2024. máj 08. Ezelől nem lehet elbújni. Ki kell beszélni. – Zsófi meséli el berlini szüléstörténetét

Miért pont Berlinre esett a választás, amikor külföldben kezdtetek el gondolkodni?

Egyfelől nagyon szerettük már korábban is ezt a várost, másfelől több barátunk is itt él kint. Volt már itt egy banda, egy jó közösség, ráadásul több mindenkinek lett gyereke. Ez nagyon sokat segített számomra a várandósság idején.

Jól értem, hogy amikor kiköltöztetek, akkor tudtátok már, hogy kint fogtok gyereket vállalni?

Van olyan ismerősünk, aki hazament szülni, de nekem egy pillanatig nem fordult meg ez a fejemben. Annyira jó tapasztalatokat hallottam az itteni rendszerről. A biztosítás felöleli az otthonszülést, a születésházas verziót, a kórházi ellátás különböző szintjeit.

Tudtad, hogy Te melyik lehetőséggel fogsz élni?

Igen, biztos voltam benne, hogy az első gyermekemet kórházban szeretném megszülni.

Nem zavart, hogy nem egy anyanyelvi környezet vett körül egy ilyen különleges élethelyzetben?  

Volt bennem egy tartás, mert  németül nem tudok olyan jól, de angolul igen. Az orvosok pedig jól beszélnek angolul. A kórházat pedig kifejezetten úgy választottuk, hogy tudtuk, hogy a szülésznők mind beszélnek angolul, maximum a csecsemős nővérek nem annyira, de az már kevésbé volt fontos. Ami abban az időszakban kellett azt németül is meg tudtuk beszélni, illetve a párom is segített németül kommunikálni a nővérekkel.

Sok segítségre volt szükség ahhoz, hogy átlásd a német várandósgondozást?

Egy itt élő magyar barátnőm sokat segített a folyamatban és a kinti nőgyógyászom is, aki végig kísérte a terhességem. A kórház választásban sokat tudott segíteni. Lett választott védőnőm sok kérdésemre tőle kaptam meg a választ.

Egyszer csak gyereket szerettetek volna, jött az igény.

Először bennem fogalmazódott meg az igény még a covid előtti évben. Emlékszem az első beszélgetésünkre Ádámmal. Számára akkor ez még távoli volt, de pár hónap alatt absztrakt elképzelésből tényleges terv lett.

De ez nem most volt, hanem jó pár évvel ezelőtt.

Igen. Samu nem az első terhességem gyermeke. A mi sztorink onnan kezdődik, hogy még akkor a covid évében hamar teherbeestem. Boldogok voltunk. Kiderült, hogy iker babáink lesznek. Két kislány, akiket a 17. héten elveszítettünk. Nagy szomorúság, nagy nehézség volt.

Hogyan derült ki?

Egy rutin ultrahangon voltunk. Nem számítottam arra, hogy baj lehet, mert előző nap még hányingerem is volt. Ráadásul az első trimeszter már lement, épp megnyugodtunk. De az ultrahangon a babák nem mozogtak, nem vert a szívük. Elmondta az orvos, hogy van időnk felfogni, hogy mi történt. Ez nem egy vészhelyzet, nem kell rögtön cselekedni. Menjünk haza, legyünk együtt, aludjak egyet otthon, és másnap menjek be.

Olyan nagyok voltak már, hogy meg kellett őket szülnöm. A kórházban elképesztő empátiával fogadtak minket. Külön szobát kaptam. Ádám végig bent lehetett velem. A covid járvány miatt sokkal szigorúbbak voltak a szabályok, mint, amit ránk vonatkoztattak. Az első vizsgálatok alatt voltam csak egyedül, de utána végig ott lehetett mellettem Ádám is.

Mindent elmagyaráztak. A szülésznő nagyon kedves volt. Abban, hogy ez nem egy nagy traumaként maradt meg bennem, abban maximálisan közrejátszott, hogy ilyen szép ellátást kaptunk. Elmondták azt is, hogy a szülés beindítása után akár egy napig is eltarthat, mire megszületnek, hiszen a testem nem erre készült, és pszichésen is el kellet tudni engedni őket. Valahonnan nagyon sok bátorságom lett. Éreztem, hogy neki kell menni ennek a fájdalomnak. Nem volt értelme ezellen harcolni.

Délelőtt szülésbeindításként ugyanazt a gyógyszer kaptam, mint más kapott volna túlhordás esetén. Elindultak az összehúzódások. Nem is kellett igazán tolni. A méhem megoldotta. Olyan kicsik voltak, hogy igazán nagy erőkifejtés nélkül születtek meg. Este hat körül bújtak ki a babák.

Ahhoz képest, hogy mennyire nehéz volt ez a helyzet, egyszerűen zajlott le. Persze nehéz ilyet mondani, mert nincsenek erre jó szavak.

Megnézted őket?

Nem.

Mindenki azt mondta, hogy nézzem meg őket, de én nem szerettem volna. Azt éreztem, hogy miért tenném?! Nem akarom! Tiszteletben tarották ezt az érzésemet. A mai napig azt gondolom, hogy jó döntés volt. Pedig azóta is olvastam erről, sok helyen írják, hogy megkönnyíti a feldolgozást, ha látod a babákat, de én azt éreztem, hogy nem ezt a képet szeretném róluk megtartani, hanem azt, ami az én fejemben van. Nem akartam, hogy ezt bármi felülírja.

Amikor megtudtam, hogy ők már nem élnek, akkor azt éreztem, hogy mindenem tiltakozik az ellen, hogy megnézzem őket.

A kórház viszont minden ilyen esetben lefényképezi a babákat, és elteszik egy évre a fotót, ha meggondolnák magukat a szülők , akkor megmutatják számukra. Szép, ahogy ezzel foglalkoznak. Ha szerettem volna elvihettük volna őket, hogy eltemessük a babákat. A kórház is csinál közös szertartást az elveszített babáknak. De mi nem voltunk ilyenen.

Támogató közeg. Kiderült, hogy miért veszítettétek el őket?

Nem igazán. Genetikai problémájuk nem volt, de azért ez egy bonyolult terhesség volt: monokoriális ikerterhesség volt. Egy placentájuk volt, egy vérkeringésük. Tudtuk, hogy ez egy rizikó, de nem tudtuk igazán mit jelenthet. Nem tudtuk felmérni. Sok hasonló terhesség teljes boldogsággal végződik.

Mit mondtak, meddig kell várni a vetélésed után?

Azt mondták, hogy várjuk meg az első olyan menzeszt, amit én rendesnek érzek, de nagy megkötés nem volt. Azt mondták, ha én úgy érzem, hogy készen állok rá, akkor elkezdhetünk próbálkozni. Tudom, hogy otthon azt mondják, hogy három hónapot kell várni, de ebben sincs általános megegyezés.

Mi leginkább azért vártunk, mert időközben már lehetett tudni, hogy lesz a covid ellen vakcina. Megvártuk, hogy még a teherbeesésem előtt kaphassam meg. Utána kezdtünk csak el próbálkozni.

Hamar sikerült újra teherbe esni?

Igen, de ismét lett egy korai vetélésem, és csak utána jött Samu. Hosszú kanyargós út volt, annak ellenére, hogy a teherbeesés mindig könnyen ment. Ennél a vetélésemnél nem volt szükség semmilyen beavatkozásra, magától megtörtént.

Két ilyen esemény után, hogy voltál a harmadik terhességedben?

Nagyon izgultam. Az ikerbabák elvesztése után elkezdtem egy online terápiát egy magyar pszichológussal. Nem szerettem volna magammal cipelni a történteket. Szerettem volna viszont tudatosan feldolgozni. Sokat segített a terápia. Nem a továbblépésben, hanem abban, hogy valahova eltegyem ezt, beépítsem magamba.

A pszichológus is megjegyezte, hogy az ikerbabák elvesztésének hetéig, számíthatok arra, hogy feszültebb leszek, és ettől nehezebb lesz elhinni, hogy minden rendben lesz. Így is volt. Talán a 15. héten történhetett, hogy valami a hatalmába kerített. Azt éreztem, hogy baj van, nagyon belelovaltam magam. Bementünk a kórházba, kicsit túldramatizálva a helyzetet, hogy azonnal nézzenek meg. Csináltak egy ultrahangot, minden rendben volt.

Amikor viszont elkezdtem érezni Samu mozgását az maga volt a megnyugvás. Innentől nagyon jó élmény volt a terhesség. Nem volt semmi nehézség. Elmentünk nyaralni, sok programunk volt. Aktív voltam.

Hogyan készültetek a szülésre?

Nagyon sokat olvastam. Robin Lin mindkét könyve (Várandósság – Gyakorlati tanácsok és éltető receptek a babavárás időszakára, Gyermekágy – Testi lelki útmutató az anyaság első hónapjaira). De fontos volt a Bumpin’: The Modern Guide to Pregnancy című könyv és Andy Puddicombe: The Headspace Guide To a Mindful Pregnancy című könyv is. Minél többet tudtam a témáról, annál nyugodtabb lettem. Azzal nyugtattam meg magam, hogy megértem a folyamatot.

És voltunk egy kétnapos angol nyelvű személyes szülésfelkészítő workshopon, amit a védőnők szerveztek (ha szeretnél többet megtudni a német védőnői ellátásról, akkor katt ide). Ez az alkalom nagyon sokat segített. Azért is, mert ezen Ádám is részt vett, így ugyanazoknak az infóknak a birtokába kerültünk. Én korábban jobban rá voltam fókuszálva a témára, emiatt nagy aszimmetria lett közöttünk. Ez a felkészítő viszont nagyon részletes volt. Egészen a vajúdástól, a szülés különböző szakaszain át a posztpartum időszakig mindenről volt szó. Jó közös élmény volt számunkra.

Mi volt a legfontosabb dolog, ami ott elhangzott és később a gyakorlatban is tudtad használni?

Az átmeneti szakaszról nagyon érzékletesen beszélt a védőnő. Arról, hogy amikor azt gondolod, hogy ebbe tuti belehalsz, hogy nem bírod tovább, akkor az már azt jelenti, hogy közel vagy a babád megszületéséhez. Ez beugrott, akkor amikor épp meg akartam halni. Emiatt tudtam, hogy akkor mégis csak van fény az alagút végén.

Illetve sok praktikus tanács hangzott el, pl. arról, hogy mit vigyek magammal a kórházba.

És mit kell egy német kórházba vinni magaddal?

Tulajdonképpen semmit, mindent adnak. Amit mégis vinni érdemes, azok a személyes dolgok: legyen nálad nasi (amúgy a kaja itt sem volt jó, legalábbis nekem nem ízlett), és olyan otthonos dolgok, amitől komfortosabban érzed magad. A saját kispárnád, a saját legkényelmesebb ruhád legyen veled, vagy vigyél illóolajat. A szülés alatt ezekből én persze semmit nem használtam.

Hogy indult be a szülésed?

Már a terhességeim előtt is magasvérnyomásom volt. Gyógyszert szedek rá, így a hétköznapokban minden rendben is van. Csakhogy a terhesség vége felé, mivel a szokásos gyógyszert nem szedhettem elkezdett emelkedni a vérnyomásom.

Egy hónappal a szülés előtt azt javasolta a dokim, hogy indítsuk meg hamarabb a szülést, mert biztonságosabb lenne, ha legkésőbb a 39. héten megszületne Samu. Nagyon szimpatikus volt, hogy a végső döntést rám bízták. Elmondták, hogy úgy lesz, ahogy szeretném. Ismertették velem a legújabb kutatásokat a témában, amire ezt a javaslatot alapozzák. Javasolták, hogy én is olvassam el ezeket a kutatásokat, menjünk haza és gondoljuk át, és beszéljünk róla egy hét múlva.

Utánanéztem. Azt gondoltam, hogy a lehető legbiztonságosabb utat választom, különösen a vetélések tükrében. Mivel korábban nem indult be a szülés, ezért a megbeszélt időpontra mentünk be. Amíg nem indultak meg az összehúzódások, addig egy kétágyas szobában voltam egy másik csajjal. A szobatársam már három napja vajúdgatott. Elfolyt a magzatvize, de csak nem jöttek a fájások. Hüvelybe felhelyezhető tablettát kapott, de nem történt semmi. Félő volt, hogy ha ez így alakul, és nem tud pihenni rendesen a kismama napokon át, akkor könnyen lehet, hogy mire elindul olyan fáradt lesz, hogy császár lesz a vége.

A kórházi szobát hogyan képzeljük el?

Minden nagyon modern és minden nagyon tiszta volt. Volt egy saját fürdő a szobához, de amúgy semmi extra nem volt. Az viszont szuper volt, hogy a kórház, ahol voltunk egy nagy toronyépületben van. A 8. emeletén van a szülészet hatalmas ablakokkal. Kellemes világos szoba volt, kilátással  Berlinre. Ugyanaz az kórház volt amúgy, ahol a szuper ellátást kaptam az iker babákkal.

Hogyan indították be?

Én is Cytotek tablettát kaptam. Először egy pici teszt adagot adnak, hogy kiderüljön, nem vagy-e rá érzékeny. Ha minden rendben, akkor adnak egy kisebb adagot, hogy szépen lassan induljanak el a fájások. Nekem ettől a kisebb adagtól egy óra múlva három perces fájásaim lettek. Hirtelen történt. Ezektől a fájásoktól számítva 4 óra telt el, mire meglett Samu.

Brutál gyors és intenzív volt. Nem volt szépen lassan lehetőség felkészülni a fájásokra. Egy pontig mentek a légzéstechnikák, átlélegeztem a fájásokat, közöttük pedig pihentem, de volt egy pont, amikor hiába döntöttem el, hogy minden fájás közben szépen fogok lélegezni, nem tudtam, mert annyira fájt. Csak azt tudtam csinálni, ami ösztönösen jött a testemből.

És mit mondott a tested ösztönösen?

Kerestem a különböző testhelyzeteket egy ideig. Valahogy túléltem. Egy ideig senki nem mondta, hogy milyen testhelyzetben legyek, de mivel ilyen gyorsan történtek a dolgok, sokszor csináltak CTG-t, hogy biztosak lehessünk abba, hogy Samu nem stresszel be az intenzív összehúzódásoktól. Ekkor feküdnöm kellett, ami nagyon nehéz volt.

Amúgy, hogy lettél volna?

Mindenhogy csak nem fekve, de főleg négykézláb. Bár ültem a wc-n is, és volt, hogy álltam. Folyamatosan kerestem a helyzetet, hogy hogy lehet jobb éppen. Még a kádat is kipróbáltam a folyamat elején, de csak vergődtem benne. Pedig azt gondoltam, hogy az majd milyen relaxáló, kellemes környezet lesz, de ezen a ponton már nem számított semmi.

Ádám és a szülésznők hogyan tudtak segíteni?

Ádám meg tudott nyugtatni, a puszta jelenlétével segített. A vajúdás alatt rajta kívül haszontalan volt mindenki más. De nehéz erre visszaemlékezni, mert egész szülés alatt végig inkább befelé figyeltem. Sokat volt csukva a szemem.

A kitolási szakasznál viszont a szülésznő jelenléte volt szuper. Nagyon sokat segített. Pedig nem ismertük egymást, mert itt kint nem minden esetben tudsz szülésznőt választani. Az orvos is épp csak beköszönt, hogy tudjam ki ő, így tett az aneszteziológus, hogy ha szükség lenne rá, akkor tudjam, hogy ő az.

A kitolás elején volt két szülésznő páros, akik valahogy nem voltak nagy segítségemre. Viszont volt egy műszakváltás, amit nehezen éltem meg először, de közben a legnagyobb szuperség volt. Az egyik szülésznő biztatott, hogy figyeljek a saját testemre, és próbáljam megtalálni azt a testhelyzetet, ami nekem a legjobb. Ne foglalkozzak azzal, hogy hogyan kell szülni, hogy ki mit mondott, csak azt csináljam, amit én érzek.

Az is jó volt, hogy amikor Samu már nagyon lent volt, akkor mielőtt elkezdett volna égni a gátam elmondta, hogy mit fogok érezni, hogy fura lesz ez az érzés, és azt jelenti, hogy már jön a babám, és ne álljak ellen ennek a fájdalomnak, ne ijedjek meg, hanem menjek bele. Sokat segített. Innen két-három fájás után megszületett Samu. Sokat számított, hogy felkészített minderre, hogy el tudta mondani előre számomra, hogy mi fog velem történni.

Végig a gátamnál meleg borogatást tartottak. Nagyon jó érzés volt, mert csillapította a fájdalmat, és így csak icipici szakadásom lett belül a hüvelyben, amit nem is éreztem. A gátmetszést igyekeznek elkerülni, nyilván, ha különleges esetben indokolt, akkor elvégzik, de ha minden rendben van, akkor nem vágnak.

Miután kibújt Samu mi történt?

Négykézláb helyzetben voltam fent az ágyon. Az ágytámla meg volt döntve, azon könyököltem. Egyből a kezembe adták. Hirtelen nem tudom, hogy mit csináljak, segítettek megfordulni és a mellkasomra tenni.

Az első gondolatom az volt, hogy milyen tiszta. Úgy képzeltem, hogy tele lesz maszattal, de nagyon tisztán született meg magzatmáz nélkül. Puha volt és tiszta. Ádám vágta el a köldökzsinórt. Bár időérzékem nincs ebből az időszakból, de azt gondolom gyorsan megvolt. Mondták, hogy nyomási ingert fogok érezni újra, és ha jön, akkor kicsit nyomjak rá. Hopp, kijött a placenta. Ádám nagyon meglepődött rajta, hogy az milyen alien dolog.

Minden rendben volt. Miközben összevarrtak beszélgettünk a dokinővel, akiről kiderült, hogy a férje magyar, addig Samu Ádámon volt. Közben valamikor megcsinálták az Apgar tesztet.  Utána egy órát ott a szülőszobán együtt voltunk hármasban. Samu próbált szopizni. Én is kaptam egy szendvicset.

Samu éjfél körül született. Azon az ágyon, amelyiken született áttoltak egy másik szobába. Az első éjszaka magunk voltunk kettesben. Másnap pedig családi szobát kértünk, amiért fizetni kell pluszban, de így ott lehetett Ádám is velünk.

A szülés alatt jutottak eszedbe az iker babák, vagy a másik baba?

Az elején, amikor várakoztunk, akkor igen, de utána már nem. Annyira intenzív volt minden, hogy nem is jutott eszembe semmi más sem. Amúgy ezen előre aggódtam, és nagyon örülök, hogy nem jutott eszembe már később. Amikor a kórházválasztáson gondolkoztunk, akkor szóba került, hogy mennyire lehet zavaró, hogy ugyanoda megyünk vissza, de mivel akkor biztonságban éreztem itt magam, ezért azt gondoltam, hogy tényleg ebben a kórházban szeretnék szülni. Biztos jelen volt bennem, hogy mi történt, de nem a felszínen.

Hogy teltek a következő napok?

Ismerkedtünk. Próbáltam szoptatni, ami nem volt egyszerű. Igyekeztek segíteni, de attól én csak összezavarodtam. Minden szobában van mellszívó, ha épp segíteni kellene a tej-belövellésnek. Javasolták, hogy próbáljuk meg az előtejet lefejni, hogy azt biztosan megkapja Samu. Nem éltem meg pániknak, de nem is volt egyszerű. Volt, hogy cicin volt és volt, hogy az ujjunkról adtunk neki valamennyit, vagy fecskendőből. Mivel nem vesztett sokat a súlyából, ezért két este után hazaengedtek minket.

A szoptatásra hogyan készültél korábban?

A felkészítőn volt róla szó, de az eléggé általános volt, amit ott elmondtak. Nem tudtam ténylegesen beépíteni azokat az információkat, mivel egy hónappal korábban hallottam róla. Az igazi segítség a védőnő volt. Tíz napon keresztül minden nap jött. Kb. 25 alkalmat fizet a TB, ami egyéves koráig kitart a gyerekeknek. Ha probléma van, akkor persze lehet több találkozó is. Ez nagyon nagy segítség volt.

Nagyon fájt az elején a szoptatás, ráadásul Samu az elején besárgult. Gyenge volt, így még nehezebb volt szopiznia. A kórházban adnak receptet a fejőgépre, így ki tudsz kölcsönözni ilyet a gyógyszertárból. Egész komoly gépünk volt.

Az elején úgy néztek ki a napok, hogy próbáltam szoptatni Samut, ami nem volt számára elég, ezért két óránként fejtem, hogy legyen elég tej, illetve tápszert is adtunk neki. Ennek a körforgása nehéz volt, és időigényes is. Szoptatni, fejni, tápszert csinálni és valamikor aludni is… Brutál időszak volt, és nagy segítség volt benne a védőnő. Minden nap megmérte, visszajelzést adott róla, hogy minden rendben van. Ha ezzel egyedül lettem volna szakmai segítség nélkül, akkor már nem szoptatnék. Ez egyedül biztosan nem ment volna.

Mennyi idő volt míg beállt az egyensúly?

Samu megfelelő időben elérte a születési súlyát. Addigra látszódott, hogy minden rendben lesz, de az első két hét nagyon nehéz volt. Utána még kb. két hétig fejtem, szoptattam, tápszereztünk. Az egyik nap mikor jött a védőnő, akkor mondtam neki, hogy én ezt nem bírom tovább. Találjunk ki valamit!

Azt javasolta, hogy éjszaka ne kétóránként fejjek, csak négyóránként. Úgy éreztem ez sem fog menni. Ekkor azt mondta, hogy több lehetőségem is van: Vagy csak fejek és úgy adom Samunak a tejet, vagy esetleg nem szoptatok. Azt is javasolta, hogy csak szoptassak és hagyjam el a mellszívót, és adjak pluszba tápszert Samunak. Végül ez lett. Egy hónapig kellett neki pótlás. De a mai napig szoptatom őt. Ezt is szerettem volna, de az vezetett ide, hogy valaki elmondta, hogy van választási lehetőségem. Elhagytuk a mellszívót, és szépen beállt. Egyre több tejem lett, elhagytuk a tápszert is. Nagyon jó érzés volt, ráadásul ekkor már a szoptatás sem fájt.

Ez az én választásom volt. Nyilván szakmailag nem azt javasolta, hogy hagyjam abba a szoptatást, de az, hogy felvázolta, hogy van opcióm az nagy segítség volt, mert én úgy éreztem, hogy nincs választási lehetőségem, mivel képes vagyok szoptatni, ezért kutya kötelességem szoptatni.

Milyen jó, hogy így alakult. A választás szabadsága…

Zárásként megszoktam kérdezni, hogy milyen úticsomagot állítanál össze egy most szülő nőnek? Lehet benne jótanács, könyv, más tárgyak, bármi, ami eszedbe jut, de Tőled először inkább azt kérdezném meg, hogy milyen csomagot állítanál össze egy éppen elvetélt nőnek, aki akár egyszerre két babát is elveszít? Van olyan gondolatod, ami segít ezt a folyamatot átélni, megélni?

Ezelől nem lehet elbújni. Nehéz dolog, ami sajnos nagyon sok mindenkivel megtörténik. Nem lehet eltemetni magadban, nem lehet vele nem foglalkozni. Szembe kell nézni vele. Ki kell beszélni. El kell menni terápiába. Foglalkozni kell vele, mert ha nem dolgozod fel, akkor ott marad, és nagyon meg tudja nehezíteni a következő terhességeket, illetve az egész életet. Én azt javaslom, hogy ezzel foglalkozzon. Nekem az is sokat segített, hogy a baráti köröm támogató volt. Sajnos barátok is átmentek hasonló folyamaton. Volt lehetőségem velük beszélgetni, de emellett egy hamar elkezdett terápia, egy jó szakember nagyon fontos.

Ma már nem tudok szomorú lenni azok miatt a vetélések miatt, mert ha nem történtek volna meg, akkor ma nincs Samu. Ez a gyerek nem létezne, amit viszont már nem tudok elképzelni. Szóval, ha van egy szivárvány baba, akkor ő felül tudja írni az összes fájdalmat.

Azok számára, akik most fognak szülni nehéz mit mondani, mert nagyon egyénfüggő. Valaki – ahogy én is – a sok információ begyűjtésétől vissza tudja nyerni a kontroll érzését, és ez segíthet. Van, akinek erre nincs szüksége. Mindenkinek magához képest kell felkészülni, és nem csak a szülésre, hanem az utána jövő időszakra is. Sokat készülünk a szülésre, de akármilyen hatalmas dolog is, az csak egy nap. Gyorsan elmúlik. Viszont a gyermekágy időszaka sem könnyű, fel kell készülni arra is, hogy szülés után mi jön. A szoptatásra, arra, hogy a kismama a párjával, hogyan fogják menedzselni a hétköznapokat. Nekünk szerencsénk volt, mert Ádám itthon volt velünk majdnem két hónapot. Tudom, hogy ez általában nem lehetséges, de amennyit lehet, annyit legyen otthon az apuka is. Számunkra fontos volt, hogy az első hetekben háborítatlanul voltunk együtt hárman.

Ja! És fogadjon el a kismama minden segítséget, ami kínálkozik! Pofátlanul.