2023. nov 14. “Ne felejtsd el, hogy mennyit érsz!” – Csilla szüléstörténete
’95. február 28. 1.40 és ’99. július 14. 14.28. Ez a két fiú. Bálint és Zsombor. Ez az alap.
És ez fontos, hogy így hangozzon el, hogy pontosan hánykor születtek.
Igen. Nekem ezek nagyon fontosak.
Te, hogy születtél?
Hajnalban elfolyt Anyukám magzatvíze. Van valami emlékfoszlány az elmesélésekből arról, hogy talán rendőr hívta a mentőt. Délelőtt tíz körül születtem meg. Most nyomoztam ki az asztrológia segítségével, hogy 9.52 volt a pontos idő.
Hogy élte meg Anyukád a szülést?
Anyu nem bírja a fájdalmat. Amikor gyerek voltam sokszor elmondta, hogy a szülés mennyire borzasztó, de ezenkívül nem sokat mesélt nekem. Nagyon zárkózott személyiség. Pedig én nagyon kíváncsi lennék. Én szeretek kapcsolódni, de ő semmit nem mesél.
Arról sem mesélt, hogy meddig szoptatott?
Semmit, de egyszer a régi tárgyak között kutatva találtam abból az évből egy tejjegyet. Így csak következtetni tudok, hogy 4-5 hónapig szoptathatott. De ’68-ban nem is volt olyan nagy divat talán a szoptatás.
Te, hogy álltál a gyerekvállaláshoz?
Mélyről jött belőlem, hogy úgy nem élhetek felnőttként, hogy ne legyen gyerekem. Ráadásul sok gyereket szerettem volna. Csalódásként élem meg, hogy csak két gyerekem van. Három vagy négy gyereket szerettem volna.
Tudatosan készültünk rá Zolival. Egészségesen, próbálkozások nélkül vettünk részt a Czeizel féle optimális családtervezési programban. Én a tökéletes gyereket szerettem volna. Mindent meg akartam tenni azért, hogy egészséges legyen. Akkor vezető beosztásban voltam. A napi lapindító értekezleteken mindenki dohányzott, így hamar abbahagytam a munkát, az orvos javasolta a betegállomány igénybevételét.
Mi történt ebben a Czeizel féle programban?
Kivizsgáltak minket. A férjemnél találtak is valamit. Talán nem voltak elég gyorsak a spermiumok, gyógyszert kellett szednie.
Hamar teherbe estél?
Azonnal. Az első alkalommal. A második gyerekünknél is gyorsan, pedig akkor már nem is jártunk a Czeizelhez.
Amúgy kész csoda, hogy teherbe estem, mert ma már tudom, hogy az akkori szexuális életünk nem volt egy diadalmenet. 13 évig nagy szerelemben éltünk, de a mi házasságunk inkább egy intellektuális kapcsolat volt. Azt gondolom, hogy mi azért találkoztunk Zolival, hogy megszülethessen Bálint és Zsombor, hogy ők legyenek számomra a tökéletes gyerekek.
Hogyan derült ki, hogy terhes vagy?
Akkor már pár éve voltak terhességi tesztek. Apu születésnapján vettem egyet, amit meg is csináltam. Pozitív lett.
A ’90-es években milyen segítséget kaptál a szülésre való felkészülésben?
Nem jártam semmire, szerintem nem is volt ilyen. Azzal viszont foglalkoztam, hogy hol kellene vajon szülni. Orvos sógornőm javasolatára először nem orvost, hanem kórházat választottam, mert ha baj lenne, akkor az intézmény a fő háttér. A MÁV kórház mellett döntöttem.
Ha felkészítőre nem is jártál, de könyveket olvastál?
Igen. A “Kismamák és kisbabák egészségkönyvét” (Prof Frydman-Dr. Cohen Solal) című könyvet kívülről tudtam. Tökéletesen illett hozzám stílusában, megfogalmazásában. De átgondolva, igazából nem a szülésre készültem – azt gondoltam, hogy azt az orvosok megoldják majd, hanem a kisbabára, és arra az időszakra, amikor egyedül leszek vele, hogy akkor azt majd jól tudjam csinálni.
Hogy viselted a várandósságod?
Jól. Égett a gyomrom, de más nehézségre nem emlékszem. Talán még annyi, hogy nagyon meghíztam. A terhesség előtt egész életemben fogyókúráztam. Ekkor azt gondoltam, hogy végre azt ehetek, amit szeretnék. Meghíztam, de az energiámat nem veszítettem el.
Vissza tudsz arra emlékezni, hogy milyen vizsgálatok voltak ekkor a protokollban?
Volt több vérvétel és volt pár ultrahang. Többek között a fontos 16 hetes ultrahang. Terheléses cukrot nem néztek akkor.
Akkor kiderült előre, hogy fiatok lesz.
Igen. Az egyik ultrahang vizsgálatnál.
Mindig is lányt szerettem volna. Egyszer még viccelődtem is vele, hogy ha fiam lesz benthagyom a kórházban.
’92-ben Apukám temetése napja előtt megálmodtam, hogy fiam fog születni, és Apukámra fog hasonlítani, szürke szeme lesz, barna haja. Olyan volt az álmom, mintha Szűz Máriáról és Jézusról szólt volna. Menekülnöm kellett a bebugyolált kiválasztott gyerekkel. Egy lépcső alá bújva megmenekültünk. Akkor ránéztem a fiamra, és az Apám arcát láttam. Tényleg pont úgy nézett ki Bálint, mint az álmomban.
Ez az álom sokat formálhatott rajtad. Hogy indult el a szülésed?
Sehogy. Anyu szülinapjára írtak ki február 14-re, de nem érkezett Bálint időben. Két héttel később indították be a szülést. Délelőtt 10 körül burkot repesztettek. Lehet, hogy kaptam mást is, de arra már nem emlékszem. Másnap hajnali egy körül született meg.
Volt rajtunk kívül még egy pár a kórteremben. Zoli mondta is, hogy na akkor velük versenyezzünk! De esélyünk sem volt.
Magáról a vajúdásról kevés emlékem van. Csak arra emlékszem, hogy a vége felé egy sötét szobában volt egy labda, egy bordásfal. Egyiket sem használtam. Jól felszerelt kórház volt, az egyik első baba-mama barát intézmény. Csak éppen senki nem mondta el, mit csináljak igazán. Beszélgettünk Zolival. Figyeltük, hogy a másik párnál az apuka masszírozta a kismamát. Zoli más típus volt. Aztán egyszer csak üres lett minden, mindenki megszült az osztályon.
Egyértelmű volt, hogy bent lesz Zoli Veled?
Nem. Én nagyon szerettem volna, de ő azt mondta, hogy az milyen jó, amikor a haverjaival ül a kocsmában, és várja a telefonhívást. Ahogy apukája is tette. Persze ez megváltozott.
A legjobb barátja mondta, neki: „Te hülye vagy?! Kihagyod a gyerekeid születését?! Az a legnagyobb buli a világon!” Meggyőzte, de nem igazán volt aktív segítő. Hamar elfáradt. Bálint születése után is csak azt mesélte, hogy ő mennyire elfáradt. A sógornőm kérdezte is: „- És Csilla?! – Csilla is, de nekem nem ez lett volna a dolgom. Neki viszont igen.”
Mélyreható konfliktusok előjelei voltak ezek, de akkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Amíg picik voltak a gyerekeim, a felettük érzett boldogság minden más problémát háttérbe szorított.
Hogy viselted a fájdalmat?
Ha jól emlékszem nem kaptam semmilyen fájdalomcsillapítót. Talán azért sem kértem, mert én sportoló vagyok. Anyukámmal ellentétben nekem magas a fájdalomtűrő küszöböm.
A kitolást is jól viselted?
Nem nagyon emlékszem rá. Éjfél körül indulhattak el a tolófájások, másfél órát tarthatott. Nagyon hosszúnak éreztem ezt a részt.
Olyan érdekes, hogy a hosszú évek alatt, hol kopnak el az élmények vajon? A frissen szülő nőknek az a meggyőződése, hogy ezekre a pillanatokra mindig fognak emlékezni.
Két-három évig elsírtam magam, hacsak Bálint születésére gondoltam. Brutális volt ez az érzés, de az élet új élményei elmossák a régit.
Zolival beszélgettetek erről a napról később?
Igen. Volt, hogy kérdeztem tőle, hogy ő mire emlékszik. Azt mondta, kiabáltam, hisztiztem. Én ilyenre nem emlékszem, szerintem nem is jellemző rám, de ez az ő története, és persze lehet, hogy ő is máshogy meséli, mint ahogy valójában volt.
Mi történt miután kibújt Bálint?
Rögtön kivitték. Megvizsgálták, tíz perc után hozták vissza, rám tették. Sokat kellett varrni, mert nagyon szétszakadtam. Azt gondolom, nem tágultam rendesen. Talán, ha jobban fel tudok készülni a szülésre testileg, akkor nem repedek így szét.
Nem hinném, hogy ezen múlt. Inkább a szülésindításon. Arra pedig nem lehet felkészülni. A szülésre lehet, és kell is készülni, de egy indított szülés az nehezebb út.
Hogy voltál a szülés után?
Akkor jött a fekete leves, mert kétszer is elájultam. Egyszer, amikor felvittek a szobába, kérték, hogy menjek el wc-re. 16 órás volt a szülésem, ez idő alatt nem ettem, nem ittam. Ahogy felálltam rögtön elájultam. Sérülésem nem lett, talán elkaphattak, erre nem emlékszem, de arra igen, hogy közben azt álmodtam, hogy egy kórház folyosóján rohannak velem egy ágyon tolva, és sorra nyílnak ki a folyosó ajtai. Miután magamhoz tértem újra elküldtek pisilni. A wc-n újra elájultam. Akkor befektettek az ágyamba, és nem mozgattak tovább.
Hogy ment a szoptatás?
Nehezen. Bálint kiszáradt még bent a kórházban. Valahogy nem szopott rendesen, pedig végig ott volt mellettem. Belázasodott, antibiotikumot kapott. A mai napig nem tudjuk, hogy mi történt. Közben belövellt a tejem. A nővérek segítettek lefejni a mellem.
Nehéz időszak jött. Bálint nem aludt jól, nem szopott. Nyolc hónapig fejtem. Tehénnek éreztem magam. Kézzel, géppel is próbálkoztam, mert Bálint lusta volt szopni, de így is 13 hónapos koráig kapott anyatejet. Közben folyamatosan mértem őt, és fejtem. Hamar hozzátápláltunk. Talán nyolchetesen kaphatott először reszelt almát és reszelt banánt, majd sárgarépát.
Teát nem akartam adni neki, bár anyukámmal erről sokat vitáztunk, de én inkább gyümölcsöt préseltem számára. Ma már tudom, ez hiba volt. A babáknak nem kell sem tea, se semmi más folyadék, csak víz. Azóta is függő az édes löttyöktől.
Nem lehetett könnyű időszak. Te hogy voltál az első hetekben?
Egy hónap után öltöztem át először hálóingből. Anyu szólt rám, hogy ez így nem jó, hogy mit fog ehhez szólni a férjem, és hogy amúgy is fogyjak le! Kaptam az íveket. Amúgy azért mentem ki csak az utcára, hogy konzerveket vegyek, hogy legyen mit ennünk. Főzni esélyem sem volt. Anyu volt, hogy segíteni próbált, de nem igazán tudott. Káosz volt, de azért jó volt.
Nehéz elképzelni, hogy jó volt ez így.
Bálint születése előtt én egy menő újságíró voltam. Ugyan depressziós nem lettem a szülés után, de iszonyatosan nagy váltás volt otthon lenni, és gondoskodni egy kisgyerekről, aki ráadásul nem eszik, nem alszik és folyton kézben van.
Egyszer valaki azt mondta, hogy azért kaptam ilyen nehéz gyereket Bálint személyében, hogy a szüleim válásának traumáját, és azt, hogy Anyu elhagyott engem, ezzel dolgozzam le. Azzal, hogy tökéletes anya legyek. Mindent feláldoztam a gyerekekért és a férjemért.
Előreszaladtunk. Bálint születése után terveztetek testvért is.
Igen. ’97-ben kiköltöztünk Brüsszelbe. Zsombor azonnal megfogant. Viszonylag gyorsan orvoshoz mentem. Az első vizsgálatkor úgy tűnt, hogy nincs egyedül, aminek én nagyon örültem. Azt gondoltam, hogy akkor már hárman lesznek, de később már nem látszódott más, de úgy érzem, nem volt egyedül.
Ettől függetlenül egy nagyon boldog terhesség volt. Akkor már végre jobban aludt Bálint. Mivel tudtam, hogy júniusban nincs igazán jó idő kint Brüsszelben, ráadásul itthon, Magyarországon kertes házba tudtam hazajönni vele, így újra hazaköltöztem. Anyu segítsége is jól jött, mert ha nem is mosott vagy főzött, de a gyerekekkel mindig szuperül eljátszott. Így született meg a döntés, hogy itthon szülök, ismét a MÁV-ban.
Zsombor elindult magától?
Nem. Mondjuk nem is vártunk olyan sokat, mint Bálintnál. Tíz nap után beindították burokrepesztéssel, és gyorsítót is kaptam. Azt gondolta az orvos – aki nem a saját orvosom volt, mert ő szabin volt, de jól ismertem az első terhesség kapcsán – , hogy olyan talpraesett és mozgékony vagyok, hogy nem akar ágyhoz kötni, s nem infúzióban, hanem injekcióban adja be az oxitocint. Emiatt hamar rákerültem CTG-re, hogy lássák, mit szól a gyors induláshoz Zsombor. Nyilván az első fájások hatására szétesett a szívhangja, ebből a tempóból ő nem kért. A mai napig tipikusan ilyen a természete. Azt láttuk, hogy még jól van, de az orvosoknak egyértelmű volt, hogy ki kell venni gyorsan, mert ebből könnyen lehet oxigénhiányos állapot.
Te hogy voltál mindeközben?
Azt gondoltam, hogy ha ez van, akkor mielőbb vegyék ki, hogy ne legyen semmi baja. Ha műtét, akkor műtét… De talán meg is könnyebbültem, hogy nem kell újra azt a 16 órát végig csinálni, mint Bálintnál. Amikor kivették persze nem kaptam meg, nem láthattam. Zoli viszont nagyon boldog volt és büszke, hogy ő előbb vehette kézbe, mint én. Ő vitte fel a csecsemős osztályra is. A két fiú közül a mai napig Zsombor kötődik jobban az édesapjához.
A császár után viszont teljesen jól voltam. Emlékszem bejött a nővér, és amikor meglátott törökülésben az ágyon, ahogy magyaráztam a többieknek, nem hitte el: „Egy napos császárost még nem láttam az ágy tetején ülni, és magyarázni.”
Hogyan alakult a császár utáni szoptatás?
Nem volt gond vele. Zsombort három éves koráig szoptattam. Őt szoptatni öröm volt, de aludni ő sem aludt. Elkövettük azt a nagy hibát, hogy beköltöztem a gyerekekhez két évre. A házasságunknak persze annyi volt. Amikor visszaköltöztem Zoli mellé, és éjjel felsírt valamelyik gyerek, akkor is engem ébresztgetett, hogy menjek.
De én sokat tanultam a francia nőktől. Volt egy ismerősöm, aki megerősített benne, hogy ez így nem jó, elmesélte, hogy ők beosztották, ki mikor kel a gyerekekhez. Én azt gondoltam, hogy az a normális, ha én kelek, hiszen a férjem újságíró volt, fontos feladatokkal. Mire ez az ismerősöm elmesélte, hogy az ő férje F16-os vadászpilóta…
Felborult az egyensúly, eldőlt a két gyerek felé. Ráadásul külföldön voltunk. Nem voltak nagymamák, nem volt munkahelyem. És azt is láttam, hogy ott, ahol mind a két szülő egy idegen országban visszamegy dolgozni, ott a gyerekek sérülnek. Én inkább otthonról dolgoztam valamennyit, és velük voltam. Ez tette lehetővé azt, hogy egészséges felnőttekké váltak.
Mi történt a nagycsaládos terveiddel?
Volt még szerintem egy terhességem, ami nagyon hamar félbeszakadt. Két hetet késett a menstruációm, s mivel ez nálam korábban sohasem történt meg, ebből gondoltam. Nagyon vágytam egy harmadikra, de ő jobban tudta, nekem mire van szükségem. Ha megszületik, akkor sose válok el, kifutottam volna az időből. Biztosan lány lett volna, és azt gondolom, hogy azért nem született meg, hogy megadhassa nekem a szabadságot.
Mert végülis elváltatok.
Igen. Bálint 18. születésnapján éreztem meg, hogy vége a házasságunknak.
Az első szülésem nyomai miatt volt egy hüvelyplasztika műtétem 2014-ben. Akkor döntöttem el, hogy elválok. Kiderült, hogy tovább kell bentmaradnom a kórházban, mert valami nem stimmelt a beavatkozás után. Amikor bejöttek a fiúk a kórházba meglátogatni, akkor Zoli elaludt a látogatás alatt annyira elfáradt abban, hogy két napig kellett felügyelni egy 15 és egy 19 éves gyerekre. Zsombor a stressztől beteg lett, amikor én kórházba kerültem. Szóval Zoli aludt a kórházi fotelben, Bálint ette a lazacos szendvicsem, Zsombor pedig teljesen kikészült, kiabált, hogy hívjanak már egy orvost, aki elmondja, hogy mi a baj velem!
Kiborultam. Akkor lettem biztos abban, hogy nem fogok tovább Zolival élni.
Nagy a pakk. Van belőle olyan tapasztalat, tanács, tárgy, amit továbbadnál segítségül egy hamarosan szülő kismamának.
Tárgyakra nincs szükség csak szeretetre. Nyugodtan lehet a gyerek sokat kézben. A sógornőmnek nagy mondata volt: „A gyerek nem azért sír éjszaka, hogy Veled szórakozzon, hanem azért, mert nem érzi jól magát!” Ahhoz joga van, hogy bemenj hozzá, és simogasd a hátát, de ahhoz nem, hogy felvedd állandóan, de nem tudom pontosan, mi a jó út. Csak azt látom, hogy Zsombor sokkal nyugodtabb lett, így hogy vele aludtam.