A párom norvég. Miatta vagyok, élek itt most már 4 éve, de a kapcsolatunk majdnem 14 éves, szóval volt már, hogy korábban is itt éltem, illetve sokat voltam látogatóban is előtte.

Szeretsz ott lenni?

Most épp tél van, most épp nem, de májustól szeptemberig csodálatos a nagy világosság.  Jelenleg kezd sötét lenni, amire a norvégoknak külön szavuk is van: mørketid. Ekkor nehezebb számomra az ittlét. És az itt lévő kultúrát, „nyelvet” is meg kellett tanulni, mint ahogy azt is, hogy hogyan kommunikálnak, hogy kapcsolódnak a norvégok.

Hogyan kapcsolódnak?

Máshogy. Szubjektív, saját megélésem az, hogy innen nézve a magyarok már déli temperamentumú népnek számítanak. Az én temperamentumom messze van egy olaszokétól, de még így is sokkal közvetlenebb vagyok, mint az itteniek. Nehezen lassan, nyitnak az emberek mélyebb kapcsolatokra, barátságokra. Utána viszont sokkal melegebbek.

A párom barátainál egy év proaktív nyitás után jött csak ez az áttörés. Érdekes volt az a gombnyomás szerű pillanat, amikor ez létrejött. Nagy energiabefektetés előzte meg.

Mivel foglalkozol amúgy kint, amikor épp nem gyerekezel?

Épp karrierváltásban vagyok. Otthon szervezetfejlesztő tanácsadóként dolgoztam, de azt az anyanyelvemen szerettem leginkább csinálni. A nyelvünk olyan sokrétű, és olyan finoman lehet vele kifejezni magunkat, hogy úgy éreztem, ezt az anyanyelvemen kívül más nyelven nem szeretném végezni. HR-es lettem kint, de már nem szeretnék ezen a területen dolgozni. Most a szülés után művészetet tanulok egy egyetemen. Volt már egy grafikus végzettségem, ezt egészítem ki. 

Norvégul vagy angolul tanulsz kint?

Norvégul.

És milyen a norvég nyelv?

Tanulás szempontjából nem nehéz, az angol és a német nyelvtan keveréke. Olyan szempontból hasonló az angolhoz, hogy  az elején könnyen tudsz egy basic szintre eljutni, de utána bonyolódik, nehezedik.

Így is norvégul szültem. Dilemma volt, hogy mennyire fog ez gondot okozni, de  sikerült áthidalni ezt a problémát. A kislányom születése, és a sok dal, amit tanul a bölcsiben, még közelebb hozta hozzám a norvég nyelvet. Itthon továbbra is angolul beszélünk a párommal, a kislányommal pedig magyarul.

A párod beszél magyarul?

Sok mindent megért, de beszélni kevésbé tud.

Visszatérve Rád és a gyökereidre, Te mit tudsz a saját születésedről?

Indították anyukám szülését, utána viszont egyből jöttem. Anyu azt mesélte, hogy vissza kellett engem tartania, mert amikor már tolt volna, nem volt épp a szobában orvos.. Természetes úton jöttem és gyorsan.

Volt olyan szüléstörténet, ami nagy hatással volt Rád a szülésed előtt?

Nem, nem igazán, emellett  a bábám is azt javasolta, hogy ne is olvassak szüléstörténeteket most már, hogy várandós lettem. Csak megrémisztene, vagy túllőné a várakozásaimat. Mindenkinek más a nehéz, nincs két ugyanolyan történet. Persze hallottam barátaim szüléséről, de nem voltak olyan szempontból  hatással rám, hogy bármilyen elvárásom lett volna a saját szülésemmel kapcsolatban, akár fájdalomcsillapítás, vagy természetes – császár téren. Legyünk egészségesek, és biztonságban, ez volt a fontos számomra.

Milyen élethelyzetbe érkezett meg a lányotok?

A kiköltözésünk előtt egy évet már otthon norvégul dolgoztam, hogy utána ki tudjak jönni. Akkor még nem jött szóba a gyermekvállalás. Utána pedig a páromnak lett egy autoimmun betegsége, ami miatt nem ezen volt a fókusz, de amikor jobban lett szeptemberben, akkor elkezdtünk próbálkozni. Februárban fogant meg Zoe. Azt hiszem, Valentin napi baba. Meg voltunk lepve, hogy ilyen gyorsan összejött. Tudom, hogy valakinek ez lassúnak tűnhet, de nekünk gyorsan eltelt ez az idő. Úgy éltük meg, hogy szerencsések vagyunk, hogy ilyen hamar összejött.

Hogy voltál a várandósságodban? Hogy derült egyáltalán ki, hogy gyermeket vársz?

Rögtön tudtam, amikor terhes lettem. Másnap már fura dolgokat kezdtem el érezni a testemben. Úgy éreztem magam, mint amikor bekapcsolsz egy légkondit, és nagyon nagy fokozaton elkezd pörögni. Azt éreztem, hogy a testem intenzíven készül valamire, éreztem, ahogy készül a változásra.

Milyen fizikai tüneteket tudsz még mondani erről a korai időszakról?

Menstruációs görcs szerű érzéseim voltak, és rázott a hideg. Azt éreztem, hogy a torkomban van egy gombóc.    

Akkor hamar is teszteltetek?

2021 volt. Épp kovid karantén volt, de úgy terveztük, hogy egy szombati napon tartunk egy bulit. Vásároltunk rá sört – már olyan rég ittunk alkoholt -, ekkor mondtam Amarnak, hogy vegyünk egy tesztet mielőtt belehúzok az ünneplésbe. Pozitív lett. Egész este vizet kortyoltam, életem legunalmasabb bulija lett.

De örök emlék maradt mégis. Más tüneted volt a várandósság alatt?

Hányni talán egyszer hánytam csak, de az első trimeszterben nagyon fáradt voltam. A munka után már nem tudtam tisztán gondolkodni,  korán lefeküdtem mindig aludni. Nagyon szeretem a kávét, de nem tudtam elviselni az illatát.

Azzal játszottunk a párommal, hogy a kezében egy csésze kávéval milyen közel tud jönni hozzám úgy, hogy ne kezdjek el öklendezni. Amúgy meg minden nap jalapenot, vagy valami csípőset kívántam. 

Korábban is ilyen tudatos voltál az érzékeléseiddel kapcsolatban?

Próbálok tudatosan odafigyelni a testemre. Sok önismereti munkán vagyok túl, és volt olyan alkalom, amikor  kifejezetten a testi jelzéseinket  figyeltük. Szóval van benne  tapasztalatom, de ennek ellenére különösebben nem vagyok jó benne.. Inkább csak az történt, hogy ezek a jelzések  úgy jöttek szembe velem, mint egy úthenger, nem lehetett kitérni előle.

Hogyan készültél a szülésre? Illetve egyáltalán milyen vizsgálatok vártak Rád kint?

Egy magyarországi barátnőmmel szinte egy időben lettünk terhesek. Öt nap van a szüléseink között, így láttam, hogy milyen különbségek vannak a skandináv és a magyar rendszer között.

Norvégiában az a meggyőződés jellemző, hogy terhes nőnek lenni egy állapot és nem betegség. Ha egészséges vagy – én pedig az voltam, igaz 36 éves, de ez itt nem számított rizikónak – akkor ez egy állapot, amit nem kell mindig vizsgálni. Az első trimeszterben volt egy vérvétel. A 18. hétben volt az egyetlen egy ultrahang, majd terheléses cukor vizsgálat, aztán már nem volt több ultrahang, vagy vérvétel.

Ugyan magánrendelésen voltunk korai ultrahang vizsgálaton, de az nem volt akkor a protokoll része, csak mi szerettük volna.

Ki kíséri Norvégiában a várandósságot?

Az elején dönthetsz, hogy  szülésznő kísérjen, vagy a háziorvos. Én a szülésznő mellett döntöttem, de az első vizsgálatot még a háziorvos végezte el.

A szülésznőket itt jordmor-nak hívják. hívják. Fontos lett ez a név, nagyon kifejező.  

Valóban szép szó.

Igen, a  jelentése Földanya. Amúgy a méhlepény is szép szó: morkåke, magyarul anyatorta.

Szóval ők kísérik a várandósságodat. A várandósságot kísérő szülésznő nincs bent a  szülésnél, hanem azok a kórházi szülésznők. . Ha gond lenne, akkor jönnek csak az orvosok. Tehát azt zt nem tudtam, hogy ki lesz bent a szülésnél, melyik orvos, melyik jordmor. Egyedül a kórház választása volt a mi kezünkben, de nem volt ez számunkra gond, fel sem merült más verzió, mert itt ez a szokás.

A szülés után pedig ugyanabba az egészségügyi központba jártunk, mint a várandósság alatt, de már egy védőnőhöz. 

Könnyű volt a választás?

Azt, hogy szülésznőhöz járjak terhesgondozásra, és ne a háziorvosomhoz,könnyen választottam. Tudtam, hogy nem az  orvosom  szeretném, mert őt a betegségekhez kötöttem. Szerettem volna ezt a történetet szeparálni a betegségektől, és közben azt is gondoltam, hogy a szülésznőnél több érzelmi támogatást kapok.

A  terhességi vizsgálatokon néztek vizeletet, vérnyomást, a baba szívhangját, kérdeztek a mozgásáról és kézzel megmérték a hasam, illetve a babát, a baba elhelyezkedését. A legtöbbször ennyi volt. Engem picit zavart, kevésnek éreztem, mivel tudtam, hogy Magyarországon ennél sokkal több vizsgálat, vérvétel, illetve ultrahang van.  Emiatt nem  mindig éreztem magam biztonságban. Közben pedig próbáltam arra fókuszálni, hogy nem vagyok beteg, hogy ez csak egy állapot. De bármikor, amikor nem éreztem jól magam, akkor hívtam az ügyeletet, és fogadtak is rögtön. Ha valamin idegeskedtem bementem inkább a kórházba, és ott mindig segítettek. Soha nem kaptam olyan visszajelzést, hogy miért megyek oda. Mindig komolyan vettek, ami megnyugtatott, mert tudtam,, hogy bizalommal fordulhatok hozzájuk, ilyen szempontból biztonságban voltam.

Az egyik itteni barátnőm háziorvos, ráadásul előttem szült. Sokat tanultam tőle, ő például sokkal kevesebbet idegeskedett, mint én. 

Keveselltem a vizsgálatokat. Tíz nappal hordtam túl Zoét. Péntekre voltam kiírva, de a kiírást követő, akkor már kórházi vizsgálat csak négy nappal később volt, aztán a harmadik, majd megint a harmadik rákövetkező nap.Tudtam, hogy ebben az időszakban, túlhordásnál  otthon már minden nap mennek a kismamák CTG-re, itt meg több napig nem történt semmi. Ezt nehéz volt lelkileg kezelnem.  

Az itteni rendszer szerintem jó, de összességében nagyon proaktívnak kell lenni. Ezt eddig igaznak érzem a gyermekgondozásra is. Zoé megszületése után, amikor kértem, akkor megnézte már térítésmentesen fizioterapeuta, vagy táplálkozási tanácsadó is. Sok ilyen jellegű segítséget kaptam, de legtöbbször csak akkor, ha kértem. 

A körzetes kórházban szültél?

Nem a körzetes kórházat választottuk, hanem egy picit messzebb lévő új, modern kórházat. A szülés előtt nemsokkal átjelentkeztünk oda, és nem is bántuk meg.

Volt más fizikai tüneted még a várandósság alatt?

Volt. Fájt a hátam. Volt, hogy bedugult a fülem, volt, hogy nem hallottam, és kattogott a fülem. Megcsípett egy kullancs, ami miatt eléggé aggódtam, de amúgy én itt egészséges terhesnek számítottam.

Közben sokáig dolgoztam, mert itt Norvégiában, a kiírt időpont előtt három héttel mennek el jellemzően a kismamák szülési szabadságra, így addig én is dolgoztam. Az utolsó hetekben  már kértem, hogy kevesebb órában dolgozzak, mert már nem bírtam annyit ülni.

A rendszer felkészített benneteket a szülésre?

Az én elvárásaimhoz képest nem eléggé. A jordmorral beszélgettünk róla, de ő leginkább azt mondta, hogy a testem, majd biztosan fogja tudni, hogy mit kell tennie. Igaza volt végül,sok beleszólásom nem volt a történésekbe. Mégis a felkészülésnél azt éreztem, kevés információt kaptok tőle, így részt vettem online  egy magyar nyelvű szülésfelkészítőn. Ez sokat segített. Azt éreztem utána, hogy amire lehetett, arra felkészültem.

Fontos volt, hogy magyar nyelvű legyen a felkészítő?

Igen, mert el akartam kerülni, hogy félreértsek valamit. Azt gondoltam, hogy ez túl fontos téma ahhoz.. Először megértettem magyarul és utána könnyebben tudtam megtanulni a szakszavakat norvégul, mert már legalább tudtam, hogy mi történik.

A jordmor ajánlott egy norvég felkészítő videót, azt pedig a párommal néztük meg együtt. Akkor már értettem kb. hogy miket mondanak.

Evidens volt, hogy bent lesz a szülésnél a párod?

Igen. Csak a koronától tartottunk, hogy megakadályozza a bentlétet, nem akartam, hogy, el legyünk választva.

Ha kovid volt, akkor a család látogatására sem számíthattál.

Nem. A várandósságom első trimeszterében meghalt az Anyukám koronában. Fizikailag ugyan már nem volt jól a kovid előtt sem, de mégis ez nagyon váratlan volt. Elkapta a koronát, és hat napon belül meghalt.

Igazából alig emlékszem a várandósságom elejére. Az első trimeszter végén, és a másodikban csak arra koncentráltam, hogy tudjak fájdalom nélkül levegőt venni. Novemberben szültem, de csak szeptemberben kezdtem el rá ténylegesen készülni. Ugyan voltak fizikai tüneteim, és tudtam, hogy növekszik bennem egy gyerek, de mentálisan nem tudtam készülni még akkor a fogadására. A várandóságom bejelentése is nehéz volt. Anyu volt az egyedüli, aki már korábban tudta, hogy terhes vagyok, tudta, hogy lesz egy unokája. A többieknek már sírva mondtam el, nem vártuk meg a harmadik hónapot, ki tudja, talán máshoz sem juthatna el a hír. Zoe érkezése sok mindenkinek jelentett vigaszt. Valaki elmegy, valaki jön. 

Visszatérve a kérdésre, a családi látogatásra, senki nem tudott jönni. 

Apukád sem.  

Fel sem merült a korona miatt, hogy jöjjön. Az otthoniak Zoét öt hónaposan látták először.

Nehéz lehetett nagyon.

Tudom, hogy mindenkinek van nehézsége. Nekem ez volt. Két év után tudtam először Anyu haláláról  beszélni. Április óta terápiára járok, mert tudtam, hogy azzal, hogy az életemben a születés és a halál ennyire összekapcsolódott, valamit kezdenem kell. Ugyanabban az évben elveszíteni a legfontosabb embert, és várni a másikat nagyon nehéz volt, ráadásul ők nem is találkozhattak egymással.

Magyar a pszichológusod?

Igen. Online találkozók vannak.

Visszatérve a szülésedre, hogy jött el a nagy nap?

Egy ideje már magamban kommunikáltam Zoéval. Mondtam neki, hogy akkor jöjjön ki, amikor szeretne, amikor már készen áll rá. Volt egy megérzésem, hogy előbb fog jönni, de végül túlhordtam. Nagy izgalom nem volt emiatt, de már nagyon vártam, hogy vége legyen a terhességnek. Nehéz volt fizikailag az utolsó 10 nap. Azzal mulattam az időt, hogy ha épp aznap születne meg, akkor kivel lenne egy napon a születésnapja. Csináltam szülési Spotify listát, amire csak olyan dalokat válogattam, amelyektől jól érzem magam, amihez pozitív élmények kötöttek.

A kiírt szülési dátum utáni tizedik napon azt mondták, hogy másnap beindítják a szülést. Így aznap este elmondtam Zoénak, hogy tökre értem, hogy jól érzi magát bent, de holnap így is, úgy is ki kell jönnie. Vége van. Döntse el ő, hogy hogyan szeretne kijönni: a saját jogán, vagy úgy, hogy elindítják. Majd elképzeltem minden ismerősünk arcát, és felidéztem, hogy mennyi mindenki várja idekint, és mennyi mindenki fogja szeretni.

A természetére jellemző módon reggel, pár órával az indítás előtt beindultak a fájások. Amikor letusoltam a nyolc perces fájásoknál, tapsikoltam, hogy ez az! Ne hagyd abba! Gyere! Gyere! Gyere! 

Aztán egyre erősödő fájások mellett bementünk a korábban megbeszélt szülésindítás időpontjára. Megvizsgáltak, és 6-7 cm tág voltam. Fantasztikus volt! És Zoe tényleg ilyen: „Majd én megoldom! Mutasd meg, de én csinálom.” Fantasztikus, hogy ez ilyen korán megmutatkozott. Az utolsó nap, de kijött a szíve jogán!

Az, hogy beszéltél hozzá, az ösztönösen érkezett belőled?

Igen. Mert akkor már nagyon éreztem, hogy ott van. Sokszor azt is elképzeltem, hogy nyugodt szülésem lesz, készültem rá mentálisan.

Milyen volt a szülőszoba?

Meglepődtem, mert az ágyon nem látszódott, hogy ez egy nőgyógyászati ágy lenne. Meg volt szépen világítva, gyertyák égtek. A törülközőből pedig talán szívecske vagy hattyú volt hajtogatva és az ágyra volt téve. Csak mi voltunk ott. Volt ott egy fehér tábla, amire fel is írták, hogy „Üdvözlet Amar és Alina!”. Minden ki volt készítve, gyertyák, labda, járókeret, a kád, és volt saját wc. Olyan volt, mint egy szép hotelszoba. Ekkor már két perces fájásaim voltak. 

Amikor bementettek a kórházba, akkor fogadott ott ismerős benneteket?

Nem. Mindenki új arc volt, így mindenki bemutatkozott. Voltunk ugyan bent vizsgálatokon a túlhordás miatt, de mindig más orvosnál voltunk. Két szülésznő volt velünk: egy vezető és egy tanuló. Időközben volt egy műszakváltás is, ahol már volt egy csecsemős is. Amikor pedig komplikációk lettek, akkor jelentek meg csak az orvosok.

Még a komplikációk előtt, meséld el, hogy mi segített ebben az időszakban? Hogyan telt az idő?

Akupunktúrás fájdalomcsillapítással segítettek, és sokat mozgattak. Mindig javaslatokat tettek, hogy álljak fel esetleg, vagy üljek a labdára, vagy mozgassam a csípőm, térdeljek. Ezekben partner is voltam, amit tudtam, megcsináltam.

Fél tíz körül értünk be,  A burokrepesztés után a baba fejére tettek egy tapaszt, azzal figyelték utána a szívhangot. Ez nem volt általános amúgy, csak a túlhordás, illetve az én korom miatt csinálták.

Hogyan voltál ekkortájt?

Amikor bementünk a kórházban még csináltunk egy mosolygós képet, hogy itt vagyunk, de a következő pillanatban már annyira fájt, hogy elkezdtem ordítani. Kéjgázt kaptam. Tudtam, hogy elszédülhetek tőle, de  nem szédültem, és hányingerem sem lett. Sőt, sokat segített, mert amikor jött a fájdalom, akkor megmarkoltam, és nagyokat tudtam belőle szippantani, ami gyorsan ellazított. Utána viszont hamar el is múlt a hatása, de ettől még nagy barátom lett!

Nagyon féltem az önkívületi állapottól a szülés során. Attól féltem, még a szülésre készülve, hogy nehogy majd magyarul kezdjek el itt káromkodni. Aztán, amikor a burokrepesztés után eljött az a bizonyos transzformatív állapot, ráadásul közben elkezdtek vizsgálgatni is, akkor valami lelkileg felszakadt bennem, és szerencsére nem káromkodtam, hanem magamat is meglepve magyar népdalokat kezdtem el énekelni.  Aztán az  egész szülésemet végig énekeltem.

A szülésznők nemcsak, hogy hagyták, de tetszett is nekik.. Ha pedig bejött valaki szobába, akkor először csak nézett, hogy mi történik itt. De mondták a már bent lévő szülésznők, hogy minden rendben van, magamnál vagyok n, mindent szépen csinálok, csak szeretek énekelni közben. Amire emlékszem, hogy énekeltem, sőt, néha talán már inkább ordítottam is, az „A jó lovas katonának”, ,„A Vidróczki híres nyája”, és a „Hej Dunáról fúj a szél” című dalokat. Szóval innentől végig énekeltem. Azóta rájöttem, hogy az éneklés és a zene a legsötétebb mentális helyzetekből is meg tud menteni, sokat jelent a nehézségben.

Az első szüléstörténetek között van egy, amiben elmesélte Évi, hogy ő néptáncolt a vajúdása alatt, de persze a dúla képzésen is tanultuk, hogy a zenének, illetve az éneklésnek félelemoldó hatása van. Jótékonyan tud hatni akár a vajúdás alatt is.

Ezt éreztem én is. Hogy félek, és az ének sokat segített, és olyan jó, hogy hagyták. Nemcsak, hogy hagyták, hanem valaki még kérdezte is, hogy ez milyen nyelven van. Illetve két nappal később, amikor jött a szülésznő meglátogatni, is kérdezte, hogy melyik dal volt, amit énekeltem.

Nyomot hagytál. Zoe viszont nem érkezett meg még mindig.

Nem. Délután egy óra körül kezdődött a kitolási szakasz. Akkor felkapcsolták a villanyt, és levettek a kéjgázról, de Zoe nem jött. Végül este hatkor született meg, akkor már félőrülten toltam.

Miért volt ilyen hosszú a kitolási szak?

Valószínűleg rátekeredett a köldökzsinór a nyakára, és ez visszatarthatta. Először azt hitték, rosszul nyomok, pedig én éreztem, hogy jól csinálom. Volt, hogy kötelet tekertek a dunyhából, és azt húztam, szóval sok mindennel próbálkoztak, de nem látták kívülről, hogy mi a gond. Öt körül jött az orvos, amikor már én is elkezdtem fáradni. Rossz volt, hogy nem történt semmi, nem volt előrelépés, és elvesztettem az erőmet. Szerettem volna, hogy császározzanak meg, vagy kapjak epidurális érzéstelenítést. A doki bejött, és vákuumot javasolt. Ha azzal nem sikerült volna, császár lett volna.

Akkor már nem éreztem, hogy mikor jön az összehúzódás, mikor van a fájás eleje és vége, mert egyfolytában fájt, így a szülésznő szólt, amikor látta a monitoron. Zoe három nagy vákuumos nyomással-húzással született meg. Kezembe kaphattam rögtön.

Mesélsz róla, hogy milyen a vákuum?

Ott önmagában segítség volt számomra. Maga a megváltás, és persze volt benne egy erőszakosság is.

Látszódott Zoén valami?

Volt egy kis torta a fején a vákuum helyén, kapott is rögtön fájdalomcsillapítót miatta, de amúgy teljesen egészséges volt.

Mi történt utána?

Eufória, hogy végre vége van a fájdalomnak, és hogy közben végre megérkezett Zoe is. Mutatja, hogy mennyire nem voltam magamnál, hogy mondtam a páromnak, hogy tegyük be az „A jó lovas katonának” című dalt a youtube-ről”, és énekeljük el együtt. Ha nem is ezt a dalt, de rögtön énekelni kezdtem Zoénak is „Hullik a fáról a sárga levél”-t. Érdekes, hogy végig olyan dalok jutottak eszembe, amiket negyedikes-ötödikes koromban tanultam énekórán és szolfézson. Nem tudom, miért.

Zoe nagy baba volt, több, mint négy kiló. Kaptam oxitocint, összevarrtak, közben mondták, hogy miket csináltak, de én olyan eufóriában voltam, hogy nem érdekelt.  

Ezek szerint lett gátsérülésed.

Igen, annyira, hogy miután összevarrtak, újra szétrepedt, és megint varrni kellett.

Ekkor valahogy egyre többen jöttek be a szobába, orvosok is. Tudtam, hogy, ha orvos is van ott, akkor az nem jelent jót. Közben próbáltam kapcsolódni Zoéval, de még többen jöttek be. Amikor a lábfejemből vettek vért, majd kimentek, akkor már nagyon ott volt bennem, hogy  valami nem stimmel.

Akkor ijedtem meg úgy igazán, amikor valaki azt mondta mellettem, hogy rengeteg vért vesztettem, és jól vagyok-e, nem cseng a fülem, jól látok?

Én jól voltam, nem éreztem semmit. Aztán félrehívták a párom, aki levette a pólóját, nekem pedig elmondták, hogy sok vért vesztettem, és úgy tartják a legbiztonságosabbnak, ha elaltatnak, és megműtenek. Levették rólam Zoét, átették a páromra, engem pedig áttoltak a műtőbe.

A gátsebed miatt vesztettél sok vért?

Igen, és a vákuum miatt is. Több, mint két liter vért vesztettem. Utána több napig kaptam transzfúziót. Az első pár nap képein nem is vagyok rajta, mert annyira rosszul voltam. Az első éjszakát az intenzíven töltöttem, utána másnap este már próbáltak felállítani. Szülés utáni negyedik napon lettek jók először a leleteim. Zoét a párom gondozta az első két nap, én leginkább csak a kezemet tudtam a fejére tenni.

Érzed ennek az időnek a lenyomatát az ő kapcsolatukon?

Igen, van egy speciális kötődésük.

Lett így is tejed?  

Igen, az ötödik napon indult be, de nem tudtam sokáig szoptatni. Ez az egész fizikailag és lelkileg is megviselt. Egy hónap után hoztam meg a döntést: Azt éreztem, hogy én máshogy tudok jó anyukája lenni Zoénak, úgy, ha nem szoptatok. Nehéz döntés volt. Addig is tápszert kapott leginkább, ami tulajdonképpen megmentette az életét, de a szoptatást elengedtük.

Úgy képzelem, hogy nagyon legyengülhettél ez idő alatt.

Igen, nem tudtam menni sem. Teljesen leamortizáldódva éreztem magam. Ami nehéz élmény volt, mert addig azt gondoltam, hogy egy pecséttel ellátott egészséges  kismama vagyok, még terhességem végén is viszonylag aktív voltam. Ezek után ez az állapot nehéz megélés volt.

Meddig tudott a párod veletek lenni?

A kórházból való hazatárés után még egy hétig. Utána egyedül voltunk.

Az nagy feladat lehetett.

Most már én is ezt érzem. Akkor azt gondoltam, hogy ez a természetes, de nagy feladat volt. Nem kezdődött könnyen a kapcsolatunk Zoéval, sok szomorú dolog volt körülöttünk. Így a zenét, éneklést a gyermekágy alatt is nagyon gyakran használtam. Zoe ma már magától énekel. A zene számunkra könnyebbé teszi a nehéz dolgokat.

Jó, hogy van egy most már közös módszeretek. Ő most már nagyobbacska. El tudod képzelni, hogy újra nekiinduljatok?

Még nem. Nem. Nagyon megrémített az, hogy mennyire kiszolgáltatottá válhatok. A szülés vége egy trauma, erős negatív élmény volt számomra. Jó visszajelzés viszont az, hogy most ilyen könnyen tudom neked mindezt elmesélni. Ez korábban nem ment volna így.

A kórházban a műtét előtt azt hittem, hogy meg fogok halni. Emlékszem, hogy azt mondom a páromnak: „Vidd Zoet Magyarországra sokat a családomhoz!”. Aztán Anyukámhoz imádkoztam, hogy segítsen. Én tényleg akkor azt hittem, hogy meghalok, és mindez feltépte az Anyukám halálának sebeit is. Miatta is sírtam a műtőben. 

A szülésem teljes történetét először, hat hónap után, egy csoportos terápiában sírva meséltem el. Előtte nem tudtam senkinek elmesélni az elejétől a végéig. Van egy nagyon jó, és egy nehéz része is. Nehéz megélés volt, hogy egy ilyen ünnepbe bele is lehet halni, hogy ennyire bele lehet gyengülni. Ezt még  annyira nem dolgoztam fel, hogy újra neki kezdjünk. Az, hogy most így el tudom mesélni neked a szülésem történetét ,  egy kemény belső munkafolyamat része. Sok nehézségen mentünk keresztül, de ez a nap mégiscsak a lányom születésnapja. Ha egyszer megkérdezi, hogyan született, akkor szeretnék neki jó dolgokat mondani. A nehézségeket,  Anyu halálát nem elhallgatva, de ez a nap a lányom örömünnepe!

Amit viszont megtanultam közben, hogy itt külföldön egy sokkal jobb support systemet dolgoznék ki magam körül.

Most kezdek visszatérni önmagamhoz. A szülés után nem depressziós lettem, de volt bennem egy kényszeresség: nem mertem Zoét megfogni, nehogy a nyakát rosszul tartsam. Nagy bizonytalanság volt bennem anyaként, úgy gondolom, hogy mélyebb, mint amit az ember alapból érezhet.

Emlékeszem, hogy a védőnő mondta, hogy csak pakoljam Zoét ide, meg oda, de én nem mertem megtenni. Azóta nagy utat jártam be. Most azt gondolom, hogy elég jó anyuka vagyok. Pont jó, a hibáimmal együtt, de sokat is dolgozom magamon, hogy újra visszatérjek önmagamhoz. Az első egy év nehéz volt és lassan másztam ki belőle. A szülés sebezhetővé tett. Ugyan tudtam, hogy a testem okosabb, mint én, de annyire kiszolgáltatva éreztem magam, mint soha.

Sok tapasztalás, túl sok is. Mindezek tükrében milyen úticsomagot állítanál össze egy hamarosan szülő nő számára?

Szülési Spotify listát! Egy óra volt a kórházba az út, és csodálatos élmény volt. Sokat segített készülni a szülésre.

De, ami még fontosabb, ha én most újra szülnék, akkor egy olyan kísérővel, bábával kezdenék el együtt dolgozni, akit megkérhetnék arra is, hogy a szülés utáni egy évben is segítsen. Jó lett volna egy strukturált segítség, aki hetente egyszer mellettem lett volna. A szülésfelkészítés persze érintette a gyermekágyat, de nem olyan részletesen, mint ahogy szükségem lett volna rá. Emellett nem volt egy nagy szociális hálóm itt külföldön. Érdemes lett volna tudatosabban szervezni , hogy tudjam, hogy kitől mit várhatok. Megbeszélni előre, és nem csak feltételezni, hanem mondani is, kérni a segítséget.

A gondoskodás nagyon felértékelődik!

És szerintem ne olvasson a kismama szüléstörténeteket, mert félrevezető lehet, olyan szempontból, hogy mindenkinek más és teljesen egyéni a szüléstörténete. Utólag viszont nagyon jó olvasni. Könnyebben tudtam a sajátomat feldolgozni mások történetének ismeretében, de ha a szülésem előtt olvastam volna el a sajátomat, biztosan félve megyek a szülőszobára.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a szülésen történhet sok minden, de aztán dolgozhatunk rajta. Ha van lehetőség rá, akkor élni kell vele, akár csoportba akár egyéni terápiában. Könnyebbé lehet tenni, meg kell próbálni megváltoztatni a narratívát! Nekem fontos is volt ez megtenni.

A Azt mondtam: „Vidd Zoet Magyarországra sokat a családomhoz!” – Alina szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Kezdjük a legelejéről! Mit tudsz a saját születésed történetéről?

Anyu mesélt róla, hogy akkoriban, a 70-es évek végén, hogy mentek a dolgok. Erősen korlátozva voltak a lehetőségei. A vajúdás közben a testhelyzet csak fekvés lehetett. Csúnyán szóltak hozzá. De a legnagyobb fájdalma az volt, hogy a születésem után pólyába tettek és megtiltották számára, hogy kibontsa a pólyát. Megmondták, hogy mit szabad és mit nem. Ezeken kívül részleteket nem tudok.

Nagy családi anekdota sem maradt fenn?

Dehogynem. A szülés előtti nap Anyu bekolbászozott. November 17-én megjött az étvágya. Gyanús volt, hogy ez valamit jelent, mert amúgy alig evett a terhessége alatt. Végig hányta a kilenc hónapot, de aznap kívánós volt. Dugig ette magát. Majd másnap a vajúdás közben órákig ki sem tudott jönni a wc-ről. Utána is csak négykézláb tudott eljutni az egy emelettel feljebb lévő zuhanyzóig. Nem szeretett volna piszkosan szülni. Dörömböltek a zuhany ajtaján, hogy mit képzel, azonnal jöjjön ki…

Ilyen élmények, történetek után benned milyen vízió volt a szülésről?

Nem nagyon gondolkoztam azon, hogy milyen lesz. Ma már bánom. 36 évesen szültem az első gyermekem. De nem foglalkoztatott a szülés. Azt gondoltam, hogy ez egy idilli, eufórikus, boldog állapot lesz. De nem foglalkoztam annyit a szüléssel, mint azután. Ma már bánom. Ami történt velem az nem csak másokon múlt, hanem akkor még én sem voltam elég tudatos. Ma már talán jobb a helyzet, egyre tudatosabbak a nők.

Miért nem készültél tudatosabban a szülésre?

Azt gondoltam, hogy a szülés a világon a legtermészetesebb dolog. Így is van. De közben mégis naiv voltam. Nem gondoltam, hogy egy protokoll része leszek. Azt gondoltam elindul valahogy, szülök majd, közben segítenek és egyszer csak ott lesz a baba.

Másfelől a nagynéném véleményére hallgattam.  Ő gyermekorvos, virológus és családunk meghatározó, megmondó alakja. Figyelmeztetett, hogy ne olvassak a neten mindenféle baromságokat. Úgy könyveltem el magamban, hogy ha a szülés tényleg a legtermészetesebb dolog a világon (márpedig az) és, ha valóban sok hülyeség van a neten, akkor én nem fogok olvasgatni. Semmit nem olvastam. Ez volt a legrosszabb tanács, amit akkor kaphattam. Ma már tudom, hogy képes lettem volna megkülönböztetni a hülyeséget a releváns információtól.

Könnyen érkezett az életetekbe a Simivel való terhességed?

Végülis igen. Fél év után. Épp elszontyolodtunk volna, hogy mi van már, amikor a dokim egy vizsgálat alkalmával ránk nézett és így szólt: Maguk egy egészséges pár. Nincs ok az aggodalomra. Ha egy fél év múlva se sikerül, akkor leülünk beszélgetni. Nagyon szimpatikus volt a hozzáállása. Felszabadító hatású volt, rögtön utána teherbe is estem.

Milyen volt a terhességed?

Szörnyű. Nehezen viselem amúgy is a testi diszkomfortokat. Ráadásul a hetedik hónapban elkaptam egy vírusfertőzést. Nagyon köhögtem. Egész januárban beteg voltam. Lackó, a férjem el is költözött pár napra otthonról, mivel mellettem napokig nem lehetett aludni. Se ő, se én nem tudtunk pihenni. Egész éjjel köhögtem.

És mivel meglazultak a gát környéki izmaim, egy köhögéssel egy egészségügyi betét lett tele. Bepisiltem. Volt olyan éjszaka, hogy két egész csomagot használtam el… (köhög)… Na nézd most is köhögök. Biztos pszichés.

(köhög) Szóval Lackó elköltözött. Én pedig a kanapéra költöztem ki. Ott találtam egy testhelyzetet, amiben pár órácskát tudtam aludni éjjelente. Gyógyszert sokáig nem kaptam, mivel nem mertek semmit adni, mondván terhes vagyok. (köhög)…

Végül felírtak antibiotikumot.

Regenerálódtak a gátizmaid?

Igen. De rendszeresen járok intimtornára. Muszáj…

Lelkileg, hogy érezted magad a várandósság alatt?

Képes voltam a lelki és a testi dimenziót elválasztani. Boldog voltam. Nagyon. Élveztem, amikor mozgott. Örültem, hogy nagy pocakom van. Ez jó volt.

Egyszer a Kálvinon mentem át a zebrán – már nagy hasam volt. Messziről kinézett magának egy bolond nő. Éles szemével az út túloldaláról átszúrta a kabátomat. Odajött hozzám. Olyan volt, mint egy boszorka, mint egy javasasszony. Féltem, hogy mit fog mondani. Így szólt: Egészséges babuciii. Jaj, de jó élete lesz. Megmaradt bennem. Ha ugyanezzel az erővel rosszat mondott volna, nem tudom, hogyan hatott volna rám.

Az utcán szembejövőket nem válogathatjuk meg. Amikor Te szültél 2015-ben, akkor viszont még lehetett orvost választani. Mi alapján választottatok Ti?

Nem volt olyan nőgyógyászom, akihez rendszeresen jártam volna. Egy barátnőm Dr. X.-t ajánlotta. Nem volt jó választás a részemről. Neki bejött, nekem nem. A mai napig arra gondolok, hogy ha összefutnék vele az utcán miket vágnék a fejéhez. A legnegatívabb ember az életemben.

Egy pillanatra Te is javasasszonnyá válnál…

Igen. Pedig van olyan ismerősöm, aki nála szült és jó élmény volt számára. Azt éreztem, hogy ez igazságtalanság. Hogy hogyan lehet az, hogy én a történtek miatt gyűlölöm őt, másnak pedig jó szülés élménye volt nála.

Utólag már könnyű okosnak lenni. Rákerestem a neten. Pár óra böngészés után kirajzolódik az ő pályafutása. A Schöpf-Merei-ben kezdte, a nagy nevű szülészeten. Áradoztak arról az időszakáról. De, ahogy haladt előre az idő egyre több olyan véleménnyel szembesültem, hogy csak a pénz érdekli. A pénz, a pénz. Túl lassan esett le számomra. Ócska magánrendelője volt, egy vacak ultrahanggal. Kihasználva a nem tiszta helyzetet a magán és az állami ellátás között a saját magán pácienseit több vizsgálatra is az Istvánba hívta, de azért hívott a magánba is, hogy fizessünk is. Tudathasadás volt, hogy a kórházban nem adtunk pénzt, de a magánban igen. Lehetetlen helyzet volt. Ráadásul azt sem értettem, hogy miért kell ennyi vizsgálat, ha makk egészséges vagyok. Úgy éreztem, hogy ezek a vizsgálatok csak a pénz miatt vannak, hogy mindig letegyem a 15.000 forintot.

Éreztetted vele, hogy nem vagy igazán komfortos ebben a helyzetben?

A nyolcadik hónap környékén már igen. Az Istvánban voltam nála épp, amikor történt valami.

A streptococcus tenyésztést konkrétan úgy vette le, hogy a függönyt sem húzta volna el, ha nem szólok. A háttérben ment a jövés-menés. Ilyen körülmények között tárd szét a lábad és lazulj el.

Levette a mintát. Még fel sem keltem, a bugyim sem volt rajtam, amikor már húzta is vissza a függönyt és mintával a kezében nekem szegezte a kérdést: „Ivett, hogy lesz akkor a szülés?!” Nem értettem a kérdést. Rákérdezett, hogy szeretném-e, ha „rendelkezésre állna”. (Korábban a „rendelkezésre állásért” járó díjat már tisztázta.) Mondtam, hogy remélem úgy, hogy ott lesz a doktor úr és akkor fizetek érte.

Pityeregve hívtam fel Lackót.

Ő nem kísért el ezekre a vizsgálatokra?

Nem. Egészen eddig a pontig nem éreztem szükségét, hogy ott legyen. De akkor segítséget kértem Tőle, mert éreztem, hogy ez nagyon megterhel lelkileg.

Végül maradtál X.-nél. Hogyan indult be a szülés?

A 40. hét előtt pár nappal megzsarolt minket az indítással. Amikor rákérdeztünk, hogy miért kellene indítani, ha minden rendben, annyit felelt, hogy ha nem indíthat, akkor felejtsük el őt, akkor leveszi rólunk a kezét. Mondta mindezt úgy, hogy másfél évig jártam hozzá.

Azt hittem, ez egy bizalmi viszony. Ma már tudom, hogy ezért fel is jelenthettem volna őt.

Ez volt a legnagyobb törés, csalódás.

Miért nem váltottál orvost, amikor már rezgett a léc?

Volt olyan ismerősöm, aki megtette. Ismerek nem is egy embert, aki váltott. Sőt az utolsó héten megelégelte a CTG vizsgálatokat és úgy döntött inkább otthon szül. Ugyan voltak előttem ilyen példák, de mégsem volt hozzá elég bátorságom. Ez az én hibám.

Nagy kegyesen egy hetet adott még számunkra. Így Simi 40+1 héttel jött a világra. Utólag persze kiderült, hogy doktor úr nem jól számolta ki a szülés tervezett időpontját. Nekem 24 naposak a ciklusaim és ez megzavarta őt. Ötezerszer számolta át és láttam, hogy bizonytalan az eredményben. Ha nem számolja el, akkor Simi is gyönyörűen jöhetett volna a világra, indítás nélkül.

Mi volt az indítási protokoll?

Előző este nyolcra kellett bemennem a kórházba. Még akkor este felhelyezték a ballont. Ez a mechanikus indítás.

Egy ismeretlen doki felhelyezte a ballont. Hajnal 6-kor kivette egy másik. Egy harmadik repesztette a burkot. Be sem mutatkoztak, a nevüket sem tudom. A negyedik volt az én orvosom reggel 7-kor.

Úgy nyúlkáltak bennem, mintha egy darab hús lennék.

Milyen érzés volt ez a mechanikus indítás?

Nem tudom. Különösebben nem fájt. Dolgozott bennem az adrenalin. Felfokozott stresszes állapotban voltam. Nehéz este volt. A mellettem lévő szobában egy cigánylány vajúdott. Egész éjjel ott volt bent a párja. Cigiztek. Nagyon zavart a füst. Egy pár óra után erőt vettem magamon és kimentem a nővérpulthoz. Ült a gép előtt az ügyeletes nővér, rám se nézett, amikor odaléptem hozzá. Szóltam, hogy nagyon zavar a füst.

Mire ő gépi hangon közölte, hogy nem tud mit csinálni. Cigányok. Ha kihívja a rendőröket, akkor sem fog semmi sem történni.

Ráadásul aludni sem tudtam, mert a szobámban igazi ágy nem volt, csak egy dobogó. Nem volt bátorságom átkérni magam egy olyan szobában, ahol lett volna rendes ágy. Vihar volt. Tele voltam félelemmel. Így fizikai fájdalmat nem kötök az estéhez, csak lelkit. Az is lehet, hogy egyszerűen a lelki állapot miatt nem maradt meg a fizikai. De fájásaim nem igazán lehettek reggelre sem. Viszont kialvatlan voltam. Kimaradt az éjszaka.

Itt kezdődött el a lelki megsemmisülésem.

Pedig alapvetői bábai tanács, hogy légy kipihent a szülésedre. Ha elkezdődnek a fájásaid, feküdj le aludni.

Hát erre lehetőség itt nem volt. Viszont tele voltam szorongással, stresszel. Szállt a füst. A nővér is bunkó volt. Haladt tovább a protokoll. Reggel rákötöttek az oxitocinra. Megoldásnak látták, ha még jobban erőltetik az el nem indult folyamatot.

Ez egy erőszak. Ki akarták a gyerekemet erőszakolni belőlem.

Közel kilenc órás vajúdás volt, amiből hat óra nagyon intenzív fájdalom volt. Mivel második gyermekemet otthon szültem, ma már tudom, hogy mi a különbség a természetes és a mesterségesen adagolt oxitocin között. Persze a természetes folyamat is fájt, de nem így.

Lackó reggelre már Veled volt?

Igen, de nem sokáig…

Elmesélem, hogy volt, hiszen ez a lényege az egésznek, de nem könnyű…

A vajúdás közben elkezdett jönni belőlem a kaki. Borzasztó kellemetlen volt. Jöttek a hihetetlenül erős fájdalmak és közben potyogott ki belőlem minden. Kiküldtem Lackót. A három perces fájásaim között volt két percem, hogy CTG-vel a nagy hasamon takarítsak magam után.

Tudjuk, hogy ha természetesen indul egy szülés erről is gondoskodik a test. Sok nőnek lesz a szülés beindulása előtt hasmenése. Öntisztító folyamat. Készül a test a szülésre, így vagyunk kitalálva. De hogy hogy nem volt ott segítséged?

Volt egy szülésznő, akit szintén a barátaim ajánlottak. Amikor bejött, nagyon kedvesen mondta, hogy ez természetes és emiatt ne aggódjak. Hogy őt nem zavarja egyáltalán. Lehet, hogy őt nem zavarta, de engem igen. Amúgy kedves volt, csak hát végig tolta rajtam a protokollt. De közben mégis éreztem, hogy velem volt, már amikor nem épp a párhuzamos szülésnél. De benne éreztem humánumot.

Hogy tudnád jellemezni a fájásokat, amiket ekkor megéltél?

Nekem a derekam fájt nagyon. (Azóta is szokott fájni…Bevillan egyszercsak az agyamban, majd a derekamba, egy emlékként…) Bezárkóztam a wc-be. Két órát voltam bent. Ültem a wc-n, kapaszkodtam az infúzióba és azt vízionáltam, hogy előbb fognak a derekam miatt műtőasztalra tenni, mint hogy megszüljem Simit. Csak ez járt a fejemben, hogy biztosan meg kell műteni a derekam, mert valami bajt jelenthet ez a fájdalom. Azon gondolkoztam, hogy ha műtenek majd, nyilván a hasamon kell feküdnöm, de akkor, hogy tud megszületni a gyerekem. Kétségbeesett voltam. Életem legrosszabb két órája volt ez.

Egyszer csak kibotorkáltál a wc-ről?

Igen, az infúzióval együtt. Kérték, hogy feküdjek le, de olyan erősen fájt, ha vízszintesbe kerültem, hogy folyamatosan felpattantam. A szülésznő meg csak hajtogatta, hogy

„Nem érti meg, hogy el fog fáradni?!” Mire én: „Nem érti meg, hogy nem bírok feküdni?!”

Amúgy sem attól fáradtam el, hogy nem feküdtem akkor le az ágyra, hanem attól, hogy az előző éjszaka nem aludtam.

Ha ennyire fájt a derekad, fel sem merült, hogy valamilyen fájdalomcsillapítót kérj?

De ordítottam, hogy nem bírom. Ekkor injekciót kaptam rá, de mondták, hogy semmit nem fog érni. Az epidurál pedig fel sem merült. Ott az Istvánban ez nem divat. Az nincs a protokollban.

Az orvosod tudott valamit segíteni?

Ebből a közel tíz órából háromszor-négyszer nézett rám. Kb. másfél óránként. Volt, hogy kértem a segítségét tőle, mert lejöttek a CTG tappancsai. Zavarba jött. Nem tudta visszatenni. Végül Lackó tette vissza.

Ezek szerint őt időközben visszaengedted magadhoz?

Nem. Ez még előtte volt. Nem vagyok rá büszke, de én is ordítottam, hogy szedjék ki belőlem Simit. Császárra gondoltam. Ezen a ponton jobb, hogy nem volt bent Lackó.

Ez az érzésed nem egy egyedi dolog. Annak is lehet a jele, hogy már nincs sok hátra a vajúdásból.

A dokin mégis látszott, hogy hajlana a császárra, de a szülésznő úgy gondolta, hogy ez menni fog a hagyományos úton is. Mivel kialakult közöttük egy ellentét, ezért inkább

behívtak egy másik orvost, az atyaúristent. Berontott. Benézett a lábam közé, talán be is nyúlt, és meghozta a verdiktet: „Menni fog.” Ha ő nem ezt mondja, akkor császár lett volna és később kizárnak az otthonszülés lehetőségéből.

És ment is a dolog.

Vákuummal. Becsődült csomó ember. Ott volt egy neonatológus, egy gyakornok, a szülésznő, a dr. X. és még 4-5 ember. Csupa fehérköpenyes idegen ember. Stresszben voltam. Igyekeztem csak a szülésznőre koncentrálni és minden mást kizárni. De ez nem volt egyszerű. Volt egy ember a fejem mellett, már nem emlékszem, hogy mit mondott csak az érzés maradt meg, hogy én ennek a csávónak beverek egyet. Most azonnal. Tisztában voltam vele, hogy ezt az erőt inkább a következő nyomásba kell beletennem. Mérhetetlen méltatlan, tiszteletlen utasítás lehetett, amit mondott, arra vonatkozóan, hogy mit, hogyan csináljak. Mintha szült volna már gyereket. És közben ez a vad idegen ember, akit abban a percben láttam először nyomta teljes erejével lefelé a pocakom az elavult Kristeller manőverrel, amitől később köldök sérvem lett.

Így jött a világra Simi…

Potyognak a könnyeid.

Igen, most is csak sírok, mert annyira bánom. Biztos vagyok benne, hogy a kötődésünkön hagyott nyomot. Nem így kellett volna a világra jönnie. Undorító. Méltatlan. Vad idegenek úgy beszélnek rólad, mintha egy tárgy lennél, egy darab hús.

Nem magam miatt sírok még most is, hanem Simi miatt, mert sokkal nagyobb tisztelettel kellett volna világra jönnie. Nem így. Nem gyertyák kellenek, meg virágszirmok. Nem a flanc kell. Csak várni tisztelettel. Csak annyi, hogy engedd, hogy a természet dolgozzon.

Lackó mikor csatlakozott vissza?

A vákuumnál nem lehetett ott, mert az komplikációnak számított. De a köldökzsinórt már ő vágta el. Pedig jó lett volna, ha bent van, mert én alapvetően nem voltam magamnál. Összekeveredett az idő. Nem csak közben, de utána is.

Az ő elmeséléséből tudom csak, hogy elvitték lefürdetni Simit. Persze azóta ezt is bánom. Ma már tudom, milyen fontos az a pici magzatmáz, ami a babákon marad. Felöltöztették. Visszahozták. Egy órát sem lehetett a mellkasomon. Csak feküdtem széttárt lábakkal. Néztem Lackót és Simit. Közben jött valaki takarítani. Jött ment a szobában. Majd fogott egy vödör jódot és egy szó nélkül a lábam közé zúdította. Az egy szent hely, ahonnan nemrég egy élet született. Ő meg két kis sepregetés között, puff… Az egész szülésemet szimbolizálja ez a jelenet. Nem kérdezte meg, hogy bejöhet-e takarítani, vagy hogy ezt a jódot magára kellene tennem, megengedi?!

Nem is értem pontosan. Ő egy takarítónő volt vagy egy nővér?

Nem tudom. Egyszerre takarította lent a követ és engem. Nem tudom ki volt. Egy nővér, aki tette a dolgát, és akinek az egyik dolga az volt, hogy nyakon öntsön engem jóddal. Ez egy apró dolog lett volna. Hogy odajön és elmondja, hogy ki ő és mit szeretne csinálni. Megkérdezhette volna, hogy készen állok-e rá. Nyilván megengedtem volna.

Gát sérülés miatt kellett ez a sok jód?

Igen. Volt gátmetszésem. Nem is akármilyen, három hétig nem tudtam ülni utána. Általában 2-3 öltést használnak, belém 13-t tettek. De az oxitocinos derék fájdalom mindent felülírt, nem is éreztem ezeket az öltéseket. Félholt voltam. Miközben varrt az orvos a következő mondatok hangoztak el:

„- Nem látok jól, nincs elég fény.
– Várjon doktor úr, akkor áthozom a másikból.
– Oh, így már látok.”

De akkor már negyed órája varrt engem.

Majd ezután azt is közölte, hogy nagyon tompa a tű, de majd a franciaországi kongresszuson vesz egy újat. Kösz. Azzal nem tisztelt meg, hogy lássa, amit csinál és azzal sem, hogy megfelelő eszközt használjon. Vagy, ha már ez a helyzet, akkor ne mondja el nekem.

Mi történt utána?

Másnap reggel jött hajnalban az első hőmérőzés. Közben úgy feküdtem, mint akin átment tíz úthenger. Feküdtem és láttam magam kívülről, mintha csak egy film lenne. Láttam a szobát, benne magam. Csak feküdtem. Azt hiszem, ott nyilvánult meg először a trauma. De az utána jövő depressziós állapotot csak fél évvel később diagnosztizáltam. Csak akkor tudtam kimondani, hogy ez az.

Emlékszem, hogy a kórházban feküdtem az ágyban és egyszer csak megláttam a doktor urat. Az volt az érzésem, hogy néz, hogy készítem-e már a borítékot. Nem az érdekelte, hogy hogy vagyok. Csak kémlelte, hogy eljött-e az idő, hogy vajon hol lehet a pénzzel teli boríték. Másnap odaadtuk neki és a szülésznőnek is.

Milyen jó lenne, olyan erősnek lenni, hogy ezen a ponton azt mondja az ember, hogy ez így nem volt számára megfelelő szolgáltatás ezért nem fizetek.

Hát igen.

Ráadásul a szülésed egy része menthető lett volna, ha valaki Téged ott szeret.

Jól lett volna, ha valaki vigyáz rám. Ha valaki a lelkemet kicsit karbantartja.

A következő napok könnyebbek voltak?

Az a korábban elképzelt illúzió, hamar összeomlott az önbizalmammal együtt. A túlélésre mentem. Csak feküdni tudtam. Egy emelettel lejjebb tartottak egy kötelező filmvetítést a szoptatásról. Nem tudtam lemenni. Órákig szorongtam, hogy ezt, hogy fogom megmondani, hogy nem tudok lemenni. Csak a szorongás és a félelem volt bennem, hogy valamit nem tudok teljesíteni. Azt mondták rendben. De azért azzal nem foglalkoztak, hogy akkor én tényleg ennyire szarul vagyok, tényleg ennyire fáj?! Ez nem jutott eszükbe. Miközben úgy éreztem, hogy a lábaim között bombát robbantottak.

Azt gondoltam, hogy nem vagyok jó anya, mert én már erre sem voltam képes. Mindenki más ment. Én pedig nem tudtam valamit megcsinálni, amit ők igen. Ráadásul utána a szoptatás sem ment. Csak feküdni tudtam és mire másfél hónappal később felálltam húsz kilóval lettem nehezebb. A gyermekágyi időszaknak nem erről kellett volna szólni. Nagyon szerettem volna szoptatni. Csakhogy Simi nagyon szétszedte a mellbimbómat. Vérzett. Azok a sejtjeim megnyomorodtak. Mindenki jött a tanácsaival. Hogy vegyek tápszert. Meg vettük ezeket a Karamalz italokat. Malátás tejserkentők. Egyben volt 300 kalória. Én ebből napi 3-4 ittam meg, úgyhogy közben csak feküdtem. Ezt a húsz kilót azóta sem tudtam lefogyni.

Lackó, hogy élte meg ezt a helyzetet?

Érezte, hogy valami nem stimmel. Látta, hogy nem tudom ellátni a gyerekünket. Szembesült a fájdalmaimmal és azzal, hogy mennyire fáradt vagyok. Akkor nem tudtuk, hogy tulajdonképpen ez egy poszttraumás stressz állapot volt.

Esténként én már semmiben nem tudtam részt venni. Lackó fürdette, pelenkázta Simit, én pedig csak sírtam. Kimerült voltam testileg, lelkileg. És másfél hónap után ő is teljesen kimerült. Amikor ki mondta, hogy ő sem így képzelte el ezt az időszakot, olyan érzés volt, mintha kést szurkálnának belém.

Nagyon rápörögtem közben Simi alvására. Fontos volt számomra, hogy mindig kialudja magát. Ugyan én is tudtam, akkor pihenni, de teljesen rögeszmésen figyeltem erre. Csomó jó program lehetőséget félretéve. Nem volt egyszerű időszak…

Fájdalmas időszak lehetett testileg és lelkileg is.

Az volt. De ez az én szüléstörténetem. Ez az, amit nem szerettem volna másodjára átélni. Ahogy telik az idő, jobb azért. Azt is gondoltam, hogy ha Mimi majd szépen születik meg az sokat segíthet. Egyfajta feloldozás lesz. De nem az volt. Csak még jobban elszomorított: hogy ha így is lehet születni, akkor miért nem juthatott ez Siminek is.

Tudsz ebből az időszakból mosolygásra emlékezni?

Igen, voltak vicces részek is. Amikor jöttünk haza a kórházból fordítva raktuk be a hordozót az autóba. Bénáztunk és nevettünk. Majd valaki segített. De ez is csak addig volt vicces, amíg nem kellett beülnöm a kocsiba. Iszonyatosan fájt a sebem, csak fájdalomcsillapítóval tudtam elmenni a kórházból. Jó lett volna a babámra figyelni meghitt hangulatban, de én csak a kátyúkat láttam és kértem Lackót, hogy kerülje ki az összeset.

Azóta sikerült feldolgoznod ezt a traumát? Kértél segítséget?

Nem. Úgy próbálom feldolgozni, hogy a Más Állapotot a Szülészetben mozgalomnak segítek. Ennek látom az értelmét.

Ha ők nem lettek volna, akkor talán máshogy alakul Mimi születése is.

Persze azért, lehet, hogy majd egyszer elmegyek pszichológushoz.

Sokat tudnak segíteni. Ha valakinek nem fekszik egy egyéni terápia ma már olyan sok lehetőség van a feldolgozásra. Body Work, Pszichodráma…

Igen, de ami megtörtént az megtörtént. És én nem akarok senkinek megbocsátani. A dühömön csak egy dolog segítene, ha rendszer szinten változna meg a szülészet.

Megbocsátani értem, ha nem tudsz, de a puttonyt vinni nem feltétlenül kell.

Nem zárom ki, hogy egyszer dolgozzak valamikor ezen. De nem most. Most inkább reggelente elmegyek egyet járni. Felér egy meditációval.

Szóval végleg nem ment el a kedved a szüléstől. Sőt.

Igen, szerettünk volna Simi mellé tesót. A testvér az fontos. Mimi rögtön jött. Ő ilyen személyiség is. Mind kettőjük személyiségén ott van a fogantatásuk, a születésük. Mimi berobban. Kipukkad az élettől. Elképesztően talpraesett. Ő ilyen. Intéz mindent. Nem féltjük, annyira elemében van. Simire mindig jobban figyelünk.

Úgy képzelem Te is ilyen lehettél. A második terhességed milyen volt?

Leginkább lelki hullámvasúthoz tudnám hasonlítani. Veresegyházi otthonunk a Google szerint kiesik az otthonszülés lehetőségéből. (Gyakorlatban lemértük és simán be lehet érni a Kistarcsai kórházba a megadott időn belül.) Ezért, akit választottam bábának először ő nem vállalt el. Lackó erősködött vele, de nem tudtuk meggyőzni. Ezért is lett végül a helyszín anyukám lakása.

Kerestem volna más bábát, de senkivel nem volt igazán jó összhang. Hiába kedves egy bába és tudom, hogy fantasztikus szakember nehéz kiválasztani a megfelelőt. Egy valakit (nem is akárkit: Király Ágit) ugyan már találtam, de az otthon szüléshez két bába kell. Nehezítette a helyzetet, hogy a Ági hirtelen kórházba került. Bizonytalanná vált minden a nyolcadik hónapra. Lassan végül kitisztult a kép. Király Ági mégis tudott jönni, és Béres Edina lett a másik kísérőm.

De közben legbelül mindvégig éreztem, hogy csak magamra számíthatok. Éreztem belül a nyugalmat és, hogy nem fogok kórházban szülni. Volt bennem egy határozott erő.

Különös történet a Ti találkozásotok Edinával. Elmeséled?

Az egy csoda volt. Horányban voltunk barátoknál a Meteor Telepen. Ültünk a teraszon. Épp az otthonszülésről beszélgettünk. A barátaimtól távol állt ez a téma.

Meséltem épp, hogy milyen jó lett volna, ha az első bába mellől nem sodor el az élet. Ő lett volna a jó választás. És abban a pillanatban megjelent. Ott sétált el a terasz előtt. Döbbenet. Felálltam, odamentem hozzá. Elmondtam, hogy mi történt, hogy Ági kórházban van és megkértem, hogy legyen ott a szülésemnél. Most is sírok látod… az a nő egy csoda.

Sose felejtem el, ahogy rám nézett. Együttérzés, gondoskodás, szeretet áradt belőle. Nem tudta megígérni, hogy ott lesz, de azt megígérte, hogy mindenképp megpróbál ott lenni. Végül így voltak ők ott ketten a szülésemnél.

Hogyan érkezett Mimi?

Először a nyákdugó távozott. Felhívtam Ágit, hogy megijedtem. Mondta, hogy ne ijedj meg! Figyeld magad és pihengess! És hívj, ha úgy érzed, hogy fájásaid vannak! Egy óra múlva már hívtam is. Lackó kényelmesen hazaért. Anyám pont jött hozzánk. Ugyan nem kértem, hogy hozza az ittalvós cuccát, de ő hozta magától. Tökéletesen alakult minden, különösebb szervezés nélkül.

A kórház nem lett volna messze, de Anyukád lakása jó messze volt.

Álltunk a dugóban három perces fájásokkal. Ahogy a filmekben szokás magyaráztam Lackónak, hogy merre menjen, melyik sáv a gyorsabb. Veszekedtünk. Vicces így utólag. Egyszer csak mellénk került egy rendőrautó, gondoltam, hogy szólok nekik, hogy kísérjenek el a lakáshoz, de elindult a forgalom. Megérkeztünk Anyu lakásába és két óra múlva megvolt Mimi.

Nagyon hamar.

Igen ráadásul munkaidőben. A bábák délre értek oda. Ötkor már el is mentek. Büszke voltam magunkra, hogy így hétköznap munkaidőben történt. Bár a szomszédok nem számítottak ilyen vendégekre a házban.

A bábák nevetve érkeztek meg a lakásba, mert mint utóbb kiderült gázóra leolvasónak nézték őket.

Megérkeztetek. Mi történt ott?

Semmi. Vajúdtam.

Azért az nem semmi, ha valaki épp vajúdik. Tudtál, kívántál valamennyit mozogni?

Nem ezen volt a hangsúly. Inkább azon, hogy el tudjak vonulni. Megint elmentem a fürdőbe. Egyedül, magam szerettem volna lenni. Még a bábáktól is elvonultam. Bezárkóztam a fürdőbe.

Időnként ajánlgattak segítséget. Amúgy csak ültek és figyeltek. Minimálisan beszélgettek. A fájások között körbetekertek meleg vizes borogatással. Ha jött a fájás azonnal visszaültek. Figyeltem belülről ezt a bábai munkásságot. Egy szóval lehet csak jellemezni: alázat. Ez a dolog nem róluk szól. Nekik asszisztálni kell és észnél lenni.

A kitolásnál már a szobában voltam. Álltam. Egyik lábam fent volt a kanapén. Az egyik bába pedig alattam. Volt rajta egy csinos blúz, annak ott annyi lett. Telibe kapott mindent.

Lackó ott volt?

A kitolásnál állítólag kiküldtem. A konyhából kukucskált és onnan videózott.

Hogy alakult a gátad állapota?

Gondolom, hogy láttak már a bábák cifrábbat, de azért mondtam nekik, hogy érdekes eset vagyok én is. Nyugtatgattak, hogy ez nem lesz gond. De, amikor meglátták, hogy a szülés közben leszakadt egy darab a szeméremajkaimról, akkor meglepődtek. Én meg sem éreztem. A bábák sem láttak még ilyet korábban. Én pedig a mai napig sem érzem hiányát.

Lett hagyományos gát sérülésem is. Ági egy ponton megkérdezte, hogy összevarrjon-e. Nem értettem, hogy miért nekem kellene ezt eldönteni. Mondtam is, hogy ez nem az én kompetenciám, ezt neki kell eldönteni. Döntött, nem nyúlt hozzám. Három nappal később nagyon elégedett volt a döntésével.

Eufória volt?

Ha az nem is, de sokkal jobban voltam utána. Egy hét után már takarítottam. Ilyen egy normális XXI. századi születés. Persze az se volt normális, amikor a szülés után rögtön mentek vissza a nők a földekre dolgozni, de én most egy hét után jól voltam. Hordozni is tudtam.

Ez egy normális szülés volt. Ha jön a gyerek, akkor fontos, hogy tudj koncentrálni a testedre, hogy tudj magadba fordulni, hogy legyen melletted valaki, aki erőt ad, aki inni és enni ad. A legtöbben azt hiszik, hogy az otthonszülés a rózsaszirmokról és a gyertyákról szól, de nem. Nem ez a fontos.

Mennyi időt maradtatok ott a lakásban?

Egy éjszakát. Kettő körül született Mimi, öt körül mentek el a bábák, addig takarítottak, adminisztráltak. Jött még aznap a neonatológus. Formális dolog volt. A harmadik napos kontrollra már ide ki Veresre jött az Ági. Mindent rendben talált.

Mimivel a szoptatás is könnyebben ment?

Nem, sőt nehezebben. Szerintem Siminél tönkrementek a sejtek, a szövetek a mellemen. Nem látszik rajta semmi, de két és fél év alatt nem regenerálódtak. Fél évig sírtam annyira fájt a szoptatás. Egy hét ugyan volt, amikor tápszert kapott Mimi, mert lebetegedtem és gyógyszert kellett szednem, de utána hamar visszaállt minden. Persze fájni akkor is fájt.

Ha össze kellene raknod egy batyut csak a legfontosabbakkal egy hamarosan szülő nőnek, akkor mit raknál bele?

Önbizalmat. Önbizalmat és tudást. Hogy mélyüljön el a kismama abban, hogy kicsoda ő maga. Értse meg magát és a szülést. Beszélgessen sokat. És higgyen abban, hogy képes szülni.

A félelem ahhoz kapcsolódik sokszor, amit nem ismerünk. A szülés ne legyen ilyen. Az élettani folyamattól nem kell félni. Maximum pozitív stresszel járjon. A fájdalom meg fájdalom. Azt ki, lehet bírni.

Szóval önbizalom és támogatás. A támogatás nagyon fontos, hogy legyen segítség. Hogy tudja azt, hogy számára mi nyújt egyáltalán biztonságérzetet. És ha az a kórház, akkor legyen kórház. De értse meg a szülést.

És készüljön a fájdalomra és legyen tisztában vele, hogy neki mi lehet majd segítő technika a fájdalom kezelésében.

A szülésfelkészítőkön rengeteg tanács hangzik el. A melegvíz, a kád, a masszázs. Az első szülésem után megváltozott a fájdalomhoz való viszonyom. Kisebb fájdalomra is vonyítani, zokogni tudtam. Eltolódott a fájdalom küszöböm. Pedig előtte jól bírtam, büszke is voltam magamra.

Bebizonyosodott általam is, hogy a nők tudnak szülni. Persze lehetnek komplikációk. Életmentő helyzetek. De az csak nem normális, hogy a körülöttem lévő kismamák túlnyomó többségét császározták. Nem létezik, hogy egyikőjük se tud szülni. Dehogynem. Mindenki tud szülni. Csak a rendszer nem segíti ezt. Most már nem tervezünk több gyereket. Ha még is szülnék biztosan újra otthon.

A Lavina a szülőszobán – Ivett szüléstörténetei bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Hogy vártátok Iringót?

Alízzal 2 éve együtt jártunk, amikor megkértem a kezét. Nagyon örültünk. Elkezdtük szervezni az esküvőt. Annyira örültünk, hogy pár nappal később teherbe esett. Iringó érkezése nyilván a védekezésünk komolyságát is mutatja. Alíz megvette a tesztet. Én már akkor tudtam, hogy örülni fogok. Családot szerettem volna, de meglepett, mert hamar jött. Alíz örült, hogy én örülök, de közben le is volt sokkolva, hiszen derült égből jött a hír.

Hogyan készültetek a szülésre?

Jártunk Mama-Papa szülés felkészítőre. Hallgattunk előadást a gátvédelemről. (Én is gyakoroltam a gátvédelmet.) Azt hittem, hogy fel vagyunk készülve rá, és teljesen nyugodt voltam. Alíz jógázott, légzéstechnikákat tanult, utánaolvasott a témának. Ennek ellenére nem alakult sajnos jól a szülés.

Egyértelmű volt, hogy kórházban tervezitek a szülést?

Alíz életmódja (jóga, vegetáriánus ételek előnyben részesítése) már előrevetítette, hogy felmerül majd benne az otthonszülés gondolata, nem voltam meglepve. De határozottan elutasítottam: „Első gyereket nem szülünk otthon. Én nem viszek lila gyereket a kórházba. Jöjjön a kórházba, akit csak szeretnél segítségnek, de inkább szüljünk kórházban.” Elfogadta, de évekkel később is visszakaptam. Ezeknek a komoly és szigorú döntéseknek mindig megvan az ára. A SOTE II.-n született meg végül Iringó. Volt orvosunk, nagy szaktekintély. Sok pénzt kapott. Szülésznő talán volt. Nem is emlékszem. Dúlánk nem volt, az biztos. Az pedig kérdés sem volt, hogy ott legyek-e.

Pedig ahhoz is bátorság kell. Nem minden Apukának való esemény. Elmeséled, hogyan indult be a szülés?

Iringó 2011. április 2-án született. Ahogy lenni szokott hajnalban indult be a szülés, másfél hét túlhordással. Aggódtunk, hogy túl nagy baba lesz, de nem lett extrém hegyomlás.

Korábban is voltak hasonló összehúzódások, mint akkor éjjel. Sokat keményedett az utolsó hónapokban a hasa. Annyira begörcsölt korábban Alíz hasa, hogy sokszor le kellett ülnie. De most más volt. Egyértelmű volt a szülés elindulása.

Igen, a rendszeres időközönkénti fájásokat nehéz eltéveszteni. Csak jönnek és jönnek. Rendszeresen, mint a tenger hullámai. Könnyen is döntöttetek, hogy mikor kell elindulnotok a kórházba?

Nem volt egyszerű, nem volt akkor még autónk. Mentővel mentünk be, túl korán. Javasoltam, hogy legyen otthon egy kis pihenés, zuhanyozzon le. De úgyis a nő dönt. Ugyan lezuhanyzott, de nem érezte jól magát. Nyűgös volt. Nehéz volt, mert az éjszaka közepén voltunk és már hetek óta rosszul aludt.

Hamar mentünk be. Hiába olvastuk, mondták… nem kell rohanni a kórházba, ne menj be túl korán a kórházba!

Minden orvos, minden helyzet, minden szülés más gyorsaságú indulást igényel. Milyen jó lett volna akkor konzultálni valakivel, aki segít benneteket ebben a döntésben. De mi várt rátok benn?

Megvizsgálták Alízt. Görcsoldót adtak neki. Hamar kiderült, hogy egy papír otthon maradt, így én hazamentem taxival. Mire egy óra múlva visszaértem, már érezhetően rosszabb állapotban volt, a vajúdóban egyedül feküdt. Fájt a dereka, ömlött róla a víz, szorította a kezemet. Időnként bejöttek vizsgálgatni: “másfél ujj, csak két ujj…” ez ment órákon keresztül. Valamikor burkot is repesztettek, ennek okára már nem emlékszem, de azután még jobban felgyorsultak az események.

Amikor már valamennyire kitágult, betolták a szülőszobára. Akkor bizonytalanodtam el, hogy ezt, hogy fogja bírni Alíz. Nehezen tudtam vele kommunikálni. Sűrűek lettek a fájások, a tágulás pedig még mindig nem volt kielégítő.

Ezt úgy hívjuk, hogy aktív szakasz a szülésben. Ha a segítőként nem akkor látnál ilyet először, amikor a kismama szül, vagy legalább hallottál volna róla korábban, biztosan sokkal könnyebb lett volna segítőként elviselni. A szülés egy ember életében nem általános. De a szülésekkor teljesen általános ez az állapot. A befelé figyelés, a szemkontaktus hiánya, a tőszavakban való kommunikáció. Volt ekkor ott veletek valaki, aki segíteni tudott számotokra?

Nem, senki nem volt benn. Csak, amikor épp vizsgálták. Egy idő után az orvos sem tudott Alizzal kommunikálni. Alíz elkeseredett volt, úgy érezte, hogy meg fog halni. Amikor kiment a doki, utána mentem: “Nagy hülyék voltunk, nem lehetne most mégis egy kis epidurálist kapni?!” Akkor már nem kaphatott, csak egy kis oxigént az orra alá. Próbálták összehozni a szüléssel őt. Figyelni, hogy milyen szakasz van, mikor van a fájás, mikor nyomjon, mikor ne. Olyan volt, mint egy zenekar, ami teljesen ütemtelenül játszik.

Milyen jól mondod, a RITMUS. A jó ritmus a szülés egyik kulcsa. Az pedig, ha valaki úgy érzi meg fog halni, vagy épp (akár a saját otthonából) haza akar menni, azt jelenti, hogy közeleg a kitolási szakasz, hogy halad a szülés, és hogy talán már nincs is olyan messze a vége. A tolófájások előtt volt lehetősége mozogni?

Nem, csak hanyatt feküdt. Panaszkodott is róla. Talán egy idő után ő sem tudott volna már igazán mozogni. Nem tudom.

A kitolás is hanyatt fekve történt. Ennél hülyébb szülési pózt az életében nem látott még. Ki akarna fekve kakálni?! Tudsz, így kakálni?! Nem tudsz!

Azt hittük fel vagyunk készülve, de az első szülésre nem lehet felkészülni. Nekünk legalábbis nem sikerült.

Iringó már a szülőcsatornában volt, amikor megállt az egész. Alíz elkészült az erejével. Magánál volt, de kiszállt a folyamatból. Mire az orvos: „Nővér szóljon a csapatnak, vákuumozunk.” Egyszer csak rengetegen lettünk. Talán egy csapat egyetemista jött, mert vákuumot még nem láttak. Gátmetszés. Végig néztem. Nem undorodtam tőle. Valakinek képbe kellett maradni, ez én voltam. Nem engedhettem meg, hogy pánikoljak, de azért mondtam a dokinak: „Jó lenne, ha nem halna meg a feleségem, jó?! Szedjük már össze magunkat!”

Elsőre nem sikerült a vákuumot rátenni a fejére, csak másodjára. Kicsusszant. Jött minden, aminek jönnie kellett. Amikor kihúzták láttam, hogy nem lila. Láttam rögtön, hogy él. Megtörölgették, elvitték, megvizsgálták. Jó Apgar értéket kapott. Megkönnyebbülés. Tócsa.

Milyennek láttad a lányokat?

Aggódtam mindkettejükért. Biztos van rizikó a vákuumban, mert azért csak nyomot hagyott a bőrön. Aztán néhány héttel később elmúlt a fejéről a kerek véraláfutás. Alízt elkezdték összevarrni, magához tért. Mellkasára kapta Iringót, de akkor a lányunk már be volt pólyázva. 

Korábban nem rakták rá, mert Alíz olyan állapotban volt…, bár ki más is tudná megnyugtatni ilyenkor, mint a gyermek?!  

Együtt voltunk. Sírtunk. Később hazamentem. Otthon megittam a maradék Calvadost és elájultam. 3-4 körül keltünk fel hajnalban otthon, a kitolásnál már másnap dél, 1 óra lehetett. De lehet, hogy még tovább tartott. Mire hazaértem már szürkület volt.

Majd jött az utóélet. Szülés utáni depresszió.

Nehéz út lehetett. Utólag visszatekintve, mikor kellett volna leginkább a segítség, mi lett volna az, ami könnyebbé teszi Iringó születését?

Egy dúlával, vagy egy hozzá értő segítséggel könnyebb lett volna. Már otthon is, hogy megnyugtassa Alízt, hogy ne kapkodjunk, ne essünk pánikba. Azt kellett volna valakitől hallania: 

Nyugodj meg, csinálj egy teát, zuhanyozz le, bújjatok össze!

Kb. én is ezeket mondtam neki, de én nem voltam ebben hiteles. Más az, 

ha egy szakértő mondja, egy mester, akinek a megnyugtató hangja a legmélyebb fájdalmon is átjön az éteren keresztül: Minden rendben.

Más lett volna, ha nem egy személytelen, matekos helyen szülünk. Megcsinálják, vákuumoznak. Skálákon osztják be az állapotodat. Oxigén adnak…

Mindenre van megoldásuk. Csak nem lehet mozogni. Mert a hasán rajta az a ***-va CTG. Még a magzatvíz sem folyt el. Miért kell nézni a baba szívhangját?! Mi baja lenne?!

Te hogy érzed, tudtál segíteni ebben a folyamatban?

Néha én is megkérdőjeleztem, de Alíz utólag azt mondja, segítség volt, hogy ott voltam. 

Onnantól kezdve, amikor a kommunikáció szétesik, nem néz a szemedbe, nem mond semmit, nagyon nehéz. Tudod, mi jutott eszembe akkor?! Anyu rákban halt meg 51 éves korában. Amikor benn voltam nála utoljára már nagyon sok gyógyszert kapott. A végén jártunk. Akkor voltak ilyen pillantásai, épp mint a szülés végén Alíznak. Olyan ember pillantásai voltak ezek, aki már nincs itt, hanem egy köztes állapotban van.

A szülés olyan, mint egy maratoni futás, csak a végére beraknak egy sprint szakaszt. Nagyon nehéz.

Ma már otthon szülnél?

Nem szívesen. A köztes hely jobb lenne. Kórházban, de otthonos helyen. Hogy ott legyen minden eszköz, műtő, inkubátor, minden, ami kellhet. Csak legyen otthonos, legyen bordásfal, labda, melegvizes kád, ilyesmi.

Azóta lett még egy gyermeketek. Könnyebb út vezetett a megszületéséig?

Második gyermekünk is túl lett hordva. Jól érezték a gyerekek benn magukat, nem kérdés. A második szülésnél már másik kórház, másik orvos volt. Nem akartunk ugyanoda visszamenni. Nem választottunk orvost. Szülésznőt választottunk. Máshogy csináltuk az egészet. Nem siettünk ennyire. Sokkal jobban tudtunk kommunikálni. Nem voltak ezek a katartikus kilengések. A fájások alatt megtámasztottam a derekát, sőt nyomtam, egész testemmel, amikor szólt. Egyre többet kérte. A fájások közben abbahagytam, pihentünk. Gyorsabban ment az egész folyamat, tudott kommunikálni, magánál volt. Nem volt gátmetszés. Repedt. Összességében mégis ez a szülés pozitív élmény volt mindkettőnk számára.

Mint tapasztalt szülést kísérő Apukának mik a legfontosabb tanácsaid a pályakezdőknek?

Apa legyen ott. Akkor is, ha dúla van. Nem csak az anya miatt, az apa miatt. Anyuka mozogjon, legyen melegvizes kád, otthonos környezet. De legyen ott egy lélekkel törődő szülésznő, dúla. Régen, a törzsi időkben is mindig volt ott valaki a kismama mellett, egy rutinos öregasszony, vagy több is. Ez hiányzik manapság talán. Egy ilyesmit életében először átélő apuka vagy tud segíteni, vagy nem. Ez nyilván a szülési nehézségektől is függ. 

A legfontosabb, hogy legyen fizikai és lelki segítség. Egy jó szó jókor.

A „Én nem viszek lila gyereket a kórházba.” – Bence szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.