A felvétel még el sem indult, de mi már a lényegnél tartunk:

Az otthonszülés le van szabályozva, és nagyon nagyon sok mindennek meg kell felelni. Pipáltam magamban, hogy jó akkor ez is megvan, ez is… A végén a strepto B szűrés is negatív lett. Lassan eljutottunk oda, hogy már csak, ha a szülés napján történt volna valami, akkor mentünk volna be a kórházba, ami amúgy majdnem meg is történt…

Menjünk a nulladik pontra, és a nulladik pont az Te vagy, a Te születésed.

Jó, hogy erről is beszélünk, mert nagyon erősen kapcsolódik Fülöp születéséhez. A saját születéstörténetem vezetett el az otthonszülésig. Egy műhiba folytán császárral születtem. Behívták anyukámat egy totál felesleges vizsgálatra kb. a 37-38. héten. Belső vizsgálatot végeztek, ráadásul nem a saját orvosa, hanem egy rezidens doki. Talán leválaszthatta a burkot, mert a vizsgálat után elfolyt a magzatvíz. Persze hárították a dolgot, hogy nem a vizsgálat miatt történt.

De esély így már nem volt arra, hogy magától induljanak el az összehúzódások. Ment a sürgetés, hogy “Anyuka! Akkor most van huszonnégy órája, hogy megszülje a gyereket.”

Nagy lelki teher került Anyukámra, hogy valamit kellene produkálni, de hát nem érzett semmit sem. Húzták ameddig lehetett. Megadták a huszonnégy órát, de nem indult be. Így került a műtőbe. A klasszikus vajúdás, a baba-mama közötti oxitocincsere abszolút kimaradt. A megszületésem után az akkori protokoll szerint külön szobába kerültünk éjszakára. Így nyilván a szoptatás sem ment annyira jól. Három hónapig szoptatott, de egy ponton kevesebb lett a teje. Szerintem lett volna elég, csak keveset tett mellre. Hamar cumizavarom lett. Egy idő után csak a cumiból fogadtam el a tejet, így nem volt igazi bőrkontaktus közöttünk. Viszont hősiesen fejt hét hónapos koromig. Ráadásul kézzel.

Anyukád, hogy viseli a történteket?

A mai napig nem kezeli a helyén. Azzal magyarázza, hogy ennek így kellett lennie, így lettem egészséges. Ez volt az akkori legjobb tudása, de a mai napig ezt a narratívát nyomja. Neki nem traumatikus ez az élmény, de nem is tudja igazán, hogy mit veszített el ezzel. Áldozata volt a medikalizált szülészeti rendszernek. Engem nagyon bánt. Most már látom, hogy a személyiségfejlődésemben milyen nyomot hagyott. Tudatosítottam mindezt magamban, és ez fordított rá az otthonszülés felé vezető útra, és arra az elképzelésre, hogyha egyszer nekem is lesz babám, akkor én ezt nagyon nem így szeretném csinálni.

Készültetek a gyermekáldásra?

Én nagyon, és kicsit később Dani is. Ő lassabban érkező ember. Majdnem egy évet készültünk rá. Endometriózis gyanúm van, de sosem igazolódott be. Erős menstruációs görcseim voltak. Talán ezektől is volt egy olyan érzésem, hogy az én testem nem képes megfoganni, vagy épp kihordani, megszülni egy gyereket. Talán jó is volt, hogy kellett 10-11 hónap. Az alatt értünk meg közösen Danival szülőnek lenni.

Hogy viselted ezt az időszakot?

Jöttek az ovulációs tesztek, hőmérséklet figyelés, nyákvizsgálat. Kis eltérés kis para, nagy eltérés nagy para. Abszolút ráfeszülés.

Végül elmentem pszichológushoz. Az első alkalom után pozitívat teszteltem. Nyilván nem történt egy alkalom alatt semmi, de mégis teherbe estem. Valamit csak átléptem magamban akkor.

Hogy derült ki?

Pici rózsaszínes vérzéssel indult, gondoltam, hogy akkor biztos meg fog jönni. A rózsaszínű vér barnás váladékká változott és egy hétig kitartott. Majd tesztet csináltam, ami halvány pozitív lett. Aztán jött a para, mert a barna vérzés még egy hétig még eltartott.

Kiderült a vérzés oka?

Igen. Ikrek voltak. Ketten kellett, hogy beágyazódjanak.

Hogy fogadtátok a dupla hírt?

Emlékszem, ahogy a Dani elfehéredik. Nem hitte el. Egy napig nem ért hozzám. Azt gondolta, hogy vége az életének. Azt gondolta, hogy kettőt nem fog tudni ellátni. Kirántották alóla a talajt. Így nekem nem is voltak saját érzéseim. Csak az ő érzéseit próbáltam magamban elhelyezni és cipelni. Egyszerre volt öröm és pánik.

Ami engem sokkolt benne, hogy tudatosult, hogy így soha nem leszek egyedül. Két gyerekkel, két kutyával nem lehet egyedül maradni. Ennyi végtagom nincs. Ez a gondolat kiborított.

Az ikrek foganása nyilván sokk volt, és az is, hogy így viszont nem szülhetek otthon.

Végül mégis otthon szültél, de csak egy élő gyermeket.

A 12. heti ultrahangon nem élt már az egyik embrió. Már akkora volt, hogy nem szívódott fel. A méhlepénnyel együtt született végül meg.

Láttad?

Igen. Nem fogtam meg, de láttam. Két bába kísérte a szülésemet. Az egyik épp a szülés-születés körüli veszteségekről írt egy tanulmányt, ezért a szülés után még többször is beszéltünk róla. Kérdezte, hogy én hogyan emlékszem vissza a szülés körüli pillanatokra. Jó volt vele átbeszélni utólag is a történteket. Na, de ezt majd elmesélem, ha odajutunk…

Mit éreztél, amikor elveszítetted őt?

Két érzés volt bennem, és lehetetlen volt együtt érezni mindkettőt. Örülni az egyik egészséges babának, és közben gyászolni, azt aki elment…

Azt éreztem, hogy én nem az élőt szeretném, hanem a másikat. Nagyon erős gravitációja van a negatív érzelmeknek, nyilván az húzott be erősebben. Kemény időszak volt, de amikor azt mondta a bábám, hogy így viszont szülhetek otthon, akkor ez mindent feloldott bennem. Elbúcsúztam a másik babától, és akkor tudtam ráfordulni az élőre.

Más terápiás módszert nem hívtál segítségül, hogy feldolgozd a gyászt?

A bába javasolta, hogy menjek el anya-magzat kapcsolatanalízisre, de nem mentem végül. Úgy éreztem, hogy a helyén tudom kezelni a történteket. Elengedtem őt. A vizsgálatok során nézegettük, hogy látjuk-e még. Egy ideig tudtuk követni, de egy idő után Fülöp olyan nagy volt, hogy nem látszódott már.

Befolyásolta ez a várandósságodat vagy a szülésed?

Nem. Pedig aggódtam miatta, de szerencsére nem. A bábáknak is új volt ez a helyzet, pedig elég nagy rutinjuk volt. Azt mondták, hogy a testéből minden folyadék felszívódik a kilenc hónap végére, és olyan vékony lesz, mint egy papírlap. A szülésnél odébbállt. Nem volt Fülöp útjában.

Meséltek neki róla?

Igen. Nagyon is. Fontos, hogy tudjon a létezéséről. 11 héten át együtt voltak. Az ősidőkben, ami erősen kódolódik. Sokszor a Fülöphöz hasonló gyerekeknek, felnőttként hiányérzetük lehet, és nem tudják, miért. Mi mindenképp beszélni fogunk róla.

Valamit tapasztaltál a vetélésből?

Semmit. Szuper hétvégém volt, akkor, amikor elmehetett. Semmit nem éreztem belőle. Egy görcs, egy csepp vér, semmi nem volt.
Jó, hogy így élted meg. Hogy viselted a várandósságot?
Az elején volt pici rosszullét, de egyszer sem hánytam. A vége volt csak nehezebb, mert nagyon nagy volt már a hasam. De még az utolsó nap is kirándultunk. A posztpartum viszont keményebb volt mindennél.

Arról meséltél már, hogy Te otthon szerettél volna szülni. Dani mit gondolt az otthonszülésről?

A teljes elutasítástól indultunk. Később köztes megoldást kerestünk. Aztán, amikor egyszer bementünk egy vizsgálatra a kórházba, akkor teljesen lefagytam. Visszamentem gyerekbe. Nagyon rosszul viseltem a közeget, és Dani ezt látta rajtam. Ez őt is átfordította. Közben jobban képbe került az otthonszüléssel kapcsolatban. Néztünk együtt több epizódot a “Hoztam-e világra” sorozatból. (Én kb. az egészet végig néztem…).

De igazából az fordította át, hogy látta, hogy ez nekem mennyire fontos. Most meg már ő sem tudja másképp elképzelni.

Amikor tudtátok már, hogy ezen az úton indultok el, hogyan készültetek rá?

Bármikor mehettünk a bábákkal személyesen beszélgetni. Mi két ilyen alkalmon voltunk. Emellett volt egy kilenc alkalmas online felkészítő is. Minden alkalom más témáról szólt (szülés, szoptatás, posztpartum, hordozás). És volt még egy három alkalmas női kör, amire csak olyan kismamák jöhettek, akik már közel voltak a szülésük időpontjához. Saját születésélményről, fogantatásról és a leendő szülésünkről beszélgettünk. Nagyon sok erőt adtak ezek a megosztó körök.

Volt más felkészítő is, amin részt vettetek?

Jártunk Spinning babiesre, én voltam Kriston gólyatréningen. Jártam jógára hozzád, ami felkészítő is volt egyben. Néztük a „Hoztam e világra” videókat Danival. Később pedig a „Montessori baba” című könyv segített. Az még most is a biblia.

A bábák választásán túl terveztétek, hogy valaki még ott lesz veletek.

Volt egy pont, amikor rájöttem, hogy nem szeretnék senki mást a szülésemnél látni. Eleinte azt gondoltuk, hogy maximum Dani anyukája legyen ott, de végül ő sem. Az én anyukám semmiképp. Ő sem bírná, én sem. De azért azt is megbeszéltük, hogy ha hívom, akkor jön.

A tapasztalat az, hogy ha megjelenik a szülő nő anyukája a vajúdásnál, akkor a kismama inkább válik kislánnyá, mint anyává. Nem szokták javasolni, csak nagyon egyedi esetben. Végül nem is hívtad, de jött.

Egyszer csak megjelent. Tudta, hogy elindult a szülés. Elkezdehetett aggódni és félteni. Azt gondolta, hogy nem fog zavarni, de nem szerettem volna, hogy ott legyen. Dani nehezen mondott volna nemet neki, ezért az egyik bába tette meg helyette. Dani szólt neki, hogy mielőtt kimegy vegyen fel egy pulcsit, nehogy megfázzon a januári hidegben. Mire ő vissza válaszolt: “Oh, ez nem lesz annyi idő…” Kiment, bejött. Ennyi volt.

Viszont Anyukám később elmesélte, hogy milyen megnyugtató volt Gabi jelenléte. Elmondta, hogy biztonságban vagyok, ő pedig megköszönte, hogy segítenek világra hozni a babánkat.

De a hír hallatán Dani Apukája is automatikusan elindult felénk a moziból kijőve. A felesége figyelmeztette, hogy most hazamennek, nem hozzánk.

Ugorjunk vissza picit: hogy indult be a szülésed?

A betöltött 37. hét után azt gondoltam, hogy akkor másnap jöhet is, de Fülöp végül a kiírt napon érkezett. Nagyon vártam, már nagyon terhes volt a vége. Péntek 13-án éjszaka indult el a folyamat összehúzódásokkal. Danit még hagytam aludni, hogy legalább ő ki tudja pihenni magát. Mire reggel felébredt minden elmúlt. Szombat este újra kezdődött, de már gyakrabban és erősebben éreztem az összehúzódásokat. Vasárnap reggelre megint elmúlt. Pedig szombaton még túrázni is elmentünk. Ez volt a második éjszaka, hogy nem aludtam. Türelmetlen lettem. Írtam a bábáknak, hogy mi legyen a következő lépés, mert nagyon erősnek éreztem a fájásokat és nagyon le is fárasztottak. Utólag persze tudom, hogy ezek még semmik nem voltak, az igazi kontrakciókhoz képest.

Fekve fájt, mozgásra elmúlt. Ez gyanús lett a bábáknak: ha helyzetváltoztatásra elmúlik, akkor ez csak jóslófájdalom. Kérték, hogy pihenjek, egyek, vegyek egy forró fürdőt. Gyertyát gyújtottam, zenét hallgattam. Jól esett. Amikor kiszálltam a kádból folyt belőlem valami lé és egy kis véres cucc is. Lefotóztam, elküldtem, hogy talán ez a nyákdugó lehet… De a bábák újra lelassítottak, hogy valószínűleg ez csak a hüvelyembe befolyt víz lehetett, ami fellazított egy kis váladékot. Valami mozgolódás azért mégis történt.

Este 8-9 órára álltak össze a kontrakciók olyan erősre, hogy a bábák is elindultak hozzánk. Amikor megláttak, mosolyogva fogadtam őket. Ebből ők már tudták azt, amit én még nem. Nem mondtak semmit, csak hogy megvizsgálnának, hogy lássák, hogy hogyan áll a méhszáj, hogy ehhez képest tudjanak tanácsot adni. A méhszáj nulla volt, kicsit felpuhult, de teljesen zárt. Elkeseredtem. Ekkor már két éjszaka nem aludtam.

Nálatok maradtak azért?

Igen. Beköltöztek. Láttak, hogy tényleg nagyon fáj, és a hasam is keményedett, csak épp nem vitte előre a folyamatot. Mivel úgy látták, hogy fekve a legerősebb az összehúzódás, ezért arra kértek, hogy feküdjek. 5-7 percenként jöttek az erős, de előre nem vivő fájdalmak. Párszor szívhangot hallgattak. Éjszaka aludni megint nem tudtam, Dani is csak kicsit. Másnap délelőtt 10-11-kor újra megvizsgáltak, de még mindig semmi.

Mivel pózváltásra még mindig enyhültek az összehúzódások, Gabi odaállt elém, megfogta a kezem, és azt mondta, valahol a jóslófájások és a látens szakasz között tarthatok, ez még nem a vajúdás. Összeomlottam. Hogy akkor mi a vajúdás, ha nem ez?! Ő azt hallotta Geréb Ágitól, hogy ilyenkor ezt mondja: “A szülés lefújva.”

Iszonyatosan rossz volt ezt hallani. Utána bejelentették, hogy ők akkor el is mennek. Előtte megcsináltunk egy-két Spinning babies gyakorlatot, hogy lejjebb tudjon ereszkedni Fülöp. Aztán dél körül tényleg hazamentek. Kérték, háton feküdjek, mert az lesz a leghatékonyabb. Próbáltam, de nagyon fájt úgy és már fáradt voltam. Inkább felkeltem. Kajáltunk. Odaültem az ebédlőasztalhoz, és valami átkattant bennem. Megérkeztek azok az összehúzódások, amik már elsodortak. Nem volt helye már semmi másnak. A bábák összesen három órát voltak távol. Amikor hívtuk őket, telefonon meghallgatták a hangom, hogy hogyan viselem. Elindultak vissza.

Belevetettem magam a vajúdásba. Éreztem, hogy ez egészen más. Háromkor már 4,5 cm-re voltam kitágulva. Három óra alatt félútig jutottam. Begyorsult.

Anna érkezett előbb. Onnantól végig velem volt. Kaptam olajat a derekamra. Anna jelenléte fontos volt. Többnyire oldalt fekvésben voltam, az vitte előre a folyamatot. Pihenésképpen álltam csak fel.

Dani is veled volt?

Végig. Egyszer elment lepihenni. Előtte kérte Annát, hogy valamit mégiscsak mondjon, hogy kb. mennyi idő lesz ez még. Erre nehéz mit mondani, de Anna mégiscsak belőtte, hogy valahol három és hat óra között. Húsz percre lepihent Dani. Közben Annával vajúdtam. Ekkor ment el a magzatvíz. Mire felébredt, már előrébb voltunk egy lépéssel.

Lehet, hogy épp az ő távolsága kellet ehhez.

Igen. Most, hogy újra mesélem, én is így gondolom. 1-2 összehúzódás volt, amikor nem volt velem senki, azok hatványozottabban jobban fájtak. Ez már az átmeneti szak volt. A transz-fázis. Elszálltam. Csak annyira emlékszem, hogy egy-egy fontos mondat mennyit segített.

Emlékszel valamelyikre?

Igen. Dani egyszer csak azt mondta, hogy most olyan vagy, mint egy dzsungelharcosnő. Elmosolyodtam. Nagyon jókor jött. Plusz energiát kaptam belőle ahhoz, hogy a görcsökbe ne belehúzzam magam, hanem épp beleengedjem magam. Nehéz volt belemenni, de ez a vajúdás alatt egyre jobban ment. Valahogy ráéreztem közben.

Fél hét körül megjött Gabi is. Azt gondoltam, ha már ő is itt van, akkor ebből baba lesz. Megjöttek a tolófájások, de még volt egy kis méhszáj, amit el kellett simogatni. Azt hiszem, hogy ez volt a legdurvább része a szülésnek. Ráadásul mindezt hátonfekvésben. Élvekínzásként éltem meg, de szükséges volt, és onnan már tudtam is tolni. Az elején nem ment hatékonyan. Nem tudtam a levegőt jó helyre lepréselni.

De akkor előjött egy történet, amit meséltél, hogy a szülésznő odatette a nő gátjára a kezét, hogy hova nyomjon. Vizionáltam, hogy hova tehette, és érintés nélkül is tudtam, hova kell nyomnom.

Stabil voltál guggolásban?

Igen, csak a sarkam nem ért le a földre. Ez Gabi szerint nagyon fontos lett volna, mert így tud a csípő megfelelő irányba nyílni. Anna körülöttem sürgött-forgott. Gabi csak távolról figyelt. A fotelből instruált, hogy tegyem le a sarkam, használjam ki az összehúzódást, és nyomjak a végéig. Dani végül megtartott hátulról, így már leért a sarkam is.

A fájások között felálltunk és ringatóztam. Nagyon szerettem volna tudni, hogy mennyi van még hátra, mert úgy éreztem, nem bírom tovább. Csak kedvesen mosolyogtak, hogy annyira szépen csinálom, hogy biztosan menni fog.

Ekkor volt egy pillanat, amikor megéreztem Fülöp fejét a lábam között. Először nem akartam odanyúlni, de Gabi csak annyit mondott: “Ilyen többet nem lesz, ilyen csak most van…” Na jó, akkor mégis… Benyúltam a lábaim közé, és éreztem Fülöp fejét. Dani sírt. Engem pedig egy új erő szállt meg.

Elképzeltem, hogy ha annyira lent van, hogy elérem, akkor hamarosan meg fog születni. Még volt pár kitolás guggolásban, és kijött a feje.

Persze közben nagyon csípett és égett a gátam környéke. A bábák megerősítettek abban, hogy ez nagyon jó jel, és az érzet még erősödni is fog. Nem bántam, nekem igazából ez az érzés nagyon jó volt.

Talán elvitte a fókuszod a már szinte megszokott fájásokról.

Igen. Végre máshol, máshogy fájt… Jó fájdalom volt. Amikor kibújt Fülöp feje, akkor már megkönnyebbültem. Jött a fordulás.

Amikor kibújt a feje, akkor megállt az idő. Csend volt, és én végig éreztem, ahogy fordul a baba, ahogy azt is, ahogy a szülés közben ereszkedett le, dolgozott bennem. Minden mozdulatát éreztem.

A fordulásnál nem mertem nyomni. Gabi határozottan odajött, és volt egy pici mozdulat, amikor kicsusszant talán, vagy kivették. Nem tudom. Lehet, hogy azt érezte, hogy jobb, ha gyorsan megvan, de ezt nem tudom pontosan. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy mi történt. Talán nem is nekem kellett nyomni, hanem a testem kinyomta magától. Nagyon gyors volt. Négy kézbe érkezett a baba. Azonnal felsírt, de ez a pillanat valahogy nincs meg., Csak az, hogy azonnal rámtették. A bábák olyan gyorsan tették a mellkasomra, mintha minden mikromásodperc számítana. Ahogy rám került, rögtön megnyugodott. Több mint egy méter volt a köldökzsinór.

Bő egy óra lehetett a kitolás. Guggolásban voltam. Dani mögöttem, így Fülöp ölelésben született meg. Amúgy Anna jól lőtte be az időt.

Ha a hatékony fájásoktól nézzük nem is volt olyan hosszú idő. A korábbi előkészületek sokszor nem azonnal fizetődnek ki, csak később jelenik meg az eredménye. De azért nem gondolom, hogy értelmetlen lett volna a megelőző pár nap.

Gabi később mondta is, hogy azt érezte rajtam, mintha ott állnék a szikla szélén és nem tudnék, nem mernék leugrani. Ki kellett engednem a kontrollt a kezeim közül és meghozta az eredményt.

Milyen jó döntés volt, hogy elmentek.

Igen. Még ha csendben, észrevétlenül is voltak jelen, akkor is lehet zavaró a jelenlétük.

Milyen érzések jártak át Fülöp megszületés után?

Csodálatos volt. Meleg. Olyan illata volt, mint egy muffinnak. Megkönnyebbültem. Majd nagyon gyorsan elkezdtem remegni, fájt a gátam. Szóltam, hogy nem vagyok jól. Felfektettek az ágyra. A babával nem tudtam kapcsolódni, mert annyira intenzív testi érzeteim voltak. Azt éreztem, hogy talán a zsinór irritálja a gátam. Hamar elfehéredett köldökzsinór, Dani elvágta. A kérésemre hamar megszültem a méhlepényt is. Összeszorítottam az állkapcsom, és kint is volt.

Megvizsgálták a lepényt. Időnként megnéztek engem is, hogy minden rendben van-e a vérzéssel. Majd elmentek adminisztrálni a szomszéd szobában. Ott maradtunk a babával és Danival hárman. Kaptam csokit. Az nagyon jólesett. Lassan kiment belőlem a remegés. Idilli volt, de a gát fájdalma elvitte a fókuszt. Én kértem, hogy essünk túl a varráson. Féltem tőle, de semmit nem éreztem belőle. Húsz perc lehetett.

A méhlepénnyel együtt az ikertesó is megszületett.

Igen, ráadásul előre helyezkedett a lepény előtt. Saját jogon megszületett. Ez fontos lett a számomra.

Ekkor mutatták meg neked a bábák?

Picit később, amikor a lepényt betették egy edénybe. A fények alatt megvizsgálták, és mielőtt összevarrtak megmutatták a lepényt, hogy milyen szép. Mondták, hogy kijött az ikerbaba és kérdezték, hogy szeretném-e látni. Persze. Rápillantottam.

Én nem emlékeztem erre, de azt mondtam Fülöpnek, hogy “Nézd Fülöp, itt a tesód, és most elbúcsúzunk Tőle.” A gyász feldolgozásának egy fontos mérföldköve volt, hogy együtt tudtunk elbúcsúzni tőle.

Még nem voltam tudatomnál, csak odapillantottam. De Annával beszélgettünk róla később a tanulmánya miatt. Készítettek róla képet, mert korábban nem is láttak még ilyet. Megnéztem a képet. Akkor helyre került az emlékem. Láttam a testrészeit, a mini köldökzsinórját. És tényleg vékony lapszerű lett.

Mi történt utána vele?

Együtt a lepénnyel lefagyasztottuk, és amikor kitavaszodott, akkor lementünk a telekre, és egy almafát ültettünk nekik. Bizonyos kultúrákban a méhlepény is tesóként van említve, így mi a méhlepényünknek is megköszöntük, hogy velünk volt, és segített. Volt az egész folyamatnak egy természetessége.

Hogy teltek az első órák hármasban?

Miután összevarrtak kicsit ültem az ágy szélén, majd lezuhanyoztam. Egyedül nem tudtam volna felállni, a bábák végig segítettek. Fura volt a hasamat úgy látni, hogy üres, de mégis súlyos. Mindeközben Fülöp Danin volt.

Azt mondták a bábák, nem is látszik rajtam, hogy most szültem, de azért én úgy éreztem magam: Nagyon szarul. Húzott le a hasam. Nagyon fájt is a felállásnál. Belül is sérültem, talán ezért is.

A bábák mindent rendben találtak azért?

Igen. Viszont anélkül nem mennek el, hogy ne kerüljön mellre a baba. Egészen elfeledkeztem róla, hogy szoptatni is kell. Oldalt fekvésben próbáltuk meg először. Új volt minden a szoptatás körül. Fura volt, hogy oda kell nyomni a fejecskejét, hogy vákuum legyen. Furcsa érzés volt.

Tudtak ebben is segíteni a bábák?

Igen, de azért volt bizonytalanság bennem még. Már kint voltak a lakásból, amikor utánuk szóltam, hogy valaki jöjjön vissza. “-Meddig hagyjam a cicimen?”

És jött a válasz: 1,5-2 évig?!

Szinte: “Amíg csak lehet.” Így ahogy nyekkent, cicire került. Be is lövellt a tej a második napon. Azért később volt gond. Mellgyulladásom lett. Minden mellre tételnél valamit szorítanom kellett, annyira fájt a mellbimbóm. Nem sebesedett ki, de nagyon fájt. Amikor nagyobb lett az álla, a szája, akkor enyhült csak fájdalom. Addig nem segített semmi. Emiatt nehéz volt a gyermekágyi időszak. Minden szoptatás előtt gyomorgörcsöm volt. Most már a legszebb dolognak tartom, imádom, de akkor nagyon kemény volt. Csak melltartó nélkül tudtam létezni.

Nem voltam erre felkészülve. Két hétig csak feküdtem, annyira fájt a gátam. Nem tudtam ülni. Fekve szoptattam. A hasam is fájt. A wc-re úgy mentem ki, hogy félúton cukor volt kirakva, ha szarul lennék.

Közben pedig azt éreztem, hogy csak adok, csak adok, és ez a gyerek meg csak vesz el. Az első mosolynál jöttem rá, hogy ezt nem hiába csinálom, hogy ő egy lélek és visszamosolyog.

Négy hetesen viszont jól lettem. Annyira, hogy elkezdtem hordozni Fülöpöt, amit nem kellett volna. Ő viszont csak hordozóban tudott aludni. Így vásároltam, sétáltattam két kutyát. Mentem babás jógára is. De közben éreztem, hogy valami nem ok. A szex sem volt ugyanaz. Megvizsgáltam magam, és éreztem, hogy van egy bedomborodás a hüvelybemenetnél, aminek nem kellene ott lennie.

Segítségre szorultam, ez pedig újra eléggé a padlóra küldött lelkileg. Ekkor jöttem rá, hogy a posztpartumnál nem volt segítőm igazán. Lehetett volna, de mégsem hívtam a bábákat. A jógát is lemondtam.

A doki annyit állapított meg, hogy renyhe a hüvely mellső fala. Bejelentkeztem egy medencefenék vizsgálatra Tavasz Piroskához. Három hónapra kaptam időpontot. Megvizsgált, és megállapította, hogy történt egy komoly idegi sérülés, amit eddig a pontig csak az otthoni gátizomtornával tartottam életben. A méhem nem süllyedt meg. A Kegel tornát javasolta a Kriston helyett, és elektrostimulációs eszközzel segítem a mai napig, hogy újra életre kelljen ezen a területen az izom. Gyakorlatilag lebénult ez a rész. A szülés után elszállt ott lent az érzékelésem. Azt gondoltam, hogy normális ez az állapot, de nem.

Ahogy gyakoroltam a gátizom tornát, egyre jobb lett, de sajnos nem az erő jött vissza csak az érzékelés. Nagyon kicsi erőt tudok csak létrehozni. Viszont már tudok hordozni, úgy hogy nincs idegentest érzésem. Egyre jobb minden.

A lényeg, hogy most visszaedzek mindent, amit tudok. A szalagok rendben vannak. A hólyag is csak azért süllyedt meg, mert a gátizom meggyengült. A beidegződést most újra kell tanítani, és működni fog.

Járok hasfal regenerációs tornára, mert nagyon szétnyílt a hasfalam. Most már jobb, de megvan még a hézag.

Ha össze kellene raknod egy csomagot egy hamarosan szülő kismamának, akkor mit tennél bele? Tanács, tárgy, Spotify lista, bármi jöhet bele!

Tennék bele már szült nőket, hogy lehessen őket kérdezgetni. A Spotify lista se rossz ötlet. Mi végül a Te válogatásodat kezdtük el hallgatni, és azt, amit utána az algoritmus kidobott, az épp jó volt. A bábák dicsérték is, de mi nem is hallottuk. Az is fontos, hogy szülés előtt kapcsolódjon ki a kismama. Szívjon magába energiát! Ha tárgyakra gondolok, akkor nekem a nagylabda jól jött és a végén a hastartó is.

A szüléshez pedig olyan embereket kívánok, akikben megbíznak. Semmi más nem kell. Csak a bizalom magadban, a babádban és a körülötted lévő emberekben, a többi megy a maga útján. Ja és még, egy olyan férjet, mint Dani.

Egyetértek.

Tényleg, a szomszédok mit szóltak végül?

Szóltunk nekik előre, de nem hallottak semmit. Pedig nem gondoltam volna, hogy belőlem ilyen erős hangok jönnek majd ki. De tényleg nem hallottak semmit. Boldogok voltak, hogy megvan a baba.

És mi is, mert a bábák is emlékeztettek rá, hogy ha ez egy kórházi szülés lett volna, akkor már előző nap megcsászároznak. Senki sem várt volna eddig. Milyen jó is, hogy ezen az úton indultunk el.

A Nézd Fülöp, itt a tesód, és most elbúcsúzunk Tőle – Eszti meséli el szüléstörténetét bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Kezdjük a legelejéről! Mit tudsz a saját születésed történetéről?

Anyu mesélt róla, hogy akkoriban, a 70-es évek végén, hogy mentek a dolgok. Erősen korlátozva voltak a lehetőségei. A vajúdás közben a testhelyzet csak fekvés lehetett. Csúnyán szóltak hozzá. De a legnagyobb fájdalma az volt, hogy a születésem után pólyába tettek és megtiltották számára, hogy kibontsa a pólyát. Megmondták, hogy mit szabad és mit nem. Ezeken kívül részleteket nem tudok.

Nagy családi anekdota sem maradt fenn?

Dehogynem. A szülés előtti nap Anyu bekolbászozott. November 17-én megjött az étvágya. Gyanús volt, hogy ez valamit jelent, mert amúgy alig evett a terhessége alatt. Végig hányta a kilenc hónapot, de aznap kívánós volt. Dugig ette magát. Majd másnap a vajúdás közben órákig ki sem tudott jönni a wc-ről. Utána is csak négykézláb tudott eljutni az egy emelettel feljebb lévő zuhanyzóig. Nem szeretett volna piszkosan szülni. Dörömböltek a zuhany ajtaján, hogy mit képzel, azonnal jöjjön ki…

Ilyen élmények, történetek után benned milyen vízió volt a szülésről?

Nem nagyon gondolkoztam azon, hogy milyen lesz. Ma már bánom. 36 évesen szültem az első gyermekem. De nem foglalkoztatott a szülés. Azt gondoltam, hogy ez egy idilli, eufórikus, boldog állapot lesz. De nem foglalkoztam annyit a szüléssel, mint azután. Ma már bánom. Ami történt velem az nem csak másokon múlt, hanem akkor még én sem voltam elég tudatos. Ma már talán jobb a helyzet, egyre tudatosabbak a nők.

Miért nem készültél tudatosabban a szülésre?

Azt gondoltam, hogy a szülés a világon a legtermészetesebb dolog. Így is van. De közben mégis naiv voltam. Nem gondoltam, hogy egy protokoll része leszek. Azt gondoltam elindul valahogy, szülök majd, közben segítenek és egyszer csak ott lesz a baba.

Másfelől a nagynéném véleményére hallgattam.  Ő gyermekorvos, virológus és családunk meghatározó, megmondó alakja. Figyelmeztetett, hogy ne olvassak a neten mindenféle baromságokat. Úgy könyveltem el magamban, hogy ha a szülés tényleg a legtermészetesebb dolog a világon (márpedig az) és, ha valóban sok hülyeség van a neten, akkor én nem fogok olvasgatni. Semmit nem olvastam. Ez volt a legrosszabb tanács, amit akkor kaphattam. Ma már tudom, hogy képes lettem volna megkülönböztetni a hülyeséget a releváns információtól.

Könnyen érkezett az életetekbe a Simivel való terhességed?

Végülis igen. Fél év után. Épp elszontyolodtunk volna, hogy mi van már, amikor a dokim egy vizsgálat alkalmával ránk nézett és így szólt: Maguk egy egészséges pár. Nincs ok az aggodalomra. Ha egy fél év múlva se sikerül, akkor leülünk beszélgetni. Nagyon szimpatikus volt a hozzáállása. Felszabadító hatású volt, rögtön utána teherbe is estem.

Milyen volt a terhességed?

Szörnyű. Nehezen viselem amúgy is a testi diszkomfortokat. Ráadásul a hetedik hónapban elkaptam egy vírusfertőzést. Nagyon köhögtem. Egész januárban beteg voltam. Lackó, a férjem el is költözött pár napra otthonról, mivel mellettem napokig nem lehetett aludni. Se ő, se én nem tudtunk pihenni. Egész éjjel köhögtem.

És mivel meglazultak a gát környéki izmaim, egy köhögéssel egy egészségügyi betét lett tele. Bepisiltem. Volt olyan éjszaka, hogy két egész csomagot használtam el… (köhög)… Na nézd most is köhögök. Biztos pszichés.

(köhög) Szóval Lackó elköltözött. Én pedig a kanapéra költöztem ki. Ott találtam egy testhelyzetet, amiben pár órácskát tudtam aludni éjjelente. Gyógyszert sokáig nem kaptam, mivel nem mertek semmit adni, mondván terhes vagyok. (köhög)…

Végül felírtak antibiotikumot.

Regenerálódtak a gátizmaid?

Igen. De rendszeresen járok intimtornára. Muszáj…

Lelkileg, hogy érezted magad a várandósság alatt?

Képes voltam a lelki és a testi dimenziót elválasztani. Boldog voltam. Nagyon. Élveztem, amikor mozgott. Örültem, hogy nagy pocakom van. Ez jó volt.

Egyszer a Kálvinon mentem át a zebrán – már nagy hasam volt. Messziről kinézett magának egy bolond nő. Éles szemével az út túloldaláról átszúrta a kabátomat. Odajött hozzám. Olyan volt, mint egy boszorka, mint egy javasasszony. Féltem, hogy mit fog mondani. Így szólt: Egészséges babuciii. Jaj, de jó élete lesz. Megmaradt bennem. Ha ugyanezzel az erővel rosszat mondott volna, nem tudom, hogyan hatott volna rám.

Az utcán szembejövőket nem válogathatjuk meg. Amikor Te szültél 2015-ben, akkor viszont még lehetett orvost választani. Mi alapján választottatok Ti?

Nem volt olyan nőgyógyászom, akihez rendszeresen jártam volna. Egy barátnőm Dr. X.-t ajánlotta. Nem volt jó választás a részemről. Neki bejött, nekem nem. A mai napig arra gondolok, hogy ha összefutnék vele az utcán miket vágnék a fejéhez. A legnegatívabb ember az életemben.

Egy pillanatra Te is javasasszonnyá válnál…

Igen. Pedig van olyan ismerősöm, aki nála szült és jó élmény volt számára. Azt éreztem, hogy ez igazságtalanság. Hogy hogyan lehet az, hogy én a történtek miatt gyűlölöm őt, másnak pedig jó szülés élménye volt nála.

Utólag már könnyű okosnak lenni. Rákerestem a neten. Pár óra böngészés után kirajzolódik az ő pályafutása. A Schöpf-Merei-ben kezdte, a nagy nevű szülészeten. Áradoztak arról az időszakáról. De, ahogy haladt előre az idő egyre több olyan véleménnyel szembesültem, hogy csak a pénz érdekli. A pénz, a pénz. Túl lassan esett le számomra. Ócska magánrendelője volt, egy vacak ultrahanggal. Kihasználva a nem tiszta helyzetet a magán és az állami ellátás között a saját magán pácienseit több vizsgálatra is az Istvánba hívta, de azért hívott a magánba is, hogy fizessünk is. Tudathasadás volt, hogy a kórházban nem adtunk pénzt, de a magánban igen. Lehetetlen helyzet volt. Ráadásul azt sem értettem, hogy miért kell ennyi vizsgálat, ha makk egészséges vagyok. Úgy éreztem, hogy ezek a vizsgálatok csak a pénz miatt vannak, hogy mindig letegyem a 15.000 forintot.

Éreztetted vele, hogy nem vagy igazán komfortos ebben a helyzetben?

A nyolcadik hónap környékén már igen. Az Istvánban voltam nála épp, amikor történt valami.

A streptococcus tenyésztést konkrétan úgy vette le, hogy a függönyt sem húzta volna el, ha nem szólok. A háttérben ment a jövés-menés. Ilyen körülmények között tárd szét a lábad és lazulj el.

Levette a mintát. Még fel sem keltem, a bugyim sem volt rajtam, amikor már húzta is vissza a függönyt és mintával a kezében nekem szegezte a kérdést: „Ivett, hogy lesz akkor a szülés?!” Nem értettem a kérdést. Rákérdezett, hogy szeretném-e, ha „rendelkezésre állna”. (Korábban a „rendelkezésre állásért” járó díjat már tisztázta.) Mondtam, hogy remélem úgy, hogy ott lesz a doktor úr és akkor fizetek érte.

Pityeregve hívtam fel Lackót.

Ő nem kísért el ezekre a vizsgálatokra?

Nem. Egészen eddig a pontig nem éreztem szükségét, hogy ott legyen. De akkor segítséget kértem Tőle, mert éreztem, hogy ez nagyon megterhel lelkileg.

Végül maradtál X.-nél. Hogyan indult be a szülés?

A 40. hét előtt pár nappal megzsarolt minket az indítással. Amikor rákérdeztünk, hogy miért kellene indítani, ha minden rendben, annyit felelt, hogy ha nem indíthat, akkor felejtsük el őt, akkor leveszi rólunk a kezét. Mondta mindezt úgy, hogy másfél évig jártam hozzá.

Azt hittem, ez egy bizalmi viszony. Ma már tudom, hogy ezért fel is jelenthettem volna őt.

Ez volt a legnagyobb törés, csalódás.

Miért nem váltottál orvost, amikor már rezgett a léc?

Volt olyan ismerősöm, aki megtette. Ismerek nem is egy embert, aki váltott. Sőt az utolsó héten megelégelte a CTG vizsgálatokat és úgy döntött inkább otthon szül. Ugyan voltak előttem ilyen példák, de mégsem volt hozzá elég bátorságom. Ez az én hibám.

Nagy kegyesen egy hetet adott még számunkra. Így Simi 40+1 héttel jött a világra. Utólag persze kiderült, hogy doktor úr nem jól számolta ki a szülés tervezett időpontját. Nekem 24 naposak a ciklusaim és ez megzavarta őt. Ötezerszer számolta át és láttam, hogy bizonytalan az eredményben. Ha nem számolja el, akkor Simi is gyönyörűen jöhetett volna a világra, indítás nélkül.

Mi volt az indítási protokoll?

Előző este nyolcra kellett bemennem a kórházba. Még akkor este felhelyezték a ballont. Ez a mechanikus indítás.

Egy ismeretlen doki felhelyezte a ballont. Hajnal 6-kor kivette egy másik. Egy harmadik repesztette a burkot. Be sem mutatkoztak, a nevüket sem tudom. A negyedik volt az én orvosom reggel 7-kor.

Úgy nyúlkáltak bennem, mintha egy darab hús lennék.

Milyen érzés volt ez a mechanikus indítás?

Nem tudom. Különösebben nem fájt. Dolgozott bennem az adrenalin. Felfokozott stresszes állapotban voltam. Nehéz este volt. A mellettem lévő szobában egy cigánylány vajúdott. Egész éjjel ott volt bent a párja. Cigiztek. Nagyon zavart a füst. Egy pár óra után erőt vettem magamon és kimentem a nővérpulthoz. Ült a gép előtt az ügyeletes nővér, rám se nézett, amikor odaléptem hozzá. Szóltam, hogy nagyon zavar a füst.

Mire ő gépi hangon közölte, hogy nem tud mit csinálni. Cigányok. Ha kihívja a rendőröket, akkor sem fog semmi sem történni.

Ráadásul aludni sem tudtam, mert a szobámban igazi ágy nem volt, csak egy dobogó. Nem volt bátorságom átkérni magam egy olyan szobában, ahol lett volna rendes ágy. Vihar volt. Tele voltam félelemmel. Így fizikai fájdalmat nem kötök az estéhez, csak lelkit. Az is lehet, hogy egyszerűen a lelki állapot miatt nem maradt meg a fizikai. De fájásaim nem igazán lehettek reggelre sem. Viszont kialvatlan voltam. Kimaradt az éjszaka.

Itt kezdődött el a lelki megsemmisülésem.

Pedig alapvetői bábai tanács, hogy légy kipihent a szülésedre. Ha elkezdődnek a fájásaid, feküdj le aludni.

Hát erre lehetőség itt nem volt. Viszont tele voltam szorongással, stresszel. Szállt a füst. A nővér is bunkó volt. Haladt tovább a protokoll. Reggel rákötöttek az oxitocinra. Megoldásnak látták, ha még jobban erőltetik az el nem indult folyamatot.

Ez egy erőszak. Ki akarták a gyerekemet erőszakolni belőlem.

Közel kilenc órás vajúdás volt, amiből hat óra nagyon intenzív fájdalom volt. Mivel második gyermekemet otthon szültem, ma már tudom, hogy mi a különbség a természetes és a mesterségesen adagolt oxitocin között. Persze a természetes folyamat is fájt, de nem így.

Lackó reggelre már Veled volt?

Igen, de nem sokáig…

Elmesélem, hogy volt, hiszen ez a lényege az egésznek, de nem könnyű…

A vajúdás közben elkezdett jönni belőlem a kaki. Borzasztó kellemetlen volt. Jöttek a hihetetlenül erős fájdalmak és közben potyogott ki belőlem minden. Kiküldtem Lackót. A három perces fájásaim között volt két percem, hogy CTG-vel a nagy hasamon takarítsak magam után.

Tudjuk, hogy ha természetesen indul egy szülés erről is gondoskodik a test. Sok nőnek lesz a szülés beindulása előtt hasmenése. Öntisztító folyamat. Készül a test a szülésre, így vagyunk kitalálva. De hogy hogy nem volt ott segítséged?

Volt egy szülésznő, akit szintén a barátaim ajánlottak. Amikor bejött, nagyon kedvesen mondta, hogy ez természetes és emiatt ne aggódjak. Hogy őt nem zavarja egyáltalán. Lehet, hogy őt nem zavarta, de engem igen. Amúgy kedves volt, csak hát végig tolta rajtam a protokollt. De közben mégis éreztem, hogy velem volt, már amikor nem épp a párhuzamos szülésnél. De benne éreztem humánumot.

Hogy tudnád jellemezni a fájásokat, amiket ekkor megéltél?

Nekem a derekam fájt nagyon. (Azóta is szokott fájni…Bevillan egyszercsak az agyamban, majd a derekamba, egy emlékként…) Bezárkóztam a wc-be. Két órát voltam bent. Ültem a wc-n, kapaszkodtam az infúzióba és azt vízionáltam, hogy előbb fognak a derekam miatt műtőasztalra tenni, mint hogy megszüljem Simit. Csak ez járt a fejemben, hogy biztosan meg kell műteni a derekam, mert valami bajt jelenthet ez a fájdalom. Azon gondolkoztam, hogy ha műtenek majd, nyilván a hasamon kell feküdnöm, de akkor, hogy tud megszületni a gyerekem. Kétségbeesett voltam. Életem legrosszabb két órája volt ez.

Egyszer csak kibotorkáltál a wc-ről?

Igen, az infúzióval együtt. Kérték, hogy feküdjek le, de olyan erősen fájt, ha vízszintesbe kerültem, hogy folyamatosan felpattantam. A szülésznő meg csak hajtogatta, hogy

„Nem érti meg, hogy el fog fáradni?!” Mire én: „Nem érti meg, hogy nem bírok feküdni?!”

Amúgy sem attól fáradtam el, hogy nem feküdtem akkor le az ágyra, hanem attól, hogy az előző éjszaka nem aludtam.

Ha ennyire fájt a derekad, fel sem merült, hogy valamilyen fájdalomcsillapítót kérj?

De ordítottam, hogy nem bírom. Ekkor injekciót kaptam rá, de mondták, hogy semmit nem fog érni. Az epidurál pedig fel sem merült. Ott az Istvánban ez nem divat. Az nincs a protokollban.

Az orvosod tudott valamit segíteni?

Ebből a közel tíz órából háromszor-négyszer nézett rám. Kb. másfél óránként. Volt, hogy kértem a segítségét tőle, mert lejöttek a CTG tappancsai. Zavarba jött. Nem tudta visszatenni. Végül Lackó tette vissza.

Ezek szerint őt időközben visszaengedted magadhoz?

Nem. Ez még előtte volt. Nem vagyok rá büszke, de én is ordítottam, hogy szedjék ki belőlem Simit. Császárra gondoltam. Ezen a ponton jobb, hogy nem volt bent Lackó.

Ez az érzésed nem egy egyedi dolog. Annak is lehet a jele, hogy már nincs sok hátra a vajúdásból.

A dokin mégis látszott, hogy hajlana a császárra, de a szülésznő úgy gondolta, hogy ez menni fog a hagyományos úton is. Mivel kialakult közöttük egy ellentét, ezért inkább

behívtak egy másik orvost, az atyaúristent. Berontott. Benézett a lábam közé, talán be is nyúlt, és meghozta a verdiktet: „Menni fog.” Ha ő nem ezt mondja, akkor császár lett volna és később kizárnak az otthonszülés lehetőségéből.

És ment is a dolog.

Vákuummal. Becsődült csomó ember. Ott volt egy neonatológus, egy gyakornok, a szülésznő, a dr. X. és még 4-5 ember. Csupa fehérköpenyes idegen ember. Stresszben voltam. Igyekeztem csak a szülésznőre koncentrálni és minden mást kizárni. De ez nem volt egyszerű. Volt egy ember a fejem mellett, már nem emlékszem, hogy mit mondott csak az érzés maradt meg, hogy én ennek a csávónak beverek egyet. Most azonnal. Tisztában voltam vele, hogy ezt az erőt inkább a következő nyomásba kell beletennem. Mérhetetlen méltatlan, tiszteletlen utasítás lehetett, amit mondott, arra vonatkozóan, hogy mit, hogyan csináljak. Mintha szült volna már gyereket. És közben ez a vad idegen ember, akit abban a percben láttam először nyomta teljes erejével lefelé a pocakom az elavult Kristeller manőverrel, amitől később köldök sérvem lett.

Így jött a világra Simi…

Potyognak a könnyeid.

Igen, most is csak sírok, mert annyira bánom. Biztos vagyok benne, hogy a kötődésünkön hagyott nyomot. Nem így kellett volna a világra jönnie. Undorító. Méltatlan. Vad idegenek úgy beszélnek rólad, mintha egy tárgy lennél, egy darab hús.

Nem magam miatt sírok még most is, hanem Simi miatt, mert sokkal nagyobb tisztelettel kellett volna világra jönnie. Nem így. Nem gyertyák kellenek, meg virágszirmok. Nem a flanc kell. Csak várni tisztelettel. Csak annyi, hogy engedd, hogy a természet dolgozzon.

Lackó mikor csatlakozott vissza?

A vákuumnál nem lehetett ott, mert az komplikációnak számított. De a köldökzsinórt már ő vágta el. Pedig jó lett volna, ha bent van, mert én alapvetően nem voltam magamnál. Összekeveredett az idő. Nem csak közben, de utána is.

Az ő elmeséléséből tudom csak, hogy elvitték lefürdetni Simit. Persze azóta ezt is bánom. Ma már tudom, milyen fontos az a pici magzatmáz, ami a babákon marad. Felöltöztették. Visszahozták. Egy órát sem lehetett a mellkasomon. Csak feküdtem széttárt lábakkal. Néztem Lackót és Simit. Közben jött valaki takarítani. Jött ment a szobában. Majd fogott egy vödör jódot és egy szó nélkül a lábam közé zúdította. Az egy szent hely, ahonnan nemrég egy élet született. Ő meg két kis sepregetés között, puff… Az egész szülésemet szimbolizálja ez a jelenet. Nem kérdezte meg, hogy bejöhet-e takarítani, vagy hogy ezt a jódot magára kellene tennem, megengedi?!

Nem is értem pontosan. Ő egy takarítónő volt vagy egy nővér?

Nem tudom. Egyszerre takarította lent a követ és engem. Nem tudom ki volt. Egy nővér, aki tette a dolgát, és akinek az egyik dolga az volt, hogy nyakon öntsön engem jóddal. Ez egy apró dolog lett volna. Hogy odajön és elmondja, hogy ki ő és mit szeretne csinálni. Megkérdezhette volna, hogy készen állok-e rá. Nyilván megengedtem volna.

Gát sérülés miatt kellett ez a sok jód?

Igen. Volt gátmetszésem. Nem is akármilyen, három hétig nem tudtam ülni utána. Általában 2-3 öltést használnak, belém 13-t tettek. De az oxitocinos derék fájdalom mindent felülírt, nem is éreztem ezeket az öltéseket. Félholt voltam. Miközben varrt az orvos a következő mondatok hangoztak el:

„- Nem látok jól, nincs elég fény.
– Várjon doktor úr, akkor áthozom a másikból.
– Oh, így már látok.”

De akkor már negyed órája varrt engem.

Majd ezután azt is közölte, hogy nagyon tompa a tű, de majd a franciaországi kongresszuson vesz egy újat. Kösz. Azzal nem tisztelt meg, hogy lássa, amit csinál és azzal sem, hogy megfelelő eszközt használjon. Vagy, ha már ez a helyzet, akkor ne mondja el nekem.

Mi történt utána?

Másnap reggel jött hajnalban az első hőmérőzés. Közben úgy feküdtem, mint akin átment tíz úthenger. Feküdtem és láttam magam kívülről, mintha csak egy film lenne. Láttam a szobát, benne magam. Csak feküdtem. Azt hiszem, ott nyilvánult meg először a trauma. De az utána jövő depressziós állapotot csak fél évvel később diagnosztizáltam. Csak akkor tudtam kimondani, hogy ez az.

Emlékszem, hogy a kórházban feküdtem az ágyban és egyszer csak megláttam a doktor urat. Az volt az érzésem, hogy néz, hogy készítem-e már a borítékot. Nem az érdekelte, hogy hogy vagyok. Csak kémlelte, hogy eljött-e az idő, hogy vajon hol lehet a pénzzel teli boríték. Másnap odaadtuk neki és a szülésznőnek is.

Milyen jó lenne, olyan erősnek lenni, hogy ezen a ponton azt mondja az ember, hogy ez így nem volt számára megfelelő szolgáltatás ezért nem fizetek.

Hát igen.

Ráadásul a szülésed egy része menthető lett volna, ha valaki Téged ott szeret.

Jól lett volna, ha valaki vigyáz rám. Ha valaki a lelkemet kicsit karbantartja.

A következő napok könnyebbek voltak?

Az a korábban elképzelt illúzió, hamar összeomlott az önbizalmammal együtt. A túlélésre mentem. Csak feküdni tudtam. Egy emelettel lejjebb tartottak egy kötelező filmvetítést a szoptatásról. Nem tudtam lemenni. Órákig szorongtam, hogy ezt, hogy fogom megmondani, hogy nem tudok lemenni. Csak a szorongás és a félelem volt bennem, hogy valamit nem tudok teljesíteni. Azt mondták rendben. De azért azzal nem foglalkoztak, hogy akkor én tényleg ennyire szarul vagyok, tényleg ennyire fáj?! Ez nem jutott eszükbe. Miközben úgy éreztem, hogy a lábaim között bombát robbantottak.

Azt gondoltam, hogy nem vagyok jó anya, mert én már erre sem voltam képes. Mindenki más ment. Én pedig nem tudtam valamit megcsinálni, amit ők igen. Ráadásul utána a szoptatás sem ment. Csak feküdni tudtam és mire másfél hónappal később felálltam húsz kilóval lettem nehezebb. A gyermekágyi időszaknak nem erről kellett volna szólni. Nagyon szerettem volna szoptatni. Csakhogy Simi nagyon szétszedte a mellbimbómat. Vérzett. Azok a sejtjeim megnyomorodtak. Mindenki jött a tanácsaival. Hogy vegyek tápszert. Meg vettük ezeket a Karamalz italokat. Malátás tejserkentők. Egyben volt 300 kalória. Én ebből napi 3-4 ittam meg, úgyhogy közben csak feküdtem. Ezt a húsz kilót azóta sem tudtam lefogyni.

Lackó, hogy élte meg ezt a helyzetet?

Érezte, hogy valami nem stimmel. Látta, hogy nem tudom ellátni a gyerekünket. Szembesült a fájdalmaimmal és azzal, hogy mennyire fáradt vagyok. Akkor nem tudtuk, hogy tulajdonképpen ez egy poszttraumás stressz állapot volt.

Esténként én már semmiben nem tudtam részt venni. Lackó fürdette, pelenkázta Simit, én pedig csak sírtam. Kimerült voltam testileg, lelkileg. És másfél hónap után ő is teljesen kimerült. Amikor ki mondta, hogy ő sem így képzelte el ezt az időszakot, olyan érzés volt, mintha kést szurkálnának belém.

Nagyon rápörögtem közben Simi alvására. Fontos volt számomra, hogy mindig kialudja magát. Ugyan én is tudtam, akkor pihenni, de teljesen rögeszmésen figyeltem erre. Csomó jó program lehetőséget félretéve. Nem volt egyszerű időszak…

Fájdalmas időszak lehetett testileg és lelkileg is.

Az volt. De ez az én szüléstörténetem. Ez az, amit nem szerettem volna másodjára átélni. Ahogy telik az idő, jobb azért. Azt is gondoltam, hogy ha Mimi majd szépen születik meg az sokat segíthet. Egyfajta feloldozás lesz. De nem az volt. Csak még jobban elszomorított: hogy ha így is lehet születni, akkor miért nem juthatott ez Siminek is.

Tudsz ebből az időszakból mosolygásra emlékezni?

Igen, voltak vicces részek is. Amikor jöttünk haza a kórházból fordítva raktuk be a hordozót az autóba. Bénáztunk és nevettünk. Majd valaki segített. De ez is csak addig volt vicces, amíg nem kellett beülnöm a kocsiba. Iszonyatosan fájt a sebem, csak fájdalomcsillapítóval tudtam elmenni a kórházból. Jó lett volna a babámra figyelni meghitt hangulatban, de én csak a kátyúkat láttam és kértem Lackót, hogy kerülje ki az összeset.

Azóta sikerült feldolgoznod ezt a traumát? Kértél segítséget?

Nem. Úgy próbálom feldolgozni, hogy a Más Állapotot a Szülészetben mozgalomnak segítek. Ennek látom az értelmét.

Ha ők nem lettek volna, akkor talán máshogy alakul Mimi születése is.

Persze azért, lehet, hogy majd egyszer elmegyek pszichológushoz.

Sokat tudnak segíteni. Ha valakinek nem fekszik egy egyéni terápia ma már olyan sok lehetőség van a feldolgozásra. Body Work, Pszichodráma…

Igen, de ami megtörtént az megtörtént. És én nem akarok senkinek megbocsátani. A dühömön csak egy dolog segítene, ha rendszer szinten változna meg a szülészet.

Megbocsátani értem, ha nem tudsz, de a puttonyt vinni nem feltétlenül kell.

Nem zárom ki, hogy egyszer dolgozzak valamikor ezen. De nem most. Most inkább reggelente elmegyek egyet járni. Felér egy meditációval.

Szóval végleg nem ment el a kedved a szüléstől. Sőt.

Igen, szerettünk volna Simi mellé tesót. A testvér az fontos. Mimi rögtön jött. Ő ilyen személyiség is. Mind kettőjük személyiségén ott van a fogantatásuk, a születésük. Mimi berobban. Kipukkad az élettől. Elképesztően talpraesett. Ő ilyen. Intéz mindent. Nem féltjük, annyira elemében van. Simire mindig jobban figyelünk.

Úgy képzelem Te is ilyen lehettél. A második terhességed milyen volt?

Leginkább lelki hullámvasúthoz tudnám hasonlítani. Veresegyházi otthonunk a Google szerint kiesik az otthonszülés lehetőségéből. (Gyakorlatban lemértük és simán be lehet érni a Kistarcsai kórházba a megadott időn belül.) Ezért, akit választottam bábának először ő nem vállalt el. Lackó erősködött vele, de nem tudtuk meggyőzni. Ezért is lett végül a helyszín anyukám lakása.

Kerestem volna más bábát, de senkivel nem volt igazán jó összhang. Hiába kedves egy bába és tudom, hogy fantasztikus szakember nehéz kiválasztani a megfelelőt. Egy valakit (nem is akárkit: Király Ágit) ugyan már találtam, de az otthon szüléshez két bába kell. Nehezítette a helyzetet, hogy a Ági hirtelen kórházba került. Bizonytalanná vált minden a nyolcadik hónapra. Lassan végül kitisztult a kép. Király Ági mégis tudott jönni, és Béres Edina lett a másik kísérőm.

De közben legbelül mindvégig éreztem, hogy csak magamra számíthatok. Éreztem belül a nyugalmat és, hogy nem fogok kórházban szülni. Volt bennem egy határozott erő.

Különös történet a Ti találkozásotok Edinával. Elmeséled?

Az egy csoda volt. Horányban voltunk barátoknál a Meteor Telepen. Ültünk a teraszon. Épp az otthonszülésről beszélgettünk. A barátaimtól távol állt ez a téma.

Meséltem épp, hogy milyen jó lett volna, ha az első bába mellől nem sodor el az élet. Ő lett volna a jó választás. És abban a pillanatban megjelent. Ott sétált el a terasz előtt. Döbbenet. Felálltam, odamentem hozzá. Elmondtam, hogy mi történt, hogy Ági kórházban van és megkértem, hogy legyen ott a szülésemnél. Most is sírok látod… az a nő egy csoda.

Sose felejtem el, ahogy rám nézett. Együttérzés, gondoskodás, szeretet áradt belőle. Nem tudta megígérni, hogy ott lesz, de azt megígérte, hogy mindenképp megpróbál ott lenni. Végül így voltak ők ott ketten a szülésemnél.

Hogyan érkezett Mimi?

Először a nyákdugó távozott. Felhívtam Ágit, hogy megijedtem. Mondta, hogy ne ijedj meg! Figyeld magad és pihengess! És hívj, ha úgy érzed, hogy fájásaid vannak! Egy óra múlva már hívtam is. Lackó kényelmesen hazaért. Anyám pont jött hozzánk. Ugyan nem kértem, hogy hozza az ittalvós cuccát, de ő hozta magától. Tökéletesen alakult minden, különösebb szervezés nélkül.

A kórház nem lett volna messze, de Anyukád lakása jó messze volt.

Álltunk a dugóban három perces fájásokkal. Ahogy a filmekben szokás magyaráztam Lackónak, hogy merre menjen, melyik sáv a gyorsabb. Veszekedtünk. Vicces így utólag. Egyszer csak mellénk került egy rendőrautó, gondoltam, hogy szólok nekik, hogy kísérjenek el a lakáshoz, de elindult a forgalom. Megérkeztünk Anyu lakásába és két óra múlva megvolt Mimi.

Nagyon hamar.

Igen ráadásul munkaidőben. A bábák délre értek oda. Ötkor már el is mentek. Büszke voltam magunkra, hogy így hétköznap munkaidőben történt. Bár a szomszédok nem számítottak ilyen vendégekre a házban.

A bábák nevetve érkeztek meg a lakásba, mert mint utóbb kiderült gázóra leolvasónak nézték őket.

Megérkeztetek. Mi történt ott?

Semmi. Vajúdtam.

Azért az nem semmi, ha valaki épp vajúdik. Tudtál, kívántál valamennyit mozogni?

Nem ezen volt a hangsúly. Inkább azon, hogy el tudjak vonulni. Megint elmentem a fürdőbe. Egyedül, magam szerettem volna lenni. Még a bábáktól is elvonultam. Bezárkóztam a fürdőbe.

Időnként ajánlgattak segítséget. Amúgy csak ültek és figyeltek. Minimálisan beszélgettek. A fájások között körbetekertek meleg vizes borogatással. Ha jött a fájás azonnal visszaültek. Figyeltem belülről ezt a bábai munkásságot. Egy szóval lehet csak jellemezni: alázat. Ez a dolog nem róluk szól. Nekik asszisztálni kell és észnél lenni.

A kitolásnál már a szobában voltam. Álltam. Egyik lábam fent volt a kanapén. Az egyik bába pedig alattam. Volt rajta egy csinos blúz, annak ott annyi lett. Telibe kapott mindent.

Lackó ott volt?

A kitolásnál állítólag kiküldtem. A konyhából kukucskált és onnan videózott.

Hogy alakult a gátad állapota?

Gondolom, hogy láttak már a bábák cifrábbat, de azért mondtam nekik, hogy érdekes eset vagyok én is. Nyugtatgattak, hogy ez nem lesz gond. De, amikor meglátták, hogy a szülés közben leszakadt egy darab a szeméremajkaimról, akkor meglepődtek. Én meg sem éreztem. A bábák sem láttak még ilyet korábban. Én pedig a mai napig sem érzem hiányát.

Lett hagyományos gát sérülésem is. Ági egy ponton megkérdezte, hogy összevarrjon-e. Nem értettem, hogy miért nekem kellene ezt eldönteni. Mondtam is, hogy ez nem az én kompetenciám, ezt neki kell eldönteni. Döntött, nem nyúlt hozzám. Három nappal később nagyon elégedett volt a döntésével.

Eufória volt?

Ha az nem is, de sokkal jobban voltam utána. Egy hét után már takarítottam. Ilyen egy normális XXI. századi születés. Persze az se volt normális, amikor a szülés után rögtön mentek vissza a nők a földekre dolgozni, de én most egy hét után jól voltam. Hordozni is tudtam.

Ez egy normális szülés volt. Ha jön a gyerek, akkor fontos, hogy tudj koncentrálni a testedre, hogy tudj magadba fordulni, hogy legyen melletted valaki, aki erőt ad, aki inni és enni ad. A legtöbben azt hiszik, hogy az otthonszülés a rózsaszirmokról és a gyertyákról szól, de nem. Nem ez a fontos.

Mennyi időt maradtatok ott a lakásban?

Egy éjszakát. Kettő körül született Mimi, öt körül mentek el a bábák, addig takarítottak, adminisztráltak. Jött még aznap a neonatológus. Formális dolog volt. A harmadik napos kontrollra már ide ki Veresre jött az Ági. Mindent rendben talált.

Mimivel a szoptatás is könnyebben ment?

Nem, sőt nehezebben. Szerintem Siminél tönkrementek a sejtek, a szövetek a mellemen. Nem látszik rajta semmi, de két és fél év alatt nem regenerálódtak. Fél évig sírtam annyira fájt a szoptatás. Egy hét ugyan volt, amikor tápszert kapott Mimi, mert lebetegedtem és gyógyszert kellett szednem, de utána hamar visszaállt minden. Persze fájni akkor is fájt.

Ha össze kellene raknod egy batyut csak a legfontosabbakkal egy hamarosan szülő nőnek, akkor mit raknál bele?

Önbizalmat. Önbizalmat és tudást. Hogy mélyüljön el a kismama abban, hogy kicsoda ő maga. Értse meg magát és a szülést. Beszélgessen sokat. És higgyen abban, hogy képes szülni.

A félelem ahhoz kapcsolódik sokszor, amit nem ismerünk. A szülés ne legyen ilyen. Az élettani folyamattól nem kell félni. Maximum pozitív stresszel járjon. A fájdalom meg fájdalom. Azt ki, lehet bírni.

Szóval önbizalom és támogatás. A támogatás nagyon fontos, hogy legyen segítség. Hogy tudja azt, hogy számára mi nyújt egyáltalán biztonságérzetet. És ha az a kórház, akkor legyen kórház. De értse meg a szülést.

És készüljön a fájdalomra és legyen tisztában vele, hogy neki mi lehet majd segítő technika a fájdalom kezelésében.

A szülésfelkészítőkön rengeteg tanács hangzik el. A melegvíz, a kád, a masszázs. Az első szülésem után megváltozott a fájdalomhoz való viszonyom. Kisebb fájdalomra is vonyítani, zokogni tudtam. Eltolódott a fájdalom küszöböm. Pedig előtte jól bírtam, büszke is voltam magamra.

Bebizonyosodott általam is, hogy a nők tudnak szülni. Persze lehetnek komplikációk. Életmentő helyzetek. De az csak nem normális, hogy a körülöttem lévő kismamák túlnyomó többségét császározták. Nem létezik, hogy egyikőjük se tud szülni. Dehogynem. Mindenki tud szülni. Csak a rendszer nem segíti ezt. Most már nem tervezünk több gyereket. Ha még is szülnék biztosan újra otthon.

A Lavina a szülőszobán – Ivett szüléstörténetei bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.