2024. márc 19. Azt mondtam: “Vidd Zoet Magyarországra sokat a családomhoz!” – Alina szüléstörténete

Mióta éltek Norvégiában?

A párom norvég. Miatta vagyok, élek itt most már 4 éve, de a kapcsolatunk majdnem 14 éves, szóval volt már, hogy korábban is itt éltem, illetve sokat voltam látogatóban is előtte.

Szeretsz ott lenni?

Most épp tél van, most épp nem, de májustól szeptemberig csodálatos a nagy világosság.  Jelenleg kezd sötét lenni, amire a norvégoknak külön szavuk is van: mørketid. Ekkor nehezebb számomra az ittlét. És az itt lévő kultúrát, „nyelvet” is meg kellett tanulni, mint ahogy azt is, hogy hogyan kommunikálnak, hogy kapcsolódnak a norvégok.

Hogyan kapcsolódnak?

Máshogy. Szubjektív, saját megélésem az, hogy innen nézve a magyarok már déli temperamentumú népnek számítanak. Az én temperamentumom messze van egy olaszokétól, de még így is sokkal közvetlenebb vagyok, mint az itteniek. Nehezen lassan, nyitnak az emberek mélyebb kapcsolatokra, barátságokra. Utána viszont sokkal melegebbek.

A párom barátainál egy év proaktív nyitás után jött csak ez az áttörés. Érdekes volt az a gombnyomás szerű pillanat, amikor ez létrejött. Nagy energiabefektetés előzte meg.

Mivel foglalkozol amúgy kint, amikor épp nem gyerekezel?

Épp karrierváltásban vagyok. Otthon szervezetfejlesztő tanácsadóként dolgoztam, de azt az anyanyelvemen szerettem leginkább csinálni. A nyelvünk olyan sokrétű, és olyan finoman lehet vele kifejezni magunkat, hogy úgy éreztem, ezt az anyanyelvemen kívül más nyelven nem szeretném végezni. HR-es lettem kint, de már nem szeretnék ezen a területen dolgozni. Most a szülés után művészetet tanulok egy egyetemen. Volt már egy grafikus végzettségem, ezt egészítem ki. 

Norvégul vagy angolul tanulsz kint?

Norvégul.

És milyen a norvég nyelv?

Tanulás szempontjából nem nehéz, az angol és a német nyelvtan keveréke. Olyan szempontból hasonló az angolhoz, hogy  az elején könnyen tudsz egy basic szintre eljutni, de utána bonyolódik, nehezedik.

Így is norvégul szültem. Dilemma volt, hogy mennyire fog ez gondot okozni, de  sikerült áthidalni ezt a problémát. A kislányom születése, és a sok dal, amit tanul a bölcsiben, még közelebb hozta hozzám a norvég nyelvet. Itthon továbbra is angolul beszélünk a párommal, a kislányommal pedig magyarul.

A párod beszél magyarul?

Sok mindent megért, de beszélni kevésbé tud.

Visszatérve Rád és a gyökereidre, Te mit tudsz a saját születésedről?

Indították anyukám szülését, utána viszont egyből jöttem. Anyu azt mesélte, hogy vissza kellett engem tartania, mert amikor már tolt volna, nem volt épp a szobában orvos.. Természetes úton jöttem és gyorsan.

Volt olyan szüléstörténet, ami nagy hatással volt Rád a szülésed előtt?

Nem, nem igazán, emellett  a bábám is azt javasolta, hogy ne is olvassak szüléstörténeteket most már, hogy várandós lettem. Csak megrémisztene, vagy túllőné a várakozásaimat. Mindenkinek más a nehéz, nincs két ugyanolyan történet. Persze hallottam barátaim szüléséről, de nem voltak olyan szempontból  hatással rám, hogy bármilyen elvárásom lett volna a saját szülésemmel kapcsolatban, akár fájdalomcsillapítás, vagy természetes – császár téren. Legyünk egészségesek, és biztonságban, ez volt a fontos számomra.

Milyen élethelyzetbe érkezett meg a lányotok?

A kiköltözésünk előtt egy évet már otthon norvégul dolgoztam, hogy utána ki tudjak jönni. Akkor még nem jött szóba a gyermekvállalás. Utána pedig a páromnak lett egy autoimmun betegsége, ami miatt nem ezen volt a fókusz, de amikor jobban lett szeptemberben, akkor elkezdtünk próbálkozni. Februárban fogant meg Zoe. Azt hiszem, Valentin napi baba. Meg voltunk lepve, hogy ilyen gyorsan összejött. Tudom, hogy valakinek ez lassúnak tűnhet, de nekünk gyorsan eltelt ez az idő. Úgy éltük meg, hogy szerencsések vagyunk, hogy ilyen hamar összejött.

Hogy voltál a várandósságodban? Hogy derült egyáltalán ki, hogy gyermeket vársz?

Rögtön tudtam, amikor terhes lettem. Másnap már fura dolgokat kezdtem el érezni a testemben. Úgy éreztem magam, mint amikor bekapcsolsz egy légkondit, és nagyon nagy fokozaton elkezd pörögni. Azt éreztem, hogy a testem intenzíven készül valamire, éreztem, ahogy készül a változásra.

Milyen fizikai tüneteket tudsz még mondani erről a korai időszakról?

Menstruációs görcs szerű érzéseim voltak, és rázott a hideg. Azt éreztem, hogy a torkomban van egy gombóc.    

Akkor hamar is teszteltetek?

2021 volt. Épp kovid karantén volt, de úgy terveztük, hogy egy szombati napon tartunk egy bulit. Vásároltunk rá sört – már olyan rég ittunk alkoholt -, ekkor mondtam Amarnak, hogy vegyünk egy tesztet mielőtt belehúzok az ünneplésbe. Pozitív lett. Egész este vizet kortyoltam, életem legunalmasabb bulija lett.

De örök emlék maradt mégis. Más tüneted volt a várandósság alatt?

Hányni talán egyszer hánytam csak, de az első trimeszterben nagyon fáradt voltam. A munka után már nem tudtam tisztán gondolkodni,  korán lefeküdtem mindig aludni. Nagyon szeretem a kávét, de nem tudtam elviselni az illatát.

Azzal játszottunk a párommal, hogy a kezében egy csésze kávéval milyen közel tud jönni hozzám úgy, hogy ne kezdjek el öklendezni. Amúgy meg minden nap jalapenot, vagy valami csípőset kívántam. 

Korábban is ilyen tudatos voltál az érzékeléseiddel kapcsolatban?

Próbálok tudatosan odafigyelni a testemre. Sok önismereti munkán vagyok túl, és volt olyan alkalom, amikor  kifejezetten a testi jelzéseinket  figyeltük. Szóval van benne  tapasztalatom, de ennek ellenére különösebben nem vagyok jó benne.. Inkább csak az történt, hogy ezek a jelzések  úgy jöttek szembe velem, mint egy úthenger, nem lehetett kitérni előle.

Hogyan készültél a szülésre? Illetve egyáltalán milyen vizsgálatok vártak Rád kint?

Egy magyarországi barátnőmmel szinte egy időben lettünk terhesek. Öt nap van a szüléseink között, így láttam, hogy milyen különbségek vannak a skandináv és a magyar rendszer között.

Norvégiában az a meggyőződés jellemző, hogy terhes nőnek lenni egy állapot és nem betegség. Ha egészséges vagy – én pedig az voltam, igaz 36 éves, de ez itt nem számított rizikónak – akkor ez egy állapot, amit nem kell mindig vizsgálni. Az első trimeszterben volt egy vérvétel. A 18. hétben volt az egyetlen egy ultrahang, majd terheléses cukor vizsgálat, aztán már nem volt több ultrahang, vagy vérvétel.

Ugyan magánrendelésen voltunk korai ultrahang vizsgálaton, de az nem volt akkor a protokoll része, csak mi szerettük volna.

Ki kíséri Norvégiában a várandósságot?

Az elején dönthetsz, hogy  szülésznő kísérjen, vagy a háziorvos. Én a szülésznő mellett döntöttem, de az első vizsgálatot még a háziorvos végezte el.

A szülésznőket itt jordmor-nak hívják. hívják. Fontos lett ez a név, nagyon kifejező.  

Valóban szép szó.

Igen, a  jelentése Földanya. Amúgy a méhlepény is szép szó: morkåke, magyarul anyatorta.

Szóval ők kísérik a várandósságodat. A várandósságot kísérő szülésznő nincs bent a  szülésnél, hanem azok a kórházi szülésznők. . Ha gond lenne, akkor jönnek csak az orvosok. Tehát azt zt nem tudtam, hogy ki lesz bent a szülésnél, melyik orvos, melyik jordmor. Egyedül a kórház választása volt a mi kezünkben, de nem volt ez számunkra gond, fel sem merült más verzió, mert itt ez a szokás.

A szülés után pedig ugyanabba az egészségügyi központba jártunk, mint a várandósság alatt, de már egy védőnőhöz. 

Könnyű volt a választás?

Azt, hogy szülésznőhöz járjak terhesgondozásra, és ne a háziorvosomhoz,könnyen választottam. Tudtam, hogy nem az  orvosom  szeretném, mert őt a betegségekhez kötöttem. Szerettem volna ezt a történetet szeparálni a betegségektől, és közben azt is gondoltam, hogy a szülésznőnél több érzelmi támogatást kapok.

A  terhességi vizsgálatokon néztek vizeletet, vérnyomást, a baba szívhangját, kérdeztek a mozgásáról és kézzel megmérték a hasam, illetve a babát, a baba elhelyezkedését. A legtöbbször ennyi volt. Engem picit zavart, kevésnek éreztem, mivel tudtam, hogy Magyarországon ennél sokkal több vizsgálat, vérvétel, illetve ultrahang van.  Emiatt nem  mindig éreztem magam biztonságban. Közben pedig próbáltam arra fókuszálni, hogy nem vagyok beteg, hogy ez csak egy állapot. De bármikor, amikor nem éreztem jól magam, akkor hívtam az ügyeletet, és fogadtak is rögtön. Ha valamin idegeskedtem bementem inkább a kórházba, és ott mindig segítettek. Soha nem kaptam olyan visszajelzést, hogy miért megyek oda. Mindig komolyan vettek, ami megnyugtatott, mert tudtam,, hogy bizalommal fordulhatok hozzájuk, ilyen szempontból biztonságban voltam.

Az egyik itteni barátnőm háziorvos, ráadásul előttem szült. Sokat tanultam tőle, ő például sokkal kevesebbet idegeskedett, mint én. 

Keveselltem a vizsgálatokat. Tíz nappal hordtam túl Zoét. Péntekre voltam kiírva, de a kiírást követő, akkor már kórházi vizsgálat csak négy nappal később volt, aztán a harmadik, majd megint a harmadik rákövetkező nap.Tudtam, hogy ebben az időszakban, túlhordásnál  otthon már minden nap mennek a kismamák CTG-re, itt meg több napig nem történt semmi. Ezt nehéz volt lelkileg kezelnem.  

Az itteni rendszer szerintem jó, de összességében nagyon proaktívnak kell lenni. Ezt eddig igaznak érzem a gyermekgondozásra is. Zoé megszületése után, amikor kértem, akkor megnézte már térítésmentesen fizioterapeuta, vagy táplálkozási tanácsadó is. Sok ilyen jellegű segítséget kaptam, de legtöbbször csak akkor, ha kértem. 

A körzetes kórházban szültél?

Nem a körzetes kórházat választottuk, hanem egy picit messzebb lévő új, modern kórházat. A szülés előtt nemsokkal átjelentkeztünk oda, és nem is bántuk meg.

Volt más fizikai tüneted még a várandósság alatt?

Volt. Fájt a hátam. Volt, hogy bedugult a fülem, volt, hogy nem hallottam, és kattogott a fülem. Megcsípett egy kullancs, ami miatt eléggé aggódtam, de amúgy én itt egészséges terhesnek számítottam.

Közben sokáig dolgoztam, mert itt Norvégiában, a kiírt időpont előtt három héttel mennek el jellemzően a kismamák szülési szabadságra, így addig én is dolgoztam. Az utolsó hetekben  már kértem, hogy kevesebb órában dolgozzak, mert már nem bírtam annyit ülni.

A rendszer felkészített benneteket a szülésre?

Az én elvárásaimhoz képest nem eléggé. A jordmorral beszélgettünk róla, de ő leginkább azt mondta, hogy a testem, majd biztosan fogja tudni, hogy mit kell tennie. Igaza volt végül,sok beleszólásom nem volt a történésekbe. Mégis a felkészülésnél azt éreztem, kevés információt kaptok tőle, így részt vettem online  egy magyar nyelvű szülésfelkészítőn. Ez sokat segített. Azt éreztem utána, hogy amire lehetett, arra felkészültem.

Fontos volt, hogy magyar nyelvű legyen a felkészítő?

Igen, mert el akartam kerülni, hogy félreértsek valamit. Azt gondoltam, hogy ez túl fontos téma ahhoz.. Először megértettem magyarul és utána könnyebben tudtam megtanulni a szakszavakat norvégul, mert már legalább tudtam, hogy mi történik.

A jordmor ajánlott egy norvég felkészítő videót, azt pedig a párommal néztük meg együtt. Akkor már értettem kb. hogy miket mondanak.

Evidens volt, hogy bent lesz a szülésnél a párod?

Igen. Csak a koronától tartottunk, hogy megakadályozza a bentlétet, nem akartam, hogy, el legyünk választva.

Ha kovid volt, akkor a család látogatására sem számíthattál.

Nem. A várandósságom első trimeszterében meghalt az Anyukám koronában. Fizikailag ugyan már nem volt jól a kovid előtt sem, de mégis ez nagyon váratlan volt. Elkapta a koronát, és hat napon belül meghalt.

Igazából alig emlékszem a várandósságom elejére. Az első trimeszter végén, és a másodikban csak arra koncentráltam, hogy tudjak fájdalom nélkül levegőt venni. Novemberben szültem, de csak szeptemberben kezdtem el rá ténylegesen készülni. Ugyan voltak fizikai tüneteim, és tudtam, hogy növekszik bennem egy gyerek, de mentálisan nem tudtam készülni még akkor a fogadására. A várandóságom bejelentése is nehéz volt. Anyu volt az egyedüli, aki már korábban tudta, hogy terhes vagyok, tudta, hogy lesz egy unokája. A többieknek már sírva mondtam el, nem vártuk meg a harmadik hónapot, ki tudja, talán máshoz sem juthatna el a hír. Zoe érkezése sok mindenkinek jelentett vigaszt. Valaki elmegy, valaki jön. 

Visszatérve a kérdésre, a családi látogatásra, senki nem tudott jönni. 

Apukád sem.  

Fel sem merült a korona miatt, hogy jöjjön. Az otthoniak Zoét öt hónaposan látták először.

Nehéz lehetett nagyon.

Tudom, hogy mindenkinek van nehézsége. Nekem ez volt. Két év után tudtam először Anyu haláláról  beszélni. Április óta terápiára járok, mert tudtam, hogy azzal, hogy az életemben a születés és a halál ennyire összekapcsolódott, valamit kezdenem kell. Ugyanabban az évben elveszíteni a legfontosabb embert, és várni a másikat nagyon nehéz volt, ráadásul ők nem is találkozhattak egymással.

Magyar a pszichológusod?

Igen. Online találkozók vannak.

Visszatérve a szülésedre, hogy jött el a nagy nap?

Egy ideje már magamban kommunikáltam Zoéval. Mondtam neki, hogy akkor jöjjön ki, amikor szeretne, amikor már készen áll rá. Volt egy megérzésem, hogy előbb fog jönni, de végül túlhordtam. Nagy izgalom nem volt emiatt, de már nagyon vártam, hogy vége legyen a terhességnek. Nehéz volt fizikailag az utolsó 10 nap. Azzal mulattam az időt, hogy ha épp aznap születne meg, akkor kivel lenne egy napon a születésnapja. Csináltam szülési Spotify listát, amire csak olyan dalokat válogattam, amelyektől jól érzem magam, amihez pozitív élmények kötöttek.

A kiírt szülési dátum utáni tizedik napon azt mondták, hogy másnap beindítják a szülést. Így aznap este elmondtam Zoénak, hogy tökre értem, hogy jól érzi magát bent, de holnap így is, úgy is ki kell jönnie. Vége van. Döntse el ő, hogy hogyan szeretne kijönni: a saját jogán, vagy úgy, hogy elindítják. Majd elképzeltem minden ismerősünk arcát, és felidéztem, hogy mennyi mindenki várja idekint, és mennyi mindenki fogja szeretni.

A természetére jellemző módon reggel, pár órával az indítás előtt beindultak a fájások. Amikor letusoltam a nyolc perces fájásoknál, tapsikoltam, hogy ez az! Ne hagyd abba! Gyere! Gyere! Gyere! 

Aztán egyre erősödő fájások mellett bementünk a korábban megbeszélt szülésindítás időpontjára. Megvizsgáltak, és 6-7 cm tág voltam. Fantasztikus volt! És Zoe tényleg ilyen: „Majd én megoldom! Mutasd meg, de én csinálom.” Fantasztikus, hogy ez ilyen korán megmutatkozott. Az utolsó nap, de kijött a szíve jogán!

Az, hogy beszéltél hozzá, az ösztönösen érkezett belőled?

Igen. Mert akkor már nagyon éreztem, hogy ott van. Sokszor azt is elképzeltem, hogy nyugodt szülésem lesz, készültem rá mentálisan.

Milyen volt a szülőszoba?

Meglepődtem, mert az ágyon nem látszódott, hogy ez egy nőgyógyászati ágy lenne. Meg volt szépen világítva, gyertyák égtek. A törülközőből pedig talán szívecske vagy hattyú volt hajtogatva és az ágyra volt téve. Csak mi voltunk ott. Volt ott egy fehér tábla, amire fel is írták, hogy „Üdvözlet Amar és Alina!”. Minden ki volt készítve, gyertyák, labda, járókeret, a kád, és volt saját wc. Olyan volt, mint egy szép hotelszoba. Ekkor már két perces fájásaim voltak. 

Amikor bementettek a kórházba, akkor fogadott ott ismerős benneteket?

Nem. Mindenki új arc volt, így mindenki bemutatkozott. Voltunk ugyan bent vizsgálatokon a túlhordás miatt, de mindig más orvosnál voltunk. Két szülésznő volt velünk: egy vezető és egy tanuló. Időközben volt egy műszakváltás is, ahol már volt egy csecsemős is. Amikor pedig komplikációk lettek, akkor jelentek meg csak az orvosok.

Még a komplikációk előtt, meséld el, hogy mi segített ebben az időszakban? Hogyan telt az idő?

Akupunktúrás fájdalomcsillapítással segítettek, és sokat mozgattak. Mindig javaslatokat tettek, hogy álljak fel esetleg, vagy üljek a labdára, vagy mozgassam a csípőm, térdeljek. Ezekben partner is voltam, amit tudtam, megcsináltam.

Fél tíz körül értünk be,  A burokrepesztés után a baba fejére tettek egy tapaszt, azzal figyelték utána a szívhangot. Ez nem volt általános amúgy, csak a túlhordás, illetve az én korom miatt csinálták.

Hogyan voltál ekkortájt?

Amikor bementünk a kórházban még csináltunk egy mosolygós képet, hogy itt vagyunk, de a következő pillanatban már annyira fájt, hogy elkezdtem ordítani. Kéjgázt kaptam. Tudtam, hogy elszédülhetek tőle, de  nem szédültem, és hányingerem sem lett. Sőt, sokat segített, mert amikor jött a fájdalom, akkor megmarkoltam, és nagyokat tudtam belőle szippantani, ami gyorsan ellazított. Utána viszont hamar el is múlt a hatása, de ettől még nagy barátom lett!

Nagyon féltem az önkívületi állapottól a szülés során. Attól féltem, még a szülésre készülve, hogy nehogy majd magyarul kezdjek el itt káromkodni. Aztán, amikor a burokrepesztés után eljött az a bizonyos transzformatív állapot, ráadásul közben elkezdtek vizsgálgatni is, akkor valami lelkileg felszakadt bennem, és szerencsére nem káromkodtam, hanem magamat is meglepve magyar népdalokat kezdtem el énekelni.  Aztán az  egész szülésemet végig énekeltem.

A szülésznők nemcsak, hogy hagyták, de tetszett is nekik.. Ha pedig bejött valaki szobába, akkor először csak nézett, hogy mi történik itt. De mondták a már bent lévő szülésznők, hogy minden rendben van, magamnál vagyok n, mindent szépen csinálok, csak szeretek énekelni közben. Amire emlékszem, hogy énekeltem, sőt, néha talán már inkább ordítottam is, az „A jó lovas katonának”, ,„A Vidróczki híres nyája”, és a „Hej Dunáról fúj a szél” című dalokat. Szóval innentől végig énekeltem. Azóta rájöttem, hogy az éneklés és a zene a legsötétebb mentális helyzetekből is meg tud menteni, sokat jelent a nehézségben.

Az első szüléstörténetek között van egy, amiben elmesélte Évi, hogy ő néptáncolt a vajúdása alatt, de persze a dúla képzésen is tanultuk, hogy a zenének, illetve az éneklésnek félelemoldó hatása van. Jótékonyan tud hatni akár a vajúdás alatt is.

Ezt éreztem én is. Hogy félek, és az ének sokat segített, és olyan jó, hogy hagyták. Nemcsak, hogy hagyták, hanem valaki még kérdezte is, hogy ez milyen nyelven van. Illetve két nappal később, amikor jött a szülésznő meglátogatni, is kérdezte, hogy melyik dal volt, amit énekeltem.

Nyomot hagytál. Zoe viszont nem érkezett meg még mindig.

Nem. Délután egy óra körül kezdődött a kitolási szakasz. Akkor felkapcsolták a villanyt, és levettek a kéjgázról, de Zoe nem jött. Végül este hatkor született meg, akkor már félőrülten toltam.

Miért volt ilyen hosszú a kitolási szak?

Valószínűleg rátekeredett a köldökzsinór a nyakára, és ez visszatarthatta. Először azt hitték, rosszul nyomok, pedig én éreztem, hogy jól csinálom. Volt, hogy kötelet tekertek a dunyhából, és azt húztam, szóval sok mindennel próbálkoztak, de nem látták kívülről, hogy mi a gond. Öt körül jött az orvos, amikor már én is elkezdtem fáradni. Rossz volt, hogy nem történt semmi, nem volt előrelépés, és elvesztettem az erőmet. Szerettem volna, hogy császározzanak meg, vagy kapjak epidurális érzéstelenítést. A doki bejött, és vákuumot javasolt. Ha azzal nem sikerült volna, császár lett volna.

Akkor már nem éreztem, hogy mikor jön az összehúzódás, mikor van a fájás eleje és vége, mert egyfolytában fájt, így a szülésznő szólt, amikor látta a monitoron. Zoe három nagy vákuumos nyomással-húzással született meg. Kezembe kaphattam rögtön.

Mesélsz róla, hogy milyen a vákuum?

Ott önmagában segítség volt számomra. Maga a megváltás, és persze volt benne egy erőszakosság is.

Látszódott Zoén valami?

Volt egy kis torta a fején a vákuum helyén, kapott is rögtön fájdalomcsillapítót miatta, de amúgy teljesen egészséges volt.

Mi történt utána?

Eufória, hogy végre vége van a fájdalomnak, és hogy közben végre megérkezett Zoe is. Mutatja, hogy mennyire nem voltam magamnál, hogy mondtam a páromnak, hogy tegyük be az „A jó lovas katonának” című dalt a youtube-ről”, és énekeljük el együtt. Ha nem is ezt a dalt, de rögtön énekelni kezdtem Zoénak is „Hullik a fáról a sárga levél”-t. Érdekes, hogy végig olyan dalok jutottak eszembe, amiket negyedikes-ötödikes koromban tanultam énekórán és szolfézson. Nem tudom, miért.

Zoe nagy baba volt, több, mint négy kiló. Kaptam oxitocint, összevarrtak, közben mondták, hogy miket csináltak, de én olyan eufóriában voltam, hogy nem érdekelt.  

Ezek szerint lett gátsérülésed.

Igen, annyira, hogy miután összevarrtak, újra szétrepedt, és megint varrni kellett.

Ekkor valahogy egyre többen jöttek be a szobába, orvosok is. Tudtam, hogy, ha orvos is van ott, akkor az nem jelent jót. Közben próbáltam kapcsolódni Zoéval, de még többen jöttek be. Amikor a lábfejemből vettek vért, majd kimentek, akkor már nagyon ott volt bennem, hogy  valami nem stimmel.

Akkor ijedtem meg úgy igazán, amikor valaki azt mondta mellettem, hogy rengeteg vért vesztettem, és jól vagyok-e, nem cseng a fülem, jól látok?

Én jól voltam, nem éreztem semmit. Aztán félrehívták a párom, aki levette a pólóját, nekem pedig elmondták, hogy sok vért vesztettem, és úgy tartják a legbiztonságosabbnak, ha elaltatnak, és megműtenek. Levették rólam Zoét, átették a páromra, engem pedig áttoltak a műtőbe.

A gátsebed miatt vesztettél sok vért?

Igen, és a vákuum miatt is. Több, mint két liter vért vesztettem. Utána több napig kaptam transzfúziót. Az első pár nap képein nem is vagyok rajta, mert annyira rosszul voltam. Az első éjszakát az intenzíven töltöttem, utána másnap este már próbáltak felállítani. Szülés utáni negyedik napon lettek jók először a leleteim. Zoét a párom gondozta az első két nap, én leginkább csak a kezemet tudtam a fejére tenni.

Érzed ennek az időnek a lenyomatát az ő kapcsolatukon?

Igen, van egy speciális kötődésük.

Lett így is tejed?  

Igen, az ötödik napon indult be, de nem tudtam sokáig szoptatni. Ez az egész fizikailag és lelkileg is megviselt. Egy hónap után hoztam meg a döntést: Azt éreztem, hogy én máshogy tudok jó anyukája lenni Zoénak, úgy, ha nem szoptatok. Nehéz döntés volt. Addig is tápszert kapott leginkább, ami tulajdonképpen megmentette az életét, de a szoptatást elengedtük.

Úgy képzelem, hogy nagyon legyengülhettél ez idő alatt.

Igen, nem tudtam menni sem. Teljesen leamortizáldódva éreztem magam. Ami nehéz élmény volt, mert addig azt gondoltam, hogy egy pecséttel ellátott egészséges  kismama vagyok, még terhességem végén is viszonylag aktív voltam. Ezek után ez az állapot nehéz megélés volt.

Meddig tudott a párod veletek lenni?

A kórházból való hazatárés után még egy hétig. Utána egyedül voltunk.

Az nagy feladat lehetett.

Most már én is ezt érzem. Akkor azt gondoltam, hogy ez a természetes, de nagy feladat volt. Nem kezdődött könnyen a kapcsolatunk Zoéval, sok szomorú dolog volt körülöttünk. Így a zenét, éneklést a gyermekágy alatt is nagyon gyakran használtam. Zoe ma már magától énekel. A zene számunkra könnyebbé teszi a nehéz dolgokat.

Jó, hogy van egy most már közös módszeretek. Ő most már nagyobbacska. El tudod képzelni, hogy újra nekiinduljatok?

Még nem. Nem. Nagyon megrémített az, hogy mennyire kiszolgáltatottá válhatok. A szülés vége egy trauma, erős negatív élmény volt számomra. Jó visszajelzés viszont az, hogy most ilyen könnyen tudom neked mindezt elmesélni. Ez korábban nem ment volna így.

A kórházban a műtét előtt azt hittem, hogy meg fogok halni. Emlékszem, hogy azt mondom a páromnak: „Vidd Zoet Magyarországra sokat a családomhoz!”. Aztán Anyukámhoz imádkoztam, hogy segítsen. Én tényleg akkor azt hittem, hogy meghalok, és mindez feltépte az Anyukám halálának sebeit is. Miatta is sírtam a műtőben. 

A szülésem teljes történetét először, hat hónap után, egy csoportos terápiában sírva meséltem el. Előtte nem tudtam senkinek elmesélni az elejétől a végéig. Van egy nagyon jó, és egy nehéz része is. Nehéz megélés volt, hogy egy ilyen ünnepbe bele is lehet halni, hogy ennyire bele lehet gyengülni. Ezt még  annyira nem dolgoztam fel, hogy újra neki kezdjünk. Az, hogy most így el tudom mesélni neked a szülésem történetét ,  egy kemény belső munkafolyamat része. Sok nehézségen mentünk keresztül, de ez a nap mégiscsak a lányom születésnapja. Ha egyszer megkérdezi, hogyan született, akkor szeretnék neki jó dolgokat mondani. A nehézségeket,  Anyu halálát nem elhallgatva, de ez a nap a lányom örömünnepe!

Amit viszont megtanultam közben, hogy itt külföldön egy sokkal jobb support systemet dolgoznék ki magam körül.

Most kezdek visszatérni önmagamhoz. A szülés után nem depressziós lettem, de volt bennem egy kényszeresség: nem mertem Zoét megfogni, nehogy a nyakát rosszul tartsam. Nagy bizonytalanság volt bennem anyaként, úgy gondolom, hogy mélyebb, mint amit az ember alapból érezhet.

Emlékeszem, hogy a védőnő mondta, hogy csak pakoljam Zoét ide, meg oda, de én nem mertem megtenni. Azóta nagy utat jártam be. Most azt gondolom, hogy elég jó anyuka vagyok. Pont jó, a hibáimmal együtt, de sokat is dolgozom magamon, hogy újra visszatérjek önmagamhoz. Az első egy év nehéz volt és lassan másztam ki belőle. A szülés sebezhetővé tett. Ugyan tudtam, hogy a testem okosabb, mint én, de annyire kiszolgáltatva éreztem magam, mint soha.

Sok tapasztalás, túl sok is. Mindezek tükrében milyen úticsomagot állítanál össze egy hamarosan szülő nő számára?

Szülési Spotify listát! Egy óra volt a kórházba az út, és csodálatos élmény volt. Sokat segített készülni a szülésre.

De, ami még fontosabb, ha én most újra szülnék, akkor egy olyan kísérővel, bábával kezdenék el együtt dolgozni, akit megkérhetnék arra is, hogy a szülés utáni egy évben is segítsen. Jó lett volna egy strukturált segítség, aki hetente egyszer mellettem lett volna. A szülésfelkészítés persze érintette a gyermekágyat, de nem olyan részletesen, mint ahogy szükségem lett volna rá. Emellett nem volt egy nagy szociális hálóm itt külföldön. Érdemes lett volna tudatosabban szervezni , hogy tudjam, hogy kitől mit várhatok. Megbeszélni előre, és nem csak feltételezni, hanem mondani is, kérni a segítséget.

A gondoskodás nagyon felértékelődik!

És szerintem ne olvasson a kismama szüléstörténeteket, mert félrevezető lehet, olyan szempontból, hogy mindenkinek más és teljesen egyéni a szüléstörténete. Utólag viszont nagyon jó olvasni. Könnyebben tudtam a sajátomat feldolgozni mások történetének ismeretében, de ha a szülésem előtt olvastam volna el a sajátomat, biztosan félve megyek a szülőszobára.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a szülésen történhet sok minden, de aztán dolgozhatunk rajta. Ha van lehetőség rá, akkor élni kell vele, akár csoportba akár egyéni terápiában. Könnyebbé lehet tenni, meg kell próbálni megváltoztatni a narratívát! Nekem fontos is volt ez megtenni.