Ez később is nehéz lesz. A gyerekeim 10 és 13 évesek. Időnként felmerül bennem az érzés, hogy ők tényleg ugyanazok, akik a hasamban voltak, akiket szoptattam, akik piciként szaladgáltak a kertben.

Furcsa dolog ez a változás. Ambivalens. Visszasírom a gyermekágy első 2-3 hetét, még úgy is, hogy nehéz volt. Siettetném az időt, miközben nosztalgiával gondolok vissza a pár héttel korábbi időkre is.

Akkor most tekerjük még előrébb az idő kerekét, és meséld el, hogy hogyan születtél Te!

Anya mindig azt meséli, hogy mennyire nagyon félt a vajúdása közben. 23 éves volt, amikor születtem. Akkor már nagyon szeretett volna babát. Egy éve próbálkoztak. Hat hónapos terhesen be kellett feküdnie valami mondva csinált dolog miatt a kórházba. Egy hónapig benttartották. Nem akarták kiengedni. Apa lefizette a dokit, így karácsonyra kiengedték, és utána nem ment vissza, csak szülni. Azt mesélte, hogy egyszer, amikor a szülésznő kiment a szobából, utánakiabált, hogy ne hagyja ott egyedül, mert nagyon fél.

A másik, amit mesélni szokott, hogy amikor a megszületésem után visszakapott már bepólyázva, akkor benyúlt a pólyába, hogy megszámolja az ujjaimat, hogy mind megvan-e.

Én is megnéztem a gyerekeimnél… Ősi reflex lehet. A saját születésed történetén kívül volt olyan, ami meghatározó volt a számodra?

Olvastam a hipnoszülésről szóló könyvet. Ma már azt gondolom, hogy a valóságtól elrugaszkodott történetek vannak benne. Vagy csak én nem vettem tudomást a vajúdás fizikai részéről, arról hogy attól még nagyon fog fájni, mert átszellemült valaki.

Az Instagramon is nézegettem az Orgasmicbirth oldalt. Olyan szép szüléseket láttam ott, ahol az anya szinte csak kilélegzi a babáját. Én ilyen szülésre készültem. Olyanra, ami lágy, halk és idillikus lesz. Végül nagyon nem ilyen lett. Persze az is lehet, hogy ha felvettük volna videóra, és aláfestő-zenét vágunk hozzá, akkor ezt a hatást keltette volna mások számára, de én nem ilyennek éltem meg belülről, hanem egy jó nagy viharnak.

Mennyire könnyen érkezett Vilmos hozzátok?

36 éves vagyok. Pár éve derült ki, hogy miómám van. Az orvosok azt mondták, hogy érdemes lenne megműteni, mert ha babát szeretnék, akkor ezek vetélést okozhatnak, de ekkor még nem tudtam, hogy szeretnék-e egyáltalán gyereket. De azt szerettem volna biztosítani, hogy ha igen felé hajlok, akkor minden rendben legyen. Így 2022. decemberében megvolt a hiszteroszkópos (hüvelyi úton történő) műtét. Az orvos azt javasolta, hogy ha gyereket szeretnénk, akkor hat hónapon belül jó lenne, ha érkezne is. Nehéz helyzet volt, mert én még akkor sem voltam biztos abban, hogy szeretnék-e gyereket, de közben egy „most vagy soha” helyzet elé állított az élet, ugyanakkor ez adta meg az utolsó löketet és döntöttem el, hogy igen szeretnék. A párom is bizonytalan volt a gyermekvállalásban, de azt mondta, hogy ha én szeretnék gyereket, akkor legyen. A negyedik próbálkozásra jött össze.

Miért voltál bizonytalan a gyermekvállalásban?

Nem tudtam, hogy akarom-e a gyerekes létet. Talán azért, mert az anyukák, akiket látok általában nagyon ziláltak és fáradtak, olyan mintha mindig szét lennének csúszva. Én szerettem azt, amilyen volt az életem, és nem szerettem volna, hogy felboruljon minden. Szeretem a kiszámíthatóságot, a rendszert, szerettem, ahogy vagyunk ketten: a napjainkat, a nyugodt estéket. A bizonytalanságot pedig nagyon nem szeretem, és egy babával sok bizonytalanság jár.

Sőt, később is. Csökkenő sűrűségben, de nagyobb mélységben. Egy nagyobb gyereknél már nem cserélődik úgy a ruhatár, mint talán most nálatok, de ha cserélődik, akkor az durva.

Na ezekre gondolok.

Nem voltam biztos abban, hogy én erre készen állok. És abban sem, hogy gyermekvállalás után is ilyen boldogok leszünk-e. Ezek a gondolatok mostanra már valószínűtlennek tűnnek. De akkor nem volt egyértelmű.

Közösen csináltátok a tesztet?

Ciklus tudatossági naptárt vezettem, mértem minden nap a hőmérsékletem. Azt gondoltam, hogy ha magas marad a hőmérsékletem pár napig, akkor csinálok csak tesztet. Az első teszt nagyon halvány volt. A pár nappal későbbi már egyértelmű volt, de nem volt nagy sírós örömködés, inkább meglepődtünk, hogy akkor ez most tényleg komoly?!

A naptármódszerről honnan értesültél?

Hormonmentes Jankának a ciklus követős naptárját használtam: Erre sokféle infót fel lehet írni. Az ovulációt és az együttléteket is vezettem, így tudom a napot, amikor megfogant.

Emlékszel az együttlétre?

Igen. Nagyon rágörcsöltem, hogy mikor kell együtt lennünk. Mutattam is Balázsnak, hogy milyen szép termékeny nyákom van. Mindent figyeltem magamon. Ez rányomta a bélyegét az együttléteinkre. Talán ma már nem így csinálnám, de nem tudom, hogy tudnám-e máshogy. Eredményorientált vagyok. Ha már akartam, hogy legyen, akkor csináljuk rendesen.

Ennél az együttlétnél nem így volt. Nem azért voltunk együtt, mert kellett, hanem mert jólesett. Érdekes. De a többinél is jobb lett volna végig meghagyni az intimitást, és nem időzített együttléteket erőltetni.

Más számára épp az az inspiratív, hogy ebből gyerek lehet. Engem spannolt ez a tudat. Az a tudat, hogy ez az igazi egyesülés. Az egyesülés pillanata. De egy vetélés után a második gyermekemnél már máshogy volt. Ott is volt némi matek.

Ráadásul, volt még egy plusz stressz faktor. Családi nehézségek adódtak. Így nehéz volt hangolódni.

Máshol volt a fókusz.

Igen, és így is nagy csalódás volt, amikor megjött a menstruációm, de azt is megtanultam kezelni. Pár órás gyászolás mindig volt, de utána igyekeztem feltölteni a készleteinket jó energiákkal.

Hogy voltál a várandóságodban?

Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, rögtön elkezdtem stresszelni, hogy nehogy baj történjen a babával. Nem tudtam átadni magam az érzésnek, hogy itt van, mert attól tartottam, hogy ez meg is változhat.

Később nehezen viseltem a testem változásait. Soha nem volt gondom korábban a súlyommal, de amikor elkezdett nőni a hasam, és nem jöttek rám a nadrágok azt nehezen viseltem. És azt is, hogy a jógából vissza kellett vennem. Én is oktatok, és jógázóként nagyon szeretem a dinamikus gyakorlásokat, ahol erőt kell kifejteni, szerettem a plankelést, és azt, hogy nincs határ, hogy bármit csinálhatok a testemmel. Ebből nehéz volt visszavenni. Amikor elfogadtam, hogy erre van szükség most, akkor elkezdtem büszke lenni a testemre, hogy milyen szépen neveli ezt a kis embert.

Fizikailag nem volt semmi problémám. A várandósságom utolsó napjáig ügyeltem arra, hogy minden nap mozogjak. Az elején volt egy kis émelygésem, és mivel a várandósságom előtt is jártam kínai orvoslásra, akupunktúrára Horváth Ildikóhoz, így ekkor is elmentem, és két-három alkalom után elmúlt az émelygés. Van egy pont, aminek a stimulálása fiziológiailag kimutatható hatást eredményez. Nagyon jó volt.

Amikor Vilmos nem fordult be, két héten keresztül minden nap mentem hozzájuk, a mokszázással tudtak segíteni. Közben málnalevél teát ittam, és Spinning Babys gyakorlatokat csináltam. Közben persze minden nap jógáztam is.

Melyik fordító gyakorlatokat csináltad?

Amikor fel kell térdelni a kanapéra, és a vasalódeszkásat. Napi kétszer-háromszor is csináltam, akár fél órát is. Alacsony a vérnyomásom, így a végére mindig megszédültem, ezért óvatosan kellett leszállnom róla. Ráadásul közben nem mindig éreztem, hogy hogy helyezkedik el Vilmos a hasamban, és ezt a pózt pedig kifejezetten fordításra javasolják. Azt gondolom egyszer, amikor már irányba állhatott, akkor visszafordíthattam vele. Még az utolsó pillanatban is hatalmasokat fordult, és nem tudtuk mindig, hogy mi mije.

A 37. héten befordult. A Budai Perinatális Központban (BPK) is azt mondták, hogy a kisbabák bölcsek, ha eljött az ideje, akkor befordulnak, és ha nem teszik, akkor ez lesz az ő útjuk. Én ezen azért stresszeltem mert, a BPK-ban akartam szülni, és a farfekvés kizáró ok.

A kistarcsai kórházzal is felvettem már a kapcsolatot a külső fordítás miatt, de mire eljött volna az időpontunk, befordult. Nagyon örültek neki, és az ottaniak is kedvesek voltak, és írták, hogy ha mégis kellene segítség, akkor keressem őket. Szuper érzés volt, hogy ha faros is maradna, akkor legalább ott szülhetek hüvelyi úton. Nagyon szerettem volna megtapasztalni a hüvelyi szülést. A császárt pedig nagyon szerettem volna elkerülni.

Én farral jöttem a világra. Akkor még tudtak az orvosok faros babákat is fogadni. De milyen jó, hogy Vilmos befordult. Kistarcsa is biztos szuper lett volna, de a Ti vágyatok a BPK volt. Miért?  

Attól függetlenül, hogy nem voltam biztos abban, hogy gyereket szeretnék, már korábban elkezdtem kutakodni a szülés körüli témákban. Néztem szülés videókat, nézegettem az intézményeket is. Akkor láttam a BPK-t is, ami nagyon megtetszett. Balázs kicsit parázott ettől. Ezért is mentünk el a korábbi mióma műtétem helyszínére egy beszélgetésre, ahol megismerhettük azt, hogy ott hogyan zajlik egy szülés. Nagyon rossz élmény volt. A hölgy, aki bemutatta az osztályt, azt mondta, hogy a mióma műtétem után ez csak császár lehet. Említettem neki, hogy három különböző orvosnál voltam, de ezt senki nem mondta korábban, és ha előre tudtam volna, akkor nem vállalom be a műtétet. Sírva jöttem ki onnan, és tudtam, hogy biztosan nem szeretnék ott szülni.

Írtam egy dúla ismerősömnek. Ő ajánlotta Vass Gabit és Gutmann Orsit, hogy velük beszéljek erről. Ők megnyugtattak, hogy lehet hüvelyi úton szülnöm.

Balázsnak komfortos volt a BPK?

Egy idő után igen. Megismertük, hogy hogyan zajlik ott egy szülés. Látta, hogy mennyire szeretek odajárni. Végül abba maradtunk, hogy odamegyünk, ahol én biztonságban érzem magam, ekkor már ő is látta, hogy ez lesz a jó választás.

Hogy indult be a szülés?

Először azt gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha picit előbb jönne az én szülinapomon, aztán amikor elmúlt ez a nap, arra gondoltam, hogy ha az nem jött össze, akkor legyen február 29., de nem érkezett ekkor sem. Ezért kértem egy újabb időpontot a kínai orvoshoz.

A kínai orvoslás is ismer pontokat, amiket a szülés beindításának érdekében lehet stimulálni, de a mentor bábámmal egyeztetve, inkább vártam. Csak a gyengéd szülésindítással voltak tapasztalatai, nem tudta az akupunktúra milyen hatással lehet a szülésre.

Helyette málnalevél teát ittam és fahéjat vasfűvel főztem össze teának. Plusz szülésbeindító tornát, jógát gyakoroltam és sétáltam, lépcsőztem. Illetve beszélgettem Vilmossal, hogy jó lenne, ha most már elindulna. A BPK-ban a 41. hétig lehet szülni. Végülis március elején éjszaka indult be a szülés. Aznap nagyon esős idő volt, de mégis elindultam otthonról mert tudtam, hogy a Goosebumps coffee-ban vegán fánk van épp. A kávézó mosdójában egy nyákdugó rész jött ki belőlem. Az elején szép tiszta volt, később jött még barnás rózsaszínes nyákdugó darab is. Boldogan sétáltam haza, és vártam, figyeltem magam. Éjfél előtt jöttek a fájások, és hamar elég erősek is lettek. Egyértelmű volt, hogy ez már az. Balázzsal még meghallgattuk gyorsítva a szülésfelkészítő felvételét, mert ő épp aznap nem tudott részt venni rajta, de én ekkor már nem tudtam figyelni a felvételre. Balázs melegszendvicseket csinált, amit magunkkal tudunk vinni, mert úgy gondoltuk, hogy nemsokára indulunk.

Kettő körül felhívtuk Patrit, a mentorbábámat. Nagyon rossz érzés volt, hogy éjszaka kell hívnom őt. Nem akartam zavarni. Kérte, hogy zuhanyozzak le, vagy igyak egy pohár vörösbort (azt nem ittam, mert máskor sem iszom), kérte, hogy próbáljak meg pihenni, aludni.

Ekkor már 3-5 perces fájásaim voltak, és nagyon nehéz volt megéreznem, hogy mikor van összehúzódás és mikor nincs semmi. Azt éreztem, hogy folyamatosan fáj.

Lezuhanyoztam, ami nagyon jól esett. Utána aludtam is pár perceket. Öt körül hívtam Vass Gabit, aki az aznapi bába volt, de a hangomat hallva, azt mondta, hogy még nem tartunk ott, hogy bemenjünk, inkább pihenjek otthon. Vasárnap délelőttönként mindig főzőműsort nézünk a TV-ben, most is bekapcsoltuk, de most a hang idegesített, lehalkítottuk. Ekkor négykézláb voltam a kanapén, és időnként próbáltam enni egy kis energiaszeletet legalább. Hasmenésem nem volt, de azért WC-n voltam már.

Balázs hogy volt mindeközben?

Nagyon stresszes volt, hogy egyedül van velem, és hogy nem tudjuk, hogy hol tart ez a folyamat. Nagyon ment volna már, helyette ebédet főzött, és evett. Én is azt éreztem, hogy indulhatnánk, mert tudtam, hogy még az is idő lesz, mire az autóhoz érünk, és azután be is kell autózni. Ekkor már inkább csak a földön voltam, alkar támaszos térdelésben, miközben hangokat adtam ki. Írásban kommunikáltunk Patrival.

Ekkor már türelmetlenebb lettem. Írtam is neki, hogy csak a kitolásra lehet bemenni a házba?! Akkor érezte meg, hogy idő van, de utólag azt mondta erről, hogy amíg tudok üzenetet írni, addig az még nem az a rész, amikor indulni kell.

Egyszer csak felhívtam őket, hallották, hogy nagyon akarok menni, és addigra már a hangom is megváltozott. Mély ősasszonyos hangom lett az összehúzodások közben. Amikor beértünk már nem voltam tudatomnál. Csak epizódok vannak meg, mert a fájdalom nagyon behúzott. A külvilágra csak nyomokban eszméltem fel.

Amikor Gabi meglátott rögtön arra kért, hogy amikor elmúlik a fájdalom, akkor engedjem le a vállaim, és sóhajtsak egyet, pihenjek. Ezt sokszor el kellett mondania, mert ekkor sem éreztem, hogy elmúlik a fájás.

Kérdezte, hogy szeretném-e, hogy megvizsgáljon. Meg is vizsgált, mivel nagyon szerettem volna tudni, hogy ennyi idő alatt hova jutottam el, hogy mire volt mindez elég. Ekkor 8 cm-re voltam kitágulva.

Az rengeteg, ez már biztosan nagyon fájhatott, akár két összehúzódás között is.

Utólag meg is akartam kérdezni, hogy tényleg kellett volna még otthon várni.

Szerintem jókor mentetek be. Nincs szülésznő, aki egy 8 cm-es tágulásnak nem örül a kismama érkezéskor.

Ez megnyugtató, mert akkor ezek szerint nem volt korai az érkezésünk.

Mi történt a házban?

A Nap szobát választottuk. Megérkeztünk, meztelenre vetkőztem, élveztem, hogy besüt a nap. Ennyi kellett, másra nem volt szükségem. Megcsinálták nekem a vizet, ami nagyon jól esett. Leginkább térdelésben szerettem volna lenni, de Gabiék inkább a függőleges testhelyzetet javasolták, és a sétát, de az nagyon fájt. Néha elmentem a wc-re, akkor egész sokat elidőztem ott. A bábák közben néha kimentek, bíztatták Balázst, hogy pihenjen és egyen.

Nagyon jó volt, hogy Balázs ott volt. Hogy bele tudtam kapaszkodni. Fel tudott húzni a guggolások után. A bábák javasoltak helyzeteket, hogy talán jól esne az ágy mellett lenni, vagy valahogy máshogy.

Nagyon jól esett, hogy javaslatok és támogatások voltak a részükről. A hanyatt fekvést is felvetették, mert mindenkinek más esik jól. Azt is kipróbáltam felhúzott lábakkal, meg oldalt fekvésben is voltam, cserélgetve az oldalakat. Közben Spinning Babys gyakorlatokat csináltunk. Balázs fogta a lábam. Az nagyon fájt.

Talán ez volt az a pont, amikor azt gondoltam, hogy végülis valóra vált a célom, itt vajúdom a BPK-ban, tudom, hogy milyen ez a folyamat, de ha kórház, vagy császár lesz a vége, akkor azt is el tudom fogadni.

Gabi arra kért, hogy engedjem át magam a fájdalomnak. Ő is és én is éreztem, hogy egyszerre nyomok és egyszerre szorítok. Féltem, hogy szétszakadok ott lent.

Ekkor már toltál?

Szerintem én folyamatosan toltam. Minden fájásnál. Miközben féltem, hogy szétszakadok. Ezért kérték, hogy engedjem el magam, mert ha sikerülne, akkor akár fél óra és megszületik Vilmos, de ha nem akkor lehet két óra is. A WC-n könnyebb volt elengedni.

Nekem régi vágyásom, hogy legyen szülő WC. Tudom, hogy van szülőszék, ami hasonló, de az igazi megoldás a szülő wc lenne. De csak nem a WC-n született meg Vilmos…

A végén az ágy mellett guggoltam, az ágyon könyököltem, és amikor szóltak – mert szólni kellett – hogy nincs összehúzódás, akkor próbáltam pihenni.

Ekkor még mindig nem repedt el a burok, ezért javasolták, hogy fogjam meg, és csípjem el, de nem sikerült. Annyira kedves volt, hogy felajánlották.

Tulajdonképpen végig annyira kedvesek és nyugodtak voltak. Kérdeztem, hogy ha megreped a burok, akkor utána könnyebb lesz-e? Azt mondták, nézzük meg, próbáljuk ki, hogy mi történik, csípd el és mondd el utána milyen. Nem tudtam elcsípni, de éreztem a vízzel teli lufit, ami mindig kicsúszott az ujjaim közül. Végül Gabi csípte el. Kijött egy kicsi víz.

Mit éreztél a burokrepedés után?

Nem éreztem különbséget.

Érdekes, mert általában utána sokkal erősebbek szoktak lenni az összehúzódások. Milyen jó, hogy nem mondták, hogy erre számíts, mert nálad nem így volt. Milyen érzés volt tolni?

Kaki darabok jöttek belőlem, de természetes volt. Senkit nem zavart. Nem vagyunk Balázzsal egymás előtt szégyenlősek, de azért ilyen még nem volt.

Közben mondtam Évának, hogy fáj a derekam. Megkérdezte, hogy megengedem-e, hogy megmasszírozza olajjal, kérdezte, hogy szeretném-e, hogy bekenje a hasam egy másikkal. Olyan jó volt, hogy mindent megkérdeztek, hogy szeretném-e, akarom-e.

Az ágy mellett guggolva, Gabi elém feküdve egy tükörrel nézte, hogy mi újság. Éva és Balázs mellettem voltak. A fájásokban guggoltam, utána felhúzott Balázs, és álltam inkább. Tudtam, hogy most már hamarosan vége. Mondták is. Ekkor tudtam elengedni magam. Azt gondoltam, hogy ha kiszakad mindenem, akkor kiszakad, csak szülessen meg. Nem akartam, hogy tovább fájjon.

Végül volt két nagyon hosszú összehúzódás, amikor nyomtam, levegőt vettem, nyomtam… Éreztem, hogy matatnak lenn, hogy ott a feje. És utána meg már nagyon gyors volt minden. Feszítő érzés volt a feje a gátnál, de más fajta fájdalom volt, mint az összehúzódások fájdalma, tényleg tüzes volt. Megszületett Vilmos, engem pedig felsegített Balázs az ágyra.

A kisfiunkat a mellkasomra tették. Balázs képet és hangfelvételt is csinált. Ennek örülök, mert ott akkor egy pillanatra megszűnt minden. És csak azt éreztem, hogy milyen nagyon csúszós Vilmos, és hogy ki ne ejtsem a kezeim közül.

Milyen volt az aranyórátok?

Elég sok vért vesztettem, így kaptam oxitocint a lepény megszüléséhez. Gabi végig ott volt a lábamnál. Addig nem vágták el a köldökzsinórt, amíg nem jött ki a méhlepény, és megnézhettem ahogy pulzál. Nagyon érdekes volt, jó tapintása volt. De fájtak a méhlepényhez jövő összehúzódások. Belefáradtam a fájdalomba, és utána jött még a varrogatás. Hiába kaptam lidokaint, nem mindenhol érzéstelenített el. Nem voltak kellemesek a tűszúrások.

Átmasszírozták a hasam, hogy kijöjjön a vér. Balázs azt mondta, hogy öklömnyi darabok jöttek ki belőlem, és rengeteg vér volt alattam. Szóval mindeközben nem tudtam 100%-osan a babára figyelni.

Szép az aranyóra, de ott lent romeltakarítás van, ami fáj. Azt gondolná az ember, hogy az egy békés rész, de nem volt az teljesen.

Nagyon repedtél?

A gátamon is lett sérülés, és a szeméremtesten is. Erről nem tudtam, hogy ott is lehet sérülni. De azt mondták, hogy nem vészes.

Én azt gondolom, hogy úgy nézek ki lent, mint egy utcai macska a harc után, cakkos vagyok, mint a macskák füle. Amikor lezuhanyoztam, odanyúltam, éreztem, hogy legalább 6-8 öltésem van.

Utána kaptam anti-D-t injekcióban. Az már nem fájt.

Mesélsz arról, hogy mi az az anti-D?

Ha valakinek 0-ás a vércsoportja, akkor ilyenkor – a szülés után –  kaphat ellenanyagot, ami abban segít, hogy a következő várandóságnál, ne termeljen a test ellenanyagot a baba ellen. Ezt ilyenkor kell/lehet megkapni. Amúgy ezt a külső fordításnál is beadják, mert ha valami nem jól alakulna, és keveredne a baba és az anya vére, akkor ez tud segíteni.

Az első pisilés élménye milyen volt?

Mikor elláták a sebem, akkor elküldtek pisilni. Vilmos addig Balázson volt. Először nem tudtam felállni, mert nagyon szédültem. Négykézláb próbáltam tálba pisilni. Utána lefeküdtem a földre, ettem egy picit, hogy több energiám legyen, majd visszapihentem az ágyba.

Később azt mondták, hogy ha nem tudok pisilni, akkor katéter kell. Biztos voltam benne, hogy nem akarom. Oda már nem nyúl senki! Ráültem a wc-re közben borogattak hideg vízzel. Sikerült elengedni a feszítést, és sikerült pisilni.

Később a bábák a papírmunkát csinálták mellettünk, illetve előtte még a magzatvizet takarították, ami a kitolásnál nagyot placcsant.

Sikerült végül lábra állni, pisilni. Haza is tudtatok így már menni?

Kb. húsz óra volt a vajúdásom. Délután fél három körül mentünk be. ¾ 8-kor született meg Vilmos. 10-11 körül még szédelegtem, de azt mondták, hogy hazamehetünk. Megpróbáltuk. Felöltöztem, Vilmost is felöltöztették, de csak ülve tudtam lejönni a lépcsőn az emeletről. Szerettem volna a kocsiig eljutni, de elájultam a földszinten. Arra ébredtem, hogy paskolgatnak én megpróbálom belőni, hogy hol vagyok. Így nem mehettem haza. Lent a földszinten a nagyszobában egy kanapén megágyaztak nekünk.  Balázs hazament a végül otthonfelejtett melegszendvicsekért és még csomó dolgot hozott. Babot, sportitalt… Az első éjszakánk ott telt. A bábák fent feküdtek le aludni.

Csodás éjszaka volt. Nagyon szeretek a BPK-ba járni. Olyan szép ott minden, és jók az energiák. Vili egész éjjel Balázs kezét fogta. Végig csendben volt, aludt. Éjszaka többször kimentem a pelenkabugyimban szédelegve pisilni, és csak lapogattam a dolgokat ott lent.

Másnap reggel 6-7 körül beindult az élet. A hétfő laboros nap. Nagyon jó volt ismerős arcokkal találkozni. Jó volt látni Orsit a recepcióról. Korábban várandósan találkoztunk, és volt abban valami szép, hogy rajtunk és a bábákon kívül ő volt, aki először látta Vilmost a születése után ilyen rövid idővel.

Reggel, amikor hazamentünk, Balázs lehozott egy kis széket, így még többször útközben – a kocsi és a lakás között – megpihentem.

Nem aggódtál az állapotod miatt?

Nem. Megbíztam a bábákban. Tudtam, hogy nagy bajom nem lesz. Megmutatták a méhlepényt. Tudtam, hogy minden része kijött. Az első és a harmadik napon jöttek is látogatni. Magabiztosak voltak, ami engem megnyugtatott.

Hogy teltek az első napok?

Az első két hét fekvéssel telt. Erre is számítottam, az elején jó megadni az időt. De nehéz volt egy újszülöttel. A szüléstörténeteken túl gyermekágyi megéléseket is meg kellene osztani az első pár hétről, mert nem igazán tudtuk, hogy mi a normális. Jó lett volna tudni, hogy másoknál, hogy telnek ezek a napok, hogy hogyan viselkednek a babák. Esténként nálunk kétórás brutál ordítások voltak. Idegesek és feszültek voltunk tőle.

A védőnő nem tudott ezekben a dolgokban segíteni?

Azt mondta, hogy lehet, hogy hasfájós, csomó ételt felsorolt, amit nem ehetek. De szerintem nem a hasa fájt, hanem csak az idegrendszere fejlődött, az a bizonyos boszorkány óra lehetett. Vagy egyszerűen csak a születését dolgozta fel. Három hétig tartott ez az esti sírás. Akkor azt éreztem, hogy ezt nem fogom bírni.

Egész nap bent vagyok a lakásban, és amikor elkezdett sötétedni kint, akkor tudtam, hogy jön a sírás, az éjszaka, ami nehéz lesz. Minden nap ugyanolyan volt. Szörnyű. Nagyon rossz volt. Ha tudtam volna, hogy másnál milyen, akkor lehet, hogy könnyebb lett volna, jól jött volna egy viszonyítás alap.

Lehet, hogy egyszer csak szervezek online gyermekágyas beszélgetéseket, mert ez tényleg nagy segítség lehet.

Biztosan. Járunk most babamasszázsra és olyan jó, hogy mindenki elmondja, hogy telik egy napja, hogy a babával alszik-e vagy sem, hogy mikor, hogy szoptat.

A szoptatás neked könnyen ment, könnyen megy?

A BPK-ban oldalt fekvésben szoptattam, az jól ment. Elmondták, hogy nagy területet kapjon be a baba, ügyes is volt Vilmos, de azért az még semmi nem volt. Csak egyszer-kétszer rászívott. Talán azért is, mert le volt nőve a nyelve, amit ott bent a házban még aznap este felvágott a gyerekorvos.

Az elején nagyon fájt a szoptatás. Nem vérzett a mellem, de kirepedezett a mellbimbóm. Nem akartam szoptatni. Szoptatástól-szoptatásig éltem. Az elején meg is ritkítottam a számát. Vilmos pedig elkezdett fogyni. 3750 grammal született, és 3400-ra lement a súlya. Határon belül volt, de azt mondták, hogy legalább három óránként szoptassam meg, és ha aludna akkor is ébresszük fel. Minden egyes szoptatásnál görcsbe rándult a testem.

Hívtunk egy szoptatási tanácsadót, aki a mentorbábám is volt egyben. Azt javasolta, hogy ébredés után ne pelenkázzunk, hanem rögtön szoptassam meg, hogy ne legyen Vili türelmetlen, mert a pelenkázás után már ordított, és rángatta a fejét. Én meg örültem, hogy rákap valahogy a mellemre, de nem kapta be rendesen. Amikor viszont békésen kezdtem el szoptatni, ráadásul türelmesen megtalálva a jó mellre helyezést, akkor jobb lett a helyzet. Közben a mellem is hozzászokott. Most már nem jelent problémát, és elég tejem is van. Szépen hízik Vili.

Ha a tapasztalataid alapján össze kellene állítani egy csomagot, egy hamarosan szülő nőnek, mit tennél bele?

Tárgyak nem kellenek, de a szendvicset ne hagyja otthon.

***

Legyen tisztába azzal, hogy a szülésre nem lehet felkészülni, de minden információ jól jön!

***

Járjon kismama jógára. Nekem sokat segített. A teljes jógalégzés miatt is volt talán végig jó a szívhangja Vilmosnak. A mozgás pedig mentálisan is hozzáad a várandósság napjaihoz.

***

Olyan helyet válasszon, ahol megbízik az emberekben, akikről tudja, hogy segíteni fognak számára. Ott szüljön, ahol biztonságban érzi magát, ahol el tudja engedni magát. Ahol oda tud kakilni. Ahol nem kell semmit kontrollálni.

Jó volt, hogy nem kellett küzdenem orvosokkal. Hogy biztonságban voltam, hogy nem csinálnak velem olyan dolgot, amit nem szeretnék, és csak lehetek, és tehetem azt, ami jön. Csodás helyen született meg a fiam, és volt ideje végig haladni az úton, helyet csinálnia magának.

***

Ne higgye el az idilli szüléstörténeteket. Jó tudni, hogy olyan is lehet, de nekem nagyon fájt, és nem esik jól, hogy azt mondják, hogy majd úgyis elfelejtem a fájdalmat. Nem biztos, hogy elfelejtem, és nem biztos, hogy egyáltalán el akarom felejteni. Lehet, hogy a fájdalomról beszéltek a várandósság alatt, de ezt nem lehet előre tudatosítani.

A relaxáció szövegében is az van, hogy hullámok az összehúzódások, de ez túl idilli kép. Én úgy fogalmaztam meg magamban, mintha egy sötét erdőben lennék, ahol épp csak világít a holdfény, miközben egy brutál nagy vihar marcangol, tép, lökdös, miközben én egy fába kapaszkodom. A bábák és Balázs pedig voltak a lámpások, hogy kb. tudjam, hogy merre kell mennem, hogy mit kell csinálnom.

Nekem esőverte, jégszurkálós érzés volt. Odabaszott a fához a rettenetesen nagy szél. Lehet, hogy nem adtam át magam a szülésnek, de nekem ez volt az élményem. A fizikai része nagyon kemény, de megoldható. A fájdalom mindenhova szétterjed. Ezért jó tudni, hogy ez sokszor nem feltétlenül egy egyszerű átlégzéssel megoldható tapasztalás.

Amikor rám tették Vilmost azt gondoltam: ez borzalmas volt. Utólag nem bánom, hogy úgy ment le a folyamat, ahogy a testem akarta. Az egyetlen dolog a légzés volt, ami segített, hogy hosszan és mélyen lélegezzek. Az sokat segített.

***

Készítsenek képeket, még akkor is, ha akkor úgy érzik, hogy ez nem fontos, vagy nincs rá kapacitásuk. Sajnálom, hogy elmaradt, hogy képet készítsünk. Amikor megérkeztünk, úgy éreztem másra nincs szükségem, de most pl. sajnálom, hogy nem készült fotó, bár lehet, hogy nem is merném visszanézni magam abban az állapotban.

Pedig biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan szépnek tűnnél a képeken, mint az általad megnézett felvételeken voltak a vajúdó nők, olyan lágynak, idillinek és erősnek.

***

Köszönjük a kép megosztásának lehetőségét a BPK-nak.

A „Nem biztos, hogy el akarom felejteni a fájdalmat. ” – Dorisz szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Elmeséled, hogy születtél Te?

Anya nem úgy mesél róla, mint akinek jó élmény lett volna. Kórházban, elsőszülöttként jöttem világra. Anyukám szereti mondogatni, hogy milyen hosszú vajúdása volt, de alapvetően minden rendben ment, mégis nehéz volt számára.

A homlokomon van egy lilás csík (tűzfolt), ezzel születtem, hogy mi okozhatta, és hogy volt-e a szülésnek hozzá köze, az rejtély, mert nem használtak vákuumot, sem fogót.

De hosszú vajúdás volt, ami az egész  családunkra jellemző, ezt szeretik is mondogatni az anyák.

Így én is arra számítottam, hogy úgyis hosszú vajúdásom lesz. Ennek amúgy is nagyobb volt a valószínűsége.

Volt olyan szüléstörténet, ami meghatározó volt számodra a szülésed előtt?

Az egyik legjobb barátnőm egy évvel korábban szült nálam. Császár lett a vége. Abban az időben én már nagyon érdeklődtem a szüléstörténetek iránt. Elmesélte, hogy történt, számára nagy csalódás volt.

Talán ezért is volt bennem az, hogy nagyon szeretném elkerülni a császárt. Sőt, alapvetően a kórházakat is szerettem volna elkerülni. Az unokatestvérem mindkét gyerekét otthon szülte, amit nagy inspiráció volt végig követni.

Térjünk vissza hozzátok! Könnyen érkezett Fülöp közétek?

Volt két vetélésem. Mindkétszer gyorsan teherbe estem. És mindkétszer a nyolcadik héten halt el a magzat, pedig előtte már volt szívhang, ún. “missed abortion”. Az orvosom ajánlotta fel, hogy megvárhatom, amíg magától befejeződik a folyamat, így nem kellett megműteni. A vizsgálat után kb. két héttel erős menstruációs görcsök és nagyon light-os szülés közötti érzetek jelentkeztek, nem túl erős vérzés kíséretében.

A spontán vetélés folyamata pedig rámutatott, hogy a testem tud jól is működni. Nekem ez nagy segítség volt, de a második vetélés így is nagyon megviselt.

Vártatok valamennyit a vetélések között?

Csak a második után. Éreztem, hogy szükségem van arra, hogy leérjen a két vetélés gyásza.

A második vetélés után kivizsgáltattuk magunkat az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban. Immunológiai eltérést találtak nálam, ami miatt gyógyszeres kezelést javasoltak. Gyógyszert, és lipid infúziót. Pár hónapba beletelt, amíg ezzel megbarátkoztam. Nehezen hittem el, hogy emiatt az eltérés miatt vetéltem el. Mivel nem bírtam volna elviselni egy harmadik próbálkozást, ami szintén vetéléssel végződhet, így bevállaltam a gyógyszeres kezelést. Előtte át kellett gondolnom, mivel az egyik gyógyszernek – ugyan kicsi eséllyel -, de a lehetséges mellékhatása a vakság volt. A lipid infúzióért pedig két hetente három órát kellett bent tölteni az intézményben, egészen addig, amíg teherbe nem esik valaki. Nagy elköteleződést igényelt, de sokat nem kellett mennem, mivel legnagyobb meglepetésemre Fülöp elsőre összejött.

Milyen volt a kismamaságod?

Jó. Tök jól voltam. Az első trimeszterben klasszikus tüneteim voltak: émelygés, fáradtság, de viselhető volt. Inkább lelkileg volt nehéz. A korábbi vetélések miatt  nagyon stresszes volt ez az időszak. Számítottam rá, hogy így lesz. Féltem attól, hogy újra megtörténhet a vetélés. Ez az erős szorongás az első trimeszter végéig meg is maradt. A korábbi két kis magzatot, nagyon hamar elneveztük, a harmadiknál nem adtunk nevet. Tartottam egyfajta távolságot tőle, de a 12. hetet elhagyva egyre inkább oldódott bennem a félelem. Időnként voltak rossz gondolataim: mi van, ha csak úgy elfolyik a magzatvizem, vagy mi lesz, ha koraszülött lesz.

Korábban nem voltál ilyen szorongó típus?

Nem, épp az ellenkezője voltam. Szerettem ezeket a dolgokat elbagatellizálni, vagy tudomást sem venni róluk, de a vetélések után ez átfordult a másik oldalra. Az otthonszülés kapcsán is lett bennem egy bizonytalanság,azzal kapcsolatban, hogy ha nagy baj történik, akkor csak később kaphatok orvosi segítséget, miközben tudtam, hogy ez áll közel hozzám. Nehéz volt ezeket az érzéseket a helyére rakni, de a szüléskor már nem jöttek elő.

Hogyan készültél a szülésre?

Jógával. Kétféle jógára is jártam. Hozzád, és egy hóbortos, spirituálisabb szemléletű lányhoz is. Kedvességnek fogam fel a varázslásokat a részéről, jóleső volt a maga módján. Nem volt kérdés, hogy ha valami testérzeted van, akkor az a Hold állásával függ össze.

De kellett mellé az is, hogy többet mozogjak, és a jóga része professzionálisabb legyen. Gátizom tornáztam itthon. Csináltam a Spinning Babys-t. Voltunk két szülésfelkészítőn. Geréb Ági online felkészítője volt az egyik.

Hogy tetszett?

Jó volt, mert megerősítette bennem, az otthonszüléssel kapcsolatos érzéseimet, miközben volt, hogy azt éreztem, hogy nekem ez túlzás. Néha úgy éreztem, hogy azt a beállítódást is erősíti bennem, hogy a kórház rossz és veszélyes hely. Ez a hozzáállás olykor hiteltelenné is tudta tenni a felkészítőt számomra.

A másik szülésfelkészítő a Budai Perinatális Központban volt, amelyik intézményt végül választottuk a szüléshez. Ha ott szül valaki, akkor előírás, hogy ezen részt vegyen. Az a felkészítő azért volt szimpatikus, mert nem démonizálták a kórházi ellátást.

Persze szeretem azt gondolni, hogy én egy természetes nő vagyok, aki lazán veszi a dolgokat, de pl. amikor a második trimeszterben bizonytalan voltam benne, hogy a magzatvíz folyt-e el vagy valami más, akkor az volt a megnyugtató, hogy egy orvos megvizsgált – tudván közben azt is, hogy ez fertőzésveszélyt okozhat -, mégis kimondta, hogy nincs megrepedve a burok. Szükségem volt arra, hogy orvosi módszerekkel legyen végig járva ez az ügy. Így nyugodtam meg igazán.

A BPK választása ilyen szempontból talán középút lehet.

Igen. Megnyugtató volt, hogy nem csak bábák, de szülész-nőgyógyász is dolgozik ott, és kíséri a terhességet. Mi a második trimeszterbe döntöttünk úgy, hogy átmegyünk.. Korábban egy magán intézménybe jártam, ahhoz az orvoshoz, akinél én születtem. Kedves, alapos orvos, de tipikus klinikai szemléletű. Ráadásul a kórház statisztikája sem jó.

Volt még más, ami támogatta a szülésre való hangolódást?

Könyveket olvastam. Illetve az Ablak a világra szülőkártyáit. Nekem nagyon bejöttek. Kompakt módon adta az információt. Illetve az utolsó trimeszterben elkezdtem járni egy éneklős órára a Marczibányi térre, a Babára hangolódóra. Az elején énekeltünk, ringatókat tanultunk. A második rész pedig egy csoportos baba-mama kapcsolatanalízis volt.

Ez különösen fontos volt számunkra, mivel az első trimeszterben még féltem kapcsolódni Fülöphöz, de a végére már nagyon nagy igényem lett rá. Annyira, hogy egyéniben is voltam pár alkalommal baba-mama analízisen. Jó belső munka volt, és jó volt lezárásnak is, búcsúzni ettől a fázistól.

Sokat segített abban is, hogy könnyebben elviseljem az utolsó hetekben a várakozást a szülés beindulásáig.

Hogy indult be a szülésed?

Voltak jóslófájásaim, de talán nem a klasszikus fajták. Mert volt, hogy egész nap éreztem folyamatosan megállás nélkül, mintha menstruálnék. A 39. héten már voltak éjszakák, amikor mintha beindult volna valami rendszerezettebb méhtevékenység.. Ahhoz tudtam hasonlítani a testem, mint egy motoros fűnyíró, amit be kell rántani. Indult, indult, de még nem kelt önálló életre. Végül a 40. héten érkezett Fülöp.

Hajnali 3-kor kezdődtek a fájások, majd rendszeressé váltak. Az éjszakát sikerült alvással tölteni, sőt még délelőtt is tudtam kicsit aludni. Kb. 5 perces fájásokkal indultunk el a BPK-ba délután 5-6 óra körül.

Hogy telt az idő otthon?

Jól, nyugisan. Tudtuk Gergővel, hogy pihenni kell, és türelmesnek lenni. Néztük, hogy hány percesek a fájások, ebédeltünk, beszélgettünk. Közben Gergő el is ment futni még egyet.

Közben mennyire élted meg erősnek az összehúzódásokat?

Amikor 5 percesek lettek az már eléggé fájt. Ha nem is ordítottam, de hangokat adtam ki. A hang útján engedtem ki a fájdalmat. Akkor az lett a nehéz benne, hogy két fájás között már nem volt olyan sok pihenő. Amikor felhívtuk a BPK-t, akkor már nehezen tudtam elképzelni, hogy ezt az autóutat, hogyan fogom végigcsinálni. Ráadásul igényem lett arra, hogy valaki olyan nézzen rám, aki látott már szülést. Szerettem volna elhelyezni ezt az egész folyamatot valahova, és hallani, hogy minden rendben. A bábák korainak tartották az érkezésem, de mi már szerettünk volna ottmaradni. Korábban a hangadásaimmal  azt a benyomást kelthettem a telefonban, hogy jobban fáj, mint ahol tart ez a dolog. Azt hitték, erősebb fájásaim voltak akkor már.

Ráhallgattak Fülöp szívére és megvizsgáltak: kb. 4 cm-re lehettem kitágulva akkor. Választhattunk egy szobát. Időnként bejöttek hozzánk, javasoltak pózokat, de sokszor magunk voltunk kettesben. Nem volt folyamatos felügyelet.

Neked jó volt ez így?

Alapvetően igen, talán olykor több támogatásra vágytam volna, többre lett volna szükségem, de ekkor Gergő segített is. Néha rádőltem. Etetett, itatott, fogta a kezemet. Ha folyt belőlem ez az, akkor letörölgetett, segített lezuhanyozni.

A bábák hogyan segítettek?

Az egyik bába rendszeresen mondta, hogy ügyes vagyok, és minden rendben van, – az nagyon jó volt. Amikor pedig tudni akartam, hogy hol tartunk, akkor megvizsgáltak. Időnként szükségem volt a visszacsatolásra, hogy tudjam, hogy hol is tartunk ebben a folyamatban.

Hogy voltál ekkor a fájásokkal?

Mindig meg tudtak eggyel jobban lepni. Volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, hogy innen már nem lehet tovább. A saját hangomat hallva éreztem meg igazán, hogy milyen erős a fájdalom. Persze tudtam, hogy a szülés az fáj, de ott jól esett volna kimondani,  mégsem tettem, magamban tartottam.

A szülés után, amikor a bábák meglátogattak, említették, hogy úgy látták, nagyon szépen viseltem a fájásokat, nem küzdöttem ellenük, nem hisztiztem miattuk. Utólag is azt gondolom, hogy ezekre fel voltam készülve, csak a kitolásra nem. Éjfél körülre sikerült teljesen kitágulni. Idáig csak engedni kellett a folyamatot, de a kitolás nehéz volt. Arra nem voltam felkészülve. Vártam, hogy lesz egy erős határvonal a két érzet között, de nem éreztem ilyesmit. Az megvolt, hogy kicsit más, de valahogy mégsem éreztem olyan határozott tolási ingert, de azért toltam. Toltam ezerrel, miközben ahhoz, hogy megszülessen Fülöp a testemnek is dolgoznia kellett volna.

Ekkor Fülöp fejét nem látták még, de érezték. Csakhogy nem jött lejjebb. Kérték, hogy próbáljak meg aludni egy fél órácskát. Ez a kérés érdekesnek tűnt, de végülis nem volt lehetetlen. Gergő el is aludt mellettem, miközben én időnként felnyögtem. Viszont továbbra sem haladt a dolog.

Ekkor merült fel először, hogy bemehetünk a Szent Imrébe vagy próbálkozhatunk más módszerekkel. Szerettem volna tovább próbálkozni, ami még két órán keresztül tartott: próbáltunk Spinning Babys gyakorlatokat, kaptam Parázs olajat a hasamra, ami felerősítheti az összehúzódásokat.

Milyen testhelyzetben voltál, amikor nem aludtál épp?

Leginkább oldalt fekvésben. Forgolódva, hol egyik, hol a másik oldalamon, és volt egy merevítő, amit a lábaim közé tudtam betenni, így nyitottabb helyzetben voltam. A bábák szerint jó ötlet volt a fekvés, mert így talán kevesebb energiám ment el, mintha álltam vagy mászkáltam volna.

Amikor már azt éreztem, hogy mindent kipróbáltunk, akkor újra felmerült, hogy másodlagos fájásgyengeség miatt mégis csak menjünk be a kórházba. Saját kocsinkkal indultunk. Gergő vezetett, és az egyik bába velünk jött, a másik a saját kocsijával érkezett.

Hogy viselted az utat?

Szarul. Itt-ott megálltam, leguggoltam, toltam kicsit. A kocsiban pedig próbáltam valahogy rendeződni. Az indulás előtt pedig tisztáztuk, hogy mi fog bent várni rám: hogy nem valószínű, hogy császár lesz, mert már nagyon lent van Fülöp. Hogy oxitocint fogok kapni, amitől már nem fog jobban fájni, de mégis hatékonyabb lesz az összehúzódás. Ez megnyugtatott, mint ahogy az is, hogy akik a kórházban fogadnak majd minket a bábák elmondása szerint nagyon kedvesek lesznek.

Mikor megérkeztünk egy fiatal túlbuzgó műtős fiú elkapott egy kerekesszékkel. Olyan volt mintha a Vészhelyzetben lettem volna. Száguldozott velem, mintha sürgősségi helyzet lenne, miközben két órája ez ment már. Nagyon tetszett. úgy éreztem VIP kismama vagyok. Az osztályon mindent elmondtak a bábáim az orvosnak. Az orvos pedig elmondta, hogy valóban oxitocint fogok kapni. Mindenki kedves volt és segítőkész. Mindegyik testhelyzetet támogatták. Megkaptam az oxitocint. Azt jósolták, hogy 8 tolás után érezni fogom a hatását, de úgy tűnt, rengeteg idő telt el. Nagyon elegem volt már. Azt gondoltam, akár meg is császározhatnak, csak legyen vége. Azt éreztem, még mindig nem tartunk sehol. Ekkor kezdtem el kérdezgetni, hogy van haladás?! Van értelme annak, hogy széjjel tolom az agyamat?!

Azt volt a legnehezebb, hogy közben elvesztettem azt a hitemet, hogy képes leszek megszülni ezt a gyereket. Amikor a doktornő visszajött, megvizsgált, és azt mondta, hogy rengeteget haladtunk! Ettől erőre kaptam, és tudtam, hogy rá kell éreznem, hogy hogyan kell tolni jól.

És ekkor megjelentek végre már az igazi tolási fájások is?

Talán, de ezt nagyon nehezen idézem vissza. Inkább az volt a meghatározó, hogy nagyon határozottan megmondták, hogy mit kell csinálnom, hogy hány tolást erőltessek bele egy fájásba, és ez nekem segített. Volt egy feladatom, és elmondták, hogy hogyan kell jól csinálni. Én pedig igyekeztem ráérezni.

Utólag lett bennem egy bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy ezeket a technikákat miért nem mondták el korábban BPK-ban. Nem tudom, hogy ezt mindenkinek így kell csinálni, vagy csak nekem segített ennyit. Pontosan megmondták, hogy hova toljak. És épp oda kellett, ahova egyáltalán nem akartam.

Hova?

A szülésznő benyúlt a hüvelyembe, és megmutatta hova.

Amikor Fülöp feje már látszódott, és megéreztem azt a bizonyos tűzgyűrűt, akkor le tudtam küzdeni a belső ellentmondásomat, és minden energiámmal arra összpontosítottam, hogy szétroncsoljam az egész alsó fertájam Lehet, hogy nem ez lesz belőle, de ezt kellett akarnom.

Talán épp ez a tudatosítás kellett, ahhoz, hogy továbbhaladj. Talán tartottál attól, hogy ennyire beleengedd magad abba, amitől tartasz, de amikor elengedted a félelmedet, akkor sikerült.

Talán igen. Nem voltam felkészülve arra, hogy azt akarjam, amit nem akarok. Azért kellett aktívan dolgoznom, amit igazából elkerültem volna. Talán ez a belső ellenállásom akasztotta meg a folyamatot.

Amikor érezni lehetett a fejét, akkor szóltak, hogy nyúljak oda. Először nem akartam, mert nem szerettem volna csalódni a tapasztaltak eredményességében. Tovább bíztattak, és én odanyúltam, és jó volt érezni.

Innen már hamar kijött a feje, és egyszercsak ott volt egy gyerek. Nagyon furcsa volt. Furcsa volt, hogy ott van egy baba, hogy nyúlkál és nyitogatja a szemét, hogy létezik. Megnyugtató volt, hogy van.

Megállapították, hogy szörcsög, és emiatt nem tették azonnal a mellkasomra, helyette elindultak a kórházi folyamatok. Elvágták a köldökzsinórt, miközben mi késleltetve szerettük volna, ha elvágják. Jeleztem, hogy mi nem szeretnénk, de azt mondták: „Anyuka, ez most nem az a helyzet.” Fülöpöt arrébb vitték, de közben félig megnyugtattak, hogy nincs nagy baj,. Éreztem, hogy valami történik, de nem tudtam, hogy pontosan micsoda, hogy ez most vajon mekkora vészhelyzet. Láttam, ahogy leszívják a járatait, és közben kiderült, hogy mekóniumos lett a magzatvíz, amiből nyelt.

Közben érdeklődtem, hogy nem kaphatnám-e meg mégis egy kicsit. Egy pici időre visszaadták, de jelezték, hogy nemsokára  el fogják vinni. Kevés idő volt, kb. 10 perc. Akkor ez is nagyon sokat jelentett.

Utólag siratom, hogy nem volt meg a rendes aranyóránk. Nem tudtam felmérni a helyzet komolyságát, így azt gondoltam, azzal teszek jót, ha elfogadom azt, hogy ez most ennyi idő volt.

Később ez attól lett sokkal nehezebb, hogy a bábáknak elmesélve a történteket, azt mondták, hogy talán nem lett volna muszáj elvinni őt. Ha ugyanez náluk történik, akkor talán hagyták volna, hogy együtt maradjunk, mert nem volt egyértelmű baj. Ekkor azt éreztem, hogy fáj, hogy az aranyóra kimaradt.

Nehéz volt megélni, ahogy ott átfordult minden abba a fajta kórházi működésbe, amit én is utálok, és én is menekülök tőle.

Visszatérve még testi dolgokhoz, lett gátsérülésed?

Repedésem, és hüvely-repedésem lett. Amikor eljött az idő, megkérdezték, hogy gátvédelemmel szeretnék-e szülni. Igen. Nyilván sejtették, ha a BPK-ból jövök, akkor gátvédelemmel szeretnék szülni. Szóval még össze kellett varrni a szülés után, ami eléggé rossz volt, de épp akkor volt a kezemben Fülöp, így nem nagyon érdekelt. Tudomásul vettem, hogy ez lett a vége, és bíztattak is, hogy szépen meg fog gyógyulni. A hüvely repedésre is azt mondták, hogy rosszul hangzik, de gyorsabban gyógyul, mint a gátsérülés. Ezekkel én így rendben voltam.

Lelkileg hogy voltál?

Fel voltam spannolva. Egyáltalán nem voltam fáradt. Jókedvű voltam és büszke. Amikor Fülöpöt elvitték, akkor is azt éreztem, hogy ő most már megvan. Attól nem féltem, hogy élet-halál kérdés lenne, hogy látom-e őt még valaha.

Ott hagytak minket Gergővel kettesben. Beszélgettünk. Jó volt átbeszélni, hogy ki hogyan élte meg a történteket. Ő nagyon készen volt. Fáradt volt, és megterhelte a szülés, én pedig fel voltam dobódva. Nagyon jó és megnyugtató érzés volt, hogy van Fülöp.

Mi jött ezután?

Inkubátorba került. Picit odamehettünk hozzá, majd kaptam egy privát szobát. Ott pedig várnom kellett, hogy majd odahozzák hozzám, de nem tudtam pontosan, hogy miért és meddig is várok. Egy ponton elindultam, hogy megkeressem a gyerekemet, mert látni akartam.

Amikor megtaláltam egy doktor urat, akkor rendre intett, hogy „Anyuka, látja, hogy alszik. Nem ébresztjük fel, csak majd, ha elkezd randalírozni, akkor odavisszük magának.” Visszamentem. Majd megint felbuzgott bennem, hogy elegem van, és keresek valakit, aki ennél együttműködőbb.

Amikor elindultam, épp hozták is. Megkaphattam, és az nagyon jó volt.

A szoptatás hogyan alakult?

Fülöp rögtön keresgélte a cicit, megpróbáltam odatenni, de valahogy nem találkoztunk. Egy ponton viszont megtalálta, és rájött, hogy mit keresett a világban. Ügyes volt. Nekem is jó érzés volt. A második éjszaka volt nehéz, mert akkor egész este a cicimen volt. Nagyon fárasztó volt, és azt hittem, hogy örökre így lesz. Megijedtem, hogy a szoptatás ekkora kötöttség lesz. De összehangolódtunk, és nagyon jó volt látni, ahogy szopizik, nagyon cuki volt.

Hazajöhettetek időben?

Nem, mivel antibiotikumot kellett kapnia. Kapott egy kis branüllt, meg egy kesztyűt, és naponta kétszer belefecskendeztek antibiotikumot.

Rossz élmény volt a kórházban eltöltött pár nap. Egyedül éreztem magam. Az pedig, hogy én hogy vagyok, senkit nem érdekelt. Mint ahogy az sem, hogy pihennem kellene, és nem folyamatosan emelgetnem Fülöpöt egy kényelmetlen kórházi ágyról, amiből nulla hasizommal alig tudtam kikászálódni egyedül is belőle. Ez nehéz volt.

Hogy van a gátad azóta?

Tök jól. Egyéb dolgok nyugtalanítanak. Előjött az aranyerem, ami korábban nem volt probléma, de megnyugtattak, hogy ha korábban nem volt, akkor gyorsan el fog múlni, még nem történt meg, pedig gátizom-tornázom rendszeresen. Jó érzés, hogy tudok tenni valamit magamért. Valamelyik oldaltfekvős szoptatásnál jöttem rá, hogy ez épp a gátizom-tornás testhelyzet, így abban könnyen lehet gyakorolni.

Ha össze kellene állítani egy pakkot egy hamarosan szülő nőnek, akkor mit tennél bele a megéléseid alapján (a gátizom-tornán kívül)?

Tárgyakra nem nagyon volt szükségem. A kendőt, amit tőled kaptam, végül csak hangulatvilágításhoz használtam, hogy a hideg fényekből meleget csináljak, otthonosabb lett tőle a kórházi szoba.

Tárgy nem kellett, ami nekem hiányzott az a kitolással kapcsolatos információ volt. Hogy nem tudtam róla eleget. A tágulási szakasz pszichés vetülete, érzete megvolt, de a kitolásról kevés infót kaptam, több felkészítés erről a témáról nagyobb segítség lett volna talán. De persze lehet, hogy ez csak az én megélésem, és másoknak könnyebben megy ez a szakasz. Geréb Ági azt mondta, hogy a kitolásánál egy nagy erő megszállja a nőket. Ebből nekem úgy tűnt, hogy nem lesz dolgom, csak megszáll az erő és kész. Ehhez képest, épp akkor kellett elkezdenem dolgozni.

Nehéz mindenre teljeskörűen felkészülni.

Igen, tudom. Ilyen a szoptatás is. Többen mondták, hogy szerezzek laktációs szaktanácsadót, akitől ha bármilyen probléma felmerül, akkor azonnal tudok majd kérdezni. A BPK-ban szinte mindegyik bábának megvan ez a képzettsége, így eddig el is jutottam, de ennél jobban nem készültem rá. Nem volt már rá kapacitásom.

Mindkét szülésfelkészítőn volt szó a szoptatásról is, de a nehézségeket egyik előadáson sem taglalták.Persze az is lehet, ha tudom, hogy mi vár rám, akkor elmegy az egész szoptatástól a kedvem.  . Mondjuk az jó, hogy legalább figyelmeztettek rá, hogy nem lesz egyszerű. Egy mellgyulladáson már túl is vagyok.

Sok nehéz döntést kell meghozni ebben a témában. A fejjek, ne fejjek csak az egyik. 

Valahol azt mondták, hogy igen ez a téma sok dilemmát rejt.

A szoptatás  sokszor nem egy konkrét tudás, hanem egy művészet.

Amikor erre rájöttem, akkor könnyebb volt az érzéseimre hagyatkozni, és most már könnyebb talán az egyensúly megtalálása is.

(A képen látható festményt Németh Éva Anna alkotása.)

A „Le tudtam küzdeni a belső ellentmondásomat.” – Janka szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Nem sokat. Anyukám csak címszavakban mesélt róla. Középső gyerkőc vagyok. A nagyobb testvérem természetes úton született meg. Én császáros lettem. Túlhordott, indították a szülést, 7-8 órát vajúdott, és császár lett a vége, amikor megszülettem a köldökzsinór a nyakamon volt, de hogy ez volt-e a császár oka vagy más, azt nem tudom.

Sok gyerek születik természetesen úton úgy, hogy a nyaka körül van a köldökzsinór, kevésszer okoz gondot, de lehet, hogy nálad épp igen. Hogy élte meg Anyukád, hogy császár lett a vége?

A prioritás az volt, hogy én egészséges legyek, rábízta magát az orvosokra. Biztosan nem vonta kétségbe az orvos döntését, mert a harmadik szülésénél is őt választotta. Nem traumatizálta a császár, de azt nem viselte jól, hogy utána csak sokára kapott meg engem. Apu látott először.

Volt olyan szüléstörténet, ami nagy hatással volt rád?

Anyukám az öcsém születését tartotta hármunk közül a legjobbnak, legkönnyebbnek. Természetes úton szülhetett újra, pedig már majdnem negyven éves volt. Éjszaka szült, a nyugalomban, és meg tudott történni az aranyóra. Jó volt tőle hallani, hogy van ilyen élménye is.

De sok más történetet hallottam barátoktól, olvastam is, és Te is olvastál nekünk az órákon. Ezek mind inspiráltak.

Milyen környezetbe érkezett Sári?

Nem terveztük. Nem próbálkoztunk, de volt esélye, hogy teherbe essek. A párkapcsolatunk Endrével nem volt egyszerű. A terhesség viszont szuper változásokat hozott az előző évek se vele-se nélküle helyzete után. Megerősített minket.

Mindketten szerettük volna, és minden kialvatlanságunk ellenére nagyon jót tett a kapcsolatunknak. Véletlenül jött, de nagyon jó helyre került. Nagyon várva volt, amikor már tudtuk, hogy jön.

Hogyan derült ki, hogy várandós vagy?

Nem jött meg. Gyanús volt. Tesztet csináltam. Endre is otthon volt. Együtt szembesültünk a helyzettel. Sokkoló volt, nagyon nevettünk talán a feszültség miatt. Tudtuk, hogy ez most megváltoztatja az egész életünket. Nem is tudtam aznap éjjel aludni, teljes izgatottságban voltam. Örültünk mind a ketten, nem ijedtünk meg. Véletlen volt, de nagyon jó, hogy így alakult.

Hogyan készültél a szülésedre?

A Budai Perinatális Központban lévő szülésfelkészítők sokat jelentettek. A szülést is ott terveztük. A felkészítőn minden fontos dolgot elmondtak, összefoglaltak, lehetett kérdezni is. Könyvek közül Ina May Gaskin Útmutató a szüléshez című könyvét olvastam, illetve a szoptatós témában megjelent Útmutató a szoptatáshoz könyvét is.

A várandósság elején jártam pszichológushoz is, de végül ennek nem éreztem szükségét. Viszont sokat beszélgettünk barátnőkkel. Sok megosztás volt közöttünk kisbabás ismerősökkel is. A legvégén pedig zenehallgatással telt az idő. Én is csináltam egy válogatást, és a Te válogatásodat is sokat hallgattam. Relaxáltam, gátizomtornát gyakoroltam. Azóta ezek a zenék nagyon be is hozzák a szülésre készülődés élményét. Még az indulás reggelén is ezek szóltak. Meghatározó volt.

Viszonylag későn érkezett Sári. Hogy viselted ezeket a napokat?

Számítottam rá, hogy későn indul el. Úgy gondoltam, hogy szokás, hogy az első gyerek lassabban indul, ezért nem volt idegőrlő. Ugyan az utolsó pár napban már nagyon vártam, hogy történjen valami, de akkor már valamit éreztem is. Éreztem, hogy készülődik, élveztem, hogy van jele a folyamatnak.

Milyen érzésékkel futottál neki a szülésednek?

Vártam. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz az én megélésem. Készültem is rá tudással és lélekben is. Szerettem volna, hogy hétvégén jöjjön, mert akkor a Budai Perinatális Központban, ahol terveztük a szülést, nincsenek sokan, és tényleg vasárnap indult, megérezte. 

Mit éreztél ekkor?

Menstruáció szerű, de nem szabályos időközönként érkező fájásokat. Hosszabbak voltak, de nem túl intenzívek. Néha jött, néha ment. Amikor szabályos lett az már más volt. Feltűnő lett az erejük, és a rendszerességük. Amikor felébredtem, akkor kb. 15 percesek lehettek, pár órán belül viszont már 2-3 percesre sűrűsödtek. A vajúdás eleje hatékonyan és gyorsan ment. Hajnal kettőkör ébredtem fel a görcsökre, izgatott lettem, így visszaaludni már nem tudtam. Reggel négy körül ébresztettem Endrét, akkor már 5 perces fájásaim voltak.

Mit csináltál, amikor Endre még aludt?

Feküdtem, próbáltam nézni az időt. Felkeltem, és megpróbáltam a kanapén pihenni, de aludni már nem tudtam. Konstatáltam, hogy ez egyre sűrűbb. Felkeltettem Endrét is. Bizonytalanok voltunk, hogy mikor telefonáljunk. Fél hat körül hívtam a mentor-bábánkat, akihez tartoztunk, próbált még egy kicsit otthon tartani, kérte, hogy zuhanyozzak le, pihenjek, és lássuk meg, hogy mi történik. Ezek hatására sem lassult a folyamat, sőt, 2-3 perces fájásaim lettek hat órára. Még párszor telefonon beszéltünk, de aztán fél hét körül elindultunk. Hét órától már a BPK-ban folytatódott a dolog.

Ismertétek az ottlévőket?

Igen, de azt nem tudtuk, hogy kinél fogunk szülni. Végül nem is a mi mentorunk volt ott akkor.

Izgatottak voltunk. Szobát kellett választani. Nem volt ott senki, üres volt a ház, épp ahogy képzeltem. 2-3 perces fájások közben nézelődtünk, a fájások alatt pedig megálltam egy kis időre. Végül a „Víz szobát” választottuk. Megvizsgáltak, 2-3 cm-re voltam tágulva. Jónak találták, és persze azt is mondták, hogy van időnk. Magunkra hagytak minket azzal a tanáccsal, hogy feküdjek az oldalamra. Ez a helyzet nem esett jól, de azt mondták, hogy így a leghatékonyabb a tágulás, legalább pár fájást töltsek el így.

Milyen helyzet volt a B opció?

Nekem a térdelőtámasz esett a legjobban, meg is lepett, hogy az nem annyira hatékony a tágulásnál, inkább tényleg az oldalt fekvést javasolták, de ez a helyzet nem volt sokáig tartható. 1-2 óra után mondtam, hogy szeretnék vízbe menni. Megtöltötték a medencét, beszálltam, nagyon jól esett, sokkal könnyebben volt így, ráadásul fel is gyorsította a folyamatot. Alig volt szünet két fájás között.

Milyen fájdalomcsillapító technika segített ezekben az órákban?

A légzés. Igyekeztem ellazultan lélegezni. Amikor készültem a szülésre, csomó kép volt a fejemben, hogy mire fogok gondolni, amikor tágulok, de ezek a képek nem jöttek, csak a légzés figyelése segített.

És közben kaptam muskotályzsálya olajat a derekamra, masszíroztak. Mindeközben nehéz volt eldönteni, hogy mi esik jól, és mi nem. Dönteni sem tudtam, és kommunikálni sem igazán. Amikor a zuhanyt engedték rá a hátamra az is kicsit jó is volt, meg nem is. Nyilván nagyon fájt, és nem enyhítette a zuhany igazán. Talán csak a derékmasszírozás segített. Figyeltek arra is, hogy legalább néha igyak. Letörölték az arcom hidegvizes törülközővel, az jól esett. Elég hangos voltam, és arra is emlékszem, hogy jól esett nem visszatartani a hangom, de igyekeztem mélyebb tónusban hangokat kiadni. Nem tudom, hogy segítette a folyamatot, de nagyon jól esett. Emiatt szuper, hogy hétvége volt, mert így el tudtam engedni magam, és nem azzal foglalkoztam, hogy ki mit hall ebből.

Így zajlott a tágulás folyamata. Hatékony volt, mert délre már teljes volt a tágulás.

Ami viszont kellemetlen volt, hogy a medencében jött belőlem valamennyi széklet. Nem tudták kihalászni, mert annyira híg volt. Dilemma volt, hogy így bent maradhatok-e a medencében, de végül maradtam. Csak közben azon stresszeltem, hogy jó lesz-e így a babának. Talán ezért is szálltam ki a kádból. Ekkor talán már a kitolási szakban voltam.

Kiszálltam a vízből, és ekkor jött a neheze. Elkezdtem érezni, hogy nyomódik egy ideg a lábamba. Borzasztóan fájt, ami az egész folyamatot megakasztotta. Nem találtam azt a pozíciót, amiben ezt a lábfájdalmat el lehetett volna viselni.

Tehát nem is az összehúzódások elviselése jelentették a főfeladatot, hanem a lábad fájdalmának elviselése?

Igen. A tolófájásokat nem is éreztem rossznak, a gond az volt, hogy összecsuklott alattam a lábam, ha épp jött a belenyilalás. Már a szülés előtti napokban is éreztem. Talán az isiász, de korábban nem volt ilyen erős, és nem volt folyamatos. Brutális volt.

Mi volt a megfelelő testhelyzet ekkor?

A guggolás és a hátonfekvés, amiről tudjuk, hogy nem a legoptimálisabb pozíció. A lábaimat segítettek tartani, kapaszkodtam. Ezek a helyzetek talán segítettek, de a szülőszéket is kipróbáltam, nem éreztem biztonságban magam rajta. Azt éreztem, hogy túlságosan előre kellene dőlnöm rajta. Nem volt jó. Küzdelmessé vált a folyamat. Nehezen tudtak támogatni benne. Javasolták, hogy lépjek túl a fájdalmon, hogy próbáljam magam ellazítani, de ezt nem lehetett. Nem tudtam a tudatommal megszüntetni ezt a fájdalmat. Talán ők sem találkoztak még ilyen jellegű idegfájdalommal.  

Nézegették, hogy hol van a baba, hogy mennyire tudott lejönni. Akkor már nem volt olyan pozitív a hangulat. Tanakodtak magukban, hogy ezt meddig lehet még folytatni. Két órányi kitolás után, amikor a szívhang picit kezdett esni, akkor mondták, hogy ezt tovább itt ne folytassuk, ne húzzuk az időt, menjünk be a kórházba.

Rosszul esett, hogy ugyan éreztem, hogy van egy fajta bizonytalanság bennük, de ezt nem kommunikálták a folyamat közben. Meglepett, mert csak akkor mondták, amikor a bábák biztosan tudták, hogy menni kell. Nem volt időm erre felkészülni. Talán azért csinálták így, mert ha mégsem kellett volna menni, akkor ne hátráltasson a folyamatban.

Hirtelen átváltott minden egy határozott irányításba. Én pedig nagyon nem akartam elmenni onnan. El sem tudtam képzelni, de közben már lépésenként haladtunk a felöltözésben, a lépcsőfokokon…

Ha tolófájásaid voltak akkor Sári már lenn volt a szülőcsatornában?

Igen, ráadásul szorult helyzetben, viszonylag hosszú időn keresztül. A feje nem látszódott csak, ha elhúzták a szeméremajkakat.

Mentőt hívtak?

Nem. Betelefonáltak a kórházba és az egyik bába kocsijával mentünk át. Az autóút a leghorrorisztikusabb része volt a szülésnek, illetve a séta be a szülőszobára. Akkor már sűrűn jöttek a tolófájások. Lehet, hogy előrelendítette a zötyögés is a folyamatot, nagyon rossz volt, mentálisan is. Nagyon nem akartam ezt. Azt, hogy vajúdás közben kelljen átmennünk a kórházba. Megtörtem lelkileg.

A hátsó lifthez mentünk, mert az közelebb vitt a szülőszobához, de a lift nem akart működni. Ott álltunk, és nem jött. Végül a bábánk felhívta a szülésznőket, és valahogy leküldték, borzasztó volt várakozni ott ebben az állapotban. Ahogy felértünk a szülőszobára, minden káoszos lett. Ott volt 4-5 ember. Nem tudtam, hogy ki kicsoda. Bemutatkozásra nem volt idő. Adatokat nem vettek fel.

Felfektettek egy ágyra, és elkezdődött a gyorsítása a folyamatoknak. Nem mindenről mondták el, hogy mi történik, de én sem voltam olyan állapotban, hogy kérdezzek bármit is. Infúziót kaptam, oxitocint. A gátmetszés volt az egyetlen, amit megkérdeztek, hogy mehet-e. Ugyan mondták, hogy mit csinálnak, de azért választ is vártak. Majd elkezdték nyomni a hasam.

Az érkezésünk után 20 perccel megvolt Sári. Gyorsan ment minden, én viszont elvesztettem a kontrollt, ami nagy váltás volt lelkileg. Rossz, hogy így kellett befejezni. Az viszont szuper volt, hogy a bábám bent maradhatott, és Endre is ott lehetett. A bábám végig látta, hogy mi történik, és később mindent el tudott mesélni.

Fizikailag nem fájt, hogy kinyomják, nem volt nagyon kellemetlen. Felsírt rögtön. Nagyon meggyötört, rémült kislány volt. Lila volt a feje. Endre szerint a teste pedig fehér. Szóval biztosan stresszes volt számára ez az időszak. Indokolt volt, hogy bementünk a kórházba. Összevarrtak, ami szintén nem fájt igazán. Közben Sárit megmérték, felöltöztették, és megkaptam. Mi biztosan nem így csináltuk volna, miért kell ruhában lennie, amikor először rám teszik?!

Volt egy kétórás aranyóránk. Ha nem is olyan körülmények között, ahogy gondoltuk, de megvolt a hármasban töltött kis idő.  Utána viszont el kellett köszönnünk Endrével egymástól. Erre nem voltunk felkészülve. Sárit is csak az üvegablakon keresztül nézhette meg később Endre. Nem volt családi szobánk sajnos. Emiatt tanakodtunk is, hogy bent maradjunk, vagy hazamenjünk hamarabb, de azzal riogattak, hogy nincs meg a streptococcus szűrésem, paráztattak, hogy mi van, ha pozitív vagyok, és elkapja a baba, emiatt mindenképp kérték, hogy maradjunk bent. A babát is szerették volna leszűrni.  Amúgy a neonatológus semmit nem csinált. Az ártatlanság vélelmével úgy vettük, hogy Sári is negatív. Érdekes, hogy kórházon belül is mennyire más az elbírálás. Végül azért bentmaradtunk három napot.

Milyen érzések maradtak benned a szüléseddel kapcsolatban?

Nem tudom, csak azt, hogy erre a szcenárióra nem voltunk felkészülve. Maradtak fájó dolgok: a placentát meg sem néztem, pedig el is akartuk vinni. A köldökzsinórt sem láttam, pedig hozzátartozott volna a teljes élményhez. Nem is értem, miért nem jutott eszükbe, hogy szeretném-e megnézni.

Azt éreztem, hogy nem is érzek semmit. Látom, hogy ott van, megszületett, örülök neki, de nem volt eufória vagy megkönnyebbülés. A végső fázisból már csak egy irányítást éreztem, azt, hogy mikor nyomjak, mikor tartsam vissza. Biztos szükséges volt, amiatt, hogy a seb ne hasadjon tovább, de ezáltal nem éreztem, hogy Sári, hogyan jön ki. Nem tudtam testileg sem megélni a folyamatot.

Az viszont sokat segített, hogy meg tudtuk beszélni a bábákkal, hogy ők, hogy látták a történéseket. Mindketten azt mondták, hogy az okát nem tudják pontosan, de azt biztos, hogy erre volt szükség. Az járt a fejükben, hogy esetleg köldökzsinór problémától nem halad lejjebb, vagy, hogy rosszul konfigurálódott a feje, és tartáshiba miatt nem jön, de egyik sem igazolódott be. A bábánk látta, hogy hogyan született meg, és ezek mind rendben voltak. Végülis nem tudták megmondani, hogy miért így alakult. Még keresem a válaszokat. Ha tovább maradok a vízben, az talán segített volna, nem tudom. A víz mintha enyhítette volna az idegfájdalmat, de hogy ettől könnyebben kijött volna, azt nem tudjuk.

Viszont milyen jó, hogy a válaszok helyett kaptatok egy egészséges gyermeket.

Igen, az jó, hogy egészségesen született meg. Jó, hogy nem riogattak azzal, hogy ez vészhelyzet, csak később mondták, hogy benne volt egy rosszabb kimenetel is. Szükséges volt, hogy így járjanak el. Azt is mondták, hogy ha a bábák kísérték volna orvosként a szülést, akkor ők is ugyanezt teszik. Gátmetszéssel, hasnyomással. Ez megnyugtató számomra, mert ebből tudom, hogy erre tényleg néha szükség lehet. Könnyebbé teszi az elfogadást, hogy egy olyan szemléletű szakember, amilyen a bábánk szintén úgy gondolja, ahogy a kórházi orvos is gondolta. Ez sokat számít.

Az a tudat is segíthet, hogy Te mindent megtettél. Készültél rá testileg, lelkileg tudással. Kiválasztottatok egy csodás helyet, remek szakemberekkel, ahol a legjobb szaktudással támogattak a vajúdásod alatt.

Igen. Csak éppen, ami nálam volt, arra senki nem számított. Ez a fajta idegfájdalom nagyon ritka lehet. Ráadásul utána is megmaradt. Most már jobb, de a gyermekágyban is kitartott ez az érzés.

Nehéz érezni, hogy így is büszke lehetek magamra. Igyekezték hangsúlyozni, hogy én ezt megcsináltam, és jó, hogy jól vagyunk, de az élményt, hogy én ezt megcsináltam, azt elvette a vége. Büszke vagyok arra, hogy milyen szépen hatékonyan ment a tágulás, és arra is, hogy ugyan nagyon fájt, mégis tudtam kontrollálni, elviselni a vajúdás érzeteit. Az utolsó egy óra miatt mégis elégedetlen vagyok. Lehet, hogy ez még átalakul. Nem tudom.

Azt megkérdőjelezni, hogy befogadtad a testedbe, kihordtad a szíved alatt, hogy magától elindult a vajúdásod, hogy kinyitottad előtte az ajtókat, és ilyen nagy szerető ölbe érkezett, azt nem lehet megkérdőjelezni, mert ezek hatalmas érzelmi kincsek, sőt a babád idegrendszerének, testének is nagyon fontos események. Erre ér támaszkodni, mert ez a Tied, ez a Te eredményed.

Próbálok ezekre fókuszálni, mert tudom, hogy ez mind így igaz. Most már nem is sírom el magam, ha a szülésre gondolok, persze a hormonok is kevésbé játszanak közre, de ha azokat a bizonyos zenéket hallgatjuk, akkor előjönnek a sírások. Tudom, hogy ez egy folyamat, amit fel kell dolgozni.

Az a tudat is segít, hogy ha kórházba lettünk volna, akkor sokkal több beavatkozás lett volna. Eleve nem várták volna meg, hogy elinduljon, hanem elindították volna, ettől az egész más lett volna minden. Ehhez képest a vajúdás jó volt, amennyire jó tud lenni egy vajúdás. Nincs olyan dolog, amit máshogy csinálnék. Talán csak annyi, hogy minden szcenárióra jobban felkészülnék. Az bennem volt, hogy kifutunk az időből, és emiatt kell kórházba menni, de arra nem számítottam a folyamat közben kell bemenni a kórházba.

Nem traumatizált szülésed volt, sőt sok dolog nagyon szépen alakult, de azért ezzel érdemes foglalkozni. Ha nem is feltétlenül pszichoterápiára járni, de akár női körbe, vagy szülésfeldolgozó csoportba. Ezzel érdemes foglalkozni, és nem elbagatellizálni az érzésidet. Vannak olyan élmények, amiket nehéz feldolgozni, és meg nem történtté egyiket sem tudjuk tenni, de könnyebbé tehetjük. Lehet, hogy 10 év múlva is fájni fog, de az nem mindegy, hogy mennyire, és ebben a feldolgozás sokat segít. Nem kell mély bugyrokat kinyitni, sokszor elég megosztani, és meghallgatni mások történetét. Elég sokszor csak megengedni, hogy legyen az, ami megtörtént.

Már az is segít, hogy most elmondtam Neked, mert Te is eléggé követted a várandósság végét.

Igen, és szép emlékek azok a közös gyakorlások. Hogy alakultak a szülést követő napok?

Sári nagyon lelkes szopizó volt. Már az első éjszaka is sokat volt mellen. Sokat segíthetett a tejbelövellésben. Végig mellettem volt. A kórházba még ugyan nem indult be a tejem, és határon volt Sári súlyesése, mivel sok mekóniumot ürített. De hazaengedtek minket, anélkül, hogy tápszert kapott volna. Kaptunk még pár napot. Ahogy hazamentünk este be is lövellt a tej. Talán az otthoni környezet is segített, és tényleg ahogy mondtad: rakéták lettek a melleim. Már aznap este el tudott kezdeni Sári belőle enni. Szerencsére a szoptatás problémamentesen megy.  Most, az első pár hétben fájdalmas a mellbimbómnak, de nem lett sebes, nem gyulladt be. Sári sokat szeretne enni, állandóan szopizna. Kicsit aggódtam is, hogy túletetjük, de persze tudom, hogy anyatejes babát nem lehet. Szépen gyarapszik a súlya. Pedig a családi sztori az, hogy Anyukám mindannyiunkat csak minimálisan tudott szoptatni, de talán erről a körülmények, és az akkori ajánlások tehetnek.

A záró kérdésem jön: Milyen fontos tanulsága van a történetednek? Mit vigyen magával egy kismama a leendő szülésére, ha a Te történetedből indul ki, azon kívül a tanácson kívül, hogy minden eshetőségre készüljön fel?

Tárgyi dolog nincs, a kórházi táska nagy részét nem használtam egyáltalán. Viszont lelki van: a kórházban jobban kiállhattam volna magamért, erre az időszakra lehetett volna jobban készülni.

Szóval készüljön fel a kismama, hogy fel tehesse ott és akkor a kérdéseit! Ha az mondják, hogy valami szükséges, akkor tudja, hogy valóban szükség van-e rá! Sajnálom, hogy ott kiesett a kontroll a kezemből. Ezt jó lett volna elkerülni.

A „Azt éreztem, hogy nem érzek semmit.” – Évi szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.