került, rögtön megnyugodott. Több mint egy méter volt a köldökzsinór.

Bő egy óra lehetett a kitolás. Guggolásban voltam. Dani mögöttem, így Fülöp ölelésben született meg. Amúgy Anna jól lőtte be az időt.

Ha a hatékony fájásoktól nézzük nem is volt olyan hosszú idő. A korábbi előkészületek sokszor nem azonnal fizetődnek ki, csak később jelenik meg az eredménye. De azért nem gondolom, hogy értelmetlen lett volna a megelőző pár nap.

Gabi később mondta is, hogy azt érezte rajtam, mintha ott állnék a szikla szélén és nem tudnék, nem mernék leugrani. Ki kellett engednem a kontrollt a kezeim közül és meghozta az eredményt.

Milyen jó döntés volt, hogy elmentek.

Igen. Még ha csendben, észrevétlenül is voltak jelen, akkor is lehet zavaró a jelenlétük.

Milyen érzések jártak át Fülöp megszületés után?

Csodálatos volt. Meleg. Olyan illata volt, mint egy muffinnak. Megkönnyebbültem. Majd nagyon gyorsan elkezdtem remegni, fájt a gátam. Szóltam, hogy nem vagyok jól. Felfektettek az ágyra. A babával nem tudtam kapcsolódni, mert annyira intenzív testi érzeteim voltak. Azt éreztem, hogy talán a zsinór irritálja a gátam. Hamar elfehéredett köldökzsinór, Dani elvágta. A kérésemre hamar megszültem a méhlepényt is. Összeszorítottam az állkapcsom, és kint is volt.

Megvizsgálták a lepényt. Időnként megnéztek engem is, hogy minden rendben van-e a vérzéssel. Majd elmentek adminisztrálni a szomszéd szobában. Ott maradtunk a babával és Danival hárman. Kaptam csokit. Az nagyon jólesett. Lassan kiment belőlem a remegés. Idilli volt, de a gát fájdalma elvitte a fókuszt. Én kértem, hogy essünk túl a varráson. Féltem tőle, de semmit nem éreztem belőle. Húsz perc lehetett.

A méhlepénnyel együtt az ikertesó is megszületett.

Igen, ráadásul előre helyezkedett a lepény előtt. Saját jogon megszületett. Ez fontos lett a számomra.

Ekkor mutatták meg neked a bábák?

Picit később, amikor a lepényt betették egy edénybe. A fények alatt megvizsgálták, és mielőtt összevarrtak megmutatták a lepényt, hogy milyen szép. Mondták, hogy kijött az ikerbaba és kérdezték, hogy szeretném-e látni. Persze. Rápillantottam.

Én nem emlékeztem erre, de azt mondtam Fülöpnek, hogy “Nézd Fülöp, itt a tesód, és most elbúcsúzunk Tőle.” A gyász feldolgozásának egy fontos mérföldköve volt, hogy együtt tudtunk elbúcsúzni tőle.

Még nem voltam tudatomnál, csak odapillantottam. De Annával beszélgettünk róla később a tanulmánya miatt. Készítettek róla képet, mert korábban nem is láttak még ilyet. Megnéztem a képet. Akkor helyre került az emlékem. Láttam a testrészeit, a mini köldökzsinórját. És tényleg vékony lapszerű lett.

Mi történt utána vele?

Együtt a lepénnyel lefagyasztottuk, és amikor kitavaszodott, akkor lementünk a telekre, és egy almafát ültettünk nekik. Bizonyos kultúrákban a méhlepény is tesóként van említve, így mi a méhlepényünknek is megköszöntük, hogy velünk volt, és segített. Volt az egész folyamatnak egy természetessége.

Hogy teltek az első órák hármasban?

Miután összevarrtak kicsit ültem az ágy szélén, majd lezuhanyoztam. Egyedül nem tudtam volna felállni, a bábák végig segítettek. Fura volt a hasamat úgy látni, hogy üres, de mégis súlyos. Mindeközben Fülöp Danin volt.

Azt mondták a bábák, nem is látszik rajtam, hogy most szültem, de azért én úgy éreztem magam: Nagyon szarul. Húzott le a hasam. Nagyon fájt is a felállásnál. Belül is sérültem, talán ezért is.

A bábák mindent rendben találtak azért?

Igen. Viszont anélkül nem mennek el, hogy ne kerüljön mellre a baba. Egészen elfeledkeztem róla, hogy szoptatni is kell. Oldalt fekvésben próbáltuk meg először. Új volt minden a szoptatás körül. Fura volt, hogy oda kell nyomni a fejecskejét, hogy vákuum legyen. Furcsa érzés volt.

Tudtak ebben is segíteni a bábák?

Igen, de azért volt bizonytalanság bennem még. Már kint voltak a lakásból, amikor utánuk szóltam, hogy valaki jöjjön vissza. “-Meddig hagyjam a cicimen?”

És jött a válasz: 1,5-2 évig?!

Szinte: “Amíg csak lehet.” Így ahogy nyekkent, cicire került. Be is lövellt a tej a második napon. Azért később volt gond. Mellgyulladásom lett. Minden mellre tételnél valamit szorítanom kellett, annyira fájt a mellbimbóm. Nem sebesedett ki, de nagyon fájt. Amikor nagyobb lett az álla, a szája, akkor enyhült csak fájdalom. Addig nem segített semmi. Emiatt nehéz volt a gyermekágyi időszak. Minden szoptatás előtt gyomorgörcsöm volt. Most már a legszebb dolognak tartom, imádom, de akkor nagyon kemény volt. Csak melltartó nélkül tudtam létezni.

Nem voltam erre felkészülve. Két hétig csak feküdtem, annyira fájt a gátam. Nem tudtam ülni. Fekve szoptattam. A hasam is fájt. A wc-re úgy mentem ki, hogy félúton cukor volt kirakva, ha szarul lennék.

Közben pedig azt éreztem, hogy csak adok, csak adok, és ez a gyerek meg csak vesz el. Az első mosolynál jöttem rá, hogy ezt nem hiába csinálom, hogy ő egy lélek és visszamosolyog.

Négy hetesen viszont jól lettem. Annyira, hogy elkezdtem hordozni Fülöpöt, amit nem kellett volna. Ő viszont csak hordozóban tudott aludni. Így vásároltam, sétáltattam két kutyát. Mentem babás jógára is. De közben éreztem, hogy valami nem ok. A szex sem volt ugyanaz. Megvizsgáltam magam, és éreztem, hogy van egy bedomborodás a hüvelybemenetnél, aminek nem kellene ott lennie.

Segítségre szorultam, ez pedig újra eléggé a padlóra küldött lelkileg. Ekkor jöttem rá, hogy a posztpartumnál nem volt segítőm igazán. Lehetett volna, de mégsem hívtam a bábákat. A jógát is lemondtam.

A doki annyit állapított meg, hogy renyhe a hüvely mellső fala. Bejelentkeztem egy medencefenék vizsgálatra Tavasz Piroskához. Három hónapra kaptam időpontot. Megvizsgált, és megállapította, hogy történt egy komoly idegi sérülés, amit eddig a pontig csak az otthoni gátizomtornával tartottam életben. A méhem nem süllyedt meg. A Kegel tornát javasolta a Kriston helyett, és elektrostimulációs eszközzel segítem a mai napig, hogy újra életre kelljen ezen a területen az izom. Gyakorlatilag lebénult ez a rész. A szülés után elszállt ott lent az érzékelésem. Azt gondoltam, hogy normális ez az állapot, de nem.

Ahogy gyakoroltam a gátizom tornát, egyre jobb lett, de sajnos nem az erő jött vissza csak az érzékelés. Nagyon kicsi erőt tudok csak létrehozni. Viszont már tudok hordozni, úgy hogy nincs idegentest érzésem. Egyre jobb minden.

A lényeg, hogy most visszaedzek mindent, amit tudok. A szalagok rendben vannak. A hólyag is csak azért süllyedt meg, mert a gátizom meggyengült. A beidegződést most újra kell tanítani, és működni fog.

Járok hasfal regenerációs tornára, mert nagyon szétnyílt a hasfalam. Most már jobb, de megvan még a hézag.

Ha össze kellene raknod egy csomagot egy hamarosan szülő kismamának, akkor mit tennél bele? Tanács, tárgy, Spotify lista, bármi jöhet bele!

Tennék bele már szült nőket, hogy lehessen őket kérdezgetni. A Spotify lista se rossz ötlet. Mi végül a Te válogatásodat kezdtük el hallgatni, és azt, amit utána az algoritmus kidobott, az épp jó volt. A bábák dicsérték is, de mi nem is hallottuk. Az is fontos, hogy szülés előtt kapcsolódjon ki a kismama. Szívjon magába energiát! Ha tárgyakra gondolok, akkor nekem a nagylabda jól jött és a végén a hastartó is.

A szüléshez pedig olyan embereket kívánok, akikben megbíznak. Semmi más nem kell. Csak a bizalom magadban, a babádban és a körülötted lévő emberekben, a többi megy a maga útján. Ja és még, egy olyan férjet, mint Dani.

Egyetértek.

Tényleg, a szomszédok mit szóltak végül?

Szóltunk nekik előre, de nem hallottak semmit. Pedig nem gondoltam volna, hogy belőlem ilyen erős hangok jönnek majd ki. De tényleg nem hallottak semmit. Boldogok voltak, hogy megvan a baba.

És mi is, mert a bábák is emlékeztettek rá, hogy ha ez egy kórházi szülés lett volna, akkor már előző nap megcsászároznak. Senki sem várt volna eddig. Milyen jó is, hogy ezen az úton indultunk el.

A Nézd Fülöp, itt a tesód, és most elbúcsúzunk Tőle – Eszti meséli el szüléstörténetét bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.