Elmeséled, hogy születtél Te?

Anya nem úgy mesél róla, mint akinek jó élmény lett volna. Kórházban, elsőszülöttként jöttem világra. Anyukám szereti mondogatni, hogy milyen hosszú vajúdása volt, de alapvetően minden rendben ment, mégis nehéz volt számára.

A homlokomon van egy lilás csík (tűzfolt), ezzel születtem, hogy mi okozhatta, és hogy volt-e a szülésnek hozzá köze, az rejtély, mert nem használtak vákuumot, sem fogót.

De hosszú vajúdás volt, ami az egész  családunkra jellemző, ezt szeretik is mondogatni az anyák.

Így én is arra számítottam, hogy úgyis hosszú vajúdásom lesz. Ennek amúgy is nagyobb volt a valószínűsége.

Volt olyan szüléstörténet, ami meghatározó volt számodra a szülésed előtt?

Az egyik legjobb barátnőm egy évvel korábban szült nálam. Császár lett a vége. Abban az időben én már nagyon érdeklődtem a szüléstörténetek iránt. Elmesélte, hogy történt, számára nagy csalódás volt.

Talán ezért is volt bennem az, hogy nagyon szeretném elkerülni a császárt. Sőt, alapvetően a kórházakat is szerettem volna elkerülni. Az unokatestvérem mindkét gyerekét otthon szülte, amit nagy inspiráció volt végig követni.

Térjünk vissza hozzátok! Könnyen érkezett Fülöp közétek?

Volt két vetélésem. Mindkétszer gyorsan teherbe estem. És mindkétszer a nyolcadik héten halt el a magzat, pedig előtte már volt szívhang, ún. “missed abortion”. Az orvosom ajánlotta fel, hogy megvárhatom, amíg magától befejeződik a folyamat, így nem kellett megműteni. A vizsgálat után kb. két héttel erős menstruációs görcsök és nagyon light-os szülés közötti érzetek jelentkeztek, nem túl erős vérzés kíséretében.

A spontán vetélés folyamata pedig rámutatott, hogy a testem tud jól is működni. Nekem ez nagy segítség volt, de a második vetélés így is nagyon megviselt.

Vártatok valamennyit a vetélések között?

Csak a második után. Éreztem, hogy szükségem van arra, hogy leérjen a két vetélés gyásza.

A második vetélés után kivizsgáltattuk magunkat az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban. Immunológiai eltérést találtak nálam, ami miatt gyógyszeres kezelést javasoltak. Gyógyszert, és lipid infúziót. Pár hónapba beletelt, amíg ezzel megbarátkoztam. Nehezen hittem el, hogy emiatt az eltérés miatt vetéltem el. Mivel nem bírtam volna elviselni egy harmadik próbálkozást, ami szintén vetéléssel végződhet, így bevállaltam a gyógyszeres kezelést. Előtte át kellett gondolnom, mivel az egyik gyógyszernek – ugyan kicsi eséllyel -, de a lehetséges mellékhatása a vakság volt. A lipid infúzióért pedig két hetente három órát kellett bent tölteni az intézményben, egészen addig, amíg teherbe nem esik valaki. Nagy elköteleződést igényelt, de sokat nem kellett mennem, mivel legnagyobb meglepetésemre Fülöp elsőre összejött.

Milyen volt a kismamaságod?

Jó. Tök jól voltam. Az első trimeszterben klasszikus tüneteim voltak: émelygés, fáradtság, de viselhető volt. Inkább lelkileg volt nehéz. A korábbi vetélések miatt  nagyon stresszes volt ez az időszak. Számítottam rá, hogy így lesz. Féltem attól, hogy újra megtörténhet a vetélés. Ez az erős szorongás az első trimeszter végéig meg is maradt. A korábbi két kis magzatot, nagyon hamar elneveztük, a harmadiknál nem adtunk nevet. Tartottam egyfajta távolságot tőle, de a 12. hetet elhagyva egyre inkább oldódott bennem a félelem. Időnként voltak rossz gondolataim: mi van, ha csak úgy elfolyik a magzatvizem, vagy mi lesz, ha koraszülött lesz.

Korábban nem voltál ilyen szorongó típus?

Nem, épp az ellenkezője voltam. Szerettem ezeket a dolgokat elbagatellizálni, vagy tudomást sem venni róluk, de a vetélések után ez átfordult a másik oldalra. Az otthonszülés kapcsán is lett bennem egy bizonytalanság,azzal kapcsolatban, hogy ha nagy baj történik, akkor csak később kaphatok orvosi segítséget, miközben tudtam, hogy ez áll közel hozzám. Nehéz volt ezeket az érzéseket a helyére rakni, de a szüléskor már nem jöttek elő.

Hogyan készültél a szülésre?

Jógával. Kétféle jógára is jártam. Hozzád, és egy hóbortos, spirituálisabb szemléletű lányhoz is. Kedvességnek fogam fel a varázslásokat a részéről, jóleső volt a maga módján. Nem volt kérdés, hogy ha valami testérzeted van, akkor az a Hold állásával függ össze.

De kellett mellé az is, hogy többet mozogjak, és a jóga része professzionálisabb legyen. Gátizom tornáztam itthon. Csináltam a Spinning Babys-t. Voltunk két szülésfelkészítőn. Geréb Ági online felkészítője volt az egyik.

Hogy tetszett?

Jó volt, mert megerősítette bennem, az otthonszüléssel kapcsolatos érzéseimet, miközben volt, hogy azt éreztem, hogy nekem ez túlzás. Néha úgy éreztem, hogy azt a beállítódást is erősíti bennem, hogy a kórház rossz és veszélyes hely. Ez a hozzáállás olykor hiteltelenné is tudta tenni a felkészítőt számomra.

A másik szülésfelkészítő a Budai Perinatális Központban volt, amelyik intézményt végül választottuk a szüléshez. Ha ott szül valaki, akkor előírás, hogy ezen részt vegyen. Az a felkészítő azért volt szimpatikus, mert nem démonizálták a kórházi ellátást.

Persze szeretem azt gondolni, hogy én egy természetes nő vagyok, aki lazán veszi a dolgokat, de pl. amikor a második trimeszterben bizonytalan voltam benne, hogy a magzatvíz folyt-e el vagy valami más, akkor az volt a megnyugtató, hogy egy orvos megvizsgált – tudván közben azt is, hogy ez fertőzésveszélyt okozhat -, mégis kimondta, hogy nincs megrepedve a burok. Szükségem volt arra, hogy orvosi módszerekkel legyen végig járva ez az ügy. Így nyugodtam meg igazán.

A BPK választása ilyen szempontból talán középút lehet.

Igen. Megnyugtató volt, hogy nem csak bábák, de szülész-nőgyógyász is dolgozik ott, és kíséri a terhességet. Mi a második trimeszterbe döntöttünk úgy, hogy átmegyünk.. Korábban egy magán intézménybe jártam, ahhoz az orvoshoz, akinél én születtem. Kedves, alapos orvos, de tipikus klinikai szemléletű. Ráadásul a kórház statisztikája sem jó.

Volt még más, ami támogatta a szülésre való hangolódást?

Könyveket olvastam. Illetve az Ablak a világra szülőkártyáit. Nekem nagyon bejöttek. Kompakt módon adta az információt. Illetve az utolsó trimeszterben elkezdtem járni egy éneklős órára a Marczibányi térre, a Babára hangolódóra. Az elején énekeltünk, ringatókat tanultunk. A második rész pedig egy csoportos baba-mama kapcsolatanalízis volt.

Ez különösen fontos volt számunkra, mivel az első trimeszterben még féltem kapcsolódni Fülöphöz, de a végére már nagyon nagy igényem lett rá. Annyira, hogy egyéniben is voltam pár alkalommal baba-mama analízisen. Jó belső munka volt, és jó volt lezárásnak is, búcsúzni ettől a fázistól.

Sokat segített abban is, hogy könnyebben elviseljem az utolsó hetekben a várakozást a szülés beindulásáig.

Hogy indult be a szülésed?

Voltak jóslófájásaim, de talán nem a klasszikus fajták. Mert volt, hogy egész nap éreztem folyamatosan megállás nélkül, mintha menstruálnék. A 39. héten már voltak éjszakák, amikor mintha beindult volna valami rendszerezettebb méhtevékenység.. Ahhoz tudtam hasonlítani a testem, mint egy motoros fűnyíró, amit be kell rántani. Indult, indult, de még nem kelt önálló életre. Végül a 40. héten érkezett Fülöp.

Hajnali 3-kor kezdődtek a fájások, majd rendszeressé váltak. Az éjszakát sikerült alvással tölteni, sőt még délelőtt is tudtam kicsit aludni. Kb. 5 perces fájásokkal indultunk el a BPK-ba délután 5-6 óra körül.

Hogy telt az idő otthon?

Jól, nyugisan. Tudtuk Gergővel, hogy pihenni kell, és türelmesnek lenni. Néztük, hogy hány percesek a fájások, ebédeltünk, beszélgettünk. Közben Gergő el is ment futni még egyet.

Közben mennyire élted meg erősnek az összehúzódásokat?

Amikor 5 percesek lettek az már eléggé fájt. Ha nem is ordítottam, de hangokat adtam ki. A hang útján engedtem ki a fájdalmat. Akkor az lett a nehéz benne, hogy két fájás között már nem volt olyan sok pihenő. Amikor felhívtuk a BPK-t, akkor már nehezen tudtam elképzelni, hogy ezt az autóutat, hogyan fogom végigcsinálni. Ráadásul igényem lett arra, hogy valaki olyan nézzen rám, aki látott már szülést. Szerettem volna elhelyezni ezt az egész folyamatot valahova, és hallani, hogy minden rendben. A bábák korainak tartották az érkezésem, de mi már szerettünk volna ottmaradni. Korábban a hangadásaimmal  azt a benyomást kelthettem a telefonban, hogy jobban fáj, mint ahol tart ez a dolog. Azt hitték, erősebb fájásaim voltak akkor már.

Ráhallgattak Fülöp szívére és megvizsgáltak: kb. 4 cm-re lehettem kitágulva akkor. Választhattunk egy szobát. Időnként bejöttek hozzánk, javasoltak pózokat, de sokszor magunk voltunk kettesben. Nem volt folyamatos felügyelet.

Neked jó volt ez így?

Alapvetően igen, talán olykor több támogatásra vágytam volna, többre lett volna szükségem, de ekkor Gergő segített is. Néha rádőltem. Etetett, itatott, fogta a kezemet. Ha folyt belőlem ez az, akkor letörölgetett, segített lezuhanyozni.

A bábák hogyan segítettek?

Az egyik bába rendszeresen mondta, hogy ügyes vagyok, és minden rendben van, – az nagyon jó volt. Amikor pedig tudni akartam, hogy hol tartunk, akkor megvizsgáltak. Időnként szükségem volt a visszacsatolásra, hogy tudjam, hogy hol is tartunk ebben a folyamatban.

Hogy voltál ekkor a fájásokkal?

Mindig meg tudtak eggyel jobban lepni. Volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, hogy innen már nem lehet tovább. A saját hangomat hallva éreztem meg igazán, hogy milyen erős a fájdalom. Persze tudtam, hogy a szülés az fáj, de ott jól esett volna kimondani,  mégsem tettem, magamban tartottam.

A szülés után, amikor a bábák meglátogattak, említették, hogy úgy látták, nagyon szépen viseltem a fájásokat, nem küzdöttem ellenük, nem hisztiztem miattuk. Utólag is azt gondolom, hogy ezekre fel voltam készülve, csak a kitolásra nem. Éjfél körülre sikerült teljesen kitágulni. Idáig csak engedni kellett a folyamatot, de a kitolás nehéz volt. Arra nem voltam felkészülve. Vártam, hogy lesz egy erős határvonal a két érzet között, de nem éreztem ilyesmit. Az megvolt, hogy kicsit más, de valahogy mégsem éreztem olyan határozott tolási ingert, de azért toltam. Toltam ezerrel, miközben ahhoz, hogy megszülessen Fülöp a testemnek is dolgoznia kellett volna.

Ekkor Fülöp fejét nem látták még, de érezték. Csakhogy nem jött lejjebb. Kérték, hogy próbáljak meg aludni egy fél órácskát. Ez a kérés érdekesnek tűnt, de végülis nem volt lehetetlen. Gergő el is aludt mellettem, miközben én időnként felnyögtem. Viszont továbbra sem haladt a dolog.

Ekkor merült fel először, hogy bemehetünk a Szent Imrébe vagy próbálkozhatunk más módszerekkel. Szerettem volna tovább próbálkozni, ami még két órán keresztül tartott: próbáltunk Spinning Babys gyakorlatokat, kaptam Parázs olajat a hasamra, ami felerősítheti az összehúzódásokat.

Milyen testhelyzetben voltál, amikor nem aludtál épp?

Leginkább oldalt fekvésben. Forgolódva, hol egyik, hol a másik oldalamon, és volt egy merevítő, amit a lábaim közé tudtam betenni, így nyitottabb helyzetben voltam. A bábák szerint jó ötlet volt a fekvés, mert így talán kevesebb energiám ment el, mintha álltam vagy mászkáltam volna.

Amikor már azt éreztem, hogy mindent kipróbáltunk, akkor újra felmerült, hogy másodlagos fájásgyengeség miatt mégis csak menjünk be a kórházba. Saját kocsinkkal indultunk. Gergő vezetett, és az egyik bába velünk jött, a másik a saját kocsijával érkezett.

Hogy viselted az utat?

Szarul. Itt-ott megálltam, leguggoltam, toltam kicsit. A kocsiban pedig próbáltam valahogy rendeződni. Az indulás előtt pedig tisztáztuk, hogy mi fog bent várni rám: hogy nem valószínű, hogy császár lesz, mert már nagyon lent van Fülöp. Hogy oxitocint fogok kapni, amitől már nem fog jobban fájni, de mégis hatékonyabb lesz az összehúzódás. Ez megnyugtatott, mint ahogy az is, hogy akik a kórházban fogadnak majd minket a bábák elmondása szerint nagyon kedvesek lesznek.

Mikor megérkeztünk egy fiatal túlbuzgó műtős fiú elkapott egy kerekesszékkel. Olyan volt mintha a Vészhelyzetben lettem volna. Száguldozott velem, mintha sürgősségi helyzet lenne, miközben két órája ez ment már. Nagyon tetszett. úgy éreztem VIP kismama vagyok. Az osztályon mindent elmondtak a bábáim az orvosnak. Az orvos pedig elmondta, hogy valóban oxitocint fogok kapni. Mindenki kedves volt és segítőkész. Mindegyik testhelyzetet támogatták. Megkaptam az oxitocint. Azt jósolták, hogy 8 tolás után érezni fogom a hatását, de úgy tűnt, rengeteg idő telt el. Nagyon elegem volt már. Azt gondoltam, akár meg is császározhatnak, csak legyen vége. Azt éreztem, még mindig nem tartunk sehol. Ekkor kezdtem el kérdezgetni, hogy van haladás?! Van értelme annak, hogy széjjel tolom az agyamat?!

Azt volt a legnehezebb, hogy közben elvesztettem azt a hitemet, hogy képes leszek megszülni ezt a gyereket. Amikor a doktornő visszajött, megvizsgált, és azt mondta, hogy rengeteget haladtunk! Ettől erőre kaptam, és tudtam, hogy rá kell éreznem, hogy hogyan kell tolni jól.

És ekkor megjelentek végre már az igazi tolási fájások is?

Talán, de ezt nagyon nehezen idézem vissza. Inkább az volt a meghatározó, hogy nagyon határozottan megmondták, hogy mit kell csinálnom, hogy hány tolást erőltessek bele egy fájásba, és ez nekem segített. Volt egy feladatom, és elmondták, hogy hogyan kell jól csinálni. Én pedig igyekeztem ráérezni.

Utólag lett bennem egy bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy ezeket a technikákat miért nem mondták el korábban BPK-ban. Nem tudom, hogy ezt mindenkinek így kell csinálni, vagy csak nekem segített ennyit. Pontosan megmondták, hogy hova toljak. És épp oda kellett, ahova egyáltalán nem akartam.

Hova?

A szülésznő benyúlt a hüvelyembe, és megmutatta hova.

Amikor Fülöp feje már látszódott, és megéreztem azt a bizonyos tűzgyűrűt, akkor le tudtam küzdeni a belső ellentmondásomat, és minden energiámmal arra összpontosítottam, hogy szétroncsoljam az egész alsó fertájam Lehet, hogy nem ez lesz belőle, de ezt kellett akarnom.

Talán épp ez a tudatosítás kellett, ahhoz, hogy továbbhaladj. Talán tartottál attól, hogy ennyire beleengedd magad abba, amitől tartasz, de amikor elengedted a félelmedet, akkor sikerült.

Talán igen. Nem voltam felkészülve arra, hogy azt akarjam, amit nem akarok. Azért kellett aktívan dolgoznom, amit igazából elkerültem volna. Talán ez a belső ellenállásom akasztotta meg a folyamatot.

Amikor érezni lehetett a fejét, akkor szóltak, hogy nyúljak oda. Először nem akartam, mert nem szerettem volna csalódni a tapasztaltak eredményességében. Tovább bíztattak, és én odanyúltam, és jó volt érezni.

Innen már hamar kijött a feje, és egyszercsak ott volt egy gyerek. Nagyon furcsa volt. Furcsa volt, hogy ott van egy baba, hogy nyúlkál és nyitogatja a szemét, hogy létezik. Megnyugtató volt, hogy van.

Megállapították, hogy szörcsög, és emiatt nem tették azonnal a mellkasomra, helyette elindultak a kórházi folyamatok. Elvágták a köldökzsinórt, miközben mi késleltetve szerettük volna, ha elvágják. Jeleztem, hogy mi nem szeretnénk, de azt mondták: „Anyuka, ez most nem az a helyzet.” Fülöpöt arrébb vitték, de közben félig megnyugtattak, hogy nincs nagy baj,. Éreztem, hogy valami történik, de nem tudtam, hogy pontosan micsoda, hogy ez most vajon mekkora vészhelyzet. Láttam, ahogy leszívják a járatait, és közben kiderült, hogy mekóniumos lett a magzatvíz, amiből nyelt.

Közben érdeklődtem, hogy nem kaphatnám-e meg mégis egy kicsit. Egy pici időre visszaadták, de jelezték, hogy nemsokára  el fogják vinni. Kevés idő volt, kb. 10 perc. Akkor ez is nagyon sokat jelentett.

Utólag siratom, hogy nem volt meg a rendes aranyóránk. Nem tudtam felmérni a helyzet komolyságát, így azt gondoltam, azzal teszek jót, ha elfogadom azt, hogy ez most ennyi idő volt.

Később ez attól lett sokkal nehezebb, hogy a bábáknak elmesélve a történteket, azt mondták, hogy talán nem lett volna muszáj elvinni őt. Ha ugyanez náluk történik, akkor talán hagyták volna, hogy együtt maradjunk, mert nem volt egyértelmű baj. Ekkor azt éreztem, hogy fáj, hogy az aranyóra kimaradt.

Nehéz volt megélni, ahogy ott átfordult minden abba a fajta kórházi működésbe, amit én is utálok, és én is menekülök tőle.

Visszatérve még testi dolgokhoz, lett gátsérülésed?

Repedésem, és hüvely-repedésem lett. Amikor eljött az idő, megkérdezték, hogy gátvédelemmel szeretnék-e szülni. Igen. Nyilván sejtették, ha a BPK-ból jövök, akkor gátvédelemmel szeretnék szülni. Szóval még össze kellett varrni a szülés után, ami eléggé rossz volt, de épp akkor volt a kezemben Fülöp, így nem nagyon érdekelt. Tudomásul vettem, hogy ez lett a vége, és bíztattak is, hogy szépen meg fog gyógyulni. A hüvely repedésre is azt mondták, hogy rosszul hangzik, de gyorsabban gyógyul, mint a gátsérülés. Ezekkel én így rendben voltam.

Lelkileg hogy voltál?

Fel voltam spannolva. Egyáltalán nem voltam fáradt. Jókedvű voltam és büszke. Amikor Fülöpöt elvitték, akkor is azt éreztem, hogy ő most már megvan. Attól nem féltem, hogy élet-halál kérdés lenne, hogy látom-e őt még valaha.

Ott hagytak minket Gergővel kettesben. Beszélgettünk. Jó volt átbeszélni, hogy ki hogyan élte meg a történteket. Ő nagyon készen volt. Fáradt volt, és megterhelte a szülés, én pedig fel voltam dobódva. Nagyon jó és megnyugtató érzés volt, hogy van Fülöp.

Mi jött ezután?

Inkubátorba került. Picit odamehettünk hozzá, majd kaptam egy privát szobát. Ott pedig várnom kellett, hogy majd odahozzák hozzám, de nem tudtam pontosan, hogy miért és meddig is várok. Egy ponton elindultam, hogy megkeressem a gyerekemet, mert látni akartam.

Amikor megtaláltam egy doktor urat, akkor rendre intett, hogy „Anyuka, látja, hogy alszik. Nem ébresztjük fel, csak majd, ha elkezd randalírozni, akkor odavisszük magának.” Visszamentem. Majd megint felbuzgott bennem, hogy elegem van, és keresek valakit, aki ennél együttműködőbb.

Amikor elindultam, épp hozták is. Megkaphattam, és az nagyon jó volt.

A szoptatás hogyan alakult?

Fülöp rögtön keresgélte a cicit, megpróbáltam odatenni, de valahogy nem találkoztunk. Egy ponton viszont megtalálta, és rájött, hogy mit keresett a világban. Ügyes volt. Nekem is jó érzés volt. A második éjszaka volt nehéz, mert akkor egész este a cicimen volt. Nagyon fárasztó volt, és azt hittem, hogy örökre így lesz. Megijedtem, hogy a szoptatás ekkora kötöttség lesz. De összehangolódtunk, és nagyon jó volt látni, ahogy szopizik, nagyon cuki volt.

Hazajöhettetek időben?

Nem, mivel antibiotikumot kellett kapnia. Kapott egy kis branüllt, meg egy kesztyűt, és naponta kétszer belefecskendeztek antibiotikumot.

Rossz élmény volt a kórházban eltöltött pár nap. Egyedül éreztem magam. Az pedig, hogy én hogy vagyok, senkit nem érdekelt. Mint ahogy az sem, hogy pihennem kellene, és nem folyamatosan emelgetnem Fülöpöt egy kényelmetlen kórházi ágyról, amiből nulla hasizommal alig tudtam kikászálódni egyedül is belőle. Ez nehéz volt.

Hogy van a gátad azóta?

Tök jól. Egyéb dolgok nyugtalanítanak. Előjött az aranyerem, ami korábban nem volt probléma, de megnyugtattak, hogy ha korábban nem volt, akkor gyorsan el fog múlni, még nem történt meg, pedig gátizom-tornázom rendszeresen. Jó érzés, hogy tudok tenni valamit magamért. Valamelyik oldaltfekvős szoptatásnál jöttem rá, hogy ez épp a gátizom-tornás testhelyzet, így abban könnyen lehet gyakorolni.

Ha össze kellene állítani egy pakkot egy hamarosan szülő nőnek, akkor mit tennél bele a megéléseid alapján (a gátizom-tornán kívül)?

Tárgyakra nem nagyon volt szükségem. A kendőt, amit tőled kaptam, végül csak hangulatvilágításhoz használtam, hogy a hideg fényekből meleget csináljak, otthonosabb lett tőle a kórházi szoba.

Tárgy nem kellett, ami nekem hiányzott az a kitolással kapcsolatos információ volt. Hogy nem tudtam róla eleget. A tágulási szakasz pszichés vetülete, érzete megvolt, de a kitolásról kevés infót kaptam, több felkészítés erről a témáról nagyobb segítség lett volna talán. De persze lehet, hogy ez csak az én megélésem, és másoknak könnyebben megy ez a szakasz. Geréb Ági azt mondta, hogy a kitolásánál egy nagy erő megszállja a nőket. Ebből nekem úgy tűnt, hogy nem lesz dolgom, csak megszáll az erő és kész. Ehhez képest, épp akkor kellett elkezdenem dolgozni.

Nehéz mindenre teljeskörűen felkészülni.

Igen, tudom. Ilyen a szoptatás is. Többen mondták, hogy szerezzek laktációs szaktanácsadót, akitől ha bármilyen probléma felmerül, akkor azonnal tudok majd kérdezni. A BPK-ban szinte mindegyik bábának megvan ez a képzettsége, így eddig el is jutottam, de ennél jobban nem készültem rá. Nem volt már rá kapacitásom.

Mindkét szülésfelkészítőn volt szó a szoptatásról is, de a nehézségeket egyik előadáson sem taglalták.Persze az is lehet, ha tudom, hogy mi vár rám, akkor elmegy az egész szoptatástól a kedvem.  . Mondjuk az jó, hogy legalább figyelmeztettek rá, hogy nem lesz egyszerű. Egy mellgyulladáson már túl is vagyok.

Sok nehéz döntést kell meghozni ebben a témában. A fejjek, ne fejjek csak az egyik. 

Valahol azt mondták, hogy igen ez a téma sok dilemmát rejt.

A szoptatás  sokszor nem egy konkrét tudás, hanem egy művészet.

Amikor erre rájöttem, akkor könnyebb volt az érzéseimre hagyatkozni, és most már könnyebb talán az egyensúly megtalálása is.

(A képen látható festményt Németh Éva Anna alkotása.)

A „Le tudtam küzdeni a belső ellentmondásomat.” – Janka szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Mit tudsz a saját születésed körülményeiről?

Nem sok mindent. Második gyerek vagyok. Hamar jöttem a tesóm után. Kisebb sokk volt a szüleimnek. Természetesen jöttem a világra. Képzeld ismerem a nőgyógyászt, akinél születtem! Egy házban lakunk. Volt, hogy együtt buliztunk a gyerekével. Egyszer megemlítettem neki egy buliban, hogy az apukájánál születtem. Mire Ő rögtön rávágta, hogy nem én vagyok az első, aki bejelenti ezt számára.

Különleges lehet a szülészorvosok gyerekeinek az élete. Én urológus lánya vagyok. Az sem könnyebb… ? Foglalkoztál a terhességed előtt a szülés témájával?

Gyerekként nem. Csak azt tudtam, hogy szeretnék családot. Egy vagy két gyereket, ahogy a társadalom megkívánja. Felnőttként egyszerűen csak azt gondoltam, hogy a szülés egy természetes dolog, az élet része. Nem kell túlgondolni. Majd, ha arra kerül a sor, akkor megszülöm a gyerekem.

Hogy éltétek meg Arti érkezését?

Tudod vannak az ősanyák, akik nagyon szeretnének gyereket. Én is szerettem volna, de nem volt bennem olyan mélyen ez az érzés. Egyszer a keresztanyámnak mondtam is, hogy majd akkor lesz gyerekünk, ha úgy érzem, ha egyik nap majd felkelek és akarom. Azt mondta, hogy ilyen nem lesz. És nem is volt.

Helyette?

Helyette 5-6 év együttélés után Rolival, a férjemmel leültünk és kettőnk közötti business tárgyalások közepette született meg a döntés. Azt gondoltuk, hogy sok idő lesz mire összejön, ehhez képest azonnal érkezett Arti.

Nem voltak nagy filmjelenetek, ahogy könnyes szemmel örülünk, mint az amerikai filmekben. Nem voltunk olyan vidámak. Ilyen is van, csak erről senki nem mesél. Nem tudtuk mit kezdjünk a helyzettel.

Mi jött utána?

Elkezdődött a teljesítménytúrám. Nagy stréber vagyok. Beleástam magam a témában. Rengeteget olvastam, tanultam róla. Fókuszáltan figyeltem a terhességre. Előtte azt gondoltam a terhességről, hogy ez egy áldott állapot, hogy egész nap csak simogathatjuk a hasamat, hogy milyen jó dolog lesz. Ehhez képest négy hónapig hányingerem volt. Alig bírtam valamit enni. Nem éltem meg egy fantasztikus dolognak a terhességet. Nem élveztem, csak azt, amikor mozgott a kicsi a hasamban. Amúgy az volt bennem, hogy csak legyen minden kurvára rendben. Odafigyeltem magamra. Nem mentem bikram jógára már, nem rohangáltam, próbáltam elcsendesedni. Gáborjáni Rékához jártam jógára. Akkor már lecsengett bennem a spirituális vonal. Ahogy ő tartotta az órákat pont jó volt számomra. Együtt jógáztunk és minden óra után volt közös beszélgetés arról, hogy ki hogy van, megosztottuk egymással, hogy ki hol tart.

Te hol tartottál?

Nekem meg kellett birkóznom azzal a ténnyel, hogy fiam fog születni. Lányt terveztem. Emlékszem Rékának is mondtam, hogy milyen jó azoknak, akiknek lánya lesz. Visszagondolva butaság volt. Éretlenebb voltam. Kellemetlen lehettem. Nem tudom, mit gondoltak rólam. Mindegy is már.

Szóval stréber vagy. Mivel készültél a nagy napra?

Zenével, Stadelmannal, Panarom olajokkal. Gátmasszázst csináltunk itthon Rolival, mint a jó iskolások, hogy elkerüljük a gátmetszést. Utáltam. Szerintem azt senki nem is szereti. Nagyon szerettem viszont a fitoterápiát. Málnalevél teát, csalán teát ittam. A palástfű teát a mai napig is iszom. Ezeket mixeltem, ahogy épp kellett. A szülésre pedig vittem magammal az illóolajokat. Apás szülésre készültünk.

Fejben is készültem a szülésre. Azt éreztem, hogy nem akarom beleengedni magamat ebbe az egész helyzetbe, hanem kézben akartam tartani mindent. Vigyázni magamra. De most is ilyenek vagyunk. Mindent a királyért, Artiért. Ő a “boss”, mi pedig a szolgái vagyunk. A terhességnél is így volt. Nagyon szerettük volna, hogy jó legyen számára.

Egyértelmű volt, hogy kórházban szeretnél szülni?

Nem. El kellett döntenem, hogy mi ad komfortérzetet.

Fontos, hogy tudd, hogy mitől érzed jól magad. Az egész élmény nagyon durva, tehát az a minimum, hogy biztonságérzeted legyen.

Épp ezért gondolkoztam el az otthon szülés lehetőségén, de végül egy felkészítő alkalomra sem mentünk el, mert azt éreztem, ha bármi gebasz van, akkor nem ad kellő biztonságot, hogy majd  kijön a mentő. Minden másodperc számíthat. Ezért döntöttem a kórház mellett. A Szent Imre választása fontos volt, mert ott a legkisebb a császár aránya, így nagyobb esélyem volt a természetes szülésre. Mindenki természetesen akar szülni és nekem is igazán fontos volt ez.

Ahány ember, annyi stílus. Más ugyanezt mondja a császárról.

Ma már azt gondolom, hogy mindegy. Jöjjön ki, legyen meg. Legyen egészséges. Én természetesen szültem, de másnap már programozott császárra esküdöztem.

Hogyan választottál orvost?

Az SzTK-ba jártam egy nagyon aranyos dokihoz, de ő sajnos nem vállalt szülést. Viszont ajánlották Dr. X.-t. A kerületből szinte mindenki nála szül. Nem volt aranyos, de azt gondoltam, mindegy nekem, csak profi legyen. Kibírom. Egyáltalán nem volt vicces ember, de azt hitte magáról, hogy az. Ez volt a stílusa.

Választottál szülésznőt is?

Igen, azt, akivel az orvosom párban volt. Nehezen, de sikerült vele a szülés előtt találkozni. Átbeszéltünk mindent. Hogy alternatív szülőszobába szeretnék szülni és természetes úton. Átbeszéltük, hogy ott lesz a szülésemnél és segít. Végül nem jött mondjuk időben, de erről majd később…

Hogyan indult be a szülés?

Egy kismamajóga-oktató barátnőmtől tanultam mudrákat. (Ezek kézjelek, a kézfejek szimbólikus erővel bíró tartásai.) Ezeket használtam. Én tényleg lejöttem már a spiritualitásról, de ezek a mudrák működtek. Használtam őket. A mudrák segítségével azt kértem Artitól, hogy időben szülessen. Nem szerettem volna még egy hétig nagy hassal jönni-menni. És az is fontos volt, hogy Arti akarjon megszületni. Hogy nehogy elakadjon a szülőcsatornában, hogy tényleg akarjon kijönni.

És akart jönni?

Igen. 17.-re vagy 19.-re voltam kiírva. Arti 18-án született. Valahogy aznap fáradtnak éreztem magam. Azt gondoltam, hogy a hétvégén biztosan szülni fogok már. Összeszedtem magam, készültem rá lélekben, lezuhanyoztam. Amikor jöttem ki a zuhanyból, akkor vettem észre, hogy szivárog belőlem valami, valami picit véres folyadék. A Stadelmann könyvben olvastam, hogy ha pirosas vagy zöldes valami jön, akkor azonnal menni kell a kórházba. Én nem akartam bemenni. Nem is gondoltam, hogy ez magzatvíz lett volna.

Talán a nyákdugó.

Lehet. Mi mindenesetre nem kapkodtunk. Annyira mondták korábban, hogy ne induljunk el a kórházba túl hamar.

Vonakodtam tőle, hogy felhívjuk a szülésznőt, nem akartam zavarni. Ma már tudom, hogy hülyeség. Ez egy szolgáltatás. Nyugodtan fel lehet hívni. Ezért van.

Végül felhívtuk. Megbeszéltük, hogy 20 perc múlva találkozunk a kórházban.

Mi várt a kórházban Rád?

A Szent Imrébe sajnos nem jöhet be a vajúdóba Apuka, így egyedül mentem be. Leültettek egy műanyag székre, rám rakták az NST-t. Ezen a ponton olyan erős fájásaim lettek, hogy beszélni sem tudtam. A szülésznőm pedig csak két óra múlva jelent meg, addigra én már mindent lemenedzseltem. Nagyon kemény volt.

Készültem müzliszelettel, szőlőcukorral, csokival. De azért ezek nem pont úgy történnek, ahogy elképzelted, hogy csakúgy elkezdesz csokizgatni… Mivel tudták, hogy én valamelyik szülésznőhöz tartozom ezért nem igazán foglalkoztak velem. Tudták, hogy én majd neki fizetek. Néha bejött egy-egy nővér, de amúgy teljesen egyedül voltam, tökre kivoltam.

Valamelyik szülésznő azt mondta, hogy ha én már most ennyire ordibálok, ha már most ennyire kivagyok, akkor mi lesz később?! Hogy akkor ez így egy nagyon durva szülés lesz. “Köszi szépen, kurva jó. Meghoztad hozzá a kedvem!”

De ez elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ebben az egészben én tényleg teljesen egyedül vagyok. Ezt a gyereket nekem kell megszülni, még ha valaki segít, akkor is. Összekaptam magam. Javasolta, hogy kezdjek el a légzésemre figyelni és a jógaórákról ismert aranyfonál légzést használjam. Hirtelen azt se tudtam, hogy az, hogy van. Mint egy kisiskolás kértem, hogy gyorsan vegyük át. Elmondta. Elkezdtem aranyfonalazni. Bár mindenki mondta, hogy az egy szuper technika, de a szülés előtt pont nem néztem át. Nem gondoltam erre a technikára. Azt se tudtam, mi ez gyakorlatban.

Viszont megmentette az életem. Csak erre figyeltem. Az, hogy ez a szülés nem lett egy nagy káosz, hogy a kezemben tudtam tartani a dolgokat az ezen a légzéstechnikán múlott..

Papírmunkát itt a vajúdóban végezted el?

Gyönyörű volt. Elém raktak egy tíz oldalas szerződést. Azt gondoltam, talán mégis jó lenne elolvasnom. Aztán rájöttem felesleges. Amikor hazaengedtek minket, láttam a papírt és rajta a remegéstől összezavarodott aláírásom…

Hány perces fájásaid lehettek ekkor?

Talán 3 percesek. Az épp aktuális szülésznő javasolta, hogy menjek picit a zuhany alá és ücsörögjek a labdán. Ekkor jött meg két órás csúszással a választott szülésznőm, aki nagyon megdicsért, hogy milyen jól csinálok mindent. Szívesen megkérdeztem volna, hogy hol volt, de nem akartam magamra haragítani azonnal.

Rögtön mondta, hogy igen tudja, hogy homeopátiát szeretnék. Mondtam, hogy nem. Hanem olajokat, ahogy megbeszéltük. – „Ja tényleg…” Csepegtetett a kezemre olajat. Azt szagolgattam, sokat segített.

Éjfél-egy körül együtt mentünk már az alternatív szülőszobára. Akkor már ott volt Roli is. Beöntést kaptam.

Hogy viselted ezt ebben a fázisban?

Nem érdekelt. Már eléggé kész voltam. A szülésznő pedig tök jófej volt. Nem is fájt. Utána egyszer elrohantam a wc-re. Ennyi.

Csináltak egy fürdőt. Mivel nagyon gyorsan ment minden a szülésznő szerette volna lassítani a folyamatot. Arti nagyon szeretett volna jönni már. Én ekkor leginkább transzállapotban voltam.

Mégis megmaradtak emlékezetes pillanatok.

Igen, például, amikor hívta a szülésznő a dokimat, hogy jöjjön, de ehelyett inkább ő visszaaludt. Megint hívta, hogy most már tényleg jó lenne, ha jönne. Nagy nehezen megérkezett, de nem örült, hogy ott van.

Amikor ordítoztam, azt mondta, hogy maradjak már csendbe, mert neki ezt nincs kedve hallgatni. Megértem. Nekem sem lenne, de nem is vagyok nőgyógyász, nem is markolom fel utána a pénzt. Ezeket a pillanatokat kellő humorral kell kezelni.

Akkor azt gondoltam, hogy ezt előre tudom, akkor biztosan a Maternitybe vagy valamilyen nagyon sznob helyre megyek, ahol simogatnak vagy ápolják a lelkemet.

Szóba jött ez a verzió is?

Igen, de azt gondoltam, hogy ha baj van, akkor nem tudnak olyan minőségben ellátni, mint ebben a kórházban.

Hogy viselted ezt a fajta a támogatást?

Én az ilyen helyzetekben gyorsan tudok reagálni. Nem vágtam pofákat. Nem szóltam oda. Amikor megérkezett a szülésznő, akkor már támogatott. Mindent intézett, amit kellett. Csepegtetett a kezemre helyzethez passzoló olajat. Tudta, hogy vízben szeretnék szülni, ezért beültetett a vízbe. Meg is tudtam volna szülni a kádban, csak az orvos belepofázott. A végén az első szülésre hivatkozva megkért, hogy szálljak ki a kádból.

Amúgy nem is volt bent, csak a kitolásnál. De nem is vártam tőle többet. Ő azért volt, hogy ha gáz van, akkor legyen. Nem szerettem őt. A szülésznőre támaszkodtam, és, amikor már ott volt (és túl volt Roli gyilkos tekintetén is), akkor már helytállt.

Tudtál mozogni a vajúdás közben?

Nem igazán. Egy ideig még át tudtam ülni ide-oda, de amikor már az alternatív szülőszobában voltam, akkor vagy a vízben feküdtem, vagy az ágyon. Gyorsan ment minden. Nem volt próbálkozásokra, különböző helyzetekre idő.

Hogyan viselted a fájdalmat?

Mivel a Rékánál azt tanultuk, hogy nincs szükség fájdalomcsillapítóra, hogy jobb mesterséges oxitocin nélkül szülni, ezért én így indultam neki. Nem is kértem fájdalomcsillapítót. Amikor már szerettem volna, akkor már nem kaphattam. Nem tudtam, hogy az adott fájdalomnál lehet-e még erősebb. Mire rájöttem, hogy ez még durvább és még durvább lesz, addigra nem adtak már.

Roli hogyan tudott segíteni neked?

Látta, hogy nagyon fáj. Rossz volt látnia, hogy én így vagyok. Azt érezte, hogy nem tud segíteni. Azt is gondolta, hogy nem is kellett volna gyereket vállalni, ha ez ilyen. Felvetette, hogy kérjek fájdalomcsillapítót, de én eltökélt voltam. Tudtam, hogy ezt egyedül akarom végigcsinálni.

Abban viszont tudott segíteni, hogy zenéket pakolt be. Az a tudat is fontos volt, hogy ott van.

Ha szülsz, akkor transzcendentális állapotban vagy. Ilyet nem sűrűn tapasztalunk. Fáj minden. Közel kerülsz a halálhoz. Kemény érzések. Sokkhatás a testnek. Nem tudsz kontrollálni. Elmegy az eszed.

Jó volt, hogy ő ott van és kontroll alatt tartja az eseményeket, hogy ne történjen olyan dolog, amit nem szeretnék. De ehhez végig kellett hallgatnia a kínlódásomat.

A közös élménytől pedig csak erősebb lett az Artival való kapcsolata.

Az aranyfonál légzésen túl volt más technika, ami segített a szülésedkor?

Amikor a kádban voltam, akkor a kezemet kezdtem el mozgatni. Egy mozdulatsort ismételtem. Nagyon sokat segített. A külső szemlélők nem értették mi bajom.

Pont ezt mesélte egy kismama pár hete. Épp ő is a kezét mozgatta, úgy ahogy mutattad most Te is.

Fura. Olyan állapotba kerültem, amiben nem lehetett mást csinálni csak ösztönösen viselkedni. Ritka pillanat. Csak kijön belőled a teljes tudatalattid.

Említetted, hogy kiabáltál. Az is egy fájdalomkezelő technika.

Igen. Lehet, hogy gáz, de nem tudtam mit csinálni. Valahogy ki kellett adni ezt a fájdalmat. Nem sírtam, hanem kiabáltam. Nem jajgatás volt ez, hanem hangos ordítás. Szar lehetett hallgatni.

Persze valaki tud csendben szülni. Van, akinek a vallása miatt muszáj. Én is szerettem volna csendben lenni, de nem tudtam. Amikor kiabáltam, akkor rám szólt a dokim, hogy maradjak csöndben.

“Baszdmeg, nem tudok! Nagyon rossz.”

Elképesztő nem?

Jaj. Szóval valahogy fel kell készülni a fájdalomra. Érdemes a korábbi fájdalom élményeket feleleveníteni és megfigyelni magad kívülről, hogy hogy viselkedtél akkor, mi segített abban a helyzetben.

Igen, Réka is mondta. Készültem is rá. Tudtam, hogy hasonló helyzetben előfordult, hogy visszatartottam a légzésemet. Ezért volt fontos technika az aranyfonál légzés.

A kezemet már törtem el. Akkor sírtam. Tudom milyen érzés volt. De szülni még nem szültem. Nem tudtam, hogy ez ilyen. Ezt dobta a gép.

Kanyarodjunk vissza a kádhoz és a kitoláshoz!

A szülésznő a kádban próbálta volna meg a kitolást is, ahogy én is szerettem volna, de a doki nem akarta. Talán kockázatosnak tartotta. Kérte, hogy szálljak ki a kádból, de úgy éreztem, hogy nem megy. Nem volt túl komfortos. Akkor már meztelen voltam, úgy szenvedtem át magam az ágyra. Ott ért a kitolás.

Könnyen ráéreztél, hogy mit kell tenned?

Nem emlékszem pontosan. Fáradt voltam. Mondták, hogy mit csináljak, de már nagyon nem akartam ezt az egészet. Fel akartam adni. Úgy éreztem, már nem tudok többet tenni azért, hogy Arti megszülessen. Ráadásul Arti feje picit nagyobb volt. Talán ezért nehezebben is ment. Kb. 6-7 nyomás lehetett. Arra számítottam, hogy könnyebb lesz, hogy csak ki fog csúszni, de nem. Nem annyi nyomás volt, mint amennyi jólesett volna.

Hajnal négyre lett meg Arti végül.

Mi történt a gátaddal?

Kicsit repedtem. Picit kellett varrni. Ez volt a kedvenc részem.

Nem is a szülés durva, hanem, amikor összevarrnak. Hiába adják a fájdalomcsillapítót. Közben pedig mindenhol reflektorok.

Emlékszem, a dokira, a szülésznőre, meg Rolira, ahogy fogja a gyereket és azt éreztem, hogy oké, de most már én is szeretném fogni.

Ja és a legviccesebb, hogy miközben varrtak bejött a korábbi szülésznő, hogy valaki hív telefonon, de csak a zene szólt még mindig rajta.

Az aranyóra jól sikerült?

A szülőszobán hármasban elaludtunk. Valami ilyesmi volt. Aztán Roli hazament. De minden nap bejött hozzánk esténként. Arti pedig szinte mindig velem volt a szobában. Egyszer rábeszéltek, hogy maradjon kint, hogy tudjak pihenni. Fizettem egy csecsemőst, aki külön csak rá vigyázott. Amikor behozta hozzám Artit, az volt az érzésem, hogy Arti néz engem, hogy én ki vagyok. Össze kellett ismerkednünk. Mondtam neki, hogy én vagyok az anyukád. Fura érzés volt. Azt mondta a csecsemős, hogy ez normális, mert ilyenkor minden baba azt hiszi, hogy ő az anyukájuk. Mondta ezt nekem… De ilyen nincs… Építgetni kellett a bizalmat Artival.

Ha mégegyszer csinálhatnám, biztos inkább bent lenne velem és ott nyöszörögne mellettem.

A szoptatásban volt segítséged?

Igen. Be is indult hamar a tej. Segítettek, sőt megtanítottak pelenkázni, fürdetni. Három napig voltam bent és mivel külön szobám volt, így be tudott jönni a család is.

Hogyan tudnád összehasonlítani a korábban elképzelt szülésedet a valósággal?

Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, hogy minden rendben volt. Hogy nem sárgult be a gyerekem. Semmi problémánk nem volt. Hamar fel tudtam kelni. Másnap már teljesen jól voltam. De ha a részleteket nézem, akkor lehet, hogy inkább egy programozott császárt választanék. Jó volt megélni a transzcendentális élményt, de hónapokig azt gondoltam, hogy soha többet ilyet.

Szerettem volna dúlát is, de csak szülésznőt lehetett választani. Ma pedig még rosszabb lett a helyzet. Vadidegen orvoshoz kell bemenned és az ő kedvétől függ minden. Amúgy is így működnek a nődokik… Vagy legalábbis velem nem volt túl jó fej az orvosom. Mégis vele maradtam. Mert tudtam, hogy egy jó szülész. Ha gáz van, akkor ő jó szakember lesz. Ettől a döntéstől kezdve mindent elfogadtam. Hogy fura stílusa van, hogy bunkózik, de a szakértelme előtt meghajoltam.

Most már szültünk együtt. Ma már nem mennék vissza hozzá. Szülésznőm viszont profi volt, őt újra választanám. Késett ugyan, de aztán hatalmas segítség volt.

A tapasztalataid tükrében mit tennél egy mostanában szülő nő túlélő készletébe?

Az aranyfonál légzést és a kézmozdulatokat. Hogy találja ki előre, hogy mitől érzi magát biztonságban. Az alapján kell helyet is választani. Fontos még átgondolni a korábbi fizikai fájdalmainkra adott válaszokat vagy azt, hogy egy váratlan helyzetben, hogy viselkedsz.

Nem szülés videókat kell nézni a YouTube-on, hanem magadban kell kitalálni, hogy hogyan lesz ez. Fontos, hogy a kismama egyszerre legyen felkészült, de hülye elvárásoktól mentes.

És ha császárra kerül a sor, akkor azt el kell fogadni.

Ja, és az illóolajok, a teák. Olvassátok el a Stadelmann könyvét!

A „Az egész élmény nagyon durva, tehát az a minimum, hogy biztonságérzeted legyen.” – Klári szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.