Leginkább szembelévő parkba szoktunk kimenni. Nagy programunk nem volt még. Azaz nekem volt egy kórházlátogatásom Olivér születése óta.

Mi történt?

A szülés utáni vérzésem már egészen jól elmúlt, amikor volt egy hosszabb ülésben töltött szoptatás, ami után tüsszentettem egyet, és egy nagyobb vérlöket távozott belőlem. Nagyon megijedtem, nem értettem, hogy honnan jön ez a sok vér. Az orvosom teljesen normálisnak találta a mennyiséget, de azért rám nézett ultrahanggal, és kiderült, hogy bentmaradt a méhlepény egy darabja. Így vissza kellett mennem a kórházba, hogy eltávolítsák azt.

Nem lehetett könnyű. Nem Te vagy az egyetlen, akivel hasonló dolog történik, de térjünk vissza az elejére, sőt még annál is korábbanra. Mit tudsz a saját születésedről?

Pesten születtem, annak ellenére, hogy dorogiak voltunk. Anyukám elment nőgyógyászhoz, ahol közölték vele, hogy cisztái vannak, amit meg kell operálni. Mivel anyukám komolyan vette ezt a dolgot, feljött Pestre, hogy nézzék itt is meg. A pesti kórházban közölték vele, hogy nem cisztái vannak, hanem terhes. Még jó, hogy nem műtötték meg Esztergomban. Úgy döntött, hogy szeretné, ha itt Pesten hozhatna világra engem, és mivel a tesóm nagyon gyorsan érkezett, ezért az orvos befektette a kórházba az utolsó hetekre. Én a 38. hétre születtem, és én is nagyon gyorsan jöttem a világra. Anyu nyugis hölgy, rég elfolyt a magzatvize, és fájásai is voltak, de nem akart szólni senkinek, sőt a szobatársa elől is titkolta, hogy nehogy szóljon az orvosnak. Nem akart gondot okozni, nem akarta, hogy vele foglalkozzanak. Megpróbálta a vajúdásának ezt a részét sunyiban megoldani a fürdőszobában, hogy már csak a végén kerüljön szülőszobára. Aztán olyan gyorsan történt minden, hogy Apukám fel sem ért Dorogról.

Akkor nem is volt senki családtag, vagy közeli segítő anyukád mellett.

Nem, de ő nagyon könnyen kezeli ezeket a dolgokat. Meglepő, de ő így megy az árral. Neki ez a normális. Azt gondolta, hogy most ez fáj, oké, ez így működik, így fogadja el. Az egész folyamat pedig azt jelentette számára, hogy mindjárt megszületek, és gyorsan túl is lesz rajta. Nagyon irigylem őt ilyen helyzetekben. Tudta, hogy mit kell csinálni, és csinálta.

Ahogy megismertelek valamit mintha te is örököltél volna ebből.

Lehetett volna többet is… :).

Olivér születése előtt volt olyan szülésélmény az életedben, ami meghatározó volt számodra?

Igen. Ott voltam keresztanyukám vajúdásánál. Én kísértem be a kórházba.

Hány éves voltál?

Kilenc. Nem olyannak képzeltem a szülést, amilyen az övé volt, és végül is nem is ilyen lett a sajátom. Ez az ágyban, párnák között, otthon történt egy ideig, majd bementünk a kórházba, és hirtelen ott lett egy gyerek. Császára lett. Egy ideig azt gondoltam, hogy a szülés ilyen, egy kicsit fekszünk az ágyban, akkor ott éppen kicsit rossz nekünk, majd meglesz a baba. Ebből táplálkoztam, és abból, hogy nálunk mindenki gyorsan szül.

Hogy alakult úgy, hogy kilenc évesen ott legyél egy vajúdó nő mellett?

Elmentünk nyaralni hármasban vele és a párjával a várandósságának nyolcadik hónapjában. Szerettünk volna még utoljára hármasban a Balatonhoz menni kikapcsolódni. Két napja voltunk ott, amikor ebéd után azt mondta, hogy lefeküdne, mert nem érzi jól magát. Biztos valami gond volt az étellel. Egy-két órát pihent, amikor eszkalálódott a szituáció: rájött, hogy beindult a szülése. A párja nem volt erre felkészülve, eltűnt telefonálgatni az orvosokkal. Én maradtam mellette.

Kilenc évesen Te fel voltál készülve rá.

Igen, igen, abszolút. Fogtam a kezét, és mondtam neki, hogy minden rendben lesz, és nincs semmi baj. Utólag azt mesélte, hogy ez nagyon sokat segített neki. Szóval tényleg hasznos tudtam lenni. Nagyon félt a természetes szüléstől, így császára lett, pedig szülhetett volna természetesen. Az esztergomi orvosa meggyőzte a siófoki orvost, hogy császározza meg, mert pszichésen nem lenne képes a természetes szülésre.

Meghatározó élmény lehetett számodra. Nem lehetett könnyű ilyen félelemben látni a keresztanyukádat. Láttad a kisbabát, miután megszületett?

Igen. Siófokon nem volt koraszülött osztály, így el kellett máshova szállítani őt, de amikor a mentősök elvitték a folyosón, akkor megmutatták nekem, mondták, hogy itt a kistestvérem, és szaladtak is vele tovább. Nagyon jó érzés volt, ilyen nagynak érezni magam.

Egészséges felnőtt lett belőle?

Az anyukája nem tudta szoptatni, de amúgy teljesen egészséges volt, akkor is és most is. Majdnem 190 cm, most volt a szalagavatója. A mai napig tényleg olyan, mintha az öcsém lenne. Sokat találkozunk.

Amikor Ti vágytatok babára könnyen érkezett közétek Olivér?

Pár éve már éreztem, hogy gyereket szeretnék, de Bence nem állt kész még rá. Tavaly vettünk egy lakást, és amikor aláírtuk a papírokat, akkor azt mondta, hogy most jöhet, itt az idő. Ahogy készen lettünk februárban a lakás körül tennivalókkal, úgy tényleg azt éreztük, jöhetne már. Pedig őszre még templomi nagycsaládos esküvőt szerveztünk volna, de azt gondoltuk, hogy ha most akarna jönni, akkor jöjjön. Ha nem, akkor várunk őszig.

Éreztem, hogy jönni fog. Bizonygattam Bencének, hogy így lesz.

Vettem egy terhességi tesztet, amit 8 nap után – túl korán – csináltam meg, negatív lett. Teljesen összetörtem. Még videónk is van róla, mert annyira biztos voltam a megérzésemben. Borzasztóan lelombozott a hír. Elengedtem. Megmondtam Bencének, hogy hagyjuk a fenébe, ez nem jött össze, rossz volt a megérzésem. Úgy éltük tovább a hónap maradék felét, hogy nem is gondoltunk arra, hogy terhes lehetek. Szerelmes időszakunk volt akkoriban, boldogok voltunk az életünkkel, egymással. De pár nap múlva arra a gondolatra ébredtem, hogy nem jött meg napok óta, pedig itt lenne az ideje. Még egy napot vártunk a teszttel. Egész nap azt éreztem, hogy úristen, most jött meg, most jött meg. Minden tünetem megvolt. A hasam is elkezdett fájni. Másnap reggel pozitív lett a tesztem.

Hogy telt a várandósság?

Nehezen. Az az érzés, hogy lesz egy gyerekünk nagyon jó volt, de, hogy a testem meg fog változni, arra nem voltam felkészülve, sőt a mentális változásokra sem, miközben tudtam, hogy Bence mindenben támogatni fog.

Kiskorom óta sportolok, pontosan tudom, hogy mit akarok látni, ha tükörbe nézek. Féltem attól, hogy mi lesz, ha hasam lesz. A 22-23. hétig napi szinten néztem, hogy milyen épp a hasam, látszik-e rajtam, és magamra vettem, ha valaki megjegyezte, hogy most már látszik rajtam, hogy terhes vagyok.

Viszont egyik napról, a másik napra megváltozott valami. Egyszer csak úgy keltem fel, hogy milyen jó, hogy van hasam, és milyen cuki, hogy ott van a gyerek. Innentől kezdve attól kezdtem el félni, hogy milyen rossz lesz, ha már nem lesz itt a hasam, és hogy hiányozni fog. Két végletet éltem meg, amikben nehéz volt kapcsolódni a babával. Nehéz volt elképzelni, hogy aki most bent van a hasamban ő lesz a gyerekem. Ez nem jött át. A szülőszobán is még az utolsó pillanatig abban a tudatban voltam, hogy most szülök, de ez nem az én gyerekem. Nem állt össze valahogy a kép.

Azóta már leesett?

Igen, de nehezen.

A szülés után láttam, hogy ott a gyerek a hasamon, de nehéz volt elképzelni, hogy ő tulajdonképpen kicsoda. Időbe tellett, de amikor megjött, akkor berúgta az ajtót, és azóta nagyon itt van.

Te így működsz, és ez rendben is van így. A kapcsolódás pedig létrejött. Hogyan készültél a szülésre?

Azt gondoltam, ha mozgok, ha fitt maradok az fog a legtöbbet segíteni. Jártam hozzád jógázni, itthon is edzettem. Ha fitt maradok, akkor kész lesz a szervezetem arra, hogy ezt a munkát végig csinálja, és igyekeztem praktikákat keresni, légzés technikákat tanultam tőled a Légzés és relaxáció workshopon, és figyeltem, hogy hogyan vagyok a fájdalommal.

A jógaórákon pedig megtapasztaltam, hogy képes vagyok ellazulni. Itthon ezt korábban nem sikerült átélni. Nagyon jó érzés volt, nyugalomban lenni, hogy nem volt körülöttem senki, nem ért semmi hatás, csak én voltam, és a nyugalom. Ezt az állapotot igyekeztem megismerni, elsajátítani. És közben elfogadtam azt is, hogy nem kell a dolgokat tökéletesen csinálni, de csinálni kell.

Fontos volt még a páros szülésfelkészítő is, hogy Bence is fel legyen készülve a kísérésre. Együtt tanultunk, hogy ő is teljesen képben legyen, és átgondoltuk, hogy miről mi a véleményünk és azt, hogy én hogyan szeretném. Ez a szülés alatt rengeteget segített, mert úgy éreztem teljesen biztonságban vagyok mellette, hogy ő pontosan  tudja, hogy mit és hogyan szeretnék.

Emiatt a kötődés miatt egy idő után nem is mentünk egymás nélkül messzire, nehogy nélküle kerüljek a szülőszobára. Mondtam is neki, hogy bármi lesz, én megvárom őt, és nélküle nem csinálom. Utólag is ezt gondolom, nélküle nem ment volna így.

Neked is olyan hamar is hirtelen indult el a szülésed, ahogy keresztanyukádnak?

Igen. A filmekben láttam, hogy valaki vásárol épp egy bevásárlóközpontban, elfolyik a magzatvize minden előzmény nélkül, de azt gondoltam, hogy ez nem lehet valós kép. Majd a szülőszobán folyik az el, és előtte lesznek más jelek.

Ennek ellenére szinte minden előzmény nélkül pontosan ez történt. Apukám 80. születésnapját ünnepeltük, tudtuk, hogy ez lesz az utolsó Dorogon töltött hétvége Olivér megszületése előtt, mert az utolsó hetekre már nem terveztünk utazást. Volt még egy hónapunk hátra, így nem is vittük magunkkal a kórházi táskát. Este félálomban beszélgettünk, amikor hirtelen valami elöntött. Annyira nem éreztem, hogy ez belőlem jön, hogy először azt hittem valamire ráfeküdtem, amiből kifolyt a víz. Rájöttem, hogy belőlem jön, megpróbáltam visszatartani, hátha vizelet, de nem sikerült, pedig Bence is azt hitte, hogy csak bepisiltem. Ekkor összeállt a kép, mintha valami nyákdugó félét észleltem volna a reggeli zuhanynál, csak nem foglalkoztunk vele. Vakon ignoráltuk mindketten a jeleket. Szétázott nadrággal ülve a wc-n már azért egyértelműbbek voltak.

Milyen volt számodra, hogy mindez a szüleidnél történt?

Nagyon örültem neki, hogy ez náluk történt, hogy ott voltunk együtt. Amúgy is azt szerettem volna, hogy a vajúdásom elején anyukám ott legyen velem. Sokat gondolkoztam rajta, hogy melyik lesz majd az a pont, amikor hívni kell őt, hogy induljon Pestre, de így én mentem hozzájuk. Végig biztatott, hogy minden teljesen rendben van. Így én is, és Bence is nyugodtak maradtunk. Lezuhanyoztam. Bence felhívta a kórházat, az mondták, hogy ha nincsenek egyáltalán fájásaim, akkor nyugodtan üljünk kocsiba és jöjjünk fel Pestre. Bebugyoláltunk egy törölközőkbe, hogy be tudjak ülni a kocsiba, és elindultunk. Anyukám is velünk tartott. A tesómékat pedig megkértük, hogy hozzák el a kórházi csomagot utánunk. Amikor megérkeztünk a kórházhoz, készítettünk anyukámmal pár képet a szülészet előtt. Közben figyeltem, hogy jönnek-e a fájások, de nem történt semmi, csak nagyon szerettem volna úgy érezni. Éjfél előtt folyt el a magzatvíz, hajnali fél 2 körül vettek fel a szülészetre. Megvizsgáltak, egy ujjnyira voltam kitágulva. Azt mondták, hogy nagyjából úgy számoljak, hogy délutánra lesz majd ebből gyerek.

Nagyon nem érintett meg, mivel nem éreztem semmit. Úgy voltam vele, hogy jó, hát délutánig elvagyok tulajdonképpen. 36. hét 2 napnál jártunk. Leállítani nem akarták, de gyorsítani sem. Hagyták, hogy minden történjen, ahogy természetes. Ez megnyugtatott, mert nem akartam, hogy bele avatkozzanak a szülésembe. Amikor kimondták, hogy nem sürgetnek, és csak várunk, az nagyon jól esett a lelkemnek.

Ennek hatására elkezdtek érkezni az összehúzódások?

Nem, öt óráig semmi nem történt. Gondoltuk megnézünk egy filmet, de már nem tudtam rá figyelni, aludni pedig az izgalomtól nem lehetett. Tudtam, hogy nagyon hasznos lenne, ha tudnék aludni, és ezt később nagyon megköszönném magamnak, de ennek ellenére nagyon fönntartott az agyalásom.

Négy óra körül jött be az egyik nővér, hogy mi újság velem. Kérdezte, hogy szeretnék-e beöntést, végül abban maradtunk, hogy egy hashajtó kúpot ad. Míg hatott a kúp mozgolódtam a vajúdó labdán. Azokat a mozdulatokat csináltam, amiket a neten mutattak. Bence le is videózott, ahogy nevetgélve pattogok a labdán. Egy pillanatra még el is hittem, hogy ez valami komoly dolognak a része. Amikor el tudtam menni mosdóba, lezuhanyoztam, és a zuhanyzásom végén kezdtem el azt érezni, hogy hoppá, itt most valami történik, mert egészen határozott fájdalmaim lettek. Kifejezetten rossz menstruációs napoknak feleltek meg. Nem értettem, hogy hogyan jött ez a semmiből, de jöttek és egyre erősebben. Bejött a nővér, hogy mi újság velem. Elmondtam, hogy csak az alhasamba érzek fájdalmat, mint amikor megvan. A derekamat egyáltalán nem éreztem, és a hasam tetejét sem, de egyre rosszabb lett, eljutottam arra pontra, amikor tudtam, hogy itt valami praktikát kell bevetni, ezeket a fájásokat már nem lehet ücsörögve kivárni. Az apás szülésfelkészítődön kapott doksiból néztünk ki egy pózt, ami sokat segített, elkezdtem benne ringatózni. Próbáltam az ágyra is dőlni, hogy Bence tudja masszírozni a derekamat, de az nem esett jól.

Kerestem, hogy mi segíthet, és eszembe jutott, amikor a légzős workshopon mondtad, hogy segíthet a hang adás. Én csendes szenvedő típus vagyok, de ott elértem arra a pontra, hogy kipróbáljam. Hosszabb kilégzésekkel adtam ki hangot. Nagyon jól esett.

Olyan volt mintha elvágták volna a fájdalmat. Azt gondoltam, hogy megtaláltam a jó módszert, és innen már kisujjból fogom kirázni az egészet, de a következő fájásnál rájöttem, hogy ez sem jó, már nem működik. Egyre hangosabb lettem. Bence csinált nekem egy melegvizes fürdőt, kapcsolt hozzá nyugis zenét, amit direkt erre a célra válogattam össze. Beszálltam a kádba, mondván a meleg víz segít. Tényleg ki tudtam kapcsolni. 2 percre. Abban a két percben tényleg tudtam pihenni, de megint erősebben jöttek a fájások. Egyszer csak kiugrottam a kádból, és szinte törülközés nélkül leültem az ágy szélére. Próbáltam valahogy kimozogni, de sehogy sem volt jó. Megkértem Bencét, hogy szóljon a szülésznőknek, hogy szeretnék fájdalomcsillapítást kérni. Elkezdtem aggódni.

Előre végig gondolva nagyon jól nézett ki minden, de én ezt biztosan nem fogom kibírni. Nagyon hirtelen lett nagyon intenzív minden. És még hol a vége?! Délutánig biztosan nem bírom ezt így ki.

Bencét visszaküldték azzal az üzenettel, hogy ezen a ponton nem adnak fájdalomcsillapítót, ez még nagyon korai lenne. Összetörtem lelkileg. Azt éreztem, hogy ugyan voltak praktikáim, de ehhez én gyenge vagyok, és én leszek az első, aki ezt nem fogja túlélni. Elértem a határaimat, ők pedig nem segítenek. Próbáltam föl-alá járkálni, de egy ponton lerogytam a földre. Ott feküdtem, és csak mondtam Bencének, hogy nekem ennyi volt, segítsen, mert nem bírom, nekem itt végem van. Visítottam, már nem törődtem azzal, hogy mennyi hangot akarok kiadni, jött belőlem minden, ami jól esett. Bejött a nővér, gondolom, ő is hallotta, hogy mi a helyzet.

Azt mondta, hogy ezen a ponton ezt még bírni kell, szedjem össze magam, mert még nem tartunk ott, hogy nekem ez ennyire fájjon. Megölt ezekkel a mondatokkal.

Ekkor eszembe jutott, amit a felkészítőn mondtál, hogy sokan eljutnak arra a pontra, ahol azt érzik, hogy meg fognak halni. És arra jutottam, ha én már az elején ezt érzem, akkor a végén tényleg meg fogok halni. Teljesen összeestem mentálisan. Nem tudtam a fájdalomkezelésére figyelni.

Később a nővér megszánt: Ha ennyire rossz, akkor megvizsgál, hogy kiderüljön mi újság, négy ujjnyira voltam kitágulva. Innentől komolyan vett. Kérte, hogy maradjak az ágyon, és feküdjek a bal oldalamra, egy kicsit kiment azzal, hogy mindjárt visszajön. Borzasztó volt a bal oldalamon feküdni. Visítottam folyamatosan.

Ez tényleg visítás volt?

Igen. Bence mondta is utána valamikor, hogy olykor hallja magában ezt a hangot. Nagyon nehéz volt számára, hogy nem tudott segíteni nekem. Visszajött a nővér, és megkérdeztem, hogy most már eljutottunk-e oda, hogy esetleg kapjak egy kis fájdalomcsillapítót. Azt mondta, hogy az a híre van, hogy már nem tud adni nekem semmit, mert azon a részen már túl jutottunk. Ebben a negyedórában fordult át, a még nem kaphatok a már nem kaphatok-ba.

Ez sokszor egy csel a szülésznők részéről, hogy elkerüljék a mesterséges fájdalomcsillapítást a vajúdás alatt, és ezzel a természetes szülés medrében tartsák a folyamatot.

Utólag én is örülök neki, hogy így alakult, csak ott nagyon rosszul esett.

Nagyon nehéz lehetett.

Viszont ettől a ponttól a szülésznő elkezdett komolyan venni, és a viselkedéséből az jött le, hogy itt most már történni fog lassan valami.

Újra össze tudtam szedni magam, visszanyertem a kompetenciám. Mellém állt, és elkezdett velem együtt lélegezni, megmutatta, hogy mire figyeljek, ekkor már nem visítottam, hanem össze tudtam valamennyire szedni magam, és végre hasznosnak éreztem magam. Így már elég hamar eljutottunk a kitoláshoz.

Furcsa érzésem lett. Nem tudom teljesen azt mondani, hogy egyértelműen kakilnom kellett, de ahhoz tudtam a legjobban hasonlítani. Ekkor elkezdtünk nyomni, Bence tartotta a fejemet. A szülésznő pedig mindig mondta, hogy mikor nyomjak, erre nehezen tudtam figyelni. Azt gondoltam, hogy akkor nyomok, amikor én akarok. A nyomásoktól megkönnyebbültem. Amikor nyomtam, azt éreztem, hogy nem is fáj. Azt gondoltam, hogy én itt most szét is szakadhatok, engem nem érdekel semmi, ezt a fájdalmat muszáj enyhítenem magamnak, mert tényleg nem bírom elviselni.

Közben végig mondogattam Bencének, hogy csak egy kis szünetet szeretnék. Utána folytatom, csak öt percre kapcsoljanak le, és legyen egy kis szünet. Szegény rendesen aggódott értem. Tényleg nagyon tolhattam, mert a szülésznőnek többször szólnia kellett, hogy hagyjam abba, mert teljesen lila lett a fejem, attól féltek, hogy elájulok a levegőhiány miatt.

Érdekes, hogy mindeközben mégis figyeltem arra, hogy próbáljak ellazulva is lenni a hüvelyem tájékán. A kezem be volt feszülve, de lent, ahol a gyerek jönni akart, ott nagyon azon voltam, hogy mindent engedjek el, amennyire csak lehetséges. Ez a fájdalmamon nem segített, de a folyamaton biztosan.

Egyetlen pont volt végül is, ahol a szülésznő azt mondta, egy fájást valahogy bírjak ki úgy, hogy ott nem nyomok, mert már nagyon jött a feje. Borzasztó rossz volt. Az volt az egyik legrosszabb része a szülésnek. Végig kapaszkodtam Bencébe, ami nagyon jó volt. Hangosan lélegzett mellettem, hangosan fújt a fülembe, így végig csak arra próbáltam koncentrálni, hogy ő, hogy veszi a levegőt, és hogy azt lekövessem.

Profi!

Csak arra koncentráltam, hogy oké, még egy levegőt veszek úgy, ahogy ő, aztán abbahagyom, és akkor jó még egyet, még egyet, és akkor így szép lassan egyszer csak túl voltunk egy fájáson. A szülésznő pedig azt javasolta, hogy két fájás között próbáljak meg aludni, pihenni, de valahogy nem éreztem, hogy egyáltalán lenne szünet két fájás között. Pedig Bence elmondása szerint kintről látszott, amint egy kicsit is kevésbé fáj. Mint, aki elájult lekapcsoltam, de ez nekem egyáltalán nem volt meg.

Amikor újra nyomhattam, akkor szólt a szülésznő, hogy a következőnél meg lesz a baba. Készüljek rá, hogy nagyot kell nyomni, és akkor túl leszünk az egészen. Ez volt a leghosszabb szünet, ami két fájás között eltelt. Attól féltem, hogy nem is jön a következő fájás.

Már Bence is nézett, hogy mikor jön már, így néztük egymást, és csak nem jött, az idő pedig telt. De egyszer csak megérkezett, és akkor tényleg 7.59-kor megszületett Olivér. Éjfél körül ment el a magzatvíz, öt órától indultak az erősebb fájásaim. Hát az végül is jó, nem?!

Nem tudnál olyat mondani, amire azt mondanám, hogy rossz.

Rám tették Olivért, vártunk, hogy elálljon a köldökzsinór pulzálása. Ekkor szólt a szülésznő, hogy elfelejtettük felvenni szülést, pedig a szülési tervben benne volt. Ez is csak azért jutott eszébe, mert szóltam, hogy a köldökzsinór elvágást vegyük fel. Arról lett így videó, de ott már nekem igazából minden mindegy volt. Örültem, hogy megvagyunk, hogy túl vagyunk rajta. Szerencsére tudtam, hogy előfordulhat a vajúdásnál, illetve az azt követő időszakban remegés. Hasznos volt ez az ismeret, mert amint megszületett Olivér nagyon durván elkezdtem remegni, ami legalább egy órán át tartott.Így, hogy tudtam erről, nem volt ijesztő, pedig legalább egy órán keresztül tartott.

Milyen érzés volt Olivért látni?

Nehéz volt kapcsolódni, nem jött rögtön az érzés, hogy akkor ő a kisfiam. Persze betakargattam, de nem éreztem a kötődést, önző üzemmódba kapcsoltam. Csak arra gondoltam, hogy túl vagyunk a szülésen, megvolt, és most végre tudok egy kicsit pihenni. Nem volt arra energiám, azzal foglalkozni, hogy hú, most itt a babám. Bence jobban ki tudta ezt a részét élvezni. Összevarrtak, és az aranyórában elaludtam.

Lett gátsérülésed ezek szerint?

Kész csoda, de nem. Egy-két helyen kellett varrni, mert belső horzsolásaim lettek, ahová egy öltést be kellett tenni. Azt mondták, hogy tegyem össze a kezem, hogy ilyen egyszerűen megúsztam. Nagyon örültem is. Annak már kevésbé, hogy sok vért vesztettem, ezért elég sokáig ott kellett maradnom a szülőszobán. Ekkor Olivért már elvitték. Felmerült, hogy vért is kellene kapnom, de szerencsére jól lettek a labor eredményeim. Mielőtt levittek a gyermekágyra, kérték, hogy pisiljek.

Bejött a szülésznő, hogy elkísérjen a wc-re. Négy lépést megtettem, de a wc-n elájultam. Szegény Bence nagyon megijedt.

A szülésznő megnyugtatta, hogy csak egy kicsit lekapcsoltam, de mindjárt visszajövök. Így lett. Ahogy indultunk vissza, ott is félúton újra elájultam. Bence nem számított rá, hogy még egyszer elájulok, úgyhogy kb. úgy kapkodtak utánam, hogy összeszedjenek valahogy. A földön feküdtem, néztek fölülem, hogy most akkor mi van velem.

Csak egy pillanatra ájultam el, viszont emlékszem, hogy álmodtam, miközben elájultam. Bence mondta, hogy miután magamhoz tértem, és odakísértek az ágyhoz, végig azt magyaráztam, hogy kalózokról álmodtam, és milyen érdekes volt. Ezután hál’ Istennek már összeszedtem magam. Már az erőm is jobban visszatért. Kaptam enni és inni is, és levittek a csecsemőosztályra.

Olivérrel kapcsolatban, lassan alakult a kötődés. Amikor elvitték az aranyóra után, akkor is csak az volt bennem, hogy persze, vigyék, csinálják csak a dolgokat. Én legalább pihenek egy jót. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy amúgy én azért vagyok a kórházban, mert szültem egy gyereket. Amikor kinyílt az ajtó, és betolták abba a kis kocsiba, hogy tessék itt van, és most már foglalkozzak vele, az enyém, akkor kapcsolt át bennem valami, hogy hoppá, ő a gyerekem, és amúgy mennyire cuki, és mennyire szeretem. Igyekszem ezen a lassabb tempón nem görcsölni, épp elég dolog történt velem, akkor inkább pihennem kellett. Amikor pedig jobban lettem, olyan jó érzés volt, amikor már ott volt a kezemben, ültünk az ágyon, minden a helyére került.

Hatalmaz fizikai teljesítmény volt, ráadásul az éjszaka közepén, sok vért is vesztettél, természetes, hogy pihenni szerettél volna. Mint ahogy teljesen normális az ilyen érkezés, egy ennyire megváltozott tudatállapot után, az, hogy az érzelmek hullámfröccsökben jönnek. A mai napig, ha ránézek a fiamra, akkor elgondolkozom azon, hogy hogy kerültem abba a helyzetbe, hogy a fiamnak nagyobb a keze, mint az enyém. Biztos, hogy van egy gyerekem, aki most ekkora. 11 éve vagyunk együtt. Szóval végül is meg is szokhattam volna a jelenlétét. Létezik ez a bolygó, alapértelmezett. Létezik a saját tested, de néha atomjaira tud törni a rendszer. A szülésnél pedig, ahol épp valaki megjelenik, tudomásul kell venni a jelenlétét, átformálni a hasból kintre, magzatból, gyermekké, ez a mi tudatunknak egy nagy feladata. Van, akinek ez csettintésre megy, „pont ilyennek képzeltelek”, és van, akinek az 5. hét alatt vagy a 11. év alatt esik le.

Most épp abban a szakaszban vagyok, hogy minden nap attól félek, hogy úristen, mindjárt milyen nagy lesz, és hogy már milyen kevés ideig ilyen kicsi, és minden nap gyászolom azt, ami elmúlt.

Meddig kellett bent maradnotok?

Olivér besárgult.

Vasárnaptól péntekig voltunk bent, de ezek a napok sokat adtak nekem. Pedig nagyon féltem az egyedülléttől. Bence csak látogatási időben jöhetett be, és csak a folyosóra. Mégis ezek a napok kettesben Olivérrel sokat adtak az anyai érzésemhez. Az ott csak a miénk volt. Csak mi ketten voltunk. Én etettem, minden tőlem függött. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy képes vagyok ezeket a feladatokat ellátni. Jó érzés volt, hogy ki tudtam elégíteni az igényeit.

Kialakult ott egy rutinunk. Magabiztosabb valómmal léptem be otthon a lakásba, tudtam, hogy itt is menni fog.

A sárgaság hozott szoptatási nehézséget? A sárga babák aluszékonyabbak is tudnak lenni.

Mondták, hogy figyeljük, de szerencsére nem volt probléma. Nagyon ügyesen evett végig, mint ahogy most is. Ráadásul szerencsére tejem is volt hamar. Már a kórházban megtörtént a belövellés. Mondták is a csecsemős nővérek, hogy örüljek nagyon. Azóta is nagyon ügyesen hízik. Egy kilót felszedett egy hónap alatt.

Visszakanyarodva a szülés utáni vérzéshez. A kórházba mentél vissza a vérzés miatt?

Először az orvosom magán rendelésére mentünk. Hajnalban – amikor történt a vérzés – fölhívtuk az ügyeletet. Telefonban azt mondták, hogy ez nem egy nagy dolog, de azért mutassam meg, ha akarom az orvosomnak. Minket megnyugtatott, hogy valaki megnéz. Délre mentem a dokihoz, és ő azt mondta, hogy ne is menjünk haza, hanem mielőbb essünk ezen túl, mielőtt valami problémát okozna. Átirányított a kórházba. Szerencsére nem ettem, nem ittam előtte, így egy órán belül megcsinálták a műtétet, még este hazamehettünk.

Addig Olivér, hogy étkezett, kivel volt?

A párom anyukája maradt vele, ő etette. Valamennyi anyatejem volt itthon elrakva, abból estig kihúzta

Elfogadta így is a tejet?

Igen. Valamennyi friss tej is volt a hűtőben, úgyhogy azzal estig elvoltak. Viszont mivel a műtéthez elaltattak, ezért másnap sem szoptathattam. Majdnem egy napig tápszert kapott. Nagyon jól aludt a tápszertől. Úgyhogy legalább tudtam én is pihenni kicsit.

Hogy viselted a beavatkozást?

Nehéz volt. Még sosem altattak előtte, eléggé megütött. Az is rossz érzés volt, hogy Olivért otthon kellet hagyni. Azelőtt soha nem hagytam ott sehol, nagyon megviselt. Ráadásul először azt hittem, hogy feleslegesen megyek el orvoshoz. Mondtam is Bencének, hogy milyen az élet, hogy én azon az egy órán voltam kiakadva, aztán meg majdnem egész napra eltűntem.

De az sokat jelentett, hogy Bence közben ott volt mellettem. Lehet, hogy Olivérnek jobb lett volna, ha az apukája van vele, de azt éreztem, hogy a kapcsolatunknak is ez most fontos. Nem az történt, hogy most már gyerekünk van, akkor én ott vagyok hagyva a bajommal, hanem ő ugyanúgy ott van mellettem, és várt kint a műtő előtt. Sokat adott ez nekem.

A záró kérdésem: Ha egy hamarosan szülő nőnek össze kellene állítanod egy jó tanácsokkal, ötletekkel, vagy akár tárgyakkal telerakott batyut, akkor mit tennél bele?

A kelengyelistákon mindenhol írták, hogy vigyek be betétet magammal a kórházba. Vittem egy lila dobozos betétet. Szerintem nem jó, kényelmetlen. A második nap már Bence hozott be nekem a kórházba inkontinencia pelenkákat. Azokat nagyon tudom javasolni. Azt csak felveszed, le lehet tépni a tetejét, és tök egyszerű, hogy nem kell bugyit használni, kényelmes cucc.

Aztán velem volt egy zokni, sokat adott. A mai napig, ha ránézek, az az érzésem, mintha végigcsinálta volna velem a szülést.

Jó, ha van egy tárgy, amit utána haza tudunk vinni, ami a szülés energiáját adja. De ha nem tárgyakra gondolok, akkor fontos, hogy bízzon magában a kismama, higgye el, hogy ezt meg tudja csinálni, és hogy amit érez, az tényleg úgy van, hogy ne bizonytalanítsa el a környezete. Nálam az volt a legrosszabb pontja a vajúdásnak, hogy hagytam magam, hogy elbizonytalanítson a környezetem. Tudtam, hogy lesz egy pont, amikor eljutok a legnehezebb részéhez, és mégis elbizonytalanítottak. Fontos, hogy az ember bízzon abban, amit ő érez, amit ő gondol.

A másik, hogy időt is kell tudni adni magadnak. Azért mert a nagykönyvben meg van írva, hogy a megszületése után imádni fogod a gyereked, azért adhatsz magadnak időt. Ha neked az esik jól, arra van szükséged, hogy aludj, pihenj egy kicsit, akkor tedd azt. Utána már könnyebben ki tudod élvezni a babád jelenlétét is. Ezeken nem múlik semmi szerintem. Ha az aranyóra nem úgy jön ki, ahogy elképzelted, hanem inkább végig alszod, attól nem fogod kevésbé szeretni a gyereked, és ő sem fog kevésbé ragaszkodni hozzád, csak azért, mert esetleg te ott aludtál.

A videóra pedig visszatérve, szerettem volna, hogy legyen felvétel a vajúdásomról, a szülésemről, de egyszerűen ahogy mentek a dolgok, az volt az utolsó, amire tudtam gondolni. Utólag nem érzem rosszul magam miatta, csak vicces, hogy ott tényleg nem gondolkodik az ember ilyeneken. Szóval, ha fontos nagyon másnak, akkor tudja, hogy ezért tenni kell.

A „Időt kell adni magadnak!” – Rebeka mesél Olivér születéséről bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Hogy vagy?

Jól, egyre jobban. Korábban zavart, hogy gyenge voltam, és hogy mindenhol éreztem a testem, de most, hogy visszanyertem az eredeti mozgásképességemet, mozgás igényemet, így már nagyon jó. Az első két hétben az ágyból is nehéz volt kikelni. A kórházban is nehéz volt egyedül egy csecsemővel. Etetni, itatni, életben tartani miközben épp csak ülni, feküdni tudtam. Nehéz volt így pihenni.

Milyen baba Lelle?

Nagyon cuki. Szerelmesek vagyunk bele. Nyilván szokott sírni. Meg kellett tanulnunk, hogy egy baba sír, és ez rendben van. Az elején nehéz volt, hogy nem tudjuk az okát, de most már megvannak a checkpointok, hogy mit kell először végig nézni, hogy megtaláljuk a baj forrását, és ha nem leljük meg az okát, akkor egyszerűen csak ott vagyunk, ringatjuk, és várjuk, hogy attól majd megnyugszik. Két hetesen is sokat nézelődött. Most elmúlt egy hónapos nagyon aktív. Követi a mozgásainkat. Napról napra fejlődik, ami olyan jó visszacsatolás. Jó látni a fejlődését.

Ugorjunk egy nagyot az időben. Te hogyan születtél?

Nem tudok túl sokat róla. Hárman vagyunk testvérek, én voltam a legkönnyebb szülése Anyukánknak. A bátyám nagy baba volt, hozzá képest én konszolidált mérettel jöttem a világra a MÁV kórházban. Nem voltam, se túl nagy, se túl kicsi. Akkor ott már – 1997-ben – rooming-in rendszer volt, így Anyukámmal voltam. Sőt Apukám bent volt a kórházban a szülésnél, és ő vágta el a köldökzsinóromat.

Amit még Anya szokott mesélni, hogy egyszerre történt a kitolási fázis egy másik nővel, és az orvos ide-oda rohangált. A szülésznők mikor érkezett már tartották a kesztyűt, hogy gyorsan bele tudjon bújni.

Volt olyan szüléstörténet, ami meghatározó volt a számodra?

Olyan nem volt, amire örök életemben emlékeznék, de próbáltam informálódni. Minden történetből, amit hallottam volt valami, ami megragadott, ami alapján kitaláltam, hogy én mire szeretnék majd odafigyelni.

Például féltem, hogy a placenta nem jön ki egyben, mert egy történetben szereplő kismamának rossz élménye volt emiatt. Erre figyeltem is a szülésnél, de a gátmetszés is ilyen volt, amit szerettem volna elkerülni.

Milyen körülmények közé érkezett Lelle?

Várt baba volt. Szerettük volna, hogy mind a két munkahelyemen elteljen egy év, hogy megkapjam a támogatásokat. Ahogy kijött a matek, elkezdtünk próbálkozni. Elsőre jött Lelle. Megszeppentünk, hogy ez ilyen könnyű is lehet, és nagyon-nagyon örültünk neki.

Hogy voltál a várandósságod alatt?

Ennél jobbat nem kívánhatnék senkinek. Volt egy-két étel, amire nem tudtam ránézni, de nem hánytam, nem voltam rosszul. Öt-hat hónaposan kezdett el a medencém fájni, és járás közben nagyon fájt, ami egy jó visszacsatolás volt arra, hogy nem minden úgy van már, ahogy volt, és lassítanom kell. Nagyon vártam, hogy megszűnjön ez a fájdalom, és ahogy meglett Lelle, tényleg el is múlt.

Nyilván egy részéről tudok, de azért elmeséled hogyan készültetek a szülésre?

Jártam hozzád jógás felkészítőre, ami fizikailag is sokat segített a járásproblémámon. De voltunk a kórházi szülésfelkészítőn is, ahol meg tudtunk ismerkedni sok kedves emberrel az osztályról. Jó volt az is, hogy támogattak abban, amit szerettem volna.

Jó volt látni azt is, hogy milyen a szülőszoba, szembesülni azzal, hogy ez egy kórház, és nem úgy fog kinézni, mint egy otthonszülés. Nem az otthon melege fog fogadni. Ezt fontos volt előre látni, mert így nem a szülésnél sokkolt le. Akkor ezek a részletek már fel sem tűntek.

Olvastam is. Fontos könyv volt a Szülési terv című könyv, amit a stúdióból kölcsönöztem. Sokat segített a saját szülési tervem összeállításában.

És sok online tartalmat néztem. Ezek leginkább vizuálisan készítettek fel. Jó volt, hogy tudtam, hogy hogy néz ki egy szülés, hogy néz ki egy újszülött.

Mit gondoltál milyen lesz a Te vajúdásod?

Arra akartam törekedni, hogy minél természetesebb legyen, és az ösztöneimre tudjak hagyatkozni. Volt olyan időszak, ahol ez jól működött, és volt olyan, amikor más irányt vett a szülés. Sokkal magától értetődőbb szülésre vágytam volna, mint ami lett a végén. Talán a kórházi körülményeknek volt köszönhető. Korábban otthonszülős videókat néztem, amit egy kórházi közeg nem tud megteremteni. Az a hangulat, az a meghittség nem tud létrejönni. De azért volt olyan rész, amit nagyon szépnek, nagyon idillinek éreztem. Jó lett volna, ha egész ilyen maradt volna, de nem így történt.

Hogy indult be a szülésed?

Lelle kivárt mindent, amit még el kellett intéznünk. Előző nap mentem először NST-re. Aznap éjszaka éreztem kis mocorgást, de azt gondoltam, hogy ezek csak jósló fájások. Elmentem a kozmetikushoz. Megbeszéltük a férjemmel, hogy egy-két dolgot még be kell vásárolnunk. Szerinte ráért volna másnap is, de én inkább elmentem megvenni mindent. Amikor hazafelé jöttem fel a lépcsőn, akkor éreztem a magzatvizet csordogálni. Szóval tényleg megvárt Lelle mindent. Egyedül egy hálóing hiányzott még, de a férjem azt is megvette hazafelé jövet. Semmi sem hiányzott a kórházba induláshoz.

Biztos voltál benne, hogy magzatvíz, ami csordogál?

Igen, mert használtam azt a betétet, amiről korábban meséltél. Mondtad, hogy azt mondják róla, hogy nem annyira megbízható. Nekem működött. Próbáltam korábban, de akkor nem jelzett, most igen, elszíneződött.

Nem tudtam, hogy mit csináljunk. Erős fájásaim nem voltak, illetve csak erősebb menstruációs fájás jellegűek, de teljesen jól viseltem. Fél öt körül folyt el a magzatvíz. Hét körül telefonáltunk be a kórházba, hogy most akkor mit kell tennünk, mikor induljunk.

Korábban volt egy Trichomonas tenyésztés, ami pozitív lett. A nőgyógyásznak a vizsgálat eredményekor tovább kellett volna küldenie egy fizetős vizsgálatra, ami biztosabb eredményt hoz, de azt mondta, hogy tíz pozitív emberből egynek van valójában, és a minta levételekor látta volna, ha nekem pozitív lett volna. Így nem mentem további vizsgálatra vele. Annak ellenére, hogy a doki azt mondta, hogy szerinte nincs, mégis behívtak. Taxival mentünk be fél 8-kor. CTG-re kerültem, ami nem mutatott semmit, és valóban a taxiban az a pici fájásom is elmúlt. A 4. emeletre gyalog tudtam felmenni, így én sem voltam benne biztos, hogy tényleg elindult-e a szülés, de a magzatvíz folyamatosan szivárgott. A szülésznő, amikor megvizsgált, akkor a nagyobb mennyiségben távozó magzatvíz láttán, inkább azt mondta, hogy maradjunk bent.

Ekkor már el kezdtél nyílni?

Igen. 4 cm-re voltam kb. nyitva.

Az nagyon szép.

Igen. Kaptunk egy szobát, kipakoltunk, átöltöztem. A saját lábamon sétálgattam. Nem éreztem a helyzet komolyságát. Annak viszont nagyon örültem, hogy a férjem ott lehetett velem. Reggelig minden nagyon idilli volt.

Vittünk fénysort, amit kitettünk. Jó volt, hogy este volt, sötét. A fájások ölelésben teltek, és csak módjával jöttek. Igyekeztünk hangolódni, ami nehéz volt, mert még mindig nem tudtam komolyan venni az egészet, mégis igyekeztem átadni lelkileg magam ennek a folyamatnak.

Mindig kérdezgették, hogy hogy vagyok. Én feleltem, hogy valamit érzek, de nem tudom, hogy ez már az-e. Talán nem tett jót, hogy magamnak azt mondogattam, hogy ez még nem az az igazi fájás, hogy ezt még bírni kell, mert ez még csak az eleje. Talán emiatt nem érzékelte a testem, hogy ez már maga a szülés. Kérték, hogyha tudok, akkor pihenjek, mert hosszú út előtt állunk. Nagyon rendesek voltak a szülésznők, és az orvos is, bár őt csak egyszer láttam. Egyedül az zavart, hogy az antibiotikum miatt a kanül már a kezemben volt, de nyilván ez sem volt nagy gond.

Volt egy időszak, amikor három percenként jöttek a fájások, ekkor befeküdtem az ágyba, és a pihenések közben valahogy elkezdtek megint ritkulni. Visszamentek 5-8 perces időszakokra, ráadásul nem is voltak erős összehúzódások. Így ért minket a hajnal. Amikor jött a műszakváltás, és velük együtt egy új forgatókönyv.

Világos lett, eltűnt a hangulat. Az új brigád pedig sokkal inkább kórházi eseményekre törekedtek és nem a természetességre, inkább arra, hogy gyorsan meglegyen ez a gyerek. Az orvos a CTG-t látván azt mondta, hogy ez így nem jó. Oxitocint kell, hogy kapjak, mert nem rendszeresek a fájások. Mondtam, hogy én nem szeretnék oxitocint kapni.

Kimentek, bejött valaki más, aki megkérdezte, hogy miért nem szeretnék oxitocint kapni, elmondtam neki. Bejött egy harmadik ember, ő is megkérdezte, neki is elmondtam. Megpróbált meggyőzni, hogy az miért lenne jó. Megbeszéltük, hogy várunk 30–45 percet, és ha tágulok, akkor nem kell az oxitocin. Eltelt ez az idő és 6 cm-ről 8 cm-re tágultam ki, de mivel úgy látták, hogy a fájások nem rendszeresen érkeznek mégis jött az oxitocin. Erre már nem tudtam mit mondani. Innen ment minden egy másik vágányon, mint ahogy én szerettem volna.

Pedig a 6-ról 8-ra jutni nagyon nagy dolog. Mennyire voltak ezek a fájások nehezek?

Nem éreztem nehéznek, ezért is győztem meg magam arról, hogy kell az oxitocin, mert nem éreztem őket erősnek. Azt mondták, hogy ha folyik a magzatvíz, és a baba nem születik meg, akkor lehet, hogy agyhártyagyulladása lesz. Ki vagyok, hogy egy ilyen véleményt felülbíráljak?! Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Nem tudtam ezt a kockázatot vállalni, bár nem tudtam, hogy mennyi ennek az esélye. Azt sem tudtam, hogy ha megkapom az oxitocint, akkor a CTG-nek végig rajtam kell lennie. Borzasztó volt. Nem tudtam mozogni. Egy labdára kiülhettem volna, de az nekem nem volt komfortos. Közben az oxitocin meghozta a fájásokat. Megéreztem, hogy mi az, hogy fájás, és éreztem, hogy haladunk is a baba megszületése felé.

A szabad mozgás tekintetében ekkor csak az jött szóba, hogy feltérdeljek az ágyra. Közben megjelentek a kitolási érzetek, de a fájások az oxitocin ellenére sem jöttek rendszeresen, így a kitolási szak majdnem két óra volt. Nagyon sokáig kellett a fájásokra várni. Lelle pedig a medencémnél megakadt, ezért kérték, hogy feküdjek hanyatt, hátha úgy jobb lesz. Én is éreztem, hogy az úgy nem ment ebben a helyzetben, így örültem, hogy javaslatot tesznek arra, hogy mit kellene máshogy csinálni.

Ekkor bejött valaki megvizsgálni. Hangosan beszéltek a fejem felett, hogy ez így nem jó. Utána bejött egy másik valaki is, és egy harmadik is. Mindegyik fájás közben vizsgált meg. Én nem tudtam korábban, hogy ez miért gond a nőknek, hiszen a fájás úgyis mindent elnyom, de hát így vizsgálni százszor rosszabb a nőnek… Borzasztó volt.

Közben egyetemi hallgatók is jelen voltak. A szülésznő minden történést elmagyarázott a számukra, nem volt túl idilli.

Megkérdezték, hogy bejöhetnek-e hozzád?

Nem, de nem álltak körbe, ahogy gondolnád, hanem mindenki aktívan részt vett a szülésemben. Ráadásul lelkileg sokat támogattak a hallgatók.

Az egyik szülésznő hallgató  nagyon aranyos volt. Tartotta bennem a lelket. Tőle meg tudtam kérdezni, hogy mit gondol az oxitocinról. Azt mondta, hogy ő nagyon felvilágosult szemlélettel jött ide, de tudja, hogy van, amikor muszáj adni, és szerinte nem lesz abból gond, ha megkapom. Kedves volt és odaadó.

Amikor pozíciót váltottam, akkor kérték, hogy menjek el mosdóba, mert a teli hólyag is lassíthatja a folyamatot. Leszedtek rólam mindent gépet. Elmentem wc-re. Azt hittem, hogy ott bent megszülöm a gyerekem olyan tolófájás jött… Szóltak, hogy jaj ne… nehogy ott szüljem meg. Visszamásztam az ágyra pisilés nélkül, ezért egy ideiglenes katéterrel lecsapoltak, és utána folytattam az ágyban. De később leesett, hogy ha mozoghattam volna, akkor minden máshogy ment volna. Az oxitocin után is, ha leszedtek volna rólam mindent, akkor máshogy lett volna az egész. Ez lett volna a kulcsa, de nem így alakult.

8 cm-re nem lehet komoly hatékony összehúzódások nélkül eljutni. Az szinte a teljes tágulás.

Igen, az a rész nem volt olyan fájdalmas és nehéz, mint gondoltam volna, inkább a kitolás húzódott el.

Talán, ha nem lettél volna ágyhoz kötve, akkor máshogy alakul. Ekkor hogyan érkeztek a fájások?

Valahogy nem folyamatosan, és végig tudtam beszélgetni a fájások között. Onnan tudtuk csak, hogy jó úton vagyunk, hogy behívták a csecsemőst. Akkor tudtam, hogy nincs sok idő hátra. Volt egy pont, amikor Gerivel elbizonytalanodtunk, hogy hogyan lesz meg így ebből a gyerek, de amikor megláttuk a csecsemőst, akkor a jelenléte megnyugtatott.

Közben a szülésznő nagyon szeretett volna a gátvédelemre figyelni. Kenegettek olajjal, tartottak, de megrepedt a gátam. Kérdezték, hogy mi lenne, ha metszenék a gátamat, mert akkor kiszámíthatóbb lesz a szakadás.

Nem szerettem volna, tovább akartam folytatni a kitolást gátmetszés nélkül, de annyira feszesnek érezték a gátam, hogy a doktor rám nézett, és azt mondta, hogy ez most nem kérdés, hanem gátmetszés. Innen két tolásból megvolt Lelle.

Eufórikus állapotba kerültünk mindnyájan. Hálás voltam mindenkinek, hogy végigvezettek ezen az úton. Geri elővette a telefonját, és lefotózta. Az a fotó teljesen más kép Lelléről, mint ahogy utána nézett ki tisztán, rendbe rakva. Amikor később elbizonytalanodtam, hogy mindent jól csináltam-e vagy sem, akkor ezt a képet nézegettem. És láttam, hogy ő a természet csodája, ez a baba így is megszületett. Nagyon jó, hogy az a kép létezik.

Lelle a mellkasomra került. Kiment mindenki. Csak az orvos és a szülésznő maradt bent. Kijött a méhlepény. Nem is kellett sokat várni rá. Rendbe rakták a gát sebem

Később az mondták, hogy rövid volt a köldökzsinór, és talán az is nehezítette a kitolást, így hamar el is vágták. Sajnálom, hogy nem kérdezték meg Geritől, hogy nem akarja-e ő csinálni, de végülis ő nem bánja, így nekem sem gond.

Megnézted a méhlepényed?

Igen. A videókon, amiket korábban láttam, alig bírtam odanézni. Nem voltam a placentával komfortos, de amikor ott voltam, akkor nem bírtam nem odanézni. Izgalmas volt az egész. Hogy ez mind bent volt a testemben, és egy életet nevelt. Felfoghatatlan.

A rendberakás nem volt kellemes, de túlélhető, mert ott volt már Lelle nálunk. Utána kaptunk két óra aranyórát, ami nagyon jó volt. Csak hármasban voltunk. Iszonyúan elfáradtunk, mert több, mint 24 órája voltunk ébren.

Hogy voltál utána?

A kórházban töltött napok nem voltak jók. Volt egy ukrán szobatársam, aki se magyarul, se angolul nem tudott, így elég magányosan telt az idő. Lellével tudtam volna beszélgetni, de ő akkor még sokat aludt szerencsére.

Sokat gondolkoztam a szülésen. Két nappal a hazaérkezésünk után elkapott a depresszió. Melankolikusabb hangulatba voltam, és ha a szülésre gondoltam a sírás kerülgetett, de szépen lassan feloldódott.

Nem tudom, hogy milyen lett volna, ha nem kapom meg az oxitocint, de az biztos, hogy Lelle itt van, és valóban én szültem meg. Közben mégis arra gondoltam, hogy talán nem vettem elég komolyan a fájásokat, és talán ez lehetett a gond, ezért kellett az oxitocin és a gátmetszés is.

De a vége az lett, hogy megszülted őt, és ő megszületett. Ez a Ti élményetek, teljesítményetek, amibe mindent beletettetek, és erre nagyon büszke lehetsz Te is, Lelle is, és Geri is.

Az biztos, hogy hatalmas támogatás volt, hogy ott volt Geri mellettem. A borogatásokat cserélgette, de a végén már nem tudtam elengedni arra az időre sem magam mellől. Nagyon kellett a támogatása. Pedig azt gondoltam, hogy nem fogom vágyni az érintést, de nem ez lett, így neki nagyon jó élmény lett a szülés. Végig nézte Lelle fejét, ahogy kibújt, és nem is lett rosszul. Ott volt teljes lélekjelenlétével.

Így igazi családi élmény volt az aranyóra is. Nem lehetett felfogni. Ha nem is egyből, de elkezdett szopizni.

Nehezen tudtam megfogni a kis törékeny apró testét. Pár hetes babát sem fogtam még, nemhogy újszülöttet. Ha nem lenne a fotó, akkor el sem hinném, hogy létezett anyaszült meztelenül, ragacsosan.

Az aranyóra után elvitték Lellét, engem bekísértek a szobámba, és hagytak aludni. Kétszer mentem Lelléért, hogy most már vihetem-e, de azt mondták, hogy ha felsír azonnal hozzák, és nyugodtan aludjak. Este 11 körül kezdett el sírni, akkor hozták is. Megtörtént a második szoptatás. Kérdezték, hogy visszavigyék-e, de mondtam, hogy ne, úgysem tudnék aludni. A fáradtság el-elnyomott, de mindig felébredtem, hogy úristen van egy gyerekem.

Ha újra intézményt kellene választani, újra odamennél szülni?

Nem vagyok benne biztos. Pár nappal később azt mondtam, hogy biztosan nem. Most már árnyalódtak bennem a dolgok. Talán, ha egy másik brigádot fogtam volna ki, ha az első csapattal tudtuk volna folytatni, akkor biztos, hogy egészen más élményem lett volna. A jelenlévők személyétől függ, hogy milyen élménnyel gazdagodik az ember.

De a plusz három kórházban töltött nap sem győzött meg annyira. Magányosnak éreztem magam. A szobatársammal nem tudtam beszélni. Az orvosok időnként bejöttek, feltettek egy kérdést, és mentek tovább. Az viszont nagyon jól esett, hogy az első csapatból bejött a szülésznő érdeklődni, hogy hogy vagyok, hogy mi történt azután. Vele tudtam beszélgetni. De mástól érdeklődés arról, hogy lelkileg hogy vagyok, nem történt, csak hogy tudtam-e már kakilni, pisilni. Pihenni nem lehetett. Fél 8-kor indult a nap azzal, hogy elviszik Lellét, majd jött az anyakönyvvezető, jött a gyógytornász, a szoptatási tanácsadó. Jó, hogy vannak ilyenek, de nem tudtam igazán kihasználni ezeket a lehetőséget, viszont így pihenni sem tudtam.

A fülembe cseng amúgy az is, amit mondtál, hogy egy jó szülésélmény akkora erőt tud adni egy nőnek, ami egész életére kihat. Emiatt megéri egy olyan intézményt választani, ami segíti őt a terveiben.

A Te szülésélményed erőt adhat neked. Lehet, hogy nem volt egy minden beavatkozást mellőző szülés, de hidd el egy otthonszülésben is vannak ügyek, sokszor a videókon csendesebbnek, lágyabbnak tűnnek, mint a valóság. Büszke lehetsz a teljesítményedre, az odaadásodra. Lehet, hogy a rendszer tett bele zökkenőket, de amit Te beletettél, abban nincs hiba. Sőt.

Jó, hogy mondod, köszönöm, mert folyamatosan azt kerestem, hogy hol van ebben az én hibám.

Én nem látom, hogy ebben hibád lett volna.

Köszönöm.

Ritkán tud hibázni egy nő a szülőszobán, ha hagyják szülni, és támogatóan segítik a folyamatban.

Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában, milyen tanácsaid lennének egy hamarosan szülő nő számára?

Sokat segített az a gondolat, hogy nem vagyok egyedül, hogy ezt a babámmal együtt csinálom végig. Épp ehhez választottam megerősítő kártyát is nálad a felkészítőn. Sőt, képzeld, a szülőszobán ugyanez a kártya volt kint a falon. Nagyon sokat adott, hogy nekem is fáj, de valaki még küzd rajtam kívül, hogy megtörténjen a születés. (Mint ahogy épp most is küzd, hogy odamenjek hozzá…)

Sokat segített, hogy Geri ott volt velem. Egy ismerős arc, aki minden szeretetével jelen van, az nagyon sokat tud adni. Sokszor eszembe jutott az is, hogy ha dúlával vagyunk, akkor talán valami máshogy alakult volna. Talán az elbizonytalanodásaimban segített volna a dúla, mint ahogy az a szülésznő hallgató is tudott segíteni. Jó volt, hogy van valaki, akihez szakmai kérdéssel fordulhatok, és tudom, hogy ugyanazon a gondolatsíkon van, mint én. Az a nő sokat segített számomra.

Aztán fontos még a hangulat is. Ha tehettem volna besötétítettem volna, amikor felkelt a nap, mert amikor kisütött a nap, akkor elmúlt minden varázs. Szóval, ha napközben van, húzzák be a függönyt.

A felkészülést pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni. Így is volt olyan dolog, amire nem lehetett felkészülni. Így arra is fel kell készülni, hogy nem tudsz mindenre felkészülni. Mindig jöhetnek váratlan fordulatok, amire nem számítottál.

A „Mindig felébredtem: Úristen, van egy gyerekem!” – Eszti szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Mit tudsz a saját születésedről?

Kísértetiesen hasonlóan zajlottak Anyu szülései, mint az én szüléseim. Nem tudom pontosan, hogy lelkileg hogyan élte meg, de a folyamat hasonló volt. Elfolyt a magzatvize, bementek a kórházba, de nem történt semmi. Lefeküdt aludni, és másnap reggel a nagymamám kérésére indították be a szülést. Oxitocint kapott, és pár órán belül megszülettem.

Nem Te vagy az első a generációnkból, akinek az anyukája nem a lelki megéléseiről számol be.

Tényleg nem erről az oldalról közelítette meg a szülést.

Lehet, hogy mire mi is majd a lányainknak mesélünk a szüléseinkről máshova tesszük majd a hangsúlyt?!

Nem hiszem. Akkoriban nem voltak szülésfelkészítők. Nem készültek ennyire tudatosan a szülésre, talán nem is érezték ennek jelentőségét.

A húgod születéséről is tudsz részleteket?

Igen. Nagyon enyhe kontrakciókkal indultak be a kórházba, de mire beértek már alig volt ideje az orvosnak átöltöznie, és már meg is született a tesóm. Nagyon gyorsan zajlott le.

Volt olyan szüléstörténet a környezetedben, ami nagy hatással volt rád a saját szülésed előtt?

Igen, bent voltam a testvérem szülésénél. Hat hónapos koráig nem is tudtuk, hogy terhes. Nagyon egyedül lehetett. Az utolsó trimeszterben már ott voltunk mellette, de nagyon nehéz lehetett számára ez az időszak. A szülésére visszagondolva pedig, rossz belegondolni, hogy én mennyire nem tudtam jó lelki támasz lenni a számára.

Ő is így élte meg?

Szerintem ezen nem gondolkozott ennyit. Minden komplikáció mentesen zajlott. Haladt a dolog a természetes útján. Tette a dolgát, és azt, amit a teste diktált.  

Hogy kerültél oda?

Fiatalon váratlanul teherbe esett. Veszélyeztetett terhes lett, emiatt nem otthon, Gyöngyösön tervezték a szülését, hanem itt fent szült Budapesten a Baross utcában. Amikor hajnalban beindult a szülése, akkor engem tudott csak elérni. Sem az akkori párja, sem a szüleink nem voltak a közelben.

Így is terveztétek, hogy Te leszel bent vele?

Nem. Teljesen váratlanul ért. Pedig gondolhattam volna, de fiatalok voltunk még. Én 22, ő 20 éves volt. Fogalmam sem volt, hogy mi történik egy szülésnél, és arról sem, hogy mindeközben mi zajlik le egy nőben. Ráadásul nem is volt igazán jó a kapcsolatunk.

Mindig nagyon szigorú voltam vele. A szülésénél is. Nem voltam egy dúla típus, nem tudtam egy meleg ölelő közeget teremteni számára, de ott álltam mellette, ürítettem az ágytálát, nyomtam vele együtt. Néma csendben szült, befelé dolgozott. Nekem pedig fogalmam sem volt, hogy min megy keresztül.

Milyen érzés volt mellette lenni?

Nem fogtam fel mi történik. Minden új volt számomra. Maguktól, ismeretlenül történtek a dolgok. Ha az orvos mondott neki valamit, akkor utána én csak azt szajkóztam számára. A kitolásnál minden nyomásnál mondtam, hogy csukja be a szemét, nehogy baja legyen a szemének. Biztattam a végén, hogy milyen ügyes és, hogy most már mindjárt meglesz a babája. Ezek jöttek ösztönösen.

Amikor a kitolási szakasz vége felé jártunk – amiről akkor még azt sem tudtam, hogy mi az – akkor az orvos megfogott, hogy „Jöjjön csak ide! Ilyet még úgysem látott!” – és akkor én premier planban végig néztem, ahogy megszületik az unokahúgom, de mégsem voltam meghatódva. Amikor viszont a kezembe foghattam, akkor nagyon is, de akkor az már másról szólt.

Nem tartott sokáig a húgom vajúdása. Hamar lezajlott. Komplikáció mentes volt minden. Viszont találtak a kicsi agyában egy cisztát. Inkubátorba került. Két hétig bent voltak a kórházban. A szemidegeit károsította a ciszta, azóta sem lát jól. Ez az időszak nagyon megviselt mindannyiunkat.

Szóval van előzmény pakkod.

Igen, de nem tudom, hogy ez mennyire dominált az én megéléseimben. Az biztos, hogy nagyon sokat sírtam a terhességem alatt amiatt, hogy mennyire nem voltam tisztában azzal, hogy mi történt a szülésében a testvéremmel, így támogatni sem tudtam

Azt az elképzelésedet, hogy a szülés egy természetes folyamat a történtek csak erősítették.

Igen, nálunk a családban az, hogy egy nő könnyen szül, természetes volt. Én pedig a szüléseimet csodának éltem meg. Ezért is szerettem volna elmesélni. Mert olyan szépen zajlott minden. Nem alakulhatott volna jobban. Tudom, hogy én vagyok a ritka eset, de legyek akkor én a pozitív megerősítés más számára.

Mitől alakulhattak így a szüléseid?

A rajtam kívül álló körülmények biztosan sokat számítottak. Könnyen teherbe estem, amikor gyereket szerettünk volna, pedig Lucánál 39, Fridánál 42 éves voltam. Tudtam, hogy Anyu is komplikáció mentesen szült. Ez nagy bizodalmat adott magamba és a testembe, a nőiességemben is. Soha, annyira nőnek nem éreztem magam, mint amikor elkezdett nőni a hasam. Máshogy kezdtem kapcsolódni a barátaimhoz, a nőkhöz. Miközben tudta, a testem pontosan, hogy én erre képes vagyok.

De közben tudatosan készültél is a szülésre.

Igen. Sokat olvastam. A „Nem harap a spenót” volt az első könyv volt, amit terhesen olvastam. Sok mindent itthon megvalósíthatatlannak gondolok belőle , de sok szimpatikus dolgot is megfogalmaz. Olvastam Szécsi Noéminek „A kismama naplója”-t.. Ráadásul épp párhuzamosan haladt a terhességem a könyvben leírtakkal, illetve olvastam még Jean Leidloff, Az elveszett boldogság nyomában című könyvét. Nem nagyon értettem, hogy ebben az utóbbi könyvben leírtak, hogy összeegyeztethetőek a mi világunkkal, de érdekes volt. A mély pszichológia irányba nem mélyedtem el,sokkal jobban esett szépirodalom jellegű könyvet olvasni, mint ismeretterjesztőt. 

Nem ajánlom kismamáknak, de számomra érdekes volt Sheila Heti Változások könyve is, amiben azt próbálja megfejteni a hősnő, hogy akar-e gyereket vagy nem. Sokáig én sem voltam benne biztos, hogy akarok. Sok olyan kérdést  fogalmaz meg, amit én is átrágtam, de alapvetően, inkább idegesített a vekengése, mint nem. 

És fontos volt a szülésznőm, Jolán személye és felkészítője is. Vele szültem a Szent Imrében. Sokat hallottam Jolit beszélni. Biztos pont lett a számomra. Mivel a kovid kellősközepén szültem, így egy három alkalmas online szülésfelkészítőn vettünk nála részt, illetve kértem tőle egy online magán beszélgetést is. Úgy éreztem, hogy mindent tudok a témáról, de azért ma már azt is tudom, hogy iszonyat nagy szerencsém volt.

Nem merült fel, hogy magánintézményben szülj?

Lucánál nem, Fridánál igen, de egyszerűen nem éreztem indokoltnak olyan sok pénzt kifizetni rá, miközben tényleg volt egy határozott érzésem, hogy én ezt meg tudom csinálni.

Menő vagy!

Tudom, hogy nem ez a jellemző, és emiatt nem is szívesen beszélek róla. Nem szeretnék ezzel vagánykodni. Szerencsém volt sok mindenben, de én is nagyban benne voltam a hozzáállásommal, abban, hogy mindez így alakult.

Sok nő gondolja azt, hogy a szülés a világ legtermészetesebb dolga, és ez így is van. De készülni kell rá. Ugyanis ez a természettel szembeni nagy bizalom a nők jelentős többségének itt Magyarországon nem jön be. A természetre nem érdemes hagyatkozni, mert a rendszer nem ezt szolgálja. Neked bejött. Sikerült. Volt egyáltalán benned bármi aggodalom?

Igen. Féltem a fájdalomtól. Az első szülésemnél segített, hogy nem tudtam, hogy mi vár rám. Még úgy sem tudhattam ezt elképzelni, hogy sokat készültünk rá. Joli felkészítőjén túl, voltunk egy dúla ismerősünknél is szülőpozíciós órán. Vicces volt, sokat nevettünk, de semmit nem alkalmaztunk belőle.

Csináltál szülési tervet is?

Mondták, hogy készíteni kellene, de nagyon erős ellenérzésem volt ezzel szemben. Nem értettem, hogy hogy lehet megtervezni, azt, amit nem lehet. Nem csináltam tervet. Tényleg bíztam abban, hogy úgy történik majd minden, ahogy történnie kell.

Nyugodt voltam. Azt éreztem jó helyen vagyok. Nem a kórházban, hanem abban, ami épp történt velem. Volt bennem egy ősbizalom, hogy én fogok tudni szülni, és minden rendben lesz.

Ilyenkor szokták megcsillagozni a szöveget, és nagybetűkkel kiemelni: „NE PRÓBÁLD KI OTTHON! Ő megcsinálta, neki sikerült, de ne próbálja ki!” Pedig milyen jó lenne, ha mindenkinek sikerülne, és fantasztikus, hogy Neked ilyen élményed van.

És hangsúlyozom még egyszer, hogy félreértés ne essék, nem azért nem sikerül ez sok esetben itthon, mert nem jó az anya hozzáállása a szüléséhez, vagy épp saját magához, hanem sok esetben a rendszer nem támogatja ezt a fajta hozzáállást. Te egy jó attitűddel, egy jó intézménybe, jó emberhez kerültél, ráadásul a párod is jelen volt és tudott segíteni is. Mindenki egészséges volt és hagyták, hogy megtörténjen a csoda. 

Hogy indult el az első szülésed?

Egyszer csak elfolyt a magzatvíz. Bementünk a kórházba éjfél körül. 18 órával később indult el igazán a szülésem. Addig vártak. Illetve 12 óra után kaptam antibiotikumot. Az orvosom délután 4-kor, amikor hazament, így szólt:

„Az orvosok 99%-a beindítaná ezt a szülést, de Ön jól van, a CTG-n látszik, hogy a baba is jól van. Várjunk reggelig!” Két órával később megjelentek az első kontrakciók. Este nyolc körül kezdtem el aktívan vajúdni. Hajnali háromnegyed egykor született meg Luca.

Milyen fantasztikus, hogy kivárták ezt az időt. Az első fájások megjelenésnél, hogy telt az idő?

Egyedüli kismama voltam a szülészeten, így enyém volt az alternatív vajúdó, végig a kádban vajúdtam. Már a közös vajúdóba is zuhany alá álltam, de, amikor saját szobám lett, akkor engedtünk egy kád vizet. Jött a hasamra folyton a víz.

Joli pár óra után érkezett meg iszonyatosan fáradtan, de a jelenléte így is hatalmas biztonságérzetet adott. És persze ott volt Pál, a férjem is. Joli a kádban rám tette a CTG-t. Csak egyszer szálltam ki onnan, amikor beöntést kértem.

A vajúdásod alatt milyen technikát tudtál használni, ami segítségedre volt a kontrakciók megélésében?

A légzéstechnikák segítettek leginkább. Az összehúzódások közben mély hasilégzéssel lélegeztem. Elengedtem a számat, és igyekeztem nem begörcsölni attól, hogy jön a fájdalom, hanem inkább ráülni és elengedni. Ez ment, működött. A kitolásnál pedig a tollpihe fújó légzést használtam, amikor el kellett lélegezni egy-egy összehúzódást. Pál készült zenével is, de amikor berakta kértem, hogy azonnal kapcsolja ki.

Azóta meghallgattad már?

Nem. Nem is tudom, hol tudnám elérni.

Szóval a légzés segített. És más is?

Igen, az aromaterápia is segített. Joli ajánlotta, így levendulavízzel készültem. Kis törülközőre csepegtetve tettem magamra. A fájdalom mérhetetlen, leírhatatlan, de most is úgy gondolok vissza a szülésre, hogy mennyire nagyon szép volt ez a hullámzás.

Egyre intenzívebben jöttek a fájások. Annyira erősen, hogy meg is ijedtem.

De a fülembe csengtek a sokszor ismételt mondatok: „A fájdalom a barátod.” és, hogy „Add át magad a hullámzásnak.” Könnyen eljöhet az a pont, amikor ezt vagy elkezded megélni, vagy a poklok poklát járod meg. Itt jöttem rá, hogy mindegy, hogy ki van körülöttem, lehet bármekkora is a támogatás, egyedül vagyok benne, és csak én tudom megcsinálni. Ezeknek a felismerése adott erőt ahhoz, hogy ezeket a sokszor hallott mondatokat magamévá tegyem, és valóban átadjam magam a szülésnek, és jelen legyek.

Átadtam magam, és onnantól tudtam együttműködni a fájásokkal. Ehhez képest viszont a kitolás kihívás volt. Azt nem kívánom senkinek.

Sok nő épp ezt a szakaszt éli meg könnyebben. Számodra mi volt benne ennyire nehéz?

Már megszoktam a korábbi érzeteket. Azt, hogy milyen érzés a kontrakció, mikor jön, meddig tart, hogy mikor múlik el. Fel tudtam rá készülni, de a kitolás egy nagyon durva és éles érzés volt. Azt éreztem, hogy szétszakad a gátam. Ekkor kértem Jolit, hogy adjon fájdalomcsillapítót, kéjgázt, vagy bármit, ami segíteni tud. De Joli úgy látta, már nagyon a végén vagyunk.

Pált is megviselte ez a rész. Én legalább tudtam, hogy miért ordítok, de ő nem. Azt mondta később, hogy nagyon nehéz volt látnia a szenvedésem, plusz a tehetetlenség, mert támogatni persze tudott, de enyhíteni a fájdalmamon nem. Joli lenyugtatott, és el tudtam jutni arra szintre, hogy ne kiabáljak, hanem az energiám befelé fordítsam.

Joli kétszer kérte, hogy emeljem meg a csípőm, úgy látta, hogy úgy jobb lesz a babának. A kitoláshoz kiszálltam a kádból, térdeltem egy ideig, utána valahogy a hátramra kerültem. Az orvos szinte nem is volt jelen, mindent a Joli vezényelt le. Tényleg innen már hamar meglett Luca, ráadásul beavatkozás nélkül. Egy óra lehetett a kitolási szakasz. Sikeres gátvédelemmel szültem.

Milyen érzések jártak át?

Sok mindenre nem emlékszem, de arra igen, amikor megszületett Luca. Úgy csusszant ki, mint egy kis fóka. És a fájdalmat egyszer csak elvágták. Az egyik pillanatban volt, a másik pillanatban semmi. Ez nagyon megmaradt. Pál is azt mesélte, hogy fantasztikus volt látni, ahogy megváltozik a tekintetem, ahogy görcsből szivárvány lesz.

Misztikum az egész. Tényleg elmész egy kapuig, ahol ott van élet és halál. Ha nem is teljesen tudatos szinten, de ez megtapasztalható. Nagyon szép érzés. Gyönyörű volt. És Luca is olyan ügyes volt benne. Nagyon sokat tud lelkileg adni a szülés. Nekem életem élménye. A gyermek születésével Te is megszületsz, mint anya és ezzel együtt egy elképesztő erő jár át:„Ide nekem az oroszlánt! Ha ezt megcsináltam bármire képes vagyok!” Aztán persze ez kopik, és jönnek a nehézségek, de a szülés élménye és ereje már az enyém marad.

Mi történt Luca megszületése után?

Négy órát töltöttünk együtt. Joli olyan fáradt volt, hogy csak négy órával később jött vissza párna nyomokkal az arcán. Ekkor már én is örültem, hogy elhagyhatom a szülőszobát, nagyon fáradt voltam. Pár órára beadtam Lucát a csecsemősökhöz, de utána mentem is érte.

Másnap a szülés minden pillanatát újra éltem. Euforikus hangulatban voltam: két napig (kb)megállás nélkül bőgtem. Iszonyat hormon kitöréseim voltak. Nem tudtam szabályozni az érzelmeimet.  

Közben valahogy nem vettem észre, hogy Luca nincs eleget mellen. Estére sokat sírt. Én is. A csecsemősök nem voltak segítőkészek. Elküldtek éjszaka. Ez az egyetlen rossz élményem.

Másnap egy csecsemős nővért fogadtunk plusz pénzért, aki külön csak ránk figyelt. Együtt fürdettük Lucát. Én nem láttam rajta, de a nővér sárgának találta. Az egy napos babám inkubátorba, infúzióra, kék lámpa alá került. Odajártam be hozzá szoptatni. Simogattam a picike lila kezecskéjét. Összeomlottam. Nagyon megviselt. Ezzel kezdődött el a kálváriánk az etetésével kapcsolatban.

Mi történt?

Ebben is hasonló vagyok az anyukámhoz. Nem tudott sokáig szoptatni minket. Az infúzió után is nagyon aluszékony maradt Luca. Elkezdődött egy ördögi kör. Szoptatás előtt-után mértem a súlyát, táblázatban statisztikát vezettem. Jött a szoptatási tanácsadó. A Szoptanít, és a tápszer. Három hónapos volt a Luca, amikor utoljára szoptattam, utána egy hónapig fejtem még, de alig jött valami. Elengedtem. Utána tápszert kapott csak, ami nagyon megütött. Ellentmondott ez az egész annak, hogy tudok szülni, hogy a dolgok természetesen is jól működnek. Szoptatni nem tudtam.

Hogy teltek így a hetek?

Az első pár hónapot nem sírom vissza. Szétstresszeltem magam. Járhatsz felkészítőkre, de arra nem tudsz felkészülni, hogy milyen az, amikor otthon van egy újszülött, és neked kell életben tartani. Alig mertem hónapokig kimenni a lakásból. Ezért kezdtem el szeptember végén Mamakörös csoportba járni. Így legalább volt heti egy fix alkalom, amikor ki kellett mozdulnom otthonról. Nehéz volt, és ez a második gyermekemnél sem ment sokkal könnyebben.

A második. Frida.

Ő szivárvány baba. Volt egy vetélésem. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy legyen-e egyáltalán Lucának testvére, de végül így döntöttünk, és persze jól is, csak akkor még ezt nem tudtuk. Teherbe estem újra, és most is imádtam terhesnek lenni. A vége persze nehezebb volt a másodikkal.

A körülmények is változtak közben. Nem volt választott orvosom vagy választott szülésznőm. A Szent Imrében is átalakultak a dolgok. Nem tudtam, hol lenne jó szülni, végül maradtam a Szent Imrénél, ott szültem. Négy szülésznő fordult meg körülöttem, amíg ott voltunk.

Hogyan indult el Frida?

Megint a magzatvíz folyt el először. Bementünk a kórházba ismét éjfél körül, de nem történt semmi másnap este hatig. Három óránként jártam CTG-re. Arra számítottam, hogy szépen felépül majd a folyamat, mint a Lucánál is, de ez nem épp így történt. Az utolsó CTG-nél este hétkor nem láttak semmit. Megvizsgáltak: egy ujjnyi, vastag méhszájat találtak. Nem volt reménykeltő a helyzetem.

Egyszer csak éreztem, hogy valami történik. Menstruáció szerű görcseim jelentkeztek. Elkezdtem mantrázni magamnak: Tágul a méhszájam és vékonyodik. Olyan jól sikerült, hogy 9-kor becsengettem a szülőszobára, és 9.12-kor megszületett Frida.  

Az ilyen gyors folyamat sokszor nagyon fájdalmas tud lenni. Te hogy voltál?

Iszonyatosan fájt, mert nem hullámszerűen jöttek a fájások, hanem folyamatos görcsölés volt. Nem volt pihenő idő, csak a folyamatos feszülés. Volt egy pont, amikor azt gondoltam, hogy ha ennél még rosszabb jön, akkor inkább császározzanak meg, mert nem fogom tudni végigcsinálni, de ez a pont nem jött el. De azért nem értettem, hogy ha ez az eleje, akkor mi lesz később. Mivel tényleg azt gondoltam, hogy ez csak a kezdte, ezért nem is indultam el a szülőszobára előbb, azt gondoltam még van idő. De ha öt percet vártam volna még, akkor ott szülök meg a kórteremben egyedül. Még mindig megrémülök, ha ebbe belegondolok.

Nem is értem, hogy tudtál kimenni.

Váratlan helyzet volt mindenki számára. Az egyik orvos – aki amúgy a vetélésemnél is vizsgált – az utolsó CTG-nél, az mondta, hogy talán holnap reggelre megszülök. Vele futottam össze később az 50 méteres folyosón, amikor már járni sem tudtam igazán. Csak támaszkodtam a három megállóm egyikében, amikor elment mellettem és így szólt: „Na, még egy balett-táncos.” – és megkopogtatta a hátam. Szóval így jutottam el a szülésznőkhöz. Megvizsgáltak, láttam a rémületet a szemükben: itt nincs már méhszáj. Minden szülőszoba tele volt, a leghátsó pedig nem volt még előkészítve. Oda mentünk be.

Kértem, hogy adjanak fájdalomcsillapítót, de erre már nem volt idő. Elkezdtem tolni. Pál már arra jött be, hogy majdnem kint van Frida feje. Viszont, amikor bejött sokat tudott segíteni azzal, hogy figyelmeztetett, hogy összpontosítsam az erőmet, hogy koncentráljak, ez eljutott hozzám. Így hármat nyomtam, és kint volt Frida.

Viszont a tágulási szakban egyedül vajúdtál.

Igen, igazi transzcendens élmény volt. Korábban csak attól féltem, hogy ezt az egészet – választott szülőnő hiányában – ne egyedül kelljen végig csinálni, de nem volt más választásom. Pál pedig abba a kórterembe, ahol voltam nem jöhetett be. Kint várt az osztály előtt.

Cserébe különös élmény ért.

A várandósságom alatt voltam egy szülésrebocsátó ünnepségen, ahol két Palya Bea dal nagyon megszólított. Az egyik a „Folyton nő” volt. Az utolsó trimeszterben nagyon sokat hallgattam, erősen hatott rám. Sokat sírtam miközben hallgattam. A másik pedig a „Hívlak téged”, ami az összes felmenőt szólítja meg. Ezek jártak a fejembe, és tényleg megjelentek a felmenőim: az anyai nagyapám és apai nagymamám nővérei, akiket nagyon szerettem, de  már nagyon régen meghaltak.

Körülvettek a család női felmenői, és ahogy kint lassan teljesen besötétedett, én egyre mélyebbre merültem a fájásom tengerében. Sötét volt a szobában, és én egyedül voltam. Amikor már négykézláb kapaszkodtam az ágyban, akkor észleltem, hogy ennek fele sem tréfa, és el kell indulnom, hogy valakinek szóljak.

A vajúdás iszonyatosan intenzív lehetett, ez is hozhatta ezeket a megéléseket, viszont, ha jól értem, akkor nem volt annyira nehéz a kitolás, mint Lucánál.

Igen, valóban. Az tök jó volt, mert míg Lucánál csak a fájdalmat éreztem, Fridánál éreztem, ahogy fordul bennem, éreztem, ahogy megérkezik a feje a medencémhez. Éreztem, ahogy jön lefelé. És olyan nagy szerencsém volt, hogy nem volt semmi komplikáció, és nem volt velem semmi dolguk a kórházban. Gátsérülésem sem lett.

Micsoda asszony!

Mondjuk ezért sokat is tettem a gátmasszázzsal és a málnalevél teával. Plusz, amikor kért a szülésznő, hogy lassítsak, akkor megtettem. Azt is el kell mondani, hogy mindkét lányom nem túl nagy babaként jött a világra.

Hátra volt még a méhlepény.

Az valahogy nehezen jött ki. Kérdezték, hogy érzem-e az összehúzódást, de nem éreztem. Sok idő telt el mire megszültem a méhlepényt. Utána körbetamponálták a méhem, mert úgy látták, hogy erősebben vérzek, mint ahogy kellene. Az nagyon rossz érzés volt. Kértem, hogy hagyják abba, de nem volt más választásom.

Utána viszont jött az arany óra.  

Három órán keresztül voltunk magunk. A végére már szerettem volna összeszedni magam, de a szomszéd szobában az egyik szülésnél komplikáció adódott. Fáradt voltam, mert akkor már 48 órája nem aludtam rendesen.

De a következő éjszaka sem volt sokkal könnyebb. 

Az első közös éjszaka Frida sokat sírt, én ekkor a fáradtságtól már vibrálva láttam, tápszert kértem, és azt gondolom, hogy ez nagyon jó döntés volt.  

A szoptatás könnyebben ment, mint Lucánál?

Frida nagyon tapadt. Én pedig megtanultam a leckét, és folyamatosan mellre helyeztem, dolgoztunk az ügyön. Jól is ment. Rengeteg tejem volt. Sokat le is fagyasztottam. Hét hetes lehetett, amikor egyik pillanatról a másikra, mintha elvágták volna. Alig volt tejem. Elkezdtem szaporítani. Ipari mellszívó gépet béreltem. Nem bíztam a véletlenre, de két hetente mindig volt egy nagy váltás. A hat hetes kontroll helyett, én a tizedik héten voltam ultrahangon, és úgy látta a doki, hogy nagyon aktívak a petefészkeim, és a méhnyálkahártyám is vastagodott, elkezdtem menstruálni. Valószínűleg a hormon ingadozás betett a tejtermelésnek. Frida most három és fél hónapos, most kapott először tápszert. Elkezdett riogatni a háziorvos, hogy nem fejlődik jól. A súlygyarapodása épp az alsó határon van. Beadtam a derekam, mivel én magam is úgy éreztem, hogy keveset eszik, és ráadásul igazán nincs is több tejem. Pótolni kezdtünk.  

Hogy vannak a lányok most együtt?

Persze van testvérféltékenység, de teljesen megértem Lucát, hiszen ez nettó trónfosztás. Felcsavarták rajta koppig a hangerőt, és nem lehet sehogy lehalkítani. Hamar kiborul mindenen, ráadásul az ovit is most kezdte. Nagy csomag.    

Visszatérve a Te testvéredre, az jutott eszembe, hogy talán mégis lehetett az ő története hatással a Te szüléseidre. Az a bizalom, amivel voltál magad, és a természet felé, talán abból is fakadt, hogy volt egy olyan fiatalkori tapasztalásod, hogy ez megy, hogy ez működik.

Könnyen lehet. Hiszen láthattam akkor, hogy ez így történik. Összeszorítja a szemét, és megvan a baba. Lehet.

Mindezek függvényében milyen csomagot tennél össze egy hamarosan szülő nőnek?

Nem szeretném, hogy elcsépeltté váljon, de nekem a bizalom adta a legtöbbet. A tested tudja, hogy mit kell tennie. Bízz magadban, bízz a testedben! És legyen melletted valaki, akiben maximálisan megbízol!

De egy másik megközelítésből érkező tanácsom is van: Legyen egy szép hálóinged, amit felveszel a szülőszobán. Én azt gondoltam, hogy tök mindegy mibe leszek, és végül olyan rosszul éreztem magam az XXL-es hálóingben, amit Lucával vittem. Nem éreztem jól magam benne, ahogy tologattam a folyosón. Szóval legyen egy szép szett! Jó megerősítés!

Újra másik téma: Ha szükség van rá, és megteheted, bérelj ipari komoly mellszívó készüléket. Szerintem mással nem éri meg próbálkozni. Nagy csomag, de nagyon megéri.

Egy újabb megközelítés: Írd le a szüléstörténetedet, addig amíg emlékszel rá. Vagy vezess naplót az első történésekről egy szép füzetbe.

És egy utolsó: Nekem nem esett jól a várandósságom alatt szüléstörténeteket olvasni. Nem szerettem volna máséhoz hasonlítani a sajátomat. Szerintem nem tesz hozzá, de egy-egy nehéz történet sokat elvehet.

A legeslegutolsó:  ha van lehetőség rá, akkor szervezz komatálat. Nekem a barátaim és a családom három héten keresztül hordta a kaját. Elmondhatatlan könnyebbség, hogy nem kell azzal foglalkoznod, hogy mit egyen a család. Innen is köszönöm nekik!

Akkor álljon itt most a Te pozitív megerősítő történeted, ez biztosan erőt adhat mások számára is!

A „Ha ezt megcsináltam, bármire képes vagyok!” – Timi meséli el szüléstörténetés bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Ha valaki nagyon szeretne természetes szülést, és csak erre készül, az se élje bele magát teljesen, mert bármikor közbe jöhet valami. – Eszti mesél Lili születéséről

Mit tudsz a saját születésed körülményeiről?

Sok mindent. Kislánykoromban többször is elmesélte Anyukám a születésem történetét.. Amikor terhes lettem, akkor újra felidéztük a történteket. Elmesélte a születésem előtti napot is: Amikor elkezdődött a vajúdása a dereka fájt, de még így is átmentek Apukám szüleihez ebédelni. A Nagymamám megerősítette a tapasztaltakat, ő is azt mondta, hogy ez már az lesz. Amikor hazaértek este még megpróbáltak aludni. Anyu persze nem tudott, csak Apu.

Hajnalban bementek a kórházba. Pasarétről átsétáltak a Kútvölgyibe. Időnként Anyu leült a kerítés szélekre, amikor jött a fájás. Apu nem volt bent a szülőszobán, akkor ez még nem volt szokás. 35 év távlatából azt mesélte, hogy fájt a vajúdás, de nem volt elviselhetetlen. Pedig rutinszerű gátmetszése is volt.

A körülötte lévő nők viszont ordítoztak. Anyut fektették, de amikor jött a váltás, mondták neki, hogy nyugodtan kimehet pisilni. Azt mondta, hogy nagy megkönnyebbülés volt, hogy felkelhetett és járkálhatott.

Micsoda idők.

Azért biztosan fájhatott neki, ráadásul segítség hiányában a levegőt is rosszul vette, amitől egyszer csak begörcsölt, összehúzta a görcs az egész testét. Amikor megszülettem én is kék voltam, de minden rendben lett. Sok hajam volt. Gyereknapon születtem.

Apukám anyukája a kórházi óvodában volt óvónő. Ismerte a szülésznőt, akinél születtem, így be tudtak menni az osztályra, és meg tudtak nézni.

Első gyermek voltál/vagy. Született testvéred?

Nem. Abban az időben egy 23 m2-es szuterén lakásban laktunk. Anyu úgy meséli, hogy ez volt élete legboldogabb időszaka. Annak, hogy nem lett testvérem részben anyagi okai voltak. Bár azt is mesélte Anyu, hogy annyira szeretett engem, hogy el se tudta képzelni, hogy ebbe a kapcsolódásba bele tudjon még engedni valakit.

A saját történeteden kívül milyen más születésélmény volt rád nagy hatással?

Sok barátnőm szült az elmúlt egy-két évben. Követtük, követjük egymást. Van egy zárt Facebook csoportunk. Ha valaki közel ér már a szülése időpontjához, akkor a párját is meghívjuk a csoportba, hogy tudjon értesíteni minket a fejleményekről. Mindig várjuk egymásról a híreket. Ez egy tradíció.

Amit mégis kiemelnék, hogy egy közeli barátnőm pár héttel az én szülésem előtt szült kint Berlinben. Leírta részletesen a szülése történetét. Jó élmény volt számára. Számomra pedig erőt adó. Felpörgetett a szülés előtt.

Érzékeltetek különbséget az ottani és az itthoni terhesgondozás kapcsán?

Kint sok védőnő szülésznő is, illetve szoptatási tanácsadással is foglalkoznak. Emiatt nagyon kompetensek. A baba megszületése után sokkal gyakrabban mennek ki a családokhoz, és talán többet is tudnak segíteni.

A kórházban ott sem lehet választott orvosod. A barátnőm esetében ez nem volt gond, mivel bizalommal volt az intézmény felé. Mindegy, hogy ki van bent. Különbségek persze ott is vannak. Épp műszakváltás idejére esett a szülése. Az egyik orvos kifejezetten egy testhelyzetet javasolt, a másik arra ösztönözte, hogy úgy mozduljon, ahogy szeretne. Végül az ágyon térdelve szülte meg a babáját..

Nyilván jobbak a körülmények, pl a kórházi kaja,  mint a legtöbb hazai intézményben. Több családi szoba is volt például az osztályon. Bárki hozzáférhet, de arra sem néznek rossz szemmel, aki a szülés után haza szeretne menni. Egy másik barátnőm, aki szintén Berlinben szült, a második gyereke születése után pár órával hazament.

Van egy Hollandiában szült barátnőm is. Ott megint minden más. Sokkal kevesebb vizsgálat van, genetikai vizsgálatok szinte nincsenek is. Igyekeznek a terhességet és a szülést természetes folyamatként meghagyni, és nem beavatkozni. Ott a védőnői ellátás még több segítséget ad a gyermekágyas időszakra.

Térjünk vissza rátok! Milyen körülmények közé érkezett a babátok?

Meg volt már a fejünkben, hogy mikor szeretnénk a gyermeket. Mégis meglepetés volt, mert ahogy útjára indítottuk a folyamatot rögtön, elsőre összejött. Nem gondoltam, hogy ennyire egyszerű lesz. Sok nehéz ellenpélda volt a baráti körünkben.

 Vietnamban fogant meg Lili. Made in Vietnam.

Szóval készültünk rá, és mégis váratlanul ért minket.

Mik voltak a várandósságod első jelei?

Fizikai szinten még nem éreztem semmit, de lelkileg nagyon is. Nem feszültek a melleim, nem volt hányingerem, de mégis éreztem, hogy valami történik. Késett, úgyhogy csináltunk egy tesztet, ami pozitív lett.

Nem vagyok egy megérzős fajta, de ezt is, és a szülés megindulását is megéreztem. Na de erről majd később…

Meddig vártatok a hír publikálásával?

Pár napon belül megosztottuk egy-két közeli barátunkkal. A szülőknek csak a hat hetes ultrahang után mondtuk el. A szülinapomat ünnepeltük a szüleimmel. Felvettük a reakciójukat videóra. „Hoztunk még valamit Vietnámból.” – és odaadtam az ultrahang képét. Anyunak hamarabb esett le… Cukik voltak.

Dani szüleinek a vietnámi élménybeszámoló képei közé csempésztük be az ultrahang felvételt.  A többieknek csak három hónap után meséltük el, hogy Lili úton van.

Milyen volt a várandósságod?

Most 5 hónapos Lili, mégis olyan, mintha ezer éve lett volna a terhességem. Nehéz visszaemlékezni rá. Jó terhességem volt. Nem volt semmi bajom. Nem hánytam. Hányingerem sem volt igazán. Talán fáradékonyabb voltam. De fizikailag semmi kellemetlen tünetem nem volt. Nem lett a lábam  visszeres, nem puffadtam, nem vizesedtem. Lehet, hogy a vékony alkatom segített, nem tudom… Az utolsó egy hónapban kényelmetlen volt az alvás, de az sem volt igazán vészes.

Az pedig szuper élmény volt, hogy a barátnőimmel ennyien voltunk együtt terhesek. Barátnők, rokonság… egy éven belül 10 baba született a környezetünkben. Jó, hogy ezt az időszakot nem egyedül éltem meg.

Hogyan választottatok kórházat?

A Szent Imréhez tartoztunk. Jókat hallottam korábban róluk. Tudtuk, hogy természetes szülés párti kórház, jó orvosokkal, de a barátaink, akik fél évvel előttünk szültek nem meséltek jókat az aktuális körülményekről az alapján, amikor elmentek megnézni, és végül a magánkórház mellett döntöttek. Emiatt és az akkori átalakítások miatt is, más lehetőség felé néztünk. Azért sem volt nehéz egy magánklinika mellett dönteni, mert nekem, amúgy sincs TB-m. Az ENSZ-nél dolgozom, így külföldi biztosításom van. Mindegy volt, hogy állami kórháznak vagy magánkórháznak fizet a biztosító. Így az összes vizsgálaton magán rendelőkben voltam. Ez nagyon kényelmes volt.

Miért épp a Duna Medical-t választottátok?

Barátainknak nagyon jó tapasztalata volt a Duna Medical-lal. Ráadásul a dúlánk is az ott dolgozó szülésznő-orvos párost ajánlott..

Hogy készültetek a szülésre?

Jártam a dúlámhoz havi rendszerességgel. Beszélgettünk és masszírozott.

Voltunk Hypnobirthing felkészítőn. Plusz a választott szülésznő páros által tartott szülésfelkészítőn is voltunk. Jó volt közelebbről megismerni őket, és mindent elmondtak az ottani körülményekről.

Ezeken az alkalmakon  Danival együtt megtanultuk a légzéstechnikákat és több vizualizációs gyakorlatot is. Én sokat olvastam is a témáról. Jártam hozzád jógára.

Nagyon szerettem volna, hogy minden jól alakuljon.

A tanult technikák közül tudtál  valamit használni a vajúdás alatt?

Félig-meddig. Nem pont úgy, ahogy gyakoroltuk, de kb. igen. Az elnyújtott kilégzés technikáját tudtam használni. Ráadásul volt egy jó póz, ami működött. Egyszerű négykézlábas helyzet volt az ágyon vagy a kanapén. Négykézláb helyzet, de úgy, hogy az ülőcsontok a sarkaimnál voltak. Csak ez működött. Jól lehetett benne vonaglani. Tudtam, hogy jön egy hullám, hogy kibírom, majd mintha elmosták volna eltűnt. Csak nagyon hamar jött a következő.

De a többi tanult technika is fontos volt, már a szülést megelőző időszak stresszoldásában is. Már akkor is segítettek a vizualizációk.

Hogyan indult be a szülésed?

Abban az időben hónapok óta lakást kerestünk. Egy héttel a szülés előtt lett meg az igazi. Reménykedtünk, hogy addig bent marad Lili, amíg aláírjuk a szerződést. Mondogattuk is neki, hogy „Lili maradj még bent pár napot!” Minden jól is alakult, megvárta.  Csütörtöki napon mentünk aláírni a szerződést, és én már lelkileg éreztem, hogy itt készül valami. Mondtam is Daninak, hogy szerintem ma éjszaka lesz valami. Az ügyvédnél valami nem stimmelt a papírokkal, így másnapra hívtak vissza minket. Szerencsére az ügyvéd javaslatára írtunk egy meghatalmazást, hogy Dani aláírhat a nevemben, ha már beindulna szülés. Éjszaka el is indult. Lili tartotta a timeingot, csak mi nem…

Az első fájások megjelenésénél éreztem, hogy ez már az lesz, de azt nem tudtam, hogy hogy fog kifutni. Tudtam, hogy ezek akár napokig is eltarthatnak. Éjszaka fél 2-kor kezdődtek.

Egy órán keresztül vártam, és csak utána ébresztettem fel Danit. Ideje volt, mert csak az első egy-két fájás volt húszperces, utána rögtön a 10 percesek, és nagyon gyorsan az 5 percesek is. Gyors vajúdás volt.

Hívtuk a dúlát, a szülésznőt. Tartottuk végig velük a kapcsolatot. Úgy volt, hogy egy óra múlva átjön a dúlám, de meggondoltam magam. Úgy éreztem, jobb ketten Danival. Hogy őszinte legyek én a vajúdásnak ezt a részét élveztem a legjobban. Azt hittem rosszabb lesz, de nem. Volt ez a már korábban említett térdelős póz, a légzés, Dani, zuhany. Aludni nem tudtam, de minden nagyon meghitt volt. Próbáltam enni, nem annyira sikerült.

Végül három perces fájásokkal mentünk be. Az kemény volt. Harmadikról le a lépcsőn… be a kocsiba… Rövid út volt, de nagyon rossz. Nem tudtam a megszokott rituálémat csinálni. Nagyon fájt bekötve ülni az autóban. És a buckák…

Mihez tudod hasonlítani ezeket az érzéseket?

Erre nagyon nehéz visszaemlékezni. Tudom, hogy mindenki ezt mondja, de tényleg nincs meg a fejemben. Szokták mondani, hogy olyan, mint egy menstruációs görcs. Nekem nem annyira volt olyan. Inkább hullámszerű volt az egész. Amit ebben a kiválasztott sarokülős pózban tudtam jól viselni. Csak ez működött. Jól lehetett benne vonaglani (bármennyire is viccesen hangzik, de tényleg). Tudtam, hogy jön egy hullám, hogy kibírom, majd mintha elmosták volna eltűnt. És nagyon hamar jött a következő.

A kórházban mi történt?

Amikor beértünk ott volt a szülésznőnk és már a dúla is. Lepakoltunk. Megvizsgált. Azt mondta, hogy kész vagyok, úgyhogy lassan nyomhatok. Ki vagyok tágulva. Én csak azt reméltem, hogy legalább 3 ujjnyi legyek, erre álmaimban sem gondoltam volna.

Sajnos a kádas szülőszoba nem volt szabad. Front lehetett, mert vagy öt szülés folyt egyszerre. Aznap délután picit esett a hó.

Ekkor már tolófájásaid voltak?

Igen, és ez a része már nem volt olyan jó, nagyon elhúzódott a kitolási szakasz: négy óra volt.. Az eleje igen, de a második fele nagyon elhúzódott. Totál kipurcantam. Valahogy nem voltak elég erősek a fájások. Éreztem, hogy erőlködőm, és nyomok, de nem jöttek az igazi visszatarthatatlan fájások. Ekkor kérdezte meg a szülésznő, hogy adhat-e egy olyan tampont az egyik orrnyílásomba, amin oxitocin van. Ez egy nagyon pici adag csak. Nem is ért semmit. Ekkor merült fel, hogy bekötnének oxitocint. Nagyon jó érzés volt, hogy mindent egyeztettek, megkérdeztek. Semmit nem csináltak úgy, hogy nem egyeztem bele. Éreztem, hogy ki vagyok merülve, és ez talán tényleg megoldás lehet, de nem sokat éreztem az infúzióból sem.

A legvégén bejött az orvos is. Ő is nagyon hosszúnak látta ezt a kitolási szakaszt, és Lili szívhangja is változott. Amikor elkezdtem a tolásokat, akkor spontán megrepedt a burok, és még tiszta volt a magzatvíz, de egyszer csak ez változott, mekóniumos lett. Lili bestresszelt. Így közös megegyezéssel elkezdte nyomni a hasamat az orvos. Felállt egy fellépőre, és fentről nyomta.

Nem tudom, hogy enélkül mi lett volna. Gátmetszésem is lett. Ennek a teamnek évente egy-kettő ilyen beavatkozása van, de sajnos most muszáj volt megtenni ezt a lépést. Engem már nem érdekelt, csak túl akartam lenni rajta.

Egy darabig nyomott az orvos. Ez csak egy rásegítés volt, amivel gyorsítani szerették volna a folyamatot. Egy ponton mondta a szülésznő, hogy elég. Így az utolsó pár nyomást már én hoztam létre. Nagyon jó érzés volt, hogy a legvégét már én csináltam megint segítség nélkül. Én nyomtam ki. Lilivel hoztuk össze ketten. Ez nagyon fontos volt a számomra.

Dani, hogy élte meg ezt a folyamatot?  

Számára kívülről nagyon vad volt ez a beavatkozás. Egy 90 kilós ember teljes erőből nyomta a hasamat.

Kiderült számotokra, hogy miért nyúlt el ennyire a kitolás?

Azt mondták, hogy ha gyors a vajúdás, akkor kimerülhet a méh. Éreztem, hogy valóban nem is igazán erősek a hullámok. Minden pózt kipróbáltam, de semmi nem hozott erősebb tolófájásokat. A végén fekve született meg Lili, mert más helyzetet nem tudtam elképzelni, annyira erőtlenné váltam. Pedig szabadkezem lett volna a testhelyzet választásában. Mindenki támogatott, segített, de nem volt máshoz erőm.

Ma már tudod, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, hogy elkerüljétek ezt az irányt?

A kitolási szakaszban az volt a nehéz, hogy korábban a felkészítők sem erre fókuszáltak. Úgy érzem, hogy nem voltam eléggé felkészülve erre a szakaszra. Azt hittem, hogy jön magától a visszatarthatatlan nyomási inger, de nem jött.

Közben a légzéstechnika sem működött jól. A dúla és a szülésznő is segítettek, hogy hogyan nyomjak, de a fáradtságtól nem tudtam jól csinálni. A fájások sem voltak hatékonyak, de az én technikám sem volt hatékony. Fejből nyomtam és nem a hasba. Próbáltak segíteni, amikor látták, hogy magamtól nem érzek rá a dologra. Segített is, de nem volt elég. Nem tudom, hogy hogyan lehet, de jobban kell erre a szakra is készülni.

Egyfelől mindig lehet jobban és jobban készülni, másfelől meg lehetetlen mindenre felkészülni a szülés kapcsán! Sokat segít egy ilyen helyzet után, ha át lehet beszélni az ottlévőkkel, hogy mi történt pontosan a folyamatban. Nektek sikerült ezt együtt feldolgozni?

Igen. Átbeszéltük a történéseket. Nem emlékeztem mindenre. Többször is megkérdeztem, hogy hogy mint voltak a dolgok. Danival, a szülésznővel is átbeszéltük. Sőt a team is összeült utána. Pár héttel később a dúlánkkal is átbeszéltük a történteket.

Nagyon szerettem volna természetes úton szülni, és azt is tudtam, hogy ez egy olyan team, aki nem csinál semmit feleslegesen. Szóval, a döntésük mögött biztos nyomós ok volt. Maximálisan bíztam, bízom bennük, de a beavatkozástól úgy éreztem, mintha én nem tudtam volna megcsinálni. Megfelelési kényszereket hozott belőlem elő ez a tudat. Mégis a gátmetszés fáj leginkább lelkileg. Szerettem volna nagyon elkerülni. Ráadásul az első hetek nagyon kellemetlenek voltak miatta. Sajnálom, hogy így alakult, de a döntéseket nem kérdőjelezem meg. A végére minden erőm elfogyott.

Mesélj még kérlek arról, hogy Dani, hogyan tudott segíteni a vajúdás alatt a számodra?

Ő azt gondolja, hogy nem tudott, pedig nagyon is. Amikor ketten voltunk még otthon, akkor tudtunk még fájások között beszélgetni, ez nagyon jó volt. Mérte a fájások közötti időt. Volt, hogy csak feküdtünk az ágyon, és két fájás között átöleltük egymást. Szép pillanatok voltak.

Az elindulás, az autózás, a vezetés már inkább filmes jelenethez hasonlított. Siettünk. A parkolás is furán van a kórházban. Fel kell hívni egy számot, amikor megérkezel. Türelmetlen voltam.

A szülőszobán pedig végig fogtam, szorítottam a kezét, és majdnem eltörtem. Itatott, meg próbált etetni, bár az nem nagyon ment. Nagy segítség volt a jelenléte, még akkor is, ha ő azt gondolja, hogy nem tudott segíteni. Pedig már az is nagy segítség, ha valaki inni vagy enni ad.

Nehéz volt átélnie ezt a folyamat. A vér és a különböző testnedvek nem zavarták, de a lelki része nehéz volt számára. Nem volt könnyű látnia, hogy szenvedek. A végén pedig már aggódott is.

A dúla, hogyan vett részt a folyamatban?

Danival felváltva mosogattak vizes törülközővel. Masszírozott illóolajokkal. Amennyire tudtunk beszélgettünk a fájás szünetekben. Biztatott. Mivel látta, hogy lassan halad a folyamat, azt mondta, hogy ez lesz az igazi gátvédelem. Ugyan ez nem jött össze, de végig tartotta bennem a lelket. Jó csapat voltak együtt a szülésznővel is.

Látszódott Lilin a stressz?

Nem. Jó Apgarral született. Nem volt para az egész, de talán lehetett volna, ha még jobban elhúzódik a kitolás. Lili nagyon cuki volt. Sok időnk volt együtt. Szép volt nagyon az aranyóra.. Amikor elvitték vizsgálatokra, akkor eresztettem le. Teljesen kipurcantam. Sok ideig nem tudtak átvinni a szobámba sem. Kaptam infúziót is. De egy jó ideig nem tudtam felállni. A tolókocsiba is csak harmadszori próbálkozásra sikerült átülni.

A figyelmem közben kifelé is elkezdett nyílni. Egyszer csak meghallottam, ahogy üvöltenek a másik szobában. Rögtön PTSD-m  (poszttraumás szindróma) lett. Kívülről nagyon ijesztőnek hangzik.

Meddig voltatok bent a kórházban?

Lili koradélutánra lett meg. Utána két éjszakát voltunk bent még családi szobában, hármasban. Lili végig velünk volt. Ha akartunk volna, maradhattunk volna még, de szívesebben mentünk haza.

Milyen segítséget kaptál akár a gátsebedet, akár a szoptatást illetően?

Elmondtak pár dolgot a kórházban. A dúlám  ajánlott egy olajat a gátsebemre, ami nagyon sokat segített. Az első zuhanyzás élménye horror volt. Próbáltam óvatosan nyúlkálni, de nagyon fura volt, amit ott találtam. Nem volt jó, ráadásul nehezen tudtam járkálni. Inkontinencia problémám is volt. Szerencsére tudtam, hogy ilyen lehet, mert az egyik barátnőm pár héttel korábban mesélt róla, hogy neki milyen tapasztalata volt. De ha ő nem meséli el, akkor biztos nagyon megijedtem volna. Az első pár napban minden felállásnál jött… nem tudtam mit csinálni. Rohantam a wc-re. Persze volt betét, meg bugyi, de ha Zsófi nem meséli el előtte, akkor nagyon megijedtem volna. Egyeztettem a nővérekkel is, azt mondták ez normális. Gyorsan javult a helyzet, kb. 2 hónap alatt elmúlt az inkontinencia, pedig azt gondoltam, hogy sose fogok meggyógyulni.

2 hónappal a szülés után elmentem egy  medencefenék állapotfelmérésre. Már a szülés előtt eldöntöttem, hogy mindenképpen szeretnék majd ilyet.

Rendben volt az eredménye?

Voltak gondok például fájt nagyon a farokcsontom, de már azóta is sokat változott az állapotom. Magától és a  gátizomtornától is. Most is végzem ezeket a gyakorlatokat. Az inkontinencia elmúlt teljesen, de az elején még a hordozás is fájt. Nem is ajánlották. Próbáltam minimalizálni.

Hol csinálták ezt a felmérést?

A  TritonLife-ban. Ez nem orvosi, hanem gyógytornász által készített felmérés volt. Lehetett volna orvoshoz is menni, de erre nem volt szükség. Összetett vizsgálat volt. Volt, amit manuálisan végeztek, volt, amit egy készülékkel. Az érzékelőket t rámrakták, és szorítani kellett, a gép pedig mérte, hogy milyen erősen tudok szorítani.

Hogy alakult a szoptatás?

Szerencsére a szoptatással semmilyen problémám nem volt. Az elején izgultam. Hiába tudtam, hogy a tejbelövellés 3-4 nap is lehet, mégis elkezdtem izgulni. A dúlám ajánlott egy szoptatási tanácsadót. A szülés előtt pár héttel eljött hozzánk egy konzultációra.Sok hasznos dolgot mondott el. Egy játékbabán mutogatta meg a pózokat. Mivel az elején fájt egy kicsit a szoptatás, és bizonytalan voltam, ezért a kórházból is felhívtam. Videót kellett küldenem, hogy hogyan csináljuk, az alapján mondott még hasznos tippeket.  Mivel tényleg nem jött az elején a tej, ezért rásegítettemfejéssel az ő iránymutatása alapján.

Volt mellszívónk, de először kézzel fejtem, ahogy a szoptatási tanácsadó javasolta. Röhejesnek találtam, biztos voltam benne, hogy semmi nem fog történni, de a tanácsadó által küldött videó nagy segítség volt a technika elsajátításában. Megpróbáltam, és rögtön jött pár csepp. Kiabáltam Daninak, hogy hozzon valamit, amibe fel tudjuk fogni. Egy kiskanálnyi jött ki először. Lefotóztuk. El is küldtem a képet a szoptatási tanácsadónak. Megdicsért.

Az már nem előtej volt, hanem átmeneti tej. Utána fejtem azért a gépfejővel is. Így az első ilyen fejős napokon kiskanállal etettük Lilit, de utána szépen beindult minden. Nem is kellett tápszer. Ügyes volt Lili. Minimális sebesedésem volt, de ezentúl nem volt semmi gond.

Nagyon fontos volt, hogy előtte ott volt nálunk a tanácsadó, és ki tudtam próbálni a játékbabán a pózokat. Jó volt, hogy nem ismeretlenül hívtunk fel valakit, hanem már tudta, hogy kik vagyunk. Nem is kellett személyesen kijönnie, hanem a videók szuperül segítettek. Én pedig rögtön magabiztos lettem. Olyan volt, mint egy védőháló. Jó volt, hogy kérdés esetén volt kihez fordulnom. Később is beszéltünk.  A három hetes növekedési ugrás után, Lili fuldoklott a tejben, emiatt sokat sírt a szoptatásnál. Akkor is konzultáltunk. Segített.

Mi a Te tapasztalataidra épülő túlélőcsomag, amit összeállítanál egy most szülő nő számára?

Sok tanácsom van. A teljesség igénye nélkül nem fontossági sorrendben a következők:

Nekem sokat adtak a szüléstörténetek. Ina May Gaskin könyve, amiből Te is felolvasol a jógaórákon, vagy az Orgazmikus szülés című könyvet is szerettem Szerettem ezeket a várandósság vége felé olvasgatni.

Sokat segített, hogy a környezetemben lévő barátnőkkel beszélgettünk a szülésrő, gyereknevelésről. Tök nagy szerencse, hogy a legközelebbi barátaimmal meg tudjuk ezeket osztani egymással, és tudunk egymásnak tanácsot adni és segíteni.  A szoptatási tanácsadó nagyon jól jön, jól jöhet. Lehet, hogy nincs rá szükség, de ha igen, akkor szuper, hogy már van egy kapcsolat, ráadásul a baba születése előtt sok hasznos dolgot el tud mondani.

A szülésfelkészítők is hasznosak voltak. Az elméletet el lehet olvasni könyvekből, de a praktikus részét, a légzés technikákat, a relaxációt ott lehet elsajátítani. Az ott tanultak nagy részét, ha picit módosítva is, de használtam a vajúdás alatt. Jó inspiráció volt.

Biztonságot adott az is, hogy tudtam nem állami kórházban szülök. Örülök, hogy nekem erre volt lehetőségem. Nyilván állami kórházban is lehet jó a szülésélménye valakinek, de nekem az nagy biztonságot adott, hogy tudtam, hogy kik lesznek ott. Fontos volt az orvos és a szülésznő szemlélete is. De tudom, hogy erre nem mindenkinek van lehetősége. De az anyagiaktól függetlenül a tájékozódás fontos: érdemes bemenni a kórházba, vagy a kórház szülésfelkészítő videóit megnézni, ha van ilyen.

Jó volt, hogy volt dúlánk. Ha be lehet vinni az adott kórházba, ahol szül a kismama és meg is engedheti anyagilag a pár magának, akkor mindenképp érdemes választani dúlát. Már a szülés előtt is sokat segített. Fontos, hogy legyen egy olyan ember, aki kifejezetten az anyával foglalkozik. Daninak is sokat számított. Ráadásul a szülés után pár héttel eljött hozzánk. Átbeszéltük a szülést. Ott volt  Lili is, ő is meghallgatta a születése történetét. Segített a feldolgozásban is. Utókövetett minket.

És nagyon fontos a regeneráció. Aki teheti menjen el egy gyógytornászhoz vagy orvoshoz egy medencefenék  állapotfelmérésre. Derüljön ki időben, hogy nincs-e sérülés vagy olyan állapot, amit kezelni kell. Ha minden simán megy a szülésnél, akkor is érdemes ezzel foglalkozni. Én a hat hetes kontroll mellé ezt is kötelezővé tenném.

Tudom, hogy ennek jelentős része sok pénzbe kerül, nem része az alapellátásnak, de ha valaki megengedheti magának, akkor ezek nagyon hasznos segítségek lehetnek.

Nincs traumatikus szülésélményem, de csalódott voltam. Nehéz volt a vége, és a gátmetszést nagyon szerettem volna elkerülni. Olyan érzés maradt bennem, mintha nem sikerült volna valami. Az első napokban ezek az érzések nagyon jelen voltak, de most már máshogy látom. Amikor Lili születése után pár héttel beszéltünk, akkor fontos, volt, hogy azt írtad, hogy nincs egyszerű, könnyű szülés. Hónapokkal később visszanézve összességében pozitív élmény, de az elején nehéz volt.  Van, hogy cukormázas vagy orgazmikus egy szüléstörténet, de az sem könnyű. Ez biztos.

Szóval az utolsó jó tanács, hogy ha valaki nagyon szeretne természetes szülést, és csak erre készül, az se élje bele magát teljesen, mert bármikor közbe jöhet valami.

A Made in Vietnam – Eszti szüléstörténete bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.

Nagyon jól! Jó napokat élünk, egyre jobbakat. Van egy kis pocakfájásunk. Az első napokban éjszaka fordult elő, mostanában inkább nappal, de türelmesek vagyunk mindketten a férjemmel. Az éjszakákat szinte átalusszuk, Zorka csak kétszer kel fel ciciért. Igény szerint szoptatom, így valamikor 2,5 fél óra valamikor 3,5 fél óra telik el két szoptatás között. Annál sose volt se több, se kevesebb.

Könnyen indult a szoptatás?

Sajnos nem. A kórházban nem kaptam segítséget. Szikla kemény cicikkel jöttem haza. Ha Anyukám nem kapta volna el, és nem masszírozta volna meg, akkor még mindig kőszikla lenne. Amikor hazajöttünk, megmutatott mindent. Megnyugodtam. Megnézte a cicimet. Nem értette, hogy miért nem lazították fel nekem. Neki 27 évvel ezelőtt ezt csinálták. Ő mutatta meg valójában, hogy hogyan lehet szoptatni, és javasolta a különböző pózokat,  nehogy letapadjon valahol a cicim. Hónaljtartás, bölcsőtartás… Most is még néha változtatom a pózokat, mert picit sebes lett. Nem nagyon, de azért a Lazolin krém életmentő volt. Lassan belejövünk mindenbe.

Volt pár nap, amikor a védőnő azzal ijesztgetett, hogy nincs elég széklete a babának, illetve nem pisil eleget. Szerinte éhezett. Az első héten annyira ráparáztatott, hogy minden este zokogásig masszíroztam a mellem. A negyedik napon beindult a tejbelövellés. Azóta fröcsköl. Bőséggel van tejem. Zorka hízik is rendesen. Nem volt még kéthetes, amikor elérte a születési súlyát. 100 grammokat eszik egy ciciből.

Milyen jó, hogy ilyen sok tejed van. A tejbelövellés pedig ilyen is lehet, amin leginkább a baba gyakori, illetve igény szerinti mellre helyezése tud segíteni, vagy ha annyira feszessé válnak a mellek, akkor a mellre helyezés előtti pici könnyítő fejés, hogy a baba jól be tudja kapni az egész bimbóudvart. Pár nap, hét alatt kialakul egy megfelelő egyensúly ennek hatására. Hogyan szoptatod Zorkát?

Mivel bőven lett tejem, ezért én csak egy cicit adok neki egy szoptatásnál. Úgy érzem, hogy jó technikával szoptatok, de még így is érzékeny a mellbimbóm, ezért jól esik, hogy több időt tud regenerálódni a mellem. Amúgy azt vettem észre, hogy ha 80 gramm körül eszik, akkor nem fáj a hasa, viszont a 100-120 gramm az már nem komfortos a számára, de nyilván amíg kéri addig nem veszem el tőle. Inkább ringatjuk, és simogatjuk a pocakját.

Anyukád sokat van veletek?

Igen. Hetente háromszor jön. Ezeken a napokon 10-től 16.00-ig itt van. Nagy segítség. Hétvégén együtt vagyunk a férjemmel, így csak kedden és csütörtökön vagyok magam. Amikor itthon van a férjem, akkor sokat segít. Megcsinálja a reggelim, vagy amíg letusolok, addig megfogja Zorkát. Nem nagy dolgok, de nagy segítséget jelentenek a számomra.

Milyen élethelyzetbe érkezett közétek Zorka?

Karácsonykor a nagypapám nagyon beteg lett. Tudtuk, hogy meg fog halni. Elmeséltük neki, hogy babát szeretnék. Tudta, hogy már nem fogja megélni, de büszke volt, arra, hogy az unokája anyuka lesz. Három hét múlva nagypapám meghalt. Nagyon megviselt. De mégsem szerettem volna az induló folyamatot leállítani azért, mert sírt a lelkem. Hét hónapig nem estem teherbe. Majd váratlanul elutaztunk Olaszországba. Az utolsó este kicsit becsiccsentve kifeküdtünk a szállásunk tetejére beszélgetni. Szóba került a baba téma. A férjem azt mondta, hogy ő már nagyon türelmetlen, és nem érti miért nem sikerült eddig. Én csak annyit mondtam, hogy az a lélek már kiválasztott minket ott fent, most csak vár egy picit, de higgye el, a nagyapám leküldi hozzánk a mi kis csillagunkat. Ahogy erről elkezdtem fantáziálni, egy hatalmas üstököst láttunk, hihetetlen nagy volt, csodaszép.

A mámoros pillanatban Bence annyit mondott: „Csillag, Szia! Szeretnénk egy kis egészséges babát!” Elnevettem magam. Azt mondta, ne nevessek, hanem én is mondjam. Hát mondtam. „Szia Csillag! Szeretnénk egy egészséges kisbabát, de akkor küldd el hozzánk, ha itt az idő.” 5 hétre rá pozitív lett a tesztem. Az a csillag Zorka volt.

Hogy érezted magad várandósként?

Nagyon szép terhességem volt. Ilyet kívánok mindenkinek. Nem voltak rosszulléteim. Picit szédültem talán, de ezt leszámítva nagyon jól viseltem, és nagyon élveztem is. Pedig féltem a hormonális változásoktól, és a saját változó tükörképemtől. De amikor, nagy lett a pocakon, olyan szépnek tudtam látni, kis csodának.

Hogyan készültetek a kis csoda érkezésére?

Fontos volt a felkészítő, amit Te tartottál. Sok önbizalmat adott. Ez volt a legfontosabb, amit minden szerdán hazavittem Tőled: Tudtam, hogy jól fogom csinálni! És közben felkészítettél, olyan lehetőségekre is, amikre nélküled lehet, hogy nem számítottam volna.

A másik fontos élmény a baba-mama kapcsolatanalízis volt. Kéthetente jártam egy hölgyhöz, az ülésekkor találkozhattam a babámmal. Egyre jobban el tudtam képzelni a babámat, és magát a szülést is. Azzal foglalkoztunk együtt, hogy hogyan lesz jó a szülés. Például el kellett képzelnem azt, ahogy letolja Zorka a válláról a köldökzsinórt, vagy elképzeltem, ahogy megsimogatom a fejét, és vezetem őt, hogy megérezze, hogy merre van a kijárat.

Megtudtam Zorkát nyugtatni, elmondtam neki, hogy a szülés neki is fájhat, de ketten meg tudjuk csinálni. Jó, hogy már a hasamban megismerkedtem vele.

Hogy indult el a nagy nap? Meséld el a szülésed történetét!

Csodálatos volt.

A terhességem alatt két parám volt. Az egyik, hogy nehogy előbb jöjjön, a másik, hogy nehogy túlhordjam. Amikor betöltöttem a 40. hetet, akkor az egyik CTG vizsgálaton már láttunk fájásokat, de én nem éreztem őket. Ekkor már kétnaponta kellett visszajárnom a vizsgálatokra. A következő ilyen alkalommal, már másfél cm-re voltam kinyílva. Azt mondta az orvos, hogy mi még este találkozni fogunk. Izgalomba jöttem, hogy akkor ez a nap lesz az, miközben terveink is voltak erre a szombatra: azt gondoltuk, hogy kimegyünk a Hajógyári-szigetre, és tényleg hatalmasat sétáltunk a kutyával, otthon ki akartam takarítani még,

és közben rájöttem, hogy ha ma szülünk, akkor inget kell vasalnom a férjemnek, mert biztosan megy majd tejfakasztóra a fiúkkal. Elindult egy erős fészekrakó ösztön, de délután négy körül még mindig nem éreztem semmit az összehúzódásokból.

Otthon összefutottunk a szomszédainkkal akik, invitáltak egy kis limonádéra minket. Lepakoltunk, átmentünk. Náluk éreztem meg a fájásokat. Volt, hogy megállítottam a beszélgetést, hogy „oh bocsi, de azt hiszem, nekem most fájásom van”. Nem értették, hogy akkor én most átmentem vajúdni…?! Vicces volt, és talán jó is, hogy az első összehúzódások közben elterelődött a figyelmem az egészről. Beszélgettünk, tök jó volt a hangulat, néha jött egy fájás, kb. 15 percenként és 15-20 másodpercig tarthattak. Megállapítottam magamban, hogy akkor ez tényleg elindult.

A nagyapám azt mondta – aki végülis Zorkához hasonlóan vasárnap született csak 1946-ban -, hogy az úri lányok, és az úri fiúk vasárnap születnek. Így amikor ezen a szombati napon elindultak a fájások, akkor tudtam, hogy aznap még nem fogok megszülni. Ez a kislány csakis éjfél után láthatja meg a nagyvilágot.

2-3 órával később sokkal sűrűbb és erősebbé váltak az összehúzódások. Megkérdeztük a szomszédokat, hogy átvihetjük-e a kutyát hozzájuk, amíg mi a kórházban leszünk. Elvállalták.

Éjfélre már egész jó ritmusa lett a vajúdásomnak. Öt percenként jöttek a fájások, és ötven másodpercig tartottak. Nagyon jó barátnőm épp abban a kórházban dolgozik szülésznőként, ahol szültem. Felhívtuk. Azt mondta, hogy még ne induljunk el, csak ha ez a folyamat két órán keresztül így halad tovább. Azt gondoltam, akkor ebből még biztosan 2-2,5 óra hátra van.

Mit csináltál ekkor? Hogyan voltál az összehúzódások alatt?

Feküdni nem tudtam, de jólesett a konyhapultra könyökölni. Jólesett lógatni a pocakom. És közben olyan érzésem volt, mintha bújkáltam volna a lakásban. Amúgy bújós vagyok, sokszor meghitt ölelésben telnek az esték, de aznap este össze-vissza járkáltam a lakásban. Olyan voltam, mint egy kiscica: hol a konyhában voltam, hol a nappaliban, hol a fürdőben. Kétszer  is letusoltam.

Próbáltam kimaxolni az otthon töltött időt, de egyszer csak olyan, erős didergés, vacogás jött rám, amin a sok-sok takaró sem segített. Viszont a melegtől nagyon izzadtam, és úgy vacogtam. A férjem ekkor azt mondta, hogy ez biztos egy jel, és induljunk el a kórházba.

Fél három környékén értünk be. A kocsiban egészen jólesett az ülés. Féltem is tőle, hogy talán elmúlnak így a fájások, de szerencsére megmaradtak. Több, mint három ujjnyira voltam kitágulva. Kaptunk egy szülőszobát. Addigra én már nagyon elfáradtam. Reggel hét óra óta voltam fent: jöttünk-mentünk egész nap, kitakarítottam a lakást, vasaltam, elvittük a kutyát kirándulni, és a fájások is nyilván kivettek belőlem.

A szülőszobán, amikor megláttam egy szoptatós fotelt rögtön beleültem, és két fájás között elaludtam benne. Négy perc alvás, egy perc fájás. A szülésznők viszont általában csak akkor jöttek be hozzánk, amikor épp aludtam, így nem vették komolyan a vajúdásomat. Miközben erős fájásaim voltak, csak akkor, amikor épp nem aludtam. Próbáltam pihenni a fájások között, és amikor ébren voltam, akkor igyekeztem tudatosan lélegezni. Több technikát is kipróbáltam, köztük azt, amiről korábban azt hittem, hogy segíteni fog, de mégsem az vált be, hanem egy légzés-benntartásos technika. Sok-sok óra alatt jöttem rá, hogy nekem így a legjobb lélegezni.

Végig a fotelben maradtál?

Nem. Bár sokáig ültem benne. Ötig biztosan. Amikor bejött az egyik szülésznő, akkor a javaslatára pózt váltottam, pedig jól esett volna egyhelyben lenni. Azt mondta, hogy jót tenne a folyamatnak a váltás, a mozgás. Igaza volt. Elkezdtem járkálni, támasztottam a csapot, átöltöztem az utcai ruhámból a hálóingembe. Fél hat körül azt javasolta, hogy menjek el tusolni. Amennyire otthon kívántam, most annyira nem. Akkor már azt éreztem, hogy nem bír el a lábam. A zuhanyzóban lévő székbe pedig nem volt gusztusom beleülni, de azt hiszem végül elmentem zuhanyozni, de erre nem is emlékszem pontosan.

Hogy viselted a fájásokat? Bence hogyan tudott ekkor segíteni neked?

A vajúdást néma csendben tűrtem. Csak annyit mondtam olykor Bencének, hogy „Ez nagyon fáj!” Ő pedig válaszolt, hogy „Tudom, de nagyon ügyes vagy!” – Nem szerettem volna, hogy a vajúdás alatt simogasson, pedig amúgy szeretem az érintést, de ott nem volt rá szükségem, viszont olyan szavakat kaptam, amiket akkor abban a pillanatban szerettem volna hallani. Így volt a legszebb.

Felfeküdtem az ágyra, az egyik oldalamon jó volt feküdni, de másikon szörnyű. Felültem, lefeküdtem, felültem, de közben azokra a korábbi ötperces fájásokra vágytam. Valahogy az ágyról mindig csúsztam. Próbáltam kitámasztani magam, de mindenhogy csúszkáltam az ágyon.

Hajnali 5-6 körül kérdeztem meg az egyik hölgyet, hogy még mennyi idő míg megszületik Zorka. Azt mondta, annyi, hogy ezt még egyszer már meg sem tudom kérdezni. Nevettem rajta, mert én bármilyen kis időben is tudok beszélni, így kérdezni is. Negyed 7 körül azt mondták, hogy annyira tág vagyok, hogy már csak a buroknak kellene megrepednie. Megkérdezték, hogy megrepesszék-e.

Ekkor már tolófájásaim voltak, de tudtam, hogy a már korábban emlegetett szülésznő barátnőm fél 7-re fog megérkezni az osztályra. Így ránéztem a férjemre, és megráztam a fejem. Mire ő csak annyit mondott: „Várunk még egy kicsit.” Bólogattam.

Tudta, hogy meg akarom várni Noémit. 6.35-kor megérkezett, én ekkor épp egy labdán pattogtam, hátha attól megreped a burok, de nem történt semmi. Félálomba ránéztem Noémire, és csak ennyit mondtam: „- Könyörgök, repeszd meg a burkom! – Jó gyere! Pattanj fel az ágyra!” Felszálltam, megszorítottam Bence kezét, és ahogy szétnyitottam a lábam, a burok magától megrepedt. Noémi így szólt: „Fél óra és megszülünk!” Olyan volt, mintha Zorka csak őt várta volna. Az égiek is így akarták.

Ekkor annyira felspanoltam magam, hogy minden álom kiment a szememből, behívták a doktornőt is. Azt kérték, hogy egy fájásra hármat nyomjak, a negyedik összehúzódásnál gátvédelemmel megszültem Zorkát. Nagyon örülök, hogy megvártuk Noémit. Pontosan meg tudta mondani, hogy hova kell nyomjak. Amit mondtál a felkészítőn, hogy érezzük meg, hogy hogy kakilunk, az a figyelem tökéletesen megmutatja, hogy hogy kell nyomni, Noémi mindig oda is tette az ujját a hüvelybemenet alsó részéhez, hogy érezzem ezt a pontot.

Égő érzés volt, amikor kijött a feje, de amikor kicsusszant a kis teste, és egyből rám tették az olyan érzés volt, mintha lebegtem volna. Alig bírtam a könnyeimmel. Bence is sírt. Olyan könnyed és szép szülés volt, hogy a szülésznő és az orvos is sírt.

6.35-kor jött Noémi. 6.40-kor repedt meg a burkom. 7.02-kor megszületett a szerelmünk gyümölcse, Zorka baba.

Hogy telt az aranyóra?

Mikor megszületett Zorka olyan volt, mintha hármasban lettünk volna, pedig ott voltak körülöttünk még. Csak néztük a Babót, ő pedig nyitogatta a szemeit. Persze nagyon fájt a vajúdás, de én ezt akkor elfelejtettem, és talán akkor fog előjönni újra, ha Zorkának testvére születik.

Mennyország feelingje volt az aranyóránknak. Két óra eltelte után Anyu bevágtatott a szülőszobára, sőt az egész családom bejöhetett. Mindenki sírt, és puszilgatott. Mindenkit olyan boldognak láttam, mint soha életemben. Csoda volt.

Ha a korábban elképzelt vajúdásodat össze kellene hasonlítani a valós tapasztalással akkor, hogy tudnád leírni a különbséget, vagy épp az egyezőségeket?

Nem tudtam előre, hogy mire számíthatok, és valóban teljesen új érzeteket hoztak a fájások. Élsportoló múltam miatt sokféle fájdalmat éltem meg, illetve volt egy komolyabb égési sérülésem is. Megedződtem. Tudtam, hogy nagy a fájdalomtűrő képességem, és azt is tudtam, hogy ez biztosan fájni fog. Sokat olvastam is róla, főleg sportolók  beszámolóit. Úgy éreztem korábban is, hogy felkészülni maximálisan erre nem lehet, így nem is akartam elképzelni, hogy milyen lesz nekem. Annyi volt a célom csak, hogy próbáljunk meg sokáig otthon maradni, és a tolófájásoknál minden erőmet odatudjam tenni.

Szerettem volna egy jó közös élményt is hármunknak, és azt, hogy ebből a helyzetből kihozzam a maximumot.

Ez így is történt.

Igen. Mondtad, hogy írjunk szülési tervet. Én nem írtam, de elképzeltem, hogy milyen szülésre vágyom. Nem szerettem volna epidurálist, viszont szerettem volna, hogy könnyű szülésem legyen, hogy a beöntés ne legyen kellemetlen. Végül minden beavatkozás nélkül szültem. Nagyon szép szülés volt, amit tulajdonképpen a szülésznőnek köszönhetek.

És magadnak. Magatoknak.

Egy kellemetlen dolog volt, de azt igyekszem elfelejteni: A méhlepény nem tudott egészben megszületni. Bent maradt egy kevés, amit ki kellett kanalazni. Emiatt kaptam antibiotikumot is, de ebből szinte nem éreztem semmit, mivel ekkor már Zorka a mellkasomon volt.

Utólag lehet, hogy jobb is, hogy így történt, mert így teljesen tiszta lettem odabent. Véreztem, de tudtam, hogy mindent kitisztítottak. Lett egy pici sérülésem, amit két öltéssel összevarrtak, de ezt sem éreztem igazán.

Utána egy kétágyas szobába kerültetek. Hogy teltek ott a napok?

Úgy érzem kissé hiányosan. Szerencsésnek éreztem magam, hogy zavartalan szülésem volt. Viszont nagyon fáradt voltam, és miután megkaptam a szobát próbáltam pihenni egy kicsit, hiszen egész éjszaka alig aludtam, közben jöttek mentek az orvosok. Az első éjszakára szerettem volna leadni őt a csecsemősöknek. Lehet, hogy ciki, de azt éreztem, muszáj aludnom egy picit, ahhoz, hogy legyen tejem, hogy kiegyensúlyozott legyek, és hogy a legjobbat adhassam Zorkának.

Ja ez tényleg tök ciki igény… Ki ne akarna pihenni egy ilyen nap után?! Fontos, hogy a babával folyamatosan együtt legyen az anyukája, de az is, hogy pihenni tudjon.

Nem olyan segíséget kaptam bent, mint reméltem. Sokan kérdezték, első babám? És miután büszkén mosolyogva bólogattam, kimentek a szobából. Nap közben az egyik csecsemős a kérésemre megmutatta a pelenkázást, de nem mondanám, hogy el tudtam sajátítani. A kisbabám picike volt és törékeny. Estére átpelenkázva, tisztán kérték a nővérszobába Zorkát. Ott álltam felette, ő sírdogált, én pedig el voltam bizonytalanodva, hogyan csináljam jól, ha csak egyszer láttam. Begurítottam a kocsit a nővérekhez, és segítséget kértem. A reakció kissé sem volt empatikus, teljesen le voltam döbbenve. Türelmetlenül, és ingerülten szólt hozzám a legidősebb hölgy. Szerencsére ezután kaptam kedves szavakat is, egy másik hölgytől, illetve Ő megmutatta nekem, amit kértem. Mégis szomorúan lépkedtem vissza a szobámba, nulla önbizalommal, ráadásul izgultam a kisbabám miatt is.

Reggel láttam, hogy valami csöpög a cicimből, gondoltam, hogy az előtej lesz, hiszen olvastam is róla a Tőled kapott kis füzetben hajnalban. Az egész cicim kemény lett.  Elmentem a nővérekhez, megkérdezni, hogy milyen testhelyzetek vannak, amik segíthetnek a szoptatásban. Tudtam, hogy mit kell csinálni, mert a füzetben ez is benne volt, de mégsem tudtam, hogy hogyan tegyem Zorkát a cicimre.

Az aranyórában segítettek rátenni, de akkor hanyatt fekve voltam, ő meg hason fekve. Épp, hogy csak cuppogott rajta. Nem volt tapasztalatom egy klasszikus bölcső fogással  vagy egy hónalj tartással, hiszen első babámnak adtam életet, és hiába volt meg elméletben a szoptatás, a gyakorlatban ez egy nehéz dolog. Főleg először.

Nagy nehezen odajött valaki, és megmutatta. Rá is kapott Zorka a cicimre, de még mindig olyan volt, mintha csak cuppogna rajta. Azt mondták ez teljesen normális. Megnyugodtam, de közben leszakadtak a melleim.

Talán emiatt mentél haza nagyon kemény cicikkel. A cuppogás nem az igazi. Ahogy a felkészítőn is mondtam talán az ikonikus mondatot: nem nyamnyam, vagy cupcup, hanem HAAAM! Az lesz a jó mellretapadás. Jól jött volna egy laktációs tanácsadó segítsége.

Igen, ehelyett egy ortopéd szakember jött be, szülés utáni regenerálódásról beszélgettünk hosszasan. Négy óra alatt megszültem a gyerekem, lehet, hogy sérült valamim, de egy nappal a szülés után sokkal fontosabb dolgok vannak, mint a csípőm, vagy a bármilyen esetleges ortopéd sérülés.

Az utolsó nap odaadták a zárójelentést, hogy írjam alá, és mehetünk is haza. Legközelebb már csak a takarító néni jött be, aki azt az utasítást kapta, hogy fél óra alatt takarítson ki. Ott ültem pizsamában az ágyon pislogtam, mert azt se tudtam, hogy hogyan kell felöltöztetni a gyerekem. Minden bent volt hozzá a táskában, de jó lett volna, ha valaki odajön, és megfogja ebben a helyzetben a kezemet, majd elbúcsúzik tőlünk.

Ehelyett arra kértek, hogy a kis kocsit toljam nekik vissza, ha betettem a gyerekem a hordozóba. (És ezt az információt a szobatársamtól kaptam) Nem értettem, hogy hogy fogok tudni így hazamenni. Közben hívogatott a férjem, hogy ő már vár ránk, de a szobába nem jöhetett be. Nagyon gyors volt az egész, pakoltam ki a nagy cuccokat a folyosóra, miközben szaladgáltam jobbra-balra.

Úgy éreztem nagyon hamar el lett engedve a kezünk. Bár vágytam haza, mégis volt bennem egy félelem, hogyan fogom ezt mind jól csinálni, ha hazaérünk. Szülés után sokkal érzékenyebbnek éreztem magam, mint eddig bármikor életemben.

Hiszen mostmár a legfontosabb a világon ez a kicsi lány, aki alig volt 2 napis, 3 kiló, én pedig utoljára 4-5 éves koromban pelenkáztam, öltöztettem, fürdettem egy Babyborn babát…

Hogy teltek az első hetek otthon?

Most volt vasárnap kéthetes Zorka. Ebben a két hétben ismerkedtünk meg egymással. Felismertem, hogy mit jelentenek a különböző sírásai: amikor OÁ-zva sír, akkor éhes, amikor gurgulázva, akkor fáj a hasa, amikor kicsit nyűglődik, akkor hiányzom neki, és azt szeretné, hogy ott üljek mellette, és ringassam. Sokat tanulunk, és Bencével egymást is jobban megismerjük. Azt mondta, hogy nem is gondolta, hogy ilyen türelmes tudok lenni, én pedig nem gondoltam, hogy ő ilyen gondoskodó.

Szép, de nehéz is ez az időszak, sokszor nem tudjuk, hogy mi a legjobb döntés, de éppen ettől szép is. Pár hónap múlva már visszafogom sírni ezeket a pillanatokat. Akkor is csak puszilgatnám, amikor sír, hogy milyen jó, hogy itt van, hogy egészséges. Olyan jó érezni az illatát, a bőrét. Sosem voltam ilyen boldog, és ilyen fáradt, de inkább a boldogságot emelném ki, nagyon finoman ringató érzés. Csodaszép! Egész nap nézegetem. Majd küldök képet róla. Földöntúli élmény. 16 napja lebegek.

Ha az eddigi tapasztalataid alapján össze kellene állítanod egy listát, hogy mit vigyen magával egy hamarosan szülő nő, hogy ilyen lebegős legyen majd, akkor mit tennél rá?

Mi otthon hagytuk a zenét, pedig jól jött volna, szóval javaslom a kismamánál legyen olyan zene, vagy csak egy szeretett dal, amit szívesen hallgat. Vagy egy tárgy otthonról, ami fontos számára.

És legyen nála bizalom. Bízzon meg abban, hogy a férje pontosan tudni fogja, hogy hogy kell viselkedni, hogy miket kell mondania, hogy hogy kell megérintenie. És bízzon abban is, hogy ő maga tudja, hogy mit kell tennie, és jó döntést fog hozni az adott szituációban.

Bízzon a babájában. Tudom, hogy még csak ezek után ismeri meg a kismama és a baba egymást, mivel még nem találkoztak. De így is bízhat benne, hogy meg fogják segíteni egymást. Ez a bizalom a legfontosabb a szülés alatt.

Számomra nagy segítség volt, hogy a barátnőm volt a szülésznő. Biztos vagyok benne, hogy sikerült volna mással is Zorkát a világra hozni, de ilyen könnyen a kitolási szakasz nem ment volna senki mással. Itt is fontos volt a bizalom. Hogy tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Fontos volt, hogy az orvost is megismertem korábban az utolsó CTG vizsgálaton. Összetegeződtünk, szimpatikusak voltunk egymásnak. Minden erre a bizalomra épült.

A „Csillag, Szia! Szeretnénk egy kis egészséges babát!” – Réka mesél Zorka születéséről bejegyzés először Kardos Zsuzsi vagyok. Jógaoktató, dúla.-én jelent meg.