"Barátságos alien a hasamban." - Juli története Rozi születéséről - Kardos Zsuzsa
Kardos Zsuzsi jógaoktató weboldala.
kardos zsuzsa, kardos zsuzsi, jóga, weboldal, fotós, hatha jóga, második került, kismama jóga, szülés felkészítés
1257
post-template-default,single,single-post,postid-1257,single-format-standard,bridge-core-2.0.1,ajax_fade,page_not_loaded,,qode_grid_1300,footer_responsive_adv,hide_top_bar_on_mobile_header,qode-content-sidebar-responsive,qode-child-theme-ver-1.0.0,qode-theme-ver-19.0.1,qode-theme-bridge,wpb-js-composer js-comp-ver-6.0.5,vc_responsive
 

“Barátságos alien a hasamban.” – Juli története Rozi születéséről

“Barátságos alien a hasamban.” – Juli története Rozi születéséről

“A nehéz ebben is az volt, hogy ugyan mondták, hogy adnak oxitocint, de azt nem, hogy utána a világ le fog szakadni, annyira fog fájni. Olyan különbségek voltak a fájások között, amire ilyen rövid idő alatt nem tudtam felkészülni. Mint, akit lelöknek a szakadékba. Azt éreztem, nem fogom túlélni. Mondtam is Andrásnak: Én csak meg akarok halni. Sírt. Kevéssel utána megszületett Rozi.”

 


 

Nem mondom, hogy mindenre emlékszem, mert 7 éve szültem, de, amit tudok, elmondom.

Könnyen jött Rozi?

32 éves voltam mikor terhes lettem. A nőgyógyász szerint már kicsit öreg voltam, ahhoz, hogy könnyen teherbe essek. Rozi gyorsan jött. Azt hittem, többet kell várni rá.

Amilyen könnyen jött, olyan könnyű is volt a terhességed?

Minden rendben volt. Az első pár hétben véreztem néhányszor, de az orvosom, sárgatest hormont adott, és az rendbe is tett. Volt, hogy hüvelygombám volt, arra is adott gyógyszert. Persze otthon kiolvastam a tájékoztatót: „terheseknek nem ajánlott”. Hezitáltam, hogy mit csináljak, végül felhívtam. Bocsánatot kért, hogy rossz gyógyszert írt fel, adott másikat. Illetve eszembe jut még egy vizsgálat a terhesség elejéről, ahol Rozi elbújt. Nehezen találták meg az ultrahangon. Nagyon ijesztő volt, végül meglett, és minden a legnagyobb rendben volt. Ezeket az izgalmakat leszámítva, könnyűnek mondható.

Ritka az ilyen várandósság. Akkor biztosan alaposan ki tudtat élvezni ezt az időszakot.

Igen, bár sokáig dolgoztam. Ugyan tudtam közben pihenni, de minden nap hajnalban keltem. Rozi mindig tovább aludt a hasamban. Már a buszon voltam, amikor ő reggelente felébredt. Nagyon szerettem ezt az érzést és ezt az időszakot.

Mi volt a legjobb a várandóságban?

Amikor már mozgott az nagyon szórakoztató volt.

 

Barátságos alien a hasamban.

 

Otthon heverésztem és a tableten játszottam egy szuper játékot. Ilyen (én)időm azelőtt és azóta sem volt soha.

A munka (és a játék) mellett jutott idő a szülésre való felkészülésre?

Nem voltam ebben igazán tudatos. Úgy voltam vele, hogy ha a világ legtöbb nője tud szülni, akkor én is képes leszek rá. Nem olvastam könyveket, szülés videókat sem néztem. Egy picit azért féltem.

 

Anyám elmeséléséből az derült ki, hogy ez rettenetes.

 

Ezt szerettem volna leszedni a tudatomból. Nem éreztem, nem tudtam, hogy többet kellene foglalkoznom a szüléssel. Utólag azt gondolom, hogy nem lett volna rossz, de akkor nem volt erre tudatos törekvésem. Bíztam abban, hogy a kórházi közegben úgy mennek a dolgok, ahogyan menniük kell. A saját testemben is bíztam. Ha már a terhességemet ilyen jól csinálta a testem, akkor biztos képes vagyok szülni is, szoptatni is.

Terhes ismerőseim említették, hogy egy szülési terv nem árthat,

de nekem nem volt igazán tervem, csak hogy megszülöm Rozit.

 

Azt tudtam, hogy gátvédelmet szeretnék, ha lehet, és hogy hagyjanak vajúdni, de ebben ki is merültek a terveim. Nem készültem arra, hogy nagyon küzdenem kell. A terhesség közepe táján volt bennem pici félelem, de a vége felé megszűnt. Azt gondoltam, hogy a szülés minden anyával megtörténik. Bíztam benne, hogy menni fog.

Szülésfelkészítőre sem jártatok?

De igen. Voltunk légzőgyakorlatos felkészítőn, amit sokan dicsértek. Voltunk a Szent Istvánban is felkészítőn, ahol később Rozi született. Az egyik ilyen előadás végén megnézhettük a szülőszobát. Ketten voltunk csak Andrással. Egy nagyon mogorva és ijesztő szülésznő volt velünk. Tényleg ijesztő volt.

Kerestetek akkor egy barátságosabb szülésznőt a nagy napra?

Nem. A doktornő tarifája elég magas volt. Nem igazán fért volna bele a szülésznő.

 

Ráadásul mindenki azt mondta, hogy az a fontos, hogy a nőgyógyász rendben legyen. A szülésznő pedig jó lesz az, aki épp ott van aznap. Nyilván pont ez a mogorva asszonyság fogadott. Megijedtem. Szerencsére hamar lejárt a műszakja. Amíg ő ott volt azt gondoltam, hogy én így biztosan nem tudok szülni.

Említetted, hogy orvost viszont választottatok. Mi alapján?

Ismerősök a Szent István kórházat javasolták, mivel bababarát helyet kerestünk. Az orvosomról az a hír járta, hogy nagyon anya-, és bababarát. Sok ismerős szült nála. Mindenkinek jó élménye volt vele.

Akkor maximális volt a bizalom.

Igen, nagyon sokan jártak is hozzá bízva benne. Sokszor sokat csúszott a rendelése. Volt, hogy 7 órán keresztül ültem a várójában. Most már ezt nem tenném. Akkor ő tűnt a kapaszkodónak. Ő volt a biztosítéka annak, hogy minden jól fog működni, és ezért mindenre hajlandó voltam.

 

Pedig ez egy magánrendelés volt. Fizettem is azért, hogy 7 órát üljek.

 

Aztán nem is volt olyan jó a szülésem.

Hogy indult be?

A terminusom utolsó napján jártunk. Aznap épp voltam benn a doki néninél. Megállapította, hogy a szülés még nem indult el. Pár napot adott arra, hogy beinduljon, utána tanácskozásra hívott volna, amikor is összeülnek a nőgyógyászok és eldöntik, hogy mi legyen.

 

Én nem szerettem volna, hogy indítsák, de abban az időben tiszteltem az orvosokat. Picit nyafogtam, hogy nem szeretném… de aztán megadtam magam.

 

Aznap még hazaengedtek, és délután el is indult a folyamat. Sejtettem, hogy ez az, mert ilyen fájdalmat korábban még nem éreztem.

Mit éreztél?

Óránként kb. egyszer jött egy semmi mással össze nem hasonlítható toló, nyomó, szorító érzés, ami nagyon elgyengített. Sok féle fájdalmat éreztem életemben, de ami teljesen oda fókuszálja a figyelmet, olyat akkor még nem.

Mikor mentetek be a kórházba?

Másnap hajnalban. Este 9 körül kezdett igazán fájni. Beültem egy kád meleg vízbe, hogy megszűnik-e, de nem szűnt meg. Megpróbáltam aludni. Nem tudtam. Ahhoz már túl erősen és túl gyakran jöttek a fájások. András a párom aludt. 5-6 körül mondtam neki, hogy hívjon taxit, menjünk be. Akkor voltak kb. 7 perces fájásaim.

A kórházban felgyorsult a folyamat?

Nem. Nagyon hosszantartott ez az állapot. Rátettek a CTG-re. Ücsörögtem ott egy darabig a rémisztő szülésznővel. Elkezdtek gyengülni a fájások. Egyszer csak felszabadult egy szülőszoba. Beköltöztünk. Időnként jöttek vizsgálni, nem is emlékszem pontosan a részletekre… Csak arra, hogy elkezdtem hányni. Sokat. Nagyon hamar kimerültem tőle. Előtte András még próbált segíteni. Igyekeztünk a felkészítőn hallottakat élesben kipróbálni, de egyik sem jött be. Minden idegesített. Nagyon.

A doktornő akkor már ott volt?

Nem. Szerdai nap volt. A magánrendelésének a napja. Azt hittem, hogy ott vár már, fogad, ehhez képest sokáig nem láttam.  De legalább a goromba szülésznő elment és jött helyette egy kedvesebb. Megvizsgáltak. Váratlanul burkot akartak repeszteni. Nem szerettem volna. Mondtam is. Szerettem volna, hogy természetesen történjenek a dolgok. Ők pedig csak azon izgultak, hogy már milyen régóta vajúdok. Aggódtak, hogy hogy van Rozi, hogy nem mekóniumos-e a víz.

 

Én nem tartottam az aggodalmat indokoltnak, de meggyőztek. Amikor már a doktornő is megjött és ő is a burokrepesztést javasolta, tőle elfogadtam a javaslatot.

 

Nem voltam felkészülve, arra, hogy a burokrepesztés megtriplázza a fájások mennyiségét én minőségét. Folyamatosan hánytam. A magzatvíz pedig gyönyörű tiszta volt.

Tudtad pótolni az elvesztett folyadékot?

Korábban olvastam, hogy azért, mert vajúdik egy nő, azért még ehet és ihat, de ők csak hajtogatták, hogy nem lehet. Én pedig hánytam, ezért infúzióra kötöttek, pedig én inni szerettem volna, de valami miatt azt nem lehetett.

Volt akkor veletek benn a szülőszobán valaki, valaki, aki segíteni tudott akkor?

Ez a korábban említett kedves szülésznő időnként bejött, tényleg nagyon kedves volt. Általában kedves dolgokat mondott. Egyre viszont már akkor haragudtam: Azt magyarázta, hogy engedjem el… Képzeljem el, hogy kinyílik a méhszájam, mint egy virág, mert az a baj, hogy nem tudom elengedni. Amennyire tudtam, mondtam neki (kevéssé tudtam már kommunikálni):

 

Én kurvára elengedtem! Én megakarom szülni ezt a gyereket! Nekem ne magyarázza, hogy nem nyílok meg eléggé.

 

Azt éreztem akkor, hogy nem erről van szó. Még akkor is, ha ebben lehetett némi igazsága. Önvizsgálatot tartottam, és arra jutottam, hogy én ott megnyíltam. Megakartam szülni Rozit. Kezembe akartam fogni. Nem éreztem, hogy a tudatomnak ebben ilyen szerepe lett volna.

Közben azért kedves is volt, sokszor bejött. Én meg csak üvöltöztem. Sokat. Ordítottam, mint egy sakál a fájások alatt. Amikor bocsánatot kértem az ordítások miatt, nyugtatgatott, támogatott benne, hogy nyugodtan ordítsak. Kedves volt és támogató.

András, hogy viselte ezt a helyzetet? A kísérők ezen a ponton nagyon tehetetlennek érzik magukat és sokszor az anyukák is ezt érzik az apukákkal kapcsolatban.

Próbált segíteni. Nem nagyon tudott. Nem az ő hibája.

 

Talán, ha jobban felkészülök, ha tudtam volna, hogy mi fog történni, akkor könnyebb lett volna segíteni is. Ott akkor azt éreztem, hogy aki hozzám szól azt lerúgom.

 

Kívül volt a kompetenciámon, hogy figyeljem más valakinek az érzéseit, vagy, hogy ne bántsam meg. Az elején idegesített, amiért nyomkodta a mobilját, de nem akartam szólni. Ismertem. Pótcselekvés volt, de nagyon zavart. Amúgy is mindentől irritált voltam. Minden idegesített.

 

Én küzdöttem, mindenki más csak lógatta a lábát.

 

Említetted, hogy volt burokrepesztés. Volt más beavatkozás is?

Kaptam oxitocint. Nem vitatkoztam. Onnantól kezdve jött az igazi filmszakadás. Úgy éreztem magam, mintha egy horrorfilm szereplője lettem volna. Nagyon fájt. A nehéz ebben is az volt, hogy

 

ugyan mondták, hogy adnak oxitocint, de azt nem mondták, hogy utána a világ le fog szakadni, annyira fog fájni.

 

Olyan különbségek voltak a fájások között, amire ilyen rövid idő alatt nem tudtam felkészülni. Mint, akit lelöknek a szakadékba. Azt éreztem, nem fogom túlélni. Mondtam is Andrásnak:

 

Én csak meg akarok halni.

 

Sírt. Kevéssel utána megszületett Rozi.

Hogy jutottatok túl ezen a nehéz helyzeten?

Tényleg úgy éreztem az életemért küzdök. Akkor nagyon jó volt, hogy ott volt András. A sok jövő-menő orvos, szülésznő között volt valaki, aki ott volt, és akihez hozzá lehetett szólni.

Mozogni tudtál még akkor, vagy az infúzió ágyhoz kötött?

Ekkor már nem tudtam mozogni, de valamikor a vajúdás közben kaptam valami kábítót, amiért nagyon hálás voltam. Így két fájás között tudtam pihenni, mintha öt másodpercekre el is aludtam volna. De ekkor már mozogni nem igazán volt kedvem. Nem volt erőm kimászni az ágyból. Az oldalamon feküdtem és nagy jajgatások közepette forogtam jobba-balra. Vicces volt.

És akkor egyszer csak elindultak a tolófájások.

Igen, akkor már ott volt a doktornő. Teljesen egyértelmű érzés volt. Mondták, hogy mit fogok érezni, de ez is épp olyan volt, mint a legelső fájások: teljesen egyértelmű volt, hogy ez az.  Mondták, hogy toljak én pedig nyomtam, amennyire csak tudtam. Már nagyon fáradt voltam, ezért is haladt nehezen, illetve utólag kiderült, hogy nagyon rövid volt Rozi köldökzsinórja. Nem tudom, hogy tényleg így volt-e, vagy csak meg akart vigasztalni a doktornő, hogy miért nem sikerült egyedül kinyomnom Rozit.

 

2-3 kísérlet volt, de mindig visszahúzódott a feje. Ezért végül rám könyökölt és segített kinyomni. Én abszolút segítségnek éltem meg. Nem fájt. Jó ritmusban csinálta, így nem tűnt erőszakosnak, ahogy Rozi megszületett.

 

Délután hat körül lett meg.

A gátvédelem nem sikerült, de legalább nem vágtak, csak szakadtam.

Pedig ez volt az egyetlen dolog, amit a szülés előtt fontosnak tartottál volna.

Igen, de talán jobb volt így, bár nagyon fájt, amikor varrtak. Mondtam is:

 

Most már szeretném, ha békén hagynának ott lenn.

 

De nyilván össze kellett varrni. Gondoltam is, hogy valami történt, mert korábban már volt a szülés közben egy nehéz mondat. A szülésznő, mondott valamit a doktornőnek, mire a lábam között megrökönyödve így felelt: „uhhh, igen”. „- Úristen, vajon mit láttak?! Mi lehetett odalenn?!” De miután megkaptam Rozit ezzel már nem foglalkoztam.

Rögtön odaadták Neked?

Igen. Bár volt egy pont, ami aggodalommal töltött el. Másodpercek lehettek. Amikor Rozi megszületett, kérdeztem, hogy minden rendben van-e. Eltelt egy rövidke idő mire jött a válasz, hogy igen. Rosszabb volt ez a pár másodperc, mint a szülés bármelyik fájó pontja.

Rám tették, majd picit kivitték lemérték, megvizsgálták. András mindenhova ment vele és hamar vissza is hozták. Szép aranyóránk volt. Rögtön mellre került.

Milyen volt megszülni a méhlepényt?

Kifejezetten jó érzés volt. Rozi után olyan volt, mint egy megkönnyebbülő lökés. A sok fájó tolás után egy nagyon könnyű tisztuló érzés. Talán 1-2 nyomás lehetett. Kicsusszant. Megmutatták. Nagyon szép volt (a doki szerint). Én nem láttam olyan gyönyörűnek.

Milyen érzések kavarogtak ekkor benned?

 

Abban a pillanatban, amikor odaadták Rozit, olyan volt, mintha az egész szülést elfújták volna. Semmi fáradtság, fájdalom nem maradt.

 

Erről a hormonok nagyon ügyesen gondoskodnak. Milyenek voltak a következő napok a kórházban?

Nehezek, mert influenzajárvány volt. Emiatt András sem jöhetett látogatni. A szüleim végig ülték a szülést a kórház előtt. Egy szülésznő végül titokban beengedte őket pár másodpercre. Utána viszont nem jöhetett be senki.

Sok teendő is volt: pisilni, óriás betéttel variálni. Folyton rakosgatni akartak, pedig mindent meg tudtam fizikailag csinálni. A szobában még sokat kellett várnom, mire behozták Rozit. Nagyon zavart, hogy

 

ott ülök már legalább egy órája, de hol van a gyerekem? Miért nincs itt? Mit csinálnak vele? Még a végén összecserélik valaki mással. Hogy fogom megismerni?

 

Nem értettem, hogy miért nem adják ide rögtön. Akkor 8 óra lehetett. Fáradt voltam. Mindenki aludt már a szobában. Csendben üldögéltem az ágyon, nem akartam lefeküdni, de éreztem, hogy egyre fáradtabb vagyok. Amikor sötét és csendes lett minden, akkor valaki felkattintotta a lámpát, hogy menjek, álljak oda, mert mutatja, hogy mit kell csinálni. Odaálltam mellé és katonásan elmagyarázta a köldökcsonk kezelését. Meglepett, hogy ezt én csinálom. Mire jött is a válasz:

 

Mit gondol?! Ez a maga dolga. Maga az anyja nem?!

 

A szülés, volt, amilyen volt. Nem gondolok úgy rá, mint egy borzasztó élményre. Jó, a hányásra és az oxitocinra igen. Ezekről nem feltétlenül tehet a kórház, de a tájékoztatás hiányáról igen.

De a szülés után benn töltött nap maga volt a pokol. Soha többet nem akarok így kórházban lenni. Semmi empátiával nem találkoztam. Ugyan egy-két kedves nővér volt ott, de végtelenül magamra hagyott, kiszolgáltatott voltam. Senki nem jöhetett be. Azt sem tudtam, hogy egy kórházban a rokonoknak kell hozni ételt. Azt gondoltam, hogy ezek működnek, de amit enni adtak az borzasztó volt, másrészt csak, akkor mehetsz haza, ha kakiltál, de ezektől a kajáktól nem lehetett eredményt produkálni.

Mindeközben Rozi, hogy volt?

Üvöltött. Nagyon sokat sírt. Nem volt kinek odaadnom, mivel nem volt ott családtag. Egyáltalán nem tudtam pihenni. Kedves szobatársaim voltak, de nem tudtam őt ott hagyni rájuk. Nem tudtam lezuhanyozni sem. Csak villám mosakodást végeztem.

Sok baba aludt ott a szobában a kis kocsikban, de Rozi nem aludt csak az első este. Amúgy óránként, két óránként üvöltött én pedig azon kattogtam, hogy mikor mehetek haza.

Nehéz lehetett. A szoptatás könnyen ment?

Igen. Rozi olyan volt, mint egy pumpa. Olyan elánnal szopott, hogy nagyon gyorsan beindult a tej. Folyamatosan a mellemen volt, különben üvöltött volna. Egyszer meg is kérdeztem az éjszakás nővért, hogy mit csináljak. Sajnáltam a többieket, hogy nem tudnak miattunk aludni. Nagyon össze is voltunk zsúfolva. A nővér tippje az volt, hogy Rozi éhes. Nem értettem, mert egész nap a mellemen volt. Kedvesen lemérte, próbált segíteni. Végül hozott titokban egy kis anyatejet és próbálta megitatni, de Rozi nem kért. Tényleg nem volt éhes. Visszaadta Rozit:

 

Tessék anyuka! Akkor ezzel kell kezdenie valamit.

 

De mindezt tényleg nagyon kedvesen. Örültem neki, hogy kiderült, hogy nem velem, nem Rozival van a baj, hanem most egyszerűen ez van. Melegszívvel emlékszem rá vissza. Ő volt az, aki az egyik este rábeszélt, hogy hagyjam ott Rozit náluk, amíg pihenek. Két órára ott hagytam. Beállítottam az ébresztőt a telefonomban, és ahogy csöngött rögtön mentem is vissza érte.

Közben nyomasztottak a wc-re menéssel. És ugyan fizikailag úgy éreztem, hogy teljesen jól vagyok: tudtam ülni is, de arra még nem tudtam gondolni, hogy wc-re menjek. Azt éreztem, hogy soha többet nem akarok ilyet csinálni. Más úton szeretnék megszabadulni ettől. Erre empátiája, vagy odafigyelése senkinek nem volt. Próbáltam viccelődni is, hogy oldjam a feszültséget a vizit közben. A fiatal doktor úrnak, mondtam, hogy „nem nincs semmi, de nem is vágyom rá”. Ő csak mogorván közölte, hogy jó, de addig nem engedjük haza, amíg nem történik valami. Legalább nevetett volna. De nem.

Beadtam Rozit a közös szobába, ahol az újszülöttek voltak és végre sikerült… Ez is olyan volt, mint egy csehszlovák horrorfilm. Kúpot szerettem volna kérni, de nem volt épp akkor ott nővér. Várnom kellett. WC papír persze nincs…

Sikerült mindent leküzdenem. Megyek éjjel vissza a folyosón Rozihoz. Hallom, hogy sír. Sír, sír. Csöngetni kellett. Megint várni. Amikor kijöttek vigasztaltak, hogy csak most kezdett el sírni, de én kiborultam. Sírtam én is, Rozi is. A nővér vigasztalt, hogy ezek az első anyuka könnyek…

A harmadik nap hazaengedtek.

Volt ebben a pár napban valami jó dolog is, ami ott történt veled?

Inkább csak meglepő dolgok. Volt például egy kötelező szoptatós oktatófilm. Bizarr egy film volt. Mindenkinek végig kellett néznie különben nem mehettél haza a kórházból. Jó, hogy nem írtunk dolgozatot belőle.

De a hálapénz problémáját is nehéz volt kezelni. Nem volt kivel megbeszélni, egyeztetni róla, mert teljesen egyedül voltam.

Egyszer csúnyán rám szóltak, mert szerettem volna kimenni a család által hozott ételért. Kinyitottam az ajtót, hogy kinyúljak a csomagért. Azonnal kirontott egy nővér, hogy mit képzelek, viccből csukják az ajtót?! Influenza járvány van.  Majd ők beveszik. Mintha ő kisebb résen keresztül tudná elvenni a csomagot.

Ez lett volna az a rész, amikor valami jó dolgot mesélsz a szülés utáni időről, de ezek szerint tényleg csak nehezen elviselhető helyzeteket hozott ez a pár nap. Sajnálom. Otthon rendeződtek a dolgaitok? Remélem, András nem kötelezett újabb csehszlovák horrorfilmre.

Nagyon boldog voltam, hogy hazajöhettünk. Bár marasztaltak volna, hogy maradjunk még, mert Rozi picit besárgult. Nekem kellett eldönteni, hogy hazajöjjünk-e. Hazajöttünk, de a lelkemre kötötték, hogy annyit szoptassam, amennyi csak szeretne mellen lenni. Sokáig maradt sárga, de emellett teljesen egészséges volt.

Néhány napig viszont tipikus trauma túlélő helyzetben voltam. Nem tudtam úgy aludni, ha Rozi nem volt ott. Andráson nagyon jókat aludt Rozi. Megszoptattam, magára fektette és együtt aludtak.

 

Hogy kipihenjem magam, átmentem a másik szobába, de durva tudatbetöréseim voltak. Rettenetes horrorjeleneteket láttam, véres csonkokat nagyon fura félig éber, félig álomszerű állapotban. Nem tudtam ellene semmit sem tenni, de ha átmentem hozzájuk, és lefeküdtem melléjük, akkor ott tudtam aludni.

 

Kellett néhány nap, mire ezek a rettentő tudattartalmaim kiürültek. Onnantól már működött az alvás is. Pszichológusként végig gondolva, ma már biztos vagyok benne, hogy ez egy traumatizált elmének a működése volt.

Akkor horror mégiscsak volt. Viszont egész gyorsan sikerült kiüríteni magadból. Van valami titkod, hogy ezt hogyan csináltad? Milyen praktikát, tanácsot adnál a szülés előtt álló nőknek? Mi volt az, ami neked nagy segítség volt, vagy lett volna a legnehezebb pillanatokban?

Azzal érdemes tisztában lenni, hogy a kontrollvesztésnek ez a foka nem hétköznapi. Nem tudom, hogy erre fel lehet-e készülni, de ezzel jobb tisztában lenni. Bizonyos dolgokra nem tud befolyásod lenni. És érdemes jó alaposan tájékozódni a kórházakról is. Ha valaha szülnék még egyszer biztos jobban körüljárnám ezt.

Már amennyire ezt az új szülészeti rendszer engedi…

Azon érdemes a terhesség közben dolgozni, hogy a bizalmad a testedben, a funkcióidban erősek legyenek. Ezt erősíteni kell. Én hálás voltam a testemnek.

 

A tudatom egy idő után szétkapcsolt. A sejtjeim oldották meg ezt a helyzetet és nem az agyam. Jobban alá kell merülni.

 

A felkészítésnek talán erről kellene szólnia. Biztos van a rá módszer, hogy előre megérezd, azt, hogy ne a felsőbb agy területeiből próbálj meg dolgozni, mert onnan nem lehet szülni. Csak bennem ez fel sem merült. Nekem ezt senki nem mondta. A felsőbb kéregnek is lehet adni önbizalmat, hogy elhidd, hogy onnan meg lehet oldani, hogy tudják, hogy képesek rá, és ehhez nem kontroll kell.

 

Közben arra is fel kell készülni, hogy önérvényesíteni kell, ami sok helyzetben nehéz. Erre jó a segítő, aki ezt meg tudja tenni, és akivel a kismama tud kommunikálni.

 

Hogy ne kelljen a szülés közben elmagyarázni mindent. Hogy a segítő szinte magától tudja ezt. Hogy legyen egy képviselet. Ez az egy, amivel lehet dolgozni, mert a mostani rendszerben, nem tudod, hogy kinél fogsz szülni, erre már nem lehetsz hatással. Hiába fogadnál fel valakit és fizetnéd meg. Mi is fizettünk, de nem éreztem, hogy mellettem lett volna. Azt a támogatást, amire vágytam, nem tudta megadni. Lehet, hogy nem is tőle kellett volna várnom, talán nem is az ő feladat lett volna ez.

Mit tudnak a segítők tenni?

Ha egy dúla kísér az más. Egy ilyen élmény az apukákat is felkészületlenül érheti. Erre Andrásnak is jobban kellett volna készülni, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mi várható ott. Hogy a lőjetek le állapot bekövetkezik. És ez normális. Nem lett volna rossz, ha tudott volna róla.

Ha több energiát tesz egy pár a felkészülésbe, az biztos számít, és az is lehet, hogy felkészülsz a lehető legjobban, és ott az adott szituációban teljesen más lesz minden. Amiről azt gondoltad, hogy működni fog az nem működik.

 

Ha bemész egy nővel a szülőszobára, akkor arra figyelj, ami a szülő nővel történik és ne magaddal. Ez az alap.

 

Nekem nem volt dúlám, sem szülésznőm. De úgy képzelem, hogy egy ilyenfajta együttműködés az egy sokkal profibb felkészülést jelenthet. Beszélgetéseket, ismerősség érzetét adhatja. Amikor a párkapcsolatoddal vagy jelen a szülőszobán akkor van egy más fajta energia, ami működik.

Emlékszem, hogy szívem szerint kirúgtam volna a telefont a kezéből. De közben nyugtattam magam, hogy ő így szokta.

 

Nyilván egy dúlával szemben nem állsz le empatizálni. Abban a kapcsolatrendszerben minden érted van.

 

 



X

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás