A felvétel még el sem indult, de mi már a lényegnél tartunk:

Az otthonszülés le van szabályozva, és nagyon nagyon sok mindennek meg kell felelni. Pipáltam magamban, hogy jó akkor ez is megvan, ez is… A végén a strepto B szűrés is negatív lett. Lassan eljutottunk oda, hogy már csak, ha a szülés napján történt volna valami, akkor mentünk volna be a kórházba, ami amúgy majdnem meg is történt…

Menjünk a nulladik pontra, és a nulladik pont az Te vagy, a Te születésed.

Jó, hogy erről is beszélünk, mert nagyon erősen kapcsolódik Fülöp születéséhez. A saját születéstörténetem vezetett el az otthonszülésig. Egy műhiba folytán császárral születtem. Behívták anyukámat egy totál felesleges vizsgálatra kb. a 37-38. héten. Belső vizsgálatot végeztek, ráadásul nem a saját orvosa, hanem egy rezidens doki. Talán leválaszthatta a burkot, mert a vizsgálat után elfolyt a magzatvíz. Persze hárították a dolgot, hogy nem a vizsgálat miatt történt.

De esély így már nem volt arra, hogy magától induljanak el az összehúzódások. Ment a sürgetés, hogy “Anyuka! Akkor most van huszonnégy órája, hogy megszülje a gyereket.”

Nagy lelki teher került Anyukámra, hogy valamit kellene produkálni, de hát nem érzett semmit sem. Húzták ameddig lehetett. Megadták a huszonnégy órát, de nem indult be. Így került a műtőbe. A klasszikus vajúdás, a baba-mama közötti oxitocincsere abszolút kimaradt. A megszületésem után az akkori protokoll szerint külön szobába kerültünk éjszakára. Így nyilván a szoptatás sem ment annyira jól. Három hónapig szoptatott, de egy ponton kevesebb lett a teje. Szerintem lett volna elég, csak keveset tett mellre. Hamar cumizavarom lett. Egy idő után csak a cumiból fogadtam el a tejet, így nem volt igazi bőrkontaktus közöttünk. Viszont hősiesen fejt hét hónapos koromig. Ráadásul kézzel.

Anyukád, hogy viseli a történteket?

A mai napig nem kezeli a helyén. Azzal magyarázza, hogy ennek így kellett lennie, így lettem egészséges. Ez volt az akkori legjobb tudása, de a mai napig ezt a narratívát nyomja. Neki nem traumatikus ez az élmény, de nem is tudja igazán, hogy mit veszített el ezzel. Áldozata volt a medikalizált szülészeti rendszernek. Engem nagyon bánt. Most már látom, hogy a személyiségfejlődésemben milyen nyomot hagyott. Tudatosítottam mindezt magamban, és ez fordított rá az otthonszülés felé vezető útra, és arra az elképzelésre, hogyha egyszer nekem is lesz babám, akkor én ezt nagyon nem így szeretném csinálni.

Készültetek a gyermekáldásra?

Én nagyon, és kicsit később Dani is. Ő lassabban érkező ember. Majdnem egy évet készültünk rá. Endometriózis gyanúm van, de sosem igazolódott be. Erős menstruációs görcseim voltak. Talán ezektől is volt egy olyan érzésem, hogy az én testem nem képes megfoganni, vagy épp kihordani, megszülni egy gyereket. Talán jó is volt, hogy kellett 10-11 hónap. Az alatt értünk meg közösen Danival szülőnek lenni.

Hogy viselted ezt az időszakot?

Jöttek az ovulációs tesztek, hőmérséklet figyelés, nyákvizsgálat. Kis eltérés kis para, nagy eltérés nagy para. Abszolút ráfeszülés.

Végül elmentem pszichológushoz. Az első alkalom után pozitívat teszteltem. Nyilván nem történt egy alkalom alatt semmi, de mégis teherbe estem. Valamit csak átléptem magamban akkor.

Hogy derült ki?

Pici rózsaszínes vérzéssel indult, gondoltam, hogy akkor biztos meg fog jönni. A rózsaszínű vér barnás váladékká változott és egy hétig kitartott. Majd tesztet csináltam, ami halvány pozitív lett. Aztán jött a para, mert a barna vérzés még egy hétig még eltartott.

Kiderült a vérzés oka?

Igen. Ikrek voltak. Ketten kellett, hogy beágyazódjanak.

Hogy fogadtátok a dupla hírt?

Emlékszem, ahogy a Dani elfehéredik. Nem hitte el. Egy napig nem ért hozzám. Azt gondolta, hogy vége az életének. Azt gondolta, hogy kettőt nem fog tudni ellátni. Kirántották alóla a talajt. Így nekem nem is voltak saját érzéseim. Csak az ő érzéseit próbáltam magamban elhelyezni és cipelni. Egyszerre volt öröm és pánik.

Ami engem sokkolt benne, hogy tudatosult, hogy így soha nem leszek egyedül. Két gyerekkel, két kutyával nem lehet egyedül maradni. Ennyi végtagom nincs. Ez a gondolat kiborított.

Az ikrek foganása nyilván sokk volt, és az is, hogy így viszont nem szülhetek otthon.

Végül mégis otthon szültél, de csak egy élő gyermeket.

A 12. heti ultrahangon nem élt már az egyik embrió. Már akkora volt, hogy nem szívódott fel. A méhlepénnyel együtt született végül meg.

Láttad?

Igen. Nem fogtam meg, de láttam. Két bába kísérte a szülésemet. Az egyik épp a szülés-születés körüli veszteségekről írt egy tanulmányt, ezért a szülés után még többször is beszéltünk róla. Kérdezte, hogy én hogyan emlékszem vissza a szülés körüli pillanatokra. Jó volt vele átbeszélni utólag is a történteket. Na, de ezt majd elmesélem, ha odajutunk…

Mit éreztél, amikor elveszítetted őt?

Két érzés volt bennem, és lehetetlen volt együtt érezni mindkettőt. Örülni az egyik egészséges babának, és közben gyászolni, azt aki elment…

Azt éreztem, hogy én nem az élőt szeretném, hanem a másikat. Nagyon erős gravitációja van a negatív érzelmeknek, nyilván az húzott be erősebben. Kemény időszak volt, de amikor azt mondta a bábám, hogy így viszont szülhetek otthon, akkor ez mindent feloldott bennem. Elbúcsúztam a másik babától, és akkor tudtam ráfordulni az élőre.

Más terápiás módszert nem hívtál segítségül, hogy feldolgozd a gyászt?

A bába javasolta, hogy menjek el anya-magzat kapcsolatanalízisre, de nem mentem végül. Úgy éreztem, hogy a helyén tudom kezelni a történteket. Elengedtem őt. A vizsgálatok során nézegettük, hogy látjuk-e még. Egy ideig tudtuk követni, de egy idő után Fülöp olyan nagy volt, hogy nem látszódott már.

Befolyásolta ez a várandósságodat vagy a szülésed?

Nem. Pedig aggódtam miatta, de szerencsére nem. A bábáknak is új volt ez a helyzet, pedig elég nagy rutinjuk volt. Azt mondták, hogy a testéből minden folyadék felszívódik a kilenc hónap végére, és olyan vékony lesz, mint egy papírlap. A szülésnél odébbállt. Nem volt Fülöp útjában.

Meséltek neki róla?

Igen. Nagyon is. Fontos, hogy tudjon a létezéséről. 11 héten át együtt voltak. Az ősidőkben, ami erősen kódolódik. Sokszor a Fülöphöz hasonló gyerekeknek, felnőttként hiányérzetük lehet, és nem tudják, miért. Mi mindenképp beszélni fogunk róla.

Valamit tapasztaltál a vetélésből?

Semmit. Szuper hétvégém volt, akkor, amikor elmehetett. Semmit nem éreztem belőle. Egy görcs, egy csepp vér, semmi nem volt.
Jó, hogy így élted meg. Hogy viselted a várandósságot?
Az elején volt pici rosszullét, de egyszer sem hánytam. A vége volt csak nehezebb, mert nagyon nagy volt már a hasam. De még az utolsó nap is kirándultunk. A posztpartum viszont keményebb volt mindennél.

Arról meséltél már, hogy Te otthon szerettél volna szülni. Dani mit gondolt az otthonszülésről?

A teljes elutasítástól indultunk. Később köztes megoldást kerestünk. Aztán, amikor egyszer bementünk egy vizsgálatra a kórházba, akkor teljesen lefagytam. Visszamentem gyerekbe. Nagyon rosszul viseltem a közeget, és Dani ezt látta rajtam. Ez őt is átfordította. Közben jobban képbe került az otthonszüléssel kapcsolatban. Néztünk együtt több epizódot a “Hoztam-e világra” sorozatból. (Én kb. az egészet végig néztem…).

De igazából az fordította át, hogy látta, hogy ez nekem mennyire fontos. Most meg már ő sem tudja másképp elképzelni.

Amikor tudtátok már, hogy ezen az úton indultok el, hogyan készültetek rá?

Bármikor mehettünk a bábákkal személyesen beszélgetni. Mi két ilyen alkalmon voltunk. Emellett volt egy kilenc alkalmas online felkészítő is. Minden alkalom más témáról szólt (szülés, szoptatás, posztpartum, hordozás). És volt még egy három alkalmas női kör, amire csak olyan kismamák jöhettek, akik már közel voltak a szülésük időpontjához. Saját születésélményről, fogantatásról és a leendő szülésünkről beszélgettünk. Nagyon sok erőt adtak ezek a megosztó körök.

Volt más felkészítő is, amin részt vettetek?

Jártunk Spinning babiesre, én voltam Kriston gólyatréningen. Jártam jógára hozzád, ami felkészítő is volt egyben. Néztük a „Hoztam e világra” videókat Danival. Később pedig a „Montessori baba” című könyv segített. Az még most is a biblia.

A bábák választásán túl terveztétek, hogy valaki még ott lesz veletek.

Volt egy pont, amikor rájöttem, hogy nem szeretnék senki mást a szülésemnél látni. Eleinte azt gondoltuk, hogy maximum Dani anyukája legyen ott, de végül ő sem. Az én anyukám semmiképp. Ő sem bírná, én sem. De azért azt is megbeszéltük, hogy ha hívom, akkor jön.

A tapasztalat az, hogy ha megjelenik a szülő nő anyukája a vajúdásnál, akkor a kismama inkább válik kislánnyá, mint anyává. Nem szokták javasolni, csak nagyon egyedi esetben. Végül nem is hívtad, de jött.

Egyszer csak megjelent. Tudta, hogy elindult a szülés. Elkezdehetett aggódni és félteni. Azt gondolta, hogy nem fog zavarni, de nem szerettem volna, hogy ott legyen. Dani nehezen mondott volna nemet neki, ezért az egyik bába tette meg helyette. Dani szólt neki, hogy mielőtt kimegy vegyen fel egy pulcsit, nehogy megfázzon a januári hidegben. Mire ő vissza válaszolt: “Oh, ez nem lesz annyi idő…” Kiment, bejött. Ennyi volt.

Viszont Anyukám később elmesélte, hogy milyen megnyugtató volt Gabi jelenléte. Elmondta, hogy biztonságban vagyok, ő pedig megköszönte, hogy segítenek világra hozni a babánkat.

De a hír hallatán Dani Apukája is automatikusan elindult felénk a moziból kijőve. A felesége figyelmeztette, hogy most hazamennek, nem hozzánk.

Ugorjunk vissza picit: hogy indult be a szülésed?

A betöltött 37. hét után azt gondoltam, hogy akkor másnap jöhet is, de Fülöp végül a kiírt napon érkezett. Nagyon vártam, már nagyon terhes volt a vége. Péntek 13-án éjszaka indult el a folyamat összehúzódásokkal. Danit még hagytam aludni, hogy legalább ő ki tudja pihenni magát. Mire reggel felébredt minden elmúlt. Szombat este újra kezdődött, de már gyakrabban és erősebben éreztem az összehúzódásokat. Vasárnap reggelre megint elmúlt. Pedig szombaton még túrázni is elmentünk. Ez volt a második éjszaka, hogy nem aludtam. Türelmetlen lettem. Írtam a bábáknak, hogy mi legyen a következő lépés, mert nagyon erősnek éreztem a fájásokat és nagyon le is fárasztottak. Utólag persze tudom, hogy ezek még semmik nem voltak, az igazi kontrakciókhoz képest.

Fekve fájt, mozgásra elmúlt. Ez gyanús lett a bábáknak: ha helyzetváltoztatásra elmúlik, akkor ez csak jóslófájdalom. Kérték, hogy pihenjek, egyek, vegyek egy forró fürdőt. Gyertyát gyújtottam, zenét hallgattam. Jól esett. Amikor kiszálltam a kádból folyt belőlem valami lé és egy kis véres cucc is. Lefotóztam, elküldtem, hogy talán ez a nyákdugó lehet… De a bábák újra lelassítottak, hogy valószínűleg ez csak a hüvelyembe befolyt víz lehetett, ami fellazított egy kis váladékot. Valami mozgolódás azért mégis történt.

Este 8-9 órára álltak össze a kontrakciók olyan erősre, hogy a bábák is elindultak hozzánk. Amikor megláttak, mosolyogva fogadtam őket. Ebből ők már tudták azt, amit én még nem. Nem mondtak semmit, csak hogy megvizsgálnának, hogy lássák, hogy hogyan áll a méhszáj, hogy ehhez képest tudjanak tanácsot adni. A méhszáj nulla volt, kicsit felpuhult, de teljesen zárt. Elkeseredtem. Ekkor már két éjszaka nem aludtam.

Nálatok maradtak azért?

Igen. Beköltöztek. Láttak, hogy tényleg nagyon fáj, és a hasam is keményedett, csak épp nem vitte előre a folyamatot. Mivel úgy látták, hogy fekve a legerősebb az összehúzódás, ezért arra kértek, hogy feküdjek. 5-7 percenként jöttek az erős, de előre nem vivő fájdalmak. Párszor szívhangot hallgattak. Éjszaka aludni megint nem tudtam, Dani is csak kicsit. Másnap délelőtt 10-11-kor újra megvizsgáltak, de még mindig semmi.

Mivel pózváltásra még mindig enyhültek az összehúzódások, Gabi odaállt elém, megfogta a kezem, és azt mondta, valahol a jóslófájások és a látens szakasz között tarthatok, ez még nem a vajúdás. Összeomlottam. Hogy akkor mi a vajúdás, ha nem ez?! Ő azt hallotta Geréb Ágitól, hogy ilyenkor ezt mondja: “A szülés lefújva.”

Iszonyatosan rossz volt ezt hallani. Utána bejelentették, hogy ők akkor el is mennek. Előtte megcsináltunk egy-két Spinning babies gyakorlatot, hogy lejjebb tudjon ereszkedni Fülöp. Aztán dél körül tényleg hazamentek. Kérték, háton feküdjek, mert az lesz a leghatékonyabb. Próbáltam, de nagyon fájt úgy és már fáradt voltam. Inkább felkeltem. Kajáltunk. Odaültem az ebédlőasztalhoz, és valami átkattant bennem. Megérkeztek azok az összehúzódások, amik már elsodortak. Nem volt helye már semmi másnak. A bábák összesen három órát voltak távol. Amikor hívtuk őket, telefonon meghallgatták a hangom, hogy hogyan viselem. Elindultak vissza.

Belevetettem magam a vajúdásba. Éreztem, hogy ez egészen más. Háromkor már 4,5 cm-re voltam kitágulva. Három óra alatt félútig jutottam. Begyorsult.

Anna érkezett előbb. Onnantól végig velem volt. Kaptam olajat a derekamra. Anna jelenléte fontos volt. Többnyire oldalt fekvésben voltam, az vitte előre a folyamatot. Pihenésképpen álltam csak fel.

Dani is veled volt?

Végig. Egyszer elment lepihenni. Előtte kérte Annát, hogy valamit mégiscsak mondjon, hogy kb. mennyi idő lesz ez még. Erre nehéz mit mondani, de Anna mégiscsak belőtte, hogy valahol három és hat óra között. Húsz percre lepihent Dani. Közben Annával vajúdtam. Ekkor ment el a magzatvíz. Mire felébredt, már előrébb voltunk egy lépéssel.

Lehet, hogy épp az ő távolsága kellet ehhez.

Igen. Most, hogy újra mesélem, én is így gondolom. 1-2 összehúzódás volt, amikor nem volt velem senki, azok hatványozottabban jobban fájtak. Ez már az átmeneti szak volt. A transz-fázis. Elszálltam. Csak annyira emlékszem, hogy egy-egy fontos mondat mennyit segített.

Emlékszel valamelyikre?

Igen. Dani egyszer csak azt mondta, hogy most olyan vagy, mint egy dzsungelharcosnő. Elmosolyodtam. Nagyon jókor jött. Plusz energiát kaptam belőle ahhoz, hogy a görcsökbe ne belehúzzam magam, hanem épp beleengedjem magam. Nehéz volt belemenni, de ez a vajúdás alatt egyre jobban ment. Valahogy ráéreztem közben.

Fél hét körül megjött Gabi is. Azt gondoltam, ha már ő is itt van, akkor ebből baba lesz. Megjöttek a tolófájások, de még volt egy kis méhszáj, amit el kellett simogatni. Azt hiszem, hogy ez volt a legdurvább része a szülésnek. Ráadásul mindezt hátonfekvésben. Élvekínzásként éltem meg, de szükséges volt, és onnan már tudtam is tolni. Az elején nem ment hatékonyan. Nem tudtam a levegőt jó helyre lepréselni.

De akkor előjött egy történet, amit meséltél, hogy a szülésznő odatette a nő gátjára a kezét, hogy hova nyomjon. Vizionáltam, hogy hova tehette, és érintés nélkül is tudtam, hova kell nyomnom.

Stabil voltál guggolásban?

Igen, csak a sarkam nem ért le a földre. Ez Gabi szerint nagyon fontos lett volna, mert így tud a csípő megfelelő irányba nyílni. Anna körülöttem sürgött-forgott. Gabi csak távolról figyelt. A fotelből instruált, hogy tegyem le a sarkam, használjam ki az összehúzódást, és nyomjak a végéig. Dani végül megtartott hátulról, így már leért a sarkam is.

A fájások között felálltunk és ringatóztam. Nagyon szerettem volna tudni, hogy mennyi van még hátra, mert úgy éreztem, nem bírom tovább. Csak kedvesen mosolyogtak, hogy annyira szépen csinálom, hogy biztosan menni fog.

Ekkor volt egy pillanat, amikor megéreztem Fülöp fejét a lábam között. Először nem akartam odanyúlni, de Gabi csak annyit mondott: “Ilyen többet nem lesz, ilyen csak most van…” Na jó, akkor mégis… Benyúltam a lábaim közé, és éreztem Fülöp fejét. Dani sírt. Engem pedig egy új erő szállt meg.

Elképzeltem, hogy ha annyira lent van, hogy elérem, akkor hamarosan meg fog születni. Még volt pár kitolás guggolásban, és kijött a feje.

Persze közben nagyon csípett és égett a gátam környéke. A bábák megerősítettek abban, hogy ez nagyon jó jel, és az érzet még erősödni is fog. Nem bántam, nekem igazából ez az érzés nagyon jó volt.

Talán elvitte a fókuszod a már szinte megszokott fájásokról.

Igen. Végre máshol, máshogy fájt… Jó fájdalom volt. Amikor kibújt Fülöp feje, akkor már megkönnyebbültem. Jött a fordulás.

Amikor kibújt a feje, akkor megállt az idő. Csend volt, és én végig éreztem, ahogy fordul a baba, ahogy azt is, ahogy a szülés közben ereszkedett le, dolgozott bennem. Minden mozdulatát éreztem.

A fordulásnál nem mertem nyomni. Gabi határozottan odajött, és volt egy pici mozdulat, amikor kicsusszant talán, vagy kivették. Nem tudom. Lehet, hogy azt érezte, hogy jobb, ha gyorsan megvan, de ezt nem tudom pontosan. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy mi történt. Talán nem is nekem kellett nyomni, hanem a testem kinyomta magától. Nagyon gyors volt. Négy kézbe érkezett a baba. Azonnal felsírt, de ez a pillanat valahogy nincs meg., Csak az, hogy azonnal rámtették. A bábák olyan gyorsan tették a mellkasomra, mintha minden mikromásodperc számítana. Ahogy rám került, rögtön megnyugodott. Több mint egy méter volt a köldökzsinór.

Bő egy óra lehetett a kitolás. Guggolásban voltam. Dani mögöttem, így Fülöp ölelésben született meg. Amúgy Anna jól lőtte be az időt.

Ha a hatékony fájásoktól nézzük nem is volt olyan hosszú idő. A korábbi előkészületek sokszor nem azonnal fizetődnek ki, csak később jelenik meg az eredménye. De azért nem gondolom, hogy értelmetlen lett volna a megelőző pár nap.

Gabi később mondta is, hogy azt érezte rajtam, mintha ott állnék a szikla szélén és nem tudnék, nem mernék leugrani. Ki kellett engednem a kontrollt a kezeim közül és meghozta az eredményt.

Milyen jó döntés volt, hogy elmentek.

Igen. Még ha csendben, észrevétlenül is voltak jelen, akkor is lehet zavaró a jelenlétük.

Milyen érzések jártak át Fülöp megszületés után?

Csodálatos volt. Meleg. Olyan illata volt, mint egy muffinnak. Megkönnyebbültem. Majd nagyon gyorsan elkezdtem remegni, fájt a gátam. Szóltam, hogy nem vagyok jól. Felfektettek az ágyra. A babával nem tudtam kapcsolódni, mert annyira intenzív testi érzeteim voltak. Azt éreztem, hogy talán a zsinór irritálja a gátam. Hamar elfehéredett köldökzsinór, Dani elvágta. A kérésemre hamar megszültem a méhlepényt is. Összeszorítottam az állkapcsom, és kint is volt.

Megvizsgálták a lepényt. Időnként megnéztek engem is, hogy minden rendben van-e a vérzéssel. Majd elmentek adminisztrálni a szomszéd szobában. Ott maradtunk a babával és Danival hárman. Kaptam csokit. Az nagyon jólesett. Lassan kiment belőlem a remegés. Idilli volt, de a gát fájdalma elvitte a fókuszt. Én kértem, hogy essünk túl a varráson. Féltem tőle, de semmit nem éreztem belőle. Húsz perc lehetett.

A méhlepénnyel együtt az ikertesó is megszületett.

Igen, ráadásul előre helyezkedett a lepény előtt. Saját jogon megszületett. Ez fontos lett a számomra.

Ekkor mutatták meg neked a bábák?

Picit később, amikor a lepényt betették egy edénybe. A fények alatt megvizsgálták, és mielőtt összevarrtak megmutatták a lepényt, hogy milyen szép. Mondták, hogy kijött az ikerbaba és kérdezték, hogy szeretném-e látni. Persze. Rápillantottam.

Én nem emlékeztem erre, de azt mondtam Fülöpnek, hogy “Nézd Fülöp, itt a tesód, és most elbúcsúzunk Tőle.” A gyász feldolgozásának egy fontos mérföldköve volt, hogy együtt tudtunk elbúcsúzni tőle.

Még nem voltam tudatomnál, csak odapillantottam. De Annával beszélgettünk róla később a tanulmánya miatt. Készítettek róla képet, mert korábban nem is láttak még ilyet. Megnéztem a képet. Akkor helyre került az emlékem. Láttam a testrészeit, a mini köldökzsinórját. És tényleg vékony lapszerű lett.

Mi történt utána vele?

Együtt a lepénnyel lefagyasztottuk, és amikor kitavaszodott, akkor lementünk a telekre, és egy almafát ültettünk nekik. Bizonyos kultúrákban a méhlepény is tesóként van említve, így mi a méhlepényünknek is megköszöntük, hogy velünk volt, és segített. Volt az egész folyamatnak egy természetessége.

Hogy teltek az első órák hármasban?

Miután összevarrtak kicsit ültem az ágy szélén, majd lezuhanyoztam. Egyedül nem tudtam volna felállni, a bábák végig segítettek. Fura volt a hasamat úgy látni, hogy üres, de mégis súlyos. Mindeközben Fülöp Danin volt.

Azt mondták a bábák, nem is látszik rajtam, hogy most szültem, de azért én úgy éreztem magam: Nagyon szarul. Húzott le a hasam. Nagyon fájt is a felállásnál. Belül is sérültem, talán ezért is.

A bábák mindent rendben találtak azért?

Igen. Viszont anélkül nem mennek el, hogy ne kerüljön mellre a baba. Egészen elfeledkeztem róla, hogy szoptatni is kell. Oldalt fekvésben próbáltuk meg először. Új volt minden a szoptatás körül. Fura volt, hogy oda kell nyomni a fejecskejét, hogy vákuum legyen. Furcsa érzés volt.

Tudtak ebben is segíteni a bábák?

Igen, de azért volt bizonytalanság bennem még. Már kint voltak a lakásból, amikor utánuk szóltam, hogy valaki jöjjön vissza. “-Meddig hagyjam a cicimen?”

És jött a válasz: 1,5-2 évig?!

Szinte: “Amíg csak lehet.” Így ahogy nyekkent, cicire került. Be is lövellt a tej a második napon. Azért később volt gond. Mellgyulladásom lett. Minden mellre tételnél valamit szorítanom kellett, annyira fájt a mellbimbóm. Nem sebesedett ki, de nagyon fájt. Amikor nagyobb lett az álla, a szája, akkor enyhült csak fájdalom. Addig nem segített semmi. Emiatt nehéz volt a gyermekágyi időszak. Minden szoptatás előtt gyomorgörcsöm volt. Most már a legszebb dolognak tartom, imádom, de akkor nagyon kemény volt. Csak melltartó nélkül tudtam létezni.

Nem voltam erre felkészülve. Két hétig csak feküdtem, annyira fájt a gátam. Nem tudtam ülni. Fekve szoptattam. A hasam is fájt. A wc-re úgy mentem ki, hogy félúton cukor volt kirakva, ha szarul lennék.

Közben pedig azt éreztem, hogy csak adok, csak adok, és ez a gyerek meg csak vesz el. Az első mosolynál jöttem rá, hogy ezt nem hiába csinálom, hogy ő egy lélek és visszamosolyog.

Négy hetesen viszont jól lettem. Annyira, hogy elkezdtem hordozni Fülöpöt, amit nem kellett volna. Ő viszont csak hordozóban tudott aludni. Így vásároltam, sétáltattam két kutyát. Mentem babás jógára is. De közben éreztem, hogy valami nem ok. A szex sem volt ugyanaz. Megvizsgáltam magam, és éreztem, hogy van egy bedomborodás a hüvelybemenetnél, aminek nem kellene ott lennie.

Segítségre szorultam, ez pedig újra eléggé a padlóra küldött lelkileg. Ekkor jöttem rá, hogy a posztpartumnál nem volt segítőm igazán. Lehetett volna, de mégsem hívtam a bábákat. A jógát is lemondtam.

A doki annyit állapított meg, hogy renyhe a hüvely mellső fala. Bejelentkeztem egy medencefenék vizsgálatra Tavasz Piroskához. Három hónapra kaptam időpontot. Megvizsgált, és megállapította, hogy történt egy komoly idegi sérülés, amit eddig a pontig csak az otthoni gátizomtornával tartottam életben. A méhem nem süllyedt meg. A Kegel tornát javasolta a Kriston helyett, és elektrostimulációs eszközzel segítem a mai napig, hogy újra életre kelljen ezen a területen az izom. Gyakorlatilag lebénult ez a rész. A szülés után elszállt ott lent az érzékelésem. Azt gondoltam, hogy normális ez az állapot, de nem.

Ahogy gyakoroltam a gátizom tornát, egyre jobb lett, de sajnos nem az erő jött vissza csak az érzékelés. Nagyon kicsi erőt tudok csak létrehozni. Viszont már tudok hordozni, úgy hogy nincs idegentest érzésem. Egyre jobb minden.

A lényeg, hogy most visszaedzek mindent, amit tudok. A szalagok rendben vannak. A hólyag is csak azért süllyedt meg, mert a gátizom meggyengült. A beidegződést most újra kell tanítani, és működni fog.

Járok hasfal regenerációs tornára, mert nagyon szétnyílt a hasfalam. Most már jobb, de megvan még a hézag.

Ha össze kellene raknod egy csomagot egy hamarosan szülő kismamának, akkor mit tennél bele? Tanács, tárgy, Spotify lista, bármi jöhet bele!

Tennék bele már szült nőket, hogy lehessen őket kérdezgetni. A Spotify lista se rossz ötlet. Mi végül a Te válogatásodat kezdtük el hallgatni, és azt, amit utána az algoritmus kidobott, az épp jó volt. A bábák dicsérték is, de mi nem is hallottuk. Az is fontos, hogy szülés előtt kapcsolódjon ki a kismama. Szívjon magába energiát! Ha tárgyakra gondolok, akkor nekem a nagylabda jól jött és a végén a hastartó is.

A szüléshez pedig olyan embereket kívánok, akikben megbíznak. Semmi más nem kell. Csak a bizalom magadban, a babádban és a körülötted lévő emberekben, a többi megy a maga útján. Ja és még, egy olyan férjet, mint Dani.

Egyetértek.

Tényleg, a szomszédok mit szóltak végül?

Szóltunk nekik előre, de nem hallottak semmit. Pedig nem gondoltam volna, hogy belőlem ilyen erős hangok jönnek majd ki. De tényleg nem hallottak semmit. Boldogok voltak, hogy megvan a baba.

És mi is, mert a bábák is emlékeztettek rá, hogy ha ez egy kórházi szülés lett volna, akkor már előző nap megcsászároznak. Senki sem várt volna eddig. Milyen jó is, hogy ezen az úton indultunk el.

A Nézd Fülöp, itt a tesód, és most elbúcsúzunk Tőle – Eszti meséli el szüléstörténetét bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Nem erre számítottam.

A vajúdásom két éjszaka és egy köztes napig tartott. A korai vajúdásom alatt a határozottabb és egyre gyakoribb jóslófájások kitartóan érkeztek, de csak lassan rendeződtek össze. Nem erre számítottam. Mást meséltek a barátnők. De mint minden dolog a világban, ez is teljesen egyéni.

Egyre inkább körvonalazódtak a kontrakciók.

Azt éreztem, hogy a hasam alul kezd összehúzódni, görcsölni. Pont olyan volt, mint egy menstruációs fájdalom, ami egyre intenzívebbé válik. Ahogy a vajúdás haladt előre pántként szorítva össze, a derék hátsó részére is kihatott. Kicsi, mini fájásoktól indult, és egészen az agyamba hasítóig erősödött fel.

És összerendeződtek.

Elkezdtek hullámokhoz hasonló módon érkezni a rendszertelen alkalmi jósló szorítások, majd egyre rendszeresebbé váltak. A vajúdás aktív szakaszában pedig teljesen összerendeződtek.

A légzés.

A szorításokat, a „fájdalmat” levegőztetési technikával enyhítettem, így sodródtam el mindig a következő összehúzódásig. Belevettem a levegőt orron át a fájdalom területébe. Belelélegeztem, mintha levegővel kinyomnám, vagy megtelíteném a szorítást, mintha ellentelítettem volna. Gondolatban pedig lazítottam a szorítást. Visszatágítottam az összehúzódást és aztán fütyülő szájtartással fújtam ki a levegőt amennyire csak tudtam erővel, de mégis lassan. Mindeközben végig kinyomva tartottam a fájdalomterületet. Ez a fajta levegőztetés segített át a hullámokon, miközben segítette az egész folyamatot is. A fájások között pedig mindez elcsendesült a következő szorításig.

Még otthon. Csak a nyákdugó ment el.

Este volt. Otthon voltunk még. Gyakran jártam wc-re. Felváltva kakiltam és hánytam. Közben a szorítások váltakozó sűrűséggel egyre csak jöttek. Volt, hogy 30 percenként, majd 15, és később 10 percenként. Amikor megláttam a zselészerű nyákdugót távozni, hívtam Zsuzsit, a dúlám.

És jött.

Beszélgetésünk után el is indult hozzám. Azt mesélte később, hogy a folyamatosan visszatérő csuklásom, a nyákdugó és az egyre erősödő fájásaim már elég indok vált számára, hogy elinduljon. Pedig én ekkor még nem éreztem elviselhetetlennek a fájdalmat.

Amikor megérkezett Zsuzsi aktívan tudott segíteni. Míg kezdetben a lábgörcsöt puhította vagy támogatóan figyelve kísérgetett, később nyomást alkalmazott a derekamon a keresztcsont körül, ami kifejezetten könnyített a feszítő érzéseken. Ekkor már a fájdalmak elkezdték átterelni a külvilágra vetett figyelmemet befelé. Ebben nagyban segített, hogy a fájások között tudtam aludni, csend volt és sötét. Mindez otthon, a saját ágyamba.

Elindultunk.

Valamikor éjféltájt szólt Zsuzsi, hogy induljunk be a kórházba.  Ekkor már négy perces fájásaim voltak. Tudtuk, hogy sok idő lehet, mire felvesznek a kórházba. És valóban sok idő is volt. Az akkor már négy percesre sűrűsödő fájásaimból 10 perces fájások lettek. Vissza kellett helyezkednem valahogy a korábbi állapotba.

Fontos, volt, hogy belekerüljek újra a szülési folyamatba. Nagyon könnyű kiesni belőle! A pakolás, a lift, a kocsi, az ügyelet keresése, a második emeletre való fellépcsőzés, a papírok keresése, a neonfény, a keresztkérdések, a CTG, a méhszáj-vizsgálat nem segít az elért eredmény megtartásában. A kórházban az ügyeletesek amúgy kedvesek és határozottak voltak. Harminc percen keresztül vizsgáltak. Mivel az összehúzódások ritkássá váltak, majdnem hazaküldtek. Ragaszkodtam a maradáshoz:

“Én innen haza egyedül már nem megyek!” Megvizsgáltak. 3,5 cm tágulással kaptam egy szobát.

Visszarendeződés.

Amint a következő komolyabb összehúzódás megérkezett, megtaláltam a helyemet. Szerencsére folytatni tudtam a megkezdett vajúdást, és nem állt le a folyamat.

A következő fázisként az előző érzetek rendszeres és intenzív hullámai kiegészültek egy új érzéssel, mintha a hüvelyem izzana vagy görcsölne. Azt éreztem, hogy ez csak a méhnyak tágulása lehet. Hasonlóképp belelevegőztem azért, hogy ne szorítson, hanem táguljon, illetve igyekeztem elképzelni, hogy folyamatosan nyílik, mint egy trombitavirág. Persze a levegőzések nem mindig sikerültek. Előfordult, hogy a görcsök intenzitása a hangommal fejeződtek ki.

Külvilág. Belvilág.

A külvilágból sokat nem tapasztaltam. Hallottam a saját hangomat és éreztem, ahogy Zsuzsi mindig alkalmaz valami nyomást vagy masszázs félét, ami nagyon jól esett.

Egyre jobban fájt a folyamat, és én egyre hangosabb voltam. De mindvégig arra figyeltem, hogy elengedjem magam, és közben mégis élesen összpontosítsak.

Érdekes élmény volt, mintha feléledt volna bennem egy másik én, a belső.

Úgy hallottam, segíti a tágulást, ha balra és jobbra fekve fordulgatok, vagy ha négykézláb helyzetet választom. Fontos volt, hogy ne maradjak hosszan egy vajúdó pózban, de nem is mozogtam szét magam. Csak olyan pózt próbáltam ki, amiben biztos voltam. Csínján kellett bánnom az erőmmel. A pózokat előre a szülés felkészítőn próbálgattam. Kb. tudtam, hogy melyikben érzem jól magam.

Az egyetlen út.

A vajúdás hullámai, mint valami nálam hatalmasabb erő zakatoltak végig a testemen, és megéreztem, hogy megfékezni ezt biztos nem tudom. Ekkor tisztán éreztem, hogy eszköze vagyok a történésnek és csak alázattal segíthetem a folyamatot, mert ez az egyetlen út. Mindig figyeltem, hogy mit követel a következő hullám. És a kontrakciók között mély hibernációs éber alvásban pihentem, Így gyűjtöttem az erőt a következő hullámig.

Kértem Zsuzsit, hogy szóljon, ha van valami, mert én csak befelé tudtam figyelni. Amikor azt felelte jó, nagyon megkönnyítette a külvilág elengedést. Így már biztonságérzettel merülhettem el önmagamban.

Kicsit nevetgéltünk.

Egyszer csak szólt is, hogy ha úgy érzem, hogy fel tudok állni, akkor álljak fel és próbáljunk ki egy ágymelletti könyöklős pózt. Ittam, elmentem pisilni és állva maradtam. Kicsit nevetgéltünk, hogy mekkora meló az ágyról leszállni.

A pózváltás újabb hullámokat szakított ki belőlem. Kettőt-harmat bírtam így állva, de ezekhez már kiabáltam is. Visszafeküdtem az ágyra és úgy folytattam az alázatot. Hajnal négy lehetett, amikor bejött a szülésznő és kedvesen kijelentette, hogy ezek már jó hangok, lassan itt van már a véghajrá!

Mert az úgy jó.

Emlékszem, hogy csodálkoztam, hogy ezek szerint hosszú órákon át már nem lehet eszméletlen fájdalmam. Óriási megkönnyebbülést éreztem. Tudtam, hogy ha ez már a vége, akkor folytatom, amit eddig, mert az úgy jó. A szülésznő bíztatott hogy jól haladok. Kitágultam 9-10 cm-re és hamarosan a toló szakasz jött. Kicsit feljebb ülve folytattam a vajúdást.

Pihenő. 

Egyszer csak valóban elérkezett egy nyugalmas szakasz, amiről korábban már hallottam. Felismertem, hogy ez a kitolás előtti pihenő.  Ekkorra már bent volt a doktor, a szülésznő, az asszisztense és mellettem, Zsuzsi, aki folyamatosan tartotta a bíztatásom és itatott vagy, ha igazgatni kellett valamit akkor segített. Így vártuk ki a pár perces pihenőt. Türelmesen, csendben.

Kitolási antré.

A kitolási szakasz csendes teátrális antréját követte a has felett, mellkas-gyomor alatti izom összehúzódása, ami erős kakilás érzettel egészült ki, és egyre csak erősödött. Nagy volt a váltás az eddigi vajúdási szakaszhoz képest.

Itt nem csak átment rajtam a természet ereje, de nekem is bele kellett adjak mindent az erőmből.

Olyan érzés volt, mintha egy tízszeres székrekedést kellene kinyomni. Először ezt az összehúzódást is a gyomornál éreztem. Először gyengébben aztán erősebben konkrétabban. A természet iránymutatása a hüvelyi tágulás, a méh felső szakasz összehúzódása.

Lehetett volna.

Oxitocint kaptam, ami nem igazán csöpögött le. Szerintem el sem jutott hozzám. De mégis most azt érzem, hogy a kitolási szakasz lehetett volna természetesebb. De abban a helyzetben ez úgy volt a legjobb. Az orvos odahajolt hozzám és a szemembe nézve mondta mindig, amit szeretett volna tenni: ”hogy sokat segítene, ha most ez meg az lenne… és lehet-e…?”

Magzatvíz.

A szülésznő megtartotta a kezével a burkot és kérte, hogy nyomjak rá. Elpattant a burok. Kifolyt a magzatvíz, amibe korábban Doma belekakilt. Így a szülésznő elkezdett igyekezni, hogy Domát mihamarabb kisegítse. Éreztem, hogy tágítja a gátamat, olajozott és irányított kitolást diktált.

Fogytán az erő.

Mivel már fél napja mindent kihánytam, éhes voltam és folyamatosan hidegrázásom volt. A szülésznő azt mondta, hogy jobb lenne inkább, ha öt nyomásból lenne meg, mint 15-ből. Érezte, hogy fogytán az erőm és attól tartott, hogy “megpihen” a folyamat. Éreztem, hogy támogatólag döntenek és kedvesen. Az orvos odahajolt és megkérdezte, hogy tarthatja-e a hasamnál a gyereket, hogy ne csússzon mindig ugyanoda vissza, és én mondtam, hogy igen, csak ne nyomja! Nem nyomta.

Vágtak.

Vágták a gátat. Kifáradtam addigra és jólesett, hogy segítenek. Diktálta a szülésznő, hogy hova nyomjak, mert amúgy nem találtam az irányt. Tágította a gátamat kézzel. Kicsit mintha húzta volna a segglyukam felé és azt mondta, hogy odatoljam a gyereket, ahol tartja az ujjait. A kitolás nehéz rész volt számomra, mert nem találtam pontosan a tolás irányát és erejét. Javasolták a pózváltást, de nem éreztem erőt vagy akaratot hozzá.

Nyomtam.

Fekve nyomtam. Pedig tudom, hogy sokkal jobb váltani és négy-kézláb helyzetben vagy guggoló pózban kitolni, hogy a gravitáció segíthessen. Ráadásul a farokcsont sem adott volna plusz akadályt. De nem ment már a váltás. Nyomtam.

Doma makulátlanul tisztán a következő összehúzódáskor egyszer csak kibuggyant. Tulajdonképpen csak a fejét kellett kinyomni, a többi tényleg egyszerűen csak kibuggyant. Ráhelyezték a hasamra. Feledhetetlen puha és természetes érzés volt.

Megtartás.  

Mindenmentesen szültem. A kitolásig beavatkozásmentesen is. De a beavatkozásokat sem éreztem rossznak, mert minden erőmmel vágytam már a fiamat látni. A szülésben minden természetes és egyértelmű, de kell valaki, aki ott van és segít. Nekem Zsuzsi volt az. Ő itatott, kapcsolt zenét, nevettetett. Jó volt, hogy volt, aki kívülről segített, bíztatott, támogatott, fogta a kezem, és tette mindezt beavatkozás nélkül. A masszírozás is fontos volt, bár nem is masszázs volt az, inkább nyomás, megtartás. A legjobb helyzet talán az, ha a szülésnél ott lehet a dúla és az Apuka is.

Tanács.

Nagyon fontosnak tartom, hogy amikor tudsz, a fájások között ne aludj, de pihenj. Azaz kapcsolj ki, lazíts, gyűjtsd az erőt a következőig! Mindenképpen befelé figyelj! Ha a gyermeked születését a fájdalomforrásnak éled meg, akkor azon technikákkal túllendülhetsz. Maradj fókuszálva a folyamatodban, úgy segíted legjobban a születés sikerét.

Praktikus.

Ha szeretnél bármilyen extra kívánságot, akkor azt külön írd le a kórház számára és add le a szülés előtt. Ilyen lehet többek között, ha szeretnéd hazavinni a méhlepényt, ha nem szeretnéd, hogy lemossák a babádat, vagy nem szeretnél BCG oltást kérni.

Köszönet.

Hálásan köszönöm Mindenkinek a hozzáadott energiát, a sok segítséget, ami oda vezetett, hogy így sikerüljön Doma születése!

A természet erejét segíthettem.

Úgy éreztem – közben és utólag szemlélve is -, hogy résztvevője voltam a természet rendjének. Egy olyan eseménynek, ami mindenképp megtörténik. Semmi más dolgom nem volt, mint kísérni és elősegíteni ezt.

Eképpen a fájdalmat összehúzódásnak, szorításnak éltem meg, és a szülésre, eleve ezt a gondolati hozzáállást igyekeztem vinni magammal. Felfogtam a szülésem közben, és éreztem is, hogy minden mini történésnek, tágulásnak, szorításnak, érzetnek meg kell történnie ahhoz, hogy a babám megszülessen.

Doma – 3100g/48cm

2,5 nap otthon vajúdás,

3,5 cm tágulással 5 perces fájásokkal kórházba menet,

majd 3,5 óra János Kórházi szüléssel megérkezett.

A “neheze” még most jön!!

A A természet erejét segíthettem – Fanni szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.