Elmeséled, hogy kezdődött?

Nagyon szerettünk volna gyereket Ambrussal. 

Nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan össze fog jönni. Azt hittük, hogy fél év-év kell, mire megfogan egy baba, nekünk az első alkalommal sikerült. Gyakorlatilag megbeszéltük és puff, ott is volt Alina.

Egyedül csináltam meg a tesztet, majd nagyon vártam haza Ambrust, hogy végre elmondhassam neki. Nagyon örült és nagyon sokkolta is a hír. “Akkor most mit csináljunk?!” – kérdezte. “Szerintem üljünk le a kanapéra.” – mondtam. Ennyit tudtunk vele kezdeni, és csak ültünk, néztünk egymásra, hogy most mi lesz… 

Amilyen gyorsan jött, olyan könnyű is volt a várandósság?

Nagyon féltem a terhességtől és a szüléstől is. Ráadásul fájdalmas is volt a terhességem. Két gerincsérvem is van a lumbális és a nyaki szakaszon is. A lenti nagyon fájt, ezért nagyon vártam, hogy kettőbe legyünk már, és ne kelljen a pocakomban cipelni őt. Nem tudtam járni, nem tudtam ülni, nem tudtam feküdni. Nagyon szenvedtem fizikailag.  

 Ez nehéz időszak lehetett. Hogyan tudtál egyáltalán így készülni a szülésre? Akkor még nem volt ennyi elérhető online felkészítő.

Az Uzsokiban szültem, mivel ott volt a nőgyógyászom, így odamentem el a szülés felkészítőre is. Rettenetesen félelmetesnek találtam a műtőt. Csak néztem a többi kismamát és kísérőt, hogy ők mit szólnak ehhez. Én nagyon féltem ott. Nem nyugtatott meg a nagy lámpa, a vizsgálószék, a műszerek. Hiába mondták, hogy szuper a vajúdószoba van, már a szótól is feszült lettem. Ráadásul elég hamar kiderült, hogy a méhszájamon feküdt a placenta, és ha ott is marad, akkor ez a szülés biztosan császár lesz. Fontos volt látnom a szülőszobát, de tudtam, hogy rám nem az vár, mint az átlag kismamákra. 

Így én a mai napig nem tudom, hogy milyen szülni. Ha valamelyik ismerősöm elmeséli részletesen a szülését, én csak sasolok, mint egy húszéves és figyelek, mert az egészről fogalmam sincs.

Gyakorlatilag átaludtam az egész szülésemet, előtte pedig a kortizol szintem az egekben volt. Nagyon féltem.

A könyvek sem nyugtattak meg? 

Sokat olvastam nagyon. Bruno Bettelheim-et biztosan olvastam. Vekerdyt. Ranschburg Jenőt. Mindig mindent elolvasok. Ezekből készítettem az „A”,  „B”, „C” terveket. De nem nyugodtam meg semmitől. A gátmetszéstől, az érzéstelenítéstől, az ordítástól is féltem.

A környezetedből valaki nem tudott volna segíteni abban, hogy könnyebb szívvel állj a szüléshez? Orvos, szülésznő, dúla?

Csupán a nőgyógyászom volt a segítség, mondván úgyis császár lesz. Ma már tudom, hogy jó lett volna ebben a helyzetben valaki, aki segíteni tud, aki mellettem van. De talán amúgy sem tudott volna sokat támogatni, hiszen 5 perc telt el a rajttól, majd elaltattak. Addig pedig mindent megcsináltak, amit kellett. 

De, ha ébren van valaki egy császármetszés közben, akkor mindenképp jó, ha van ott valaki, aki megsimogatja az arcát és megnyugtatja.

Én hálás voltam azért, hogy elaltattak és nem kell, hogy átéljem, ahogy rángatják a hasat a műtét közben. Mély kóma jött. Fogalmam sincs mi történt. 

Ugorjunk vissza picit az időben! Hogy indult be a szülés?

Veszélyeztetett terhes voltam. A doki már korábban mondta, hogy be kellene feküdnöm a kórházba, én pedig rettegtem a kórházaktól. Megviselnek lelkileg. Kiskoromban nagyon sokat voltam kórházban a fülem miatt. (Erről csak felnőtt koromban értesültem régi papírokat rendezve…). Megkértem a dokit, hogy a legutolsó pillanatban feküdhessek be. Pihentem otthon, nem is tudtam mást tenni, mert sokszor keményedett a hasam. Így csak a betöltött 38. hét környékén kellett (volna) befeküdnöm. A tervek szerint a 39. héten lett volna a császár. A tervek szerint… 

Mi jött közbe? (Milyen jó, hogy volt „A”, „B”, „C” terved.)

37 hetes és 5 napos voltam, amikor hajnalban elkezdtem vérezni. Felébresztettem Ambrust. Ő nagyon megijedt, én viszonylag nyugodt voltam. Betettem egy betétet, és hívtuk a kórházat, összepakoltunk, és bementünk. 

Mi fogadott a kórházban?

Elmondtam, hogy vérzek, hogy hány hetes vagyok. 

Azzal kezdték, hogy egy íróasztal mellett a vizsgálóba, toljam le a bugyim, mutassam meg mennyire vérzek. Csak pislogtam: “Ez most komoly?! Itt?!” Rettenetesen megalázó volt az egész.

Nem lehetett volna csak két mondatot mellé tenni, hogy ne legyen ennyire rossz érzés?! Letoltam a bugyim, nézegették. 

Kaptam tüdőérlelőt, amitől rosszul lettem. Homályos lett a látásom, szédültem. Monitorra tettek. Nézték Alina szívverést. Kis idővel később abbamaradt a vérzés. Kérték, hogy maradjak nyugodt, mert minden órára, amit bent tölt Alina szükségünk van. Egyáltalán nem voltam nyugodt. Sírtam, hogy hetekig kórházban leszek. Ambrus elment dolgozni, én pedig ott maradtam. 1-re időpontom volt az aneszteziológushoz az épületen belül. Így addig megpróbáltam elaludni a két ágyas szobában egy kedves szobatárs mellett. 

Pár óra múlva éreztem, mintha kibugyogna belőlem valami. Odanyúltam a kezemmel és ömlött belőlem a vér. Nagyon.

Megpróbáltam elmenni a mosdóig. Mindent összevéreztem, olyan voltam, mint egy csap, amiből folyik a víz. A szobatársam hívta az ügyeletest. Bejött, rám nézett és elment. Hívott egy orvost. Az orvos kedvesen csak annyit kérdezett mikor már a wc-n ültem nyitott lábakkal, hogy maga most pisil vagy nem? Sajnos nem. 

“Jó, akkor most 37 hetesen 5 naposan megszüljük ezt a gyereket.” Hordágy.

Iszonyatos görcseim voltak. Nagyon fájt a hasam. Felfektettek a hordágyra. Rettegtem. A folyosón tolva az ágyon próbáltak levetkőztetni. Elkezdték rángatni a fejem, mert a melltartóm kapcsa beakadt a felsőmbe és a hajamba. Rám szóltak, hogy ne ficánkoljak, pedig csak valaki rángatta a fejemet. Tiszta kabaré…  

Azután háton fekve megitattak velem egy pici pohárkából valamit. Mai napig nem tudom, mi volt. Nehezen, de bekötötték a katétert, közben ömlött a vér. Hallottam, hogy aggódnak, közben mindenem fájt. 

Ambrus erről mit sem tudott gondolom?

A műtő felé tolva kérdezték, hogy beszéltem-e a férjemmel. Nyilván nem. Így rátették a mellkasomra a telefonom, hogy hívjam fel. Csak ennyit mondtam: “Ömlik belőlem a vér, most tolnak be a műtőbe.” Majd kikapták a kezemből a telefont és kikapcsolták. Betoltak a műtőbe. A kérdésre, hogy hány kiló vagyok hirtelen felelni sem tudtam. A terhesség előtti súlyom jutott eszembe. Nagyon fájt mindenem. 

El tudták, még akkor mondani neked, hogy milyen lehetséges verziók várnak Rád?

Szóltak, hogy lehet, hogy vérátömlesztést kell kapnom és az sem kizárt, hogy a méhemet ki kell venni. Majd elaltattak. Nem bántam. Azt éreztem, hogy már nem bírom tovább a fájdalmat, és azt a pánikot, ami a műtőben volt. Féltem. 

Milyen volt az ébredés?

Rémülten pislogtam, hogy mi történhetett. Megnyugtattak, hogy Alina egy nagyon cuki egészséges kislány, és a méhem is megmaradt. Megnyugodtam. Kikapcsoltam és elkezdtem bőgni. Így toltak ki a műtőből. Szegény Ambrus csak annyit látott, hogy jön egy gondterhelt műtős srác és a zokogó felesége. A legrosszabbat képzelte el nyilván. Megnyugtattam. Megnyugodott ő is. Így toltak át a szobába. 

Hogy érezted magad utána?

Mindenki azt mondta, hogy az első fotóinkon Alinával milyen kipihent vagyok. Persze, mivel előtte aludtam. Nekem ennyi volt a szülés. Nem tudok róla semmit. Csak azt, hogy az emberek pánik helyzetben hogyan viselkednek. És, hogy cuki heget csináltak, picit. De utána az is fájt. 

A császármetszés hege összenő. Ezzel foglalkozni kell. Fontos, hogy mindenki foglalkozzon a saját hegével! Masszírozza! Hengereztesse! Tornáztassa, hogy ne nőjenek össze a hegek!

Szóval Alina első pillanatairól lemaradtál? Tudod, hogy mi történt vele, amíg Téged műtöttek?

Szerettem volna, hogy csupa maszatosan a mellkasomra rakják. Esélyem sem volt rá nyilván. Inkább struccpolitikát folytattam, hogy ezzel ne kelljen mit kezdeni. Inkább ment be a szőnyeg alá. 

Milyenek voltak ezek az első pillanatok együtt?

Nagyon jó volt. Ambrus látta először Alinát. Hozta a karjában és odatette a mellkasomra. Felkúszott a mellemig és elkezdett szopizni. Sírtam. Ambrus is. Van egy felvételünk is róla. Nagyon jó látni újra és újra a családi egyesülést.  

Császár után sokszor lassabban indul be a tej. Nálad ez hogyan alakult?

Én már a kórházban szoptattam. Végre volt valami, ami működött nálam is. Irigykedtek is a szobatársak. 

Amúgy is jó volt a hangulat. Sokat nevettünk, azaz inkább hörögtünk, mert mindenki császáros volt és mindannyiunknak nagyon fájt a hasa a nevetéstől. 

Szóval Alina nem csak mellre került, hanem ténylegesen táplálkozott. 

Akkor nem is volt szükség számotokra szoptatási tanácsadásra?

De igen. Egyszer nagyon bekeményedett a mellem. Átmentem a csecsemős osztályra segítséget kérni. Megfogták a mellem, és mintha egy gyurma lenne elkezdték szétmasszírozni. Hátrálni sem tudtam, pedig szerettem volna. Nagyon fájt. Megmutatta a csecsemős nővér, hogyan kell masszírozni, és mondta, hogy mint csináljak, de közben pontosan tudtam, hogy én ezt nem fogom csinálni. A szoptatási tanácsadás hagyott némi kívánalmat maga után… Bár Szőnyi Judit sokat segített hozzáállásával, tanácsaival. Támogatta, hogy ezt a fajta masszírozást ne alkalmazzam, és mutatott jobb módszereket. 

Volt rá szükség később?

Igen, otthon. Mindent csináltam a mellemmel, azt is, amit ajánlanak és azt is, amit nem. Egy órát álltam a zuhany alatt, hogy fellazuljon a mellem. Olyan is volt, hogy Alina nem tudta kiszívni és Ambrus segített. Ilyen tanács nem hangzott el, de megtettük. Bevállaltuk és nagyon hálás vagyok érte. (Amúgy is meg akarta Ambrus kóstolni az anyatejet.). Sokat nevettünk a helyzet miatt, de a vége az lett, hogy segített rajtam. 

Három hónapig tartott, amíg szoptatni tudtam. Elkezdtem menstruálni. Alina többet nem fogadta el a mellemet. Sok tanács érkezett, de egyik sem vált be. 

A tápszert könnyen elfogadta?

Kellett egy kis idő, amíg megtanult cumisüvegből szívni, de három hónaposan 160 ml-t egyszer csak megevett. Akkor már nagyon éhes lehetett.

Az rengeteg. 

Soha többet nem is evett ennyit. Utána csak aludt. 

Én meg teljesen kiborultam, hogy éheztettem a gyerekem idáig. Hogy másokra hallgattam, mert nyilván más jobban tudja… De vannak dolgok, amiket végzettség nélkül is lehet tudni, érezni, látni. Első gyermeknél is.

Kanyarodjunk vissza a szüléshez! Mi tette volna könnyebbé számodra Alina születését? 

Nekem előtte nem mondtak semmit a császárról. Persze olvastam róla, de megnyugtatóbb lett volna, ha az orvos, vagy egy hozzáértő el tudta volna mondani, hogy mire számítsak. Hogy mit csinálnak? Mit vágnak szét? Milyen érzés? 

Nincs kultúrája annak, hogy az emberek beszéljenek ezekről a dolgokról. Mintha mindenki szégyenlené, vagy mintha nem lehetne ezeket kimondani valami miatt.

Bármi szövődménye lett ennek a folyamatnak?

Sokat szenvedtem utána endometriózissal, nagyon erős lett a mestruációm. Az élettel összeegyeztethetetlen volt gyakorlatilag. Nem tudtam 15 percnél több időre kimenni a lakásból, annyira véreztem. A spirált nem vállaltam. A fogamzásgátlótól trombózis gyanúval kerültem kórházba, így az sem volt megoldás. 

Tavaly nyáron kivették a méhemet. Nem bántam meg. Az a rossz csupán, hogy csak egy gyerekünk van. De felhőtlen így is az életem. Nem érzem magam az eltávolítástól kevesebbnek. Sőt teljes értékű életet tudok élni így.

Ezek szerint a műtét előtt terveztetek tesót Alina mellé?

Igen. Először annyira féltem, hogy nem mertem vállalni, és amikor az idő árnyalta a történéseket, akkor pedig már nem jött össze. Kezdődtek a kivizsgálások, így derült ki, hogy ebből a méhből már nem lehet gyerek.  

Így, hogy túl vagy ezen a császáros tapasztaláson, hogy állsz hozzá? Milyen érzéseket kelt benned a császár ténye, tapasztalása?

Sok nő választja a császárt, hogy “csak” a hasát vágják fel, hogy neki ne kelljen semmit sem csinálnia. Fontosabb számukra a szexuális életük, mint a szülés. Ez fura. De ha valakinek ezt az utat kell járni, akkor is tudja, hogy ez is szülés, még akkor is, ha aktívan nem vesz részt benne az Anya. 

Nem lehet elvitatni azt, hogy a császáros szülés is egy szülési folyamat. Egy olyan folyamat amikor, a gyermeked világrahozatalában nem veszel részt aktívan fizikailag, de azért mindenképp részt veszel benne.

Ha nem lett volna császár, Alina nem élte volna túl ezt a terhességet. Lehet, hogy én sem. Jó dolog a császár, ha ésszel használják, akkor ezért hálásak lehetünk. De nem könnyű belőle felépülni, sok idő kell hozzá. Ez talán független is a szülés formájától. 

Azt kellene elfogadni, hogy a szülés után megváltozik a nők teste, és ezzel együtt még nagyon sok minden. A gyermekágyas időszak a regenerálódásról szól. Akkor is, ha császárról, vagy ha természetes szülésről is van szó.

Az én történetemből nem lehet erőt meríteni. 

A legnagyobb tanulság bárhogy is szülsz, hogy legyen melletted valaki, aki melletted áll. Aki tisztában van mindennel, akivel egy bensőséges kapcsolatba tudtok kerülni ebben az életszakaszban. Aki fókuszt ad.

Békésebb lett volna így a szülés. A legjobb az lenne, ha egy ilyen segítő alanyi jogon járna minden kismama számára. Hogy mindenki kaphasson valakit, aki végig kíséri a terhességen és a szülés útján. 

A „Az én történetemből nem lehet erőt meríteni.” – Eszter szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.