2022. okt 11. Öt gyermek – Öt császár – Viki szüléstörténetei

Hány ötgyermekes családot ismersz?! Körülöttem nincs sok. Ezért is volt nyilvánvaló, hogy megkeresem Vikit, hogy mesélje el öt gyermekének szüléstörténetét. A nyár közepén beszélgettünk egy napsütötte délelőtt egy budai játszótéren, ahova legkisebb gyermeke, Berci is elkísért minket (azaz inkább mi Őt.)

Nem a szokásos kezdő kérdéssel indítanék, hogy „Te hogy születtél?”, hanem inkább azzal, hogy “Ki vagy Te?” A Ti családotok életútja nem hétköznapi: ’18-ban férjeddel, Marcival és négy gyereketekkel egy egy éves(re tervezett) útra indultatok lakóautóval, hogy felfedezzétek Közép-Amerikát (Erről remek blogot és készítettetek, amit itt érhető el.). Nem kis vállalás, akkor sem, ha épp az ember erre vágyik. Ezért fontos megkérdeznem, hogy ki vagy Te?

Teljesen mást válaszoltam volna, ha ezt öt vagy tíz éve kérdezed meg. Ki vagyok én?! Diákkoromban egy olyan lány voltam, aki minél inkább próbált hasonlítani a tömeghez. Ennek most épp az ellentéte lettem. Most már egyáltalán nem akarok hasonlítani senkihez. Egyáltalán nem is zavar, hogy nem hasonlítok a tömeghez. Alternatív utakat járok. Iszonyatosan sokféle a világ, és én csak az egyik szegmense vagyok. Élvezem, akkor is, ha mások nem értik, vagy, ha mások nem így élik az életüket. (Dehogy megyünk haza… gyere, ott nagyon jó kismotorok vannak! – válaszol Viki Bercinek.) Hirtelen vagyok, nagyon spontán, akaratos. Mindig elérem a célomat. Ha valamit kitalálok akkor az általában sikerül.

Hogy lehet öt gyerek mellett hirtelennek és spontánnak maradni?

Rengeteg energiát emészt fel. Ugye, mi Nicaraguában élünk. Nyárra hazajöttünk. Én annyira nem akartam jönni, de a gyerekek szerettek volna a barátaikkal találkozni. Sok energia volt. Nagy meló hazajönni a sok cuccal. Anyósoméknál laktunk egy hónapot. Most átköltöztünk egy kis lakásba, amit fel kellett szerelnünk mindennel. Másnak talán nem éri meg a sok pakolás, utazás, de nekem igen, mert így 10 hónapot a napfényben élhetek. Mindenkinek más a fontos, nekem ez.

Különleges életed van. Különlegesen is kezdődött? Most már jöhet az első kérdés. Hogyan születtél?

Nem tudom. Fogalmam sincs. Annyit tudok, hogy sima volt. Anyukám viszonylag sokáig vajúdott, de nem volt semmi extra. Annyit mesélt, hogy nem engedték, hogy felüljön, hanem feküdnie kellett és ez rossz volt. Többet nem tudok. Nem is igazán kérdeztem erről soha.

Mit gondoltál Te magad a szülésről a szüléseid előtt?

Nem misztifikáltam túl. Majd szülök és kész. Én voltam az első az egész baráti társaságban, akinek gyereke lett. Nyilván hüvelyi úton szerettem volna szülni.

Ehhez választottál orvost?

A dokimnál születtek a húgaim. Innen a kapcsolat. Felkészült, jófej orvos. Tapasztalt medve. Laza és gyors. Nem mindenkinek való, de én szerettem. Belibbentem hozzá, megvizsgált és kész is. Az első szülésem előtt így szólt:

„Hát Viktória! Nagy feje van ennek a gyereknek… és ez a csípő… Ebből lehet, hogy császár lesz.”

Nem akartam elhinni, de igaza lett.

Hogy voltatok a terhesség előtt Marcival a férjeddel?

Marcival 17 éves korom óta együtt vagyunk, persze voltak kisebb nagyobb megszakítások. De amikor több idő után újra összejöttünk egyértelmű volt, hogy együtt tervezünk gyerekeket.

Könnyen is érkezett az első baba?

Igen, de elvetéltem a hatodik héten. Kiakadtam. Azt gondoltam, hogy soha nem lesz gyerekem. Biztosan béna a szervezetem, nem úgy, mint az Anyukámé…Dühös voltam. Lefutottam egy maratont.

De pár hónappal később megfogant Zsombor. Nem kellett sokat várni.

1- ZSOMBOR (DUDA)

Egyszerű terhesség volt?

Igen. Azaz mégsem annyira, mert volt egy balesetem. Biciklivel mentem tanítani. Elütöttek. Elestem hat hónapos terhesen. Mentő jött értem, mert mindenki aggódott. Az orvosom épp szabadságon volt. A kórházban lévő fiatal doktor bevérzéseket látott a méhlepényen. Tíz napig voltam bent, de nem lett semmi maradandó következménye.

Mennyire készültetek Marcival a szülésre?

Jártunk felkészítőre. Tanultunk légzőgyakorlatok. Baba-mama masszázst is tanultam.

Hogy indult be az első szülésed?

Egyik este elment a nyákdugó, majd a magzatvíz. Jöttek lassan a fájások. Bementünk a kórházba. Pár óra után jött az orvos is, de addigra sem, és később sem igazán tágultam. Közben nem volt jó a Zsombor szívhangja. A nyaka köré tekeredett a köldökzsinór. Császár lett. Hirtelenül fordulat volt, de nem volt traumatikus. Mindent elmondtak, hogy mi, hogy fog történni. Marci is bent lehetett. Fogta a kezem.

Ekkor derült ki, hogy ha az én hasamban turkálnak, akkor én hányok. A császár számomra olyan, mintha a beleimet akarnák kitépni.

Kivették Zsombit, de még mielőtt összevarrtak volna hánytam. Fekve, oldalra fordulva. Később már rutinból ment.

Zsombi nagyon szép volt, nagyon nagy feje volt. (Mi?! Mit csináljak?! Nem kellett volna ennyit betömni, hallod… ha szomjas vagy, szólj… van nálam víz, ja nem, csak pohár, de szerzünk egy csapot…)

Békében voltam azzal, hogy császár lett. Nem azt gondoltam, hogy azért császároztak, hogy hamarabb haza menjen mindenki, hanem azért, mert szükséges volt.

Pedig nagyon készültem a természetes szülésre. Előző nap még magnót vettem, hogy a kedvenc zenémre szülhessek, ez a zene dolog elment. Red Hot Chili Peppers-re akartam szülni.

Mindenki másból nyeri az erőt. Hogy teltek a gyermekágyas napok?

A császáraim után mindig hidegrázásom volt. A harmadik után már kaptam gyógyszert, hogy ne legyen olyan erős, de az első két szülésnél nagyon remegtem. Nagyon rossz volt. Amúgy én szeretem azokat a betegségeket, amiknél a felépülés gyors. És kb. ez ilyen volt. Jó volt, hogy lezuhanyozhattam, hogy mondták, hogy mit csináljak. Minden nappal 50%-kal jobban voltam. Az első napban még egy tüsszentésbe is belehaltam. A második nap nem akartam még tüsszenteni. Utána már észre sem vettem.

És a tej?

Persze paráztattak, hogy szar lesz. De én azt gondoltam, hogy majd jönni fog.

A végkövetkeztetésem az, hogy a császár után egy nappal később indul be a tej, mint, amikor valaki természetes úton szül. Ennyi. Nem kell ezen pörögni. Csak mellre kell rakni. És jön. Csak egy nappal később.

Persze volt, hogy begyulladt a mellem, csomós volt, de később ilyen egyre kevésbé fordult elő. A későbbi szüléseimnél pedig egyáltalán nem.

Hamar jött a tesó.

Másfél év közöttük a korkülönbség. Hamar jött. (Köszönöm, jaj, de szép! Toboz. Köszi. Szedjél még nekem!)  Maga a terhesség nem volt vészes. Kevésbé élveztem, hiszen volt egy 8-9 hónaposom, de ő egy „beetető baba” volt. Ha mindenkinek ilyen gyereke lenne, bármennyit szülne utána. Persze a többiek már nem ilyenek voltak…

2 – BABCI

Természetesen szerettem volna szülni a második gyermekem, de mivel túl közel volt az előző császárhoz a szülés időpontja, nem volt sok esélyem. Kérte is a doki, hogy feküdjek be időben a kórházba. Meg volt az időpont, de előző este beindult a szülés. Öt percenként jöttek az erős fájások. Ráadásul a magzatvízbe is belekakilt Babci. Így egy gyors és rosszabb császár várt rám, mint az előző. Ijesztgettek, hogy belekakilt a magzatvízbe, hogy antibiotikumot kell kapnom. Jó volt, hogy hamar megműtöttek, így épp nem nyílt szét az előző császár sebem. Nem volt jó. Ráadásul a baba is kék-zöld volt. Rosszul nézett ki. Nem volt jó az Apgarja sem. 7/10 talán. Nyanvadtka volt. Kellett 3-4 hónap, hogy kikerekedjen.

Egyszerre szoptattad a tesókat?

Nem. Amikor terhes lettem, akkor befejeztem a szoptatást. A szülés után újra indult a tej, minden ment a maga útján.

Megpróbáltatás volt a két kicsi gyerek?

Igen. Talán. De az igazi azért a három gyerek. Kicsi volt a korkülönbség. Volt testvér babakocsink. Babci nagyon fárasztó volt az első időkben, egészen, addig amíg el nem kezdett mozogni. Utána viszont nagyon aktív lett.

Ekkor kaptatok kedvet a harmadikhoz.

Még várni szerettünk volna egy kicsit. Emlékszem a fogantatására. Épp síelni voltunk. Amikor megtudtuk, hogy terhes vagyok. Nagyon meglepődtük, de hamar eldöntöttük, hogy akkor korábban jön a harmadik. Pár napja tudtuk, amikor beültünk barátnőimmel és elmeséltem mi a helyzet. Akkor esett le, hogy ha én akarok hármat, akkor az evidens, hogy most lesz és nem később. Amikor karácsonykor bejelentettük a családnak, Anyukám nagyon örült, de Marci szülei hüledeztek.  (Berci, ne menj neki légy szíves!)

Gondolom evidens volt, hogy császár.

Igen. Nem volt min gondolkozni. Ekkor már beletörődtem. És ez lett a második legrémesebb szülésem. A legrettentőbb az ötödik volt, ez csak a második legrosszabb. Azt hiszem, soha többet nem lesz szülésem, az annyira rossz volt. De erről majd később…

(Megcsípett?! Mutasd hol…)

3 – CSIMI

A harmadik… Kettővel mászkáltam terhesen mindenfelé. Közben felújították a liftünket. Az ötödiken laktunk. A terhesség vége felé nagyon elkezdett visszeresedni a lábam. Nagyon fájt.

Nem is látszik most a lábadon.

A legvastagabbat kivetettem… De akkor álldogáltam a játszótéren a gyerekekkel és közben nagyon fájt a lábam, ha járkáltam nem volt gond, de az állás… Úgy éreztem, leszakad a lábam. Az utolsó három hónapra rányomta a bélyegét. A nyári melegben kellett hordanom a visszér harisnyát. Rémes érzés volt, mintha egy darab vasban lennél egész nap.

Hogy indult be a szülés?

Akkor kezdődött, amikor Zsombi orrmanduláját vették ki. Biciklivel vittem a Jánosba. Én is befeküdtem vele terhesen. Viszont úgy alakult, hogy lett egy szabadnapom. Szeretek sportolni. Futni nem jártam, de úszni igen. (Még úgyis, hogy utálok úszni.) Mindkét korábbi terhességemnél úsztam. Ekkor is. Aznap egy új uszodába mentem.

Másnap talán ettől az egész nagy csomagtól beindult a szülés. Talán egy a nem megszokott víz miatti fertőzés, vagy a túlterhelés a Jánosban indíthatta be… A frissen műtött Zsombival a szakadó esőben tekertem haza. Siettem, hogy gyorsan hazaérjünk. Szarul jött ki minden. A férjem pedig épp Olaszországban volt a barátaival. Ja és Anyukám is elutazott.

Hányadik hétben voltál ekkor?

A 33.-ban. Nem gondoltuk, hogy beindulhat. Este egyedül voltam otthon a két gyerekkel. Nem is szóltam a férjemnek, csak az anyósoméknak, hogy tartsák bekapcsolva a telefont éjszakára. Fél óránként jöttek a fájások. De nem lett rosszabb. Azért másnap bementem a kórházba. A dokim azt mondta, hogy nem fogok szülni, menjek haza. Igyak valamit… Hazamentem.

Lementem a játszótérre a fröccsömmel, de nem segített. Egyre rosszabb volt. 15 perces fájásaim lettek. Újra hívtam az apósomékat, és visszamentem a kórházba.

Nem merült fel, hogy valahogy megállítsák a folyamatot.

Nem. Csak azt mondta előző nap a dokim, hogy vegyek be Magne B6-t. Nem gondolták komolyan, hogy szülni fogok. Pedig ekkor már másfél napja gyakorlatilag állva vajúdtam. Amikor másnap bementem délután 4-5 körül a kórházba akkor adtak tüdőérlelőt. Ekkor már felhívtam azért Marcit, hogy szerintem szülni fogok. Ő meg felhívta orvos Apukáját, aki megerősítette a tényt:

Igen, úgy tűnik koraszülés lesz.

Végül Marci apukája volt bent a kórházban. Tényleg koraszülés lett.

Milyen érzések voltak ekkor Benned?

Azt éreztem a végén, hogy ha nem szedik ki  meg fogok őrülni. 2 perces fájásaim voltak. De akkor is csak azt mondták, hogy nem fogok még szülni. Én tudtam, hogy szülök. Ez nagyon idegesítő volt. Közben pedig bebódítottak. Rossz érzés volt, mert ugyan bódult voltam, de közben mégis nagyon fájt. (Nézz körül, biztos meglesz. Gyere. Azaz. Ne, ne menjünk még haza… Menjünk akkor csúszdázni! Nem akarsz?!) Nagy nehezen beesett az orvosom. Aki azt mondta, hogy direkt nem ment messzire, mert tudta, hogy én nem viccelek. Megkönnyebbülés volt, hogy ott van. Tudtam, hogy jó keze van. Az is jó volt, hogy nem ismeretlen valaki. És jött a szokásos. Nagy nehezen kiszedték.

Marci apukája fogadta Csimit?

Igen. Ja és képzeld, nem tudtuk a nemét a születése előtt.

Amikor megszületett kérdeztem, hogy fiú vagy lány. Jött a válasz, fiú. Ja nem, lány. Nagyon örültem. Azt tudtam, hogy a lányoknak nagyobb az esélyük a koraszülés utáni felépüléskor. Jobban bírják. Örültem. 2 kiló volt.

Át kellett mennünk tíz napra a Madarászba. Isteni volt, de komolyan. Maga a szülés nem volt túl jó, de ez a tíz nap olyan volt, mintha egy szanatóriumban lettem volna. A legjobb szüléshez kapcsolódó élményem volt. Tíz napig pihentem. Ilyen soha nem volt szülés után. Persze három óránként felkeltem, fejtem. Pici volt még Csimi, ahhoz, hogy szopizzon. Megvolt a maga macerája ennek is, de nagyon kiegyensúlyozott macera volt. Ketten voltunk egy szobában egy másik anyukával. Volt, hogy átmentünk a Duna Plázába kávézni. Rohadt jól éreztem magam.

Aggodalom nem volt benned?

Nem. Biztos voltam benne, hogy megtanul enni. Semmi baja nem volt. Így nem aggódtam. Láttam, hogy másokhoz képest milyen jó állapotban van. Rendben volt. Csak a szoptatással paráztattak, hogy majd a cumi összekavarja. De nem rémültem meg. A harmadik gyerekem volt.

Biztos voltam benne, hogy fog enni a mellemből. Igen, sokat kellett dolgozni rajta, de át lehetett szoktatni. Csak kellő akarat kellett hozzá és bizalom saját magam iránt.

Honnan meríted ezt a sok bizalmat, ezt a sok erőt?

Én ilyen vagyok. Elhatározom, hogy megy és megy is. Amúgy Anyukámnak nagy önbizalma van, talán nagyobb is mint az egészséges. Lehet, hogy Tőle örököltem. Szerintem vannak dolgok, amik mindenkinek mennének, csak akkor nem működnek, ha valaki kishitű. Az ember tud szoptatni. Nyilván lehet kivétel. De, ha minden rendben, akkor ennek mennie kell.

Van olyan dolog, amiben mégis bizonytalan vagy magaddal szemben?

Persze, csomó dologban vagyok bizonytalan, de nem a gyerekekkel kapcsolatban. 14 éve vagyok ebben a gyerekes dologban, de ha vissza kell mennem a munka világában, akkor félni fogok majd, hogy esetleg nem tudom ugyanazt nyújtani, amit régen, hogy esetleg nem tudom az új módszereket. Persze van, amiben bizonytalan vagyok én is.

Csimi gyorsan cseperedett. Milyennek láttad Őt?

Nagyon akaratosnak.

Van egy elméletem miszerint a koraszülöttek nagyon akarnokok, erőszakosak, mert túlélők. Bele kell nyugodni, mert ez az akarás segítette át a nehézségeken Őket az elején. Ilyenkor erős gyereket kap az ember.

És nagyon apás gyerek lett. Marci akkor fél évet otthon volt. Ez jó is volt, mert ahogy mondani szokták: csak két kezed van. A harmadik meghaladta az erőmet akkor. Ezekben a helyzetekben Marci segített, és ő is tudta a legjobban Csimit megnyugtatni.

4 – VILMA

A negyedik szülésem volt a legsimább. Egy ajándék volt. Vilma egy ajándék. Ő is meglepetés gyerek volt. Akkor már a család sem fogadta traumatikusan. A terhesség megint nem volt könnyű a visszerek miatt. Ráadásul ekkor már a harmadik hónaptól okozott gondot. Jött újra a harisnya. Egész nyáron hordtam. Volt, hogy úgy mentem be a medencébe is.

Ha hordtad, akkor nem fájt?

Akkor nem. Akkor csak szorított nagyon. Meg melegem volt. És hát szarul is néz ki.  De más bajom nem volt. Akkor már úszni se úsztam igazán. De mivel a dokim azt mondta, hogy olyan sportot csinálhatok, amit előtte is csináltam, ezért elkezdtem újra futni. Sokáig futottam Viluval, nem volt semmi gond.

És jött a következő császár.

Igen. Három héttel korábban be kellett feküdnöm. Akkor meg is császároztak, hogy ne legyen túl nagy a baba. Mindent elmondtak előtte. Csak nevettem, mert nyilván tudtam már mindent. Ugyanaz a szülésznő volt ott, aki a korábbi szüléseimnél. Ez nagyon jó volt. Sokat segített a terhesség alatt is. Most végre nem volt hidegrázásom sem. Ez volt a koronaékszere a szüléseimnek.

Mindig úgy fogalmazol, hogy szültél. Nem érzed a passzivitását ennek a helyzetnek?

Nem. Ha mindegyik olyan lett volna, mint a negyedik, akkor passzivitást éreztem volna, de mivel rohadt sokat szenvedtem így nem.

Nem szeretem, amikor el akarják venni a császáros nőktől a szülés élményt. Gyűlölöm ezt, mert ugyanúgy szültünk, kijött. Máshol és…

Nincs is benned hiányérzet a császár miatt?

Belenyugodtam. Elsőnél, másodiknál hiányzott, de harmadik óta tudom, hogy ez van. Van öt szép egészséges gyerekem. Hiányzott, de belenyugodtam. Ha valaki hüvelyi úton akar szülni és nem sikerült, akkor az nyilván szomorúsággal tölti el, de nem szabad hagyni, hogy átvegye ez az érzés feletted a hatalmat. (Menjünk homokozni, tök jó ötlet…) Meg hát vannak az ősanyák, akik elhintik, hogy a császáros gyerekek később kezdenek el mozogni, meg egészen más is lesz a gyerekkoruk. De szerintem ez nem így van. Ha foglalkozol a gyerekeddel és minden más működik, akkor nincs baj. Minden szülés egy trauma a gyereknek. Az egyik így, a másik úgy. Csak keltik a feszültséget… (Finom süti?! Milyen süti?! Csokis! Finom!)

Milyen érzés volt a negyedikkel megérkezni az otthon lévő háromhoz?

Semmi különös. Aranyosak voltak. A második gyerekem nagyon anyáskodó a mai napig. Szokott a picikkel játszani, de Vilma is anyáskodó lett. Sokat babáztak. Felhőtlenül és gördülékenyen ment mindent.

Hogyan mondtátok el a gyerekeknek, hogy tesó jön?

Természetes volt. Picik voltak. Nyilván a másfél évesnek nem mondtuk, észrevette. Három és fél éves volt, amikor a harmadik jött. „Anya terhes. Lesz baba.” Ez nem egy olyan dolog, amin egy gyerek sokat gondolkodna, vagy kijelentené, hogy ő mit szeretne. Nem volt kérdés.

5 – BERCI

Amikor a legkisebb megszületett, akkor volt a legnagyobb 11 éves. Ekkor el is gondolkodtunk, azon, hogy talán nem kellene megtartani. Hogy a négy olyan jó. Nem is fogunk elférni a lakásunkban. Ekkor Nicaraguában voltunk épp. Én szerettem volna még egyet, de Marci nem. Kint nincs abortusz. Haza kellett volna jönni, de én megszerettem volna nagyon tartani, csak Marcira nem szerettem volna ráerőltetni, hogy én legyek a gonosz. Nem akartam kierőszakolni. De mégis egyszer elmentem futni az esőben és úgy jöttem haza, hogy meg kell tartani. Marci belenyugodott, de szerintem csak azért, mert bonyolult lett volna elvetetni. Nem volt jó érzés. Azt gondoltam, hogy Marci nem akarja, de majd ő is szeretni fogja. Tudom, hogy ilyet nem szabad csinálni… Ha itthon lettünk volna, engedtem volna magam meggyőzni.  (Mit csinálsz?! Na jó, egy kicsit odaadom…)

Utána itthon voltunk. Jött a terhesgondozás. Jött újra a harisnya. Sokszor keményedett a hasam, de csak magnéziumot kellett szednem. A 31. héten viszont beindult a szülés. Kaptam infúziót, magnéziumot. Úgy tűnt, hogy leállítottá, de én mondtam Marcinak, hogy úgy érzem, hogy csak napok kérdése. Marci győzködött, hogy bírjam ki, de én éreztem, hogy szülni fogok. Pár nappal később tényleg beindult. A kórházi személyzet pedig ismét mondta, hogy nem-nem én még nem szülök.

Rosszabb volt, mint Csiminél, mert be sem hívták az orvosomat. Azt gondolták, hogy nincs szükség rá. Én viszont vajúdtam három perces fájásokkal. Undorító körülmények voltak. Nyitott helyen voltam, sok emberrel körülvéve. Kritikán aluli volt.

Ha nem az ötödik lett volna, akkor síró görcsben azonnal elhalálozom. Szörnyű volt. És közben senki nem hitte el, hogy szülök. Pedig gyakori, erős fájásaim voltak. Semmibe vették, hogy borzasztóan fáj.

Egyszer csak végre megjött az orvos, végre elhitték, hogy szülök. Gyorsan bemosakodott, látta, hogy ez problémás helyzet. Gyorsan kikapta. Kisebb volt, mint 2 kiló. Úgy tűnt, mintha minden rendben lett volna. Azt gondoltam, hogy a szülés rosszabb volt, minden eddiginél, de közben mégis minden rendben van.

Megint mentünk a Madarászba, de valahogy nem volt meg az az íve, mint Csimivel. Evett, de nem nőtt a súlya. (Pisis lett? Átvegyük? Gyere!) Azt gondolták, valami gond van a tejemmel.

Sajnos nem tudtam Berci mellé befeküdni a kórházba. Bementem etettem, aztán mentem vissza a négy gyerekhez. Vagy volt, hogy Marci ment, hogy ne négy óránként menjek a császáros sebemmel. A harmadik nap az egyik nővér azt mondta, hogy itt valami nem stimmel. Marci is látta, hogy valami nem oké. Átszállították a Bókayba. Rossz állapotban volt. Akkor már mindenki tudta, hogy nagy baj van. (Kölesgolyót nem kérsz?) Szinte fekete volt. Mikor odaértem, picit megnézhettem. Valamikor éjjel megműtötték. Akkor volt hét napos. Kiderült, hogy a beleiben van egy szűkület, emiatt nem tud távozni a kaki. Ezért volt rosszul. Valamennyi jött, de csak folyadék. Emiatt nem tudott semmi felszívódni benne. (A pulcsidat?! Szerintem elég meleg van most itt…)

Nagyon rossz volt. Utána is még sok ideig híg széklete volt, de legalább nőtt a súlya. Nicaraguában aztán minden rendeződött.

Nem volt para kimenni?

Nem. Azt gondoltam ott minden megoldódik. A tejem pedig ott is olyan, mint itt. Bébi ételt nem lehet kapni, de azt lehet csinálni. Könnyebb is volt kint tejmentesen étkeztetni, ami Bercinek fontos volt. Itthon sok féle tejterméket fogyasztottunk, kint pedig nem igazán. Emiatt is jobb volt kint. Sok mindent magunknak kell megcsinálni, nincs a sok feldolgozott élelmiszer. (Szeretnél hazamenni? Jó. Nem arra van a szandálod? Nem akarsz inni?)

De az idő eltompítja ezeket a pillanatokat.

Igen. Az ő születését és az utána jövő heteket életem legrosszabb élményeihez sorolom, de nem tudom már visszaadni, mennyire volt rossz. (Szia Játszótér! Jövünk holnap is jó…?!) Én eltemetős vagyok. Nem szeretem a rossz dolgokat csomagolgatni magamban. Inkább megpróbálom eltemetni. Az övét pedig megpróbáltam kiírni magamból. Végül is minden jól sikerült. Minden rendben vele. Azért az nem baj, hogy nem elsőre történt ez velem. Az más lett volna. Sokat segített, hogy volt már egy koraszülöttem, akivel nem volt semmi gond. De ha ezt elsőre kapom, biztos nehezebb lett volna. Most azt mondom, hogy soha többet nem szülök, mert pokoli volt ez a szülés és a következő három hónap. (Cica, én ezt mondtam… Te hozod? Jó. Menjünk arra!)

Ha ebből a nem kis pakkból kellene egy útravaló csomagot összeállítanod egy hamarosan szülő nőnek, akkor mi lenne benne?

Azt mondanám, hogy amikor szül, akkor csak Ő maga és a gyerek legyen fontos. Ne telefonálgasson, ne dolgozzon, ne fogadja a rokonokat, hanem pihenjen! Nem kell fogadni senkit. Zárja ki a külvilágot, annyi időre, amennyire Ő akarja. A másik, hogy tej ügyben ne hallgasson a károgókra. Lesz tej. Maximum 1-2 nappal később. És ha nem lesz, az sem tragédia. Tápszeren is felnőttek gyerekek. Nem ezek a tragédiák. Az a tragédia, ha beteg egy gyerek. Az tragédia.

Ezek a tanácsaim. Ne essen kétségbe, és csak magával és a gyerekkel foglalkozzon! Bízzon magában! És ne hallgasson másokra, csak arra, akiben nagyon megbízik. Akár egy védőnő, egy orvos, vagy bárki, akinek hisz, de akkor abban bízzon. (Na Cucikám, menjünk itt fel, mert arra lakunk!)

Visszatérve Hozzátok, mi lesz Veletek? Szeretsz kint lenni, de mégis hazajöttök.

Igen, egy év múlva hazajövünk. Nincs jó iskola kint, haza kell jönnünk. Szeretek kint lenni, de hazajövünk. Felmerült köztes megoldásként Spanyolország, de az is ugrás lenne a semmibe. Ott is hiányoznának a barátok, az ismerősök. Én szeretnék kint maradni, de mindenki más haza szeretne jönni. Nem szeretnék ezen szenvedni, ezért, ha hazajövünk akkor újra tanítani fogok. Ez az elhatározás. Szeretnék tanítani, de részben azért ez pótcselekvés lesz.

Kedves Olvasó! Ha már tudod, hogy császármetszéssel fog világrajönni gyermeked, vagy csak érdekel a téma, ajánlom figyelmed a Császárvon.hu-t!