Mit tudsz a saját születésedről?

Azonkívül, hogy tervezett gyermek voltam, nem sokat. Éjszaka születtem hüvelyi úton, de hogy milyen körülmények között azt nem tudom. Talán még annyi, hogy Apukámtól kaptam a nevem.

Amikor teherbe estél, nem is kérdezted Anyukádat a születésed körülményeiről?

Nem. Nincs intimitás az Anyukám és közöttem. És erről ennyit…

Akkor nem ő lett az anyai követendő mintád… Milyen közegbe érkezett Kata?

Kata tervezett gyerekként, de rövid, három hónapja tartó kapcsolatba érkezett. Kint voltam a londoni Olimpián, amikor épp elkezdtem menstruálni. Két héttel később augusztus 14én mikor hazajöttem épp peteérésem volt. Mindig érzem. Itthon Antival egymásra néztünk, és megbeszéltük, hogy gyereket szeretnénk. Aznap Kata megfogant. Annyira friss volt a kapcsolatunk, hogy még nem is éltünk együtt.

Kolléganőm, barátnőm két héttel később, szeptember 4-én rám nézett és így szólt: „Éva, Te terhes vagy.”

Három napja laktunk együtt, amikor vettem egy tesztet és tényleg pozitív lett. Este elmondtam Antinak. Nagyon nagy volt a boldogság.

Ennyire biztos voltatok benne, hogy erre a kapcsolatra családot lehet építeni?

Nem gondolkoztunk rajta. Ösztönösen jött minden. Korábban mindig három évig éltem együtt valakivel, utána három évig egyedül voltam és újra jött valaki. Nekem fontos az egyedüllét. Hiányzott nagyon. Annyira, hogy miután Kata megszületett bele is betegedtem a változásba. Májusban született Kata. Balatonon voltunk nyáron. Mentem volna a vízbe nagyon, imádom a Balatont, de Kata ordított, én pedig elkezdtem vakarózni. Mindenem viszketett, a karjaim, a hajlataim, a mellem alatt, mindenhol. Teljesen egyértelmű volt a pszichés nyomás. Azt éreztem, hogy Kata megszületésével elveszítettem a szabadságomat, hogy az életem egy fontos korszakának vége. Nehéz volt.

Pedig már akkor is gyerekekkel foglalkoztál. Tudhattad, hogy mi vár Rád.

Nem tudtam. A mi magánbölcsink nyolctól ötig van nyitva és szabad volt mindig a hétvége. Ráadásul a gyerekekkel segítségem sem volt. A napi 24 órás jelenlét, a lelki teher, a szülői felelősségvállalás egészen más, mint a  bölcsődei gondozás.

Térjünk vissza a szülésedhez. Volt olyan szüléstörténet az életedben, ami mélyen elraktározódott benned? Biztosan sok szülésélményt hallgattál meg az anyukáktól.

Igen. Volt egy kislány, aki a 32. héten született meg egészen pici súllyal, később rendben cseperedett. Az anyuka nagyon szeretett volna kistesót, de az apuka ellenállt. Én azt gondoltam, hogy nem is lesz már több gyerekük. De egyszer csak az utcán találkoztunk, megláttam a nagy pocakjával és egyszerre kezdtünk el bőgni. A tesó is koraszülött lett.

Szerencsére az első koraszülése miatt folyamatosan figyelték, így a második gyermeknél hamar észrevették, hogy itt is ugyanaz a gond, azaz, hogy a méhlepény nem úgy funkcionál, ahogy kellene. Koraszülött lett ő is.

Neked hogy telt a várandósságod?

Nagyon szerettem. Kivirultam. Élveztem. Ráadásul az egész tankönyvi volt. Minden maximálisan rendben volt.

Hogy készültetek a szülésre?

Voltunk a János kórház szülésfelkészítőjén. A szülés előtt pedig nem sokkal az orvosunk megmutogatta a szülőszobákat. Elkészült a lakásunkban a gyereksarok is. Igazi otthonunk lett. Még most is érzem a frissen mosott ruhák illatát.

Hogy indult be a szülés?

Egy májusi reggel fél hat környékén elment a nyákdugó. Picit vártam, aztán felébresztettem Antit. Gyanús volt, hogy itt most történni fog valami. Anti aznap nem dolgozott. Kényelmesen lezuhanyozott, megborotválkozott, megreggelizett. Én közben néztem az időt, hogy írogassam a fájásokat, de nem igazán történt semmi különösen. Anti vissza is feküdt aludni. Én pedig Columbot néztem. 8-9 körül felhívtam azért az orvost, hogy beszámoljak a fejleményekről. Elmondta, hogy milyen esetekben kell bemennem a kórházba, amúgy pedig nyugodtan maradjunk otthon. Nyugi volt. Én néztem a Columbot. Anti aludt. Mivel a doki azt mondta, hogy egyig lesz bent, így azért előtte még bevillamosoztunk a csomagokkal a kórházba.

Ekkor milyen erős kontrakcióid voltak?

Nem igazán erősek. Kapaszkodni azért kellett a villamoson. Volt, aki észre is vette, hogy elindult a folyamat. Megérkeztünk, felballagtunk a szülészetre és a vizsgálatok alapján valóban időszerű volt az érkezésünk.

Milyen gyakori fájásaid voltak ekkor?

Nem emlékszem rá. Csak arra, hogy milyen nehezen cammogtam fel a nagy hasammal a szülészetre.

A számok nem fontosak, de emlékszem a gyönyörű májusi időre. Kicsit esett, de közben sütött a nap. Fantasztikus színek voltak.

Szóval kaptunk egy szépen felszerelt szülőszobát. A dokim pedig elment a magánrendelésére. Időnként érdeklődött telefonon, hogy hogy vagyok. Ha ott lett volna sem avatkozott volna be a folyamatba. A természetes szülés híve volt. Így végül Antival voltunk kettesben a szülőszobán, és ez jó is volt így. Biztonságban éreztem magam attól, hogy a vezető szülésznő ott volt az osztályon. Ráadásul volt kötődés is egymáshoz, mivel az első szereleme, az én szülőfalumból származott. Persze nem csak ezért volt kedves velem. Nem kérdezgettek feleslegesen minket, de ha mi kérdeztünk valamit, akkor arra szívesen válaszoltak.

Hogy telt ott az idő?

Bent voltunk a szülőszobán. Onnan nem is mentem ki egyáltalán. Nehéz felidézni az emlékeket. Talán labdán ültem, sétáltam és sokat voltam az ágyon. Az esett jól, ha kinyúlhatott a hátam.

Este hét körül kifogyott a CTG-ből a papír. Végre nem sípolt a gép, így el tudtam aludni a fájások között. Ha jött a fájás felébredtem azonnal a gyönyörű májusi fények között és ahogy vége lett a következő pillanatban már aludtam is. Szerencsére csak egy óra múlva tudtak bejönni, hogy megnézzék a CTG-t. Addig élvezhettem a csendet.

Nyolc körül felkeltem és elkezdtem okádni. Mindent, körbe. Közben folyt belőlem a magzatvíz. Jött a fekete leves.

Miért mondod, hogy feketeleves?

Nincs rossz élményem a szüléssel kapcsolatban. Talán nem is ez a jó megfogalmazás, mert nincs egy deka rossz élményem sem a fájdalomról. Csak annyi, hogy sűrűsödtek a fájások, és hirtelen többen lettünk a szobában is. Addigra ott volt már az orvos is, de nem sokat csinált, csak ült a sarokban.

Volt egy külföldi rezidens is bent. Olyan volt, mint egy tükör. Ha nekem nagyon fájt, akkor azt az ő arcán láttam viszont. A saját érzéseimet láttam a fiatal kislány arcán. Első szülése volt. Minden az arcára volt írva. Amikor fájt, amikor ordítottam, amikor nyomtam. De azt is láttam, amikor kijött Kata és elkezdett a rezidens sírni. Mindent láttam. Cuki volt.

És a férjem arca is előttem van. Ahogy látta, hogy Kata csak jön és jön és jön. Végignézte az egészet. Hatalmas élmény volt számára Kata születése és az is, hogy ő vághatta el a köldökzsinórt.Nem értette, hogy fért el bennem.

Tudod Neked segíteni Anti?

Igen. A jelenlétével, a simogatásával, ahogy a kezét fogtam, ahogy bíztatott. Nagyon jó élmény volt mind a kettőnknek. Fontos számára a mai napig. Szerette.

Szóval mondanám, hogy az egész természetes úton ment, de oxitocint azért kaptam. Attól fel is gyorsult minden.

Tudod, hogy miért kaptad?

Azt hiszem, a gyorsítás miatt. Igazából nem tudom. Adták. De nem terhel. Nem viszem magammal ezt. A doki amúgy csak a végén jött be. Nem volt nagy szerepe. Emlékszem, hogy beszélgettek felettem valami sorozatról, de én inkább Antival foglalkoztam.

Ahogy hallgatlak olyan, mintha nem is lenne fontos számodra a megélt fájdalom.

Nem emlékszem rá. Nem emlékszem, hogy mennyire fájt. Mindent elvitt az az öröm, amikor megszületett Kata. Más dolgokra emlékszem, de a fájdalomra nem. Nincs bennem ilyen emlék, talán kitöröltem. De ha nem a fájdalomra gondolok, hanem egyéb érzetekre, akkor azokat is nehéz felidéznem.

Egy rossz élményem maradt csak. A pici repedésem miatt összevarrtak és a varrás utána benyúltak a végbelembe ellenőrizni, hogy ott minden rendben van-e. Hatalmasat ordítottam. Anti messziről szaladt vissza, hogy mi történt. Borzalmas volt, mert az csak úgy megtörtént. Nem szóltak előtte, nem mondták mi vár rám. Nem tudtam felkészülni rá. Az nagyon rossz volt.

De én nem vagyok egy problémakereső típus. Azért szerettem volna csak fogadott dokit, hogy a lelkiismeretemet nyugtassam, hogy ha baj van, akkor legyen ott ő mellettem. Ott volt.

Vissza tudod idézni, hogy milyen fantáziával mentél bele a szülésbe és ehhez képest milyen volt a valóságban?

Én nem gondolom túl a dolgokat. Azt gondoltam, hogy ez az élet része. Mindenkit anya hoz a világra. Meg fog születni Kata is. Szerettem, hogy Kata a hasamba van, de nem kellett ehhez körítés. Az túlmisztifikált lett volna. Én inkább a természetre bíztam ezt. Szeretjük, várjuk, elfogadjuk olyannak amilyen. És úgy volt jó a szülés is, ahogy volt.

Emlékszem az illatokra, a fényekre. Emlékszem, hogy minden tökéletes volt. Jó volt, hogy Anti nem dolgozott aznap. Hogy együtt voltunk. Minden kerek egész volt. Kata pedig gyönyörű volt a nagy fekete hajával, gyönyörű füleivel, ajkaival.

Idilli.

Igen. Azonnal rám rakták. Rögtön szopizott is. Legalább egy fél órát együtt voltunk így hármasban. Csupaszon, magzat mázasan. Akkor már sötét volt. Hangulatos volt nagyon.

Emlékszem a pillanatra, amikor összekapcsolódtunk. A nagy szemeivel, ahogy nézett… Csodálatos május volt. Minden zöldellt és ott volt egy csodálatos kis élet. Jó volt.

Milyen napok jöttek utána?

Háromágyas szobában voltunk. Kovid előtti idők voltak. Jöttek mentek az emberek: rokonok, barátok, ismerősök, gyerekek, mindenki jött be hozzánk. Mindenki boldog volt. Imádtam az egészet. Kata végig ott volt mellettem a bevásárlókocsiban. Talán csak első este nem, de reggeltől már végig együtt voltunk. Feküdtünk és gyönyörködtünk egymásban.

Milyenek voltak a szobatársak?

Volt egy erősen túlsúlyos szobatársam, akinek folyamatosan pizzát és pörköltet hoztak. És egy másik, aki nagyon vékony volt. Az én joghurtomból falatozott. És én, aki úsztam  a boldogságban. Egyből szopizott Kata. Nem volt semmi gond. Miután hazamentünk ott volt Anyukám pár napot, illetve az Anyósom is. Utána pedig egyedül voltunk és ment minden a maga útján.

Még több ilyen történetet szeretnék (persze vakarózás nélkül…)!

Ilyenkor felmerül bennem, hogy én vagyok a túl egyszerű, a túl elfogadó?!

Ne hülyéskedj! Mindenki máshogy van nyitott állapotban ilyenkor. Nem kell feltétlenül a rosszra nyitni. A Te nyitottságod a természet felé irányult. Meg tudtad látni a szépet.

Egy ilyen idilliként megélt esemény után hamar gondoltatok a tesó érkezésére?

Azt gondoltuk, hogy két év legyen közöttük. Illetve volt még egy vágyam, hogy a két gyerek között, hagy menjek el síelni. Tudtam, hogy ha terhes leszek, akkor újra sok idő kimarad. Elmentem. Az utazások engem nagyon töltenek. (A kovid óta nem járok utazni. Betegeskedem is.)

Szóval a peteérés utolsó napján hazajöttem. Megpróbáltuk. Akkor nem jött össze, de a következő hónapban igen. Kétszer szerettem volna terhes lenni és mind a kétszer azonnal összejött.

Most is minden problémamentesen zajlott?

Nem. Épp Kata születésnapját ünnepeltük volna. Amikor nem akartak a Rózsakertből hazaengedni. A 12. hetes genetikai ultrahangnál Zsófi tarkóredő mérete nem stimmelt. Lépcsőztem, mozgattak vártunk. Újra megnézték, de újra nem stimmelt.

Az első gyerekünknél tudtuk, hogy ha beteg is lenne, mindenképp megtartanánk, de második gyermekként nem szerettünk volna beteg babát. Nem szerettük volna az első gyereket ezzel terhelni. A magzatvíz levételt nem vállaltam. Maradt a vérvétel és a két hét várakozás. Közben ismét testi ügyeim lettek. Becsípődött a derekam. Fel sem tudtam állni.

A vérvétel eredmény negatív lett. A későbbi vizsgálatok is ezt mutatták, hogy minden rendben van.

Amikor elújságoltuk a családnak a vizsgálat eredményét, Apósom bekiabált a telefonba hátulról, hogy akkor legyen Zsófia. Így lett Zsófia. Zsófia, Borka. Annyi szeretettel, örömmel mondta ki, hogy egyértelmű volt, hogy így fogjuk hívni.

Innen már minden rendben volt?

Igen. Azaz az orvosom mindig mondta, hogy a méhlepény túlságosan lent van. Ezért többször is elmondta:

ha csak egy csepp vér van a bugyimban és épp a kislányommal vagyok az utcán, akkor az első arra járó szimpatikus idegnnek adjam oda Katát, hívjak egy mentőt és azonnal menjek be a kórházba. Semmi pánikkeltés nem volt a hangjában, de megértettem, amit mondott.

Amúgyis, velem nem történhet semmi. Velem minden rendben lesz. A természet teszi a dolgát… Azt reméltük, hogy ahogy nő a baba, feljebb megy a méhlepény. Szépen teltek is a hetek. Már vártam az utolsó munkanapomat, hogy végre nyugodtan foglalkozhassak a kisággyal, ruhákkal… Aznap el is mentem a postára feladni a táppénzes papíromat. Az 5-ös ablak volt az enyém, és ahogy ott álltam éreztem, hogy elönt a meleg. Hozzáértem a fekete leggingsemhez. Nyilván azt gondoltam, hogy ez a magzatvíz lesz, ehelyett tiszta vér volt a kezem.

Kata ugyan nem volt ott, de eszembe jutottak az orvos szavai: „Az első szimpatikus idegen”… Körülnéztem, kiválasztottam az emberem és mindent tettem, amit a doki mondott:

„Elnézést hívna nekem egy mentőt?! 33. hetes, valószínűleg placenta levált kismama vagyok. Szeretnék kérni egy mentőt!”

Nagyon normális nő volt, tette a dolgát. Én pedig hívtam Antit. Azért utána megállapítottam, hogy az ismeretlen hölgy  jobban pánikolt, mint én. Bejelölt a Facebookon, hogy tudjon rólam később. Ültünk. Csöpögött a vég a padon lefele. Amikor megérkezett a mentős kelletlenül így szólt:

„Mi itt a probléma?!” Akkor éreztem meg, hogy nem minden úgy jó, ahogy a természet adja. Magamban szitkozódva végig simítottam a lábam, és a véres kezeimet felé mutattam: „Ez, baszd meg. Ez.” – Hát tudta, hogy hova jön… Ott ültem a vérben. Mi lenne…?!

Akkor észrevette magát. Betoltak a liftbe, ahol épp egy a bölcsinkből ismerős anyuka is ott volt. Rám nézett. Szétestem. Végre volt egy ismerős támogató arc. Fogalmam sem volt, mi fog történni, de a mentőben már újra összeszedtem magam.

Az orvosom épp bent volt a kórházban. Kaptam azonnal egy szülőszobát. Anti is megérkezett. Az orvosom azonnal megcsászározott volna, de az előttem álló összes Jánosos nőgyógyász megtárgyalta felettem, hogy még várnak. Beadták a tüdőérlelőt.

Utána is folyamatosan véreztél?

Csak minimálisan. Azt történhetett, hogy, ahogy picit elkezdtem tágulni a méhlepény rosszabb helyzetbe került. Utána ez rendeződött és minimálisan véreztem csak. Viszont három nappal később újra elkezdtem vérezni. Előző nap szólt a dokim, hogy ha valami tervezek, akkor reggel 8-ig, mert addig van bent. Nem voltak terveim vele, de újra elkezdett ömleni belőlem a vér. Kimentem a nővér pulthoz szólni, hogy vérzek.

Kérték, hogy húzzam le a bugyimat, ott a folyosón. (Amíg élek nem felejtem ezt a jelenetet és azt a mentőst sem…) Miért kell így beszélni?! Azt gondolták, hogy egy hisztis picsa vagyok. Biztos vannak olyanok is, de én nem vagyok az. Bár, ha az lettem volna, akkor is több elfogadás járt volna… Lehúztam. Utána minden nagyon gyorsan történt.

Felvittek az emeletre egy szülőszobára. Borzasztóan ömlött belőlem a vér. Pisiltem, kakiltam és csak ömlött a vér. Teljesen leszakadt a placenta. Eljött az orvosok ideje.

Mit gondoltál mindeközben? Nem kezdtél el le lejátszani magadban verziókat?

Semmi rossz gondolat nem volt bennem. Csak a dokim szavai újra, hogy ha elkezdek vérezni, akkor keressek egy szimpatikus idegent és irány a kórház. Már ott voltam. Helyzeti előnyben éreztem magam. Ott voltam egy szobányira a műtőtől. Ennél közelebb nem lehettem. Biztos voltam benne, hogy segítenek. Csak közben nem értettem, hogy mi ez a sok vér.

Gyorsan műtőasztalra kerültem. Beszúrtak a hátamba. Szétraktak. A saját orvosom vette ki Zsófit 8.02-kor. Rá is kérdeztem utána, hogy a 8.02-vel a nyolcórás műszak záráshoz képest jók vagyunk-e?! – és együtt nevettünk…

Egy pillanatra láthattam csak Zsófit. Összevarrtak.

Utána jött az aggodalom. Nem volt velem Zsófi és a kommunikáció nagyon nehézkes volt. Anti még épp láthatta a folyosón, ahogy átvitték a PIC-re. Milyen kár, hogy most nincs itt Anti, hogy ő is elmesélje a verzióját. Anti hozta a híreket. Én egy kórterembe kerültem, már nem véreztem, de feküdnöm kellett.

„- Nincs semmi probléma csak kap egy kis vért.” – Oké. nincs semmi probléma. Egy óra múlva újra jött: „Nincs semmi probléma, de kap egy kis oxigént.„ – Jó, hát Te tudod, én nem voltam ott, akkor nincs semmi probléma.” Jött újra a hírekkel: „Nem jött még meg a vér.” Én azt gondoltam, hogy akkor nyilván nincs nagy baj, mert ha az lenne, akkor már kapott volna vért azonnal. Ha nagyon kellene, akkor biztosan lenne vér.

Később kiderült, hogy mielőtt bejött volna Anti hozzám, egy órát bőgött kint a szoba előtt a dokimmal, aki a lelkére kötötte, hogy csak akkor jöjjön be hozzám, ha normálisan el tudja mondani, hogy mi van. Ha bejön sírni, akkor csak mindenki szétesik. Akkor jöjjön be hozzám, ha el tudja mondani ezt a mondatot: „Minden rendben van.” Hősiesen tette. Kint pedig sírt.

Vasárnap mehettem be Zsófihoz először. Beöltözve, fertőtlenítve. Mindenhonnan lógtak belőle a csövek. Hideg és merev volt minden. Egyedül abban az orvosban volt érzelem, aki átvette Zsófit, de utána semmi. Tárgyilagos, merevség. Nyilván nem vehetik át az osztályon mindenki érzelmeit, tudom, de nehéz pillanatok voltak.

Viszont a mi gyerekünk volt a legnagyobb. A többiek egy kilósak sem voltak. Akkor újra éreztem, hogy nem lehet baj. Ráadásul Zsófi gyönyörű volt. 2050 gramm, de mégis kerek, hajasbaba volt. Nézegettem. Mindenhonnan mindenfelé mentek a csövek.

Azt nem mesélted még el, hogy miért kellett vért kapnia? Mi történt Vele?

Pontosan nem tudom. Pár nap múlva, amikor Zsófival már egy szobában voltunk,

megkérdeztem a gyerekorvost, hogy mi történt tulajdonképpen. Megkérdezte, hogy mindent tudni akarok-e. Úgy éreztem elájulok, le kellett ülnöm. Feleltem, hogy igen. Elmondta. De egy óra múlva már semmit sem tudtam az egészből. Még egyszer megkérdeztem hivatkozva a sokkos állapotomra. Újra elmondta, de a mai napig nem tudom. Én ezt bent hagytam a kórházban.

Zsófi hamar elkezdett szopizni, és én megint észrevettem a gyönyörű fényeket. És megint megtörtént az összekapcsolódás. Egy kedves nővér észrevette ezt a pillanatot és le is fotózott minket.

Gyors volt a javulás. Éjszakára hazamentem aludni. Közel laktunk a kórházhoz, nem kellett messze menni. Reggel 5-kor és este 11-kor mindig ott voltam a frissen lefejt tejjel. De napközben is többször bent voltam nála. Kétszer lehetett negyedórára bemenni hozzá látogatóba, illetve még akkor láthattam pár másodperce, amikor három óránként beadtam a lefejt  tejet.. A szülés után két héttel hazamehettünk együtt.

Kata mindeközben Antival volt?

Ő Baján volt a nagyszülőknél. Amikor Zsófi kijött a PIC osztályról, akkor jött fel Pestre és elkezdtek bejárni hozzánk látogatni.

Mi történt utána Zsófival?  

Egy évig volt követés. Vissza kellett járni először havonta. Fél év után két havonta.

Minden rendben volt, de én azért 4 hónapos korától vittem Zsófit a Mackó Rendelőbe. Nagy bizalommal vagyok feléjük. Odajártunk hetente kétszer-háromszor Dévényezni, tornázni, hogy mire kiderül, hogy esetleg van valami, addigra már egyenesben legyen.

Egy évet rászántunk erre. Nem is derült ki semmi a mai napig.

Nem is betegeskedős típus?

Nem. Most hét éves és kétszer voltunk vele kórházban. Van egy betegség: RSV vírus. A hörgőket támadja meg. Meg lehet benne fulladni. Minél kisebb a baba, annál veszélyesebb. Egy ovisnál már nem gond, köhögnek kettőt és kész, de a korababáknál veszélyes lehet. Ha a 32. hétig születik meg egy baba, akkor automatikusan kap oltást rá, ha később, akkor már nem. Így Zsófi sem kapott. Nem foglalkoztunk vele. Később felkerestek minket a SOTE-ról, hogy vegyünk részt egy kísérletben, ahol placebot kap az egyik csoport a másik oltást. Részt is szerettünk volna venni benne, de még az oltás előtt elkapta ezt a betegséget Zsófi. Kórházba kerültünk.

De Zsófi alapvetően nem beteg. Tavaly, amikor influenzás volt, míg Kata két hétig feküdt, addig Zsófi két napot volt csak beteg. Erős. Bivaly erős csajszi. Tele életkedvvel, vidámsággal.

Elmeséltétek neki a születése körülményeit?

Igen. Az unokatesóim az elmúlt egy-két évben szültek és emiatt felmerült a téma. Nem részleteztük számukra, de volt szó, arról, hogy Zsófit gyorsan kellett kivenni, Kata pedig kibújt. Nehéz átadni ezt számukra. Nehéz, mert Katáé gyönyörű volt, Zsófi pedig más. Nem is lehet összehasonlítani. Teljesen más érzéseket vált ki belőlem a két történet. Zsófinál annyi aggodalom volt bennünk, fel sem merült utána, hogy szüljek. Ekkor éreztem meg, hogy ez az egész nem mindig szép és jó. Ha fiatalabban történt volna ez velünk, akkor lett volna talán még gyerekünk, de így már nem volt időm feldolgozni ezt az egészet.

Egy dolog közös a két történetben. Mind a kettő születés esetében töröltél dolgokat. Katánál a szülési fájdalmak jelentőségteljességét. Zsófinál pedig az általa megélt veszélyeket.

Ugyanígy nem emlékszem a gyerekkoromra. Ja. Van mit elfelejteni…

De, tudod, azt sem értem, hogy mindez, amit most elmondok neked, hogy érdekelhetne bárkit is?! Miért épp az én szülésem?! És akkor bizonytalan leszek, hogy egyáltalán jól mondtam-e el. Mit fognak gondolni rólam?! Elég jó lesz-e?! De hát nem mondhatok rosszat. Mindenki úgy éli, meg, ahogy megéli. Minden valahogy van, és ez így van, így volt.

Épp így. Én viszont el tudom képzelni, hogy valakit ez érdekel. Ezért is kérdezem, milyen útravalót adnál a saját tapasztalataid alapján egy most szülni készülő kismamának?

Csak olyan kórházba szülnék, ahol van PIC osztály. Nagy komfort volt, hogy naponta kétszer felmehettem Zsófihoz és ötször vihettem neki friss anyatejet.

De ezentúl vigyen be magával a szülésre olyan dolgokat, amiket szeret nézni, érezni, illatozni. Amibe tud kapaszkodni. És a férjét, ha van rá módja. Persze csak, ha a férj is szeretné. Nekem sokat segített mind a kétszer Anti.

A „Nézni, illatozni, érezni” – Éva meséli el szüléstörténeteit bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Nem a szokásos kezdő kérdéssel indítanék, hogy „Te hogy születtél?”, hanem inkább azzal, hogy “Ki vagy Te?” A Ti családotok életútja nem hétköznapi: ’18-ban férjeddel, Marcival és négy gyereketekkel egy egy éves(re tervezett) útra indultatok lakóautóval, hogy felfedezzétek Közép-Amerikát (Erről remek blogot és készítettetek, amit itt érhető el.). Nem kis vállalás, akkor sem, ha épp az ember erre vágyik. Ezért fontos megkérdeznem, hogy ki vagy Te?

Teljesen mást válaszoltam volna, ha ezt öt vagy tíz éve kérdezed meg. Ki vagyok én?! Diákkoromban egy olyan lány voltam, aki minél inkább próbált hasonlítani a tömeghez. Ennek most épp az ellentéte lettem. Most már egyáltalán nem akarok hasonlítani senkihez. Egyáltalán nem is zavar, hogy nem hasonlítok a tömeghez. Alternatív utakat járok. Iszonyatosan sokféle a világ, és én csak az egyik szegmense vagyok. Élvezem, akkor is, ha mások nem értik, vagy, ha mások nem így élik az életüket. (Dehogy megyünk haza… gyere, ott nagyon jó kismotorok vannak! – válaszol Viki Bercinek.) Hirtelen vagyok, nagyon spontán, akaratos. Mindig elérem a célomat. Ha valamit kitalálok akkor az általában sikerül.

Hogy lehet öt gyerek mellett hirtelennek és spontánnak maradni?

Rengeteg energiát emészt fel. Ugye, mi Nicaraguában élünk. Nyárra hazajöttünk. Én annyira nem akartam jönni, de a gyerekek szerettek volna a barátaikkal találkozni. Sok energia volt. Nagy meló hazajönni a sok cuccal. Anyósoméknál laktunk egy hónapot. Most átköltöztünk egy kis lakásba, amit fel kellett szerelnünk mindennel. Másnak talán nem éri meg a sok pakolás, utazás, de nekem igen, mert így 10 hónapot a napfényben élhetek. Mindenkinek más a fontos, nekem ez.

Különleges életed van. Különlegesen is kezdődött? Most már jöhet az első kérdés. Hogyan születtél?

Nem tudom. Fogalmam sincs. Annyit tudok, hogy sima volt. Anyukám viszonylag sokáig vajúdott, de nem volt semmi extra. Annyit mesélt, hogy nem engedték, hogy felüljön, hanem feküdnie kellett és ez rossz volt. Többet nem tudok. Nem is igazán kérdeztem erről soha.

Mit gondoltál Te magad a szülésről a szüléseid előtt?

Nem misztifikáltam túl. Majd szülök és kész. Én voltam az első az egész baráti társaságban, akinek gyereke lett. Nyilván hüvelyi úton szerettem volna szülni.

Ehhez választottál orvost?

A dokimnál születtek a húgaim. Innen a kapcsolat. Felkészült, jófej orvos. Tapasztalt medve. Laza és gyors. Nem mindenkinek való, de én szerettem. Belibbentem hozzá, megvizsgált és kész is. Az első szülésem előtt így szólt:

„Hát Viktória! Nagy feje van ennek a gyereknek… és ez a csípő… Ebből lehet, hogy császár lesz.”

Nem akartam elhinni, de igaza lett.

Hogy voltatok a terhesség előtt Marcival a férjeddel?

Marcival 17 éves korom óta együtt vagyunk, persze voltak kisebb nagyobb megszakítások. De amikor több idő után újra összejöttünk egyértelmű volt, hogy együtt tervezünk gyerekeket.

Könnyen is érkezett az első baba?

Igen, de elvetéltem a hatodik héten. Kiakadtam. Azt gondoltam, hogy soha nem lesz gyerekem. Biztosan béna a szervezetem, nem úgy, mint az Anyukámé…Dühös voltam. Lefutottam egy maratont.

De pár hónappal később megfogant Zsombor. Nem kellett sokat várni.

1- ZSOMBOR (DUDA)

Egyszerű terhesség volt?

Igen. Azaz mégsem annyira, mert volt egy balesetem. Biciklivel mentem tanítani. Elütöttek. Elestem hat hónapos terhesen. Mentő jött értem, mert mindenki aggódott. Az orvosom épp szabadságon volt. A kórházban lévő fiatal doktor bevérzéseket látott a méhlepényen. Tíz napig voltam bent, de nem lett semmi maradandó következménye.

Mennyire készültetek Marcival a szülésre?

Jártunk felkészítőre. Tanultunk légzőgyakorlatok. Baba-mama masszázst is tanultam.

Hogy indult be az első szülésed?

Egyik este elment a nyákdugó, majd a magzatvíz. Jöttek lassan a fájások. Bementünk a kórházba. Pár óra után jött az orvos is, de addigra sem, és később sem igazán tágultam. Közben nem volt jó a Zsombor szívhangja. A nyaka köré tekeredett a köldökzsinór. Császár lett. Hirtelenül fordulat volt, de nem volt traumatikus. Mindent elmondtak, hogy mi, hogy fog történni. Marci is bent lehetett. Fogta a kezem.

Ekkor derült ki, hogy ha az én hasamban turkálnak, akkor én hányok. A császár számomra olyan, mintha a beleimet akarnák kitépni.

Kivették Zsombit, de még mielőtt összevarrtak volna hánytam. Fekve, oldalra fordulva. Később már rutinból ment.

Zsombi nagyon szép volt, nagyon nagy feje volt. (Mi?! Mit csináljak?! Nem kellett volna ennyit betömni, hallod… ha szomjas vagy, szólj… van nálam víz, ja nem, csak pohár, de szerzünk egy csapot…)

Békében voltam azzal, hogy császár lett. Nem azt gondoltam, hogy azért császároztak, hogy hamarabb haza menjen mindenki, hanem azért, mert szükséges volt.

Pedig nagyon készültem a természetes szülésre. Előző nap még magnót vettem, hogy a kedvenc zenémre szülhessek, ez a zene dolog elment. Red Hot Chili Peppers-re akartam szülni.

Mindenki másból nyeri az erőt. Hogy teltek a gyermekágyas napok?

A császáraim után mindig hidegrázásom volt. A harmadik után már kaptam gyógyszert, hogy ne legyen olyan erős, de az első két szülésnél nagyon remegtem. Nagyon rossz volt. Amúgy én szeretem azokat a betegségeket, amiknél a felépülés gyors. És kb. ez ilyen volt. Jó volt, hogy lezuhanyozhattam, hogy mondták, hogy mit csináljak. Minden nappal 50%-kal jobban voltam. Az első napban még egy tüsszentésbe is belehaltam. A második nap nem akartam még tüsszenteni. Utána már észre sem vettem.

És a tej?

Persze paráztattak, hogy szar lesz. De én azt gondoltam, hogy majd jönni fog.

A végkövetkeztetésem az, hogy a császár után egy nappal később indul be a tej, mint, amikor valaki természetes úton szül. Ennyi. Nem kell ezen pörögni. Csak mellre kell rakni. És jön. Csak egy nappal később.

Persze volt, hogy begyulladt a mellem, csomós volt, de később ilyen egyre kevésbé fordult elő. A későbbi szüléseimnél pedig egyáltalán nem.

Hamar jött a tesó.

Másfél év közöttük a korkülönbség. Hamar jött. (Köszönöm, jaj, de szép! Toboz. Köszi. Szedjél még nekem!)  Maga a terhesség nem volt vészes. Kevésbé élveztem, hiszen volt egy 8-9 hónaposom, de ő egy „beetető baba” volt. Ha mindenkinek ilyen gyereke lenne, bármennyit szülne utána. Persze a többiek már nem ilyenek voltak…

2 – BABCI

Természetesen szerettem volna szülni a második gyermekem, de mivel túl közel volt az előző császárhoz a szülés időpontja, nem volt sok esélyem. Kérte is a doki, hogy feküdjek be időben a kórházba. Meg volt az időpont, de előző este beindult a szülés. Öt percenként jöttek az erős fájások. Ráadásul a magzatvízbe is belekakilt Babci. Így egy gyors és rosszabb császár várt rám, mint az előző. Ijesztgettek, hogy belekakilt a magzatvízbe, hogy antibiotikumot kell kapnom. Jó volt, hogy hamar megműtöttek, így épp nem nyílt szét az előző császár sebem. Nem volt jó. Ráadásul a baba is kék-zöld volt. Rosszul nézett ki. Nem volt jó az Apgarja sem. 7/10 talán. Nyanvadtka volt. Kellett 3-4 hónap, hogy kikerekedjen.

Egyszerre szoptattad a tesókat?

Nem. Amikor terhes lettem, akkor befejeztem a szoptatást. A szülés után újra indult a tej, minden ment a maga útján.

Megpróbáltatás volt a két kicsi gyerek?

Igen. Talán. De az igazi azért a három gyerek. Kicsi volt a korkülönbség. Volt testvér babakocsink. Babci nagyon fárasztó volt az első időkben, egészen, addig amíg el nem kezdett mozogni. Utána viszont nagyon aktív lett.

Ekkor kaptatok kedvet a harmadikhoz.

Még várni szerettünk volna egy kicsit. Emlékszem a fogantatására. Épp síelni voltunk. Amikor megtudtuk, hogy terhes vagyok. Nagyon meglepődtük, de hamar eldöntöttük, hogy akkor korábban jön a harmadik. Pár napja tudtuk, amikor beültünk barátnőimmel és elmeséltem mi a helyzet. Akkor esett le, hogy ha én akarok hármat, akkor az evidens, hogy most lesz és nem később. Amikor karácsonykor bejelentettük a családnak, Anyukám nagyon örült, de Marci szülei hüledeztek.  (Berci, ne menj neki légy szíves!)

Gondolom evidens volt, hogy császár.

Igen. Nem volt min gondolkozni. Ekkor már beletörődtem. És ez lett a második legrémesebb szülésem. A legrettentőbb az ötödik volt, ez csak a második legrosszabb. Azt hiszem, soha többet nem lesz szülésem, az annyira rossz volt. De erről majd később…

(Megcsípett?! Mutasd hol…)

3 – CSIMI

A harmadik… Kettővel mászkáltam terhesen mindenfelé. Közben felújították a liftünket. Az ötödiken laktunk. A terhesség vége felé nagyon elkezdett visszeresedni a lábam. Nagyon fájt.

Nem is látszik most a lábadon.

A legvastagabbat kivetettem… De akkor álldogáltam a játszótéren a gyerekekkel és közben nagyon fájt a lábam, ha járkáltam nem volt gond, de az állás… Úgy éreztem, leszakad a lábam. Az utolsó három hónapra rányomta a bélyegét. A nyári melegben kellett hordanom a visszér harisnyát. Rémes érzés volt, mintha egy darab vasban lennél egész nap.

Hogy indult be a szülés?

Akkor kezdődött, amikor Zsombi orrmanduláját vették ki. Biciklivel vittem a Jánosba. Én is befeküdtem vele terhesen. Viszont úgy alakult, hogy lett egy szabadnapom. Szeretek sportolni. Futni nem jártam, de úszni igen. (Még úgyis, hogy utálok úszni.) Mindkét korábbi terhességemnél úsztam. Ekkor is. Aznap egy új uszodába mentem.

Másnap talán ettől az egész nagy csomagtól beindult a szülés. Talán egy a nem megszokott víz miatti fertőzés, vagy a túlterhelés a Jánosban indíthatta be… A frissen műtött Zsombival a szakadó esőben tekertem haza. Siettem, hogy gyorsan hazaérjünk. Szarul jött ki minden. A férjem pedig épp Olaszországban volt a barátaival. Ja és Anyukám is elutazott.

Hányadik hétben voltál ekkor?

A 33.-ban. Nem gondoltuk, hogy beindulhat. Este egyedül voltam otthon a két gyerekkel. Nem is szóltam a férjemnek, csak az anyósoméknak, hogy tartsák bekapcsolva a telefont éjszakára. Fél óránként jöttek a fájások. De nem lett rosszabb. Azért másnap bementem a kórházba. A dokim azt mondta, hogy nem fogok szülni, menjek haza. Igyak valamit… Hazamentem.

Lementem a játszótérre a fröccsömmel, de nem segített. Egyre rosszabb volt. 15 perces fájásaim lettek. Újra hívtam az apósomékat, és visszamentem a kórházba.

Nem merült fel, hogy valahogy megállítsák a folyamatot.

Nem. Csak azt mondta előző nap a dokim, hogy vegyek be Magne B6-t. Nem gondolták komolyan, hogy szülni fogok. Pedig ekkor már másfél napja gyakorlatilag állva vajúdtam. Amikor másnap bementem délután 4-5 körül a kórházba akkor adtak tüdőérlelőt. Ekkor már felhívtam azért Marcit, hogy szerintem szülni fogok. Ő meg felhívta orvos Apukáját, aki megerősítette a tényt:

Igen, úgy tűnik koraszülés lesz.

Végül Marci apukája volt bent a kórházban. Tényleg koraszülés lett.

Milyen érzések voltak ekkor Benned?

Azt éreztem a végén, hogy ha nem szedik ki  meg fogok őrülni. 2 perces fájásaim voltak. De akkor is csak azt mondták, hogy nem fogok még szülni. Én tudtam, hogy szülök. Ez nagyon idegesítő volt. Közben pedig bebódítottak. Rossz érzés volt, mert ugyan bódult voltam, de közben mégis nagyon fájt. (Nézz körül, biztos meglesz. Gyere. Azaz. Ne, ne menjünk még haza… Menjünk akkor csúszdázni! Nem akarsz?!) Nagy nehezen beesett az orvosom. Aki azt mondta, hogy direkt nem ment messzire, mert tudta, hogy én nem viccelek. Megkönnyebbülés volt, hogy ott van. Tudtam, hogy jó keze van. Az is jó volt, hogy nem ismeretlen valaki. És jött a szokásos. Nagy nehezen kiszedték.

Marci apukája fogadta Csimit?

Igen. Ja és képzeld, nem tudtuk a nemét a születése előtt.

Amikor megszületett kérdeztem, hogy fiú vagy lány. Jött a válasz, fiú. Ja nem, lány. Nagyon örültem. Azt tudtam, hogy a lányoknak nagyobb az esélyük a koraszülés utáni felépüléskor. Jobban bírják. Örültem. 2 kiló volt.

Át kellett mennünk tíz napra a Madarászba. Isteni volt, de komolyan. Maga a szülés nem volt túl jó, de ez a tíz nap olyan volt, mintha egy szanatóriumban lettem volna. A legjobb szüléshez kapcsolódó élményem volt. Tíz napig pihentem. Ilyen soha nem volt szülés után. Persze három óránként felkeltem, fejtem. Pici volt még Csimi, ahhoz, hogy szopizzon. Megvolt a maga macerája ennek is, de nagyon kiegyensúlyozott macera volt. Ketten voltunk egy szobában egy másik anyukával. Volt, hogy átmentünk a Duna Plázába kávézni. Rohadt jól éreztem magam.

Aggodalom nem volt benned?

Nem. Biztos voltam benne, hogy megtanul enni. Semmi baja nem volt. Így nem aggódtam. Láttam, hogy másokhoz képest milyen jó állapotban van. Rendben volt. Csak a szoptatással paráztattak, hogy majd a cumi összekavarja. De nem rémültem meg. A harmadik gyerekem volt.

Biztos voltam benne, hogy fog enni a mellemből. Igen, sokat kellett dolgozni rajta, de át lehetett szoktatni. Csak kellő akarat kellett hozzá és bizalom saját magam iránt.

Honnan meríted ezt a sok bizalmat, ezt a sok erőt?

Én ilyen vagyok. Elhatározom, hogy megy és megy is. Amúgy Anyukámnak nagy önbizalma van, talán nagyobb is mint az egészséges. Lehet, hogy Tőle örököltem. Szerintem vannak dolgok, amik mindenkinek mennének, csak akkor nem működnek, ha valaki kishitű. Az ember tud szoptatni. Nyilván lehet kivétel. De, ha minden rendben, akkor ennek mennie kell.

Van olyan dolog, amiben mégis bizonytalan vagy magaddal szemben?

Persze, csomó dologban vagyok bizonytalan, de nem a gyerekekkel kapcsolatban. 14 éve vagyok ebben a gyerekes dologban, de ha vissza kell mennem a munka világában, akkor félni fogok majd, hogy esetleg nem tudom ugyanazt nyújtani, amit régen, hogy esetleg nem tudom az új módszereket. Persze van, amiben bizonytalan vagyok én is.

Csimi gyorsan cseperedett. Milyennek láttad Őt?

Nagyon akaratosnak.

Van egy elméletem miszerint a koraszülöttek nagyon akarnokok, erőszakosak, mert túlélők. Bele kell nyugodni, mert ez az akarás segítette át a nehézségeken Őket az elején. Ilyenkor erős gyereket kap az ember.

És nagyon apás gyerek lett. Marci akkor fél évet otthon volt. Ez jó is volt, mert ahogy mondani szokták: csak két kezed van. A harmadik meghaladta az erőmet akkor. Ezekben a helyzetekben Marci segített, és ő is tudta a legjobban Csimit megnyugtatni.

4 – VILMA

A negyedik szülésem volt a legsimább. Egy ajándék volt. Vilma egy ajándék. Ő is meglepetés gyerek volt. Akkor már a család sem fogadta traumatikusan. A terhesség megint nem volt könnyű a visszerek miatt. Ráadásul ekkor már a harmadik hónaptól okozott gondot. Jött újra a harisnya. Egész nyáron hordtam. Volt, hogy úgy mentem be a medencébe is.

Ha hordtad, akkor nem fájt?

Akkor nem. Akkor csak szorított nagyon. Meg melegem volt. És hát szarul is néz ki.  De más bajom nem volt. Akkor már úszni se úsztam igazán. De mivel a dokim azt mondta, hogy olyan sportot csinálhatok, amit előtte is csináltam, ezért elkezdtem újra futni. Sokáig futottam Viluval, nem volt semmi gond.

És jött a következő császár.

Igen. Három héttel korábban be kellett feküdnöm. Akkor meg is császároztak, hogy ne legyen túl nagy a baba. Mindent elmondtak előtte. Csak nevettem, mert nyilván tudtam már mindent. Ugyanaz a szülésznő volt ott, aki a korábbi szüléseimnél. Ez nagyon jó volt. Sokat segített a terhesség alatt is. Most végre nem volt hidegrázásom sem. Ez volt a koronaékszere a szüléseimnek.

Mindig úgy fogalmazol, hogy szültél. Nem érzed a passzivitását ennek a helyzetnek?

Nem. Ha mindegyik olyan lett volna, mint a negyedik, akkor passzivitást éreztem volna, de mivel rohadt sokat szenvedtem így nem.

Nem szeretem, amikor el akarják venni a császáros nőktől a szülés élményt. Gyűlölöm ezt, mert ugyanúgy szültünk, kijött. Máshol és…

Nincs is benned hiányérzet a császár miatt?

Belenyugodtam. Elsőnél, másodiknál hiányzott, de harmadik óta tudom, hogy ez van. Van öt szép egészséges gyerekem. Hiányzott, de belenyugodtam. Ha valaki hüvelyi úton akar szülni és nem sikerült, akkor az nyilván szomorúsággal tölti el, de nem szabad hagyni, hogy átvegye ez az érzés feletted a hatalmat. (Menjünk homokozni, tök jó ötlet…) Meg hát vannak az ősanyák, akik elhintik, hogy a császáros gyerekek később kezdenek el mozogni, meg egészen más is lesz a gyerekkoruk. De szerintem ez nem így van. Ha foglalkozol a gyerekeddel és minden más működik, akkor nincs baj. Minden szülés egy trauma a gyereknek. Az egyik így, a másik úgy. Csak keltik a feszültséget… (Finom süti?! Milyen süti?! Csokis! Finom!)

Milyen érzés volt a negyedikkel megérkezni az otthon lévő háromhoz?

Semmi különös. Aranyosak voltak. A második gyerekem nagyon anyáskodó a mai napig. Szokott a picikkel játszani, de Vilma is anyáskodó lett. Sokat babáztak. Felhőtlenül és gördülékenyen ment mindent.

Hogyan mondtátok el a gyerekeknek, hogy tesó jön?

Természetes volt. Picik voltak. Nyilván a másfél évesnek nem mondtuk, észrevette. Három és fél éves volt, amikor a harmadik jött. „Anya terhes. Lesz baba.” Ez nem egy olyan dolog, amin egy gyerek sokat gondolkodna, vagy kijelentené, hogy ő mit szeretne. Nem volt kérdés.

5 – BERCI

Amikor a legkisebb megszületett, akkor volt a legnagyobb 11 éves. Ekkor el is gondolkodtunk, azon, hogy talán nem kellene megtartani. Hogy a négy olyan jó. Nem is fogunk elférni a lakásunkban. Ekkor Nicaraguában voltunk épp. Én szerettem volna még egyet, de Marci nem. Kint nincs abortusz. Haza kellett volna jönni, de én megszerettem volna nagyon tartani, csak Marcira nem szerettem volna ráerőltetni, hogy én legyek a gonosz. Nem akartam kierőszakolni. De mégis egyszer elmentem futni az esőben és úgy jöttem haza, hogy meg kell tartani. Marci belenyugodott, de szerintem csak azért, mert bonyolult lett volna elvetetni. Nem volt jó érzés. Azt gondoltam, hogy Marci nem akarja, de majd ő is szeretni fogja. Tudom, hogy ilyet nem szabad csinálni… Ha itthon lettünk volna, engedtem volna magam meggyőzni.  (Mit csinálsz?! Na jó, egy kicsit odaadom…)

Utána itthon voltunk. Jött a terhesgondozás. Jött újra a harisnya. Sokszor keményedett a hasam, de csak magnéziumot kellett szednem. A 31. héten viszont beindult a szülés. Kaptam infúziót, magnéziumot. Úgy tűnt, hogy leállítottá, de én mondtam Marcinak, hogy úgy érzem, hogy csak napok kérdése. Marci győzködött, hogy bírjam ki, de én éreztem, hogy szülni fogok. Pár nappal később tényleg beindult. A kórházi személyzet pedig ismét mondta, hogy nem-nem én még nem szülök.

Rosszabb volt, mint Csiminél, mert be sem hívták az orvosomat. Azt gondolták, hogy nincs szükség rá. Én viszont vajúdtam három perces fájásokkal. Undorító körülmények voltak. Nyitott helyen voltam, sok emberrel körülvéve. Kritikán aluli volt.

Ha nem az ötödik lett volna, akkor síró görcsben azonnal elhalálozom. Szörnyű volt. És közben senki nem hitte el, hogy szülök. Pedig gyakori, erős fájásaim voltak. Semmibe vették, hogy borzasztóan fáj.

Egyszer csak végre megjött az orvos, végre elhitték, hogy szülök. Gyorsan bemosakodott, látta, hogy ez problémás helyzet. Gyorsan kikapta. Kisebb volt, mint 2 kiló. Úgy tűnt, mintha minden rendben lett volna. Azt gondoltam, hogy a szülés rosszabb volt, minden eddiginél, de közben mégis minden rendben van.

Megint mentünk a Madarászba, de valahogy nem volt meg az az íve, mint Csimivel. Evett, de nem nőtt a súlya. (Pisis lett? Átvegyük? Gyere!) Azt gondolták, valami gond van a tejemmel.

Sajnos nem tudtam Berci mellé befeküdni a kórházba. Bementem etettem, aztán mentem vissza a négy gyerekhez. Vagy volt, hogy Marci ment, hogy ne négy óránként menjek a császáros sebemmel. A harmadik nap az egyik nővér azt mondta, hogy itt valami nem stimmel. Marci is látta, hogy valami nem oké. Átszállították a Bókayba. Rossz állapotban volt. Akkor már mindenki tudta, hogy nagy baj van. (Kölesgolyót nem kérsz?) Szinte fekete volt. Mikor odaértem, picit megnézhettem. Valamikor éjjel megműtötték. Akkor volt hét napos. Kiderült, hogy a beleiben van egy szűkület, emiatt nem tud távozni a kaki. Ezért volt rosszul. Valamennyi jött, de csak folyadék. Emiatt nem tudott semmi felszívódni benne. (A pulcsidat?! Szerintem elég meleg van most itt…)

Nagyon rossz volt. Utána is még sok ideig híg széklete volt, de legalább nőtt a súlya. Nicaraguában aztán minden rendeződött.

Nem volt para kimenni?

Nem. Azt gondoltam ott minden megoldódik. A tejem pedig ott is olyan, mint itt. Bébi ételt nem lehet kapni, de azt lehet csinálni. Könnyebb is volt kint tejmentesen étkeztetni, ami Bercinek fontos volt. Itthon sok féle tejterméket fogyasztottunk, kint pedig nem igazán. Emiatt is jobb volt kint. Sok mindent magunknak kell megcsinálni, nincs a sok feldolgozott élelmiszer. (Szeretnél hazamenni? Jó. Nem arra van a szandálod? Nem akarsz inni?)

De az idő eltompítja ezeket a pillanatokat.

Igen. Az ő születését és az utána jövő heteket életem legrosszabb élményeihez sorolom, de nem tudom már visszaadni, mennyire volt rossz. (Szia Játszótér! Jövünk holnap is jó…?!) Én eltemetős vagyok. Nem szeretem a rossz dolgokat csomagolgatni magamban. Inkább megpróbálom eltemetni. Az övét pedig megpróbáltam kiírni magamból. Végül is minden jól sikerült. Minden rendben vele. Azért az nem baj, hogy nem elsőre történt ez velem. Az más lett volna. Sokat segített, hogy volt már egy koraszülöttem, akivel nem volt semmi gond. De ha ezt elsőre kapom, biztos nehezebb lett volna. Most azt mondom, hogy soha többet nem szülök, mert pokoli volt ez a szülés és a következő három hónap. (Cica, én ezt mondtam… Te hozod? Jó. Menjünk arra!)

Ha ebből a nem kis pakkból kellene egy útravaló csomagot összeállítanod egy hamarosan szülő nőnek, akkor mi lenne benne?

Azt mondanám, hogy amikor szül, akkor csak Ő maga és a gyerek legyen fontos. Ne telefonálgasson, ne dolgozzon, ne fogadja a rokonokat, hanem pihenjen! Nem kell fogadni senkit. Zárja ki a külvilágot, annyi időre, amennyire Ő akarja. A másik, hogy tej ügyben ne hallgasson a károgókra. Lesz tej. Maximum 1-2 nappal később. És ha nem lesz, az sem tragédia. Tápszeren is felnőttek gyerekek. Nem ezek a tragédiák. Az a tragédia, ha beteg egy gyerek. Az tragédia.

Ezek a tanácsaim. Ne essen kétségbe, és csak magával és a gyerekkel foglalkozzon! Bízzon magában! És ne hallgasson másokra, csak arra, akiben nagyon megbízik. Akár egy védőnő, egy orvos, vagy bárki, akinek hisz, de akkor abban bízzon. (Na Cucikám, menjünk itt fel, mert arra lakunk!)

Visszatérve Hozzátok, mi lesz Veletek? Szeretsz kint lenni, de mégis hazajöttök.

Igen, egy év múlva hazajövünk. Nincs jó iskola kint, haza kell jönnünk. Szeretek kint lenni, de hazajövünk. Felmerült köztes megoldásként Spanyolország, de az is ugrás lenne a semmibe. Ott is hiányoznának a barátok, az ismerősök. Én szeretnék kint maradni, de mindenki más haza szeretne jönni. Nem szeretnék ezen szenvedni, ezért, ha hazajövünk akkor újra tanítani fogok. Ez az elhatározás. Szeretnék tanítani, de részben azért ez pótcselekvés lesz.

Kedves Olvasó! Ha már tudod, hogy császármetszéssel fog világrajönni gyermeked, vagy csak érdekel a téma, ajánlom figyelmed a Császárvon.hu-t!

A Öt gyermek – Öt császár – Viki szüléstörténetei bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.