Mit tudsz a saját születésedről?

Kísértetiesen hasonlóan zajlottak Anyu szülései, mint az én szüléseim. Nem tudom pontosan, hogy lelkileg hogyan élte meg, de a folyamat hasonló volt. Elfolyt a magzatvize, bementek a kórházba, de nem történt semmi. Lefeküdt aludni, és másnap reggel a nagymamám kérésére indították be a szülést. Oxitocint kapott, és pár órán belül megszülettem.

Nem Te vagy az első a generációnkból, akinek az anyukája nem a lelki megéléseiről számol be.

Tényleg nem erről az oldalról közelítette meg a szülést.

Lehet, hogy mire mi is majd a lányainknak mesélünk a szüléseinkről máshova tesszük majd a hangsúlyt?!

Nem hiszem. Akkoriban nem voltak szülésfelkészítők. Nem készültek ennyire tudatosan a szülésre, talán nem is érezték ennek jelentőségét.

A húgod születéséről is tudsz részleteket?

Igen. Nagyon enyhe kontrakciókkal indultak be a kórházba, de mire beértek már alig volt ideje az orvosnak átöltöznie, és már meg is született a tesóm. Nagyon gyorsan zajlott le.

Volt olyan szüléstörténet a környezetedben, ami nagy hatással volt rád a saját szülésed előtt?

Igen, bent voltam a testvérem szülésénél. Hat hónapos koráig nem is tudtuk, hogy terhes. Nagyon egyedül lehetett. Az utolsó trimeszterben már ott voltunk mellette, de nagyon nehéz lehetett számára ez az időszak. A szülésére visszagondolva pedig, rossz belegondolni, hogy én mennyire nem tudtam jó lelki támasz lenni a számára.

Ő is így élte meg?

Szerintem ezen nem gondolkozott ennyit. Minden komplikáció mentesen zajlott. Haladt a dolog a természetes útján. Tette a dolgát, és azt, amit a teste diktált.  

Hogy kerültél oda?

Fiatalon váratlanul teherbe esett. Veszélyeztetett terhes lett, emiatt nem otthon, Gyöngyösön tervezték a szülését, hanem itt fent szült Budapesten a Baross utcában. Amikor hajnalban beindult a szülése, akkor engem tudott csak elérni. Sem az akkori párja, sem a szüleink nem voltak a közelben.

Így is terveztétek, hogy Te leszel bent vele?

Nem. Teljesen váratlanul ért. Pedig gondolhattam volna, de fiatalok voltunk még. Én 22, ő 20 éves volt. Fogalmam sem volt, hogy mi történik egy szülésnél, és arról sem, hogy mindeközben mi zajlik le egy nőben. Ráadásul nem is volt igazán jó a kapcsolatunk.

Mindig nagyon szigorú voltam vele. A szülésénél is. Nem voltam egy dúla típus, nem tudtam egy meleg ölelő közeget teremteni számára, de ott álltam mellette, ürítettem az ágytálát, nyomtam vele együtt. Néma csendben szült, befelé dolgozott. Nekem pedig fogalmam sem volt, hogy min megy keresztül.

Milyen érzés volt mellette lenni?

Nem fogtam fel mi történik. Minden új volt számomra. Maguktól, ismeretlenül történtek a dolgok. Ha az orvos mondott neki valamit, akkor utána én csak azt szajkóztam számára. A kitolásnál minden nyomásnál mondtam, hogy csukja be a szemét, nehogy baja legyen a szemének. Biztattam a végén, hogy milyen ügyes és, hogy most már mindjárt meglesz a babája. Ezek jöttek ösztönösen.

Amikor a kitolási szakasz vége felé jártunk – amiről akkor még azt sem tudtam, hogy mi az – akkor az orvos megfogott, hogy „Jöjjön csak ide! Ilyet még úgysem látott!” – és akkor én premier planban végig néztem, ahogy megszületik az unokahúgom, de mégsem voltam meghatódva. Amikor viszont a kezembe foghattam, akkor nagyon is, de akkor az már másról szólt.

Nem tartott sokáig a húgom vajúdása. Hamar lezajlott. Komplikáció mentes volt minden. Viszont találtak a kicsi agyában egy cisztát. Inkubátorba került. Két hétig bent voltak a kórházban. A szemidegeit károsította a ciszta, azóta sem lát jól. Ez az időszak nagyon megviselt mindannyiunkat.

Szóval van előzmény pakkod.

Igen, de nem tudom, hogy ez mennyire dominált az én megéléseimben. Az biztos, hogy nagyon sokat sírtam a terhességem alatt amiatt, hogy mennyire nem voltam tisztában azzal, hogy mi történt a szülésében a testvéremmel, így támogatni sem tudtam

Azt az elképzelésedet, hogy a szülés egy természetes folyamat a történtek csak erősítették.

Igen, nálunk a családban az, hogy egy nő könnyen szül, természetes volt. Én pedig a szüléseimet csodának éltem meg. Ezért is szerettem volna elmesélni. Mert olyan szépen zajlott minden. Nem alakulhatott volna jobban. Tudom, hogy én vagyok a ritka eset, de legyek akkor én a pozitív megerősítés más számára.

Mitől alakulhattak így a szüléseid?

A rajtam kívül álló körülmények biztosan sokat számítottak. Könnyen teherbe estem, amikor gyereket szerettünk volna, pedig Lucánál 39, Fridánál 42 éves voltam. Tudtam, hogy Anyu is komplikáció mentesen szült. Ez nagy bizodalmat adott magamba és a testembe, a nőiességemben is. Soha, annyira nőnek nem éreztem magam, mint amikor elkezdett nőni a hasam. Máshogy kezdtem kapcsolódni a barátaimhoz, a nőkhöz. Miközben tudta, a testem pontosan, hogy én erre képes vagyok.

De közben tudatosan készültél is a szülésre.

Igen. Sokat olvastam. A „Nem harap a spenót” volt az első könyv volt, amit terhesen olvastam. Sok mindent itthon megvalósíthatatlannak gondolok belőle , de sok szimpatikus dolgot is megfogalmaz. Olvastam Szécsi Noéminek „A kismama naplója”-t.. Ráadásul épp párhuzamosan haladt a terhességem a könyvben leírtakkal, illetve olvastam még Jean Leidloff, Az elveszett boldogság nyomában című könyvét. Nem nagyon értettem, hogy ebben az utóbbi könyvben leírtak, hogy összeegyeztethetőek a mi világunkkal, de érdekes volt. A mély pszichológia irányba nem mélyedtem el,sokkal jobban esett szépirodalom jellegű könyvet olvasni, mint ismeretterjesztőt. 

Nem ajánlom kismamáknak, de számomra érdekes volt Sheila Heti Változások könyve is, amiben azt próbálja megfejteni a hősnő, hogy akar-e gyereket vagy nem. Sokáig én sem voltam benne biztos, hogy akarok. Sok olyan kérdést  fogalmaz meg, amit én is átrágtam, de alapvetően, inkább idegesített a vekengése, mint nem. 

És fontos volt a szülésznőm, Jolán személye és felkészítője is. Vele szültem a Szent Imrében. Sokat hallottam Jolit beszélni. Biztos pont lett a számomra. Mivel a kovid kellősközepén szültem, így egy három alkalmas online szülésfelkészítőn vettünk nála részt, illetve kértem tőle egy online magán beszélgetést is. Úgy éreztem, hogy mindent tudok a témáról, de azért ma már azt is tudom, hogy iszonyat nagy szerencsém volt.

Nem merült fel, hogy magánintézményben szülj?

Lucánál nem, Fridánál igen, de egyszerűen nem éreztem indokoltnak olyan sok pénzt kifizetni rá, miközben tényleg volt egy határozott érzésem, hogy én ezt meg tudom csinálni.

Menő vagy!

Tudom, hogy nem ez a jellemző, és emiatt nem is szívesen beszélek róla. Nem szeretnék ezzel vagánykodni. Szerencsém volt sok mindenben, de én is nagyban benne voltam a hozzáállásommal, abban, hogy mindez így alakult.

Sok nő gondolja azt, hogy a szülés a világ legtermészetesebb dolga, és ez így is van. De készülni kell rá. Ugyanis ez a természettel szembeni nagy bizalom a nők jelentős többségének itt Magyarországon nem jön be. A természetre nem érdemes hagyatkozni, mert a rendszer nem ezt szolgálja. Neked bejött. Sikerült. Volt egyáltalán benned bármi aggodalom?

Igen. Féltem a fájdalomtól. Az első szülésemnél segített, hogy nem tudtam, hogy mi vár rám. Még úgy sem tudhattam ezt elképzelni, hogy sokat készültünk rá. Joli felkészítőjén túl, voltunk egy dúla ismerősünknél is szülőpozíciós órán. Vicces volt, sokat nevettünk, de semmit nem alkalmaztunk belőle.

Csináltál szülési tervet is?

Mondták, hogy készíteni kellene, de nagyon erős ellenérzésem volt ezzel szemben. Nem értettem, hogy hogy lehet megtervezni, azt, amit nem lehet. Nem csináltam tervet. Tényleg bíztam abban, hogy úgy történik majd minden, ahogy történnie kell.

Nyugodt voltam. Azt éreztem jó helyen vagyok. Nem a kórházban, hanem abban, ami épp történt velem. Volt bennem egy ősbizalom, hogy én fogok tudni szülni, és minden rendben lesz.

Ilyenkor szokták megcsillagozni a szöveget, és nagybetűkkel kiemelni: „NE PRÓBÁLD KI OTTHON! Ő megcsinálta, neki sikerült, de ne próbálja ki!” Pedig milyen jó lenne, ha mindenkinek sikerülne, és fantasztikus, hogy Neked ilyen élményed van.

És hangsúlyozom még egyszer, hogy félreértés ne essék, nem azért nem sikerül ez sok esetben itthon, mert nem jó az anya hozzáállása a szüléséhez, vagy épp saját magához, hanem sok esetben a rendszer nem támogatja ezt a fajta hozzáállást. Te egy jó attitűddel, egy jó intézménybe, jó emberhez kerültél, ráadásul a párod is jelen volt és tudott segíteni is. Mindenki egészséges volt és hagyták, hogy megtörténjen a csoda. 

Hogy indult el az első szülésed?

Egyszer csak elfolyt a magzatvíz. Bementünk a kórházba éjfél körül. 18 órával később indult el igazán a szülésem. Addig vártak. Illetve 12 óra után kaptam antibiotikumot. Az orvosom délután 4-kor, amikor hazament, így szólt:

„Az orvosok 99%-a beindítaná ezt a szülést, de Ön jól van, a CTG-n látszik, hogy a baba is jól van. Várjunk reggelig!” Két órával később megjelentek az első kontrakciók. Este nyolc körül kezdtem el aktívan vajúdni. Hajnali háromnegyed egykor született meg Luca.

Milyen fantasztikus, hogy kivárták ezt az időt. Az első fájások megjelenésnél, hogy telt az idő?

Egyedüli kismama voltam a szülészeten, így enyém volt az alternatív vajúdó, végig a kádban vajúdtam. Már a közös vajúdóba is zuhany alá álltam, de, amikor saját szobám lett, akkor engedtünk egy kád vizet. Jött a hasamra folyton a víz.

Joli pár óra után érkezett meg iszonyatosan fáradtan, de a jelenléte így is hatalmas biztonságérzetet adott. És persze ott volt Pál, a férjem is. Joli a kádban rám tette a CTG-t. Csak egyszer szálltam ki onnan, amikor beöntést kértem.

A vajúdásod alatt milyen technikát tudtál használni, ami segítségedre volt a kontrakciók megélésében?

A légzéstechnikák segítettek leginkább. Az összehúzódások közben mély hasilégzéssel lélegeztem. Elengedtem a számat, és igyekeztem nem begörcsölni attól, hogy jön a fájdalom, hanem inkább ráülni és elengedni. Ez ment, működött. A kitolásnál pedig a tollpihe fújó légzést használtam, amikor el kellett lélegezni egy-egy összehúzódást. Pál készült zenével is, de amikor berakta kértem, hogy azonnal kapcsolja ki.

Azóta meghallgattad már?

Nem. Nem is tudom, hol tudnám elérni.

Szóval a légzés segített. És más is?

Igen, az aromaterápia is segített. Joli ajánlotta, így levendulavízzel készültem. Kis törülközőre csepegtetve tettem magamra. A fájdalom mérhetetlen, leírhatatlan, de most is úgy gondolok vissza a szülésre, hogy mennyire nagyon szép volt ez a hullámzás.

Egyre intenzívebben jöttek a fájások. Annyira erősen, hogy meg is ijedtem.

De a fülembe csengtek a sokszor ismételt mondatok: „A fájdalom a barátod.” és, hogy „Add át magad a hullámzásnak.” Könnyen eljöhet az a pont, amikor ezt vagy elkezded megélni, vagy a poklok poklát járod meg. Itt jöttem rá, hogy mindegy, hogy ki van körülöttem, lehet bármekkora is a támogatás, egyedül vagyok benne, és csak én tudom megcsinálni. Ezeknek a felismerése adott erőt ahhoz, hogy ezeket a sokszor hallott mondatokat magamévá tegyem, és valóban átadjam magam a szülésnek, és jelen legyek.

Átadtam magam, és onnantól tudtam együttműködni a fájásokkal. Ehhez képest viszont a kitolás kihívás volt. Azt nem kívánom senkinek.

Sok nő épp ezt a szakaszt éli meg könnyebben. Számodra mi volt benne ennyire nehéz?

Már megszoktam a korábbi érzeteket. Azt, hogy milyen érzés a kontrakció, mikor jön, meddig tart, hogy mikor múlik el. Fel tudtam rá készülni, de a kitolás egy nagyon durva és éles érzés volt. Azt éreztem, hogy szétszakad a gátam. Ekkor kértem Jolit, hogy adjon fájdalomcsillapítót, kéjgázt, vagy bármit, ami segíteni tud. De Joli úgy látta, már nagyon a végén vagyunk.

Pált is megviselte ez a rész. Én legalább tudtam, hogy miért ordítok, de ő nem. Azt mondta később, hogy nagyon nehéz volt látnia a szenvedésem, plusz a tehetetlenség, mert támogatni persze tudott, de enyhíteni a fájdalmamon nem. Joli lenyugtatott, és el tudtam jutni arra szintre, hogy ne kiabáljak, hanem az energiám befelé fordítsam.

Joli kétszer kérte, hogy emeljem meg a csípőm, úgy látta, hogy úgy jobb lesz a babának. A kitoláshoz kiszálltam a kádból, térdeltem egy ideig, utána valahogy a hátramra kerültem. Az orvos szinte nem is volt jelen, mindent a Joli vezényelt le. Tényleg innen már hamar meglett Luca, ráadásul beavatkozás nélkül. Egy óra lehetett a kitolási szakasz. Sikeres gátvédelemmel szültem.

Milyen érzések jártak át?

Sok mindenre nem emlékszem, de arra igen, amikor megszületett Luca. Úgy csusszant ki, mint egy kis fóka. És a fájdalmat egyszer csak elvágták. Az egyik pillanatban volt, a másik pillanatban semmi. Ez nagyon megmaradt. Pál is azt mesélte, hogy fantasztikus volt látni, ahogy megváltozik a tekintetem, ahogy görcsből szivárvány lesz.

Misztikum az egész. Tényleg elmész egy kapuig, ahol ott van élet és halál. Ha nem is teljesen tudatos szinten, de ez megtapasztalható. Nagyon szép érzés. Gyönyörű volt. És Luca is olyan ügyes volt benne. Nagyon sokat tud lelkileg adni a szülés. Nekem életem élménye. A gyermek születésével Te is megszületsz, mint anya és ezzel együtt egy elképesztő erő jár át:„Ide nekem az oroszlánt! Ha ezt megcsináltam bármire képes vagyok!” Aztán persze ez kopik, és jönnek a nehézségek, de a szülés élménye és ereje már az enyém marad.

Mi történt Luca megszületése után?

Négy órát töltöttünk együtt. Joli olyan fáradt volt, hogy csak négy órával később jött vissza párna nyomokkal az arcán. Ekkor már én is örültem, hogy elhagyhatom a szülőszobát, nagyon fáradt voltam. Pár órára beadtam Lucát a csecsemősökhöz, de utána mentem is érte.

Másnap a szülés minden pillanatát újra éltem. Euforikus hangulatban voltam: két napig (kb)megállás nélkül bőgtem. Iszonyat hormon kitöréseim voltak. Nem tudtam szabályozni az érzelmeimet.  

Közben valahogy nem vettem észre, hogy Luca nincs eleget mellen. Estére sokat sírt. Én is. A csecsemősök nem voltak segítőkészek. Elküldtek éjszaka. Ez az egyetlen rossz élményem.

Másnap egy csecsemős nővért fogadtunk plusz pénzért, aki külön csak ránk figyelt. Együtt fürdettük Lucát. Én nem láttam rajta, de a nővér sárgának találta. Az egy napos babám inkubátorba, infúzióra, kék lámpa alá került. Odajártam be hozzá szoptatni. Simogattam a picike lila kezecskéjét. Összeomlottam. Nagyon megviselt. Ezzel kezdődött el a kálváriánk az etetésével kapcsolatban.

Mi történt?

Ebben is hasonló vagyok az anyukámhoz. Nem tudott sokáig szoptatni minket. Az infúzió után is nagyon aluszékony maradt Luca. Elkezdődött egy ördögi kör. Szoptatás előtt-után mértem a súlyát, táblázatban statisztikát vezettem. Jött a szoptatási tanácsadó. A Szoptanít, és a tápszer. Három hónapos volt a Luca, amikor utoljára szoptattam, utána egy hónapig fejtem még, de alig jött valami. Elengedtem. Utána tápszert kapott csak, ami nagyon megütött. Ellentmondott ez az egész annak, hogy tudok szülni, hogy a dolgok természetesen is jól működnek. Szoptatni nem tudtam.

Hogy teltek így a hetek?

Az első pár hónapot nem sírom vissza. Szétstresszeltem magam. Járhatsz felkészítőkre, de arra nem tudsz felkészülni, hogy milyen az, amikor otthon van egy újszülött, és neked kell életben tartani. Alig mertem hónapokig kimenni a lakásból. Ezért kezdtem el szeptember végén Mamakörös csoportba járni. Így legalább volt heti egy fix alkalom, amikor ki kellett mozdulnom otthonról. Nehéz volt, és ez a második gyermekemnél sem ment sokkal könnyebben.

A második. Frida.

Ő szivárvány baba. Volt egy vetélésem. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy legyen-e egyáltalán Lucának testvére, de végül így döntöttünk, és persze jól is, csak akkor még ezt nem tudtuk. Teherbe estem újra, és most is imádtam terhesnek lenni. A vége persze nehezebb volt a másodikkal.

A körülmények is változtak közben. Nem volt választott orvosom vagy választott szülésznőm. A Szent Imrében is átalakultak a dolgok. Nem tudtam, hol lenne jó szülni, végül maradtam a Szent Imrénél, ott szültem. Négy szülésznő fordult meg körülöttem, amíg ott voltunk.

Hogyan indult el Frida?

Megint a magzatvíz folyt el először. Bementünk a kórházba ismét éjfél körül, de nem történt semmi másnap este hatig. Három óránként jártam CTG-re. Arra számítottam, hogy szépen felépül majd a folyamat, mint a Lucánál is, de ez nem épp így történt. Az utolsó CTG-nél este hétkor nem láttak semmit. Megvizsgáltak: egy ujjnyi, vastag méhszájat találtak. Nem volt reménykeltő a helyzetem.

Egyszer csak éreztem, hogy valami történik. Menstruáció szerű görcseim jelentkeztek. Elkezdtem mantrázni magamnak: Tágul a méhszájam és vékonyodik. Olyan jól sikerült, hogy 9-kor becsengettem a szülőszobára, és 9.12-kor megszületett Frida.  

Az ilyen gyors folyamat sokszor nagyon fájdalmas tud lenni. Te hogy voltál?

Iszonyatosan fájt, mert nem hullámszerűen jöttek a fájások, hanem folyamatos görcsölés volt. Nem volt pihenő idő, csak a folyamatos feszülés. Volt egy pont, amikor azt gondoltam, hogy ha ennél még rosszabb jön, akkor inkább császározzanak meg, mert nem fogom tudni végigcsinálni, de ez a pont nem jött el. De azért nem értettem, hogy ha ez az eleje, akkor mi lesz később. Mivel tényleg azt gondoltam, hogy ez csak a kezdte, ezért nem is indultam el a szülőszobára előbb, azt gondoltam még van idő. De ha öt percet vártam volna még, akkor ott szülök meg a kórteremben egyedül. Még mindig megrémülök, ha ebbe belegondolok.

Nem is értem, hogy tudtál kimenni.

Váratlan helyzet volt mindenki számára. Az egyik orvos – aki amúgy a vetélésemnél is vizsgált – az utolsó CTG-nél, az mondta, hogy talán holnap reggelre megszülök. Vele futottam össze később az 50 méteres folyosón, amikor már járni sem tudtam igazán. Csak támaszkodtam a három megállóm egyikében, amikor elment mellettem és így szólt: „Na, még egy balett-táncos.” – és megkopogtatta a hátam. Szóval így jutottam el a szülésznőkhöz. Megvizsgáltak, láttam a rémületet a szemükben: itt nincs már méhszáj. Minden szülőszoba tele volt, a leghátsó pedig nem volt még előkészítve. Oda mentünk be.

Kértem, hogy adjanak fájdalomcsillapítót, de erre már nem volt idő. Elkezdtem tolni. Pál már arra jött be, hogy majdnem kint van Frida feje. Viszont, amikor bejött sokat tudott segíteni azzal, hogy figyelmeztetett, hogy összpontosítsam az erőmet, hogy koncentráljak, ez eljutott hozzám. Így hármat nyomtam, és kint volt Frida.

Viszont a tágulási szakban egyedül vajúdtál.

Igen, igazi transzcendens élmény volt. Korábban csak attól féltem, hogy ezt az egészet – választott szülőnő hiányában – ne egyedül kelljen végig csinálni, de nem volt más választásom. Pál pedig abba a kórterembe, ahol voltam nem jöhetett be. Kint várt az osztály előtt.

Cserébe különös élmény ért.

A várandósságom alatt voltam egy szülésrebocsátó ünnepségen, ahol két Palya Bea dal nagyon megszólított. Az egyik a „Folyton nő” volt. Az utolsó trimeszterben nagyon sokat hallgattam, erősen hatott rám. Sokat sírtam miközben hallgattam. A másik pedig a „Hívlak téged”, ami az összes felmenőt szólítja meg. Ezek jártak a fejembe, és tényleg megjelentek a felmenőim: az anyai nagyapám és apai nagymamám nővérei, akiket nagyon szerettem, de  már nagyon régen meghaltak.

Körülvettek a család női felmenői, és ahogy kint lassan teljesen besötétedett, én egyre mélyebbre merültem a fájásom tengerében. Sötét volt a szobában, és én egyedül voltam. Amikor már négykézláb kapaszkodtam az ágyban, akkor észleltem, hogy ennek fele sem tréfa, és el kell indulnom, hogy valakinek szóljak.

A vajúdás iszonyatosan intenzív lehetett, ez is hozhatta ezeket a megéléseket, viszont, ha jól értem, akkor nem volt annyira nehéz a kitolás, mint Lucánál.

Igen, valóban. Az tök jó volt, mert míg Lucánál csak a fájdalmat éreztem, Fridánál éreztem, ahogy fordul bennem, éreztem, ahogy megérkezik a feje a medencémhez. Éreztem, ahogy jön lefelé. És olyan nagy szerencsém volt, hogy nem volt semmi komplikáció, és nem volt velem semmi dolguk a kórházban. Gátsérülésem sem lett.

Micsoda asszony!

Mondjuk ezért sokat is tettem a gátmasszázzsal és a málnalevél teával. Plusz, amikor kért a szülésznő, hogy lassítsak, akkor megtettem. Azt is el kell mondani, hogy mindkét lányom nem túl nagy babaként jött a világra.

Hátra volt még a méhlepény.

Az valahogy nehezen jött ki. Kérdezték, hogy érzem-e az összehúzódást, de nem éreztem. Sok idő telt el mire megszültem a méhlepényt. Utána körbetamponálták a méhem, mert úgy látták, hogy erősebben vérzek, mint ahogy kellene. Az nagyon rossz érzés volt. Kértem, hogy hagyják abba, de nem volt más választásom.

Utána viszont jött az arany óra.  

Három órán keresztül voltunk magunk. A végére már szerettem volna összeszedni magam, de a szomszéd szobában az egyik szülésnél komplikáció adódott. Fáradt voltam, mert akkor már 48 órája nem aludtam rendesen.

De a következő éjszaka sem volt sokkal könnyebb. 

Az első közös éjszaka Frida sokat sírt, én ekkor a fáradtságtól már vibrálva láttam, tápszert kértem, és azt gondolom, hogy ez nagyon jó döntés volt.  

A szoptatás könnyebben ment, mint Lucánál?

Frida nagyon tapadt. Én pedig megtanultam a leckét, és folyamatosan mellre helyeztem, dolgoztunk az ügyön. Jól is ment. Rengeteg tejem volt. Sokat le is fagyasztottam. Hét hetes lehetett, amikor egyik pillanatról a másikra, mintha elvágták volna. Alig volt tejem. Elkezdtem szaporítani. Ipari mellszívó gépet béreltem. Nem bíztam a véletlenre, de két hetente mindig volt egy nagy váltás. A hat hetes kontroll helyett, én a tizedik héten voltam ultrahangon, és úgy látta a doki, hogy nagyon aktívak a petefészkeim, és a méhnyálkahártyám is vastagodott, elkezdtem menstruálni. Valószínűleg a hormon ingadozás betett a tejtermelésnek. Frida most három és fél hónapos, most kapott először tápszert. Elkezdett riogatni a háziorvos, hogy nem fejlődik jól. A súlygyarapodása épp az alsó határon van. Beadtam a derekam, mivel én magam is úgy éreztem, hogy keveset eszik, és ráadásul igazán nincs is több tejem. Pótolni kezdtünk.  

Hogy vannak a lányok most együtt?

Persze van testvérféltékenység, de teljesen megértem Lucát, hiszen ez nettó trónfosztás. Felcsavarták rajta koppig a hangerőt, és nem lehet sehogy lehalkítani. Hamar kiborul mindenen, ráadásul az ovit is most kezdte. Nagy csomag.    

Visszatérve a Te testvéredre, az jutott eszembe, hogy talán mégis lehetett az ő története hatással a Te szüléseidre. Az a bizalom, amivel voltál magad, és a természet felé, talán abból is fakadt, hogy volt egy olyan fiatalkori tapasztalásod, hogy ez megy, hogy ez működik.

Könnyen lehet. Hiszen láthattam akkor, hogy ez így történik. Összeszorítja a szemét, és megvan a baba. Lehet.

Mindezek függvényében milyen csomagot tennél össze egy hamarosan szülő nőnek?

Nem szeretném, hogy elcsépeltté váljon, de nekem a bizalom adta a legtöbbet. A tested tudja, hogy mit kell tennie. Bízz magadban, bízz a testedben! És legyen melletted valaki, akiben maximálisan megbízol!

De egy másik megközelítésből érkező tanácsom is van: Legyen egy szép hálóinged, amit felveszel a szülőszobán. Én azt gondoltam, hogy tök mindegy mibe leszek, és végül olyan rosszul éreztem magam az XXL-es hálóingben, amit Lucával vittem. Nem éreztem jól magam benne, ahogy tologattam a folyosón. Szóval legyen egy szép szett! Jó megerősítés!

Újra másik téma: Ha szükség van rá, és megteheted, bérelj ipari komoly mellszívó készüléket. Szerintem mással nem éri meg próbálkozni. Nagy csomag, de nagyon megéri.

Egy újabb megközelítés: Írd le a szüléstörténetedet, addig amíg emlékszel rá. Vagy vezess naplót az első történésekről egy szép füzetbe.

És egy utolsó: Nekem nem esett jól a várandósságom alatt szüléstörténeteket olvasni. Nem szerettem volna máséhoz hasonlítani a sajátomat. Szerintem nem tesz hozzá, de egy-egy nehéz történet sokat elvehet.

A legeslegutolsó:  ha van lehetőség rá, akkor szervezz komatálat. Nekem a barátaim és a családom három héten keresztül hordta a kaját. Elmondhatatlan könnyebbség, hogy nem kell azzal foglalkoznod, hogy mit egyen a család. Innen is köszönöm nekik!

Akkor álljon itt most a Te pozitív megerősítő történeted, ez biztosan erőt adhat mások számára is!

A „Ha ezt megcsináltam, bármire képes vagyok!” – Timi meséli el szüléstörténetés bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Épp egy hónapja született meg második gyermeked, lánykád, Franciska. Hogy vagytok?

Jól, köszönjük, de azért így a két gyerekkel nem egyszerű. Ricsi, a nagyfiam igazán aktív. Ráadásul, amikor hazajöttünk a kórházból, akkor beteg lett. Egy hétig nem ment oviba. Amúgy is úgy terveztük, hogy itthon lesz, de így nem lett épp ideális az összeszokás. Nem jött jól ki, de ezt leszámítva minden rendben.

Elképesztő gyors szülésed volt. Én most mégsem vágnék bele ilyen gyorsan a közepébe. Menjünk sorba! Mit tudsz a saját születésedről?

Hatalmas hó volt. Apukámmal ment be Anyu a kórházba. Mivel az orvos épp ekkor ért rá, ezért beindították a szülést. A szokásos oxitocinos történet. Ráadásul aznap nagyon sokan szültek. Anyu a folyosón kapott helyet. Fázott kint a hidegben. Nem törődtek vele. Csak ment a szokásos futószalag. De végülis itt vagyok.

Amúgy képzeld, fiúnak vártak. Az akkori ultrahang készülékek nem adtak olyan jó képet. Én meg épp úgy rakhattam a kezem, hogy úgy tűnt, mintha fiú lennék. Zolika.

Apu valamit sejthetett, mert a születésem előtt, mielőtt elment volna a kórházból még odaszólt Anyunak, hogy ha lány lennék, akkor legyek Judit. Így kaptam a nevem.

Milyen érzésekkel vártad az első szülésélményed?

Mindenképp természetesen szerettem volna szülni. Féltem a császártól, féltem az epidurális érzéstelenítéstől, az altatástól. Mivel már a 41. héten jártunk, attól is féltem, hogy egyszer csak rám tör valahol a szülés, a vajúdás. A sors segített. Nem kellett otthon vajúdnom. Pontosan tudtam, hogy mi fog történni, hogy mi vár rám a kórházban.

Szóval be kellett indítani a szülést. Úgy, ahogy most Franciskával való szülésemet is, de erről majd később…

Ricsinél viszont már tudtuk előző nap, hogy befogják indítani. Ballonos indítás, oxitocinnal.

Sok anyuka arról számol be, hogy az oxitocinos fájások sokkal kellemetlenebbek, mint a természetes fájások. Hogy élted meg Te ezeket a fájásokat?

Sokkal rosszabbul éltem meg az elsőt, mint a mostani szülésemet. Tudtam, hogy vissza lehetne utasítani a beavatkozásokat, de már nagyon szerettem volna, hogy kijöjjön. Így tettem azt, amit mondtak. Nem is tudtam, hogy mi van az infúzióban, úgy kötötték be.

Mi volt a folyamat?

Bementünk előző este a kórházba ballonos indításra. Másnap reggel burkot repesztettek. Nézegették a CTG-t, kaptam antibiotikumot a streptococcus fertőzésem miatt. Majd megkaptam az oxitocint. Azt gondolták, hogy majd csak délutánra, vagy inkább estére lesz meg a baba. A férjem úgy gondolta, hogy akkor ő még el is megy dolgozni, de nem engedtem el, mert a fájások nagyon hamar elindultak. Pár órán belül már tolófájásaim lettek. A szülésznők nem akarták elhinni. Elküldtek wc-re, de ettől még a tolófájások megmaradtak.

Mennyi idővel voltatok ekkor az infúzió után?

Nem tudom pontosan, de az oxitocin után kb. két és fél órával Ricsi szőke kis hajával megszületett. A mellemre került. Gyönyörű cuki, pufók baba volt.

Milyen helyzetekben vajúdtál?

Az ágyon feküdtem.

Jobbra, balra fordultam a szülésznő javaslatára. Azt gondolta, hogy ettől gyorsítani lehet a folyamatot. Azt mondta, hogy a fájdalmat kell erőltetni. És nekem nagyon fájt.

De végül hamar megszületett Ricsi.

Ehhez képest most Franciskával, hogy történt?

Egy hétfői napon született meg Franciska, de már egy héttel korábban úgy látták, hogy kevés a magzatvizem. Ezért péntekre visszahívtak egy újabb vizsgálatra. Ismét kevésnek bizonyult a magzatvíz. Vasárnapra újra visszahívtak. Addig igyekeztem többet pihenni. Vasárnap reggel már Bencével mentünk be együtt. Ekkor ugyan jobban látszott a magzatvíz mennyisége, de átgondolta az orvos és inkább indítást javasolt vasárnap estére.

Amikor bementünk kaptam egy szobát. Az Istvánban, már rögtön abba a szobába kerülnek az indításosok, ahol szülni is fognak. Átkértem magam abba a szobába, ahol Ricsit is szültem. Pici, kényelmetlen szoba volt, de kényelmetlenség ellenére ragaszkodtam a régihez.

Borzasztó éjszakás szülésznő volt. Felrakta a ballont, de nagyon gyakorlatlan volt. Mindent elrontott. Többször félre is értettük egymást. Ki akarta venni a ballont, de ezt nem mondta meg érthetően, azt hittem már jön is az oxi. Szerettem volna, hogy akkor gyorsan hívjuk előtte be Bencét. Ő pedig sürgetve ezt kérdezte: Meg akarja szülni ezt a kisbabát?! Mielőtt kivette a ballont riogatott, hogy ettől mindenki fél és ez fájni fog. Nekem ez nem volt meglepő, már egyszer átéltem.

Tudtam, hogy nem szabad vele foglalkozni. Hogy el kell engednem a fülem mellett. És ennek ellenére voltam még kedvesebb vele, hogy ne kapja fel a vizet. Közben erősítettem magam, hogy ne vegye el a jókedvemet. És reggelre tényleg jobb is lett minden.

El tudod mondani, hogy fizikailag milyen érzés egy a ballonos indítás?

Idegentest érzetem volt. Hogy valami van ott, ami tágít. Fájt. Ez egy hosszú gumicső, amit feldugnak, és valahova beakasztanak. Ez nem ment a szülésznőnek. Ha fent van a cső, akkor vizet pumpálnak bele. Kicsit olyan, mint egy lufi. Közben óriás betétet kellett viselni, mert itt-ott szivárog ez-az. Kényelmetlen volt, de lehetett aludni azért tőle. Bár én sokat nem tudtam.

Rábeszélt a szülésznő, hogy vegyek be a fájdalomcsillapítót, mert attól majd könnyebben elalszom. Nem volt jó ötlet. Én sosem szedtem altatót, sem semmilyen tudatmódosítót, így az éjszakai pisilésnél nagyon elszédültem a gyógyszertől, ezen persze el elkezdtem pánikolni, így már nem tudtam visszaaludni.

Ráadásul nem épp fitt állapotban mentem be a kórházba. A kisfiam egy elég aktív gyerek. Alapvetően fáradt voltam. És stresszes, mert nem tudtam rendesen otthon magamnak összepakolni. Az első szülésemnél legalább előtte másfél hónapot pihenhettem, de most ez kimaradt.

Nem könnyű időszak… Mikor vették ki a ballont?

Amikor talán 3-4 ujjnyira kitágultam. Ekkor burkot is repesztettek. A reggeli szülésznő nem volt elégedett az eredménnyel. Azt mondta, hogy ez a tipikus ballonos tágulás. Nem elég. Ekkor megkérdezte, hogy vannak-e fájásaim és én mondtam, hogy sajnos nincsenek. Akkor így fogalmaztak:

“Akkor most jön a fincsi oxi.”

Mivel korábban indították a szülést, mint ahogy terveztük, így nem volt meg a vizsgálat eredménye. Automatikusan jött az antibiotikum. De a reggeli szülésznő legalább profi volt. Megnyugodtam. Tudtam, hogy gyakorlott és jófej.

Ekkor ment be Bence hozzád?

Igen, és alapvetően ketten voltunk a szülőszobán, magunkban. Ha kellett valami technikai segítség, akkor Bence szólt a szülésznőknek és jöttek is.

Hogyan töltöttétek el a vajúdás rövidke idejét?

A szülésfelkészítődön gyakoroltuk a szülőpozíciókat. Ezek jól működtek. Egy ideig ugyan ágyon feküdtem.

Az oxitocin infúzió után a szülésznő azt javasolta, hogy feküdjek le és váltogassam az oldalamat. Bennem csak az volt, hogy nem, nem, nem… Közben helyhez voltam kötve a CTG miatt. Idegesítő volt nagyon.

Amikor egyszer pisilnem kellett, akkor levette a szülésznő rólam a CTG-t.

Ezt az alkalmat kihasználva már nem feküdtem vissza, hanem inkább ringatóztunk. Bencébe kapaszkodtam egymással szemben állva. Masszírozta közben hátul a derekam. Jó volt állóhelyzetben lenni. És olyan is volt, hogy feltérdeltem az ágyra és úgy nyomtam lefelé. Volt, hogy sarokülésben térdeltem az ágyon, talán ez volt a legjobb.

Tudtam, hogy a gravitáció segít. Egyszer csak megváltozott a nyomási inger. Kértem Bencét, hogy azonnal szóljon a szülésznőnek.

Hitetlenkedve mosolygott, amikor bejött. Nem hitte, hogy tényleg itt tartunk. Amikor megvizsgált, gyorsan hívta az orvosom, hogy kissé előre haladott az állapot és jöjjön! Jó volt hallani, hogy már itt tartunk. Azt mondta, hogy egy óra múlva már kint lesz a baba. Az orvosom végig ott volt, és ez nagyon jó érzés volt.

A kitolás vége félig fekve, félig ülve történt. Segítettek a légzésben. Mondták, hogy szívjam be a levegőt közben hajtsam hátra a fejem, majd tartsam bent és döntsem le a fejem és nyomjak. Volt, hogy elrontottam és figyelmeztetni kellett, hogy hogyan is lélegezzek.

Talán azért is rontottad el, mert sokan nem ezt a légzéstechnikát javasolják a kitoláshoz. A légzés benttartás nem javasolt módszer a kitolásnál, inkább a folyamatos légzés lenne a fontos.

De azért bíztattak, látták, hogy nincs sok hátra.

Ami a legcsodálatosabb volt, hogy láthattam Francit kibújni. Az utolsó fájásoknál mondták, hogy hajoljak előre, nézzem meg, mert már kint van a feje.

Előrehajoltam és ott lógott ki belőlem. Néztem, ahogy megszületik. Amikor kibújt a feje, akkor kérték, hogy már csak sóhajtsak, hogy ne legyen gátmetszésem. Ez nagyon nehéz volt. Nagyon oda kellett figyelni, mert a megszokott nyomást el kellett engedni, és új technikát kellet használni.

Láttam, ahogy kicsusszan. Végig néztem ahogy megszületik. Gyönyörű volt.

Gyönyörű pillanat lehetett. És az is fantasztikus, hogy egy ilyen rapidszülést gátsérülés nélkül úsztál meg.

Igen, és rögtön rám tették Franciskát. Nagyon picike volt és egész sötét színű volt a bőre. Korán jött, a 38. hétre. 2870 grammal született. A fiam 3540 gramm volt. Szóltak Bencének, amikor elállt a pulzálás, elvágta a köldökzsinórt. Gyakorlottan tette a dolgát. Majd megszültem a méhlepényt. Picit kellemetlen volt, de azért az már simán ment.

A szülés után kellett csinálni bármit odalent az orvosodnak?

Nem. Egy kedves nővér lemosott, letisztogatott. Semmi más nem történt. Közben Francit lassan odakúsztattuk a mellemhez. Megtalálta, szopizott.

Arany tested-lelked van! Szerinted mi volt a viszonylag könnyű szülésednek az oka?

Amíg dolgoztam, jártam tornázni. Mentem gerinctornára, pilates-re. Amikor nem dolgoztam, akkor jártam hozzád a jógára. Talán ezek is segítettek a szülésben. Nem tudom pontosan.

Volt olyan más dolog is, amit magaddal tudtál vinni a jógaórákról?

Leginkább azt a gondolatot, hogy ne engedjem, hogy egy ilyen ember szava, mint ez a kezdő szülésznő volt, meghatározza az egész szülésélményemet, hogy ne veszítsem el a hitemet, az önbizalmamat egy-egy rossz mondat miatt.

A szülés után magatok maradtatok.

Igen. Bence segített levinni a holmiaimat. Engem tolókocsival vittek le. Gyenge voltam, mert a szülés előtte nem ittam, nem ettem. Egy kétágyas szobát kaptunk. Együtt voltunk végig Franciskával, és közben tudtam pihenni is. Ami nagyon jó volt, és nagyon fontos is volt számomra. Kedvesen segített a kórházi védőnő is. Nagyon elégedett voltam.

Amikor hazamentetek mit szólt a nagytesó a lánykához?

Amikor hazaértünk még nem volt Ricsi otthon. Kicsivel később érkezett meg az oviból a nagymamájával. Amikor meglátta, rögtön meg akarta fogni, ölbe szerette volna venni. Lelkes volt. Nézegette.  De nagyon kell figyelni rájuk. Nyilván ugrál mellette, játszik, mint ahogy eddig tette, ezért figyelni kell, hogy ne tegyen kárt benne. Sokszor felébreszti. Ricsi egy négyéves, nagyon aktív, hangos fiú, aki amúgy nagyon szereti testvérét és lelkes vele kapcsolatban.

Ha egy uticsomagot kellene összekészítened egy most szülő nőnek, akkor miket tennél bele? Milyen tárgyat? Milyen érzelmet, tanácsot?

Azt, hogy ne hagyják magukat a külső körülmények által befolyásolni.

Amit a szívéből érez, azt valósítsa meg. És ne hagyja, hogy kívülről befolyásolja a környezet. Gondolkodjon pozitívan. Ne hagyja magát, hogy egy külső rossz erő lehúzza.

Ja és ne olvasson sokat! Annyi paráztató dologról írnak. Ezeket kerülni kell, minimális tanács elég. Fontos, hogy ne vesszen el a sok információ között. Inkább hagyatkozzanak az ösztöneikre.

Nekem csodás volt, hogy láttam megszületni. Ez másnak is nagy élmény lehet.

A „Láttam Francit kibújni.” – Judit meséli el szüléstörténetét bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Számítottatok Mili érkezésére?

Igen, már féléve készültünk az érkezésére, de a fogantatása előtt több műtéten is át kellett esnem. 16 éves korom óta küzdöttem cisztákkal. A teherbeesésem előtt petefészek cisztám volt, majd méhfal kiegyenesítéssel műtöttek. Rosszul viseltem a beavatkozásokat. Megviselt mindkettő, de nyilván megérte az áldozatot. Az orvos a második műtét után felhívta a figyelmemet, hogy vagy fogamzásgátló módszert kell választani, vagy a gyermekáldást. Mondanom sem kell a baba volt a prioritás. Az utolsó műtét után a regenerálódási folyamatot egy hormonos utókezelés segítette. Talán ez is hozzájárult, hogy hamar teherbe essek.

Együtt teszteltetek?

Nem. Egyedül. Nagyon türelmetlen voltam. Lakásvásárlás előtt álltunk. Volt egy lakás, amit szerettünk volna megvenni, de nem szerettem volna egyszerre lakást felújítani és gyereket várni. Ezért elhatároztam, hogy ha a teszt negatív, akkor megvesszük a lakást. Ha pozitív, akkor babázunk az akkori otthonunkban. Negatív lett a teszt, megvettük a lakást. A következő teszt már pozitívat mutatott.

Mit szólt Robi?

Nem volt nagy ováció a részéről. Egyszer korábban küldtem neki egy üzenetet: „Van egy meglepetésem!” Arra számított, hogy terhes vagyok, pedig csak lefoglaltam egy utat Rómába. Akkor nagyot csalódott. Ott kiélte minden lelkesedését.

Mennyire volt könnyű várandósság?

Az első szokásos trimeszteri kínok megvoltak. Nem voltam hányós, de a gyomorégés miatt nem tudtam semmit jóízűen megenni. Mindent kipróbáltam, de még egy egyszerű csirkeszárny is kifordult a számból.

A második trimeszter jó volt. Mindenki azt mondta ragyogok, és én elhittem nekik.

A harmadik trimeszter pedig tényleg terhesség volt. Mindenem fájt.

Hogy teltek a hétköznapok?

Reggel 7-től délután 4-ig bent ültem a munkahelyemen. Utána jött még a lakásfelújítással kapcsolatos ügyintézés. Magamra, mozgásra nem jutott idő. Pedig előtte rendszeresen kondiztam. Időnként eljártam kismama jógára, de kevesebbet, mint amennyit szerettem volna. A második terhességemnél még ennyit sem tudtam magammal foglalkozni.

A szülés felkészülésre jutott idő?

Fogalmam sem volt róla, hogy mit nézzek, olvassak. Amikor az orvos mondta, hogy tegyük fel a kérdéseinket, nem tudtam mit kérdezni. Persze azért készültem rá. Szüléstörténeket néztem a Hoztam-e világra  sorozatból. Végig néztem az On The Spot – 9 hónap alatt a földkörül sorozatát. És néztem egy-két vlogger anyagát, de ennél komolyabban nem ástam bele magam a témába. Ezektől a tartalmaktól nem kaptam konkrét segítséget, de egy szemléletmódot igen. Követtem például egy nőt, aki a Hypnobirthing technikával szülte a gyerekeit, nagyon szimpatikus volt a hozzáállása, hogy nem a szenvedés, a fájdalom volt a szüléseinek középpontjában. Tudtam, hogy a szülés lehet egy jó élmény is. Szerettem volna vízbe menni, ami végül nem jött össze. De a lényeg a szemlélet volt, ami elindított egy folyamatot bennem.

Ez alapján a szemlélet alapján választottál kórházat, illetve orvost is?

Nem. Mivel sok beavatkozáson voltam túl, ezért fontos volt, hogy a korábbi orvosomnál, Dr. X.-nél szüljek a Róbert Magánkórházban. A korábbi műtéteim is ott voltak. Közkórházban nem is gondolkodtam egyáltalán. Az orvosom pedig jól ismerte a kórképemet, emiatt bíztam benne. Mindent tudott rólam, ha bármi gond lett volna hatékonyabban tudott volna segíteni.

Említetted, hogy nehéz volt a várandósság vége. Mi volt a legnehezebb benne?

Nyár volt. Nehezen aludtam. Folyamatosan pisilnem kellett. Nem vizesedett a lábam, de mégis ólom súlyú volt. A második terhességemnél pedig mindez még rosszabb volt. Maga a várakozás is nehéz volt. Türelmetlenné váltam az utolsó egy hónapban. A szülésnél is türelmetlen voltam.

Mili is türelmetlen volt? Meddig bírta odabenn?

Ő türelmes volt sokáig. Meg is ijesztett az orvos. 2019. szeptember 17-re voltam kiírva. Az orvos azt mondta, hogy ő nem szeretne még egy hetet ráhúzni a terminusra, így ballonnal indítaná a szülést a terminus környékén. Rohadtul nem akartam. Megijedtem ettől.

Ha már mindenképp elő kell csalogatni a gyereket, akkor én magamnak szeretném előcsalni. Természetes módszerekkel próbálkoztam.

Akkor még nem tartottam ott tudásban, hogy az indítást nem vagyok köteles elfogadni. Jó gyerek módjára be is feküdtem volna, ha eljutunk odáig. Pedig nem akartam, hogy beavatkozzanak a folyamatba, és nagyon féltem is tőle. Utána olvastam a neten. Éjjelenként amúgy sem tudtam aludni. Végül ingerléssel sikerült magamnak elindítani Milit 15-én hajnalban. Távozott a nyákdugó. Elkapott a harciláz.

A látencia szakról mit sem tudtam, menni akartam rögtön szülni. Beflasheltem, hogy szivárog a magzatvíz.

Utólag azt gondolom, hogy talán nem is szivárgott.  Fájásom egyáltalán nem volt, de mindenkit felvertem, hogy akkor most szülünk. Felhívtam a szülésznőt. Nagyon nem volt boldog. Hajnal öt óra volt, ráadásul épp szabadnapos volt. Robi sem akart igazán indulni. Aludt. Pedig korábban épp erről beszélgettünk, hogy ha eljön az idő, majd milyen gyors lesz és stresszes. Nem így történt. Kipattanásról szó sem volt. Ettem még valamit otthon, hogy mégse éhgyomorra menjek. Reggel 8 tájban értünk be.

Gondolom csináltak rögtön CTG-t. Mit mutatott?

Minimális fájásaim voltak, ráadásul azok sem voltak rendszeresek. Teljesen indokolatlan volt bemenni. Haza kellett volna küldeniük. A szülés előkészítőn ezt el is mondták, ha korán mész be,hazaküldenek. Minket nem küldtek.

Szerinted miért?

Talán nem akart a szülésznő kétszer bejönni a szabadnapján. Az első vizsgálat alapján azt mondta, hogy ebből csak estére lesz gyerek. Kiment, bejött. A semmiből bekötött egy infúziót. Közölte, hogy oxitocint kapok. Rám rakta a CTG-t. Nem tudtam az ágyról mozdulni.

Majd jöttek az oxis fájások. Először gyengébben, majd egyre vadabban. Ötször olyan erős volt, mint a normális, saját testem által generált fájdalmam.

A második szülésemhez képest, – amikor nem kaptam oxitocint- nagyon nagy volt a különbség, sokkal nagyobb kín volt ez. Annyi engedmény volt csak, hogy kaptam egy nagy labdát, amire ráültem, közben pedig tudtam kapaszkodni a bordásfalban. Így vajúdtam végig.

Volt ekkor segítséged Robin kívül?                               

A szülésznő ott is volt, meg nem is. Amikor épp ott volt, akkor is csak zavart, mert folyamatosan beszélt hozzám. Próbáltam ráfigyelni, ettől nem tudtam a fájdalomra koncentrálni, ami miatt pedig sokkal erősebbnek éreztem a fájásokat. Ráadásul nem is értettem, hogy mit mond, mert nem jutott el az agyamig.

Robi végig benn volt. Próbált támogatni, masszírozni, de ellöktem a kezét, mert nem esett jól.

Volt egy pont a vajúdásban, amikor úgy éreztem, teljesen kiszálltam a testemből.

A fájások közötti nagyon rövid pihenők során elaludtam, vagy elájultam, nem tudom. Mintha két világ közt lettem volna…

Akkor nagyon jól esett, hogy Robi fogta a kezem, és néha a szemébe tudtam nézni. Ő volt az egyetlen kapcsolatom a valósággal

Hogy indultak a tolófájások?

A labdán voltam. Időnként ki kellett mennem wc-re. Kb. 8 cm-nél hasmenésem lett. Sokat voltam a mosdóban, kérdezgették, hogy minden rendben van-e. Amikor visszavánszorogtam, akkor kezdődött a kitolási szak. Négykézláb térdeltem az ágy mellett. Éreztem, hogy jönnek az igazi tolófájások. Egy olyan ellenállhatatlan érzés volt ez, amilyennel addig sose találkoztam. Összerántotta a testem.

Kértek, hogy feküdjek fel az ágyra. Akkor még engedelmeskedtem. Felfeküdtem és megszűnt ez az érzés. az orvos vezényelt, hogy mikor toljak, nyomjak, de az inger már nem volt meg. Parancsszóra kellett nyomni.

Nyilván nem volt hatékony a nyomás inger nélkül. Az orvos próbált bíztatni, hogy előbb utóbb minden nő ráérez…Mintha azon múlna mennyire vagyok ügyes… A különbség zongorázható volt az igazi tolófájások és ezek között az erőltetett valamik között.

Hamar meglett Mili. Reggel 8-9 körül kötötték be az infúziót. 12.19-re már kinn is volt.

Gátmetszésed nem is lett?

Nem, ezért nagyon hálás vagyok a dokinak. A szülésznő kérdezte tőle, hogy legyen-e, de azt mondta, hogy nem kell. Hálás vagyok a döntéséért, mert nem tudtam volna nemet mondani neki abban a helyzetben a gátmetszésre. Jó, hogy ettől megkímélt. Sérülés ugyan volt, de minimális. Gyorsan gyógyult.

Milyen szerencsés voltál, hogy oxitocin melletti, viszonylag gyors szülésnél bírta ,épségben kibírta a gátad.

Igen. Az a nagy szerencsém volt, hogy jól reagált a testem. Ha nem sikerül ilyen jól lereagálni a beavatkozásokat, akkor császár lett volna belőle.

Mi segített ebben az egész folyamatban?

Volt a vajúdásom alatt egy vizualizációm. Azt képzeltem, hogy egy tengerben a hullámok visznek ki a part felé. Egyre  közeledem a parthoz. Segített ezt látnom. Közben fogtam az uram kezét. Ránéztem időnként. Jó érzéssel töltött el, hogy ott van. Tartotta bennem a lelket, és közben fizikailag is fogott.

Készültét ezzel a vizualizációval?

Nem. Egyszerűen csak jött magától.

Térjünk vissza még Mili születéséhez. Mi történt miután kibújt?

Valahogy letépték rólam a sportmelltartóm és rátették rögtön a mellkasomra.

Zokogtam. Ösztönös zokogás tört fel belőlem. Közben remegtem, mint a nyárfalevél.

Gondolom az oxitocin miatt, még akkor is ment belém az infúzió, amikor a méhlepény már kinn volt.

Szóval csak zokogtam és remegtem és zokogtam. Fel sem fogtam, mi történik. Miközben rajtam volt, összestoppoltak. Közben próbáltam a babára figyelni. Majd valahogy átkerültem egy másik ágyra, ahol több mint egy órát töltöttünk hármasban. Mili szopizott. Ott már béke volt.

Akkor már felkelhettél?

Igen. Magam sétáltam át a gyerekosztályra, de nem volt igazán messze. Valaki segített áttolni Milit a kis plexi kocsiban.

Milyen napok követték a szülést?

Szépek. Ideális volt minden. Családi szobában voltunk hármasban. Az első pelenka cserét ketten fél órán keresztül csináltuk, de sikerült. A csecsemősök nagyon kedvesek voltak. Később mindent megmutattak. A fürdetést, a pelenkázást.

Egyedül a vizit nem jött jókor soha. Mindig aludtunk volna, amikor épp jöttek. Utolsó nap benéztek, látták, hogy mindenki alszik, vissza is csukták az ajtót, nem keltettek fel.

Otthon is ilyen harmonikus volt minden?

Otthon jött a feketeleves.  Negyedik napon indult be a tej. Iszonyatosan fájt. Számomra ez új volt. Előtte senki nem mondta, hogy ez ennyire tud fájni. Nem is tudtam, hogy mit kell vele csinálni. El kellett rohanni mellszívóért. Háromfélét kértem, hogy vegyenek…

Óriási hormon hullámokat éltem meg. Közben az éjszakazásás is kimerített minket. Nem voltunk hozzászokva, hogy nem alszunk. Volt, hogy mind a hárman zokogtunk.

Nem jó szájízzel gondolok vissza az első időszakra. Hiányzott volna a szakértői tapasztalat, amit például egy gyermekágyas dúla tud megadni. Hiányzott, hogy valaki azt mondja, hogy amin átmegyünk az normális, hogy ne aggódjak, hogy nyugodjak meg. Azt éreztem, hogy egyedül vagyok. Elveszve éreztem magam ebben a merőben új helyzetben.

A védőnőtök nem tudott ebben a helyzetben segíteni?

Nem igazán. Inkább a kilókkal és a centikkel volt elfoglalva. Ráadásul ódivatú elveket képvisel. Cuki, szeretem, de a háromóránkénti szoptatás, vagy, hogy hagyjuk sírni a babát az számomra kőkori hozzáállás. Szoptatási tanácsot nem adott, lelkiéletet sem éltünk.

Milyen visszatekinteni a szülésedre? Milyennek érzed most?

Rögtön utána pozitív élmény volt, mert minden a protokollnak megfelelő volt. Csak később, amikor  utánaolvastam , akkor realizálódott, hogy nem voltak ideálisak a körülmények. Nem volt háborítatlan. Nem volt természetes. Utólag értékeltem át az élményt. Nem volt traumatikus, de háborítatlan sem.

Ma már látod a fordulópontokat. Neked mikor rendeződött össze a szüléseddel kapcsolatos élmény?

Lassan, apránként. Mili kb. egy éves volt, amikor már láttam, hogy nem így kellett volna történnie a dolgoknak. Lehetett volna kevesebb beavatkozással is szülni. Ekkor már újra terhes voltam. 9 hónapos volt Mili, amikor Beni megfogant. Másfél év van közöttük.

Bennem felmerült az otthonszülés lehetősége, de Robit nem tudtam meggyőzni. A harmadiknál már biztosan kiharcolnám. Nem mennék kórházba.

Ugyanaz a team volt velünk Beni születésénél is. Nem is tudom, pontosan miért, talán az ismeretlentől jobban tartottam. Őket már ismertem, tudtam, hogy mit várhatok tőlük. Az ismereteim akkor már megvoltak. Az önbizalmam még nem. Ma már tudom, hogy bárki lenne ott meg tudnám oldani, de akkor ez az érzés még nem volt meg bennem. A tudásom viszont megvolt, így könnyebb is volt a második szülésem.

A várandóság is könnyebb volt?

Az sokkal nehezebben telt. Különösen egy pörgős egy év körüli kiscsajjal. Nem volt megállás soha. Lelkiekben teljesen szétestem. Talán szülésutáni depresszióm volt.

Álljunk meg egy pillanatra és mennyünk vissza kicsit az időben. Hogy estél teherbe, amikor ilyen pici volt még a kislányod?! Akkor már menstruáltál újra?

Egy alkalma volt, hogy jöjjön. Ez végül is elégnek bizonyult. Amikor az ultrahangosok kérdezték, hogy mennyi ideig tartott a ciklus eléggé csodálkoztak, hogy csak egyszer volt, így nem tudtam a kérdésükre érdemben válaszolni.

Most is egyedül teszteltél?

Oh, én már az alkalom után tudtam, hogy ebből baba lesz. Az első terhességemnél is éreztem, de ebben teljesen biztos voltam. Robi nyugtázta. Nagy ováció a tágabb család részéről sem volt. Mindenki visszafogottan ünnepelt:

Anyósoméknál családi ebédnél mondtuk Robi szüleinek, hogy jön a kistesó. Az apósom felnézett a levesből és azt mondta: „Jó.”, – és evett tovább.

Az első terhesség volt a szenzáció, a második már nem annyira.

Így terveztétek az időzítést?

Igen, kb.. A kovidnak is volt szerepe benne. Az az év nem volt teljes értékű. Azt gondoltuk, hogy a következő sem lesz jobb, akkor legalább mire vége van a kovidnak és kiszabadulhatunk, nem pont babázással fogjuk elindítani azt az időszakot, hanem már lesz még egy gyerekünk. Jobb volt, így, hogy nem szorultunk be újra négy fal közé. Az pedig csak bónusz volt, hogy ilyen hamar jött.

A kovidos években a legtöbb ember számára minden élethelyzet nehezebb. Ez is közrejátszott abban, hogy nem voltál túl jó passzban?  

Nem ez volt az oka. Hanem az, hogy halálosan rettegtem, hogy ezt az egészet újra át kell élnem. Nem volt olyan szörnyű vagy traumatikus az előző szülésem, de nem kívánta egy porcikám sem a terhességet, sem a szülést. Mentálisan összeomlottam attól, hogy ezt újra végig kell csinálni. Az első trimeszter ráment. Aztán összeszedtem magam. Robi látta, hogy nem vagyok jól. Próbált segíteni. De az erőt nekem kellett összegyűjteni magamban.

A barátaid, rokonaid tudtak segíteni?

A barátok nem voltak ilyen helyzetben még. Gyerekük sem volt még. Nem tudtak volna segíteni. Azóta lett egy terapeutám. Sokat számít, de akkor még nem volt mellettem. Viszont sok infót gyűjtöttem. Olvastam. Igyekeztem a szülésem körüli eseményeket feldolgozni, elfogadni. Egyre tudatosabb lettem, egyre több dolgot tudtam meg. Végül is ez adta meg a megnyugvást. A második trimeszter már jó volt. Akkor csak fáradt voltam.

Fizikailag mindeközben mi történt veled?

Nagyon hamar óriási hasam lett. Sokkal nehezebb volt mozogni, mint az előző terhességemkor. Pedig nem híztam sokat. 15 kiló volt rajtam, de hamarabb lett nagy a hasam. Erősen korlátozott a mozgásban. Miközben pihenni sem tudtam az egy éves gyermekem mellett. Napi kétszer voltunk a játszótéren. A 40. hétben is ott voltunk. Nemértették , hogy miért nem más viszi le Milit. Nem volt más, aki levitte volna.  Nem volt megállás. Heti kétszer volt segítségem, akkor tudtam pihenni. Életmentő volt. Amúgy egyedül toltam a napokat.

Az utolsó trimeszterben brutális hátfájásom lett. Deréktájéki idegbecsípődés. Csak sántítva tudtam járni, de úgy is fájt. Akkor sem volt több segítségem a hétköznapokban.

Ha a 40. héten még játszótéren voltál, akkor Beni sem jött nagyon hamar.

Fenyegettek is újra a ballonos indítással. Ekkor más fajta “praktikával” próbálkoztunk. Szerelmeskedtünk Robival. Talán hozzá is járult, ahhoz, hogy elindult a szülés, de lehet, hogy egyszerűen csak magától indult el két nappal a kiírás előtt.

Mik voltak a jelek?

Fájt és újra fájt, de tudtam közben aludni. Mondjuk nem volt túl jó éjszaka. Reggel amúgy is mentem volna CTG-re, de azt éreztem, hogy ezt a napot már nem tudom egyedül végigcsinálni . Megkértem Robit, hogy vegyen ki egy szabadnapot, mert nem tudok egyedül elmenni a kórházba. Mili pedig amúgy is a nagyszülőknél volt aznap. Bementünk a kórházba, épp a szülésznő és a doki is bent volt. Úgy látták, hogy 1-2 napon belül biztosan megindul, mert már 1-2 cm tágulásnál jártam. Ekkor péntek volt. Szombat estig adtak időt. Azt mondta az orvosom, hogy ha addig nem indul be, akkor hívni fog. Fura volt, mert ilyen előtte sose volt, hogy ő keressen engem, és nem én őt. Hazaengedtek azzal a tanáccsal, hogy igyak egy kis alkoholt, hogy kiderüljön, hogy ezek valós fájdalmak, vagy az alkohol hatására el tudnak lazulni, csendesedni.

Ültem a kanapén és ittam a meleg pezsgőt. Jöttek a fájdalmak. A gyomrom összekavarodott. Egyre erőteljesebb és sűrűbb fájdalmak jöttek.

Először még tettem-vettem. Gondoltam, hogy ebből ma valami lesz, így előkészítettem mindent a szüleimnek, ha itt kellene Milivel aludniuk. Csak hogy egyre többet kellett megállnom, mindig pont ugyanabban a pozícióba bele helyezkedve: Le kellett guggolnom és felfelé kapaszkodtam valamibe. Amikor már 3-5 perces sűrűségűek voltak, akkor szóltam Robinak, hogy most indulnunk kell, különben itt maradunk. Hívtuk az orvost. Egy órát autókáztunk a délutáni csúcsban . Szét is zilálta a szépen összerendezett fájásaimat.

A kórházban rendeződtek aztán?

Összevissza volt minden. A dinamikussága leállt, szétesett. Megvizsgált a szülésznő. Burkot szeretet volna repeszteni. Nem ellenkeztem. Nem zavart.

Ahogy elhelyezkedtünk, nyugalomba kerültünk, rögtön újra indultak az események. 5 körül értünk be és 18.22-kor született Beni. Másfél óra alatt megvolt.

Az aktív szakban mi volt az, ami számodra erőt adott?

Volt egy mantrám: A fájdalom a barátom.

Tudtad, hogy ezt fogod ismételgetni?

Nem. Nem is készültem rá, csak jött ösztönösen, mint ahogy az első szülésemnél a vizualizáció. Érdekes, hogy mindkét szülésemnél más volt a megoldási kulcs. Nem is ugyanaz a pozíció esett jól. A másodiknál kirúgtam magam alól a labdát. Nem bírtam elviselni.

De a kitoláshoz mégis csak a már ismerős térdelő helyzetbe vackoltad be magad.

Igen. Letérdeltem, felkapaszkodtam az ágy tetejére, szélére. Megint jött a már szokásosnak mondható tisztulókör. Kimentem a mosdóba. Nem tudom, hogy hány centi lehettem akkor. Talán nyolc. Nem derült ki, mert a szülésznő nem vette komolyan az érzéseimet, és nem vizsgált meg. Csak pakolgatott.

A fájdalmak csúcsán járhattam, amikor elém tolt egy papírt, hogy írjam alá.

Fel sem fogtam, hogy mi volt az. Szóvá is tettem, amennyire tudtam:

–         Nem rá ér?!

Tényleg akkor kellett odatolni?! Robi is mondta, hogy az aláírásom nem volt beazonosítható. Talán a szülésznő műszakjának a dokumentációja lehetett, fogalmam sincs mi volt az. Számomra nem derült ki.

Szóval az ágy mellett térdeltem, amikor éreztem, hogy jönnek a tolófájások. Éreztem, ahogy a gyerek feje nekinyomódik a méhszájnak. Csak nyögtem szinte, hogy „tolni kell”. A szülésznő teljes nyugalommal mondta, hogy menjek át az ágyra és megvizsgál. Átmentem, felmásztam, feltérdeltem.

Kérte, hogy feküdjek hanyatt a vizsgálathoz. Megpróbáltam, de éreztem, hogy jön a fájdalom. Mintha rugó lettem volna, felpattantam térdre, Robi nyakába kapaszkodtam, és nem voltam hajlandó lefeküdni. Nem tudtam, nem akartam, ők pedig nem tudtak rákényszeríteni, pedig többször kérték, de nem feküdtem le.

Ebben a helyzetben vizsgált meg. Közölte a hírt, mintha nem tudtam volna, hogy ott a baba feje. Szinte kinn volt, mikor észrevette. Azonnal szólt az orvosnak. A doki akkor ért oda, amikor már kinn volt Beni feje. Nem értette a helyzetet, hogy hogy így ebben a helyzetben szülünk, de nem volt már kérdés, hiszen félig kinn volt a gyerek.

Térdeltem, kapaszkodtam Robi nyakában és elkapták.

Felszabadító élmény lehetett, hogy úgy szültél, ahogy szerettél volna, és az is, hogy kiálltál magadért.     

Sokkal jobb élmény volt a második, mert semmilyen mesterséges anyagot nem nyomtak belém. Az én akaratom érvényesült, hogy abban a helyzetben lehessek, amiben szeretnék. Ráadásul rapid szülés volt, gátvédelem nélkül. Nem is repedtem.

Nem szólt bele senki, csak a testemet figyeltem, amiben épp annyi erő volt, amennyi kellett. Nem akarta senki, és én sem irányítani. Az emberi test pedig bölcs és tudja, hogy meg lehet ezt sérülés nélkül is csinálni.

Benit is Rád rakták rögtön?

Igen térdelő támaszból valahogy hanyatt fekvésbe kerültem. Ő is elkezdett rögtön szopizni.

Akkor is sírtál?

Nem emlékszem rá pontosan. De arra igen, hogy nem volt remegés. Beni is máshogy viselkedett. Milit kiütötte a szülés élmény. Sokat aludt. Mikor először a mellemre tették, akkor sem volt igazán éber. Beni pedig nagyon aktív volt, kevesebbet aludt. Nem volt annyira kiütve.

Vele is volt aranyóránk, több is mint egy óra. Közben mindent eltakarítottak körülöttem (vért, egyebeket).

A méhlepény hogyan született meg?

Ketten kezdték el rángatni a zsinórt. Kicsit nyomkodták a hasam. Végül hasnyomásos rásegítéssel jött ki. Húzták, nyomtak, én pedig toltam. Nem sokat vártak mindezzel. A köldökzsinórt is hamar elvágták. Ma már azt is tudom, hogy várni kellett volna, és kérni, hogy csak késleltetve vágják el.

Újra családi szobába kerültetek?

Igen, de Robi nem maradhatott benn. A kovid miatt nem lehetett jönni-menni. Maradhatott volna, de akkor nem mehetett volna Milihez haza. Ezt pedig nem akartuk. Így az első három napból Robi kimaradt.

Neked milyen volt így egyedül Benivel?

Nagyon nyugisan, kettecskén. Egymáshoz szoktunk. Már a kórházban megfakasztotta a tejet. Nagyon kitartó volt. Nekem is volt már gyakorlatom a dologban. Nem is volt olyan régen ez az időszak.

Talán egyetlen rossz élmény volt csak. Benivel nem fértünk el a csecsemős osztályra olyan sok baba született épp, így eggyel lejjebb voltunk a műtéti osztályon. Nem szerettem volna családi szobát, szívesebben mentem volna két ágyas szobába, de nem volt más választás, mivel nem volt szabad kétágyas szoba. (Így fizethettük a felárat a családiért.) Ráadásul így kevesebbet néztek ránk. Kevesebb volt a segítség is. Nehezen tudtam elmenni zuhanyozni. Elkezdődött a nonstop üzemmód. Talán naponta egyszer-kétszer nézett ránk a csecsemős. Látták, hogy nem első baba, gyakorlottnak találtak, ezért nem is jöttek igazán be. Néha elvitték Benit vizsgálatokra, akkor tudtam zuhanyozni.

A zuhanyzás idején túl is lett volna szükséged segítségre gondolom?

Egyszer Beni visszahányta a magzatvizet. Nagyon megijedtem. Egy másodperc alatt lila lett, nem kapott levegőt. Lepergett előttem az élet. Szaladtam ki a nővérpulthoz, hogy hívjanak valakit a csecsemősöktől, de mire odaértek, már minden kijött belőle. A színe is jobb lett, kapott újra levegőt. Nagyon megijedtem.

Ennek ellenére mégis jó volt ez a három nap. Összehangolódtunk. Volt idő megismerni a picit. Bár az első két hét idillikus volt otthon is. A beetető időszak… Beni sokat aludt, mert picit besárgult, ezért alvósabb lett. Amikor kiment belőle a sárgaság minden megváltozott. Hardcore volt visszatérni a napi rutinba egyedül a két gyerekkel, egy újszülöttel és egy másfél éves gyerekkel.

Ebben az időben Milit már nem szoptattad?

10 hónaposan abbahagyta. Volt egy kis szünet, aminek nagyon örültem. Nem szerettem volna tandemezni. Regenerálódtam a két szoptatási időszak között.

Hogy teltek a hétköznapok?

A pici a játszótéten nőtt fel. Nyáron vittem pokrócot. Letettem, néha elaludt, amíg játszottam a naggyal. A nagy is kicsi volt még.

Most könnyebb már?

Hullámhegyek és völgyek. Megy a testvér féltékenység. Egyik pillanatban szereti, a másikban utálja. Sokszor az is baj, ha Beni csak ránéz. Közölte, hogy keressünk neki másik családot. Nem egyszerű. Új kihívások. De azért egyre könnyebb.

Mint sokat megélt anyuka (vagy legalábbis két szülést mindenképp) mit javasolnál annak, aki napokban megy szülni, mi lenne Tőled a legfontosabb tipp az Ő számára?

Hogy bízzon a testében, mert a test tudja a dolgát. Nem kell fejből irányítani, csak bízni a testedben, magadban. Ja, és tájékozódj a jogaidról!

A „Az emberi test pedig bölcs. Tudja, hogy meg lehet ezt sérülés nélkül is csinálni.” – Szabina szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.